A SZERETET !
"A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége!?
Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen!
Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért, mert egyszerűen
természetellenes. Az, hogy a testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok,
vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk?
Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján,
még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk
ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán egy rejtett bizakodás: majd
csak lesz valahogy. Az ember végül megadja magát. De az, hogy a szeretet
elmúljon, elfogadhatatlan! Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít. Olyan
borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem
történhet meg! Olyan értelmetlen, hogy nem lehet igaz! Egy társadalmi rendszer
összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép
megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a
levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is
meghaladja a képzeletünket - mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen,
mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet,
soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál is kisebb kis atommag a szívünk
közepében, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez
a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más
elmúlhat - el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. "Ég
és föld elmúlnak, de az én szavam nem." Ez a szó a szeretet, tudjuk. Vagyis a
szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet
megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis.
Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet." Nem igaz. Ez nem
olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség
érzése megmarad. Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a
fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk,
hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban
szeretünk - nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha
újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát,
vagy egy másik életben ... Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra.
Nem is az emléke, a hiánya él bennünk."