A munka és a munkanélküliség szociálpolitikai kérdései:

Ferge Zsuzsa szerint a munka jellege: Az idő előrehaladtával a munka jellegét illetően is változtak a nézetek a középkorhoz és a feudalizmushoz képest. Egyfelől az egyénnek kezd alternatívája lenni, és pedig nemcsak túlvilági, de evilági sorsát illetően is. Választhat a becsületes munka és a semmittevés között. Másfelől a szegény választhat, hogy elvállal-e valamilyen, akár legalantasabb és legrosszabbul fizetett munkát, vagy inkább vállalja a kockázatos szabadságot. Az pedig, hogy a munkát, illetve a rossz munkát lehet nem választani, ismét azt bizonyítja, hogy a munka már messze nem az a természetes létezési forma, ami a törzsi társadalomban volt.

Bourdieu: „Aki magát valamire tartja, annak mindig kell valami elfoglaltságot keresnie. Ha semmi tennivalót nem talál, legalább faragjon magának kanalat. Aki lusta, nem tölti be a csoporton belül neki jutó funkciót, ezzel pedig a törvényen kívül helyezi magát, és kiteszi magát a csoportból való kiközösítésnek.” (1978.)
Továbbá jellemzi a beágyazott gazdaságot, hogy kötött, szigorú rendjének köszönhetően: (Polányi szerint 1976-ban) – „A primitív társadalmat bizonyos értelemben az teszi emberibbé és ugyanakkor kevésbé gazdaságossá a XIX. sz. társadalmánál, hogy hiányzik belőle az egyéni nélkülözés réme!” Magyarul tehát, ebben a gazdasági formában, melyben a társadalmi viszonyok és gazdasági tevékenység nem különülnek el egymástól, a társadalom tagjai védve vannak, a közösség felelősséget vállal tagjaiért.

A munkanélküliség, mint jelenség a rendszerváltás körüli időkben kezdett elterjedni, amikor a munkahelyek mintegy egynegyede megszűnt. A munkanélküliek többségét általában a fiatalok és a képzetlenek alkotják. A munkanélküliek és a foglalkoztatottak adják a munkaerő állományt, ők vannak jelen a munkaerőpiacon. A jogi értelemben vett munkanélküli az illetékes hivatalban regisztrált, az előírásoknak megfelelően együttműködő, aktívan állást kereső személy. A szociális szféra szerint nem csak a jogi értelemben vett munkanélküli a munkanélküli, hanem aki nem regisztrál, nem keres munkát, csak vegetál. Aktív munkanélküli az a személy, aki aktívan munkát keres, és kompromisszumokra kész foglalkoztatása érdekében. Kompromisszum alatt értjük, hogy vállalja az ingázást lakóhelye és munkahelye között, képzettségén aluli munkát is elvállal, kevesebb fizetésért dolgozik, mint ami megjárna.
Passzív munkanélküli, aki önerőből nem keres munkát, nem köt kompromisszumokat, helyzetére kívülről vár segítséget.
Tartós munkanélküli az a személy, aki 26 hétnél hosszabb ideje munkanélküli. Különösen érintettek a tartós munkanélküliségben a vidéki romák, ennek oka az alacsony iskolai végzettség is. A tartós munkanélküliek elszigeteltebbek és jóval alacsonyabb az önértékelésük. A 9-25 hónap óta munkanélküliek állapota a legrosszabb, ők azok, akik nem követik a korábbi életvezetési mintákat, az életük gyökeresen átalakult. A munka segít strukturálni a mindennapjainkat, önbizalmat ad, ez a munka hosszabb hiánya esetén nincs meg, hiányzik, kevesebb a pozitív visszajelzés. Ezeknek az embereknek szegényesebb a kapcsolatrendszere és az önértékelést ez is befolyásolhatja. A tartós munkanélküliek egészségi állapota lényegesen rosszabb, mint a többi munkanélkülié. Statisztikák szerint a tartós munkanélküliek 29%-a számol be egészségi állapota romlásáról, de nem egyértelmű az ok okozati kapcsolat a munkanélküliség időtartamának növekedése és az egészégi állapot romlása között, nem egyértelmű melyik melyikből ered.


Benedek László szerint: szociálpolitikai megközelítésben a munkanélküliek az a hátrányos helyzetű réteg, akik a lehetőségek beszűkülése folytán gyengének bizonyultak, és alulmaradtak a munkából származó jövedelemért, tágabb értelemben a megkapaszkodásért folytatott küzdelemben.

A munkanélküliségnek három típusa van:

Az abszolút vagy ciklikus munkanélküliség:
Ebben az esetben a munkaerőpiac kevesebb állást kínál fel, mint ahányan munkát keresnek. Kitörési pont lehet ebben az esetben a munkahelyek teremtése, beruházások, támogatások, tőkevonzás elősegítése. Ez megoldás lehetne a jelenlegi helyzetre. Fontos lenne minél több munkahelyet teremteni, mert a munkanélküliség növekedéséből jól látszik, hogy egyre kevesebb az elérhető állások száma.
A strukturális munkanélküliség szerint:
Az álláshelyek iránti kereslet és az álláshelyek kínálatának szerkezete eltér egymástól. A gazdasági átalakulás következtében számos munkahely megszűnik, viszont új típusú munkahelyek jelennek meg, pl.: a rendszerváltás idején is egyes iparágak hanyatlottak, míg mások fellendültek vagy újak jelentek meg. Most azonban a leépülő gazdasági ágakban dolgozók munkanélkülivé válnak, a feszültség addig tart, amíg a munkaerőt nem sikerül átcsoportosítani más területekre. A strukturális munkanélküliség a gazdasági átalakulások természetes velejárója. Ez a folyamat játszódott le a rendszerváltás idején hazánkban.
A súrlódásos munkanélküliség:
Alapja, hogy ma az egyének nem ragaszkodnak az egy életen át tartó munkahelyhez. Az átmeneti állapot a munkahely felmondásától az újra munkába állásig tart. Fontos, hogy saját elhatározásból jön létre, teljesen természetes jelenség. Oka lehet pl.: házasságkötés, elköltözés, kedvezőtlen munkahelyi légkör, új képesítés szerzése, kedvezőtlen gazdasági helyzet, de ez utóbbi annyira nem gyakori.

Soha nincs olyan egy gazdaságban, hogy csak az egyik típusú munkanélküliség a jellemző, legtöbbször a három típus egyidejűleg jelentkezik. Az a fontos, hogy melyik van túlsúlyban, ha tudjuk melyik a jellemzőbb, hatékonyabb lesz a beavatkozás.

Munkanélküliség típusai egyéb csoportosítások szerint:
Időszakosság szerint:
tartós
átmeneti
szezonális
Társadalmi csoportok szerint:
női
pályakezdő
kisebbségi
megváltozott munkaképességűek
Földrajzi helyzet szerint:
regionális

2. A munkanélküliség hazai alakulása, kezelésének aktív és passzív eszközei

A munkanélküliség hazai fejlődése: 1930-as gazdasági-válság: - a munkabérek erősen csökkentek, a munkanélküliség hatalmas, zsúfolt munkapiac, nagy munkáskínálat, nyomott bérek, munkaidő meghosszabbítása.
A munkavállalók hatékony kezdeményezésre képtelenek voltak, ezért külső kezdeményezésére volt szükség. Megoldás csak állami beavatkozás lehetett. Célja a munkavállalók szociális helyzetének javítása.
A legkisebb bérek megállapítására irányuló munka: - 2 periódust lehet megkülönböztetni:
időszak: minden iparágra és minden kereskedelmi és iparkamarai kerületre külön-külön bérmunkát megállapító bizottság végezte- eljárás erősen széttagolt.
időszak: bizottságok feladatköre egy-egy ipai főcsoportra és az egész ország területére terjedt ki, ami központosítást és egyszerűsítést jelent. Legkisebb munkabérek megállapítására hozott határozatokat az érdekeltségnek a tudomására hozták. Felszólalással élhettek. Felszólalási határidő lejárt- a bizottság elnöke a miniszter elő terjesztette. A határozatokban foglaltaknál kisebb bér fizetése kihágás volt.
Ez az eljárás lassú volt. A határozatok között az összhang nem volt meg, sok volt a határozatok száma, ezért bonyolult volt az ellenőrzés. Ez a rendelkezések végrehajtását veszélyeztette.
A bizottságok működésének alapelvei:
1938 ősze: összes bizottság felosztása egy kivételével. Ettől az időtől számíthatjuk a bérmegállapítás 2. periódusát.
A bizottságok munkájára jellemző:
a határozatok nagy részét egyhangúan, a munka és a munkás közötti megegyezés alapján hozták,
munkaidő korlátozása, 8 órás munkaidő bevezetése, iparáganként indult meg.
Rövidebb munkaidő- kedvezőbb életszínvonal, egészség- munkaképesség megóvása, nemzet gyarapodása megerősödése.
Rendeletek nem merevek - kivételeket engednek meg. Nem rendelik el egyszerűen a napi 8 órás munkát. Mind a legkisebb bérek, mind a munkaidő- korlátozás bevezetése haladt előre.

Ipari szociális törvényhozásunk: Az iparosok és az iparsegéd közötti munkaviszony szabad egyezkedés tárgya. A munkabér megállapításáról az ipartörvény nem rendelkezik. Hosszú munkalehetőség alól még csak a 14- 16 éveseket vette ki a törvény.
A magánalkalmazottak az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknál általánosan hátrányosabb helyzetben vannak. A közigazgatási jog rendelkezései az ipari alkalmazottak munkabérének szabályozásához nem is nyúlnak. A munkások és alkalmazottak szabadságáról nem szólnak.
Trianoni békediktátum felállítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet: Elvek közötti szerepek: - 8 órás munkanap
- 48 óra munkahét
1931: Gazdasági válság: munkaidő és munkabér helyzete súlyosabbá vált. Sok panasz volt. Nem fogadták el:- Munkanélküliek nagy száma és a megromlott egészségügyi és megélhetési viszonyok megkövetelték az emberséges munkaidő és munkabért.
A kormány az úgynevezett 33-as bizottság állásfoglalását kérte ki a munkaidő és munkabér kérdésében.
1937: tavasza: kormány célja a munkanélküliség csökkenése. Főleg az értelmiségi munkanélküliek elhelyezése.
1939. április: törvény javaslat - munkaidő, munkabér, az évenkénti fizetési szabadság szabályait foglalta magába.
Munkaidőről szóló:
I. fejezet elvei: 8 óra, hetenként 48 óra. A kivételeket a miniszter rendelettel állapítja meg. Pihenésre és az étkezésre megfelelő időt kell adni. A túlórát a munkaadó legalább 25 %-kal magasabban köteles díjazni.
II. Fejezet: Ha a munkabérek indokolatlanul alacsonyak a legkisebb munkabérek megállapításának van helye.
III. Évenkénti fizetéses szabadságokat tárgyalja.
A munkaadó a megállapítottnál csekélyebb munkabért nem fizethet.
3 kategóriája az alkalmazottaknak a fizetési szabadság megállapítása szempontjából.
munkások (szolgák, altisztek)
iparossegédek
tisztviselők
Ellenőrző bizottságok negyedévenként kötelesek ülésezni.
1938: jelentős lépés: gyermeknevelési pótlék ügye
Ha az anya a dolgozó gyermek tartásáról gondolkodik, akkor neki a gyermek 14 éves koráig gyermeknevelési pótlék jár:
munkaadók viselik felállítását és fenntartását,
ezzel járó teendőket a családpénztárak látják el.
Közel jövő feladatai:
- Kiépíteni és továbbfejleszteni a munkaviszonyra vonatkozó rendelkezéseket minden iparágban
- A szociális témakörbe tartozó újabb kérdéseket megoldani, újabb életviszonyokat szabályozni
Iparfelügyelet: Az érdekeltektől függetlenül ellenőrzés nélkül a munkásvédelmi egységes
és hatékony végrehajtása nem biztosítható.
1872: Magyarország 1872. évi ipar tv. kimondta - minden gyáros köteles saját költségén mindazt létesíteni és fenntartani, ami a munkások életének és egészségének biztosítására szolgál.
Az ipartörvény ellenőrzése az iparhatóság feladata.
Alapján: 1. magyar iparfelügyelő alkalmazása: az ellenőrzés kiterjed mindazokra az iparterületekre, amelyek 20 munkásnál többet foglakóztatnak vagy 20-nál kevesebbet.
Azok a mezőgazdasági üzemek, ahol motort vagy közkazánt alkalmaznak. – engedélyét az iparfelügyelet adja.
A munkásvédelmi rendelkezések végrehajtásáért a munkaadó a felelős. Az iparfelügyelők a miniszter által aláírt igazolvánnyal vannak ellátva. Jogukban áll az alkalmazottakat egyenként négyszemközt kihallgatni. Legfontosabb feladatai: telepengedélyezési tárgyalások + baleset tárgy.
A munkaadó és a munkások közötti egyeztető eljárásoknál is közreműködik. A munkásmozgalmakat figyelemmel kell kísérniük. Sztrájkokról jelentést kell adniuk.
Állami kedvezmények feltételeinek ellenőrzése, vámügyek körüli teendők. Külföldi honosok munkavállalásának engedélyezése.
Az ország 4 iparfelügyelői kerületekre vannak felosztva. Nagy szakismeret + sok körültekintést igényel. Legszorosabb kapcsolata az iparhatóságokkal van. Hiszen az ő feladata a munkásvédelmi rendelkezések végrehajtása. Szoros kapcsolat van az OTI- val is.
Kerületi betegsegélyezési pénztárak: Tagjai azok a dolgozók, akik a kerületben lévő egyéb pénztárak egyikénél sem voltak a törvény szerint betegség esetére biztosítva + önként beléptek, járulékot fizettek.
Ezek szövetségben egyesülhettek. Évenként tartott közgyűlést.
Vállalati betegsegélyező pénztárak:
Azok a munkáltatók, akinek egymással szomszédos vállalatuk, üzemük, telepük volt és legalább száz biztosításra köteles személyt foglakóztattak alakíthattak.
Minden alkalmazott köteles volt ebbe belépni.
Építési betegsegélyező pénztárak:
Kötelező a munkáltatónak létrehozni, ha hosszú időn keresztül nagyobb létszámú munkást alkalmaznak. Dolgozok kötelesek belépni, kivétel, ha már más pénztárnak a tagjai.
Ipartestületi betegsegélyező pénztárak:
Ha 200-nál több biztosításra kötelezett tagjuk volt szövetségi pénztárakat hozhatott létre. Bánya – betegsegélyező pénztárak- társláda.
A bánya-társládák tagjai nem voltak kötelesek más betegsegélyezési pénztárba belépni.
Magán egyesülés alapján létesített pénztár:
Működése engedélyezve volt, ha legalább 20 taggal rendelkezett, tagjai másikba nem voltak kötelesek belépni.

Az első betegségi biztosítási törvény előkészítése:
XIX. század vége: ennek a követelése, hatalma.
A kormány kénytelen volt a problémával foglalkozni
Balesetbiztosításra vonatkozó részt teljesen elvesztették.
1889: Tisza Kálmán kormány bevezette a vasárnapi munkaszünetet.
1891: Betegség esetére szóló kötelező biztosítás.
Kizárta ebből a mezőgazdasági munkásokat, állami intézmények alkalmazottaira nem terjedt ki a törvény hatálya.
Ide kell tartózni azoknak: 1 napra eső bérük nem haladja meg a 4 FT+ 8 napnál rövidebb időre szerződtek. 1200 Ft-nál magasabb évi valamint 4Ft-nál magasabb bért élveztek.
- 20 hét ingyenes orvosi ellátás
- Szülészeti tám. + gyógykezelés
- Ingyen gyógyszerek
- Ingyen gyógyászati segédeszközök
- Táppénz, Gyermekágyi segély
- Temetkezési segély
Járulékokon alapszik.
Az általános munkás betegsegélyező és rokkantpénztár (1870)
- belépés önkéntes
- dolgozók tagdíjat fizetnek
- munkáltató hozzájárulása csekély volt
- betegeket+ rokkantakat támogatta
Egyéb pénztárak az első ipartörvény előtt
1. pesti és debreceni kereskedelmi betegsegélyező pénztár
Önálló korházakat létesített, ebből fejlődött ki:
MABI: magánalkalmazottak biztosító intézete.
- ingyen orvosi ellátás 20 hétig
- táppénzt maximálták (20 hét)
- temetési segély
1884 évi ipartörvény jelentősége a szervezet betegsegélyezés fejlődésében
A segédek és a gyári munkások szabad elhatározásukra bízta, hogy többségi szavazattal alakítanak-e betegsegélyező pénztárt vagy sem. A kötelező társbiztosítás csirája már megvolt ebben is. Segéd + gyármunkás béréből járulék fejében legfeljebb 3% vonható le+ a munkáltató hozzájárulása a munkabér legfeljebb 1%-a.
Francia Forradalom után Európában fejlődésnek indul az ipar. Hazánkban ez lassú volt. Egyre nagyobb számú manufaktúra. Munkafeltételek romlottak. Kizsákmányolás egyre nagyobb. Osztályellentétek kiélezése. 12 órás munkaidő: szakmunkások+ munkásnők, a többiekét nem korlátozták.
1867: Kiegyezés- gazdasági élet erős fellendülés
1868 Általános munkásegylet - 71-ig létezett
Munkásmozgalom tette lehetővé.

Ferge Zsuzsa szerint: a rohamosan növekvő szegénység köszönhető a régi viszonyok felbomlásának és az iparosodásnak. A XIX. században indulnak meg a munkásmozgalmak, a törvényhozások, a társadalombiztosítás kialakulása.
A tőkés társadalom kialakulásának első évtizedeiben a kizsákmányolás legszélsőségesebb formáit: a korlátlanul hosszú munkaidőt, az embertelené és balesetveszélyes körülményeket, a gyermekmunkát sikerült korlátozni. Egyre több jogot sikerült kikényszeríteni a társadalombiztosítás terén, jelentős lépések történtek a szociálpolitika területén is: munkaközvetítések, elbocsátások korlátozása, bérfizetési módokba állami beavatkozás.
Összegezve azonban a mai napig is elmondhatjuk, hogy a gazdaság diadala voltaképpen azok győzelme, akiké tulajdonként és birtokosként e gazdaság feltételrendszere. Nem a gazdaságnak vannak érdekei, hanem azoknak, akik a kezükben tartják.

Ulrick Beck szerint: Az ipari társadalom- a hiány társadalma. A termelés és a gazdaság elosztásának logikája uralkodik felette. A rá jellemző gondolkodás és a cselekvés „azon kérdés körül forog, miként lehet egyenlőtlenül, egyszersmind igazoltan elosztani a társadalmilag termelt gazdaságot”.
Az ipari társadalomban a kereső munkát a szabványosított teljes foglalkoztatás rendszerében szervezik meg. A szabványosítás alapja a munkavégzés helyének (formálisan szervezett ipari üzemek), idejének ( az egész napos munka uralkodó szerepe) és a munka jogi feltételeinek homogenitása. Olyan világos határokat húznak munka és munka között, amelyet térben rögzítenek, és kifejezi a szociális és választó vonalát, munkanélküliséget és foglalkoztatás között.
A modern ipari társadalom, mint nagycsoportok társadalma jön létre: a munkafeltételek és tapasztalatok homogenitása egy olyan osztálystruktúrákban jön létre, amely két homogén osztályból, a tőkéből és a munkából áll, és ezeken belül az összetartás a szociális szolidaritás és a kulturális osztálykörnyezet garantálja. Az iparosodás folyamata kiszabadította a dolgozó lakosságot a hagyományos csoport rendszerből és a kulturális kötöttségekből. Mivel ez a folyamat tömegesen zajlott le és a munkások életkörülményei folyamatos romlásával járt együtt, a kapitalizmusban nem a munkásosztály széthullásához, hanem a fokozódó belső szolidaritás és szervezett összefogáshoz vezetett.
A társadalmi méret ipari termelés családrendszerhez kapcsolódik, amelyben a dolgozó férfi biztosítja a család számára a jövedelmet, míg a nem dolgozó nő az újratermelő szerepet veszi át, szabaddá téve a férfit az egész napos munkára. A férfi és a nő számára két világosan elkülönülő, eltérő szerepmodell létezik: a hivatásbeli szereppel való azonosulás a férfi, a háziasszony- és anya szerep a nő számára. A férfi – és női szerep elkülönülése nélkül nincs hagyományos kiscsalád. Kiscsalád nélkül viszont nincs és élet ellentétére alapuló ipari társadalom.
A tudomány és valóságismerés értékmentes vállalkozásának tekintik, amelynek eredményei tetszőleges kívülről meghatározott célra felhasználhatók – a tudomány apolitikusnak, a technológia érték semlegesnek számít.
Az ipari társadalom politikájában a szociális struktúrák tükröződnek: formális alapját a nagy pártok versengése adja, amelynek tagjai és választói a szociális osztály hovatartozás szempontjai szerint toborzódnak . A politika az ipari termelőfolyamat működésében tartásához és növekedésére, működésében, a termelt gazdaság elosztása körüli konfliktusok szabályozására és a kollektív szociális jogok kiépítésére irányul.

Posztmodern (reflekxív) modernitás: a kockázati társadalom
A posztmodern kockázati társadalomba a gazdaság termelésének és elosztásának logikáját a kockázattermelés logikája teszi viszonylagossá jelentőségét. Amilyen mértékben „az emberi és technikai termelő erők, valamint a jogi, jóléti garanciák és szabályozások elért szintjén a valódi objektív ínség csökkenhet” és az exponenciálisan növekvő termelőerők nyomán önveszélyeztetés lehetősége és az elosztással összefüggő problémák háttérbe szorulnak és élőtérbe lépnek azok a problémák és konfliktusok, amelyek tudományosan- technikailag létrehozott kockázatok termeléséből, meghatározásából és elosztásából adódnak. Ez a változás a társadalom valamennyi területén mélyreható szociális struktúraváltozással jár együtt.
A kereső munka – áttérés a szabványosított teljes foglalkoztatás rendszeréről a rugalmas – plurális alul foglalkoztatottság rendszerére:
Az élethossziglani egész napos munka normája valamennyi dimenzióját – munkaidő, munkahely, munkaszerződés – illetően fellazul a rövidebb és rugalmasabb munkaidő témája. A rész- és rugalmas munkaidőben foglalkoztatottak száma növekszik, folyamatban van a kereső munka térbeli szétszóródása. Egy időben halad a munka jogi szabványtalanítsa, a kereső kölcsönmunka új jogi formái (bizonyos időre szóló szerződésék, lehívásos munka, kölcsönmunka). A kereső munka ezzel radikálisan pluralizálódik, eltűnnek a munka és nem munka közötti határok, a munkanélküliség - az alulfoglalkozatás formájában - kereső munka rendszerében integrálódik.
Átalakul és pluralizálódik azonban az egész napos üzemi munka is, az ipari technológiailag élenjáró területein új termelési koncepciókat próbálnak ki, amelyekben a munkamegosztás, ill. a munka felszabdalásának elvét a részfeladatok magasabb szakképzetségei és önállósági szinten való összefogásának ellentétes elve váltja fel. Következményei nem egyértelműek, a racionalizálódásnak vannak győztesei és vesztesei.
A társadalmi közösség struktúraváltozása- osztályon és rétegen túl:
A kereső munka pluralizálódásával megsokszorozódnak a munkafeltételek és tapasztalatok, ezzel megszűnik az osztályszolidaritás és az osztályképződés egyik fontos gazdasági feltétele, aláássák a szociális osztályok és rétegek újratermelődésének formáját, ill. élethelyzetének individualizálódását.
- felvonóhatás: fokozottabb várakozások, a tömegesen nagyobb jövedelem, a munkaidő, az életszínvonal általános emelkedésével , és az egyéni kibontakozás olyan lehetőségeit nyitották meg, amelynek nyomén kilehet szabadulni a kollektív, osztályra jellemző életformákból és társadalmi környezetből.
- mobilitás: az iparból a szolgálati társadalomra történő struktuális átmenet során a szolgáltató szektor bővülése és a képzetségi szint általános emelkedése nyomán egyre több személy lépi át annak a környezetnek a szociális és kulturális határait, amelyből származik. Ezzel felbomlik a nagycsoportokra épülő társadalmi rendszer. Következményei többértékűek: szabadabb, nagyobb felelősség az egyéni létezés kockázatainak leküzdésében, amely túlzott megterhelésbe csap át.
A kiscsalád normalitásától a magán életformák sokféleségéig:
A nők a képzés területén egyenlő bánásmódban részesülnek a férfiakkal, megjelenek a foglalkoztatási rendszerben, olyan mértékben fokozódik a nyomás az elkülönült nemi szerepekre épülő modern kiscsalád rendszerére. A nők már nem hajlandók és nem is képesek arra, hogy egyedül töltsék be az újratermelés funkcióját.
- növekszik a válások, csökken az újraházasodások száma,
- a családban, a munkahelyen és a politikában kirobban a nemek harca, a nők és férfiak egyaránt ugyanazon problémával kerülnek szembe, hogy újra meg kell határozni nemi identitásukat,
- újradefiniálják a házasságot is, új formák terjednek el (távházasság, sorházasság),
- növekszik a házasságon kívüli formák és életközösségek száma: hagyományos kiscsalád mellett egyre több agglegény, gyermekét egyedül nevelő apákat és anyákat, azonos neműek közötti partnerkapcsolatot stb… láttunk.
A tudomány rendszerének megváltozása – a tudomány és technika elveszíti ártatlanságát:
A posztmodern tudományos technológiák ökológiai és szociális következményeinek kockázata kérdésessé válik. A tudomány belülről és kívülről egyaránt demisztifikálódási folyamaton megy keresztül.
A tudományon belül kidolgozzák tudományos racionalizálódás metafizikai, történelmi, politikai, szociális és lélektani erőfeltételeit és határait, a tudományos megismerés elméleti konstrukcióktól való függését és ennek megfelelően a tudomány belső pluralizálódása és politizálódása következik be. A tudománynak ez az önkritikája a tudomány tekintélyének hanyatlását idézi elő: beözönlenek az érdeklődő laikusok, akik részt vesznek a tudományos és technológiai kérdések megvitatásában. A technológiai döntéseket, amelyeket korábban szakértők egyetértésével döntöttek el, ma a politikai nyilvánosságban, szakértők, ellenszakértők, és laikusok hozzák.
a pártállam válsága, a politikai határnélkülisége:
Megváltoznak a politikai keretfeltételei: a választok mozgékonnyá válnak, a pártok már nem hagyatkoznak osztályközösségekre. A pártállamot egyre erőteljesebben, gyámkodónak élik meg, a polgárjogok új politikai kultúra formájában való érvényre juttatása és felismerése során. Az ökológiai és szociális kockázatok ellenőrizhetetlen dinamikájának hatására, ugyanakkor a politikai befolyás korlátozottnak, a politikai és nem politikai elhatárolás kérdésnek bizonyul. A termelési és életfeltételek átalakítását az elitek végzik. Ez Beck alpolitikájának (Subpolitika) nevezett tény sokkal sorsdöntőbb a társadalmi fejlődés és az egyéni életsors szempontjából egyaránt, mint az állami politika. Ezért egyre indokolatlanabbnak látszik a hagyományos megkülönböztetés politika és nem politika között. Ilyen körülmények között a társadalmi fejlődés demokratikus önszabályozása nem valósítható meg a politikai rendszer demokratizálásával, hanem csak az alpolitika bizonyos befolyásolási lehetőségeinek kiépítésével és jogi garantálásával.

Fazekas Károly – Cseres - Gergely Zsombo-Scharle Ágota szerint: 1993–ra 3 millió 827 ezerre csökkent a foglalkoztatottak száma. Aki tehette, nyugdíjba menekült. 1989 és 1993 között 400 ezerrel nőtt a nyugdíjasok száma. 1993–ra 700 ezer ember vált nyilvántartott munkanélkülivé. A többiek – félmillió ember – az inaktív személyek közé kerültek, vagyis ők inaktívnak nevezett munkanélküliek voltak. Elsősorban az iskolázatlanok vesztették el munkahelyüket. A cigányoknál még nagyobb volt a munkahelyek elvesztésének aránya. Fő oka ennek az iskolázatlanságuk volt. A 20 évesnél idősebb cigányok 43 százalékának volt 0–7 osztály és 41 százalékának 8 osztály végzettsége, míg a nem cigányok közül 0–7 osztályt 19, 8 osztályt 25 százalék végzett. A második ok a cigányok lakóhelye. A válság kezdetén másfél millióval csökkent a foglalkoztatottak száma, és azóta sem növekedett. A munkanélküliek kimutatott száma viszont 1993 és 2002 között folyamatosan csökkent, és nem egyszer hallottuk, hogy Magyarországon sokkal kisebb a munkanélküliség, mint az Európai Unió országaiban. Az ellentmondásra nem találok más magyarázatot, mint a rejtett munkanélküliséget.
Nemrégiben Fazekas Károly mutatott rá arra, hogy a minimálbér emelése elsősorban az elmaradott régiókban növelte a munkanélküliséget.
Magyarország felnőtt lakosságának alacsony szintű iskolázottsága a munkanélküliség szempontjából igen kedvezőtlen. A 2001. évi népszámlálás szerint a 15 éves és idősebb lakosok közül 11 százalék az általános iskola nyolc osztályát sem végezte el, további 49,6 százaléknak csak nyolc osztályos végzettsége van, és összesen 39,5 százalék végezte el a középiskola 12. évfolyamát. Tudjuk, hogy a regisztrált munkanélküliek is és az inaktívaknak minősített nem regisztrált munkanélküliek is dolgoznak, ha munkát kapnak. Az építőiparban, a mezőgazdaságban és sok más területen a munka nagy részét időszakosan foglalkoztatott és gyakran be nem jelentett munkások végzik. Tudjuk továbbá, hogy időszakos vagy alkalmi munkát végez azoknak a cigány és nem cigány szegényeknek nagy része is, aki állásban van. Az állásban levők és az ilyen vagy olyan munkanélküliek akkor dolgoznak, amikor van munka, és azt a munkát végzik, ami éppen akad.
Más dimenziót adott ugyanennek a jelenségnek Kertesi Gábor a Közgazdasági Szemle 2000. májusi számában. Arra figyelmeztetett, hogy a nyolcvanas évek közepén a foglalkoztatás dominánsan tartós, az év tizenkét hónapját kitöltő állásokat jelentett, a kilencvenes évek elején viszont felére csökkent a tartós munkavállalások aránya. Azok, akik meg tudtak kapaszkodni a munkaerőpiacon, kénytelen voltak lemondani a folyamatos foglalkoztatásról. "Az instabil foglalkoztatás általánossá válása miatt a munkával rendelkezők jelentős részét is elérte a társadalmi deizintegrálódás: a rendszeres munka hiánya egyben a rendszeres életvitel hiányát, filléres megélhetési gondokat, az állami szociális juttatások és a vállalati szociális ellátások alacsonyabb szintjét is jelenti."
Janky és Kertesi tanulmánya az 1993–as cigány felmérésen alapul és a cigányok munkaerő piaci helyzetét tárgyalja a kilencvenes évek elején. Az ideiglenes és alkalmi munkaviszonyok azonban előtérbe kerültek a nem cigány szegényeknél is, és máig előtérben maradtak a mezőgazdaságban, az építőiparban és sok más területen. Mindazokon a területeken, amelyeken télen teljesen vagy majdnem teljesen szünetel a munka. Nagy szerepet játszottak az időszakos munkák a nem cigányoknál is. A napszámosok nem rendelkeztek stabil munkaviszonyokkal és folyamatos foglalkoztatottsággal, nem volt biztosításuk, nem ismerték a biztonságot, nyári és őszi keresetük nem volt elég ahhoz, hogy télen is meg tudjanak belőle élni. A mai Magyarország időszakos és alkalmi munkavállalói hasonló helyzetben vannak.
A foglalkoztatottak számának a nyolcvanas években elkezdődött csökkenésével párhuzamosan romlani kezdtek a reálbérek is. 1986 és 1989 között a keresetek reálértéke 5 százalékkal, 100–ról 95–re csökkent, és ez a romlás 1989 után rohamossá vált.
Kertesi és Köllő azt állapították meg, hogy az elmaradt régiókban sokkal nagyobb mértékben csökkentek a keresetek, mint az ország egészében. (Regionális munkanélküliség és bérek az átmenet éveiben. Közgazdasági Szemle, 1998. július–augusztus, 621., 625. l.) Ez a megállapításuk különben az egész országra érvényes volt a válság éveiben. A reálbérek zuhantak, az alkalmazottak mégsem sztrájkoltak, mert féltek a munkanélküliségtől. A keresetek reálértéke 1996 után kezdett emelkedni. 2001–ben elérte az 1986. évi érték 87 százalékát, 2002 végén a 98 százalékát, 2003–ban bizonyosan túlhaladjuk a 100 százalékát. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy utolértük magunkat. Mert normális körülmények között a 12 év során fejlődés ment volna végbe. Akkor mondhatnánk, hogy utolértük magunkat, ha az említett elmaradt fejlődés is végbement volna.
A keresetek reálértékének 1997–ben elkezdődött emelkedése két időszakra oszlik. Az első időszakban – 1997 és 1999 között – elsősorban a külföldi vállalatok emelik a kereseteket, leginkább a fiatalabb korosztályoknál és a képzettebbeknél, különösen a diplomásoknál. Eltolódás következett be a korosztályok között a fiatalabb korosztályok javára, és eltolódás következett be az iskolázottsági szintek között az egyetemi és főiskolai végzettségűek javára. A nagyobb keresetek az átlagosnál jobban emelkedtek, az alacsony keresetek tovább csökkentek. Új munkahelyek jöttek létre, de kizárólag iskolázott emberek számára. A legfeljebb szakmunkás végzettséggel betöltött munkahelyek száma stagnált. Eltolódás ment végbe a régiók között. Az elmaradott régiókban nem növekedett a munkahelyek száma és nem növekedtek a reálkeresetek sem. A fejlett régiókban konjunktúra kezdődött: növekedett a munkahelyek száma és az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedtek a keresetek. A második időszakban, pontosabban 2001 és 2002–ben ment végbe az elmúlt 12 év legnagyobb kereset emelkedése. A keresetek reálértéke 2001–ben 6 százalékkal, 2002–ben 13 százalékkal nőtt. A keresetek mindkét évben kormányzati intézkedések hatására változtak. Gazdasági szakértők egyetértő véleménye szerint a kereset növelésnek ez a mértéke politikai szempontból elkerülhetetlen, közgazdasági szempontból viszont megengedhetetlen volt. A magyar gazdaság 2002–ben sem jutott odáig, hogy tartósan helyre tudja állítani a 17 évvel ezelőtti béreket. Akkor mondhatnánk, hogy kijutottunk a válságból, ha a bérek és a fizetések emelkedése összhangban állt volna a magyar gazdaság teljesítményeivel. Az átlagos reálbér 2002–ben 98 százalékig közelítette meg az 1986–os átlagbért, de a keresők többségénél ez nem következett be.
Az aktivitási ráta, a 2005-ben megfigyelhető növekedés után, 2006-ban is tovább nőtt csekély mértékben. 2006-ban a 7 millió 721 ezer 800 fős 15–74 éves népességből 4 millió 247 ezren voltak gazdaságilag aktívak, vagyis az aktivitási ráta 55 százalékos volt. Ez az előző évihez képest 0,5 százalékpontos javulást jelentett. A férfiak 62,4 százalékos aktivitási aránya az előző évinél 0,7 százalékponttal volt magasabb, míg a nők 46,2 százalékos aktivitási aránya a 2005-ben megfigyeltnél 0,4 százalékponttal volt nagyobb. Kedvező változásnak tekinthető, hogy míg 2004 és 2005 között az aktivitási ráta elsősorban a munkanélküliségi ráta emelkedése következtében nőtt, addig a 2005 és 2006 közötti emelkedés részben a foglalkoztatottak számának növekedéséből adódott. 2005 és 2006 között a munkanélküliek száma körülbelül 13 ezerrel volt nagyobb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta is tovább nőtt, de jóval kisebb mértékben a megelőző évinél. A 7,5 százalékos munkanélküliségi ráta 2006-ban a 15–74 éves népességben 0,3 százalékponttal volt magasabb, mint 2005-ben.

A középfokúnál alacsonyabb iskolai végzettségűek munka erőpiaci helyzete továbbra is nagyon kedvezőtlen. A magyar foglalkoztatási lemaradást, a munkanélküliségi ráta növekedését e csoport munka erőpiaci helyzete továbbra is alapvetően meghatározza. A középfokúnál alacsonyabb legmagasabb iskolai végzettségűek foglalkoztatási rátája 2005-ben 38,1 százalék volt, ami az EU–15 foglalkoztatási rátájától majdnem 20 százalékponttal, az EU–19 foglalkoztatási rátájától 14 százalékponttal, az OECD átlagtól, pedig 18 százalékponttal maradt le. A középfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája 70,4 százalék volt, a foglalkoztatási lemaradás 4–5 százalékpontnyi az EU- és az OECD-átlagoktól, A felsőfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája pedig 83 százalék, ami 1–2 százalékpontnyival kisebb, mint a megfelelő EU- és OECD-átlagok.

Nemek szerinti különbségek: az aktivitási és foglalkoztatási-rátában csekély mértékben növekedtek 2005 és 2006 között. A 15–64 éves férfiak aktivitási rátája a 2005-ben megfigyelt százalék 1%-ot nőtt 2006-ra, a nőké 55,1 százalékról 55,5 százalékra. A férfiak foglalkoztatási rátája a 2005-ben megfigyelt évi 63,1 százalékról 2006-ra 63,8 százalékra nőtt, a nőké 51 százalékról 51,2 százalékra. A férfiak aktivitási és foglalkoztatási rátájának gyorsabb növekedése következtében növekedett a nemek közötti különbség az aktivitásban és foglalkoztatásban. Mivel a női aktivitás és foglalkoztatás az EU- és OECD-országok átlagában is jóval alacsonyabb a férfiakénál, nemzetközi összehasonlításban a férfiak lemaradása a nagyobb az EU- és OECD-átlagoktól. Az EU–15 aktivitási rátájától a magyar férfiak aktivitási rátája 11, nőké 9 százalékponttal maradt le 2006-ban. 2004-ig a nők munkanélküliségi rátája alacsonyabb volt a férfiakénál, de 2004-ben elérte, majd 2005-ben és 2006-ban már meghaladta a férfiak munkanélküliségi rátáját.

A magyarországi munkanélküliség fő sajátosságai a következőkben összegezhetők:
magas a fiatalkorú munkanélküliek aránya,
nagymértékű a tartós munkanélküliség
munkanélküliség tekintetében nagyok a földrajzi, területi különbségek
a munkanélküliség etnikai jellegű is. A magyarországi cigány lakosság körében kiugróan magas a munkanélküliségi ráta.

A munkaerő kereslet: A helyi munkaerőpiac, a falvak és a környékbeli nagyobb települések munkaerő-kereslete igen alacsony, számban is minőségben is. A munkaerő-kereslet javarészt szezonális, a különböző termények, halászat, fakitermelés, erdei gyümölcsök gyűjtési idényéhez igazodó. A csekély tőkével létrejövő és finanszírozási gondokkal küzdő gazdaságok és kisebb kereskedelmi, fuvarozó vagy ipari vállalkozások munkaerő-keresletére időszakossága mellett „feketesége” is jellemző.

A munkaerő-kínálat: A felkeresett kistelepülések munkát kereső lakossága igen korlátozott feltételekkel tud munkába állni. Különösen így van ez a kisgyermekes szülők esetében. Foglalkoztathatóságuknak több korlátja is van. Ezek között csak az egyik az alacsony képzettség és a szakmai tapasztalatok hiánya. A kisebb városokban munkaerő-kereslet a kereskedelmi és a ruhaipari szakmák mellett legtöbbször betanított munkára van. A munkahely megszerzéséhez be kellene tudni vállalniuk a lakóhelytől, családtól való eltávolodást. Ez a munkaerő-kínálat azonban nem tud mobil lenni. A másik korlátja e réteg foglalkoztatásának anyagi stabilitás-igényük.

A helyi munkaerő-kereslet és kínálat egymásra épülése: E települések társadalmának munkaadó, vállalkozó és munkavállaló, munkát kereső szereplői tehát számos kötöttség közepette vannak jelen a helyi munkaerőpiacokon. A tőkeszegénység, a verseny kényszere, a piaci kockázatok, a csődveszély, a finanszírozási gondok az egyik oldalon- a családalapítás, a gyereknevelés, a megélhetés terheivel küzdő munkanélküliek anyagi, mobilitási kötöttségei a másik oldalon. A helyi munkaerőpiacok e kényszerek, adottságok és kötöttségek mellett működnek.
A kistelepülések legnagyobb foglalkoztatójaként és a szociális problémák kezelőiként sajátos szerepben vannak az önkormányzatok a helyi munkaerőpiacon. Saját erőforrásaik nincsenek, ahhoz hogy intézményeikben munkahelyeket teremtsenek, pénzeszközeik szűkösek, terheik növekednek, miközben számos településrendezési, környezetvédelmi, szociális feladatot nem tudnak ellátni. Két irányban próbálkoznak: A víz-, gáz-, csatorna-, úthálózat, gyerekintézmények, szociális intézmények fejlesztése, karbantartása érdekében elvégzendő, és egyúttal hosszabb időre is munkát teremtő beruházásokhoz keresnek finanszírozást településfejlesztési, környezetvédelmi stb. alapoknál. A munkanélküli lakosok közhasznú foglalkoztatása keretében pedig munkaerő-piaci pénzeszközökből elvégeztetnek különböző kiseb-nagyobb önkormányzati feladatokat, utak és közterületek rendszeres rendben tartását, önkormányzati intézmények épült-felújítását, karbantartását, idősek ételkihordását.




3. A munkaügyi és szociális szolgáltató rendszer integrációs törekvései.

A munkanélküli ellátás szerveződése Magyarországon
Magyarországon a rendszerváltással egy időben igen rövid idő alatt szinte a semmiből egy komplex ellátó-szolgáltató rendszert kellett felépíteni, amely a munkanélküliség kezelésére, illetve a munkanélküliek ellátására hivatott. Egy hatékony rendszer kialakításánál nyilván az ellátásra szorulók szükségleteiből kell kiindulni, ez határozza meg a szervezet felépítését. A munkanélkülinek legfőképpen ellátásra, anyagi gondoskodásra van szüksége, vagyis a munkanélküli járadékra. A korábbi munkanélküli segély, illetve a járadék szó használata már eleve azt tükrözi, hogy a hivatal a munkanélküliséget a szegényellátással, illetve a rokkantsággal rokonítja, hiszen segélyt, járadékot ezek a rétegek kaptak korábban. Szükség van arra, hogy a munkanélkülieket nyilvántartsák, hiszen különben honnan lehetne tudni, hogy ki jogosult erre az ellátásra, s ki nem. A nyilvántartás pedig ilyen tömeges méretekben csak rendszerbe szervezetten lehetséges, vagyis nagyon gyorsan eljutottunk oda, hogy a munkanélküliség elsősorban a Munkaügyi Hálózat alanyainak ellátásával és nyilvántartásával kapcsolatos fogalommá vált. A kilencvenes évek fordulóján igen gyorsan kiépült a munkaügyi apparátus, amelynek struktúráját, felépítését az alábbiakban igen vázlatosan is­mertetjük.

A mai ÁFSZ:
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és  7  Regionális Munkaügyi Központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A Regionális Munkaügyi Központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között: a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.

Ma Magyarországon a munkanélküliek létszáma feltételezhetően 1 milliós nagyságrendben mozog, a regisztrált munkanélküliek száma meghaladja az 450 ezret. Ez a létszám akkora nagyságrendet jelent, mint az egészségügyi ellátásban részesülő betegek, vagy a szociális rászorultak köre. A munkanélküliek megsegítésére szolgáló hálózat azonban korántsem olyan differenciált, mint az egészségügy. Miként beteg is nagyon sokféle van, a munkanélküliek között is van fiatal, idősebb, képzett, képzetlen, és így tovább. Ennek ellenére a munkaügyi szervezetben dolgozó szakemberek munkaköre meglehetősen uniformizált. A kliens legyen segédmunkás vagy mérnök, szegény vagy módosabb, alkoholista vagy egészséges, általában ugyanazzal az ügyfelekkel foglalkozó szakemberrel találkozik, akinek előképzettsége általában valamilyen államigazgatási alsó-, középszintnek felel meg és az ügyfelekkel való bánásmódban némi rutinnal rendelkezik. Az ügyfeles az egyszerű regisztrációt, az ügyfél adminisztrációját, a járadék intézését végzi, valamint kiszűri azokat a problémákat, amelyek kompetenciáját meghaladják. A problémák java részén segíteni nem tud, van azonban, amikor speciális szakemberhez küldi tovább a klienst. Azonban ez nem az ügyintéző hibája, sokkal inkább a rendszeré.
Magyarországon a munkanélküliek aránya akkora, mint az egészségügyi rendszerben megfordulók aránya. A munkanélkülieket ellátó rendszer nem annyira differenciált, szerteágazó, mint az egészségügyi rendszer. Ez azért probléma, mert ahányféle beteg van, annyiféle munkanélküli is van. Második probléma, hogy a munkaügyi rendszerben dolgozó szakemberek munkaköre meglehetősen uniformizált. Mindenki egy rutin szerint dolgozik, amely kevésbé alkalmazkodik az egyén szituációjához. Szintén problémát jelent, hogy a munkaügyi rendszerben dolgozók előképzettsége nagymértékben az államigazgatás alsó és középszintje.
Ügyfelesek: velük találkozik elsőként a munkanélküli. Nyilvántartásba veszik a megjelenő ügyfelet, vezetik az adminisztrációt. Pénzügyi ellátások ügyintézése. Kiszűrik azokat a problémákat, amelyek nem az ő kompetenciájukba tartozik. Ha úgy látja, tovább küldi az ügyfelet speciális szakemberhez. Alapvető probléma: nagyon kevés idő jut egy emberre. A felsőbb szinteken kevés a szakember, képtelenek minden ügyfelet tovább küldeni.
Munkavállalási tanácsadók: az ő tevékenységük és a szociális munkás tevékenysége között sok összefonódás van. Ők segítenek az újrakezdésben, elhelyezkedésben. Segítenek az alternatívák feltárásában. Részt vesznek a munkaerőpiaci programok beindításában, szervezésében. Korábban nagy problémát jelentett, hogy amikor indult az ellátórendszer, nem voltak szakképzett emberek, mára azonban képzésük sokirányú. Alapvető probléma: kevés szakember van.
Humán szakszolgálat: az a cél, hogy azokat a problémákat próbálják megoldani, melyek akadályozzák a munkavállalást. Itt már dolgoznak pszichológusok és más szakemberek is. Az ő feladataik egy részét passzolták át a szociális szférához.

Nagyon széles az ellátatlanok köre. Ők azok, akik abszolút nem jelennek meg az ellátórendszerben. Ez igen nagy réteget jelent – látencia. A kimaradás oka, hogy nem szerezték meg a jogosultságot, vagy kimerítették az ellátás időtartamát. Baj, hogy nem találkoznak olyan emberrel, akik segítenének nekik. Ha semmi másra nem jogosult, marad a segélyezés, ők már a szociális szféra ellátásában vannak. Ugyanúgy munkanélküli, tehát meg kellene adni nekik az esélyt, hogy elmozduljanak a munkaerőpiac felé – ezért fontos a szociális szféra bevonása. Fontos, hogy a szociális rendszer és a munkaügyi rendszer összefonódása.

Szociális munkás jelenléte a rendszerben:
A munkaügyi rendszer: nincsen szociális munkás státusz. Viszont igen is sok szociális munkás végzettségű ember dolgozik a munkaügyi hivatalokban. A szociális munkás képzésében alulreprezentáltnak tekinthető ez a terület. Pozitívum, hogy egyre több továbbképzés indul. Szervezeti szinten a tanácsadásnál jelenhetne meg. Mediátorként is dolgozhatnának. Megjelennek mentorként, csoportvezetőként. Megjelenhetnének szakértőként különböző foglalkoztatási programoknál, humán szemlélet terjesztésénél.

Székely Vince szerint: a munkanélküliek körében gyakoribbak a mentális problémák, viszont fordítva is igaz: pszichiátriai kezeltek között is gyakoribb a munkanélküliség. A kettő tehát szorosan összefügg egymással. Mentális problémákkal küzdők nehezebben tudnak alkalmazkodni a munkahelyen, ezért nagy valószínűséggel őket küldik el elsőként, ha leépítésekre kerül sor. A folyamat másik oldala: kutatásai során kiderült az is, hogy a tartós munkanélküliség először korábban labilis egyének pszichoszociális egyensúlyát bontja meg. Napjaink egyik varázsszava a változás. Változik a technológia, a társadalom, a gazdaság és változnia kell az egyénnek is, ha talpon akar maradni. Az újbóli elhelyezkedés érdekében számos esetben az egyénnek föl kell adnia korábbi szakmáját, a munkáltatókkal kapcsolatos magatartását, illetve meg kell változtatnia a munkával kapcsolatos attitűdjeit. Képes-e változni az egyén? Vajon az egyik ember képes-e segíteni egy másiknak a változásban?
„A pszichológiai változás nem egy előre, egy irányba haladó folyamat, számos szakaszát a megtorpanás, illetve a korábbi állapothoz való visszatérés jellemzi.” (Székely 2000)
Viszont - Székely szerint - a megfelelő hozzáértés elérheti, hogy a tartós munkanélküli új álláskeresési stratégiákat vegyen fel problémamegoldó eszközrepertoárjába és azokkal hatékonyabban találjon munkát.
A segítő munka első szakaszában az úgynevezett, „aha-élmény” kap nagy szerepet, mely jelentheti az ügyfél eszmélését a külső – őt jobban látó- szakember megvilágításában. A változás segítésének második szakasza egy kívánatos jövőbeli forgatókönyv kitalálása, megtervezése. A munkáját vesztett ügyfelek elbizonytalanodnak a jövőjükkel, céljaikkal kapcsolatosan. A régóta állás nélkül lévőknél kialakul a „rezignált apátia” állapota. E fázis legfontosabb segítő technikája a minél szabadabb fantáziálás feltételeinek megteremtése. A „brainstorming”, az ötletroham segíthet egy ösztönző jövőkép megalkotásához, és az ezen jövőkép eléréséhez vezető hipotetikus megoldások gazdag tárházának kitalálásához, anélkül, hogy maga a segítő adott volna tanácsokat vagy megoldási javaslatokat. A segítés záró fázisa egy végrehajtható megoldási, cselekvési terv elkészítését tűzi ki célként. Míg a második fázis a valóság által kevésbé korlátozott gondolkodást mozgatta meg, a harmadik szakaszban a felmerült megoldási lehetőségek közül ki kell választani azt, amely a leginkább kongruens az ügyfél és a számára fontos személyek céljaival és elvárásaival illetve az ügyfél erőforrásaival és korlátaival.

A problémafeltáró és cselekvési terv Székely Vince:

I. A probléma feltárása
lépés: Együttműködő, közvetlen légkör kialakítása
lépés: A probléma első szintű megfogalmazása
lépés: A probléma második szintű megfogalmazása
lépés: A segítő beszélgetés céljának meghatározása

II. A probléma tisztázása
lépés: A probléma és a körülmények több szempontú (tettek, gondolatok, érzések, környezeti kontextus, hatások) elemzése
lépés: Személyes és környezeti erőforrások és korlátok beazonosítása
lépés: Az ügyfél értékeinek, hiedelmeinek és feltételezéseinek tisztázása

III. Megoldási és cselekvési terv elkészítése
8. lépés: Feltételes állítások megfogalmazása
9. lépés: A feltételes állítások tisztázása és helytállóságának vizsgálata
10. lépés: Részletes cselekvési terv elkészítése

4. Önkéntesség és kötelező együttműködés

A munkaügyi hálózat árnyékában gomba módra szaporodtak az elmúlt években a helyi, önerős kezdeményezések, például munkaközvetítő irodák, munkaerő-piaci képző és átképző intézetek, helyi foglalkoztatási projektek, alapítványok és önsegítő csoportok, amelyek általában valós igények és problémák megoldására szerveződtek. Ezek éles versenyt folytatnak egymással a “foglalkoztatási programok piacán” és közülük a legtöbb forráshiánnyal, tőkehiánnyal küzd. Vannak azonban szép számmal olyan vállalkozások is, amelyek a munkaügyi hálózat lehetőségeit meghaladó színvonalú képzéseket, szolgáltatásokat nyújtanak, és viszonylag jól “megélnek” ezen a piacon, kialakult tehát a munkanélküli ellátás “második gazdasága”.

A szociális törvény már egy ideje foglalkozik együttműködési kötelezettséggel. A szabályozás több módosuláson esett át. 1997-ben jelent meg először az együttműködési kötelezettség. Akkor a segélyhez való jutás előfeltétele volt az együttműködés. Alapelv volt ekkor, hogy maga a segély egyedül nem tudja megoldani a tartós munkanélküliség problémáját, annál jóval többre van szüksége a munkanélküli személynek. Ekkor merült fel egyre intenzívebben a foglalkoztatáspolitika és a szociális rendszer együttműködése. Cél az volt, hogy az egyént aktivizálják abban, hogy saját helyzetét javítsa. Ekkor az önkormányzatok számára csak lehetőség volt, hogy kijelöljenek egy együttműködő szervet. 2000. februárjában a munkanélkülieket támogató rendszer megváltozott. A módosítás lényege az volt, hogy azoknak a munkanélkülieknek, akik kimerítették a munkanélküli ellátás folyósításának időtartamát, és szociálisan rászorultak, azoknak foglalkoztatását az önkormányzatnak kell megoldani közfoglalkoztatás keretében. Rendszeres szociális segélyben csak az részesülhetett, aki a foglalkoztatást vállalta. Az együttműködést a Munkaügyi Központtal és a közfoglalkoztatásban megjelenő érintett szervezetettek kellett megvalósítani. 2005 szeptemberében az együttműködés szorosabbá vált a munkaügyi rendszer és az önkormányzatok között. A szabályozásban új elem lett, hogy az önkormányzatoknak a helyi rendeletükben rendelkezni kellett egyrészt az együttműködő intézmény kijelöléséről, az együttműködés szabályairól és az ún. beilleszkedést segítő programokról. A beilleszkedést segítő programok közösen kialakítottak, személyre szabott segítségadásra irányultak, célja a munkaerőpiaci re-integráció. A program célja volt még a társadalmi izoláció csökkentése, pszichés támogatás nyújtása és tanácsadás. 2006-ban jött létre a családi segélyezés. Ehhez kapcsolódott, hogy egyre hangsúlyozottabbá vált a társadalmi integráció. Így jöttek egyre inkább képbe a családsegítő szolgálatok. 2009-ben az újabb módosulás. Ennek az időszakot határozza meg az „Út a munkához” program, mely 2009. január 1-jén lépett életbe.

Együttműködésre kijelölt szervezetek feladatai:
Nem változott a korábbiakhoz képest, hogy az önkormányzat gondoskodik az együttműködés intézményi feltételeiről. Ez a szerv döntő többségében a családsegítő szolgálat. Módosult az együttműködésre kötelezett köre. Együttműködésre kötelezettek az 55 éven felüli rendszeres szociális segélyezettek, illetve a 14 éves gyermeküket nevelők, ha a gyerek napközbeni ellátása nem megoldott. Együttműködésre kötelezettek azok a RÁT-osok, akik esetében az együttműködést a Munkaügyi Központ előírja, vagy önként vállalják az átsorolást. Lényegesen szűkebb lett az együttműködésre kötelezettek köre, mert nem vonatkozik a korábbiakhoz képest mindenkire.
Családsegítő szolgálat konkrét feladatai:
Figyelemmel kíséri a különböző határidők betartását.
Nyilvántartásba veszi a nála megjelent ügyfelet.
Tájékoztatja a rendszeres szociális segélyre jogosult egyéneket a beilleszkedést elősegítő programról: menete, típusai, szabályok.
Az ügyfél bevonásával kidolgozza a beilleszkedést segítő programot.
Szerződést köt az együttműködésről.
Figyelemmel kíséri a programokra vonatkozó szabályok betartását.
Évente írásbeli értékelést készít a program végrehajtásáról, szükség esetén módosítja.
Jelzi a jegyzőnek, ha az ügyfél az együttműködési kötelezettségnek nem tesz eleget.
Esetnaplót vezet a kapcsolattartásról.

Beilleszkedési program tartalmai:
Egyénre szabott legyen. Mindig mérlegelni kell az egyén szociális helyzetét, mentális állapotát, kapcsolati készségeit és a jövőben lehetőségeit.
Tartalmai:
Célja a foglalkoztathatóság javítása és az álláskeresési felkészítés.
Fejleszteni kell a motivációt és a készségfejlesztést. Pszichoszociális megerősítés. Egyéni tanácsadás. Álláskeresési készségek erősítése. Pályakorrekciós tanácsadás. Képzésbe juttatás. Kommunikációs és konfliktuskezelő készségek fejlesztése. Mentálhigiénés tanácsadás. Szociális problémák kezelése, esetkezelés.
Szinten tartás a társadalmi integráció erősítése érdekében: egészségügyi, szociális és mentális állapotot javító, re-szocializáció elősegítése. Szociális esetkezelés, családgondozás. Szocializációs és kapcsolatépítő csoportok. Pszichológiai tanácsadás, kezelésbe juttatás,
Más ellátás igénybevételéhez való hozzájutásban való segítés: nyugdíj, rokkant nyugdíj, rehabilitációs járadék, ápolás díj, TB tanácsadás, információnyújtás az ellátásokról és a munkaerőpiaci kapcsolódásokról.


Munkanélküliség és szociális munka

Képzés
Már említésre került, hogy a munkaügyi hálózatban nincs szociális munkás státus, s az ilyen irányú képzés is teljességgel megoldatlan. A szociálismunkás-képzés­ben a munkanélküliség problematikája alulreprezentált, több főiskolán nincs munkanélküliséggel foglalkozó fantárgy. Másutt a munkanélküliség rész­stú­dium, választható tantárgy. Szükség lenne tehát a fentebb leírtak szervezeti és képzési konzekvenciáinak levonására.

Szervezet
Szervezeti szinten kívánatos a munkaügyi hálózaton belül szociális szakszolgálat kialakítása, olyan szakemberek bevonásával, akik a fenti problémák kezelésében, a humán szemléletmód elterjesztésében jártasak. A szociális munkás az a szakember, aki a munkanélküliben nemcsak a járadékos ügyfelet, hanem a teljes embert látja, vagyis tudatában van mindannak, amit a munkanélküliséggel járó pszichoszociális krízis jelent. A szociális munkás a munkanélküliekkel való foglalkozás számos területén kamatoztathatná tudását. Tanácsadóként a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek segítésében, kompetenciájuk növelésében, problémamegoldó készségeik javításában játszhatna jelentős szerepet. Woolfe így ír a munkanélkülieknek szóló tanácsadó tevékenységről: “a tanácsadás több kell, hogy legyen segítési kapcsolatnál, amely segítési kapcsolat bizonyos feltételekre – úgy mint empátiára, melegségre és nyílt odafordulásra – épül. A reálisabb meghatározásnak tartalmaznia kell azt a gondolatot, hogy az embereket képessé kell tenni saját életük nagyobb mértékű irányítására.” (Woolfe 1992:94)

Szociális munkás
A szociális munkások képesek segítséget nyújtani a munkanélküliek önsegítő csoportjainak önérvényesítési képességük fejlesztésében; a mediátor szerepére a hátrányos helyzetű rétegek, etnikumok konfliktusaiban; szakértői szerepre helyi foglalkoztatási programok kialakításában, menedzselésében. A munkaügyi szervezet és foglalkoztatáspolitika magasabb szintjein a szociális munkások a humán szemléletmód elterjesztésében válhatnak jelentős tényezővé. Általuk a munkanélküliek valódi szükségleteire fókuszáló ellátó­rendszerben az esetmunka, a csoportmunka és a közösségi szociális munka is komoly szerephez juthatna.
Meg kellene oldani, hogy a szociális munka, illetve a segítő szakma megkapja az őt megillető helyet a munkanélküliekkel foglalkozó szakemberek oktatásában. A munkaügyi hálózatban szervezendő szociális szakszolgálat számára megfelelő szakemberek képzésére lenne szükség, melyhez elengedhetetlen a posztgraduális munka-pályatanácsadó szociálismunkás-képzés, amelyet szociális munkások specializációként, más humán szakemberek má­soddiplomás képzésként választhatnának. Minden késlekedés csak odázza és halmozza a problémát: egyre nagyobb létszámú munkanélküli rétegek kerülnek ki a regisztrációból, a munkaügyi hálózat látóköréből, és szociális szempontból is teljesen ellátatlanok maradnak.