Dr. Felipe Fernández-Armesto: Gyarmattörténeti Összehasonlító Projekt, Oxford

Mrs. Blunden

Clive Carpenter

Dr. Peter Cattermole

Alan Dawson

Dr. Ian Friel

Jean Gimpel: Technológiai és civilizációs ciklusokkal foglalkozó történész

Dr. Donald Hill

Geoffrey Hindley: A Középkori Technológia- és Tudománytörténeti Társaság titkára

Norris McWhirter, a CBE kitüntetés tulajdonosa: A Guinness Rekordok Könyve alapító szerkesztője

W. R. Mead professzor: Nyugalmazott egyetemi földrajz tanár, University College, London

Dr. Patrick Moore, a CBE kitüntetés tulajdonosa

Dr. Ranjit Nair és munkatársai: Országos Tudományos, Technológiai és Fejlesztési Tudományok Intézete, Új-Delhi

Peter Newby

Richard Newnham

Dr. Paula Nuttall

A. Rahman professzor: Nyugalmazott igazgató, Országos Tudományos, Technológiai és Fejlesztési Tudományok Intézete, Új-Delhi

Dr. Peter Rowan

David Wileman

Brian Williams

Dr. Sylvia Wright: Királyi Művészeti Akadémia, Oktatási Osztály

Igor Zajcev: A Guinness Rekordok Könyve orosz nyelvű kiadásának szerkesztője

A képeket biztosító ügynökségek és források: Ancient Art & Architecture Library, Archív für Kunst und Geschichte, Bibliotheque Nationale (Párizs), Bodleian Library, Bridgeman Art Library Ltd., British Library, British Museum, Central Library (Zürich), Cleveland Museum of Art, E. T. Archive, Mary Evans, Explorer, Giraudon, Robert Harding Picture Library, Image Select International, Images Colour Library, INCAFO, Mary Rose Trust, National Portrait Gallery, Pictor International, Anna Ronan Collection, Scala, Science Museum, Science Photo Library, Spectrum Colour Library, Syndication International, Dave Terry, Roger Viollet, Zefa.

A jelen kiadás ábráinál nyújtott segítségért külön köszönet illeti meg:
Gary Fisket; Jurgen Raible-t; Catherine Chevalt; Brigitte Baumbuscht; Simon Contit.

Az angol nyelvű kiadvány munkatársai
Szerkesztette: Deborah Manley
Konzultáns: Dr. Geoffrey Scammell
Térképek és rajzok: Rob Bruns és Peter Harper
Képszerkesztés: Alexander Goldberg

E könyv egyetlen részlete sem sokszorosítható illetve közölhető semmilyen formában, illetve semmiféle eszközzel, legyen az elektronikus, kémiai vagy mechanikus - beleértve a fénymásolást, bármiféle információtároló rendszert - a szerzői jog tulajdonosaitól írásban kapott licenc vagy egyéb engedély nélkül.

Az egész világra kiterjedő szerzői jog fenntartva.
© 1992 Guinness Publishing Ltd.
"Guinness" is a registered trade mark of Guinness Publishing Ltd.
A "Guinness" a Guinness Publishing Ltd. cég kiadványok céljára bejegyzett védjegye.

Amikor e könyv megjelenik, a világ 1492-re tekint vissza. Ez valószínűleg minden idők legszélesebbkörű visszapillantása. Vannak, akik dühvel gondolnak a múltra, mivel nem látnak egyebet abban a korszakban, csupán a gyarmatosító politika brutalitásának és a környezeti degenerálódásnak a kezdetét. Mások elégedetten szemlélik a szabadság és fejlődés korának általuk feltételezett kezdetét. Manapság senki sem tud közömbös maradni 1492 vonatkozásában.

Amerika őslakóit sérti a feltételezés, hogy Kolumbusz bármi újat is véghezvitt volna. Egyre-másra láttak napvilágot bejelentések, hogy kik és mikor előzték meg. Az Atlanti-óceánon történt átkelés jelentőségét folyamatosan igyekeztek kicsinyíteni illetve tagadni is. És mégis, 1492 tradicionális visszhangja érintetlen marad. Az Atlanti-óceánon mindkét irányban megbízható útvonalak kialakítása a világra nézve tartós, átalakító hatással volt. Hozzájárult, hogy a mára egységesített világunkat megkülönböztethessük az ó- és középkor világától, mely - mint valami pusztuló mozaik - elkülönülő foltokból állt.

Az Amerika őslakossága és a vikingek iránti tiszteletből, Kolumbuszra nem, mint Amerika, hanem, mint ezeknek az útvonalaknak a felfedezőjére emlékezünk. Első átkelésekor, az útvonal ideiglenesnek bizonyult: alig-alig követték a későbbi hajózás során. Második, 1493-ban megvalósult utazásán alakította ki az ideális útvonalat, a Kanári-szigetektől a Kis-Antillák felé, délnyugati irányban. A visszaút - mely Nyugat-Indiától északra volt, hogy ily módon kihasználhassák a nyugati irányból fújó szeleket - később csak nagyon kicsit módosult. Mindent egybevetve, az 1492-3. évi utakkal tartós kapcsolatot sikerült kialakítania nem csak Európa és Amerika között, hanem egyenesen a világ civilizált és sűrűn lakott "középső övezete" mentén is.

A bolygó, mely addig egymástól elkülönülő és egymással kapcsolatot alig fenntartó kultúráknak adott helyet, most hirtelen "egyetlen világgá" lett, megindulhatott a kulturális befolyás, az emberek vándorlása és a cserekereskedelem.

E világméretű hatást egy alig tanult és alázatos beállítottságú férfiú érte el. Ahogyan pár sznob feltételezte, hogy Shakespeare munkáit soha nem írhatta volna meg egy egyszerű, a stratfordi középiskolából kikerült színész - hasonló körökben ugyanilyen hihetetlennek látszott, hogy egy szegény génuai takács fia alkalmas lett volna rá, hogy Kolumbusz felfedezéseit megtegye. Gyakran mondogatják róla, hogy valamilyen, rejtegetnivaló, titokzatos lény lehetett, illetve, hogy elgondolásait valaki mástól kölcsönözte. Mindazonáltal, amit ma tudunk származásáról és terveinek létrejöttéről, az a regényeket felülmúló, mégis igaz, hihető történet.

Bizonytalan, hogy mikor született: valamikor a 15. század közepén, feltehetőleg 1451-ben vagy 1452 elején, Génuában vagy annak környékén. Az apja üzletéből az akkori időkben mindennaposnak számító három társadalmi érvényesülés bármelyikére léphetett volna. Öccséhez hasonlóan kereshette volna a boldogulást az egyház kebelén. Később Kolumbusz megemlítette vallásos elhivatottságát, és nagyon tisztelte a barátok habitusát. Választhatta volna a háborúzást: tulajdonképpen ki is jelentette, hogy harcosnak készült. Szeretett úgy bemutatkozni, mint a "lovagok és hódítók parancsnoka". Mindenesetre, a harmadik lehetséges utat választotta, így hát tengerre szállt.

Az idő tájt a társadalmi értékeket nagymértékben befolyásolta a lovagok illemkódexe. A tengeri hőstetteknek óriási tekintélye volt. A tenger volt egy híres kasztíliai lovag igazi tartózkodási helye. A fiatalemberek fejét a Cervantes által később felkarolt történetekkel csavarták el: bennük a romantikus, tengerentúli hőstetteket egzotikus szigetek adományozásával jutalmazták meg.

Kolumbusz, sok más 15. századi, önmaga erejéből boldoguló hőshöz hasonlóan, igyekezett életének ilyesfajta, mesekönyvi színezetet adni. Mindig is megpróbált elszakadni a korlátozott társadalmi lehetőségeket kínáló világtól. Egy arisztokratikus fantáziavilágba menekült. Az Atlanti-óceánon történt első átkelése során a lázadók nagyon is jól tudták, mi után fut: mindannyiuk életét kockáztatta - zsörtölődtek magukban -, hogy "nagyurat csinálhasson magából". Kolumbusz nagyot lépett előre az 1470-es évek vége felé - amikor génuai kereskedők Lisszabonban tevékenykedő ügynökeként - feleségül vette a Madeira közelében található Porto Santo elhunyt kormányzójának leányát. A nő családja a nemességhez tartozott - jóllehet a királyságon belül a lehető legperiférikusabb helyen. Mi több, a nő az Atlanti-óceán egyik gyarmati határterületéről származott, mellyel Kolumbusz éppen akkor kezdett alaposabban megismerkedni.

1477 és 1485 között, főként kereskedelmi célból tett utazásai során, bejárta az Atlanti-óceán egészét - már amennyit az ő korában ismertek belőle. Tehát gyakorlatilag Izlandtól és a brit szigetektől a portugál és spanyol szigetgyarmatokon keresztül egészen a nyugat-afrikai Volta folyó torkolatának közelében elhelyezkedő, újonnan megnyitott, aranykitermelő telepig. Hozzáfogott hát, hogy megtervezze saját, atlanti-óceáni felfedezőútját, mivel ez már számos korábbi hajósnak kínált - és alkalmanként biztosított is - hírnevet és társadalmi rangot. Terveit gyakran állítják be úgy, mintha azokat céltudatos meggyőződés vezérelte volna. Úgy tűnik, hogy a valóságban ezek az elképzelések nagyon fokozatosan alakultak ki benne.

Kolumbusz tervezett egy olyan utazást, melynek során ismeretlen szigeteket keresnének fel. Fontolgatta egy óceáni átkelés lehetőségét és egy új vagy "ellenlábas" kontinens felkeresését is. Ezen elképzelések egyike sem volt eredeti és mindegyiknek megvoltak már a támogatói és ellenzői is. Kolumbusz, mialatt az 1480-as évek során támogatót keresett, ha későn is, de bizonyosfajta önképzésbe is belefogott. Egyre nagyobb önbizalommal és még nagyobb tudományossággal alakítgatta tervét. Az továbbra is bizonytalan, hogy vajon szándékait formailag befolyásolta-e valamilyen tényleges, tudományos munka.

Kolumbusz hosszantartó és magányos pártfogókeresésbe kezdett, még a tudósok gúnyolódását és az udvar megvetését is vállalva. A kasztíliai királyi udvarban - ahol talán már 1485-től, de az bizonyos, hogy 1486-tól - ennek érdekében tevékenykedett. Igyekezete egy idő után nem maradt hiábavaló. Fáradhatatlan felajánlkozásaival jelentős támogatást szerzett végül: Ferenc-rendi szerzetesek körében, akiknek bejárásuk volt az uralkodókhoz; a trónörökös cselédjeinek körében, akik közül páran átkerültek aztán a király és a királynő szolgálatába, a Rio Tinto torkolatának közelében a Palos nevű helység tengerjáró közössége körében, ahol egyszerre megtalálhatta mindazon felszerelést és embert is, melynek segítségével majd áthajózhatott az óceánon; a Sevillában lakó, földijeinek számító gazdag génuaiak és firenzeiek körében, akik készek voltak pénzügyileg is támogatni vállalkozását; és végül a korona pénzügyeiben érintett alkalmazottak körében. Ők az 1480-as évek során azért hoztak létre egyfajta csoportosulást, hogy finanszírozhassák Kasztília első, nagyobb, atlanti-óceáni vállalkozását, a Kanári-szigetek meghódítását.

1492 elejére aztán a Kolumbusz mellett kardoskodók elegendő erőt éreztek magukban ahhoz, hogy megfelelő pénzösszegeket tudjanak előteremteni, és így az uralkodók jóvá is hagyták Kolumbusz vállalkozását. Kispénzű, királyi patrónusait figyelembe véve Ázsiát tűzte ki célul. Feltehetően azért, mert Kelet neve jól csengett egyrészt a sokféle kereskedelmi árucikk, másrészt a nemesfémek miatt. Amikor 1492. augusztus 3-án kifutott Palosból Kolumbusz egy "kaldeus tolmácsot" és a kínai uralkodónak szóló leveleket vitt magával.

Kolumbusz részletes feljegyzéseiből érzékelni tudjuk a nagy ismeretlenbe történt utazás izgalmát: a színlelt kikötéseket, a küszködést, hogy tartsák a nyugati irányt, a lázadók morgolódását, a látóhatár naponkénti szorgos kutatását, az égbolt éjszakánkénti vizsgálatát, az ideges találgatásokat arra nézve, hogy milyen messze jutottak már és mennyit kell még menniük. Október 7-én aztán, mikor több, mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára láttak földet, Kolumbusz idegei felmondták a szolgálatot: beadta a derekát és irányt változtattak délnyugat felé. Október 12-én aztán - a mai napig azonosíthatatlan helyen, szinte minden bizonnyal a Bahamákon - kezdetét vette az Óvilág és az Újvilág közti találkozás megszakíthatatlan története. Kolumbusz három hónapot fordított azokra a felfedező utakra, melyekkel kivívhatta magának a Kuba és Hispaniola északi partjainak legjobb ismerője nevet. Egyre fokozódott benne a meggyőződés, hogy gazdag civilizációhoz közelítenek. Röviddel azelőtt, hogy 1493 januárjában hazafelé indultak volna, ígéretes mennyiségben sikerült aranyat találnia: ha az észak-atlanti viharok nem teperik le őket, bizonyára tárt karokkal várták volna Spanyolországban.

Amikor visszatért, hogy tollakba öltözött indiánokat és egzotikus papagájokat vonultasson fel Barcelona utcáin, a sok bámészkodó azt hitte, hogy Kolumbusz tényleg eljutott Kelet környékére. Viszont voltak szószólói más felfogásnak is: mondogatták, hogy Kolumbusz minden bizonnyal csupán további, a Kanári-szigetekhez hasonló szigeteket fedezett fel, vagy egyszerűen az "ellenlábas" világ földjére tette a lábát. Maga a felfedező az ázsiai hipotézis iránt kötelezte el magát. Ígéreteinek teljesítésétől függött mindazon jutalom biztonsága is, amit az uralkodók neki adományoztak: a Don és Admirális meg Kormányzó és Alkirály címek; a hatalmas vagyon lehetősége, nagy dinasztia alapításának reménye és az, hogy végre helyet kap az elfogadottak világában, ami után olyannyira áhítozott.

Így hát Kolumbusz kielégíthette ésszerű ambícióit. Mégis saját kérlelhetetlensége kárhoztatta eleve nyomorúságra. Makacsul ragaszkodott az "ázsiai" elnevezéshez. Ragaszkodott hozzá, hogy a szigeteket maga személyesen kormányozza, persze nyomorúságos eredményekkel - mivel a hajón annyira bevált irányítóképessége a szárazföldön egyszerűen cserbenhagyta. Annak érdekében, hogy komolyan megtépázott hírnevét valamennyire helyre állíthassa, 1502-ben vállalkozott az utolsó atlanti-óceáni utazásra. Ekkor Közép-Amerika partvidékének hosszú szakaszát tárta fel, viszont elvesztette flottáját és megrendült az egészsége is. Az utóbbi évek sikertelensége miatt érzett keserűségét némiképpen csillapította a vallás. "Mennyei hangban" keresett vigaszt. Kijelentette, hogy megtalálta a Földi Paradicsomot. Bibliai szövegeket állított össze, amik - szerinte - előre megjövendölték saját felfedezéseit és egyben bizonyították a Végítélet közeledését.

Meggazdagodott ugyan a Hispaniolából származó, mosott arany bevételéből, mégis állandóan a szegénységre panaszkodott. "Új apostolként" üdvözölték, magát mégis Jeremiásként vagy Jóbként mutatta be. 1506 áprilisában, gyakorlatilag már a halálos ágyán, írt még egy utolsó patetikus levelet, melyben megígérte, hogy "minden eddiginél nagyobb szolgálatot tesz...".

Kolumbusz egymaga nem volt képes rá, hogy "bejárja a földet", mégis, talán mindenki másnál többet tett azért, hogy kibogozzon bizonyos szálakat. Az 1492-3-as évek felfedező útja, bár páratlanul hatékonynak és jelentősnek bizonyult, a felfedezések, a gazdasági változás és a műszaki haladás lassan kibontakozó folyamatainak együtteséhez tartozik, amely a bolygónkat lakó népek kapcsolatait fűzte szorosabbra.

Ennélfogva, a Guinness Rekordok Könyve 1492 a körülbelül 1450-től mintegy száz éves időszakra világméretekben kiterjedő további, mennyiségileg meghatározható eredmények sorában helyezi el a Kolumbusz által megdöntött rekordokat. A kép, mely így összeáll, egy olyan, dinamikus világ képe, ahol számos, terjeszkedő kultúra nyújtja ki karját saját, hagyományos érdekszférájából, és ahol Kolumbusz eredményeinek skálája és választéka alapvetően meghatározó jellegű.

Felipe Fernandez-Armesto

Ez a világ és ami azon túl van

Ebben az időszakban, a geográfiai tájékozottság legfontosabb forrásait az ókori görög írások között találjuk meg. Bár Arisztotelész (Kr. e. 384-322) már kimutatta, hogy a Föld gömbölyű, nézete majdhogynem teljesen elveszett a kora-középkori, nyugati, katolikus világ számára, vagy legalábbis részben volt csak ismert, arab forrásokból. Cosmas, az ókor vége felé, az egyiptomi Alexandriában írta meg Keresztény topográfia című művét, hogy bebizonyítsa: a Föld nem gömbölyű, hanem lapos és négyzet alakú. Így, annak újbóli megerősítése, amit az ókorban már ismertek, a nyugati újrafelfedezés hosszú és lassú folyamata volt. A 12. századtól kezdődően indult és 1492-re már széles körben elfogadták.

A világ méretei

Az első tudományos bizonyíték, hogy a Föld gömb alakú # Ezt a bizonyítékot a görög filozófus, Pitagorasz szolgáltatta (Kr. e. 472-ben született). Bizonyítékai között megemlíthető az a tény, hogy az egyiptomi Alexandriából látható egy fényes csillag, a Canopus, viszont nem látható a görögországi Athénből - ha a Föld lapos volna, természetesen más lenne a helyzet. Ugyancsak Pitagorasz mutatott rá, hogy a Földnek a Holdra holdfogyatkozáskor vetett árnyéka ívelt, ami azt jelzi, a Földnek felszíne is görbe kell legyen. Ez az ismeret vezetett arra a következtetésre, hogy lehetséges hajóúton elérni Európából nyugati irányban Kelet-Ázsiát.

Azonban Cosmas Indicopleustes, aki az ókor vége felé az egyiptomi Alexandriában írt, azt sugallta, hogy a Föld valójában lapos. A déli árnyékot annak sugalmazásával söpörte félre, hogy a Nap kisebb a Földnél és közelebb is van hozzá. A gömbölyű föld elgondolása a 13-14. században vált széleskörűvé.

A Föld méretének első lemérése # A kürénéi Eratoszthenész (Kr. e. kb. 275-195) az egyiptomi Alexandriában volt könyvtáros. Feljegyezte, hogy a nyári napfordulókor, délben Szüéne (a mai Asszuán) városánál a Nap pontosan az ember feje fölött van, Alexandriában viszont 7,5°-kal eltér a függőlegestől. Lemérte hát a Szüéne és Alexandria közti távolságot. Ebből kiszámította, hogy a Föld kerülete 250.000 stadion kell legyen. Nem tudjuk biztosan, mennyi lehetett egy stadion hossza, de meglehet, hogy a Föld kerülete, Eratoszthenész szerint 39.360 km, az átmérője pedig 12.560 km - ezek az értékek pedig jóval nagyobbak annál, mint amit Kolumbusz 1492-ben megtett útja során elfogadott.

A leghíresebb geográfia # Ebben az időben a világ legtöbbet tanulmányozott geográfiája az Alexandriából származó Claudius Ptolemaiosz (Kr. u. kb. 100-170) Geográfiá-ja volt. Nyolc kötetben adták ki és kb. 8000 helység földrajzi szélességét és hosszúságát tartalmazta. Arab nyelvre történt lefordítása nyomán közismertté vált a mohamedán geográfusok számára is. Európában 1406 táján publikálták latin nyelvű fordításait, és így vált a legalaposabb geográfiai szövegkönyvvé. 1477-ben az itáliai Bolognában készült el az első nyomtatott kiadása. A Geográfia komoly tévedést tartalmazott: számítási szempontból alulbecsülte a Föld kerületét. Ez aztán félrevezette a Kelet-Ázsia elérése érdekében Európából nyugati irányba hajózókat. (A ptolemaioszi világkép pontatlan volt: Afrika túl széles és nem elég hosszú, India kicsi, Srí Lanka meg aránytalanul nagy, az Indiai-óceánt szárazföldek vezik körül, a Föld méretét nagyon alulbecsülte. Könyve a legkomolyabb ókori, földrajzi kiadvány.)

Ptolemaiosz munkájának első arab nyelvű változatai # Ptolemaiosz Geográfiá-ját Tabit Ibn Kurra fordította le arabra, aki a Kr. u. 9. század vezető tudósa volt. Újabb fordítója lett Ibn Khurdadbih, aki ugyancsak akkor élt. Körülbelül a 10. század közepe táján Al-Kvarizmi átdolgozta Ptolemaiosz Geográfiá-ját beleépítette az iszlám világ geográfiai adatait is.

Ptolemaiosz művének első nyugati kiadásai # Jacobus Angelus latin nyelvű fordítását először 1475-ben az itáliai Vincenzában publikálták. Ebben nem volt egyetlen térkép sem. A későbbi kiadások újabb megjegyzéseket, magyarázatokat tartalmaztak nevesebb geográfusok részéről, és fontos térképek egészítették ki. 1482-ben a németországi Ulmban napvilágot látott öt új térkép is, melyek egyike volt a Grönlandot is bemutató Észak-Európa térkép. 1508-ban Rómában került sor egy másik jelentős kiadásra: tartalmazott egy beszámolót Beneventanustól, melyben leírja az Újvilágot és bemutatja azt egy Johann Ruysch által rajzolt új világtérkép. 1513-ban állították össze a legfontosabb kiadást, Martin Waldseemüller vezetésével. Többek között húsz térképet tartalmazott. Ezek híven jelzik azon időszak geográfiai ismereteit, beleértve az Újvilág iránt elkötelezettek nézetét is.

A leginkább tudományos geográfia # Az ókori görögök rakták le a tudományos földrajz alapjait a Föld kerek voltának felfedezésével, az ismert világ kerületének és kiterjedésére vonatkozó számításaikkal. Az ő munkájukat folytatták a Római Birodalom főként latinul író tudósai.

Az ismert világ első görög térképe # A milétoszi Anaximenész (Kr. e. 610-545) készítette. Egy későbbi időszakban a görögök találták fel a földrajzi szélesség és hosszúság fogalmát, amivel ki is egészítették térképeiket. A görögöknek a világról alkotott ismerete nagymértékben bővült Nagy Sándornak a Kr. e. 334-323-ban a Közép-Keleten, Közép-Ázsiában és Északnyugat-Indiában folytatott hódító hadjárataival.

A görögök földrajzára utaló, fontos forrásmunka # A kisázsiai Amasziából származó Sztrabón (Kr. e. kb. 62-tól Kr. u. 25-ig) Geographiá-ja nagyarányú munka, mely 17 kötetből áll. Részletes információkat tartalmaz a korábbi görög földrajztudósokról. Ezek közül a legfontosabb Eratoszthenész (Kr. e. kb. 275-től 195-ig), aki Alexandriában volt könyvtáros. Sztrabón latin nyelvű fordítását 1472-ben adták ki Rómában, később javított változatai és kiadásai révén közismertté. Nyugat-Európában, a középkorban, a görögök tudományos földrajzát nagymértékben elhomályosították a bibliai szövegekből származó fogalmak. A lapos Föld elméletét olyan szerzők támogatták, mint Lactantius Firmianus (Kr. u. 260-340). Ugyanezen időszakban fordították le arab nyelvre a görögök földrajzi írásait. Ez volt a mohamedán geográfusokra gyakorolt, legjelentősebb külföldi hatás. A reneszánszkori Európában aztán újra virágkorát élte a görög földrajz tanulmányozása. Ezekre az alapokra építkeztek az európai tudósok nagy földrajzi felfedezések korában.

A földrajzzal foglalkozó legkorábbi latin munka # A földrajzzal foglalkozó latin nyelven fennmaradt, legkorábbi munka a De chorographia (Tájaknak leírásáról) melyet római szerző, Pomponius Mela (Kr. u. első század) állított össze. Barthel Stein (1476/7-1521/2) 1509-ben ennek a műnek szentelte székfoglaló előadását a németországi Wittenberg egyetemén. Ez volt az első alkalom, hogy földrajztudóst neveztek ki egy egyetemen.

Égövek

A leghűvösebb és legmelegebb tájak # Egy görög eredetű, közismert elmélet szerint a Föld öt égövre osztható fel. Az egyenlítői forró égövről azt mondják, lakhatatlan, a rendkívüli hőség miatt. Ezt északon az északi mérsékelt égöv, délen pedig a déli mérsékelt égöv határolja. Mindkettő lakható. Az északi, mérsékelt égövhöz tartoznak az ismert világon az ember által lakott tájak. A további két égöv az északi- és déli-sarki területek, a rendkívüli hideg következtében szintén lakhatatlanok. Ez az elmélet rendkívül meghatározó jellegű volt a középkorban, valamint az azt követő időszakok során. A De Natura Rerum (A dolgoknak természetéről) című, tekintélyes munkájának 46. fejezetében ez fejtette ki újból Beda Venerabilis (kb. 672-753).

A forró és a déli mérsékelt égövek # Macrobius (Kr. u. kb. 395-423) volt a szerzője egy jól ismert, latin nyelvű munkának, a Magyarázat Spicio álmához címűnek. Az égövek elméleteit taglalja benne. Úgy gondolja, hogy a rendkívüli hőség következtében lehetetlenség a forró égövön át utazni, és ennek következtében reménytelen kapcsolatot teremteni a déli mérsékelt égöv lakosaival. Néhány gondolkodó szerint még elképzelni is nehéz, hogyan élhetnének emberek a déli mérsékelt égövön, akik szükségképpen fejjel lefelé járkálnak. A 15. század elején Pierre d' Ailly kardinális a Tractatus de Imagine Mundi (Értekezés a világ képéről) című munkájának 7. fejezetében rámutatott egy teológiai problémára: az ellenlábas területek lakóinak fogalmuk sem lehet a kereszténységről. Az ilyen nehézségek áthidalására sugallta néhány gondolkodó, hogy a déli mérsékelt égövet főként víz vagy víz által körbezárt területek alkotják, melyek ugyan lakhatók, de gyakorlatilag mégis lakhatatlanok.

A száraz és esős vidékek # A híres görög történész, a kis-ázsiai Halikarnasszoszból származó Hérodotosz (Kr. e. kb. 484-425) történetírásának 2.26-os és 3.10-es fejezetében utal a Nílus völgyének rendkívüli szárazságára. Ezen a vidéken a légköri nedvesség alacsony szintje ismert. Történetírásának 2.19-27-es fejezetében Hérodotosz a görög gondolkodók által a Nílus áradásának okaival kapcsolatban előterjesztett, különböző elméleteit taglalja. E problémát a régebbi földrajztudósok is sokszor érintették. Sztrabón, Geographia című művének 17.1.5. fejezetében megadja tudóstársai számára ismert magyarázatot: a Nílus áradásának oka az etiópiai hatalmas esőzés. Korunkban már ismeretes, hogy az Etiópiai-magasföldön a felhőszakadások évi 75-100 cm-nyi csapadékot eredményeznek.

A leghűvösebb égöv # A sarki égövet lakhatatlannak tartották a rendkívüli hideg következtében, de néhány gondolkodó, mint pl. az angol tudós, Roger Bacon (kb. 1219-1292) az Opus Majus című művének 4. fejezetében taglalta annak lehetőségét, hogy a sarki égövben előfordulhatnak mérsékelt vagy meleg zónák is. A 16. században, az angol Robert Thorne és Roger Barlow úgy vélték, hogy a sarkvidék jégmentes tengert is magában foglal, melyen hajózni lehet. Szinte szükségszerű volt, hogy a "Nyitott sarkvidéki tenger" elmélete befolyásolta a sarkvidékek felfedezésének vállalkozásait.

Görög eredetű az Óvilág három kontinensre való felosztása, valamint Európa, Ázsia, És Afrika elnevezése is. Ez, a három kontinensre történő felosztás nem talált egyértelmű fogadtatásra a mohamedán geográfusok körében. Ők sokszor a Föld felosztásának más módozatait részesítették előnyben. A szíriai Damaszkusz szülötte, Al-Dimashai (1256-1327) számos variációt leírt.

A legnagyobb és a legkisebb # Ptolemaiosz Geográfiá-jának 7. könyve 5. fejezetében találjuk meg Ázsiának, mint a legnagyobb kontinensnek a leírását. Ugyanez a mű Afrikát, mint az ezutáni legnagyobbat, és végül Európát, mint a legkisebb kontinens említi. Martin Waldseemüller adta ki Ptolemaiosz művének felfrissített kiadását és 1507-ben még egy munkát, a Cosmographie Introductio (Bevezetés a kozmográfiába) címűt. Ebben elsőként javasolta, hogy - tekintettel Amerigo Vespucci felfedezéseire - adják az új kontinensnek az "America" nevet.

A legnagyobb # A Föld területének 41,25 %-át, vagyis 210.400.000 km2-t borítanak kontinentális szárazföldi tömbök, melynek csak kb. kétharmada, vagyis a Föld felszínének 29,02 %-a (148.021.000 km2) van a tenger szintje fölött, 756 m-es középmagassággal. Az eurázsiai szárazföldi tömb a legnagyobb, 53.698.000 km2-es területtel (beleértve a szigeteket is). Az afro-eurázsiai szárazföldi tömb borítja a Föld szárazföldi tömbjeinek 57,2 %-át vagyis 84.702.000 km2-nyi területet.

A legkisebb # A legkisebb az ausztráliai szárazföld, 7.618.493 km2-rel, mely Tasmániával, Új-Zélanddal, Új-Guineával és a csendes-óceáni szigetekkel együtt néha az Óceánia elnevezést viseli. Ausztrália és Új-Zéland az európaiak számára a 15-16. században még ismeretlen volt.

Felfedezetlen, déli kontinens # Annak érdekében, hogy ellensúlyozni lehessen az északi félgömbön jelentkező, hatalmas szárazföldi tömböt, úgy gondolták, ismeretlen területeknek kell léteznie a déli félgömbön is. Ez az elgondolás néha összekapcsolódott Ptolemaiosz azon elgondolásával is, hogy létezik egy Dél-Afrikát és Ázsiát összekapcsoló, szárazföldi híd. Jelentős térképek hatalmas szárazföldi tömböt tüntetnek fel a déli félgömbön, és ez a vélemény makacsul tartotta magát egészen a 18. századik, amíg végül Ausztráliát az európaiak fel nem fedezték.

A tengerek által borított földfelszínt 362.033.000 km2-nek becsülik, vagyis a teljes felszín kb. 71%-ának. Az óceánok térfogata a becslések szerint 1.349.000.000 km3, összehasonlítva a 35.000.000 km3-nyi édesvízzel.

A legnagyobb # A világ legnagyobb óceánja a Csendes-óceán. Ha nem számítjuk hozzá a környező tengereket, a világ óceánjainak 45,9 %-át képviseli, felszíne pedig 166.241.000 km2.

Görög eredetű az Atlanti- és az Indiai-óceán elnevezése. Mohamedán geográfusok úgy írják le az ismert világot, mint amelyet a Körülfogó Tenger (Al-Bahr A-Muhit) vesz körül. Néha Zöld Tengernek (Al-Bahr Al-Akhdar) is hívják. Hat további tengerrel együtt említik, melyek a Földet körülveszik, de néha kevesebb számú tengert adnak meg.

A Csendes-óceán első elnevezése # A Csendes-óceánt elsőnek 1513-ban egy Balboa névre hallgató európai pillantotta meg. Akkor ő Déli-óceánnak nevezte el, de 1520-ban jelenik meg a Csendes-óceán elnevezés, amikor is Magellán hajóival körbejárta.

A legnagyobb mélység # Arisztotelész (Kr. e. 384-322) a Meteorológia I. II. című munkájában közölte, hogy a Földközi-tengeren a legmélyebb a Szardíniai- és a Tirrén-tenger.

A magasságokra és mélységekre vonatkozó becslések # Föld kerek voltára vonatkozó elméleti viták során Eratoszthenész úgy becsülte, hogy a hegyek legnagyobb magassága nem haladja meg a 10 stadiont, az apameai Poszeidoniosz (Kr. e. kb. 135-51) viszont úgy érvelt, hogy ennek az értéknek 15 stadion körül kell lennie. Úgy hitték, hogy ezek a számértékek érvényesek a tengerek legnagyobb mélységeire is. Papirius Fabianus, Tibériusz császár uralkodásának egyik tudósa, állítólag szintén úgy tartotta, hogy a tenger legnagyobb mélysége 15 stadion, legalábbis Plinius Természettörténeté-nek 2.105-ös fejezete szerint.

Ptolemaiosz rangsorolása az öblökről # Ptolemaiosz Geográfiá-jának 7. könyve 5. fejezetében találjuk meg nagyság szerint felsorolva a 10 öblöt: Gangeszi-öböl (Bengáli-öböl) mint legnagyobb, ezt követi a Perzsa-öböl, a Nagy-öböl (Sziámi-öböl), Arábiai-öböl (Vörös-tenger), Etiópiai-öböl (Guineai-öböl), Fekete-tengeri-öböl (Fekete-tenger), Égei-tenger, Meótisz (Azovi-tenger), Adriai-tenger, Propontisz (Márvány-tenger). A világ legnagyobb öble valójában a Mexikói-öböl, 1.500.000 km2-rel, és 4990 km-nyi partvonallal, az Egyesült Államok Florida államában található Cape Sable-től a mexikói Cabo Catoche-ig.

KONTINENSEK

Ázsia......................................................... kb. 43.771.000 km2

Afrika....................................................... kb. 29.785.000 km2

Európa..................................................... kb. 9.583.000 km2

ÓCEÁNOK ÉS TENGEREK

Indiai-óceán............................................. 73.426.000 km2

SZIGETEK

Írország.................................................... 83.851,25 km2

Szicília...................................................... 25.462,29 km2

Szardínia.................................................. 23.817,64 km2

Kréta........................................................ 8.306,13 km2

Ciprus...................................................... 9.251,48 km2

A leghíresebb tengeri délibáb # A Shandong tartományban található Dengzhounál a tenger fölött délibáb látható, mely olyannak tűnik, mintha többemeletes házak és városok volnának. Az emberek "tengeri piac"-nak nevezik. Késő Ming-korabeli magyarázata különféle volt: például, tengeri szörnyek lehelete vagy a tengervíz eszenciájának lecsapódása, majd szétszóródása, amivel fényt alkot.

A Nap és a Hold gravitációs erejének következtében lép fel. Befolyásolja a földközelség, a napközelség és együttállásuk is. Légköri és szélhatások is rakódhatnak az ily módon összegződő "hullám"-elemhez. Ezeket az erőket tovább fokozhatja a partvidék és a tengerfenék elrendezése. Az árapály ciklus szokásos időtartama 12 óra 25 perc.

A franciaországi Normandia partjainál fekvő Mont-Saint-Michel ismert példája annak, hogyan változtathatja meg az árapály egy hely külső megjelenését. Apálykor 914 m hosszú út köti össze a szárazfölddel, dagálykor viszont átalakul szigetté.

A legnagyobb # A legnagyobb árapály hatása a Fundy-öbölben tapasztalható, mely a kanadai Új-Skóciát választja el az Egyesült Államok legészakibb államától, Maine-től, valamint Kanada Új-Brunswick tartományától.

A legismertebb áramtörés Kínában # Zheijang tartományban, Hangzhou városától nem messze, a Qiantang folyónál jelentkező áramtörést nagyon szemléletesen írja le egy késő Ming-korabeli szerző, Xie Zhaozhi: "Amikor valaki először látja, nem egyéb kékes-fekete páracsíknál. Amikor kicsivel közelebb jön, akkor már fehér színű, hatalmas kiterjedésű. A hangja olyan, mint a mennydörgés. Ereje csak a hegyekéhez hasonlítható, dübörög és szinte dobálja magát, majdhogynem önkívületben vágtat előre. Egy pillanat alatt éri el a partot. Olyan, mintha egy hegy omlana alá, vagy egy ház dőlne össze. Aztán, szinte rögtön, újra elcsendesedik."

A legnagyobb # Ausztráliát nem számítva, melyet rendszerint kontinentális szárazföldi tömbnek tekintenek, a világ legnagyobb szigete Grönland (ma már hivatalosan Kalaallit Nunaatnak nevezik). Területe kb. 2.175.000 km2. Bizonyított, hogy valójában Grönland több sziget, melyeket jégsapka borít és köt össze. Különben csak 1.680.000 km2 volna a felszíne.

Ismert legnagyobb # Ptolemaiosz Geográfiá-jának 7. könyve 5. fejezetében felsorol nagyság szerint 10 szigetet. Taprobanát (Srí Lanka) említi, mint a legnagyobbat. (Sok más szerzőhöz hasonlóan, Ptolemaiosz nagy mértékben túlbecsülte Srí Lanka méretét). Ezt követik sorrendben: Albion (Nagy-Britannia), az Arany Kerszonézosz (Maláj-félsziget), Hibernia (Írország), a Peloponnészosz, Szicília, Szardínia, Korzika, Kréta, Ciprus.

Édesvízi # A világ legnagyobb, édesvízzel körülvett szigete az Ilha de Marajó (48.000 km2), a brazíliai Amazonas folyó torkolatában. A világ legnagyobb, szárazföldi szigete (azaz: olyan földterület, melyet folyók vesznek körül), a brazíliai Ilha de Bananal (18.130 km2). A legnagyobb olyan sziget, mely tóban található, a Huron-tó kanadai részén levő Manitoulin-sziget (2766 km2).

A legmagasabb # A Himalája tibeti-nepáli határon 8848 m-es tengerszint fölötti magasságban található Everest. Csúcsát mint a világ legmagasabb hegyét, nem fedezték fel még 400 évig.

A hegyek eredetéről szóló első könyv # Az Európában írott, kizárólag a hegyek eredetével foglalkozó, első tanulmány az olasz származású Valerius Faventies-é, az 1550-es évek végéről. 1561-ben Velencében adták ki, és csupán 16 oldalból álló, kis vitairat lett belőle. Az okok, melyeket Faveintes a hegyek eredetére nézve felsorol (egyébként jellemzőek a kor gondolkodására) a következők: földrengések, a Föld egyes részeinek megduzzadása, miután vizet vesznek fel, a földbe zárt levegő emelő ereje, tűz, a hegyek lelke, a csillagok, erózió, szél, a Földben található nedvesség, ami a Nap felé húzódik, és végül az Ember kezemunkája. Úgy tűnik, Fracastoro (1483-1553) volt az első, aki rájött, hogy a magas hegyláncokban fellelhető rétegek egykor a tenger alatt pihentek.

Magasságok mérése # Feljegyezték, hogy a görögök Görögországban számos hegy magasságát lemérték, méghozzá a diopternek, egyfajta korai teodolitnak a segítségével. Azt mondják, a massénai Dikaiarkhosz (Kr. e. kb. 320) lemérte Tesszáliában a Pelion hegy magasságát, legalábbis Plinius (Kr. u. 23-79) Természettörténeté-nek 2.65-ös fejezete szerint. Dikaiarkoszról azt is feljegyezték, hogy lemérte a Peloponézoszi-félszigeten lévő Kilini-hegyet, valamint a Rodosz-szigeti Atabyrius hegyet. A chaeroneai születésű Plutarkhosz (Kr. u. kb. 46-120) Aemilius Paulus élete című művében megemlít egy Eumelus fia, Xenagoras által írott ajánlást, aki lemérte az Olümposz magasságát.

A legnagyobb hegyvonulatok # Hérodotosz, Történetek című művében a Kaukázust úgy írja le, mint minden hegység közül a legnagyobbat. Később, Nagy Sándor hadjáratai után, a görögök tudomást szereztek a Hindukus-ról (Paropamisus) és a Himalájáról (Imaos vagy Emodus). Volt egy közismert elmélet, miszerint a Hindukus és a Himalája - Kis-Ázsia Taurusz hegyvonulatával együtt - Ázsia egész hosszában elnyúló, hatalmas hegyláncot képez.

Európa fontosabb hegységei # Sztrabón, Geográfia című művének 4. könyvében utal rá, hogy a megalopoliszi származású Polübiosz (Kr. e. kb. 205-215) becslései szerint az Alpokat még öt nap alatt sem lehet megmászni, szemben Görögország és Trákia hegyeivel.

A hegyek maximális magassága # Eratoszthenész (Kr. e. kb. 276-194) kijelentette, hogy a legmagasabb hegy sem magasabb 10 stadionnál, viszont Poszeidóniusz úgy érvelt, hogy ennek az értéknek 15 stadion körül kell lennie. Az angol tudós, Roger Bacon (kb. 1219-92) Opus Majus című főművében részletesen taglalta a hegyek magasságára vonatkozó becsléseit és arra a következtetésre jutott, hogy a maximális magasság 12,8 km lehet.

Később G. Reisch a Margarita Philosophica (A filozófia gyöngyszemei) című műve szerint, melyet 1508-ban publikált, a hegyek magassága 15 stadion, a tenger legnagyobb mélysége 30 stadion. 1550-ben, Sebastian Münster, a Cosmographia Universalis-ban (Egyetemes kozmográfia) 1. könyve 16. fejezetében úgy becsülte, hogy a hegyek maximális magassága 2-3 német mérföld lehet.

A legmagasabb afrikai hegység # A Kilimandzsáró (5895 m) állandóan hóval borított. Bár 160 km-nyire ellátszik a síkságon, a partról nem látható. A hegy déli oldalán lévő völgyek kiterjedt banánültetvényeket rejtettek, miközben az északi oldalon a maszáj pásztorok terelgették hatalmas marhacsordáikat. Az odalátogató vadászok a hegy körül elefántokat teríthettek le, agyarukat pedig Indiába adták el esküvői karperecekhez, vagy Kínába, díszítő faragványok céljára.

A legmagasabb hegy A Közép-Keleten # Az Elbrusz hegységben a Kaszpi-tengertől délre, a Damavand hegy, mely 5610 m-es, a Taurusz hegyvonulat tagja az Ararát, amely 5165 m magas, és a perzsiai (iráni) Zard Kuh-ban a Zagros hegység, amely 4548 m-es.

Ararát # Törökország déli részén található az Ararát hegy. A monda szerint ott pihent meg az özönvíz végén Noé bárkája, ezért Noé hegyének nevezték el. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy a bárka még ma is ott áll, csak isten úgy rendelkezett, hogy senki sem mászhatja meg a hegyet, hogy megpillanthassa. Sokan próbálkoztak a megmászásával. 1474-ben, egy velencei utazó a hegy lábáig eljutott, és leírta: "rendkívül magas és hófödte, egész évben a csúcsától a lábáig. Sokan megpróbálkoztak már feljutni a csúcsra. Néhányan sosem tértek vissza."

A legnagyobb folyók # A görög történész, Hérodotosz (Kr. e. kb. 482-425), Történetek című művében leírja a Dunát és annak mellékfolyóit. Közli, hogy a Duna az ismert világ legnagyobb folyója. Későbbi taglalásában azonban azt is mondja, hogy ha a Duna mellékfolyóit nem veszik figyelembe, a Nílus a nagyobbik a kettő közül. (Ezeknek a folyóknak a mai mért hossza: Duna kb. 2800 km, Nílus több, mint 6695 km.)

A 15. század tudósainak egyértelmű elgondolása volt a különböző folyók hosszáról. Természetesen még semmit sem tudtak Amerika vagy Dél-Afrika hatalmas folyóiról, A 14. század első felében, a nagy mohamedán utazó és tudós Ibn Battuta, bejárta egész Ázsiát meg Észak-Afrikát. A Nílusról írta, hogy "édes ízével, hosszú folyásával és hasznosságával felülmúlja a Föld minden folyóját. A világ egyetlen folyója sem dicsekedhet partjai mentén városok és falvak ilyen, szinte összefüggő sorával, vagy ennyire alaposan megművelt folyóvölggyel. Folyásiránya különleges, mert délről északra tart." Ibn Battuta a világ öt, legnagyobb folyóját a következőképpen nevezte meg. Nílus, Eufrátesz, Tigris, Szir-darja és Amu-darja. A sort kiegészítette további öt jelentősebbel: Indus, Gangesz, Jumna, Volga, és Huang-ho, más néven Saru, azaz a Sárga-folyó. Mai ismereteink szerint a világ leghosszabb folyói: a Nílus 6695 km, az Amazonas 6448 km, a Jangce 6380 km, az Ob-Irtisz 5570 km, a Jeniszej-Angara 5550 km, a Hwang He vagy Sárga-folyó 5464 km, a Zaire vagy Kongó 4667 km, a Parana 4500 km, a Mekong 4425 km, és az Amúr 4416 km. Az Ibn Battuta által említett többi közül az Eufrátesz is csak 2815 km, a Szir-darja 3078 km, az Amu-darja 2620 km, az Indus 3180 km, a Gangesz 2510 km, a Volga pedig 3688 km. A Tigris és a Jumna is sokkal rövidebbek.

India legnagyobb folyói # Sztrabón Geográfia című művében - egy Indiára vonatkozó leírással kapcsolatosan, mely földrész a görögök számára Nagy Sándor hadjárata után vált ismertebbé - kijelenti, hogy a Gangesz az ismert folyók legnagyobbika, azután jön az Indus, a harmadik a Duna és végül negyedik a Nílus. Ugyanerre a véleményre jut a Dionysius Periegetes-re vonatkozó (1143) Fejtegetéseiben a Tesszalonikibe való metropolita, Eusztatiosz (Kr. u. 12. sz.)

Volga # Opus Majus című művének 4. könyvében, Roger Bacon úgy írja le az Ethiliát (Volgát), mint a világ egyik legnagyobb folyóját. Megemlíti, hogy négyszer akkora, mint a Szajna. Információja a rubrucki Williamtől (kb. 1220-93) és más utazóktól származott.

Jangce # Marco Polo (1254-1324) úgy írja le a Kiangot (Jangce) mint a "világ legnagyobb folyóját, mely 100 nap alatt járható be". (Tényleges hossza 5488 km).

Amazonas # 1540-42-ben Francisco de Orellana a Rio Napotól egészen a tengerig utazott az Amazonas folyón. Ez a távolság mintegy 4750 km. Ő adta a folyónak mai nevét.

Aki elsőnek jött rá, honnan erednek a valóságban a folyók # Conrad von Megenberg (1309-74) volt, úgy tűnik, az első, aki rájött. Rövid beszámolóját megtalálhatjuk a Das Buch der Natur-ban (A természet könyve).

A legkevésbé feltárt, nagyobb afrikai folyam # A 15. században, a Kongót, másnéven Zaire folyót illette ez a cím. A felső folyást intenzíven hasznosították a haltenyésztők, akik szárított halat adtak el nagy mennyiségben a közép-afrikai rézövezet bányászainak. A folyó középső kanyarulata - a világ egyik legnagyobb esőerdője - sokféle, bantu nyelven beszélő népnek adott otthont. Kultúrájuk alkalmazkodott a vizet adó környezet gazdasági kiaknázásához. Ők maguk pedig nagy távolságokat megtevő, csónakban utazó kereskedők lettek. A folyót az Atlanti-óceán felől hatalmas zuhatagok zárták el, megakadályozták az idegenek általi feltérképezést. A portugál tengerészek a zuhatagok alatt a 1490-es években hagytak hátra sziklafeliratokat.

A Grand Canyon első leírása # Néhányan a spanyol Francisco Vasquez de Coronado emberei közül 1540-ben jutottak el a Colorado folyó fölötti vidékre, ahonnan letekinthettek rá, de leereszkedni képtelenek voltak. Ketten, akik megpróbálkoztak vele, a sziklák magasságát nagyobbnak becsülték, mint a Gibraldáét, a spanyolországi Sevilla katedrálisának híres harangtornyáét, mely 82,5 m magas.

A legmagasabb vízesés # A venezuelai Salto Angel, a Caroni felső mellékfolyójának, a Carraónak egy ágán, melynek 979 m-es a teljes esése - ebből a legnagyobb 807 m-es. A vízeséseket a bennszülött amerikaiak úgy emlegették, mint Cherun-Maru.

A legnagyobb vízesés # Az évi átlagos átfolyás alapján, a világon a legnagyobb vízesés a Zaire-ben található Boyoma (régebben Stanley), 17.000 köbm/másodperccel. A Brazília és Paraguay közti Alto Paraná folyón a Guaíra (Salto das Sete Quedas) átfolyása időnként eléri a csúcsértéknek számító 50.000 köbm/másodperces átömlési mennyiséget.

A leghatalmasabb vízesés # A Zambia és Zimbabwe közötti Mosi O Tunia (ismertebb nevén Viktória vízesés) ott található, ahol a Zambezi folyó egy mérföld széles repedésbe zuhan alá, és ezzel "dübörgő füstöt" idéz elő, melyről nevét is kapta. Ha tiszta időben beletekintünk teljes, körkörös szivárványt láthatunk benne.

A legnagyobb # Ptolemaiosz Geográfiá-ja 7. könyvének 5. fejezetében úgy említi az Indiai-óceánt, mint a világ legnagyobb kiterjedésű beltengerét, melyet a Földközi-tenger és a Kaszpi-tenger követ. Földrajzi félreértés következtében Ptolemaiosz szerint Dél-Ázsia és Afrika között földnyelv van, és az Indiai-óceán ennél fogva hatalmas beltenger. Korunk mérései szerint a világ legnagyobb kiterjedésű beltengere, vagyis tava, a Kaszpi-tenger. Teljes területe a 15-16. században 438.387 km2 volt. Mélysége a tengerszint alatti 32 m (11. század) és 22 m (19. század eleje) között változott.

Édesvíz # A legnagyobb felszíni területű, édesvizű tó a Felső-tó, az észak-amerikai Nagy-tavak egyike. Teljes területe 82.350 km2. A legnagyobb térfogatú, édesvizű tó az oroszországi Szibériában található Bajkál, melynek becsült térfogata 23.000 km3.

A legnagyobb tó # 1500 körül az utazókat gyakran vezették félre a méretek tekintetében saját becsléseik. Az 1470-es években egy olasz utazó eljutott a Kaszpi-tengerhez és azt mondta róla: rendkívül nagy, talán ugyanakkora a kerülete, mint a szülőhazájában a "Mar Maggiore". Valójában a Maggiore tó 212 km2, miközben a Kaszpi-tenger akkoriban 438.387 km2 volt.

A legmagasabban fekvő hajózható tó # A tengerszint fölött 3811 m-rel található a Titicaca tó a dél-amerikai Peruban. Ez a világ legmagasabban fekvő, hajózható tava. A 13. században jelent meg az inka kultúra a tó vidékén, és a spanyolok 1522-ban történt megjelenéséig uralták a térséget.

A legnagyobb sivatag # Bár a Szahara a világ legnagyobb sivataga, nem ez a legszárazabb. A római időkben, kutak láncolata tette lehetővé, hogy a lovakat hajtó kocsisok, sőt még ökörkaravánok is átkelhessenek az oázisok között, vagy az egyik hegyi faluból a másikba, Észak-Afrikától egészen Nyugat-Afrikáig. A negyedik századra kezdtek megjelenni az arábiai tevék, amik gyorsabban haladtak és kevesebb datolyaoázis fenntartását igényelték.

A legszárazabb és legforróbb területek # 1500-ban a Közép-Kelet dicsekedhetett bizonyos szempontból a legszélsőségesebb éghajlati viszonyokkal. A felső-egyiptomi Asszuán évi átlag csapadéka 1 mm, Kairóé 22 mm, Dzsiddáé 25 mm, Bagdadé 151 mm. Ezzel szemben az észak-keleti Törökországban található Rize csapadéka évi 2440 mm.

1444 áprilisában, egy Maszkát-közeli kikötőben egy mohamedán utazó meglehetősen forrónak találta az időjárást. Azt írta: "Egy éjszaka olyan rettentő hőséget tapasztaltunk, hogy hajnalra az ég tüzet küldött a Földre. Annyira perzselő volt a hőség, ami szinte izzította a levegőt, hogy még a gyorsröptű madár is megégett odafönn a magasban, szintúgy a hal a tenger mélyén." Kétségtelen, hogy ez enyhén szólva túlzás, mindazonáltal a térségnek rendkívül szélsőségesek a hőmérsékleti értékei. Júliusban az átlagos napi maximum 36 °C, az éjszakai hűvösebb érték 30 °C. Az abszolút maximum a perzselő 45 °C, erről beszélhetett az utazó, meg kell persze említeni, hogy az évnek abban a szakában a páratartalom 90% fölötti.

A leghíresebb sivatagi "kikötőhely" # Timbuktunak, mely a Szahara szélén található, van egy rövid csatornája, mely összeköti a Niger folyóval, mely egyben fő táplálékforrása is. A város egyszerre nyújtott szállást és pénzváltási lehetőségeket a tevekaravánok számára, amik a szaharai sivatag közepén található Taodeni legnagyobb bányájából szállították a kősót. Timbuktu ezenkívül gabonát juttatott el a sóbányákban dolgozó rabszolga bányászok táplálására. A város uralta a Nyugat-Afrikától a Földközi-tengerig húzódó aranykereskedelmi utat, ahonnan aztán textíliákat és divatos, mohamedánok számára nélkülözhetetlen ruházati cikkeket importáltak. A középkori aranyutánpótlás a Niger folyó felső vidékéről származott. Az 1400-as évekre ezt már kiegészítették a várostól 960 km-nyire délre található akani erdők vidékéről származó arannyal.

A vízben legszegényebb # A 15. században a Hurmuz királyság fővárosa a perzsa-öbölbeli Jarun szigete volt, ahol egyáltalán nem volt édesvíz. Ennélfogva a vizet csónakokon hozták a szárazföldről, a szigetnek pedig hatalmas víztárolói voltak, hogy egy egész évre kielégítsék 18.000 ember igényeit.

A legszárazabb afrikai emberi település # A szaharai Taghaza sóbányáit legkésőbb a Kr. u. 9. századtól kezdve kitermelték. Taghaza városát, beleértve mecsetjeit, teljes egészében sótömbökből építették fel, amire tető gyanánt tevebőrt húztak. Tevéken kellett odaszállítani minden friss élelmiszert és vizet is. (A várost és a bányákat az 1580-as években elhagyták, a Marokkó felől jövő, ismétlődő támadások után.)

A földrengésekről alkotott, legnépszerűbb nézet # Conrad von Megenburg a következőket írta a Das Buch der Natur-ban (A természet könyvében) 1475-ben: "A közemberek nem értik, miért is következik be és így aztán sok öregasszony, aki rendkívül bölcsnek hiszi magát, azt mondja, hogy a Föld egy celebrantnak nevezett, hatalmas hal hátán nyugszik, és ez a hal saját farkát tartja a szájában. Amikor a hal megmoccan vagy megfordul, a Föld megremeg. Ez természetesen nevetséges mese és nem is igaz...".

Az első beszámoló arra nézve, mi is tulajdonképpen a földrengés # Conrad von Megenburg adta közre a Das Buch der Natur-ban (A természet könyvében). Leírja, hogy általában azt hiszik róla, a Föld belsejében létrejövő, titokzatos (gyakran mérgező) kipárolgások következtében állnak elő. Ezek a kipárolgások a barlangokban óriási nyomást hoznak létre, így aztán végül a barlangok fala képtelen mindezt tartani. Járat nyílik a felszínre, és szinte egymásnak löki a hegyeket is. (Ez volt a széles körben elfogadott vélemény Arisztotelész idejétől kezdve egészen a 17. század végéig.)

A legtöbb áldozat # Körülbelül 1201 júliusában került sor a feljegyzések szerinti legnagyobb emberáldozatot követelő földrengésre, mely a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében minden várost érintett. A korabeli beszámolók 1.100.000-re teszik a halottak számát. Kevésbé bizonytalan a Kína Shensi, Shansi és Honan tartományaiban 1556. február 2-án (új időszámítás) (régi időszámítás szerint január 23-án) az egy kitolódott rengés (tí chen) során meghalt 830.000 áldozat.

A Konstantinápolyt sújtó, legrémesebb földrengés # 1509. szeptember 13-ának éjszakáján kezdődött és 45 napig folytatódott. Konstantinápoly lakói a szabadban aludtak, miután féltek, hogy rájuk dől a ház. Egyedül ebben a városban 109 mecset, kb. 1300 ház és a városfalak egy része dőlt össze, kb. 5000 ember lelte halálát. Komoly kár keletkezett más török városokban is. Corumban, a lakosság kétharmada vidékre menekült.

Nevezetes földrengés # 1549. február 15-én a kelet-iráni Kajinban, egy nagyobb földrengés két falut sújtott, 3000 ember lelte halálát. Az eseményt előre megjósolta egy helyi asztrológus, aki maga is áldozat lett.

A leggyakoribb földrengések # Kína Fujian és Guandong tartományaiban, legalábbis Xie Zhaozhi író szerint: "a Föld gyakran megmozdul. Amikor sor kerül ezekre a rengésekre, a talaj tíz lábnyira kettéválik és sokan egész házukkal együtt beleeshetnek. Amikor a föld ismét bezárul, nem marad vissza sem repedés, sem rés. Egészen mélyre lehet ásni, mégsem találják meg őket..." Xie Zhaozhi úgy gondolta, a földrengés oka az, hogy "az egész hatalmas Föld alapjában véve egyfajta élő teremtmény, melynek megvan a maga mozgása."

A legnagyobb európai földterület-veszteség # 1421-ben, katasztrófa sújtotta Németalföldet, amikor a Szent Erzsébet árvíz néven ismert, áradás - neve onnan ered, hogy ennek a szentnek a napján következett be - beterítette az egyszer már elhódított területeket. 16.800 hektárnyi föld veszett oda véglegesen.

A legnagyobb földterület-nyerés # Hollandia negyven százaléka a tengerszint alatt fekszik, és az állandó elvezetés valamint gátépítés híján a tenger könnyen befolyhatna. 1200 körül egy negyed század során a tengertől közel 16.000 hektárnyi, rekordnak számító földet hódítottak el. A 16. század közepe tájára tehető a következő, fontosabb időszak ezen a téren: 25 év alatt 16.000 hektár fölé emelkedett az újonnan szerzett területek nagysága. Ehhez járult még hozzá a továbbiakban a belvizektől elhódított terület is.

A legvészesebb hideg időszak # A 15. század második felében Európa és Észak-Amerika túlnyomó részén az éghajlat hűvösebbre fordult. A hosszú, kemény telek és a kései tavaszok, amit hűvös, nedves nyarak követtek, rossz terméshez és éhinséghez vezettek. Ebben az időszakban Európa északi részén rendkívül nagyszámú vidéki település néptelenedett el. Európa java részén több, mint 1 °C-kal csökkent mint a téli mint a nyári átlaghőmérséklet, Angliában pedig az átlag érték esett 0,5 °C-ot Ezek az értékek nemigen jelzik a bizonyos teleken tapasztalt, rendkívül alacsony hőmérsékletet, mellyel joggal vívta ki e korszak rendkívül találó elnevezését: "a kis jégkorszak".

Az éghajlati változás legerősebb hatása Izlandon és Grönlandon volt tapasztalható. Az izlandi norvég népet szinte megtizedelték a hűvösebb telek, a bő csapadék, a rövidebb nyarak és a gleccserek előrenyomulása. Vészesen lerövidült a növénytermesztésre alkalmas időszak. Több helyen fel is hagytak a föld művelésével. Nagyszámú élőállat is elpusztult. Izland túlélte ugyan a középkori klímaváltozást, viszont a grönlandi európai település nem. Ott ugyanis a változás nagyobb mértékű volt. A külvilággal való kapcsolat megszakadt, amint a partvonal mentén egyre lejjebb terjed az úszó jég. A 15. század közepére gyakorlatilag járhatatlan lett minden, Grönlandhoz vezető tengeri útvonal. Mindennapossá vált az éhínség, és a grönlandi norvég közösség végleg eltűnt.

A legkeményebb telek # Ezen időszak legkeményebb teleit valószínűleg a 16. század közepe táján tapasztalhatták. A zord táj sok flamand és holland festőt ihletett.

A leghosszabb aszály # Az 1525. évi (június 2-től augusztus 15-ig tartó) aszály volt a leghosszabb Oroszországban. Négy hétig olyan sűrű volt a száraz légköri homály, hogy nem lehetett látni sem a Napot, sem a Holdat. Rendkívül gyakori volt az erdő- és a mezei tűz. Az aszály következtében 7-10-szeresére emelkedett a kenyér ára.

A valaha feljegyzett, legsúlyosabb jégverés # Amíg Coronado emberei 1541-ben Kaliforniában időztek, rettenetes, az Amerikában feljegyzett legnagyobb jégverésben volt részük. "Nagyon rövid idő alatt óriási mennyiségű jég esett. Szilke vagy még nagyobb méretűek, és sűrűn, mint az esősebbek. Helyenként 2-3 araszra (45-69 cm) vagy még vastagabban borították a földet. A jégeső sérüléseket okozott az embereken, kárt tett a lovakban meg a felszerelésben, és eltört minden agyagedényt.

Az első higroszkóp # A higroszkópot, a páratartalom mérésére szolgáló primitív eszközt, először 1450-ben Nicolas Cryfts írta le. Cryfts javasolta, hogy ha szárított gyapjút helyeznek el egy mérlegpáron, ilyen eszközt lehet készíteni. A megfigyelhető súlyváltozás jelezné a levegő páratartalmában beálló változásokat. Leonardo da Vinci pontosabb higroszkópot fejlesztett ki. Felfedezését valószínűleg Cryfts munkájára alapozta.

Az első, mai értelemben vett csapadékmérők # Bár Indiában (Kr. e. kb 400 körül) már ismerték a csapadékmérő primitív formáját, a 15. századi Koreából származik az első, mai értelemben vett ilyen eszköz. Még jónéhány évszázadig nyugaton ismeretlen maradt. Meteorológiai mérést nem végeztek a 15. századi Európában, bár a szokatlanabb időjárási viszonyokat krónikákban, levelekben stb. feljegyezték.

"Tudós" geográfus # Ezt a kifejezést olyan geográfusokra használták, akik inkább klasszikus és bibliai alapokon dolgoztak, mintsem tényleges tapasztalatuk alapján. A franciaországi Pierre d' Ailly kardinális volt a 14. századvégi és 15. századeleji vezető elméleti geográfus. 1410-ben írta a Imago Mundi-t (A világ képe). 1483 körül nyomtatták ki a belgiumi Louvainben. Rendkívül befolyásos munkának számított. Kolumbusznak is volt egy példánya, mely a mai napig fennmaradt, lapszéli feljegyzéseivel egyetemben. D' Ailly ismerte az arab geográfusok munkáját és Ptolemaiosz Almagest-jét, mégis figyelmen kívül hagyta azokat, általában olyan, riválisnak számító klasszikus források miatt, mint Arisztotelész és Plinius.

Afrikai geográfus # Leo Africanus (Al-Hasszán ibn Muhamad al-Wazzan) (1492-1552) volt az egyik, a legjobban tájékozott, a 15. századi afrikai geográfusok közül. A dél-spanyolországi Granadából fiatal gyermekként menekült el 1492-ben, amikor a kasztíliai támadók megdöntötték a naszridok muzulmán monarchiáját és kiűzték őket spanyol földről. Nagyon sokat utazott Észak-Afrikában, majd keresztény kalózok elfogták, Rómába vitték. X. Leó pápa számára publikálta Alfika leírását, és arab nyelvet tanított a bolognai egyetemen. A halála után kiadott, és a szaharai hátországról szóló, szociológiai elemzései sok évszázadon keresztül az ezzel a vidékkel foglalkozó, legtöbbet kutatott munkaként maradtak fenn.

A világ feltérképezése # Az ismert világ első, görög térképét a milétoszi Anaximander (Kr. e. 610-545) készítette. Később a görögök feltalálták a földrajzi szélességet és hosszúságot, és ki is egészítették térképeiket.

A leginkább torzult # A hatalmas mappae mundae, vagyis a "világ térképei" - mint pl. a herefordi térkép is - Jeruzsálemet teszik a világ közepére, a kontinenseket pedig szimmetrikusan rendezi el körülötte. Az ilyen jellegű térképeket széles körben ismerték, de alkalmatlanok voltak bármiféle gyakorlati felhasználás céljára.

A legnagyobb körkörös térkép # Az angol herefordi katedrális Mappa Mundi-ja, vagyis világtérképe, a legnagyobb és valószínűleg a legpompásabb a fennmaradt, körkörös világtérképek közül, melyek Jeruzsálemet, mint a világ közepét mutatják be. 1,3 x 1,6 m-es és 1275 körül állította össze egy haldringhami, Richard nevű szerzetes. (A herefordi Mappa Mundit Krisztus és az angyalok figuráival díszítették. A peremén körbefutó latin nyelvű felirat: "A világ megméretését Julius Cézár kezdte meg." Feltünteti az Európán át a Szentföldre vezető utakat, köztük az Alpokat is áthágó, két keresztezési pontot.)

Afrika # A Niger folyó vidékét bemutató, legkorábbi térképet a majorkai származású Angelino Dulcert 1339-ben rajzolta. A zsidó kereskedők elmondásai alapján készítette. Az 1375-ben Abraham Cresques által rajzolt Katalán Atlaszban található a Timbuktut is feltűntető, és a Niger folyásvidékét bemutató, leghíresebb térkép. Ő egyike volt azoknak a majorkai zsidóknak, akiket erős kereskedelmi kapcsolatok kötöttek Európához és Észak-Afrikához is. Ily módon egyszerre ismerték mind az arab mind pedig az európai geográfiai adatokat. (Cresques térképei között található egy rajz, a 14. századi, nyugat-afrikai mandingo királyról, Mansa Musáról. Ezek voltak az Afrikáról készült első, elfogadhatóan pontos térképek. Timbuktut nagyjából a megfelelő helyen tüntetik fel, a Szenegál folyó nyugati irányban folyik Timbuktutól a tengerig. A másik, keleti irányban felrajzolt folyó valószínűleg a Niger.)

Nyugat-Afrika tengeri térképei # Amikor a portugálok Nyugat-Afrika partjai mentén déli irányban terjeszkedni kezdtek, munkatérképekre volt szükségük. Ezek biztosították a kereskedelmi hajóknak, hogy a szerencsevadászokat követhessék. A legkorábbi tengeri térképek az olasz Andrea Bianco (1448) és Bartolomeo Benincasa (1468) munkáit. Feltűntetik a mai Sierra Leone-től délre fekvő partot is. Bartholomeo Kolumbusz, Kristóf testvére, egy ideig mint térképkészítő dolgozott Portugáliában.

Skandinávia # A Skandináviát bemutató első térképet Claudius Clavus Svartbónak tulajdonítják, aki a dániai Fyn szigetről származott. A térkép 1427 körül készült és forrásanyaga volt - legalábbis Észak-Európa vonatkozásában - Martin Waldseemüller fontos világtérképeinek (1507 körül), valamint Ptolemaiosz Geográfiájá-nak (1513).

A nyugaton fekvő területek első megemlítése # Néhány történész úgy véli, az európaiak már Kolumbusz előtt felfedezhették a Karib-szigeteket. Antilia hatalmas szigete 1424-től kezdve megjelenik az Atlanti-óceán tengeri térképein. Kolumbusz így írt róla: "A múltban készült térképeken láthatók voltak - különösen a Kanári- és az Azori-szigetektől több, mint 200 tengeri mérföldre (1320 km-re) - az Antilia-szigetek. A portugálok nem hagynak fel azzal a véleménnyel, hogy mindez az általuk benépesített Hét Város szigete lehet. Amikor Spanyolországot a mórok meghódították, azt mondják, az üldöztetés elől, hét püspök és sok ember hajóra szállt, majd eljutottak az említett szigetre. Településeket hoztak létre, és nehogy az emberek a visszautazáson törjék a fejüket, a hajókat felgyújtották."

A legrégebbi földgömb # Az egész, kerek földgolyót bemutató földgömböt előállító első kartográfus 1492-ben a nürnbergi Martin Behaim volt. Ázsia keleti partját azon a helyen mutatja, ahol Amerika nyugati partja helyezkedik el a valóságban. Egészen Magellán 1522. évi útjáig nem fogták fel, hogy a valóságban mekkora a Csendes-óceán kiterjedése. (Az 1492-ben készült, Martin Behaim-féle földgömb 50 cm átmérőjű volt. A térképet pergamencsíkokra rajzolták, majd a gömbre ragasztották. A gömbön 111 király, szent, vitorláshajó, valamint tengeri és szárazföldi teremtmény kicsiny képe díszelgett. Martin Behaim Erdapfel-nek "Földalmának" nevezte el.)

Az Amerikát feltűntető első térkép # 1507-ben a nürnbergi Martin Waldseemüller alkotta meg az első világtérképet, melyen Amerika már mint külön kontinens jelenik meg. Ázsiától hatalmas óceán választja el. Az Amerikát képviselő szárazföldi tömb körül északnyugat felé vezető átjárók találhatók. Ő használta térképen első ízben az "Amerika" kifejezést, amit a felfedező, Amerigo Vespucci nevéből származtatott.

Az Ó- és az Újvilág # 1500-ban Juan de la Cosa alkotta meg az Ó- és az Újvilágot egyaránt feltűntető, legkorábbi világtérképet. Ő Kolumbusszal együtt utazott második útja során 1493-ban. Az első, Amerikát feltűntető (de még néven nem nevező) nyomtatott térképet Contarini 1506-ban állította elő. Kolumbusz Kristóf által rajzolt, tényleges térkép nem maradt fenn. Egy török admirális és kartográfus, Piri Reisz, szerzett egy másolatot Kolumbusz legénységének egy tagjától, és kiindulási alapként ezt használta saját világtérképéhez, amit 1513-ban készített el és 1517-ben adott át I. (Rettegett) Szelim török szultánnak. Piri Reisz példánya az egyetlen formátum, melyben Kolumbusz térképe - mely elsőnek tűnteti fel a Karib-szigeteket és Dél-Amerika partvidékének egyes részeit - fennmaradt.

A legfontosabb világtérkép # A spanyol Padrón Real volt a felfedezések hivatalos nyilvántartója. 1508-ban királyi rendelkezett a lefektetéséről és attól kezdve a sevillai kartográfiai szakemberek folyamatosan vezették. A térkép fennmaradt példányai közül a legjelentősebbet a római Vatikánban őrzik és 1529-ből származik.

Az első modern atlasz # 1513-ban a franciaországi Strasbourgban publikáltak egy térképeket tartalmazó könyvet. 47 térképből állt: ebből 36 Ptolemaiosz térképein alapult, 11 pedig a tengerészek egyre bővülő ismeretein. E könyvet tekinthetjük az első modern atlasznak.

Az Antarktiszt és a Magellán-szorost bemutató első földgömb # 1515-ben a németországi Johann Schöner készített egy földgömböt, mely feltűnteti az Antarktisz akkor még feltételezett, délen húzódó kontinensét. Ugyanakkor bemutatja a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő szorost, melynek jelentősége, hogy négy évvel azelőtt készült, hogy Magellán világkörüli útjára indult, mellyel be akarta bizonyítani a tengerszoros létezését. Ma az ő nevét viseli.

Európa # Európa első képes térképe az Olaus Magnus-féle Carta Marina (Az Olaus Magnus-féle tengeri térkép) és 1539-ben készítette a svéd származású Olaus Magnus fametszet formájában.

Leképezés # A "Mercator"-féle vetület - mely a hajózásban szokványos térképészeti vetületté lett - első alkalmazója a német Erhard Etzlaub volt, aki 1511-ben Európa és Észak-Afrika egy térképénél alkalmazta. (Gerardus Mercator 1569-ben alkotta meg a világtérképét).

Az első, Mercator-féle térképek # A flamand születésű kartográfus, Gerardus Mercator (1512-94) 1569-ben rajzolta meg a forradalminak számító, új vetületű világtérképét. Az elsőt már 1538-ban publikálta. Egyike volt a legkorábbi világtérképeknek, melyek egyszerre alkalmazták az Észak- és Dél-Amerika elnevezést, és megpróbálta ábrázolni a Föld kerekségét.

Az anyag szerkezetének első megfigyelése # A német Hieronymus Cardanus De Subtilitate (A részletes anyagszerkezetről) című művében jegyezte fel először, hogy sok drágakő, meg egyéb, átlátszó ásvány - ha fény hatása alatt vizsgálják - kis pórusokat, csíkokat és rostokat tartalmaz. Közölte, hogy ezek az állatoknál és a növényeknél egyaránt látható, szerves struktúrák egyszerűbb változatai.

A legmeghökkentőbb, egykorú hiedelem # Ez a cím az ásványtan területén minden bizonnyal a hím- és nőnemű kövek feltételezett létezésének jár ki. Sok ókori szerző, beleértve Pliniust és Theophrasztoszt, írt ebben a vonatkozásban. Így aztán a vöröses kalcedonváltozat világosabb vörös és áttetsző formáját nőneműként azonosították, míg a mélyvörös vagy szinte fekete változatról azt hitték, hogy hímnemű. Bizonyos szerzők még azt is elhitték, hogy a kövek képesek a szaporodásra! A konkréciókat az ókoriak (pl. Plinius) és sok, 15. valamint 16. századi filozófus is úgy ismerte, mint etiteket, vagyis "sasköveket". Színes képzelőerővel megáldva úgy gondolták, hogy ezek birtokában vannak annak a ritka tulajdonságnak, hogy utódokat hoznak létre. A hiedelem abból származhat, hogyha ezeket az ásványokat megrepesztették, belül kisebb, gömb alakú rétegek tárulnak fel. Ezt taglalta 1505-ben Leonardus Camillus és Conrad Gesner (1515-65) is.

Az ásványtan legnagyobb szakértője # Leonardus Camillus Cesare Borgia orvosa volt. 279 külön ásványi nevet katalogizált Speculum Lapidum (A köveknek tükre) című munkájában, amit először 1502-ben publikáltak Velencében. Ő maga is azt az arisztotelészi elvet vallotta, hogy az ásványok valamilyen módon égitestek hatására képződtek. Azt a tényt, hogy a trópusi országokban úgy tűnik, több drágakő található, mint Európában, általában annak tudták be, hogy a Nap és más égitestek ott nagyobb magasságban helyezkednek el, ennél fogva nagyobb erőt fejthetnek ki a Föld területén.

A leginkább zavarba ejtő kő # A klasszikus korokban egészen a középkorig a borostyánt ásványi anyagnak tekintették. Azonban, néhány szerző, Arisztotelész és a Hortus Sanitatis (Az egészség kerje) szerzője is kijelentette, hogy mindez egy fa terméke. Mások (Georgius Agricola) a Föld termékének tekintették. Ebben a témában legjelentősebb könyvet a De Succino-t (A borostyánról) a svájci tudós, Severin Gobels írta, ő a megkövesedett gyantára oly jellemző, összetett szerkezeteket úgy tekinti, mint a kereszténység tanításának teljes, allegórikus megvilágítását.

A legszomorúbb kő # A híres, középkori füvészkönyv, a Hortus Sanitis (Az egészség kertje) szerint az óniksz nevű ásvány növényi eredetű és az onica-ként ismert fa könnyéből származik. Amikor ezek a könnycseppek megkeményednek, átalakulnak, óniksszá, amely aztán, ha tűzbe teszik, illatot áraszt. A könyv ugyanakkor leírja az ónikszra jellemző, ismert mintákat is, amit úgy magyaráz meg, hogy azokat azalatt festették meg, amíg a könnycseppek még puhák és képlékenyek voltak.

A leginkább harmonikus kő # A gipsz szelenitként ismert változatáról széles körben azt tartották, hogy a ragyogását a Hold változó fázisaival összhangban változtatja, valamilyen titokzatos módon a Hold viselkedését tükrözi. Így hát különböző neveket kapott, mint pl. Lac Lunae (Hold tava) és a "Hold teje". A német Georgius Agricola elsők között ismerte fel igazi természetét.

A legdrágábbnak tartott fém # Kétségkívül az arany volt. Egyszerre tekintették értékmérőnek és a gazdagság tárházának. A 13. századtól kezdve Európában újra virágkorát élte az aranypénz verés; ebben Firenze és Velence járt elöl, aranyforintjaik és dukátjaik joggal kerültek a történelemkönyvekbe, mint a nemzetközi cserekereskedelem közvetítő közege. 1493 és 1600 között a világ aranytermelése kb. 714 tonna volt, melyből 280 tonna származott Amerikából, 255 tonna Afrikából és 148 tonna Európából.

A legmohóbb törekvés # A mesterséges úton előállított arany volt a legkapzsibbak dédelgetett álma és egyben a középkori alkímia elsődleges mozgatórugója. A vegyi laboratóriumokat, ahol az alkimisták egymással versengtek a titok megfejtéséért, hatalmas királyok és hercegek finanszírozták.

Az ásványok iránti érdeklődés első felélesztője # A "Sötét középkor" után, a 15. századi alkimisták kezdték tanulmányozni az ásványokat. Azt állították, hogy az égitestek - különösen a bolygók - sugárzása behatol a Földbe, és valahogyan fémeket hoz létre a kéreg kőzeteiben. Például, az angol alkimista, Thomas Norton is írt erről 1477-ben, az Alkímia szakkönyve című munkájában.

A cink nevének első alkalmazása # A fémet leíró kifejezést elsőként Paracelsus (1493-1541) alkalmazta 1530-ban. Ő akkor még úgy hitte, hogy a réz egy formája.

Az üledékes kőzetek eredetének első felismerője # Georgius Agricola (1494-1555) ismerte fel, hogy az üledékes kőzetek a kőzettömbök folyóvíz általi lemosódásával jöttek létre. Nagyon helyesen úgy határozta meg, hogy ily módon képződtek a törmelékes kőzetek, valamint, hogy bizonyos, üledékes kőzetek szivárgó oldatokból csapódtak ki.

A rétegek igazi okának első felismerése # Az első esemény, mely a filozófusokat annak mérlegelésére késztette, hogy a Föld kövületeket tartalmazó kőzetrétegei teleprétegek formájában rendeződhettek el, tulajdonképpen a dél-itáliai Vezúv 1538-as kitörése volt. Az idők során 80 m magas kúp jött létre a nápolyi öbölben.

A kövek legkeményebbike # A "gyémánt" elnevezés a görög "megszelídíthetetlen" szóból ered. Ez a tulajdonság ragadt át a hiedelem szerint a viselőjére is, aki azt várt tőle, hogy védelmet kínáljon a vadállatokkal és mérgeskígyókkal, miegyebekkel csakúgy, mint emberi ellenségeivel szemben is. Hasonlóképpen képes volt állítólag elűzni az éjszakai gonosz szellemeket, és meg lehetett vele előzni az elme elborulását is. Bizonyos lapidáriumok (a kövek rejtett tulajdonságairól szóló középkori értekezések) azt a tanácsot adják olvasóinak, hogy a gyémánt segítségével ki lehet próbálni, sor került-e házasságtörésre. Úgy hitték, hogy a gyémánt halálos, ha lenyelik, így hát nem alkalmazták medicinaként. A Szaturnusznak, ennek a lassan mozgó és egyben legnagyobb, legkülső bolygónak - mely arról híres, hogy képes bajt keverni - tulajdonították azt is, hogy efölött, a legnehezebben darabolható kő fölött uralkodik. Az ékszerészek által felhasznált gyémántok leggyakrabban "hegyesek" voltak. A 14. századig túl nehéznek bizonyult darabolása és csak akkor ismerték fel teljes fényében történő ragyogását és piaci értékét, amikor a daraboláshoz szükséges technológia is kifejlődött. India volt az elsődleges forrása.

A legjobban kedvelt királyi ékkő # I. Ferenc francia király kedvelte legjobban a gyémántokat. Gyűjteményében a legszebb gyémánt nyakéknek 11 hatalmas köve volt. Egymás mellett úgy helyezkedtek el, hogy minden hegyeset egy laposra csiszolt váltott fel, és egy "A"-betű alakú gyémánt függő volt rajta, amely elől lógott.

Híres királyi ékkő # VIII. Henrik király kedvenc drágaköve a rubin volt. Hans Holbein hatalmas, balas-rubinokból készült, híres gallérjában festette le. A felváltva elhelyezett, laposra csiszolt négyszögletes, valamint ovális rubinokat gyönggyel bevont aranyláncszemek kapcsolják össze. Ezenkívül hatalmas rubingyűrűket is visel, fejdíszének ékszerei és gombjai gyémántból készültek.

Az első gyémánt jegygyűrű # 1477-re nyúlik vissza a gyémánt jeggyűrű hagyománya, amikor is az osztrák Ferdinánd főherceg ilyet adott Burgundiai Máriának. A hiedelem, hogy a vena amoris (szerelem véna) egyenesen a bal kéz harmadik ujjának végéhez fut a szívtől, az ókori Egyiptomból származott.

A legnagyobb, ismert gyémánt # A Koh-i-Noor-t (A fény hegye) először 1304-ben említették, amikor egy indiai herceg tulajdonában volt. A 16. század elején Baburé (1483-1530) volt, aki Indiában a Mogul dinasztia alapítója. Amikor találták, 800 karátot nyomott, csiszolás után 186 karát lett belőle.

A leginkább oltalmazó kő # A smaragdot nagyra értékelték azon képessége miatt, hogy elősegíti a megértést és javítja a memóriát is. A királyi családok gyermekei születésüktől fogva viselték, hogy védelmet nyújtson számukra az epilepsziától. Úgy hitték, hogy a smaragd segítségével meg lehet találni elveszett dolgokat. A gonosz szellemek és méreg ellen alkalmazták.

A leghíresebb # A lapidáriumokban, a leghíresebb smaragdok azok a faragott napszemüvegek voltak, amit a római császár, Néró viselt a gladiátorversenyeken.

A legjobban keresett # A legtöbb smaragdot Egyiptomban bányászták. De a kolumbiai változat színe jobb volt és nemsokára ez értékesebb is lett. Amikor az újvilági smaragdokat 1537-ben felfedezték a spanyolok, komoly mennyiséget törtek össze abban a tévhitben, hogy a rendkívüli keménység ugyanúgy jellemzője, mint a gyémántnak.

A legritkább profil # Rejtélyes, vallási ábrázolás Krisztusnak az a "valódi hasonmása", amelyet II. Bajazid török szultán (1481-1512) ajándékozott VIII. Ince pápának (1484-92). Smaragdra vésték és Krisztus arcát profilban ábrázolja - rendkívül ritka Jézus ábrázolásainak sorában. Nyoma sem maradt (valószínűleg elveszett Róma 1527-ben történt kifosztása során), azonban a smaragdból készült portré számos másolata maradt fenn festményeken, metszeteken és medálokon. A 19. századig a népi hiedelem úgy tartotta, hogy Krisztus életében készült, élethű portré volt.

A legjelentősebb kvarc drágakövek # Az ametiszt az egyetlen bíborszínű drágakő, ezért a borral társították. Elnevezése egy görög szóból ered, amely azt jelenti: "nem részeg". Úgy tudják, ez nyújtja a legjobb védelmet a lerészegedéssel szemben. Egyike volt a 12 szent drágakőnek és tulajdonképpen az alázatosakat jelentette, akik Krisztusban meghaltak.

A legdrágább gyógyszer # A finom porrá őrölt gyöngyöket tartották a legdrágább gyógyszernek és egyetemleges ellenméregnek is.

A tenger legfinomabb ékkövei # A gyöngyöt mindig nagyon értékesnek tartották, mint a tenger ékköveit. Egészen a 15. századig ezek voltak az uralkodó ékszerek. Úgy hitték, hogy harmatcseppek révén jöttek létre: reggel keletkeznek a legkiválóbb fehérek, este pedig a sötétek. Úgy gondolták, jót tesz a szívnek és hatásos a búskomorság ellen. A Perzsa-öbölben található halászterületek voltak a Velence révén Európa fő szállítói. A kolumbiai partok mentén a spanyolok 1517-19 folyamán rengeteget raboltak össze és végül Venezuela partjainál is találtak belőle, amit aztán Spanyolországba szállítottak.

A leghíresebb kiállítás # Az egyik leghíresebb gyöngykiállítás során a legnagyobb siker a cubaguai gyöngyöké volt, amit a Portugáliai Eleonóra viselt Tizian róla készült portréján.

A leggyakrabban emlegetett # A békakő egyfajta mágikus kő, melyet gyakran emlegetnek ékszerek leltáraiban. Rendszerint gyűrűben helyezték el. A varangynak, melynek lehelete mérges, van egy kő az agyvelejében, amit el kell távolítani, amikor a Hold éppen fogyóban van, és 40 napig lenvászonban kell tartani, hogy így jussanak nagyerejű amuletthez. Úgy hitték, azok a leginkább hatékony kövek, amit az élő békából távolítottak el.

A legjobban hamisított ékkövek # Ezeket a velencei üvegesek állították elő, a megkövetelt mély és erős színek nemcsak a legfinomabb üvegárura jellemzők, hanem a velencei mesterek festményeire is: Bellini, Giorgione és Tizian műveire is.

A legkétesebb ékkövek # Az egyszarvú szarvát azok a hatalmas hercegek, már akik megengedhették, mérgezés elleni védelemként függő formájában viselték. Ilyeneket említenek meg a burgundiai hercegek 1456-ban készült, valamint az angol VI. Henrik által készített leltárokban is, ahol azt is közlik, hogy ez utóbbi italába tette. Mások arra használták, hogy megérintsék vele az étket tartalmazó tányért. Az egyszarvú szarván kívül Burgundiai Anna 1498-as leltára tartalmaz még kígyónyelvet és békakövet is, amit karmazsinvörös bársonyerszényben tartottak.

A leginkább félreértett # Sok századon át a korall volt a leginkább félreértett, értékes anyag. Növénynek tekintették, ami a levegő hatására keményedett meg.

A legkeményebb munka # A korallért történő lemerülés. Hálót húztak a tengerfenéken, és így az beleakadt az éles korallágakba. Ezt tartották minden elképzelhető munka közül a legrosszabbiknak. Azt mondták, csak egy tolvaj vagy egy gyilkos érdemli meg, hogy korallhalász legyen. Mindazonáltal a korallt nagy mennyiségben szállították amulettekhez, rózsafűzérekhez és vallási tárgyakhoz.

A legjobb szerelmi bájitalok # A korallt tekintették az egyik legjobb szerelmi bájitalnak. Gyógyászati alkalmazása kiterjedt a bő vérzés megállítására, különböző bőrbetegségek, gyulladt szem és vérhas kezelésére.

A legjobb viharűző # Ha fókabőrrel felkötözik az árbócra, akkor a korall csillapítani tudja a tengeri viharokat, otthon pedig porrá törve és a tetőre szórva, eltereli a villámot.

A legdrágább színezőanyag # A lazurit az a kék színű féldrágakő, mely a legdrágább színezőanyag volt. A festők ezzel festették a Szűz jellegzetes ruhadarabját, a kék köntöst. Ára a szín erősségétől függött, és fontos tényezője volt egy festmény költségvetésének.

A legdrágább preparátum # Az orvosi preparátumoknál használt anyagok közül, a keletről importált bezoár kő (perzsa nyelven: "méregűző") volt a legdrágább a 16. században. Bizonytalan eredetű állati kő, porrá törték és lenyelték. A majomból vett kő volt állítólag a legnagyobb erejű, de különböző szerzők más-más állatot javasoltak. Csak Portugáliában tartották legjobbnak a sertéskövet.

Az igazán átlátszó edények # A hegyikristály, a színtelen kvarc, volt az egyetlen átlátszó anyag, amíg a 15. század végén fel nem fedezték az áttetsző üveg készítésének titkát. A görög "krisztallosz" jelentése egyrészt hegyikristály, másrészt jég. Régebben erről a drágakőről azt hitték, hogy egykori gleccserjég. Kitűnő nagyítóüvegeket készítettek belőle. A doktorok a szövetek égetéssel történő gyógyításakor napra kitett kristályokat alkalmaztak. Itáliában ékszerként is használták.

A leghíresebb mesterek # A borostyánt, a fák nedvéből képződött, megkövesedett gyantát, főként rózsafűzérek és feszületek készítésére használták. Velence és Ausburg borostyánfaragó céhei voltak a leghíresebbek. Fő utánpótlási forrásuk Poroszország balti-tengeri partjánál volt.

A leggazdagabb hegység # A kínai utazó, Ma Huan, aki 1451-ben Srí Lankáról írt, megemlített egy hatalmas hegyet, amely az égig ér a király rezidenciája mellett. "Ez a hegy", mondotta, "bőviben van rubinoknak és más drágakövekben". Ezeket a drágaköveket az eső folyamatosan mosta ki a földből, ezért a hegyről a felhőszakadások által lesodort homokban lehetett felfedezni. Közlése szerint a helybéliek azt hitték, ezek a drágakövek Buddha könnyei.

Minden drágakő közül a legmagasabb árú # Amíg technikailag lehetővé nem vált a 14. században a gyémánt csiszolása, a rubinokat (mely tulajdonképpen alumíniumoxid) értékelték a legtöbbre. Burma volt az elsődleges lelőhelye. Színe és viszonylagos puhasága révén az ékszerkészítésben a gyémántnál kívánatosabb volt. A smaragdhoz hasonlóan, a rubinról is azt hitték, hogy örömet és kényelmet hoz. Amikor nyakon viselik, képes elűzni a szomorúságot. Erényei közé sorolják, hogy segíti a szívet, az agyat és a májat.

A legkorábbi lapidáriumok # A lapidárium a drágakövekkel foglalkozó tanulmány. Az egyik legkorábbi az 1500 körül kinyomtatott Steinpreis. Ebben a szerző több, mint száz különböző követ írt le. Állítja, hogy a drágaköveknek különleges erényeik és tulajdonságaik vannak. Azt is taglalja, hogyan kell őket kezelni.

A legelső lapidárium, amely gyűrűkre vonatkozó fejezetet tartalmaz # Erasmus Stelláé volt, címe: Interpraetamenti Gemmarum Libellus (Kézikönyv a drágakövek értelmezéséről) 1517-ből. Írója megjegyzi, hogy a szokás, miszerint gyűrűt viselnek a bal kéz harmadik ujján, szinte minden bizonnyal az egyiptomiaktól ered, akik úgy hitték, hogy egy véna tart ettől az ujjtól egyenesen a szívig.

A legnépszerűbb és a leghatásosabb # A 11. században a franciaországi Rennes Marbode nevű püspöke latin nyelven, verses formában megírta a De Lapidibus (A kövekről) című művét. Ez a kövek mágikus tulajdonságait mutatta be. Marbode 60 kő alkalmazását írja le. Könyvét hat nyelvre fordították le, és a következő három évszázadban sok, rímbeszedett lapidárium ösztönzője volt. Először 1511-ben Bécsben nyomtatták ki.

Az első, reneszánsz korabeli lapidárium # Marsilio Ficino (1433-99) De Vita Libri Tres (Három könyv az életről) című kiadványában a drágakövek hatalmát a csillagoknak tulajdonítja. Utasításokat ad hogyan kell vésni, amivel növelhetik az erejüket.

Az első publikált leírás # A bizmut nevű ásvány leírását Bermannus című könyvében Georgius Agricola adta közre (1530).

A geológia nyomtatott említése # A szót Durham püspöke, Richard de Bury találta ki, 1473-ban használta először. Akkoriban más volt a jelentése, mint ma. De Bury a Teológia (Isteni tudomány) ellentéteként alkalmazza, azaz, mint: "földi tudomány".

A kohászattal foglalkozó, legkorábbi szövegkönyv # Az itáliai kohász és fegyverkészítő, Vannoccio Biringuccio (1480-kb. 1539) Pirotechnika című művét 1540-ben publikálták. Gyakorlati utasításokkal szolgál kohászati és kémiai eljárások vonatkozásában, úgy mint: az arany, ezüst, réz, ólom, ón és vas olvasztása. A korábbi könyvektől eltérően, kevés helyet szentelt az alkímia fantáziálásainak.

A kövületeket gyakran, mint "Mintázott köveket" emlegették. A páduai Falloppio De Medicatis Aquis atque Fossilibus (A gyógyító vizekről és kövületekről, Velence 1564) című írása szerint ezeket egyfajta, furcsa erjedési folyamat során gőzök alakították ki ott, ahol ezeket a kőzeteket megtalálták. A 15. és 16. században ez a nézet széles körben elterjedt volt.

Az első, tudományos nézet # Az első személy az itáliai Fracastoro (1483-1553) volt, aki rájött, hogy a megkövesedett héjakat nem a bibliai özönvíz hagyta hátra. Úgy gondolta, hogy a kövületek abban a lerakódásokban éltek és szaporodtak, amelyekben megtalálták őket. Feltételezte, hogy a hegyek valamilyen módon a tenger fölé emelkedtek.

Az első utalás, hogy a Föld a Nap körül kering # A görög filozófus, Arisztarkhosz (Kr. e. kb. 310-230) utalása, akinek írásai fiatalabb kortársától Arkhimédésztől maradtak ránk.

A legismertebb, klasszikus csillagász # Ptolemaiosz Asztronómiá-ját jobban ismerik arab nevéről, az Almageszt-ről, melynek jelentése: "a legnagyobb". Először a 12. század során fordították le Spanyolországban latinra, és így elérhetővé vált az európai olvasók számára. Ptolemaiosz és Arisztotelész munkái biztosították a keretet a világegyetem megértéséhez egészen addig, amíg Kopernikusz a 16. században azt le nem rombolta.

A leginkább átfogó könyv # A híres, mohamedán csillagász, Ibn Umar al-Marrakasi (meghalt 1262-ben) könyve, a Dzsámi al Mabadi Val-Gajjat (A kezdetekről és a végekről) feltehetőleg abban az időben az elméleti és gyakorlati csillagászattal foglalkozó, leginkább átfogó mű lehetett. Műszerek, trigonometriai táblázatok, 240 csillag 1225-26-ra vonatkozó katalógusát, valamint 135 helyszín földrajzi szélességének és hosszúságának leírását tartalmazta. Ezek közül 34-et saját kezűleg regisztrált.

Az első heliocentrikus vagyis a Nap középponti helyzetét valló elméletet alátámasztó újabbkori könyv # 1543-ban adta ki a lengyel származású kanonok, Mikolaj Kopernikusz (Copernicus) (1473-1543). Az egyház ellenkezésétől félve Kopernikusz tétovázott, hogy ki merje-e adni művét, végül rávette Georg Rhaeticus, - a wittembergi egyetem matematika professzora - életének utolsó napjaiban. A De Revolutionibus Orbium Caelestium (Az égitestek forgásáról) azt tanítja, hogy a Föld a Nap körül kis körben, másnéven epiciklusban forog, melynek közepe (a deferense) maga tökéletes körben a Nap körül mozog. Az elméletet komoly kritika érte a katolikus és protestáns egyház részéről egyaránt, mivel eretneknek tartották.

Az első, tűrhetően jó naptár # Krisztus előtt 420-ban fektették le az egyiptomiak. Ez a naptár a Szírius (Sothis) csillag Nap fényétől függő kelésén alapul - azaz, azon az időponton, amikor először látható a hajnali égbolton. A 365-napos egyiptomi évet 12 hónapra osztották, melyek mindegyike 30 napos volt öt ünnepnap mellett.

A legnagyobb pontosság # Közép-Amerika maja csillagászai kb. a 6. században határozták meg, hogy a napév 365,242 napból áll. A ma elismert és használt, igaz érték a 365,2422. Azt is kiszámították, hogy a holdhónap 29,530 59 nap. A következetlenségek kiigazítására korrekciókat eszközöltek. 687-ben minden maja város megegyezett, hogy a következő újholdat a holdciklusok kiindulópontjának veszik. 756-ban aztán helyesbítést alkalmaztak a szökőévek beszámítása érdekében. Létrehozták a 260 napból álló vallási évet is, mely a napévvel együtt futott.

A Nap és a Hold távolsága # Az első tudományos próbálkozás e távolságok lemérésére Kr. e. 275-ben Arisztarkhoszhoz fűződött. Geometriai módszere magában foglalja annak az időpontnak a megkeresését is, amikor a Hold pontosan félfázisban van. Megkísérelte lemérni ennek a két égitestnek a valós méretét, méghozzá a Föld méretéhez viszonyítva. Arra a következtetésre jutott, hogy a Nap távolsága kicsivel alatta van a 4,8 millió km-nek, átmérője pedig 69.000 km. A Hold átmérője 3700 km. Biztosra vette, hogy a Hold a legközelebbi égitest.

A Hold felszíne # A római szerző, Plutarkhosz közölte a Hold felszínének első, tudományos leírását Kr. u. kb. 170-ben, a De Face in Orbe Lunae (A Hold égitest felszínéről) című értekezésében. "Mély helyeket és szakadékokat" említ, valamint azt, hogy: "ahogyan a mi földünknek is vannak bemélyedései, ugyanúgy a Holdat is nagy mélységek és vizet vagy sötét levegőt tartalmazó repedések szabdalják, amin a Nap fénye nem tud áthatolni".

A Föld visszfénye # Leonardo da Vinci jegyezte fel először, hogy amikor a Hold növekvő fázisban van, a "megvilágítatlan" oldal gyakran halványan fénylik. 1480 körül jött rá, hogy mindez a Földről visszatükröződő fénynek tulajdonítható.

A legkorábbi regisztrált # A Közép-Kelet esetében a holdfogyatkozásokat már egészen Kr. e. 3450-ig, a napfogyatkozásokat pedig Kr. e. 4200-ig kikövetkeztették. A legrégebbi, feljegyzett és teljes napfogyatkozás egy agyagtáblán található, amit (a mai Szíria területén) Ugarit ókori város romjai között találtak. Az utánmérés azt jelzi, hogy ez a Kr. e. 1223. március 5-i fogyatkozást regisztrálja. Így, a Nap első, feljegyzett fogyatkozása valószínűleg a Kr. e. 2136. október 22-i volt, amit a kínaiak jegyeztek fel Chung K'ang császár uralkodása alatt.

Az első, megbízhatóan előrejelzett # Kr. e. 585. május 25-én, az első görög filozófus milétoszi Thalész (Kr. e. kb. 624-547) helyesen előre jelezte, hogy egy fogyatkozást valószínűleg egy újabb fog követni 18 évvel és 11 nappal később. Azonnal végeszakadt a lídiaiak és a médek közti háborúnak, a katonák annyira megriadtak a hirtelen beálló sötétségtől, hogy sietve békét kötöttek.

Az egyetlen alkalom, amikor ilyesmi hatást gyakorolt egy nagyobb háborúra # Ez még egészen a Kr. e. 413. év holdfogyatkozásához nyúlik vissza. A peloponézoszi háború a görög városállamok, Athén és Spárta között dúlt, és az athéni sereg, mely Szicíliát lerohanta, komoly bajba került. Az athéniek parancsnoka, Niciasz, a csapatok kivonása mellett döntött, de késlekedett, mivel a holdfogyatkozást kedvezőtlen előjelnek tekintette. Amikor aztán megpróbálta visszavonni csapatait, már túl késő volt. Az athéni flotta megsemmisült, a katonák csapdába kerültek. Ez a vereség vezetett nyolc évvel később Athén bukásához.

A legfényesebb # A szabad szemmel látható öt bolygó közül a legfényesebb mindenképpen a Vénusz, amit gyakran lehet látni napkelte előtt vagy napnyugta után. A Merkur és a Vénusz reggeli illetve esti égitestek, az éjszaka során sosem láthatók.

A legvörösebb # A Mars. Színe miatt kapta a nevét, Mars (a görögöknél Árész) a háború istene tiszteletére.

A leglassabban mozgó # A Szaturnusznak 29 és 1/2 évre van szüksége, hogy egyszer bejárja a zodiákust.

A legerősebb hatással bíró # Úgy tekintették, hogy a bolygóknak hatalmuk van a gyermekkortól egészen az öregkorig az emberi élet különböző időszakaira.

A feljegyzett első # Az első üstökösöket kínaiak jegyezték fel, még jóval Kr. e. 2000 évvel.

A legfényesebb # A megbízható feljegyzések szerinti legfényesebb üstökös az 1264. évi volt, ami 100 fok hosszúságú farkat húzott maga után. Az angol szerző, Roger Bacon úgy írta le, mint: "hatalmasat és félelmeteset", mely "óriási zavart és háborúkat eredményezett Angliában, Spanyolországban és egyéb területeken, ahol sok keresztényt lemészároltak".

A Halley-üstökösről szóló első feljegyzés # A Kr. e. 467-re nyúlik vissza a Halley-üstökös egymást követő, többszöri megjelenése. Először Kr. u. 684-ben ábrázolták a nürnbergi krónikában.

Az első ábrázolás falikárpiton # A bayeux-i falikárpitot I. Vilmos felesége utasítására szőtték. Az 1066-ban megjelent üstökös ragyogását mutatja be, miközben Harold király feldönti a trónját, a szász udvaroncok pedig szájtátva bámulják.

Az egyetlen üstökös, mely felkeltette a pápa figyelmét # 1456-ban, abban az időben, amikor a törökök Nándorfehérvárt ostromolták, egy üstökös jelent meg. III. Callixtus pápa ellene prédikált, mint az ördög képviselője ellen: megszólaltak mendenütt a templomi harangok és külön üdvözlégyeket rendeltek. Azt követően pedig a magyarok vezére, Hunyadi János rá tudta kényszeríteni II. Mehemedet és török seregét, hogy az ostromot feladja: így hát a pápa beavatkozását sikeresnek tekinthették.

A legtöbb jóslatot kiváltó # Az 1472. év üstököse, mely 36 fokon, vagyis az égbolt egyhatodán végigsöpört, kapta a "legnagyobb üstökös" elnevezést, és több jóslatot váltott ki, mint annak a századnak bármely más üstököse. Több asztrológus megjósolta II. Pál pápa halálát.

A születésekre gyakorolt legnagyobb hatás # Úgy hitték, hogy az üstökösök előre jelzik olyan híres személyek születését, akiknek nap- illetve aszcendens fokai meg fognak egyezni az üstökösével. Ha terhes nő látott üstököst, ez azt jelentette, hogy a gyermeke veszekedős vagy ellenkező lesz.

Az első jegyzék # Az akkoriban elfogadott konstellációk első jegyzékét Ptolemaiosz adta közre az Almageszt-ben, melyben a csillagászati vonatkozású rész keretében 48 konstellációt nevezett meg. Ez a jegyzék még mindig elfogadott volt 1492-ben.

Az egyetlen élettelen dologról elnevezett, állatövi konstelláció # A Libra (a Mérleg). Előzőleg a Skorpióhoz tartozott, mint a Chelae Scorpionis, a Skorpió ollója.

A legszörnyűbb, egyéni jóslat # Ha születéskor leszállóban van az Arcturus csillag a Nyilas csillagképben, úgy hitték, hogy ennek hatására olyan emberek születnek, akik irigység miatt komoly bűnök elkövetésére képesek, sorsuk pedig, hogy nyomorúságos gyötrelmek közepette, láncra verve múljanak ki a föld alatti börtönökben.

A legfényesebb # A legfényesebb csillag az égen a Szíriusz, a Canis Major (a Nagy Kutya) csillagképben.

A zodiákus első konstellációja # Ez az Aries (a Kos). Azonban 1500-ra a precesszió (előrehaladás) néven ismert eltolódás a tavaszi napéjegyenlőséget (azt a pontot, ahol az ekliptika metszi az égi egyenlítőt) átvitte a Pisces (a Halak) elnevezésű szomszédos konstellációba.

A legvörösebb, fényes csillag # Az Antares, a Scorpius (Skorpió)csillagképben tartja ezt a rekordot. További, fényes, vörös csillagok az Orion csillagképben található Betelgeuze, a Bootes (a Medveőrző vagy Ökörhajcsár) csillagképben lévő Arcturus, és a Taurus (a Bika) csillagképben az Aldeberan.

A csillaghalmazok és csillagködök első jegyzéke # Az első jegyzéket Ptolemaiosz készítette, kilenc objektum található benne.

A legfényesebb csillaghalmaz # A Taurus (Bika) csillagképben található Pleiadeszt (Fiastyúk) Hésziodosz (Kr. e. kb. 1000) és a Biblia is említi.

A legtüzesebb csillagok # Az első utalás, hogy a csillagok "tüzesek", az ókori egyiptomiaknak tulajdonítható, akik úgy hitték, hogy a Szíriusz (amit Sothisnak) neveztek tulajdonképpen egy Nap.

A legkiemelkedőbb obszervatóriumok # 1420-ban a nagy mongol uralkodó, Ulug-bég alapított egy obszervatóriumot a közép-ázsiai Szamarkandban. Erre korábbi, mohamedán obszervatóriumok ösztönözték, különösen az Azerbajdzsánban található maragai. Fontos csillagászati munkát végeztek Szamarkandban, mely különösen figyelemreméltó óriási csillagászati műszerei miatt, beleértve a kb. 40 m hosszú meridián tengelyt. Ulug-bég hatalmas csillagkatalógusa 1439-re készült el. Sajnálatos módon megsemmisült.

A legfontosabb perzsa obszervatórium # Naszreddinnek (1201-74) volt egy obszervatóriuma Maragában (a mai Iránban). 1259-ben fejezték be. 15 főnyi személyzete volt, 400.000 kötetes könyvtárral. Elsődleges mérőműszere egy kvadráns lehetett. Itt állította össze Naszreddin a rendkívül pontos táblázatokat a bolygók mozgásáról.

A legnagyobb ókori obszervatórium # Ptolemaiosz obszervatóriuma az egyiptomi Alexandriában (Kr. e. kb. 150). Ptolemaiosz a klasszikus kor tudományát szinte a legnagyobb tökélyre emelte.

A legrégibb obszervatórium # A ma is létező, legrégibb építmény a görögországi Athénban a kyrrhoszi Andronikosz által használt "szelek tornya", amit napórákkal és klepszidrákkal (vízórákkal) is elláttak.

A legkorábbi teleszkóp # Bár bizonyíték van rá, hogy a korai arab tudósok értettek valamit a lencsék nagyító erejéről, teleszkóp kialakítása céljából történő első alkalmazásukat az angliai Roger Baconnak (kb. 1214-92) tulajdonítják. Leonardo da Vinci javasolta 1490 körül, hogy optikai eszközt alkalmazzanak "a Hold felnagyításához".

A legnagyobb csillagászati könyv # Az ókorban kétségkívül ez az alexandriai Ptolemaiosz (Kr. e. kb. 120-80) Syntaxis-a (A részeknek rendje) volt, mely minden kétséget kizáróan megérdemelte címét. Arab nyelvű fordításán keresztül, melynek címe Almageszt volt, jutott el a 15. századi csillagászokhoz. A könyv meghatározza a világegyetemnek a geocentrikus illetve földközpontú elméletét, és ugyanakor részletes csillagkatalógust is közread.

A legszélesebb körben olvasott, csillagászati kézikönyvek # A 15. század során a következők voltak: a Robert Grosseteste (1254) által írt De Sphaera (A szférákról) és a yorkshire-i származású John Holywood által írt De Sphaera Mundi (A világnak szféráiról). Őt jobban ismerik latinos formájú nevén: Sacrobosco. Sacrobosco 1256-ban halt meg: könyvét 1472-ben nyomtatták ki Itáliában.

Az első, kinyomtatott, csillagászati évkönyvek # Ezeket, a bolygók állásáról szóló évkönyveket Nürnbergben készítette Bernard Walther (1436-1504) valamint tanítványa és segítőtársa, Johann Müller, akit inkább Regiomontanus (1436-76) néven ismerünk. Obszervatóriumot állítottak fel, melyben helyet kaptak az első, súllyal meghajtott, csillagászati órák is.

Az első csillagatlasz # Az első csillagatlasz, melyben a csillagokat betűvel jelölik a nekik megfelelő konstellációban, Alessandro Piccolomini (1508-78) nevéhez fűződik, amit 1540-ben Itáliában ki is adtak.

Az első csillagászati táblák # Az első, a heliocentrikus (napközpontú) elméletnek megfelelően publikált, csillagászati táblák Erasmus Reinhold (1511-53) nevéhez fűződnek, 1551-től. Pontosságuk hasonló a régebbi Alphonsine táblákéhoz, amit 1252-ben készítettek.

A zodiákus tizenkét jegyét négy csoportra osztották a változó évszakok ciklusa szerint. A sarkalatos jegyek valami újnak a kezdetét jelezték: a Kos képviselte a tavaszt, a Rák a nyarat, a Mérleg az őszt, és a Bak a telet. A Napnak a Kos jegyébe való belépését használták az évenkénti jóslatoknál. Évszakonként a Napnak bármely, sarkalatos jegybe való belépésekor jövendöltek. Utánuk következtek a mozdulatlan jegyek, melyeket a stabilitás jellemez: a Bika, az Oroszlán, a Skorpió és a Vízöntő. Az Ikrek, a Szűz, a Nyilas és a Halak rugalmassága az évszakok közti változást biztosítja.

A legátfogóbb magyarázat # Az asztrológia a földön és az égbolton található dolgoknak az összefüggéseit magyarázta. Minden földi dolog esetében lehetővé tette a spekulációt az, hogy hittek e kapcsolat és vonzás természeti törvényszerűségében. Mindazonáltal nem volt semmiféle ellentmondás az asztrológia és a tudomány között; a tudás isten létezésének bizonyításától függött, mivel ezt már megértették. Az a tudományos megfigyelés, amelyet nem kötöttek teológiai megfontolások, egyenértékű volt az eretnekséggel. Mivel isten a bolygók Legfőbb Mozgatója, az egyház részéről nem volt semmiféle, valós antagonizmus.

Kiemelkedő jóslatok # A Jupiter és a Szaturnusz, a leglassúbb külső bolygók együttállása, amire minden 20 évben kerül sor, nagy változásokat jelez mindig a világban. Felhasználható történeti eseményeknek illetve a jövőnek kutatására. 1456-ban, a magyarországi Nicholas meg tudta határozni, hogy Kr. e. 3223 évvel került sor Noé korában az özönvízre, és még azt is felismerte, hogy egy nagy próféta, feltehetően az Antikrisztus, az 1562. évi együttállás eredményeként jön majd el.

A jóslatokat kiváltó, legjelentősebb ok # Az 1524. évi Nagy Együttállás több jóslatot eredményezett, mint akkoriban bármely más. 56 asztrológus értekezése maradt fenn, melyek összesen 133 kiadást értek meg. Sokan jelezték, hogy a Földet olyan vízözön borítja majd el, mint amire Noé idejében került sor. Mások, akik talán furfangosabbak voltak - beleértve Martin Luthert, az asztrológia szkeptikus gondolkodóját és a protestantizmus alapító atyját is - az együttállást úgy értelmezték, hogy az egyház problémáira utal, mivel a Jupiternek mind az egyház, mind pedig a Pisces (Halak) csillagkép fölött hatalma van.

A legszenzációsabb jóslat # A 15. század vége felé Johan Stöffler 1494. évi értekezése volt az 1524. évi Nagy Együttállásról. Ő volt az első, aki felhívta a közvélemény figyelmét a tengeri emberek, rendek és vadállatok miatti potenciális veszélyekre. Az 1524. februári Nagy Együttállás tényleg kivételes volt: érintette az összes bolygót és a Pisces (Halak) csillagképben került rá sor, tehát a víz jegyében. Ezenkívül volt még 16 kisebb együttállás is, szintén a víz jegyében.

A legfontosabb hatás # A legmagasabb rangú egyházi személyek is kikérték az asztrológusok véleményét: II. Gyula pápa (1503-13) is az asztrológusok tanácsának megfelelően választotta ki koronázásának időpontját. III. Pál pápa (1549) - aki 1538-ban kiadta a VIII. Henriket kiátkozó bullát - hasonlóképpen választotta meg rendszeresen az időpontot a tanácskozásokhoz. X. Leó (1513-21) Rómában, a pápai egyetemen asztrológiai tanári hivatalt hozott létre.

Anglia legtanultabb asztrológusa # Oxford csillagászai által összeállított csillagjegyzékeket asztrológusok is igénybe vették, pl. a Merton College-től Richard Fitzjames. Mint igazgató, 1497-ben asztrológiai számításokat végzett, hogy meghatározhassa, melyik a legjobb nap egy új kapuboltozat építésének megkezdéséhez. A boltívet a zodiákus jegyeinek pompás sorozatával díszítették.

A leginkább asztrológiai alapokon nyugvó díszítés # Az indiai Humayun mogul uralkodó (1530-56) tudományos és matematikai kérdésekben egyaránt jól eligazodott, és csillagászati ismeretekkel is bírt. Kilenc pavilont építtetett ahol az egyes égboltok különböző csillagait ábrázolták. Ezeket úgy színezték, hogy egyezzenek az égitestekkel: a fekete volt a Szaturnuszé, a vörös a Marsé, az arany a Napé, a fehér a Holdé, és így tovább. A palota fogadótermének színét minden nap változtatták, az asztrológusok által arra a napra megállapított szín szerint, és a bútorokon, sőt még a szolgák ruháin is a megfelelő bolygó szimbóluma jelentkezett.

A leginkább jóhatású csillag # A Spicát tekintették ilyennek, mely a vagyon és a bőség hordozója. Sajátos jellemzője a Mars és a Vénusz. A Spica egy fehér, kettős csillag abban a búzában, amit a Virgo (Szűz) konstellációban a szűz tart.

A legkirályibb csillag # A Regulus egy fehér, hármas csillag, kékes színnel, mely a Leo (Oroszlán) konstellációban az oroszlán szívét képviseli. Kr. e. 3000-től, mint királyi csillagot ismerik. Hatása katonai vagy királyi tisztséget jelent. Jellemzője a Mars és a Jupiter.

A legrettegettebb, rosszindulatú csillagok # Az Algol egy fehér, kettős, változó csillag, mely a Perseus konstellációban Medúza levágott fejét képviseli. Ez volt a legrettegettebb, kedvezőtlen csillag. A Szaturnusszal és a Jupiterrel, mint jellemzőivel, úgy hitték, hogy gyilkosságot, hirtelen halált vagy lefejezést okoz.

A JÓSLÁSHOZ SZÜKSÉGES JELEK

A Föld jegyében bekövetkező fogyatkozások jelezhettek esőt vagy aszályt is: a tűz eleme rettenetes tűzvészt hozhatott; a levegő jegyei nagy, erős szelet jelenthettek. A földrengéseket és a rossz termést egyaránt az égitestek fogyatkozásához kapcsolták. Egy ilyen fogyatkozás mértéke előre meg nem jósolható módon hozhatta mozgásba az egyén horoszkópját, mégpedig az égbolton szokásos munkamenet következtében, amit a fénynek a takart égitest felé való elvágása szimbolizált. Az üstökösökkel és együttállásokkal ezek képezték az asztrológiai jóslás gerincét.

A legtöbb asztrológus egyetértett Arisztotelész, üstökösökről alkotott elméletével: nem égitestek, hanem inkább a Földből származó gőzök kipárolgásai, melyek az égbolt finomító hatása alatt összetömörültek. A Szaturnusz természetét örökölték, mivel hidegek és a Földről származnak. Ugyanakkor magukon viselik a Mars jegyét is, mely tüzet kölcsönöz számukra, hogy a levegőben haladhassanak. Azoktól a jegyektől - ahol az üstökös megjelent - és a bolygók pozíciójától függően, hozhatnak jószerencsét vagy balsorsot.

A jóslás leggyakoribb módja # A legtöbb ember nemigen tudta, mikor született, így hát nem mindig volt lehetséges elkészíteni a horoszkópokat. Más módozatokat dolgoztak ki hát a jövő előrejelzésére. A leggyakoribb - és ugyanakkor a leginkább vitatott - a kikérdezés volt. Ha alkalmas pillanatban tettek fel egy kérdést, annak a pillanatnak a horoszkópja állítólag képes volt az asztrológus számára megadni a helyes válaszokat.

A nap legjobb órája # A hét minden napjának megvolt az uralkodó bolygója. Minden asztrológiai óra úgyszintén egy másik bolygó uralma alatt állt. A nap 24 óráját nem egyformán osztották fel, hanem napfelkeltétől a napnyugtáig eltelt idő szerint. Ha az adott órának az uralkodó bolygója szimpatikus helyzetben volt, az asztrológusok a betegségből való felgyógyulást előre meg tudták jósolni. Választ tudtak adni a bebörtönzéssel, elásott kincs vagy ellopott javak megkeresésével, és például a vadászattal kapcsolatos kérdésekre. Az adott óra uralkodó bolygója létfontosságú volt, ha gyógyászati célokra akartak füveket gyűjteni.

A legnagyobb, születésre vonatkozó horoszkóp # Agostino Chigi, a bankár, születési horoszkópja egyike a valaha alkotott legnagyobbaknak. A római Farnese palotában található festett, díszítő jellegű rajzolat, mely kitölti az egész mennyezetet valamint a terem boltíveit is. Az égboltról Raffaello társa, Baldassare Peruzzi, által 1511-ben készített festmény a planétákat az 1466. november 29-én este 9 óra 30 perckor, vagyis a patrónus születésének pillanatában, elfoglalt helyzetét mutatja.

A legjelentősebb # Simon de Pharesnak VIII. Károly francia király asztrológusának, 1491-ben az egyházi bíróság, majd 1494-ben a parlament általi elítélése tarthatja ezt a rekordot. Bár könyvtára nem tartalmazott semmi rendkívülit, több könyvét elégették. Azért dorgálták meg, mert fényt mert deríteni különböző tolvajlásokra, eldugott kincsekre és bizonyos személyek titkos gondolataira. Kölnben jelentkezett a kuruzslás problémája. 1488-ban, a Hartung Gernod által kiadott összes könyvet elégették és megakadályozták, hogy a továbbiakban praktizálhasson, mivel nem tudta meggyőzni a kölni egyetem teológiai fakultását arról, hogy eléggé tudós ember. 1492-ben ugyanaz a fakultás javasolta a híres asztrológusnak, Johann Lichtenbergernek a letartóztatását, amiért a születéskor felállított horoszkóp segítségével gyilkosság vagy akasztás általi halált jósolt meg előre másoknak.

A leghíresebb, őket ért támadás # Az itáliai humanista, Pico della Mirandola 12 kötetes műve megkérdőjelezi az asztrológia elméleti alapját. Kifogása az, hogy az embernek nincs megadva a kellő emelkedettség a dolgok rendjében. Pico legalább egy asztológust meggyőzött róla, hogy adja fel a jóslást, de még az is visszatért a szakmájához 1503-ra. A tény, hogy több asztrológus meg tudta jósolni napra és órára Pico halálának idejét, úgy tűnik, igencsak az asztrológia javára billentette a mérleg nyelvét.

Az Ephemeridák első kinyomtatója # A német Johannes Müller (1436-1476), akit általában Regiomontanusként emlegetnek, volt az első, aki kinyomtatta az Ephemerides-t (a bolygók különböző időpontban elfoglalt helyzetét felsoroló táblázatokat). Ezenkívül kigondolt egy rendszert, ami még ma is használatos. A matematikában jobban otthon volt, mint az asztrológiában. Magyarország királya felkérte, hogy keresse meg a megfelelő időpontot egy egyetem létesítéséhez, ami biztosítja majd, hogy sokáig és sikeresen fennmaradhasson: az egyetem csak pár évig létezett.

Asztrológiai könyvsiker # Az itáliai Viterbóban született Giovanni Nannius megtalálta a kellő anyagot egy sikerkönyvhöz, miközben asztrológiai úton közelíti meg a török veszedelmet. 1480-as jövendölését 1502-ig európaszerte többször kinyomtatták. Az Antikrisztust Mohameddel, az iszlámot a Gonosszal, az apokalipszist meg Konstantinápoly bukásával kapcsolta össze 1453-ban. Úgy jósolta, hogy a kereszténység 1480-tól fog dominálni.

A legnagyobb és a legnehezebb # A világ leghosszabb és legnehezebb emlőse, egyben a valaha feljegyzett legnagyobb állat a közönséges barázdás bálna (Balaenopter musculus).

A legnagyobb szárazföldi # A legnagyobb szárazföldi állat az afrikai bozóti elefánt (Loxodonta africana). A felnőtt bika átlagos magassága a lapockáknál 3,2 m.

A legkisebb # A legkisebb patás állat a "királyantilop". A nyugat-afrikai esőerdőkben lehet rátalálni. A felnőtt állat csak 25 cm magas.

A legintelligensebb # Afrikában a legintelligensebb állat a szavanna lakói szerint a nyúl (másnéven "Tapsifüles"). Mások ezt a címet a sivatagi rókának adják, melynek a homokban hátrahagyott lábnyomát használják a jövő fürkészésére. A cím másik várományosa a pók ("Anansi").

A legrettenthetetlenebb # A kínai író, Xie Zhaozhi, közölte, hogy: "a legrettenthetetlenebb vizibivalyok elég erősek, hogy harcba szálljanak a tigrisekkel, ám a tigrisek nemigen veszik fel velük a versenyt. Xuande uralkodása alatt (1426-35) kipróbálták, és vizibivalyt engedtek össze tigrissel. A tigris háromszor támadott, de képtelen volt felülkerekedni, végül a bivaly halálra öklelte."

A legszemtelenebb patkányok # Az európai rágcsálók szívesen kísérték el az Újvilágba is a tengerészeket, de odaát igencsak elszaporodtak. Peruban a patkányok annyira merészek lettek, hogy "egyetlen macska sem mert a szemük közé nézni".

A legzajosabbak # A világ legzajosabb szárazföldi állatai a közép- és dél-amerikai bőgőmajmok (Alouatta). A hímnek megnagyobbodott, csontos szerve van a légcső tetejénél, mely lehetővé teszi, hogy a hang rezeghessen. Rettenetes üvöltéseiket úgy írták le, mintha a kutya ugatása és a szamár bőgése egyszerre lenne ezerszeresére felerősítve.

A zebra első kínai leírása # 1226-ban ugyanaz a kínai szerző, aki a zsiráfot is leírta, megemlít egy ..."a teste körül övszerűen vörös, fekete és fehér csíkokat viselő öszvért", mely vadon él Kelet-Afrikában.

A legfurcsább afrikai állat # A lemur csak Madagaszkár szigetén él. Sehol másutt nem ismerik.

A legmagasabban élő # Kínában a Tibetben és a szecsuáni Alpokban található jak alkalmanként 6100 m-es magasságra kapaszkodik fel legelés közben.

A legkevertebb állat # Antonio Pigafetta szerint, aki Magellánt 1519-ben a Föld első megkerülése során elkísérte, a dél-amerikai guanakó másnéven déli láma feje és füle az öszvérre, nyaka és teste a tevére, a lába szarvasra és a farka lóra hasonlít. Ő számol be először arról, hogyan fogják a helybeliek ezeket a furcsa teremtményeket, miközben csalétekként rabságban tartott fiatal egyedeket használnak fel.

A legnemesebb vadállat # Amikor Felix Fabri barát 1483-ban a Szentföldet járta, volt szerencséje látni az állatok legnemesebbikét, az egyszarvút. Így írt róla: "Ez az állat sok tekintetben egyedülálló. Először is azt mondják róla, hogy rendkívül vad. A homloka közepén található egy szarv, mely 1,2 m hosszú és annyira éles meg erős, hogy akárminek is menjen neki vele, egyenesen a kövekhez szegezi. Szarva csodásan csillog, csontját olyan értékesnek tartják, mint a legdrágább köveket, ezért aranyba meg ezüstbe foglalják. Az állat annyira erős, hogy nem lehet semmiféle fortéllyal vagy erővel rabul ejteni; de azt is mondják a természetrajz területén írók, hogy ha egy fiatal szűzet tesznek elébe, aki feltárja előtte keblét, amikor az állat őfelé rohan, ezzel szinte teljesen le tudja fegyverezni: az leszegi fejét, a szűz ölébe fekteti és így, szinte elkábultan, tehetetlenül marad, amíg le nem rohanják és meg nem ölik nyilaikkal a vadászok."

Az oposszumról szóló első leírás # Cabeza de Vaca 1528-ban említ meg egy általa Észak-Amerika déli részén látott állatot, "melynek a hasán zseb van, benne viszi a kicsinyeit, amíg azok önmaguk nem képesek az élelemkeresésre. Ha sor kerül rá, hogy kibújjanak, és valami közelít, az anya nem fut el mindaddig, amíg össze nem gyűjti őket". Az oposszum szó az algonkin indián nyelvből származik.

Az első írásos feljegyzés, mely megemlíti az amerikai bölényt # Cabeza de Vaca, az amerikai barangolásairól szóló írásában (1528-36) említette meg, miként volt szerencséje 1534-ben "marhákat" látnia, amiknek a húsát is fogyasztotta. "Azt hiszem", mondta "körülbelül akkorák, mint nálunk Spanyolországban. Kicsi a szarvuk, mint a marokkói teheneknek. Szőrük nagyon hosszú és pelyhes, mint a merinó juhoké. Némelyikük rőtszínű, némelyik meg fekete. Megítélésem szerint, a húsa finomabb és zsírosabb, mint a spanyolországiaké. A teljesen ki nem fejlődött példányok bőréből az indiánok takarót készítenek, a nagyobbakéból meg cipőt és kis kerek pajzsot. Elkószálnak dél felé egészen Florida tengerpartjáig az északi irányból, néha több, mint 400 tengeri mérföldet (kb. 1900 km-t) vándorolnak közben.

Az utolsó farkasok # Angliában a 13. század során a farkas majdnem teljesen kipusztult, de Yorkshire mocsarainál a 15. században még állítólag létezett pár. Walesben és Skóciában még mindig volt néhány darab, és 1457-ben II. Jakab skót király hozott érdekükben egy rendeletet.

Az Európába került, első orrszarvúk # 1515. május 20-án érkezett Lisszabonba egy orrszarvú, méghozzá Afrika körüli, 18 hónapos útja során Goából. Európában az első indiai orrszarvúról készített szobrot két évvel később Lisszabon közelében Belém kőtornyába faragták.

I. Manuel portugál királynak (1513-21) - akinek birtokába került a rinocérosz - rengeteg elefántja is volt. 1515. június 3-án, igaz hogy sikertelenül, de megpróbálkozott Plinius elméletének igazolásával. Később az állatot odaajándékozta X. Leó pápának (1513-21), akinek már átengedte Hannót, az ünnepelt elefántot is. Decemberben újra hajóra szállt az orrszarvú, de vihar kerekedett. A hajó és értékes rakománya elsüllyedt. Ellenőrizhetetlen hírek szerint az állatot a parton kitömték és így folytatta útját Rómába. (Albrecht Dürer elég gyorsan alkotta meg az orrszarvúról naturalista fametszetét, bár sohasem látta magát az állatot. A rajz - melynek elkészítésekor csak saját képzeletére hagyatkozott - különösen a páncél, évszázadokon át szolgált mintául a díszítőművészetek számára. A rajz feletti felirat Pliniusnak a rinocérosszal kapcsolatos, első századi írásaira utal: ő ugyanis feltételezte, hogy az állat természetes, halálos ellensége az elefántnak.)

A legnépszerűbb elefánt # Hanno, az I. Manuel portugál király által 1514-ben X. Leó pápának ajándékozott állat volt Rómában a legnépszerűbb állat. Érkezését városszerte ünnepi felvonulással köszöntötték, melynek csúcspontja a Santangelo kastélyban rendezett fogadás volt. Rendkívüli tiszteletlenségnek minősült, hogy az elefánt ormányát illatos ormányát illatos vízzel szívta tele és háromszor is lefröcskölte vele a pápát és az egyházi méltóságokat épp akkor, amikor a templom harangjai megszólaltak, és elsütötték az ágyút. Amikor Hanno 1516-ban elpusztult, a pápa Rafaeltől szobrot rendelt az emlékére.

Az itáliai Simone Sigoli a zsiráfot a strucchoz hasonlította: "kivéve, hogy a mellén nem tollak vannak, hanem rendkívül finom, fehér gyapjú". Szerinte, a zsiráf feje a lóéhoz hasonló, akárcsak a lábfeje, viszont lábai inkább már egy madáréra, két szarva herélt kosra emlékeztet. Árpát meg kenyeret fogyaszt - akárcsak a ló. Így összegezte: "Látszatra tényleg rendkívül csúf valami".

Az első kínai eredetű leírás # 1226-ban egy kínai szerző megemlített egy állatot, mely kelet-afrikai származású, és ő tsula-nak nevezte. Közlése szerint az állat csíkos volt, mint a teve, mérete szerint leginkább egy ökörre hasonlított. Vastag volt a bőre és sárga a színe. Mellső lába 1,5 m hosszú, a hátsó csak 1 m. Feje magasan fent van és felfelé is fordul.

A legtorzabb vadállat # A zarándok, Roberto da Sanseverino, 1453-ban jutott el a Szentföldről Egyiptomba, ahol "zaraffa" nevű állatot mutattak neki, mely rendkívül magas és "hátul alacsonyabb, mint elöl" állat volt. Beszámolója szerint "az állat nyaka hajlékony, három karnyi hosszúságú, feje hosszú, hegyes az orra, szemei nagyok és igencsak az ökörére hasonlítanak, nagy fülei vannak, mint a tehénnek, feje tetején pedig két kicsiny szarv ül, mint a kecskének."

A legmagasabb szárazföldi állat # A zsiráf (Giraffa cameleopardalis), amely ma csak a Szaharától délre, Afrika száraz, szavannás és félsivatagos területein található meg, a legmagasabb, élő állatfajta. A 15. században, a zsiráf ott legelt Afrika majdnem minden szavannás részén. A 15. századi kínai kereskedők különösen megdöbbentek méretén és legalább egyet Kínába vittek, ajándéknak a császár számára. Egykori, Afrikára vonatkozó rajzokon és írásokban jelenik meg, még mielőtt az első európaiak elérték volna az Indiai-óceánt. Még inkább fura szerzetnek tekintették a zsiráfot, amiért változó és gyakran páratlan számú szarva van.

Az első, róla szóló beszámoló a bestiáriumokban # Az 1480-ban Hollandiában kinyomtatott Felismert teremtmények tárgyalása című kiadványban ábrázolták először. Nem hasonlított az igazira. (Bestiárium = Mesés állatokról szóló középkori könyv.)

A leggyakrabban emlegetett, képzeletbeli madár # A ludakat a legtöbb füvészkönyv megemlíti, aztán végleg kimaradtak belőlük. Úgy hitték, hogy ez a madárfajta óriási, a babéhoz hasonló hüvelyekben terem, méghozzá Skócia nyugati partjai mellett található Orkney-szigeteken, a róla elnevezett fákon. Amikor a hüvely megérik és leesik a vízbe, akkor a lúd lábával előre keveredik ki belőle. Azok, melyek a földre esnek, elpusztulnak és nem lesz belőlük semmi.

A legértékesebb # 1396-ban, egy tucat, grönlandi fehér sólymot kapott Törökország szultánja, mint neki tetsző váltságdíjat egy európai hercegért cserébe.

A legnagyobb # Az Afrika keleti partjait felkereső kínai látogatók írták le először a 1,8-2 m magas, teveszerű madarakat. Ezek feltehetően struccok lehettek.

A legnagyobb tojás # Az átlagos strucctojás (Struthio camelus) hossza 15-20 cm, átmérője 10-15 cm, súlya 1,54-1,78 kg (kb. két tucatnyi tyúktojást tesz ki).

Tengeri fecskék # Amikor Magellánék 1519-ben elérték a Csendes-óceánt, a legénység körében volt az az első európai is, aki először írta le a repülő halat, amit rögtön el is neveztek tengeri fecskének (colindriny). Azt mondták, hogy kirepülnek a vízből, így akarják kikerülni a ragadozó halakat, és kb. "annyit tudnak repülni, ameddig egy ember íjjal el tud lőni".

Mikor láttak először pingvineket # 1519-ben Magellán emberei pillantották meg először ezeket a furcsa állatokat a part menti sziklákon Dél-Amerika déli partvidéke mentén: "olyanok voltak, amit keresztény ember még sohasem láthatott". Azt hitték, hogy egyfajta fekete-fehér ludak, "egy varjú csőrével", ami nem tud repülni, viszont halon él. Ezek patagóniai pingvinek voltak. Miután nem volt nevük, elnevezték őket patos sin alos-nak (szárny nélküli kacsának).

A tukán # Először Don Gonzalo Fernandez de Ovideo írta le a tukánt 1525-ben a Sumaria de la Natural Historia de las Indias (Kelet-India természetrajzának összefoglalása) című kiadványában. Az emberek legközelebbi társának tartotta. A megszelídített madarak vonzódhattak a törzsi csoportok által lakott területekhez.

A legnagyobb # A világ legnagyobb hüllője a Délkelet-Afrikában a maláj szigetvilágban található, a folyók torkolatánál élő tengeri krokodil (Crocodulus porosus).

A legfurcsább kígyó # Amikor az itáliai zarándok, Roberto da Sanseverino 1453-ban a Sinai-sivatagban található Szent Katalin kolostorhoz utazott, a következőket jegyezte fel: "négylábú, macska nagyságú, hosszú és tekergő kígyót láttam". Amikor Roberto közelebb ment hozzá, az állat egy hirtelen támadt, kisebb homokvihar takarásában lassan odébb állt. (E lény valószínűleg egyfajta gyík lehetett, méghozzá a gyíkok családjából a legnagyobbik.)

A legmérgesebb # A legerősebb állati méreg egy haltól származik (Diodon hystrix; Sphoeroides testudineus), és ha ezt más mérgekkel keverték össze, fel lehetett használni, hogy bizonyos bűnökben vétkes személyeket "Ozombivá" változtassanak.

A legveszélyesebb # A tengerészek és a tengeren utazók különösen rettegtek a Tioys haltól, mely - legalábbis Fra Felix Fabri 1483-as feljegyzései szerint - ha felfigyel egy hajóra: "előjön a víz mélyéről, csőrével megfúrja a hajót, sőt átlyukasztja. Csak úgy lehet elrettenteni, ha valaki félelem nélkül rámered a víz fölé hajolva, és rezzenéstelenül tekint a hal szemébe. Ha a halra meredő személy megretten és elkapja a szemét, a bestia kiemelkedik, lerántja magával a víz alá és megeszi."

Az észak-amerikai halak első leírása # Amikor 1541-ben Hernandes de Soto elérte a Rió Grandénak nevezett területet, a spanyolok felfedezték, hogy az indiánok csatorna segítségével kapcsolták össze a folyót egy tóval, így aztán a halak a tóban rekedtek. A halak között megemlítette a bagre-t, "melynek harmadik íze a fej volt, elejétől végig kopoltyúval, az oldalak mentén pedig hatalmas tüskék, nagyon hasonlóak a hegyes árhoz"; egy másik pedig: "mint valami tengeri keszeg, egy szürke tőkehal fejével"; "a harmadiknak 50 cm hosszú ormánya volt, a felső ajka pedig úgy nézett ki, mint valami lapát". Az általa leírt legnagyobb hal a pereo, "melynek nagysága a sertésével vetekszik, alul és felül pedig fogsoraik vannak".

A fehér delfinek első leírása # A fehér delfinek Kanadában a sós vizű Szent Lőrinc és Saguenay folyókban élő belugák. 1535-ben a francia felfedező, Jacques Cartier, írta róluk: "ezek a halak akkorák, mint a barna delfinek, csak nincs uszonyuk. Testük és fejük hasonló az agáréhoz, fehérek, mint a hó, egyetlen pötty sincs rajtuk, és rendkívül nagy számban fordulnak elő abban a folyóban."

A legnagyobb természeti csapás # A Közép-Keleten az aszály és az áradás egyaránt komoly veszélyt jelentett, de talán a legrosszabb a sáskajárás lehetett. Ezeket a Biblia is megemlíti. Az 1500 körüli utazók közül sokan megfigyelték. (A sáskák sok négyzetkilométernyi felületet beboríthatnak. Egy-egy négyzetkilométeren akár 50 millió rovar is lehet, naponta 100 tonnányi növényi vegetációt is felzabálhatnak. Ezek, a mindent elpusztító rajok naponta 100 km-t is képesek megtenni, és pár óra alatt elfogyasztják egy hatalmas terület teljes növényzetét.)

A legveszélyesebb # A világ legveszélyesebb teremtménye (kivéve az embert) a Plasmodium nemhez tartozó malária-moszkitók, melyek - ha nem vesszük figyelembe a háborúkat és a baleseteket - valószínűleg az összes emberi haláleset 50 százalékáért felelősek a kőkorszak óta.

A legrégebbi # A legkorábbi, ismert állatgyűjteményt Sulgi állíttatta össze, a mai Irak délkeleti részén található Puzurisban. Ő egyébként Kr. e. 2097-től 2094-ig hatalmon levő uralkodó volt.

A leghíresebb # A 15. században a leghíresebb állatkert a nápolyi hercegé volt. Egzotikus állatai körében megtalálhatjuk a zsiráfot is.

A leglenyűgözőbb ajándékállatok # A 15. század elején azt követően, hogy a hatalmas kínai flották idegen földeket kerestek fel, a követek minden egyes látogatás során a császárnak szánt ajándékokkal tértek vissza Kínába. Ezek között sok állat is volt. Közülük a leginkább lenyűgöző az afrikai állatok gyűjteménye volt: oroszlánok, párducok, nyársas antilopok, nilgauk, zebrák és struccok. A császár ezt mind a pekingi császári állatkertben helyeztette el. 1415-ben a kelet-afrikai Malinda követei egy zsiráfot vittek a császárnak.

A leginkább olvasott könyvek # A középkor elejétől fogva a bestiáriumok (az állatokkal foglalkozó értekezések) voltak a legszélesebb körben olvasott könyvek. Mese, mítosz és ősrégi hagyomány keveredett bennük. A középkori világszemlélet elsőbbséget biztosított Isten felsőbbrendűségének és az egyéni megfigyeléseket alárendelték a magasabbrendű igazságoknak. Következésképpen, a bestiáriumban szereplő sok állat csak a nép képzeletében létezett. 1480-ban Hollandiában adtak ki egy könyvet, amely első alkalommal ábrázolta a zsiráfot. Illusztrált volt ugyan, de a rajz egyáltalán nem hasonlított a valóságos állatra.

Az első, nyomtatott munka # Az Embernek, Bestiáknak, Kígyóknak, Madaraknak és Halaknak nemes életéről, amit közkinccsé kell tenni, ez volt az első, az állatok életével kapcsolatban angol nyelven kinyomtatott könyv. 144 ismert állatot, 8 teljesen ismeretlent és 21 mitológiai állatot sorolt fel.

Leginkább átfogó zoológiai értekezés # A svájci tudós, Conrad Gesner (1516-65) először 1551-ben kinyomtatott Historia Animáliuma (Az állatok története) a 16. század leginkább átfogó zoológiai értekezése. Gesner Pliniust követte, amikor az állatokat a madarak, négylábúak és halak szerinti felosztásban kategorizálta. Felfigyelt arra, hogy Arisztotelész is különbséget tett az elevenszülő és tojásrakó fajok között. Minden leírását rajzzal illusztrálta. Gesner munkája mérföldkő volt a természetrajz területén.

Az Újvilág természetrajza # Gonzalo Fernandez de Ovideo y Valdesé a dicsőség (egyébként csak Ovideóként ismert) (1478-1557), hogy néhány amerikai állatfajról nagyon hamar hírt kaphattak az európaiak. Ő jegyezte fel az őshonos indián kutyák változatait. Megemlítette, hogy a tapír öszvér nagyságú, sötétbőrű, nincs szarva és a húsa fogyasztható. Kijelentette, hogy a lajhárnak egy napra van szüksége, ha ötven lépésnyi távolságot akar megtenni, éjszaka énekel és a levegőből táplálkozik. A hangyászt nem jól írta le, és Ovideo azt mondja róla, a medvéhez hasonló a bőre, nincs farka és hangyákkal táplálkozik (természetesen termeszekre gondolt). A lamantint halként alsóbbrendűnek sorolta, bár Ovideo rájött, hogy bőr borítja és kicsinyeit szoptatja. A nyugat-indiai és dél-amerikai madarakról különböző feljegyzéseket adott közre. Ezek eléggé a képzelet szülöttei, mint pl. a kolibri esetében, melyről azt írja, hogy nem nagyobb a hüvelykujj végénél. De, bármilyen pontatlanok is néha a beszámolói, Európában lenyűgözve kellett, hogy olvassák (és időnként, kétségkívül, jól is szórakozhattak rajta).

A legrégebbi # Az igazoltan legöregebb fa az a sörtéstobozos fenyő (Pinus longaeva), mely 3275 m-rel a tenger szintje fölött nő az Egyesült Államok Nevada államának keleti részén a Mount Wheeler északkeleti lejtőjén. Ebben az időben 4600 éves lehetett.

Angol # Az összes angol fa közül a legöregebb a tiszafa (Taxus baccata). A legrégebbi ismert példány a Perthshire grófságban található Aberfeldy közelében a fortingalli tiszafa, melynek egy része még mindig növekedőben van.

A legkorábbi példányok # A legkorábbi, még mindig létező fafaj a Kína Zhenxiang részén található szűzhajfa, más néven páfrányfenyő (Gingko biloba), mely először kb. 160 millió évvel ezelőtt jelenhetett meg, a Júra-korban. Japánban kb. 1100 óta tartják, ahol ginkyo-ként ("ezüst sárgabarack") ismerik, ma pedig icho-nak nevezik.

Az első rendszerbe foglalás # A spanyolországi Cordobából származó, arab orvos, Gafikki (1165-ben halt meg) volt valószínűleg az első, aki megpróbálkozott a növények rendszerbe foglalásával, és nevüket arabul, latinul valamint az észak-afrikai berberek nyelvén közölte.

A 15. ÉS 16. SZÁZADI ANGLIÁBAN MEGHONOSÍTOTT NÖVÉNYEK

________________________________________________________________________________

Articsóka..................... (Cynara scolymus), a Földközi-tengertől származik.

"Áldott bogáncs"......... (Carduus benedictus), gyógyfű és zöldségféle; a Földközi-tenger környékéről került át a szerzetesek révén.

Uborka......................... (Cucumis savitus), a 15. századig Angliában nem termesztették.

Ciprusfa....................... (Cupressus sempervirens), a Földközi-tenger tájáról került át.

Nagyezerjófű............... (Dictamnus albus), "égő bokor", Dél-Európából került át.

Metélő petrezselyem.... (Petroselinum crispum), gyógyászati és étkezési növény; a Földközi-tenger környékéről került át.

Gránátalma.................. (Pumica granatum), az 1500-as években vagy korábban terjedt el Angliában.

Varjúköröm.................. (Coluea abborescens), gyógyfű, a 16. század elején került át a Földközi-tenger mellékéről.

A 15. ÉS 16. SZÁZADI EURÓPÁBAN MEGHONOSÍTOTT NÖVÉNYEK

________________________________________________________________________________

Kakastaréj................... Dísznövény és gyógyfű, az Újvilágból került át.

Babok.......................... Egy tucatnyi különböző fajtáját termesztették. Az Újvilágból átkerült fürtösbabot és törökbabot étkezésre, díszítésre egyaránt használták.

Sárgarépa.................... (Daucus carota), a narancssárga fajokat a Közép-Keletről hozták be.

Kukorica...................... Nevezték néha törökbúzának is, a 16. század eleje táján az Újvilágból hozták be.

Kerti zsázsa.................. (Lepidum sativum), az Újvilágból került át.

Salátakatáng............... (Cichorium endivia), Ázsiából származik.

Dinnye......................... (Melo cucumis), Afrikából származik, a 16. század közepe táján terjed el az Újvilágból származó görögdinnye.

Sarkantyúvirág............ (Tropaeolum), az Újvilágból származnak.

Porcsin........................ (Portulaca oleracea), salátazöldség, a 15. század körül került Európába a Közel-Keletről.

Rózsa........................... Több, mint 40 faját ismerték.

Cukorgyökér............... (Sisum sisarum), gyökeres zöldség, a 15. században hozták be Kelet-Ázsiából.

Spárga......................... (Asparagus officinalis), őshonos volt ugyan, de a 16. században jelentek meg első, megművelt fajtái.

Spenót.......................... (Spinacea oleracea), Perzsiából került át.

Napraforgó.................. (Helianthus), az 1500-as években hozták át az Újvilágból.

A legjobb botanikus # A spanyolországi Malaga szülötte, Abdullah Ibn al-Bajtart tekintették a legjobb botanikusnak és gyógyszerésznek az iszlám világban. Ezen a területen az ő könyveit tartották a legjobbaknak, köztük a Materia Medica-t valamint az egyszerű anyagok gyűjteményét (olyan anyagokra gondol, amelyek tiszták, egyetlen anyagból állnak), melyek mindegyiknek a tulajdonságait is megemlítik.

Hatalmas méretű erdőirtás # Európa növekvő népessége óriási csapást jelentett az erdőségekre nézve is. A becslések szerint egy átlagos vashuta két év alatt 2000 hektárnyi erdőt zabált föl, és olyan tüzifahiányt eredményezett saját szomszédságában általában, hogy néhány huta négy év alatt csak egy évig volt képes üzemelni. Más becslések arra utalnak, hogy Európában évente 60-80 millió tonnányi fát használtak fel - vagyis minden évben minden emberre kb. egy tonnányit.

A leghíresebb fák # Az emberek felismerték bizonyos, hatalmas fák jelentőségét, amikről "köztudott" volt, hogy fontos események következtek be azon a helyen, és ugyanígy azoknak a fáknak a jelentőségét, amelyekről "tudták", hogy rendkívül öregek. Például Angliában, Clipstonban, volt egy tölgyfa, amely alatt 1289-ben I. Edward állítólag összehívta a parlamentet; a Newbury található Donnington parkban volt egy tölgyfa, amiről azt mondták, hogy a költő, Geoffrey Chaucer ültette; a New Forestben az ember megcsodálhatta "ugyanazt" a fát, amelyről a nyíl visszapattant, hogy megölje William Rufust. Itáliában voltak fák, amikről "közismert" volt, hogy Asissi Szent Ferenc ültette őket.

Kuráré # A kuráré volt minden méreg közül a leghalálosabb a Kolumbusz előtti kor emberei számára. Dél-Amerika erdős vidékein volt elterjedt. A mérgező Strictinos toxifera növény nedvéből készítették. A nedvet összekeverték más rovartól és állatoktól származó mérgekkel, rendkívül hatásos volt, miután megállította a mozgatóidegek működését és szívrohamot idézett elő, ha elérte az áldozat véredényeit. A dél-amerikai karib indiánok a kurárét arra használták, hogy megkenjék vele a vadászat során alkalmazott nyílvesszők hegyét, amit aztán fúvócsövekből lőttek ki.

A kalabár bab # Nyugat-Afrikában, a leghasznosabb méreg a "kalabár bab" (Physostigma venenosum), melyet akkor használtak, ha valakit próbának akartak alávetni. Megőrölve és vízzel keverve az áldozat, ha lenyelte, azonnal kihányta. Azok a gyanúsítottak azonban, akik féltek, és így csak lassan mertek inni, megfulladtak tőle.

A legszadistább botanikus # Pierandrea Mattioli (1501-77), egy az itáliai Sienában élő doktor, elítélteket használt kísérletei során annak meghatározására, hogy vajon mérgező-e a sisakvirág. Az eredmény pozitív volt.

FÜVEK, LÁGYSZÁRÚ NÖVÉNYEK

A legtöbb, tehetős háztartásban a ház vagy a konyha közelében, kertekben művelték meg a lágyszárú növényeket. Étkezési és gyógyítási célra is használták ezeket. A kolostori közösségek a betegszoba közvetlen közelében termesztették. A serfőzdék és bortermelők is tartottak különböző, különleges füveket ízesítésre. A gyógyászatban borral keverték, tea formájában leforrázták, alkalmazták külsőleg is. Szárították, porították vagy elégették - attól függően, mit kellett gyógyítani vele. Esszenciális olajokat tettek a gyógyító fürdőbe. A füveket karakterük szerint besorolták: meleg, hideg, száraz és nedves, az 1-től 4-ig terjedő skálán. Ezek lehettek: meleg és száraz, meleg és nedves vagy hideg és száraz, vagy hideg és nedves, különböző mértékben. Mivel a hideg és nedves (melankólikus alkat) jelenti a legnagyobb fenyegetést az egészségre, a meleg és száraz gyógyfüvek számítottak a legnagyobb segítségnek. A hideg és száraz füvek hajlamosak rá, hogy mérgezőek vagy narkotikus hatásúak legyenek (Úgy tekintették, hogy a levertség hideg és száraz betegség).

A legmelegebb és a legszárazabb # Minden lágyszárú növény közül a legmelegebb és legszárazabb a mustár, a hagyma, a metélőhagyma és a rosa solis.

A leghidegebb # A legtöbb gyümölcs, mint például a földieper, a körte és a szilva, hideg és nedves, de mind közül a leghidegebb a feketehunyor, a tölgy és a pipacs. Az ibolyát és a rózsát, mint hideg és nedves gyógyszeranyagot használták, ha olyan, meleg és száraz nyavajákat akartak kezelni, mint a láz, gyulladás, álmatlanság, nyugtalanság és dühkitörések.

A leghidegebb és a legszárazabb # A bürköt és a nadragulyát tekintették a leghidegebbnek és a legszárazabbnak, ugyanakkor a legveszélyesebbnek is, ha nem rendeltetésszerűen használták fel vagy lenyelték. A bürköt külsőleg alkalmazták köszvénynél és más duzzanatok esetén. Plinius a következőképpen ajánlott ellenmérget a bürök véletlenszerű fogyasztására: "Igya meg a rendelkezésére álló legerősebb bort, mielőtt a bürök elérné a szívet."

A legszentebb # A rozmaringról úgy hitték, addig nő, amíg el nem éri ugyanazt a kort, amit Krisztus a földön elért, vagyis a 33 évet. Ugyancsak közismert volt gyógyító tulajdonságairól és tisztaságáról is, akárcsak Krisztus. A virágából készült teát azért itták, hogy a testet megtisztíthassák, és ugyanezt vették igénybe, ha abból a célból akarták megmosni az arcot, hogy egészségesek és tiszták legyenek. A növény gyógyító és aromás tulajdonságai vezettek aztán el oda, hogy különböző keverékekben alkalmazták, meg tömjénnél, a templomokban és betegek körül, valamint bíróságokon a padlóra szórták, hogy megóvják az ártatlan polgárokat a tífusztól. A rozmaringot meleg és száraz növényként sorolták be, ennélfogva gyógyászati alkalmazása hideg természetű megbetegedéseknél jelentkezett, mint például: levertség, nyavajatörés, sárgaság és az emésztőcsatorna elzáródásai. Nemcsak hogy tisztítani tudta a rossz látást, de nagyon jó hatású volt a memória javításában is. Ennek a növénynek az emlékezéssel való, történelem előtti időkbe viszonyuló összekapcsolódása is hangsúlyozza a hagyományt, hogy rozmaringcsokrokat tettek a halottak testére. Ez a növény szimbolizálta a házastársi hűséget is, menyasszonyi koszorúkat fontak belőle. A 16. század elején Sir Thomas More (Morus Tamás) a barátsággal azonosította.

A legrégebbi "virágcsendélet" # Hans Hemling liliomokból, nősziromból és galambvirágból álló csokra egy vázában, amit 1490-ben festett az Imádkozó férfi című képre. A fehér liliomok szimbolizálják a tisztaságot, a kék nőszirom a mennyországot, míg a galambvirág galambszerű formája (columba=galamb) képviseli a Szentléleket. Az északi reformáció során a keresztény mártíromság hagyományos, áhitatos ábrázolású képeit, mint amilyen a keresztrefeszítés is volt, betiltották és virágfestményekkel helyettesítették. A virágok kiemelkedő jellemzője, különösen, ha egyszer már levágták őket, hogy elpusztulnak.

Fukszia # A német Leonard Fuchs (1501-66) a modern botanika egyik úttörője volt. Ő azonosította és nevezte el a fuksziát, valószínűleg az első, élő személyről elnevezett növényt.

A Szűz legjelentősebb virágszimbólumai # A fehér liliom (szűziesség, tisztaság), az ibolya (szerénység), a rózsa (isteni szeretet), a szegfű (isteni szeretet), és a virágzó valamint gyümölcsöt hozó földieper képviselte a lélek gyümölcseit. A 15. század vége felé ezek a százszorszéppel egészültek ki, mely a Kisded ártatlanságát hangsúlyozta. A körülzárt kert, ahol a Szent Szűzet leggyakrabban ábrázolják, szintén a szűziességet szimbolizálja.

Havasi gyopár # A havasi gyopár első, képes ábrázolása a 15. században a velencei Alpokban valósult meg Bellunóban, a Codex Bellunensis című kiadványban. Bár Dioszkoridesz leírta a növényt, és mint szerelmi bájitalba valót ajánlotta.

A legjelentősebb virág # Kínában a "virágok királyának" tekintették a bazsarózsa fát. Egyszerre szimbolizálta a magas állást, a vagyont és a becsületet. A bazsarózsa a leggyakrabban ábrázolt minden virág közül a kínai művészetben; megtalálhatjuk vázákon, függönyökön és hímzéseken egyaránt.

A legfurcsább fű # Pedro de Castaneda, aki Coronadót elkísérte 1540-2-ben az amerikai síkságon tett útja során, megdöbbenéssel írta le a prériken található fűfajtát, "mely mindig újra és újra felemelkedik, ha letapossák". Leírta, hogy miután "1000 ló, 500 tehén és több, mint 5000 kos és jerke, ezenkívül több, mint 1500 baráti indián és szolga" taposott végig a füvön, nem hagytak hátra semmi nyomot sem. A spanyoloknak csonthalmokat és tehénürüléket kellett hátrahagyniuk, hogy megjelölhessék a visszautat.

A növényekről készített, legkorábbi, természet utáni rajzok # Füvészkönyvek formájában ezek a Livre des Simples Medicines (Az egyszerű orvosságok könyvében) találhatók meg. A kézirat 1480 körül készült Clunyban. Egy értekezés francia változata volt, melyet a 13. századi szerző, Johannes Platearius állított össze. Ő a latin írásokat ötvözte újonnan felfedezett arab anyaggal, és így hozta létre a gyógyszerek szinonímáinak első szótárát.

Az első, ismert, botanikai fametszetek # 1475-ben publikálta a németországi Ausburgból származó Hans Bamler, mégpedig a Conrad von Megenburg-féle Das Buch der Natur-ban (A természet könyvében).

A legnagyobb szaktekintély a gyógyfüvek terén # Az ókorból Dioszkoridesz, az első századi görög doktor - aki a római seregben szolgált - volt a legjelentősebb szaktekintély. A Materia Medica-ban több, mint 600 növény és majdnem 1000 gyógyszer esetében írta le a külső megjelenést, illetve a pontos alkalmazási eseteket. A mű kézirati példányai illusztráltak voltak, de egészen a 15. századig a legtöbb művész a növények képeit egy másik kéziratról másolta le. Az lett az eredménye, hogy a növényeket nem mindig lehetett felismerni.

A legnépszerűbb füvészköny # A németországi Mainzban a Peter Schoeffer által 1485-ben kinyomtatott Gart der Gesundheit (Az egészség kertje) volt abban a korban a legnépszerűbb füvészkönyv. Gazdag illusztrációt tartalmazott, főként a növényekről. Szerzője, Johannes de Cuba, egy frankfurti orvos, egy festőművésszel járta be Itáliát, Görögországot, a Szentföldet, Arábiát, Babilóniát és Egyiptomot. Még mindig jelentős gyógyszerkönyvek voltak az ókori görög forrásokból származó füvészkönyvek. További, népszerű füvészkönyvek voltak a Herbarius latinus (A latin füvészkönyv, 1484) melyet szintén Schoeffer nyomtatott ki, valamint az Ortus sanitatis (Az egészség kertje, 1491), melyet a mainzi Johannes Meydenbach nyomtatott ki.

A botanikai természettudomány megújulása # Otto Brunfel (1464-1534) a mai Franciaország területén Strasbourgban 1530-ban publikálta művét, a Herbarium Viva Eicones-t (Élő növények képei). Ez volt az első rajzokkal illusztrált füvészkönyv, amelyben az ábrák olyan kiváló minőségűek, hogy egy időben úgy hitték, Albrecht Dürer munkája. Brunfel kortársa, Jerome (Hieronymus) Bock (1498-1554) 1539-ben kiadott műve, a Neue Kreutter Buch felülmúlta Brunfel munkáját, legalábbis, ami a szöveget illeti. Sikerült is egy új szót kreálnia: "a bibét". (Még mindig nem létezett azonban kifejezés akkoriban a sziromra.)

A legkorábbi, nyomtatott, angol nyelvű könyv, határozott botanikai karakterrel # A Wynkyn de Worde által 1495 körül publikált, Bartholomeo Anglicanus-féle Liber de Proprietatibus Rerum (Botanikai tulajdonságok könyve) című enciklopédia fordítása büszkélkedhet ezzel a rekorddal.

Az első, modernkori, botanikai értekezés # A német humanista, Conrad Gesner (1516-65) nevéhez fűződik, akit csak, mint "korának Pliniusát" emlegettek, rendkívül széleskörű természettudományi érdeklődése miatt. Tudományos értekezése a botanikáról, mely a 18. század során befolyásolta Linnét is, amikor a növények nem és faj szerinti csoportosító rendszerét kigondolta. Művét, a Historia plantarum-ot (A növények története), melyben kb. 1500 eredeti rajz és nagyszámú fametszet van, teljes egészében sosem publikálták. (A kézirat jelenleg egy svájci könyvtárban van.) A német Leonard Fuchs (1501-66) (akiről elnevezték a fuksziát), szintén megírta a növények történetét a De Historia Stirpum-ot (A növények története), melyet 1542-ben adtak ki. Ez a két könyv versenghet a modernkori botanika első könyvének címéért.

Az első, nyomtatott és illusztrált füvészkönyv # Az 1481-es kiadású Apuleius Platonicus-féle Füvészkönyv szerkesztését és nyomtatását Johann Philippus de Lignamine, IV. Sixtus pápa orvosa végezte. A munkát Kr. e. kb. 400 körül származó, görög orvosi receptekből állították össze. A növények rajzát azokat a tüneteket feltűntető képek is kísérték, amit gyógyítani tudtak. Így a felhasználónak nem is kellett tudnia olvasni, hogy a könyvet tanulmányozhassa. Például, az illatos macskamenta ábrája tartalmaz egy kígyót is, mivel a növény alkalmazható ellenméregként a kígyómarásnál.

Az ábrákkal ellátott első, nyomtatott füvészkönyv címének várományosa az 1482-ben Milánóban Macer Floridus által publikált De Viribus Herbarum (A gyógynövények erejéről). Egy 1477-ből származó nápolyi, illusztrálatlan változat a legkorábbi, nyomtatott füvészkönyv.

A legtitokzatosabb kézirat # A Roger Bacon-féle, titkosírással írt kéziratot nevezik a világ legtitokzatosabb kéziratának. A 15. vagy a 16. században íródott olyan kódrendszerrel, amit nem sikerült még megfejteni, kivéve néhány növény és csillag nevét. Több, mint 400 ábrát tartalmaz, melyeknek nagyrésze botanikai vagy gyógyszerészeti jellegű. (Roger Bacon egy 13. századbeli angol tudós volt, aki elsősorban az asztrológia és alkímia iránt érdeklődött.)

A legjelentősebb, nyomtatott füvészkönyv # A német Herbarius, ez a bajor dialektusban íródott és 1492 körül a németországi Mainzban kiadott könyv a legjelentősebb és egyben a legkiválóbb nyomtatott füvészkönyve ennek az időszaknak. 379, növényeket ábrázoló rajza természet utáni. Kivételesen jól, abc-sorrendben vannak a tartalomjegyzékbe felvéve, betegségenként és fejezetenként a címszavak. A javasolt orvosságok körében megtalálható a marihuána (Cannabis sativa) alkalmazása: a levelek a gyomorbántalmakra szolgálnak, a gőzök pedig a fejfájás megszüntetésére. A német Herbarius volt egyben minden füvészkönyv közül az, melyből a legtöbbet plagizáltak: megjelenését követő öt hónapon belül Németország-szerte más kiadók kisajátították a rajzokat. Tizenhárom ilyen, tulajdonképpeni "kalózkiadás" maradt fenn.

Az első, angol nyelven nyomtatott füvészkönyv # Ez a Bancke-féle illusztrált, 1525-ös Füvészkönyv.

A gyógynövényekkel foglalkozó, legnépszerűbb, korai, nyomtatott, angol nyelvű munka # Az 1525-ös, névtelen szerzőjű Grete Herball dicsekedhet ezzel a rekorddal. A francia Le Grand Herbier-ből fordították le, melyet 1486-ban nyomtattak Besancon-ban. Tartalmaz egy függeléket is, a borok alkalmazásáról. A fűzfa (salix) levelei javasolt alkalmazását - tudniillik leviszi a lázat - a modernkori orvosok is megfogadható tanácsnak tekintik: fontos összetevője az aszpirinnak a szalicilsav.

1500-ban a világ népessége kb. 460 millió volt, bár megfelelő statisztikák híján ez a becslés alig több puszta találgatásnál. Európában mintegy 60 millió ember élhetett (vannak, akik azt mondják, 80 millió lehetett). Anglia lakossága valamivel volt csak több 2 milliónál. A legnagyobb népsűrűség Kínában jelentkezett (25 fő/km2) és Indiában (23 fő/km2). Európa egészét tekintve az átlag 8 fő volt, Anglia esetében pedig kb. 12, bár Kent és Kelet-Norfolk egyes vidéki részein a népsűrűség 20 fölött lehetett.

A legkevésbé sűrűn lakott kontinens # Úgy becsülik, hogy 1500-ban Észak-Amerika teljes lakossága nem lehetett több 10 milliónál. Ezt összevethetjük a mexikói azték birodalom 11 és 25 millió lakójával, és a 60 millió európaival. Ázsiának, melynek természetszerűleg sokkal nagyobb a szárazföldi tömbje, sokkal nagyobb lehetett a lakossága. Egyedül Kínában feltehetőleg 200 millió ember élt 1500 körül, Indiában pedig 150 millió egy évszázaddal később. Ausztrália és az Antarktisz akkoriban ismeretlen volt a világ többi részén.

Kr. e. 8000................................ kb. 6

Az amerikai indián lakosságra vonatkozó legnagyobb és legkisebb becsült érték # 1492-ben a Rió Grandétól északra, azaz a kontinentális Észak-Amerika területén, legfeljebb 12, de legalább 1 millió ember élt. Azidőtájt a megfigyelők igencsak alulbecsülték a népesség igazi nagyságát. A különböző időpontokban jelentkező becslések összegzése eléggé nehézkes, mivel a feljegyzéseket vezető európaiak terjeszkedése lemaradt az újonnan jelentkező betegségek terjedése mögött, melyek viszont komoly mértékben megtizedelték az indián lakosságot.

Európa # 1500-ban, Franciaország népességét kb. 15 millióra lehetett becsülni (egy évszázaddal később ez 16 millióra emelkedett). Sokkal magasabb volt, mint bármely más európai országban. Spanyolországban csak kb. 6 millióan lakhattak (1600-ra már 8 millióan). Németország még az államok laza szövetsége volt és nem egységes ország, Itália úgyszintén.

A legnagyobb, esőerdei népsűrűség # Az esőerdős környezetben, a legnagyobb népsűrűségű települések az Amazonas középső táján voltak: a Machiparónak a Yapurával való összefolyása közelében, valamint az Omagu környékén. Ez kicsit lejjebb található a folyón, ott 1542-ben a Francisco de Orellana-féle expedíció tagjai úgy számolták, hogy a népesség képes lenne kiállítani több, mint 50.000 férfit, és a megerősített, folyómenti városokon az áthaladás több napot vett igénybe. Legfeljebb kb. 50.000 főnyi, városi lakosság maradhatott fenn a közép-amerikai őserdő városaiban a maja civilizáció "klasszikus" periódusában, de ezeket a helyeket a 10. század körül elhagyták.

A legkorábbi, homogén népesség # Ma úgy hiszik, hogy mintegy 60.000 ezer évvel ezelőtt indult meg Ausztráliának a bennszülöttek általi benépesítése. Egészen az európaiak 16. vagy 17. századi érkezéseig ezek az emberek a világ többi részétől teljesen izoláltan, autonóm módon éltek, ellentétben a világ többi részével.

A legkorábbi amerikai telepesek # Nagyon változók a becslések arra nézve, mikor érkeztek Amerikába az első emberek. Sok tudós az ember megjelenését egészen Kr. e. 100.000-re teszi. Azonban ezt az elméletet egyértelműen nem fogadják el. Dél-Amerikának a Kr. e. 25.000 körüli lakossága archeológiai leletek révén teljesen bizonyított már.

A legrégebbi, folyamatosan lakott, dél-amerikai település # Az inka birodalom időszakának (1452-1532) mérnöki tudását és építészetét nem lehetett Amerikában felülmúlni. Várostervezésük, ami szigorú rendszeren alapult, jóval Európa előtt járt. A perui Urabambo völgyben 1500 körül épített, ollantayboi határállomás a legrégebbi, folyamatosan lakott inka város. 18, négyszögletes blokkra tervezték, aminek a közepén egy nyitott tér volt; mindegyik négyszöget két, négyzet alakú lakóegységre osztottak fel, mindegyiknek külön központi udvara volt,

A legrégebbi, folyamatosan lakott amerikai település # Új-Mexikóban Acoma pueblóját 107 m magas, sziklás fennsík csúcsára építették. 200 szélesebb lépcsőn, 100 keskenyebb lépcsőn, majd az utolsó 3 méteren a sziklába vájt, a lábak és a kezek behelyezésére szolgáló lyukak segítségével lehetett megközelíteni. Acomának ciszternái voltak az esővíz és a hó összegyűjtésére és elég nagy földterülete ahhoz, hogy "nagy mennyiségű gabonát lehessen vetni és tárolni". Coronado emberei 1540-ben keresték fel Acomát és közölték, hogy akkoriban kb. 200 olyan férfi tartózkodott ott (családjával egyetemben), akiktől, mint rablóktól "az egész vidék rettegett".

Amerika őslakóinak indiánként való első megnevezése # VI. Sándor pápa, 1493-ban kelt Inter caetera (Egyebek között) című bullájában, melyben a spanyol uralkodóknak adományozta a Kolumbusz által felfedezett területeket, már így nevezte őket.

Amerika őslakóinak, legkorábbi, európai története # A portugáliai "elvasi úriember", aki 1538-ban elkísérte Hernandes de Sotot, Kuba kormányzóját, egy észak-amerikai útja során, jegyezte le arra a korra vonatkozóan az indián népek legkorábbi, írott történetét. Ők beutazták a timuguák, az irokézek, a maszkogi szövetség, a csokták, a chiksaw-k, a quapaw-k és az arkanszaszok, valamint több pani nép földjét. Az expedíció leírása első alkalommal említi meg az európaiak részéről ezeknek a népeknek a szokását, kultúráját, építkezését és műalkotásait.

Az utolsó maják # A maja civilizáció, mely Közép-Amerikában az első évezred alatt virágzott, titokzatos módon eltűnt minden nyilvánvaló ok nélkül a 10. század során, és helyét benőtte az erdő. Kölönböző elméletek léteznek, ami az okokat illeti: túlságosan kizsarolták a termőföldet, forradalom következett be, ismeretlen járványok, drasztikus éghajlatváltozás, sőt, még vulkáni kitöréseket is emlegetnek. A nép néhány túlélője Guatemalából észak felé vándorolt, és a Yukatán félszigeten telepedett le. Ott az aztékok által nagymértékben befolyásolt, új civilizáció nőtt fel.

Táplálék miatt a legkomolyabb forrongás # A 15. század végén, a dél-afrikai vakarangák elhagyták régi törzsi területeiket és 480 km-rel északabbra hozták létre az új karanga királyságot. Ez a mai Zimbabwe. Oka az volt, hogy ősi területükön kimerültek a sókészletek.

Észak-Amerikaiak Írországban # Kolumbusz Kristóf 1477-ben saját kezűleg jegyezte fel, amikor Írországban járt: "Cathay (Kína) lakosai keletre jöttek. Ennek sok jelét láttuk már. Különösen pedig az írországi Galway-ben, egy rendkívüli termetű férfi és nő szállt partra két fatörzsön." (A történészek meg vannak győződve róla, hogy ezek eszkimók lehettek, akiket a forgószél kergetett kajakjukban ide az Atlanti-óceánon.)

Az utolsó spanyolországi zsidók # 1492-ben a zsidókat kiűzték Spanyolországból. A feljegyzések szerint az utolsó az év augusztus 2-án távozott. A becslések szerint legfeljebb 5%-át tették ki a lakosságnak, vagyis kb. 300.000-en lehettek; bizonyos becslések ennél alacsonyabb értékeket adnak meg. Tulajdonképpen sok zsidó, mint névleg keresztény ott maradt, bár továbbra is betartották a hagyományos rítusokat. A zsidókat 1290-ben űzték ki Angliából és 1394-ben Franciaországból. Gyakran előfordult, hogy egy országból kiűzték őket, majd mágis visszahívták őket, méghozzá gazdasági megfontolások alapján, amikor, mint bankárokra szükség volt rájuk. 1420 és 1471 között a németországi Mainz zsidó lakosait négyszer űzték el, és hívták vissza.

Az első eszkimók Angliában # 1502-ben, Sebastian Cabot három eszkimót vitt Észak-Kanadából Angliába, és büszkén masíroztatta őket fel s alá, amerre járt. Úgy írták le őket, mint: "húsevőket... akiknek nyelvét senki sem képes megérteni és viselkedésük leginkább a vadállatokéhoz volt hasonlatos".

Az amerikai indiánok Spanyolországban # 1492-ben Kolumbusz több indiánt vitt magával vissza Spanyolországba. Célja az volt, hogy tolmácsként képezi ki őket, miután velük együtt jelent meg patrónusai, Ferdinánd király és Izabella királynő előtt. Az indiánok közül csak hét élte túl az utat és közülük is öt meghalt egy éven belül. 1495-ben Kolumbusz 550 amerikai indiánt küldött rabszolgaként Spanyolországba. Csak 350 élte túl az utazást, és nemsokára a többi is meghalt "egy olyan földön, mely nemigen felelt meg szokásaiknak".

Az első angol hajó, mely indiánokat hozott magával vissza # Az első hajó 1502-ben John Amayne-é volt, amely ezenkívül sózott halat, sólymokat és egy sast is szállított. 1509-ben egy francia hajó hét férfival tért vissza, akiket úgy fogtak el fakéregből készült kenujukban. Közülük hat nemsokára meghalt, de az egyetlen túlélőt elvitték XII. Lajos királyhoz.

Az első amerikai Portugáliában # 1501-ben Gaspar Corte-Real kb. 50 amerikai bennszülött férfit és nőt küldött Új-Fundlandról a királynak. Rájuk, mint potenciális rabszolgákra tekintettek.

A legnagyobb, áttelepítési tervek # Az inkák birodalmuk belső benépesítését áttelepítéssel valamint a Cochabamba völgyének rekord méretű vállalkozásával rendezték el. Ott az inka Huayna Capac (16. század eleje) állítólag 14.000 telepest telepíttetett át az inka birodalom déli részének minden zugából, valamint olyan távoli területekről is, mint Cuzco, Peru és Chile.

Az első fehér amerikaiak # Dél-Spanyolország, különösen pedig Andalúzia kopár, sivataghoz hasonló területeiről mentek a legnagyobb számban a korai kivándolók Amerikába. Magukkal vitték marháikat és az ezek tenyésztéséhez szükséges szakértelmet is, amit már addigra továbbfejlesztettek. (Lásd a Mezőgazdaság címszó alatt.)

Az első európai nők Amerikában # Van rá némi bizonyíték, hogy a vikingek nőket vittek magukkal a 11. század során észak-amerikai útjaikra. 1497-ben került sor arra a javaslatra, miszerint spanyol nőknek kellene az Újvilág gyarmataira menni. 1498-ban Kolumbuszt már nők is elkísérték, 1501-tól kezdve a spanyol korona ragaszkodott hozzá, hogy a kivándorlók házasok legyenek.

A legrégebbi # A világ legrégebbi, fallal körülvett városa Ariha (Jerikó). A régészek által elért legmélyebb szintekről nyert minták radiokarbon vizsgálata azt jelzi, hogy már Kr. e. 7800 körül meglehet, hogy 27.000 főnyi volt ott a lakosság. A csehszlovákiai Dolni Vestonice települése Kr. e. kb 27.000-ig nyúlik vissza. A világ legrégebbi fővárosa a szíriai Damaszkusz. Régebben lakják folyamatosan, mint a világ bármely városát - mintegy 4500 éve. Anglia legrégebbi városának gyakran Colchestert nevezik, az óangol Camulodunumot, mely a Kr. e. 1. században németalföldi törzsfőnökök központja volt. Azonban, a Scilly szigetcsoportból a St. Mary sziget Salakee nevű, ónkereskedelmi őrhelyének neve a kelták előtti időből származik, ennélfogva korábbi, mint a Kr. e. 550. év. Angliában a legrégebbi borough (önkormányzattal bíró város) címével a Devonban található Barnstaple dicsekedhet, melynek oklevelét Kr. u. 930-ban Athelstan király (927-939) állította ki.

A leginkább urbanizált népesség # Hollandia lakosságának több, mint 50 %-a városokban élt, Flandriában pedig kb. 45 % volt városlakó. Másutt, Európa népességének legnagyobb része vidéki jellegű területeken élt, és mégha városokban is lakott, gyakran a mezőgazdaságban dolgozott.

A legnagyobb városok # A világ 1500 körüli népességére vonatkozó statisztikák csupán durva becslések. A 16. század elején Konstantinápolynak (Isztambulnak) legalább 100.000 lakosa volt, sokak szerint akár 400.000 is lehetett. Damaszkusznak 57.000, Aleppónak legfeljebb 67.000 volt. Ezzel szemben Athénnak kb. 12.500. Az egyiptomi Kairó nagyon nagy lehetett - akár 400.000 vagy 450.000 fő is lakhatta az 1517-ben bekövetkezett török hódítás előtt. Az itáliai utazó, Varthema, a 16. század legelején azt mondta, kerületét tekintve olyan nagy volt, mint maga Róma, de sokkal nagyobb lakossággal. Rómának kb. 100.000 lakója lehetett. Indiában, Vijayanagarban (a mai Hampi) legalább 500.000 ember élt. Közép-Amerikában a legnagyobb város Tenochtitlan volt (vagyis a mexikói azték főváros), feltehetőleg 150.000-es vagy még nagyobb létszámmal, miközben Dél-Amerika legnagyobb városa, a perui Cuzco, lakóinak száma 45.000-re rúgott. Európában Párizst 225.000-en lakták, Népolyt kb. 125.000-en. Viszont kétségtelen, hogy az egyik legnagyobb város a kínai Peking (Beijing) lehetett, mintegy 672.000 fővel 1500 körül. Azonban a kínai Hangchou városának 1279-ben akár 1,5 millió lakosa is lehetett.

A VILÁG LEGNÉPESEBB VÁROSI TELEPÜLÉSEI

LAKOSSÁG NÉV AZ ORSZÁG NAPJAINKBAN IDŐPONT

>100 Dolni Vestonice.................................. Csehszlovákia................ Kr. e. 27.000

kb. 150 Chemi Shanidar................................. Irak................................ Kr. e. 8900

27.000 Jerikó (Ariha)..................................... Ciszjordánia................... Kr. e. 7800

kb. 5000 Catal Huyuk, Anatólia....................... Törökország................... Kr. e. kb. 6800

>5000 Hierakonopolis (Nekhen)................... Egyiptom........................ Kr. e. kb. 3200

50.000 Uruk (Erech) (a mai Warka).............. Irak................................ Kr. e. 3000

250.000 Ur (a mai Tell Muqayyar).................. Irak................................ Kr. e. 2200

350.000 Babilon (a mai al-Hillah)................... Irak................................ Kr. e. 600

500.000 Pataliputra (Patna) Bihar.................. India............................... Kr. e. 400-185

600.000 Seleukia (Bagdad közelében)............. Irak................................ Kr. e. 300-Kr. u. 165

100.000 Róma (Kr. e. 510 körül alapították)... Itália............................... Kr. e. 133

1.500.000 Angkor................................................ Kambodzsa.................... Kr. e. 900

1,0-1,5 millió Hangchou (a mai Hangzhou)............ Kína............................... 1279

A legnagyobb indiai város # 1492-ben a legnagyobb indiai város Vijayanagar volt Dél-Indiában. Vijayanagarban (azt jelenti: a győzelem városa) kulturált és kozmopolita lakói voltak, akik szívesen fogadták a mohamedánokat és az európaiakat egyaránt. A várost felkereső, legelső európai látogató, akinek a leírásai is fennmaradtak, az itáliai Nicolo dei Conti volt. 1420-ban úgy írja le a várost, mint amelynek 96 km a kerülete. Rendkívüli módon lenyűgözte az erődítményekből áradó erő. Az uralkodót, Rayát hatalmasabbnak tekintette, mint India bármely más fejedelmét. A Vijayanagarról Abdur Razzak által 1443-ban írott, arab nyelvű beszámoló szerint a város olyan, mint "amilyet a szem még nem látott, fül nem hallott. Egyetlen hely sem veheti fel vele az egész földkerekségen. Úgy építették fel, hogy egymáson belül hét, megerősített fala van."

A legnagyobb japán város # Kyotónak, mely Honshu közepén helyezkedik el, és egyben a császár meg a sogunok rezidenciájaként szolgált (a sogunok a legfőbb katonai kormányzók voltak), 1467-ben kb. 200.000 lakosa volt.

Oroszország # 1511-ben Moszkvában 41.500 ház volt és kb. 100.000 lakos. A város a Moszkva folyó partján 8 km hosszan nyúlt el. Ezzel szemben Novgorodnak (mely Új várost jelent), egyik riválisának, csak 5046 háza volt és kb. 20.000 lakosa.

Spanyolország # Egy régi spanyol mondás a következőképp jellemzi Spanyolország legjelentősebb városait: "Toledó a gazdag, Salamanca az erős, Leon a gyönyörű, Ovideo az isteni és Sevilla a hatalmas". A 15. század során több más jelentősebb város is volt. Valladolid volt a főváros. Madrid még mindig nem volt egyéb kicsinyke városnál egészen 1560-ig.

Anglia # 1500-ban London lakossága kb. 60.000 fő volt. Anglia következő, legnagyobb városa Norwich, 12.700 fővel, melyet York, Bristol és Newcastle upon Tyne követett kb. 10.000 lakossal, majd Exeter és Salisbury 8000-rel. Birmingham, Manchester és Liverpool még csupán aprócska falvak voltak.

Zsidó népesség # Thesszaloniki városában, mely akkoe a török birodalomhoz, volt a világon a legnagyobb zsidóközösség. Amikor a zsidókat a 15. század vége felé Spanyolországból kiűzték, sokan tették át közülük székhelyüket a szultán bátorítására a török birodalom területére. Rengetegen telepedtek le Thesszalonikiben. 1550-re a város lakosságának több, mint a fele zsidó volt.

Az indiai mohamedán településekről szóló, legkorábbi feljegyzés # Az arab nyelvű, AH 372-ben (Kr. u. 983-4-ben) írott Hudud al' Alam úgy említi meg Simur, Sindan, Subara és Kanbaya városokat, mint amelyeknek mind megvan a maga mohamedán közössége, saját dzsámi maszdzsiddal (pénteki mecsettel).

Amerika legnagyobb városa # A mexikói Tenochtitlan, tulajdonképpen két azték város, Tenochtitlan és Tlatelolco összeépülése. A Texcoco tavon belül épült, és a szárazfölddel a tó vizén át vezető, három nagy út kapcsolta össze: elnevezésük, Iztapalapa, Tlacopan és Tepeyac volt. Így hát a két várost valójában egy vízág választotta el egymástól és egy híd kötötte össze. Voltak központi elhelyezésű szobrok, hatalmas középületek és számos lakónegyed is. A metropolisz pontos mérete ismeretlen, de legalább 12 km2-t terített be és 150.000-nél több lakosa lehetett, talán még 500.000 is, 80 külön kerületre felosztva. A városközpont, ahol a három út találkozott, rendkívül lenyűgöző lehetett a sok templommal, játékok űzésére szolgáló területekkel, palotákkal és "a koponyák oltárával". (Ez a terület ma Mexikóváros.)

Az utolsó inka város # Machu Picchu, a perui Andok között megbújva, menedékként szolgált Manco inkának, az inka uralkodók utolsó leszármazottjának, a spanyol hódítások után. A hegylánc 2500 m magas csúcsán sok lakóház helyezkedett el kettős erdőfal mögött, és a két csúcs mindegyikén volt még egy-egy erődítmény is. Machu Picchut sok, teraszosan megművelt föld vette körül. Ebben a városban találjuk a híres Intihuatanát, vagy napórát, mely kőből készült. Ennek segítségével állapították meg a téli napfordulót (június 21-edikét) amit a Napisten imádásával ünnepeltek.

Az első európai-amerikai városok # 1496-ban alapította Bartholomeo Kolumbusz, Kristóf testvére, a Dominikai Köztársaság területén Santo Domingót. 1505-ben kezdték a spanyolok idehurcolni Afrikából a néger rabszolgákat. Nemsokára ki is szorították az eredeti amerikai indián lakosságot. Peruban az első európai város Lima volt, melyet 1534-ben alapítottak, egy évvel azután, hogy Pizarro meghódította Spanyolországnak az inka birodalmat. A spanyolok a fennsíkon található inka fővárosból, Cuzcoból, a parton elhelyezkedő Limába (Peru jelenlegi fővárosába) tették át a térség központját. Ezzel a lépéssel jónéhány évtizedre elvesztették a fennsík fölötti ellenörzést.

A legromlottabb város # Az indiai portugál főváros, Goa a 16. század során híres volt fényűzéséről és kicsapongásairól. Néhány embernek tucatnyi indiai meg afrikai rabszolgája volt, és közülük a nőket, mint ágyasokat alkalmazták vagy egyszerűen prostituáltként kerültek a házba. Hírhedtek voltak a goai asszonyok házasságon kívüli viszonyaikról. A legtöbb tisztviselő makacsul becstelen maradt. Ez botránkoztatta meg a nagy misszionáriust, Xavéri Szent Ferencet, aki 1545-ben híres levelében írja: "Itt már annyira hozzászoktak, hogy azt tegyék, ami nem megengedett, hogy nem is látom, miként lehetne orvosolni, mivel mind azt vallják: rapio, rapis (latinul: én lopok, te lopsz). Én meg megdöbbenek, amikor látom, hogy akik onnan jönnek, mennyi igemódját, igeidejét és igenevét találják ki e két szerény szónak."

Az emberóriások valóságos méretét gyakran elbizonytalanítják a túlzások, no meg a mohóság által kiváltott becstelenség. Az a kitétel, hogy a Gath-ba való Góliát (Kr. e. kb. 1060) 6 könyök és 1 arasz, vagyis 290 cm magas volt, arra utal, hogy vagy összekeverték a különböző mértékegységeket, vagy valamiféle túlbuzgó túlzásáról lehet szó a héber krónikások részéről. A zsidó történetíró, Josephus Flavius (született Kr. u. 37-38-banm meghalt Kr. u. kb. 100-ban) és a Septuaginta (az Ótestamentum legrégebbi, görög fordítása) néhány kézirata azt mondja, hogy Góliát - nagyon is hihető módon - négy könyök és egy arasz magas volt, vagyis 208 cm-es.

Kína # A Taiyuanból származó 14. Cheng nyolc kínai láb magas volt, és olyan felépítésű, mely "aligha vallott emberire". Ha egy kínai láb=14,1 angol collal, ez kb 9 láb vagyis 2,75 m-es magasságot jelent, de a régi mértékegység-átalakítások következetesen megbízhatatlanok, mivel oly sok különböző kínai "láb" volt. Állítólag Cheng úgy ölt meg két tigrist, hogy egymáshoz vágta őket.

A legmagasabb afrikai # A Kelet-afrikai-fennsík Ruanda és Burundi királyságainak tutszi arisztokráciája magasra nőtt, mert a marhacsordák tejével feljavított étrenden nőttek fel. A köznép, akik a földet túrták és banánt ettek, viszonylag alacsonyak maradtak.

A leggigantikusabb # 1492. október 12-ének reggelén, a Karib-szigeteki Guanahani sziget lakosainak szeme elé páratlan látvány tárult. Gigantikus szörnyek jöttek ki a tengerből a partra. Amikor a Nap delelőre hágott, ezekből a szörnyekből embereket hozó kenuk keveredtek elő, de nem hasonlítottak egyetlen addig látott csónakra sem. Ezeknek a férfiaknak az egész testét ruha fedte és még az arcukon is szőr nőtt. Ismeretlen nyelven beszéltek. Annyira éles botokat vittek, hogy az ember megvágta magát, ha kezét végigcsúsztatt az egyiken. A sziget lakói megkönnyebbültek, amikor amazok visszamentek a hatalmas szörnyekbe és eltávoztak végre.

A legmagasabb dél-amerikai # Miutám Magellán két hónapot töltött Patagóniában, a jelenlegi Argentínában, Föld körüli útja során (1519), hatalmas, "tíz arasz magas" (2,25 m-es) óriás jött a partra. Az óriás, Antonio Pigafetta szerint, akinek naplója korabeli útibeszámolónak számít: "meztelen volt és táncolt, ugrált és énekelt, és egyfolytában homokot meg port dobált a fejére". Amikor az emberek közelítettek hozzá, "még közülünk a legmagasabb is csak a dereka és a válla közötti résig ért". Így kapta hát ez a föld nevét Magellán embereitől: Patagónia, vagyis "a nagylábú földje".

A legalacsonyabb afrikaiak # Az egyenlítői őserdő pigmeusai tartózkodó harmóniában éltek földművelő szomszédaikkal és különösen a késő kőkorszaki vadászok ügyességét őrizték meg.

Európai törpék # Az alacsony testalkatot orvosságok adagolásával érték el. A 15. században komoly igény mutatkozott a törpék iránt az utazó cirkuszok és a fejedelmi udvarok részéről. Kereskedők terjesztették a gyermekek növekedését gátló bizonyos drogokat, pl. disznópázsitot. Így kicsik maradtak és idősebbnek néztek ki. A legtöbb ilyen szerencsétlen Itáliában és Franciaországban élhetett, bár a 15. században a legtöbb európai országban eléggé elterjedt volt a fent említett gyakorlat.

Gyermekfalók # "A Sui dinasztia idején Ma Shumou és Zhu Can ínyencség gyanánt gyermekeket főzetett meg. A Tűz Dinasztiák idején, Chang Congjian nagy örömét lelte emberi hús fogyasztásában. Bárhová is ment, számos gyermeket ragadott el titokban a köznép soraiból, hogy étekként felszolgáltassa magának. Mind Yan Zhen, mind pedig Dugu Zgnang osztozott ebben a szenvedélyében. A Song dinasztiák idején, Yong Zhigao anyjának, egy bizonyos A-nongnak, kegyetlen volt a természete és nagyon szerette a gyermekek húsát. Minden étkezéshez leöletett magának egy gyereket."

Európa legmakacsabb téveszméje az amerikai bennszülöttekkel kapcsolatban # Az, hogy a testük szőrös. Annak ellenére, hogy Kolumbusz és Vespucci közölte, miszerint az indiánok, akikkel találkoztak, símabőrűek, a legtöbb európai "vadembernek" tartotta őket. Ennek valószínű magyarázata, hogy bizonyos területeken az volt az indiánok szokása, hogy testüket finom tollakkal borították be. Erre felfigyelhetett néhány az idegenek közül, ezt adták aztán tovább, így terjedt el, amikor hazatértek. A dolog iróniája, hogy maguk az indiánok gyűlölték és rettegték a szőrös embereket, még mítosz-figurát is kitaláltak az ábrázolására.

VEGYES

A legtovább élők # A kínaiak szinte mániákus megszállotjai voltak a hosszú életnek. A 60 éves ciklus jegyeinek szinte egyetemleges alkalmazása azt jelentette, majdnem mindenki ismerte pontos születési évét. A későbbi, birodalmi feljegyzések nem mutatják semmiféle bizonyítékát a 10-es és az 5-ös számok többszöröseinek "halmozása" terén. (Ezek a számok nem teljesen elképzelhetetlenek, bár igebcsak próbára teszi a hiszékenységet.) Egy Duo Gong nevű ember állítólag 180 évet ért meg a Han dinasztia idején, Zhao Yi pedig a Jin dinasztia 200 évet. Egy sanghaji férfi állítólag 112 évig élt. Kétszer annyit evett, mint mások és húsos kinövés volt a fején. Volt Ziangchingben egy 240 éves férfi, aki már nem tudott szemesterményeket fogyasztani, így hát kizárólag dédunokája feleségének tejére fanyalodott. Huizhas, a szerzetes, aki a Liang dinasztia idején a lojális és hősies Poyang herceg barátja volt, a Tang dinasztiához tartozó Yuanhe uralkodása alatt (806-820) élt, mikor is 290 éves korában még mindig jó egészségnek örvendett.

A legkitartóbb csábító # A 15. század vége felé, egy a Taiyan prefektúra Shizhou helységében lakó férfi, Sang Chong, a csábítás egyedülálló módját eszelte ki. Fiatal korától elkötötte a lábát, nagyon járatos volt a női munkában és úgy öltözött, mint az özvegyek. Majd bejárta egész Északkelet-Kínát, beférkőzött sok család bizalmába, akiknek szép lánya volt, és annak ürügyén, hogy női munkára tanítja gyermeküket, titokban szerelmeskedett vele. Ha visszautasították, bódító szert alkalmazott, hogy legyűrje ellenállásukat. Tíz év alatt több száz szűzet becstelenített meg íly módon, amíg végül egy férfi, aki rajongott az özvegyekért, le nem leplezte.

A legnagyobb robbanás # 1490. július 17-én Konstantinápolyban villám csapott egy régi görög templomba, ahol a törökök puskaport tároltak. A robbanás 4-5000 embert pusztított el és sok házat megsemmisített. II. Bajazid török szultán azon nyomban el is hagyta a várost, amikor felmérte a katasztrófa nagyságát.

A legsúlyosabb tűzeset Oroszországban # Az orosz lakóházakat főként fából építették: kőházakat csak nemeseknek emeltek. Így aztán az orosz városokat állandóan fenyegette a tűz. Novgorodban volt a legkomolyabb tűzvész. 24 órán át tombolt és 5000 embert pusztított el. 1547. június 21-én tűz ütött ki Moszkvában is és a város java része teljesen megsemmisült: 25.000 ház égett le, 1700-an haltak meg és több, mint 80.000-en hajléktalanná váltak.

A legtovább uralkodó elmélet # 2000 éven át fejlődött ki az ember biológiájának "négy alkaton" alapuló elmélete, mely jobbára az ókori világ közös gondolkodásából fakadt. A kínaiak a Krisztus előtti 6. században hat alkat mellett tették le a voksot, később ötre csökkentették. Az indiaiak is ötöt különböztettek meg. A Kr. e. ötödik század Görögországában élt Empedoklész, aki felállította a négy alkatot megkülönböztető, európai rendszert. Alapelgondolása az volt, hogy az emberek és táplálékuk ugyanazt a négy elemet foglalja magában, mint ami a kozmoszt alkotja. Ezek - a levegő, tűz, víz és föld - az emberi testben "alkatok" formájában mutatkoznak meg - vagyis ez a vér, a fehér epe, a fekete epe és a nyálka. Ennek a négy alkatnak mindegyike egyfajta vérmérsékletet takar: szangvinikus, ingerlékeny, melankólikus és flegmatikus. Bizonyos emberek és bizonyos táplálékok túl sokat tartalmaznak egyik vagy másik elemből, de a jó egészség biztosítható, ha látszólag egyszerű kiegyensúlyozást végeznek. Ezt tükrözte a klinikai gyógyítás; minden betegséget a következő négy címszó valamelyike alá soroltak: meleg, hideg, nedves és száraz. A kolerikus (tűz/epe) vérmérsékletű embereknek azt ajánlották, hogy tartózkodjon a "meleg" táplálékoktól, az étkezése korlátozódjon a hideg táplálékokra. A gyermekekről és az öregekről (a negyven fölöttiekről) feltételezték, hogy fölös mennyiségben van jelen náluk a víz/nyálka és ezek olyan utasítást kaptak, hogy kerüljék a "hideg" ételeket.

Mindez nem volt annyira könnyű, mint első pillantásra tűnik, mivel nem volt semmiféle, kimondott, étrendi választóvonal, mely mai tekintetben elképzelhető volna, vagyis hogy a meleg oldalon zsíros és keményítőtartalmú étkek vannak, a hideg oldalon pedig a csípősen fanyarok. Bár a Salernói iskola (Lásd Étrend címszó alatt) a maga idejében feltehetőleg kellően indokolt lehetett, néhány besorolását ma igencsak nehéz követni:

"Minden körte, alma és barack, tej és sajt, sózott hús, vörös szarvas, nyúl, marha és kecske, mindez olyan hús, mely rossz vért szül és melankóliát..."

A legkomolyabb hatás # Az egyház tekintélyes hatást gyakorolt abban a korban a gyógyításra. Az volt a hiedelem, hogy a megbetegedés valamilyen bűn büntetése. Az volt az általános felfogás, hogy minden érdemlegeset felfedeztek már, ezért hát a tudósok idejük java észét olyan klasszikus munkák elsajátításával és tanulmányozásával töltötték, mint pl. Galenusé. Senki sem gondolt rá, hogy kikezdje az olyan hiedelmeket, mint pl.: a vér nem kering, hanem örvénylik és folyik.

Az egészséges életmódhoz vezető legjobb út # A betegséggel ellentétes természetű medicinákat tartották a legjobb módszernek, hogy a testet újra egyensúlyi helyzetbe hozhassák. A nyugtalanságot kiváltó lázak és a levert lelkiállapot meleg és száraz okok révén jelentkeznek és túlzott mennyiségű epére utalnak; ezeket olyan hűsítő szerekkel kezelték, mint például a koriander, ólomfehér, timsó vagy rózsa. A hideg okok által kiváltott megbetegedéseknél, amit levertség és álmosság jellemzett, melegítő szereket írtak elő, mint például majoránna, mirha, salétrom, retek, fokhagyma.

A legjelentősebb asztrológiai tényező # A Hold állása a vérmérsékleti alkatokat megzavarja, ugyanakkor pedig meghatározza bármely betegség esetén a krízis időpontjait. A legkomolyabb betegségek újholdkor kezdődnek, amikor a forró Nap legyűri a változékony Holdat és ilyenkor a legkiszolgáltatottabbak a testi funkciók. Rendszerint jobb a prognózis, ha a Hold fénye növekszik (új- és telehold között van), viszont nem olyan jó, ha csökkenő (túl van a teliholdon és a következő újholdhoz közelít. Amikor a Hold a Szaturnusz jegyében van, úgy tekintik, hogy ez a legrosszabb időpont a gyógyszerek bevételére, mivel hideg és száraz természete a testnedveket besűrűsödésre készteti.

Az orvosi diagnózishoz a legfontosabb # A hatodik és nyolcadik ház a legjelentősebb része a horoszkópnak, gyógyászati szempontból. A hatodik házban lévő planéták és jegyek írják körül a paciens egészséges vagy beteg voltát, a nyolcadik ház állása pedig a túlélést határozza meg.

A legveszélyesebb időpont # Akkor a legveszélyesebb a mérges testnedvek kieresztésére szolgáló köpölyözés, ha a Hold abban a jegyben van, amely az érintett testrészt irányítja. Mivel a Hold a leggyorsabban mozgó planéta, 29 és 1/2 nap alatt változtatja jegyének állását. Minden orvosnak almanachra lenne szüksége, hogy meghatározhassa bármely adott napra nézve a Hold pontos állását. A leginkább hozzáértőknek asztrolábiumuk is volt, hogy a horoszkópot maradéktalanul kiszámíthassák.

A legkomolyabb orvosi vita # A 15. század során, a legkomolyabb orvosi vita fluidumoknak tisztítással történő kiegyensúlyozására összpontosult. A három vizes jegy volt a legjobb a tisztításhoz; a Rák vagy Skorpió jegyében lévő Hold a legjobb időpont a hánytatók bevételére, amikor pedig a Hold a Halakban jár, ez a legjobb alkalom hashajtó alkalmazására.

A legnagyobb hatású orvosi könyv # A Jean Gavinet, a franciaországi Vienneben élő barát Gyógyászati vonatkozású asztrológiai útmutató-ját 1431-ben írta. Öt kiadást ért meg 1496 és 1614 között. Gavinet útbaigazít a megfelelő időpontokat illetően a köpölyözéshez, valamint a gyógyszerek, illetve a hashajtók bevételéhez. Tanácsot ad arra nézve, hogyan lehet a jó egészséget fenntartani a beteg testnedveinek kiegyensúlyozása alapján, amit a születési horoszkóp tanulmányozásából lehet megtudni. Az alkalmazott technikák java része asztrológiai számításokon alapult. Ezekkel a módszerekkel szemben a legkézenfekvőbb kifogás az volt, hogy az orvosnak tulajdonképpen soha nem kellett rápillantania vagy megérintenie a beteget ahhoz, hogy megjósolhassa felgyógyulását vagy halálát.

A legjelentősebb pszichológiai tényezők # A pszichológia azt jelenti: a lélek ismerete. Mivel a teológia volt a legjelentősebb tudomány és a lelki szempontok fölötte voltak a fizikaiaknak, a lélek tanulmányozását magasabbrendűnek ítélték meg az intelligensebb emberek körében, mint a test tanulmányozását. Így az isteni adományt képező emberi lélek összetételéről a korai reneszánsz során legszélesebb körben alkotott nézet a filozófusok révén alakult ki. A 11. században Avicenna úgy határozta meg, hogy a lélek tíz érzékszervből tevődik össze. A 13. században Aquinói Szent Tamás azzal érvelt, hogy a test, észlelései révén kapcsolja össze az intellektust az anyagi világgal. Az öt külső érzékszerv a következő: a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. Az öt belső pedig az agyban, külön-külön rekeszekben helyezkedik el.

Mindez felölelte az agynak az orvosok által tisztázott három központját: fantasia (józan ész és érzékelés), imaginatio (az érzékelésekhez szolgáló tárolás lehetősége), cogitatio (döntés és ítélethozatal a tárolt észlelések révén), ezenkívül pedig az extimativa (az a képesség, hogy ösztönös vagy morális döntéseket hozzunk), valamint a memorials (összegyűjtött morális és ösztönös ítéletek tárolása).

A legerőltetettebb kórmegállapító technika # Egy személy testén az anyajegyegyek elhelyezkedése egyike a legerőltetettebb eszközöknek, amikor valakinek a karakterét és végzetét akarták meghatározni, mégis széles körben gyakorolták a reneszánsz korában. A homlokon levő anyajegyekről úgy hitték, hogy boldog egyéniséget jelentenek, az orron levő anyajegy a kéjsóvárság és különcködés jegye: a hason találhatók pedig falánkságra vallanak. Az arcon elhelyezkedő anyajegyek szintén más testrészekkel függenek össze. A híres asztrológus és orvos, Giralamo Cardano (1501-ben született) ezt a területet még magasabb tökélyre fejlesztette, amikor asztrológiai irányítást tulajdonított az arc és a test meghatározott területein található anyajegyeknek.

A legellentmondásosabb doktor # Paracelsust (1493-1541) - egy személyben doktort, kémikust, tanárt, asztrológust, reformátort és misztikust -, mint "a gyógyítások Lutherjét" emlegették. Ő volt korának legellentmondásosabb doktora. Theophrastus Bombastus von Hohenheim vette fel a Paracelsus álnevet, ami azt jelenti: "több, mint Celsus", azután a római orvos után, aki a gyógyászattal foglalkozó első értekezést leírta. Paracelsus, aki egy svájci orvos fia volt, saját korában legendássá lett, amiért elégette Galen és Avicenna (az ókori görög és arab orvosok) műveit, méghozzá nyilvánosan, ami 1528-ban Bázelben orvosprofesszori állásába került. Életének hátralévő részét azzal töltötte, hogy egyik helyről a másikra költözött és orvosként tevékenykedett, közben pedig rendkívül sokféle orvosi témakörben írt. Visszautasította a négy alkat elméletét, viszont elfogadta a négy elemét.

Ő vezette be a három fő elv elgondolását, mely minden élő dolog formáját és képességét meghatározta: kén (éghetőség, szerkezet és anyag), só (szilárdság és szín), valamint higany (gőz). Mint alkimista, vegyi folyamatokkal foglalkozott, viszont a legtöbb alkimistától eltérően, akik az aranyat keresték, Paracelsus a kémiát arra használta, hogy új gyógyszereket keressen. A Teremtést, mint isteni eredetű, vegyi folyamatot szemlélte. Állította, hogy a Szeretet az egyik alapja az orvostudománynak. Munkája fémjelzi a kémiai gyógyítás kezdetét és az antimon, ólom, higany, arzén, ón, réz, cinkszulfát, ópiumoldat és alkoholos kivonatok bevezetését a gyógyszerkönyvekbe. A kellő adagolást hangsúlyozta. Meggyőződése, hogy szoros kapcsolatban van a betegség kialakulása, valamint az ész, a szellem és az anyag. Ezért a betegséghez hasonló természetű anyagokkal, vegyi úton próbálta kezelni a pacienseket. Ebben az értelemben úgy tekinthetünk rá, mint a modernkori hasonszenvi gyógymód (homeopátia) előfutárára. Nyolc könyvet írt a szifilisz nevű új betegségről. Gyógyítására a higany kémiailag megváltoztatott és enyhébb formáját ajánlotta. Ő volt az első, aki megértette az összefüggést a kretinizmus és az endémiás golyva között. Elsőként írt a bányászok betegségeiről, és egyike volt az első, úgynevezett "modernkori" orvosoknak, akik a nép nyelvén oktattak (a hagyományos latin helyett inkább németül).

A leghíresebb sebész # A francia orvos, Ambroise Paré (1510-90) volt a leghíresebb reneszánszkori sebész. A 16. századi legsürgetőbb ellentmondását oldotta fel. Bebizonyította, hogy a lőtt sebek kezelésének hagyományos módozatai tulajdonképpen több kárt okoztak a betegnek, mint amennyit segítettek rajta. Ahelyett, hogy forró olajat öntött volna a nyílt sebbe, tojásból, terpentinből és rózsaolajból készített, nyugtató borogatásokat alkalmazott. Felhagyott a kiégetés gyakorlatával, mely a vérzés megállítását szolgálta. Helyette, az ókor óta első alkalommal használt lekötéseket, hogy elvágja a vérellátás útját. Paré találta fel a művégtagot, és sok, új sebészeti műszert is. Ő volt az első, aki kiesett fogak visszaültetésével kísérletezett. Találmányai között fellelhető egy eszköz, mely hisztériában szenvedő nők kezelésére szolgált. (Lásd A legjobban félreértett betegség.)

Az első angol orvos # Thomas Linacre (1460-1524) volt a Királyi Orvosi Kollégium megalapítója és egyben első elnöke is. Életpályája fémjelezte Angliában az orvosi hivatás megjelenését. Az itáliai Páduába utazott, ahol lefordította Hippokrátész, Galen és Dioszkoridesz görög nyelvű, eredeti kéziratait és orvosi képesítést szerzett. Amikor visszatért, Oxfordban és Cambridge-ben orvostanhallgatók oktatásában bevezette az ókori görögök pontos, tudományos módszereit is. Thomas More az ő hallgatója volt, Erasmus pedig a betege.

A legszakképzettebb orvosi testületek # A 14. századtól kezdve minden angol mesterembertől megkövetelték, hogy lépjen be valamelyik céhbe vagy kereskedői szövetségbe. A legtöbb sebész a Felcser Céhbe lépett be, amikor azt 1462-ben bejegyezték. A Felcserek Társasága 1540-ben kapott elismerést, mint testület, de a tagok nem kaptak jogot, hogy gyógyszert írhassanak fel. Az Orvosi Kollégiumot 1518-ban alapította meg VIII. Henrik, királyi oklevéllel a páduai orvosok hivatásos szervezete ösztönzésére. 1543-ban az Orvosi Törvény megtiltotta a sebészeknek, hogy bármiféle formában belső szervek gyógyítását végezzék. Skóciában lassabban szerveződött, és mások voltak az érdekek is. 1505-ben a felcserek királyi bejegyzése további pótlékot biztosított számukra; kizárólagos whiskygyártási és forgalombahozatali jogokat kaptak.

Az orvosi esetek nyílvántartásának első gyűjteménye # Az orvosok számára értékes hívatkozási forrást jelentenek az orvosi esetekről szóló feljegyzések. Jiang Guang (1503-65) állított össze egy könyvet, Mingyi Leian (Híres orvosok csoportosított gyógyászati esetekről szóló feljegyzései) címmel. Kiemelkedő orvos volt és az ő fia módosította, valmint egészítette ki ez 1552-ben. 3000-nél több eset leírását tartalmazza. 1600 évre visszamenőleg több, mint 100-féle, ide kapcsolódó irodalmi műből szedte össze, és feldolgozta személyes klinikai tapasztalatait is. Ez volt az első és leginkább átfogó, ilyesfajta mú a gyógyászat történetében.

Az első orvosi modellek # A csatornák és akupunktúrás pontok helyét feltűntető elős, életnagyságú bronzból készült figurát Kínában 1027-ben öntötték. 1537-ben, Gao Wu, az akupunktúra szakértője tervezett és öntött ki három figurát - egy férfit, egy nőt és egy gyermeket -, hogy bemutathassa a csatornák és az akupunktúrás pontok elhelyezkedését és a fellelhető különbségeket. Ezek páratlan, gyógyászati modellek a világ orvostörténetében.

A materia medica terén kiadott, leginkább átfogó mű # A Benco Gangmu (A Materia Medica-val foglalkozó, rövid összefoglalás) 52 kötetből állt, 1892 fajta gyógyszert sorol fel, külső megjelenésükre, tulajdonságaikra és felhasználásukra vonatkozó részletes leírással. Ezenkívül 1100 ábrát és 11.000 receptet is tartalmaz. Több, mint 1.900.000 kínai jelből áll. Szerzője Li Shi Zhen (1518-96). A mű írását 1542-ben kezdte el és 1578-ban fejezte be. Több, mint 800 kézirat részletes tanulmányozásának és számtalan helyszíni vizsgálódásnak az eredménye volt. Foglalkozik a természetrajz különböző ágazataival is. A világ leggyakrabban tanulmányozott és idézett könyve lett az orvostudomány és a természetrajz területén.

A helyi materia medica-val foglalkozó, első könyv # A mai Kína déli tartományának megfelelő Yuanna vidék - melyet úgy is emlegettek, mint: "A növények királyságát" - materia medica-jával foglalkozó könyv jelent meg a 15. században. A szerző, Lan Mao (1394-1476) gyűjtötte össze az említett vidék népének gyógyászati tapasztalatait, beleértve a kisebbségeket is. A könyv ennélfogva figyelemreméltó antropológiai jelentőségű. Ez volt a világon az első ilyen mű.

A legmegkésettebb kiadás # Egy hivatalosan engedélyezett könyvet, a Bencao Pinhui Jinghao (Gyógynövények fontos gyűjteménye) című materia medica-val foglalkozó, terjedelmes művet 1505-ben állította össze egy 41 szakértőból álló csoport. Vezetője az udvari orvos, Liu Wen-Tai volt, Qian-Lung császár rendelete alapján. A 42. kötet 1815 orvosi alkalmazású anyagot, 1358 színes ábrát, valamint részletes leírást tartalmazott. 432 évig, a császár halála miatt nem adták ki.

Az első, a gyógyászat területén író nő # Bár ritkaságnak számítottak az orvosnők, Tan Yuan-Xian (1461-1556) kiadott egy könyvet 1510-ben Nuke Zayaö (Egy orvosnő mindenféle célú elbeszélései) címmel. 30 eset regisztrálását tartalmazza, melyet sokéves szakmai tevékenysége során összesített. Ez volt az első ilyen könyv kínai orvostudomány történetében.

A receptek legteljesebb gyűjteménye # A Puji Fang (Egyetemleges Receptek) című, monumentális művet egy orvosokból álló csoport állította össze. Teng Heng udvari orvos vezette, Zhu Shu patronálása alatt, aki a Ming dinasztia korabeli császár, Zhu Yuan-Zhang ötödik fia volt. 426 kötetből állt, 61.739 recepttel. Kiterjedt az akkori orvostudomány minden területére. 1406-ban adták ki. Ez volt a kínai orvostörténetnek és egyben az egész világ orvostörténetének leghatalmasabb műve.

A legaprólékosabb egészségügyi feljegyzések # A szóbanforgó időszak egyházai gondoskodtak Európa orvosi statisztikájáról. Körültekintően kell ezeket tanulmányozni, mivel lehetetlen a mai halálozási arányszámok mellé állítani az akkoriakat. A szerzetesek csak arra voltak képesek, hogy leírják a betegség és a halál körülményeit, mikroszkópikus úton nem tudták igazolni. Mindazonáltal a szerzetesek nagyon ügyes megfigyelői voltak annak, mit váltottak ki ezek a betegségek az emberekben.

Vezető halálokok # A XV. század hírhedt a fertőző betegségek rendkívül magas előfordulásáról. Európában a himlő, a kolera, a pestis, a tuberkulózis, a köleshimlő és az influenza voltak a leggyakoribb halálokok. Ezek szemmel láthatóan tükröztődnek a keresztény egyház szerzeteseinek feljegyzéseiben. Őket megkímélta a himlő; a kolera valószínűleg úgy szerepelne náluk, mint "vérhas". Az 1485 és 1507 között elhalálozott keresztény papoknál diagnosztizált betegségek:

2. Köleshimlő (21 %). (Feltehetőleg influenza-szerű tünetek együttese - lásd: A leggyorsabban ölő.)

3. Pestis (19 %). (A patkánybolhák által terjesztett baktérium révén kiváltott, fertőző és nagyon komoly, lázas megbetegedés. Leggyakoribb formája a búbópestis volt. A szerzetesek jól ismerték a klinikai jeleket és a betegség tüneteit, azt is tudták róla, hogy fertőző.)

4. Vízkór (10 %). (Inkább leírás, mintsem diagnózis. Azt jelenti, túl sok víz van a testszövetekben. A modern kifejezés ödéma. Általános tünet szívbetegség esetén.)

5. Stranguria (7 %). (A belek elzáródása. Sokféle, altesti probléma húzódhatott meg emögött az egyszavas diagnózis mögött. Valószínű, hogy a perforált vakbéltől a bélrákig mindenre alkalmazták. A tuberkulózis is előidézheti a belek elzáródását.)

6. 5-5 %-kal: Mellhártyagyulladás (a TBC-vel együtt írták le). Gennygyülem, vérhas (a középkorban ez volt a véres, nyálkás és fájdalmas hasmenés leírása. Modern, diagnosztikai eszközök hiányában, valamint a baktériumok nem ismerése miatt - azaz, a bacilus által okozott vérhasnál is - csak annyit lehetett kijelenteni, hogy ha ezek a tünetek okozták a szerzetes halálát.)

7. 2,3-2,3 %-kal: Bénulás. Láz. Sérv. Mániás izgatottság/delirium. Végbélsipoly. Az első négy leírása aligha igényel bármiféle, további magyarázatot és sok, fentebb leírt, más betegség kórképébe is beillene. A végbélsipoly olyan, végbél körüli állapotot ír le, amikor abnormális út vagy seb nyílik a végbél körüli bőr és a belső szövetek között. Úgy is jelen lehetett, mint a fent megjelölt, sokféle béltünet komplikálódása, akár pedig, mint általános tuberkulózis.

KRISZTUS EGYHÁZÁNAK BENCÉS RENDI SZERZETESHÁZA

Az angliai Canterbury székesegyház egy kb. 4000-5000 lakosú, forgalmas mezőváros közepén volt. Az aprólékos, egészségügyi feljegyzések egy, a későbbi évszázadok során már nem tapasztalható elhalálozási modellt mutatnak. Minden egyént a 30-as éveinek elején megtámadott egy kór. Ha kigyógyult belőle, minden oka megvolt rá, hogy optimistán nézzen a jövőbe és elérhette a várható európai élettartamot, a 70-es éveinek közepét.

Úgy tűnik, az ok félelmetes, fertőző betegségek formájában jelentkezhetett, melyek erejük teljében sújtottak le sok fiatal emberre.

A szerzetháznak hatalmas kórháza volt. Egy idősebb szerzetes irányította, a személyzet - ápolónők és beteghordozók - világi volt. A gyógyítást egy orvos és egy patikus végezte. Volt még három mosodai alkalmazott és egy fürdető is. Szükség esetén Londonból különleges orvosokat és sebészeket lehetett hívni.

Meglehet, hogy ez a kolostor nem pontosan tükrözte a középkori életet. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy a közösség egészségügyi kérdésekben átlag fölötti volt. A kolostor étrendje legendásnak számított sokféleségét és mennyiségét tekintve: szinte roskadoztak tőle az asztalok. A szerzetesek öltözékét jó szövetből készítették, vászon alsóneműt hordtak és gyapjúharisnyát. Télen bőrből és szörméből készült, kiegészítő ruhadarabok álltak a rendelkezésükre. Minden második héten (télen minden harmadik héten) kimosták az alsónadrágokat, ingeket és harisnyákat, és maguk a szerzetesek is gyakran mosakodtak. Minden évben minden szerzetes kapott egy pár új cipőt.

Volt friss vizük és megfelelőnek tarthatjuk a csatornázásukat is. Úgy tűnik, a szerzetesek általános egészségi állapota nem volt különösen jó azidőtájt. Feltehetően azért, mert nemigen ismerték a fertőző betegségek okát. Tudtak a pestis fertőző természetéről: ha valaki ebben halt meg, különleges óvintézkedéseket tettek a járvány megelőzésére. A tuberkulózis esetében már nem így jártak el. A tbc igencsak arathatott egy ilyen, zárt közösség lakói között.

Betegségek

A legnagyobb járvány # 1492-ben a pestis megtámadta Kairó lakosságát. Egy nap 12.000 holttestet vittek ki a városból.

A legkomolyabb, nagykiterjedésű járvány # A rendkívül fertőző búbópestisről - gyakoribb nevén a fekete halálról - úgy vélik, hogy a mongolok hurcolhatták be Ázsiából. Európában a 14. század közepére járványos méreteket öltött. Az 1347-től 51-ig terjedő négy éves időszakban Európa lakosságát 40 százalékkal csökkentette! Az 1300-ban 73 millió körülire becsült népesség kb. 45 millióra csökkent a század közepére. A hideg időjárás, a gyenge aratás és a pestis újbóli, időszakos megjelenése még tovább irtotta a lakosságot, talán 35 millióra is, a 15. század elejére. A 15. század során (és azt követően még 300 évig) a fekete halál szórványosan újból jelentkezett szinte egész Európában. Az itáliai Perugiában nyolcszor ütötte fel a fejét, a németországi Hamburg, Köln és Nürnberg egyaránt tízszer szenvedett a járványoktól. Néhol a lakosság fele is elpusztult.

A legegyetemlegesebb # Girolamo Fracastoro, egy Veronába való orvos szerint, mindenki legalább egyszer megkapta életében a himlőt. A túlélők rendszerint immunisak lettek a további fertőzéssel szemben. 1492-ben a legtöbb európai arcát valószínűleg a himlő okozta sebhelyek csúfítottak.

Az első immunológia # A himlőhólyag vírussal való oltás volt az egyik módja, hogy a himlővel szemben immunitást idézzenek elő. Ilyenkor közvetlenül fertőzték meg az adott személyt olyan anyaggal, amely még aktív, emberi himlővarról származott. Ez volt az első immunológiai eljárás. E módszernek az első feljegyzése egy kínai orvosi könyvben található. Címe: Duozhen Shiyi Xinfa (Több generáció orvosainak tapasztalatai a himlő és hasonló betegségek kezelésével kapcsolatban), melyet Wan Quan, egy híres orvos írt 1522-ben. A későbbiekben Kínában elég sok mű jelent meg, mely részletesen foglalkozott az említett módszerrel és leírt több eljárást is ennek gyakorlására.

A leggyakoribb halálok # Bizonyos, hogy a Canterbury kolostorban a tuberkolózis több személyt ölt meg, mint bármely más betegség. A tuberkulózist azidőtájt nem értették még, így a szerzetesek leírták a tüneteket. A burjánzó tuberkulózis lázat, éjszakai izzadást idéz elő, mindenekelőtt pedig vér gyakori, nagymennyiségű, ijesztő és végzetes kimenetelű felköhögését is.

A leggyorsabban ölő # Azidőtájt a leggyorsabban ölő és leghalálosabb betegség a titokzatos fertőző kór volt, melyet angol köleshimlőként emlegettek. 1485. augusztus 22-én, amikor III. Richard királyt legyőzték és megölték a Bosworth-mezei csatában, lábra kapott a hír, hogy új és rettenetes betegség terjed London felé, miután Walesnél átjött a határon. A hír igaznak bizonyult; első hulláma öt hétig tartott.

Egy itáliai diplomata, Polydore Vergil, írta le először az "angol izzadás"-t. Azt mondta róla, "rettenetes nyavalya, mely villámként sújt le". A betegség 24 óra alatt öl, és százból, ha egy ember elkerülheti. Az angol orvos, John Caius, később így írt róla: "Néhányakat azonnal elpusztít például olyankor, amint éppen ablakot nyitnak, másokat, mialatt az utcai bejáratnál a gyerekekkel játszanak, van akit egy, és megint másokat két óra alatt". Az első tünetek hasonlóak az influenzáéhoz: magas láz, fejfájás, rettenetes izületi fájdalmak és "fájdalom a májban és a gyomorban". A betegség az izzadásról kapta a nevét, de ez átment általános testi fájdalmakba és felgyorsult pulzust is eredményezett. A betegek úgy érezték, testük tüzel, közben zavarodottak lettek, önkívületbe kerültek, mielőtt végül kómába merültek volna. Az orvosok egyszerűen tehetetlenek voltak. A betegségek gyorsabban aratott, mint ahogyan az akkori temetkezési vállalkozók dolgozni tudtak; néhány városban egymás fölött nyolc rétegben készítették fel a holttesteket a temetésre. Az izzadás eljutott Németországba is, öt nap alatt 5000 embert pusztított el.

Nem tudjuk mi lehetett a "köleshimlő", mivel 1551 körül eltűnt. Valószínű, hogy a betegség okozta saját vesztét. Bármi is lehetett a hatóanyag - feltehetőleg egy vírus - olyan gyorsan elpusztította a gazda szervezetét, hogy a kórokozónak egyszerűen nem volt ideje a szaporodásra, majd arra, hogy másik áldozatra átterjedhessen.

A legjobb kezelés # Úgy találták, hogy az "angol izzadás"-ban szenvedő betegeknek akkor a legjobb a lehetőségük a túlélésre, ha vizet kapnak inni és beöntésben részesülnek.

A legrosszabb kezelés # Néhány "angol izzadás"-ban szenvedő beteg köré tüzet raktak, még további takarót tettek rájuk, végül pedig jószándékú szolgáik rájuk feküdtek. Ennek egyetlen előnye az lehetett, hogy gyorsabb és könyörületesebb volt a halál.

A leggyilkosabb betegség a tengereken # A hosszú hajóutakon a tengerészek körében aratott a skorbut. Ez hiánybetegség, amikor nem állt rendelkezésre C-vitamint tartalmazó, friss gyümölcs. A skorbut több embert ölt meg, mint a háborúzás, a viharok és a kalózok együttesen. Vasco da Gama, 1498. évi Afrika körül tett utazása során embereinek több mint a felét elvesztette a skorbut miatt.

A legegészségesebb hajók # A tengerjáró kínai dzsunkák sokkal egészségesebbek voltak, mint a nyugati vitorláshajók. A kínai tengerészeket saját étrendjük is védte a skorbuttól. A kínai hajók sózott és tartósított zöldséget, gyakran pedig kicsiny kerteket vittek magukkal a fedélzeten, mely utóbbi segítségével zöldségeket és füveket tudtak termeszteni. A betegséget a kínaiak már Kr. e. 1500 körül leírták.

A leghalálosabb # A malária Afrikában gyakori lehetett még azelőtt, hogy Európával és Ázsiával kapcsolata lett volna. Az európai tengerészek aligha voltak immunisak a malária-szúnyog csípésével szemben és Nyugat-Afrikát úgy emlegették, mint a fehér ember sírját. Egy mondásban is fennmaradt: "Vigyázz és kerüld el a Benin torkolatvidékét: negyven emberből csak egy jön vissza onnan."

A társadalmilag legkevésbé elfogadható betegség # Kétségkívül a lepra volt. Két, mindennapos típusát mára már diagnosztizálták, de akkoriban gyakran előfordult, hogy leprának vélték a rühességet és bőrgyulladást is. Ha egyszer a kórt megerősítették, a parókia papja feladta az utolsó kenetet, a szerencsétlen beteget a világ számára halottnak nyilvánították. Bezárták egy bélpoklosok számára fenntartott házba. A leprásoknak csengettyűket kellett magukon viselniük, hogy jelenlétükre figyelmeztessék a többieket és ezenkívül különleges ruházatuk volt. A 16. század végére a legtöbb bélpoklos kórházat bezárták vagy átalakították más célra. Leginkább szembetűnő példája volt a kisebbik Szent Jakab kórház Londonban, melyet VIII. Henrik 1547-ben sétakertté és menedékhellyé alakíttatott át. (Ez ma a St. James Park és Palota.)

A leprával foglalkozó első mű # A Jiewei Yuansou (A lepra kezelésének legjobb gyógymódjai), a kínai és nyugati orvosi irodalomban kizárólag a leprának szentelt, legkorábbi könyvet, 1550-ben írta Shen Zhihwen, egy orvosdinasztiából származó doktor. Foglalkozik a lepra okával és tüneteivel. 249 receptet is tartalmaz. A betegség történetének keretében a leginkább szembetűnő sajátossággok: annak a felfedezése, hogy a lepra fertőző természetű, beleértve a cseppfertőzést is, a gyermekek számára kitalált, megelőző módszerek, és a babonás hiedelem elutasítása, miszerint a lepra gyógyíthatatlan.

A hatásos kezelés első említése # A kínai lepraspecialista, Shen Zhihwen volt az első, aki feljegyezte a Jiewei Yuansou-ban a chaulmoogra magvának az alkalmazását a lepra kezelésére. Kínai orvosok az abban az időben alkalmazott más gyógyszerek bármelyikénél hatásosabbnak tartották tartották ezeket a magvakat. El is terjedt a chaulmoogra magok használata.

A legjobban félreértett betegség # A hisztéria volt minden betegség közül a legjobban félreismert. Kr. e. 2000-től egészen a 20. századig, együvé csoportosítottak egy sereg, paralízisből, vakságból, görcsből és különböző fájdalmakból származó, vegyes tünetet, és hisztériaként írták le. Szerintük a betegséget a mehnek a testen belüli vándorlása eredményezi. A betegség, gondolták, csak nőket támadhat meg, mivel a hysteria, vagyis a méhet jelentő, görög szó, és annak hibás működése nyilvánvaló, hogy csak és kizárólagosan női panasz lehet.

Paracelsus (1493-1541) volt az első, aki visszatért a természetes okok klasszikus megközelítéséhez. 1525-ben, könyvében, az Olyan betegségekről, melyek megfosztják az embert az értelmétől, Hippokratészra, a görög orvosra utalt (Kr. e. kb. 460-370). A hisztériásoknál, vallotta, a méh természetes szubsztancia mérge által kiváltott túlzott hidegtől és a kémiai egyensúly felborulásától szenved. A francia író, Francois Rebelais (1483-1553) szintén orvos volt; szatírájában, a Pantagruel-ben, leír egy "állaton belüli állatot", melynek mozgása megfosztja a nőket öntudatuktól. A nagy francia sebész, Ambroise Paré (1510-90) elutasította a démonokra vonatkozó elméleteket és szintén a klasszikus tudományokhoz nyúlt vissza. Kidolgozott egy műszert, mely lehetővé tette a méh füstöléses csírátlanítását (gyógyító füvek füstölésével való kezelését.)

A tömeghisztéria legkomolyabb formája # A tarantizmus egyfajta, középkori táncőrület volt. A dél-itáliai Taranto szegény parasztközösségei köréből eredt. Állítólag ilyenkor egy személyt - rendszerint nőt - megcsípett a tarantula pók (egyfajta farkaspók) és azt mondták, hogy a méreg tüneteit csak gyors táncolás rítusával lehet megszüntetni. Ez egészen addig folytatódott általában őrült tempóban, amíg az áldozat össze nem esett a kimerültségtől. Ilyenkor a pókcsípést "gyógyultnak" tekintették már. Szinte bizonyos, hogy inkább egyfajta tömeghisztéria lehetett, mintsem valamiféle méregre való reagálás. Rendszerint július vagy augusztus körül tört ki és az áldozatok gyakran megint táncoltak megcsípésük évfordulóján.

Az epilepszia legjobb értelmezése # Az epilepszia okáról alkotott, leggyakoribb nézet az volt, hogy az ördög idézi elő, mely rálehel azoknak a lelkére, akiknek testében nincs meg a kellő kémiai egyensúly.

Paracelsus jutott legközelebb a betegség pszichiátriai oka meghatározásához. 1530-ra két könyvet írt az epilepsziáról. A tüzet, mint elemet látta kiváltó oknak és úgy gondolta, hogy a zivatar, mely ennek "megnyilvánulása", szembetűnően hasonlít a görcsös rohamokhoz, ennélfogva természetes kapcsolat áll fenn az ember és a makrokozmosz között. A roham előtti rémület (az epilepsziások gyakran előre tudják, mikor támadja meg őket a roham) az égiháború előtti nyugtalansághoz hasonlítható. Azután pedig az értelem visszatérése olyan, mint amikor a vihar után visszatér a Nap és a nyugalom is. Paracelsus úgy érvelt, hogy az emögött megbúvó tüzet egy bizonyos csillag irányítja; semmi egyebet nem kell tennünk, csupán felfedezni azt az együttállást, hogy tudjuk, hogyan kezeljük hatásait. Azt tanácsolta, hogy arannyal és korállal kezeljék az epilepsziát, visszautasítva a fagyöngyből, lefejezett ember véréből és koponyacsontokból álló, hagyományos terápiát.

A csontmegbetegedés leggyakoribb formája # A régészeti ásatások helyéről származó, középkori csontvázak vizsgálata jelzi, hogy az izületi betegségek voltak a leggyakoribb formái a csontot megtámadó kórnak. Ebből is a legtöbb esetet az izület és a csont gyulladása eredményezte. Egy nyugat-angliai, 250 középkori csontvázra kiterjedő vizsgálat során feltárták, hogy közel felükön felfedezhető az izületeknél valamilyen formában a csontszerű elváltozás; 50-60 százalékuknak pedig csont-izületi gyulladásuk volt.

A legritkább forma # Van sok olyan csontmegbetegedés, mely ritkán fedezhető fel régészeti anyagokon, beleértve a különböző típusú rákokat is. Azonban az izületi csúznak csak egyetlen esetét fedezték fe eddig a sokezer, megvizsgált csontváz között. Így hát ez a legritkább.

Az első sztomatológiával foglalkozó könyv # A sztomatológia az orvostudomány szájjal foglalkozó ágazata. Az ennek szentelt, legkorábbi fennmaradt könyv a Kuochi Leiyao (A száj és a fogak lényeges tudnivalói), melyet Xue Ji, egy ismert kínai orvos írt 1529-ben. Az ajak, a nyelv, a fogak és a torok különböző megbetegedéseit tartalmazza.

A leggyakoribb kór # A világon a leggyakoribb, fertőző betegség - akkor is és ma is - a nátha (akut orrgaratűr-gyulladás).

Az első, feljegyzett, általános járvány # A 15. századi Amerika lakosainak a himlő volt az európaiak által behozott, leghalálosabb "importcikk". 1518 körül érhette el Hispaniolát és kipusztította talán még a felét is az őslakos arawak népességnek. Az európai behatolókat megelőzve terjedt: az aztékok nagy számban hullottak; az inkák, beleértve magát az inka uralkodót és utódját is, ebben a betegségben pusztultak el. A himlő mindenhová eljutott, aratott a halál. Úgy becsülik, hogy legfeljebb két évtized alatt terjedt el a himlő Észak-Amerika Nagy Tavaitól Argentína pampájáig.

A legvégzetesebb találkozás # A Karib-szigetek és Észak- valamint Dél-Amerika őslakói néhány évtizeden belül rettenetesen szenvedtek az addig ismeretlen himlőtől, mely az 1500-as évek elejére végigpusztította Amerikát. De további gyilkos kórok is jelentkeztek: influenza, diftéria, búbópestis és tífusz. Mindezt az európaiak hurcolták be. A maláriát, a történelem legnagyobb gyilkosát és a sárgalázt afrikai rabszolgák hozták magukkal az Atlanti-óceán túlsó partjáról. (Van olyan vélemény, hogy a sárgaláz járványos volt Mexikóban 1453 körül.) Ezen betegségek hatására a Nagy-Antillák bennszülött lakossága az 1540-es évek végére gyakorlatilag kipusztult. Mexikó indián lakosainak száma valószínűleg kb. 25 millió lehetett 1500-ban és csupán 1 millió volt egy századdal később. Ugyanez a modell jelentkezett mindenütt Amerikában.

A szifilisz első, feltételezett megjelenése az Óvilágban # A venereás szifilisznek rendkívül zavaros és összetett a története. Először "Nagy himlőnek" nevezték, csak később lett belőle szifilisz. Úgy hiszik, hogy pár évvel Kolumbusz és legénysége Újvilágból való visszatérte után jelent meg és terjedt el széles körben Európában, sőt azon túl is. 1495-ben már Párizsban tombolt. Az egyik nézet szerint Franciaországba és más országokba VIII. Károly francia király seregének többnemzetiségű zsoldosai hurcolták be, amikor Nápoly elfoglalása után hazatértek. Mindenesetre, a történelmi feljegyzések szerint 1495-ben jelent meg Németországban és Svájcban, 1496-ban Hollandiában és Görögországban, 1497-ben Angliában, 1499-ben Magyarországon és Oroszországban, 1502-ben Kínában és 1569-ben Japánban. Bár a 16. században az első orvos-szerzők különböző neveket adtak neki - beleértve az eléggé zavaró francia gonorrhea elnevezést -, Girolamo Fracastoro volt, aki a szifilisz nevet adta e betegségnek, Syphilis sive Morbus Gallicus (Szifilisz, avagy a francia kór) című munkájában, melyet 1530-ban adott ki Velencében.

Fratastorót az is megkülönbözteti a többitől, hogy a tífuszláz első, jó, tudományos leírását adta. (Vajon ez, a szifilisznek leírt járványos megbetegedés tényleg első alkalommal jelentkezett Európában? A régészeti bizonyítékok kezdenek afelé mutatni, hogy nem így volt. Találtak egy szifiliszes egyéntől származó koponyát Yorkban, mely a Kolumbusz előtti időkből származik. Vannak további, lehetséges esetek Kelet-Angliából meg Londonból is.)

Néhány szaktekintély úgy érvel, hogy a szifilisz a történelem előtti időktől fogva létezett és Kr. e. 2637-ben már kínai gyógyászati értekezésekben leírták. Szerepel egy Kr. u. 808-ból származó japán kéziratban is. Lehetséges, hogy Kolumbusz emberei a kórokozó új törzsét hozták vissza, amely az európaiak testében halálos nemibetegséggé alakult.

Az első magyarázatok # Az asztrológusok szolgáltak Európában a betegségek eredetének első magyarázatával. Megjelenését a csillagok és a planéták hatásának tulajdonították. A bécsi származású Bartholomeo Steber írta: "Új kór, melyet a planéták együttállása okoz." A szifiliszről írott, első, nyomtatott munka a brückhauseni Grünpeck nevéhez fűződik. 1496-ban közölte, a betegség "A Szaturnusz és a Mars szerencsétlen, együttes hatása". Az itáliai Coradin Gilini 1497-ben pedig ezt jegyezte fel: "A Szaturnusz és a Mars együttállásának tulajdonítható, melyre 1496. január 16-án került sor, körülbelül délben és ez már előrevetette az emberek halálának árnyékát; vagy pedig a Jupiter és a Mars együttállásának tulajdonítható, melyre 1494. november 17-én került sor, meleg és nedves jegyben."

A legkorábbi ábrázolás # Bartholomeo Stebernek a szifiliszről (1497-ben) írott értekezésének címlapja valószínűleg a betegség legkorábbi, képi megjelenítése. Fametszet, mely két vizsgálatot végző és beteget kezelő orvost mutat.

Az első európai szifiliszes # Martin Alonzo Pinzon volt a Pinta-nak, a Kolumbuszékat Kelet-Indiába röpítő három hajó egyikének a parancsnoka. A feljegyzések szerint ő volt állítólag az első ismert és regisztrált európai szifiliszes az útról visszatértek körében. 1493. március 20-án meg is halt.

Az első személy, aki a "szifilisz" nevet használta # Girolamo Fracastoro (1483-1553) veronai és paduai orvos volt. 1530-ban kiadta a Syphilis sive Morbus Gallicus (Szifilisz, avagy a francia kór) című munkáját. Ebben elmeséli a pásztorfiú, Syphilus történetét, aki Alcithous király nyáját és marháját őrizte. Az egyik nyáron a föld rémes szárazságtól szenvedett, melynek során sok állat elpusztult. Syphilus a Napot és az Isteneket átkozta emiatt. Áldozatot ajánlott fel a királynak. Erre az istenek feldühödtek és "azon nyomban ismeretlen szenny öntötte el a szentségtörő földet. A testet eltorzító sebek először Syphiluson jelentkeztek... ő volt az, aki először tapasztalhatta az álmatlan éjszakákat, a szörnyű kínt, mely ott sajgott végtagjaiban. A betegség így nevét az első áldozatáról kapta."

Az első említése nyomtatásban # Miksa császár (1459-1509) 1495. augusztus 7-én rendeletet bocsátott ki, mely valószínűleg a szifilisz első, nyomtatott formában történő említését tartalmazza. A rendelet először német nyelven, majd latinul a következőket közli: "Szembetűnő ezidőtájt, hogy különféle betegségek és nyavalyák azaz bosen blattern (gonosz himlők) jelentkeztek, melyre azelőtt sosem került sor, illetve ilyenekről hallani nem lehetett." A rendelet kijelenti, hogy a betegség és annak terjedése egyaránt istenkáromlás eredménye.

A tuberkulózis és az örökölt vérbaj első leírása # Paracelsus (Theophrastus von Hoheinheim, 1493-1541) a svájci orvos és alkimista volt az első, ezeket leíró orvos. Ugyancsak ő kezelte elsőnek ezeket a betegségeket különböző adagú olyan, méregtelenített ásávnyokkal mint a kén, higany és antimon.

A legrészletesebb leírás # John de Vifo (1460-1520) II. Gyula pápa orvosa volt. 1514-ben könyvének két fejezetét szentelte a szifilisznek, mely betegséget Le Mal Francais (francia kórnak) nevezett el. Részletesen leírta a tüneteket, és az általa alkalmazott kezelésmódokat is; mindez szokatlan volt, mivelhogy azidőtájt a legtöbb szerző sohasem látta vagy kezelte a betegséget. Az első tünetek a nemi szerveken megjelenő fekélyek voltak. Ha ezt nem kezelték, újabb fekélyek jelentek meg és "a bőrt elborították a heges göbök... Ezek a kitüremkedések különösen a homlokot, a fejet, a nyakat, a karokat, az arcot, a lábakat érintették és néha az egész testfelületre kiterjedtek... Körülbelül másfél hónappal az első tünetek után a betegeket olyan erős fájdalom verte le a lábáról. hogy néha rémesen kiáltoztak." Vigo a higanyt tekintette a kór legjobb gyógyszerének.

A leggyakoribb kezelésmód # Kezdettől fogva higanyt alkalmaztak. Ezt általában kenőcs formájában vitték fel, de adták szájon át, gőzöléssel, sőt, még higanyos flastromok formájában is.

Az első, aki a guajakumot alkalmazta # 15 éves korában Gonzalo Fernandez Ovideo y Valdes (1478-1557) Barcelonában Ferdinánd és Izabella fia, Juan herceg apródja volt. 1525-ben Ovideo a szifilisz amerikai eredetéről írt - melytől ő is szenvedett -, úgy érvelt, hogy lennie kell valamilyen gyógymódnak azon a helyen ahonnan származik. Ovideo így hát az aranybányák ellenőreként az akkor Indiának vélt földrészre ment. Ő volt az első, aki a guajakumot, ez a gujak, más néven szent fából származó kivonatot használta saját betegségének kezelésekor.

Első megjelenése # A szifiliszt először Kantonba hurcolták be, a Kína déli részén található tengeri kikötőbe, 1502-ben, a kelet és nyugat közti tengeri útvonal kialakulásakor.

Első leírása # A Yu Bian által írott és 1522-ben publikált Xu Yi Shuo (Kiegészítő tanulmány a gyógyászathoz) című orvosi könyvben jelent meg. Ebben a szifiliszt, annak megjelenése miatt Guang Chuang-nak (vörösbogyós kórnak) nevezte.

Az első értekezések # A szifilisz, mint új betegség, jó néhány orvos figyelmét felkeltette. Az 1522-ben Han Mao által írott Yangmei Chuang Zhi Fang (Receptek a vörösbogyós kór kezeléséhez) volt az első munka, melyet kizárólag ennek a betegségnek szenteltek. További, ugyancsak a szifilisszel foglalkozó könyvek körében megtalálható a Wang Shisan által 1522-ben írott Shisan Yian (Shisan orvosi esetei). A szerző - több szifiliszes eset leírásán túlmenően - taglalja még a betegség közvetlen és közvetett átvihetőségét, valamint a tisztátalan nemi közösüléssel való fertőződést.

A legújabb gyógymód # A kínai eredetű, gyógyfüves orvosságot, a szárcsagyökeret, a szasszaparilla rokonát használták a 16. század elején szifilisz kezelésére. 1535-ben a szárcsagyökér eljut Indiába, Törökországba és Perzsiába is Kínából, új gyógyszer formájában. El is nevezték "kínagyökérnek". Forgalmazásának megkönnyítése céljából a kereskedők kijelentették, hogy a szárcsagyökér minden betegséget képes meggyógyítani, ha főzetét alkalmazzák. Hirtelen nagyon népszerű lett, mivel azt mondták róla, V. Károly császárnak is használt. Azután szinte mindenféle betegség kezelésekor igénybe vették, beleértve a szifiliszt is. Andreas Vesalius, orvos és kiemelkedő reformista az anatómia terén, egy 1546-ben barátjának, Dominus Joachim Roelants-nak írott levelében arra a következtetésre jutott, hogy a szárcsagyökér jó a szifiliszben és más kórokban szenvedőknek, de semmi esetre sem jó, mint általános csodaszer. Vesaliusnak igaza volt. A szárcsagyökeret tulajdonképpen a kínai orvosok egyfajta adalékanyagként alkalmazták, a szifilisz, a reuma és más, hasonló betegségek kezelésénél. Később a szárcsagyökeret kiszorította a szasszaparilla, egy újabb, szintén az Újvilágból importált, népszerű gyógyszer.

A sterilitás legfurább gyógymódja # Johannes de Kethem Fasciculus Medicinae című értekezése szerint, a sterilitás gyógyítható: mind a férj, mind a feleség megissza egy olyan nyúl nyálát, amely zöldséget rágott. Tampon alkalmazásával is foglalkozott. Akkor tekintette hatékonynak, ha azt a menyét porrá zúzott, jobb oldali heréjével kevert, olajos oldatba áztatták.

A szülészetet említő, legkorábbi angol szöveg # Úgy vélik, hogy egy 15. századi angol nyelvű kézirat a szülészettel kapcsolatos legkorábbi szöveg. Bár a szerző ismeretlen, a pármai Roger írásain alapul, 1490-ben nyomtatták ki.

A bábáknak szóló első könyv # Eucharius Rosslin elsőször Wormsban, majd Frankfurtban dolgozó német orvos volt. 1513-ban adták ki a Die Rosengarten (A rózsakertek) című könyvét. Főképpen bábáknak íródott és ez volt - a belgyógyászaton és a sebészeten kívül - a szülészettel foglalkozó első mű. Az illusztrációk között megtalálható a szülőszéknek, a gyermekágyasság során alkalmazott kamrának és a magzat méhen belüli helyzetének ábrája is. A könyvet 1540-ben angolul is kiadták a következő címmel. A nők könyve. Sor került számos latin, angol, olasz, német és francia nyelvű kiadásra is.

A köldökzsinór első kauterizálása (kiégetése) # Gyakori halálok volt az újszülött tetanuszos fertőzése (merevgörcs). Rendszerint az elfertőzött köldökzsinór okozta. 1540-ben Xue Ji, a közismert kínai orvos ajánlotta, hogy a köldökzsinór levágásakor alkalmazzanak egy felforrósított vasat. Ezt a módszert le is írta Nuke Couoyao (A szülészet és nőgyógyászat lényeges elemei) című könyvében. Ezt tekintette a legjobb módszernek a tetanusz ellen. Ez volt az első, ilyen jellegű leírás a kínai és nyugati orvostudomány történetében.

A szoptatós dajka legjobb alkata # A gyermekbetegségekkel foglalkozó egyik legjobb, korai kiadvány Bartholomeo Metlinger Regimen der Jungen Kinder (Életmód kisgyermekek számára) című könyve, mely Ausburgban 1473-ban látott napvilágot. Taglalja az újszülött ellátását, a szoptatást és a szoptatós dada megválasztását. Metlinger szerint legjobb, ha a szoptatós dada legalább 20 éves, legfeljebb 25, és saját gyermeke legalább hathetes. "Jó felépítésű legyen, arca egészséges megjelenésű, cserzett; legyen vastag a nyaka, erős, széles az emlője, nem túl kövér és nem túl sovány, hanem eléggé jóformájú és húsos... A szoptatós dadának legyenek jó, dícséretre méltó szokásai. Ne ijedjen meg könnyen, ne veszítse el a fejét, ne legyen szűk látókörű és ne kapja el hamar a harag."

A mesterséges táplálás első alkalmazása # Ha az anya vagy a szoptatós dajka képtelen volt szoptatni, a csecsemőt tehén- vagy kecsketejjel táplálták. Különböző módozatokat alkalmaztak, beleértve a szoptató kürtöket, a mesterséges csecsbimbókkal ellátott kannákat, és a mesterséges csecs formájára alakított, egy darab lenvászonba dörgölt cukordarabokat meg kenyeret. Egy 14. századi okmányban említették meg a szoptató kürt alkalmazását, de Bartholomeo Metlinger 1473-as könyve tartalmazza a cseccsel ellátott szoptató kanna és a mesterséges mellbimbó első említését.

A csecsemők gondozásával foglalkozó első, illusztrált szöveg # 1429-ben Heinrich von Louffenburg szerzetes (meghalt 1458-ban) írta a Versehung des Liebs-t (A testnek gondozása). A csecsemők gondozását bemutató ábrákat is elhelyezett benne. Ő volt az első, aki bemutatta a ma használatos formájú cumisüveget. A könyvet 1491-ben adták ki Augsburgban.

Az első, nyomtatott könyvek # Paulus Bagellardus Fleming (meghalt 1492-ben) volt az 1472-ben Páduában kiadott, gyermekbetegségekkel foglalkozó, első, nyomtatott könyv szerzője. A könyv két részből állt: az első a csecsemők ellátásával és gondozásával foglalkozik az első hónapban, a második pedig 22 fejezetben a különböző gyermekbetegségeket taglalja, közöttük az álmatlanságot, a szembetegségeket, a fülbetegségeket, hasmenést, szorulást és férgeket is.

Az első, angol nyelven nyomtatott könyv # Thomas Paert (kb. 1510-60) "Az angol gyermekgyógyászok atyjá"-nak tartották. Felismerte, hogy a gyermelgyógyászat az orvostudomány olyan ága, amelyet szinte teljesen elhanyagoltak; az 1544-ben kiadott Gyermekek könyvében említik meg először nyomtatásban angol nyelven a gyermekbetegségeket.

Széles körben alkalmaztak gyógyszereket, melyek sokféle forrásból származtak. A legtöbb embernek nem volt lehetősége, hogy képzett orvosokhoz eljuthasson, és ezért a népi gyógymódokhoz és orvosságokhoz fordultak. Ezek az orvosságok nagymértékben hagyatkoztak a füvekre és növényekre, és tulajdonképpen nagyon soknak igazán jó hatása volt.

A legnagyobb, tudományos tanulmány # Li Shizen (1518-91) volt az egyik leghíresebb kínai orvos. Élete java részében azért dolgozott, hogy a gyógyászati értékű szubsztanciák hatalmas katalógusát összeállíthassa. Sok-sok ábrával látta el és részletes magyarázattal szolgált minden egyes anyag eredetét és tulajdonságait illetően. Könyve 1.900.000 ábrát és 11.000 összetett receptet tartalmaz minden ismert betegségre nézve. A Li által választott cím Bencao gangmu (Az átfogó gyógyszerkönyv) volt. (Végül 1596-ban nyomtatták ki, három évvel Li halála után. Kínában még ma is használják a hagyományos gyógyítást követő orvosok.)

Az első, modernkori gyógyszerkönyv # Valerus Cordis (1515-44) adta Dioszkoridesznek a gyógyító orvossággal foglalkozó, klasszikus értekezése De Materia Medica (A gyógyszer anyagairól) új kiadását. Annyira feljavította és kibővítette, hogy nyugodtan tekinthetjük az első, modernkori gyógyszerkönyvnek.

A leggyakrabban használt # A theiraka volt az egyik, leggyakrabban alkalmazott gyógyszer, mivel már ősidők óta népszerűnek számított. Különböző szubsztanciák keveréke volt, beleértve a viperahúst is. Sokan hittek csodás gyógyító és méregtelenítő erejében.

A legnépszerűbb # Az angyalgyökér volt az egyik, leginkább sokoldalú gyógynövény. Alkatát számítva meleg és száraz, ezért a búbópestis és gonosz varázslat ellen, mint megelőző orvosságot alkalmazták. Úgy is hatott, mint emésztést serkentő szer; levelének rágása segített a szélszorulás megakadályozásában. Az angyalgyökérből parfümöt is lehetett készíteni. Édesség gyanánt fogyasztották cukrozott szárát. Az angyalgyökereket Szent Mihályhoz kapcsolták: az arkangyalról azt hitték, hogy egy látomás során megjelenve elmagyarázta a növény rendkívüli erejét.

Népszerű volt, mint hashajtó az útifű magva. Ha lenyelték, ezek felszívták a vizet és terjedelmük megnőtt. Akárcsak a modernkori, korpában gazdag táplálékok, melyek megfelelő székletet eredményeznek. Sokféleképpen alkalmazták a fekete nadálytőt. Ez a sebeket gyógyítani képes összehúzószert tartalmaz. Nyálka is van benne, egyfajta kemény és ragacsos anyag, mely szuszpenzorként alkalmazható, nagyon hasonlóan a gipszhez.

Népszerű volt a vöröshagyma köhögés és megfázás esetén, mivel erős szaga megindítja a fül, orr és torok nyálkájának folyását. Ezeket azután már könnyebb felköhögni.

A pitypang leveleit vizelethajtónak használták. A testfolyadék csökkenése hasznos olyan esetekben, mint pl. szívelégtelenség. A pitypang káliumot is tartalmaz - azt az anyagot, mely nagy mennyiségben távozik a szervezetből a vizelethajtók által.

A legkeserűbb # A gyógyfüvek legkeserűbbike az artemisia (üröm). Az aromás gyógynövény nevét Mauszólosz király feleségéről kapta: a nő férje számára Halikarnasszosz Kr. e. 325 körül építtetett egy síremléket. Ma a törökországi Bodrumban található. A mauzóleum nevet kapta. Egyike volt az ókori világ hét csodájának. Artemisia királynő híres volt botanikai és gyógyászati kutatásairól. Dioszkoridesz javasolta, hogy a férgek kiűzése érdekében fogyasszák az üröm magvait. Ugyancsak használták levertség gyógyítására. Ajánlották májgyengeség ellen is. Az üröm volt a legjobb molyűző a gyógyfüvek kertjében. Ugyancsak használták amulettként utazás közbeni veszélyek ellen. Ez a szokás Európa bizonyos részein a 20. század során megújult.

A legjobb ellenméreg # A rutát, mint "grácia" füvét ismerték és elsődleges jelentőségű volt, mint a mérgekkel és pestissel szembeni szer. Ez a fő adalékanyag a Milthridátész királyról, feltalálójáról elnevezett ellenméregben. Ő az ókori Róma megátalkodott ellensége volt, oly sikeresen kezelte magát, hogy minden méreggel szemben immunis lett. Végül saját rabszolgáját kellett megkérnie, hogy szúrja le. Rutaágakat alkalmaztak a nagymise előtt szenteltvíz szétpermetezésére, és a 3. századtól kezdve szentelt olajjal keverték össze ördögűzés céljából. Kedvelt növény volt. Védekezés gyanánt rutaecettel szórták be magukat a pestisáldozatok holttestét fosztogatók is. A konyhákon elsősorban pácoláskor és salátáknál használták. Mind Leonardo da Vinci, mind Michelangelo arra használta a rutát, hogy még tovább fokozhassa kreatív látását. A rutát melegnek és száraznak tekintették, ezenkívül használták epilepszia és hisztéria kezelésekor. Mirtuszlevelekkel és viasszal keverték össze a rutát, és az arcon levő pattanások, pörsenések kezelésére eredményesen használták.

A legcsípősebb szagú # Az illatos mentát nagyra becsülték csípős szagú olaja miatt. Megakadályozta a tej megalvadását, elősegítette az emésztést is. Melegnek és száraznak tekintett természete azt jelentette, hogy jó orvosság a megfázásnál vagy köhögésnél, szédülésnél és fejfájásnál. Népszerű hashajtó szer volt. A római időktől fogva neve összekapcsolódott a vendégszeretettel.

A csombormenta messze a legnépszerűbb mentafaj volt. Dioszkoridesz gyakran írta fel túlzott mennyiségű köpet ellensúlyozására. Teája gátolta a hányingert. Ha közvetlenül alkalmazták az érintett területeken, enyhítette a köszvény okozta fájdalmat és eltávolította a pattanásokat is az arcról. Lepra kezelésére is igénybe vették. Erős illata hatékony rovarűzővé tette, sokan viseltek a bolhák elriasztására mentagallyacskákat.

A kocsmárosok körében legnépszerűbb # A kerek repkény-nyel és a boldogasszony tenyerével együtt használták az orvosi citromfüvet borok és sörök ízesítésére. Ez volt a legnépszerűbb gyógyfű a kolostorok és kocsmárosok kertjében. Meleg és száraz természetét tekintve ellenméregnek fogyasztották kevertség esetén és fel tudta éleszteni az elájultakat. Dioszkoridesz kijelentette, hogy a borba áztatott citromfű levelek jó ellenmérgek skorpiócsípéssel és veszett kutyaharapással szemben; A keléseken alkalmazott, ilyen levelek hatására az megérik és felfakad. A citromfű fontos összetevője volt a karmeliták vizének is, ennek a népszerű, nagy mennyiségben készített kozmetikumnak. Latin neve, a melissa, a méhek odacsalogatása miatti hasznosságára utal (mel=méz), a gyógyfüvet úgy is emlegették, mint a méhek levelét.

Dohány - az európaiak első találkozása # Kolumbusz megismerkedett egy értékes növényféleséggel az Újvilágban, melyet tobaco-nak neveztek. Megfigyelte Kubában (1492 novemberében), hogy mind a nők, mind a férfiak dohányoznak. Több, mint fél évszázad múlva értették meg az európai társadalmak a dohány élvezeti értékét. Valójában először, mint gyógyfüvet vezették be, és feljegyezték, hogy Brazíliában "az agy fölös testnedveinek fellazítására valamint elvezetésére használják".

A legkedveltebb illatszer # A levendulát nagyra tartották mint szíverősítőt és frissítőszert, valamint olyan anyagot, mely óv a ragályos betegségektől. Ezt is melegnek és száraznak tekintették. Egy 16. századi, angol nyelvű füvészkönyv azt a tanácsot adja, hogy mossák meg a migrénes fejfájásban szenvedők homlokát vele, és eltűnik a fájdalom. Olajait nagyon kedvelték a fürdő illatosításakor és parfümök készítésekor, már a római kortól kezdve tartósítószerek, szirupok, sőt még kence összeállításakor is használták. A virágokat salátában vagy cukrozva fogyasztották. Gyakran alkalmazták, mint rovarűzőt és szétszórásra szánt virágot.

A legjelentősebb fejlődés az alkimia terén # A szignatúrák tantétele egy a Theophrastus Bombastus (1493-1541) ismertebb nevén Paracelsus, alkimista és orvos által kigondolt ötlet volt. Ez lett a legjelentősebb előrelépés a füvek gyógyászati alkalmazása terén az okkult gondolkodásban. Úgy hitték, hogy a Teremtő az annak alkalmazására utaló jeggyel látott el minden gyógyfüvet, a lábformájúak képesek a köszvény meggyógyítására, a szív alakú levelek jók a szív gyógyításához, a vénuszhaj páfrány pedig segít a kopaszodáson.

A leghatásosabb elmélet # 1526-ban látott napvilágot annak a műnek első (némiképp elkésett) angol nyelvű változata, mely gyakorlatilag alapja lett a 12. század elejétől egészen a 18. századig minden nyugati orvostudománynak. Az 1480-ban kiadott Regimen Sanitatis Salerni (A salernói egészséges étrend), egyedi szintézise volt leghíresebb és leghaladóbb orvosi iskolában a 11. század vége felé összeállított görög, arab és itáliai elméleteknek. A 19. századra 300 kiadást ért meg. Feltehetőleg csupán Kína kivételével, a történelemben egyetlen más gyógyászati rendszer sem volt ilyen sokáig hatással. A szalernói étrend egyszerű ajánlásokon alapult. Lényege: a megfelelő étrend kialakításával fiatalabbnak nézhetünk ki és tovább élhetünk.

A legnépszerűbb, étrenddel történő gyógyítás # Fontosnak tartották, mit eszik egy beteg. Magatehetelenek esetében javasolták a húslevest, tejet és a tojást.

Az egészségre és az étrendre vonatkozó könyvek # Amikor 1475-ben Angliában bevezették a mozgatható betűről történő nyomtatást, komoly igény mutatkozott meg az étrenddel és az orvostudománnyal foglalkozó könyvek iránt. A 16. század első felében 32 komolyabb kiadványt jegyeztek fel.

Az első, klasszikus tankönyvek # Az itáliai anatómus, Mondinus, 1316-ban állította össze Anathomia-ját. Széles körben terjedtek kéziratos másolatai. 1478-ban nyomtatták ki először. Két évszázadon keresztül standard tankönyvnek számított, amíg Vesalius ki nem adta 1543-ban a Fabrica De humani corporis-t (Az emberi test szerkezetét). Mondinus könyvét klasszikusnak tekinthetjük, melynek felmérhetetlen hatása volt az orvosi gondolkodásra.

Az első boncolások emberen # A 14. és 15. század során az emberi test boncolása nem volt számottevő, mivel az egyház nem hagyta jóvá. Rendszerint kivégzett bűnözők holttestén mutatták be, gyakran nézők színe előtt, mely mintegy végső büntetésnek számított a bűnöző számára. Mondinus (1275-1326) 1315-ben boncolt anatómiai célból embereket. Forradalmasította az anatómia tanítását.

A legnagyobb nézőközönséget vonzó boncolások # A flamand születésű Andreas Vesalius (1514-64) és más, sebész-anatómusok gyakran dolgoztak nézősereg jelenlétében. Először az északkelet-itáliai Páduában használt Allesandro Benedetti anatómus ilyen alkalmakkor a nézők leültetésére különleges, ideiglenes, fából készült szerkezeteket, amit aztán szétszereltek.

Minden orvosi könyv legnagyobbika # Andreas Vesalius kutatásai - a flamand származású festűművész, Jan Stefan Kalkar kiemelkedő rajzaival együttesen, megtalálhatók értekezésébe, a Fabrica De humani corporis-ban (Az emberi test szerkezetében), melyet először 1543-ban adtak ki. Műve 277 táblát tartalmazott, 659 oldalból állt. A boncolás révén nyert megfigyeléseiről szólt, tudományosan foglalkozott az anatómiával. Sok esetben megkérdőjelezte Galen elgondolásait. Bár könyve rendkívül népszerű volt, Vesalius sok kritikát kapott, mivel elutasította Galen műveit, amit bizony több mint tizenkét századon keresztül elfogadtak annak előtte. Nemcsak, az orvosi könyvek legnagyobbikának, hanem minden idők egyik legszebben illusztrált könyvének is tekintették.

A modernkori anatómia tankönyvhöz hasonlóan a Fabrica-t hét "könyvre" osztották; az első a csontvázzal, a második az izmokkal, a harmadik az érrendszerrel. a negyedik az idegrendszerrel, az ötödik a hasi szervekkel, a hatodik a melkasi szervekkel, végül pedig a hetedik az aggyal foglalkozott. Ez utóbbi fejezet úttörőnek számított, ami kitűnik a kísérő, szép illusztrációkból is. (A könyv címlapján látható kép a fiatal Vesaliust mutatja, amint bemutatót tart tanítványainak, orvosoknak, tanácsnokoknak, nemeseknek és az egyház képviselőinek is.)

A boncolások első, pápai jóváhagyása # Az emberi test boncolására vonatkozó egyházi tiltás következtében nagyon lassú volt a fejlődés az anatómia területén a 14. században és a 15. század elején. IV. Sixtus pápa (1414-84) jóváhagyta a boncolásokat, melyek nagyrészét Antonio Benivieni, firenzei orvos végezte. Az ezekből származó megjegyzéseket 1507-ben publikálták Benivieni halála után, mégpedig De abidis morborum causis (A betegségek rejtett okai) címen jelent meg. A 16. század elején már akadálytalanul boncolhattak.

A legelső, nyomtatott kép, anatómiai boncolásról # Bartholomaeus Anglicus, Lyonban 1482-ben kiadott De proprietatibus rerum (A dolgoknak tulajdonságairól) című könyve francia változatában található az anatómiai boncolásról készült első, nyomtatott kép. Egy 14. századi, angol nyelvű kéziratban találjuk a boncolás legkorábbi, ismert ábrázolását.

A legelső, illusztrált anatómiai könyv # Johannes de Kethem a 15. század derekán Bécsben dolgozó orvos és professzor volt. Könyve, a Fasciculus Medicinae (Az orvostudományok fűzére) az első ábrákkal ellátott, anatómiai könyv, 1491-ben Velencében adták ki.

A leghíresebb, anatómiai festőművész # Leonardo da Vinci (1452-1519) a test minden csontját illusztrálta. Bemutatta, hogyan működnek az izmokkal, mint emelő karok. Ő volt az első, aki képen, pontosan ábrázolta az összes csigolyát. Elsőnek jegyezte fel a gerinc görbületét. A vér áramlásával kapcsolatos érdeklődés vezette rá, hogy a véredényekbe és a belső szervekbe befecskendezzen: ezt addig senki sem tette. A szív négy részből álló szerkezete is elsőként neki tűnt fel. Rajzai már 300 évvel ezelőtt tartalmazzák a jobb oldali kamrán található ingervezetéket, mielőtt az orvosok felfigyeltek volna rá. Amikor egy, a méhben levő magzatot tanulmányozott, azt az újszerű felfedezést tette, hogy a magzat táplálkozásának forrása a méhlepény. Az akasztott férfiak holttestén végzett megfigyeléseiből kiindulva helyesbíteni tudta a pénisz erekciójával kapcsolatos téveszméket: megmagyarázta, hogy mindezt az artériás vér fokozott áramlása váltja ki. Addig úgy tartották, hogy a lélek idézi elő.

A belső szervek legteljesebb ábrázolása # Egy Lipcsében 1501-ben nyomtatott könyv, mely Magnus Hundt nevéhez fűződik, több, anatómiai fametszettel illusztrált; ezek a fejet, a nyakat, az arcot, az agyat és a tenyeret ábrázolják. Van benne ezenkívül, egy a belső szerveket bemutató kép is, melyről úgy hiszik, hogy 15. századi szemlélet szerinti, legteljesebb ábrázolás.

A legkevésbé népszerű # A 15. és 16. században a sebészkedés a sérülések kötözését és a fekélyek kezelését jelentette. Elkerülték például a műtétet sérv, hólyagkő, az arc torzulása és hályog esetén. Ezeket a műtéteket gyakran vándorló "miskárolók" végezték, akik - miután megfizették őket munkájukért - gyorsan eltűntek, sorsukra hagyva a beteget. Némelyikük azonban bizonyos operációkra szakosodott és nagy tapasztalatra tett szert.

A legfájdalmasabb # A legfájdalmasabb műtétek minden bizonnyal a "hidegen" végzettek lehettek, nem pedig a csata hevében végzett amputálások és a vörösen ízzó vassal végzett kiégetés. Ezeknek, az előre megtervezett műtéteknek a fájdalmassága bizonyára egyéntől függött.

A leggyorsabb # "A kövek miatti vágás" olyasfajta szolgáltatás volt, melyet gyakran a vásárokon végeztek. A veseköveknek a hólyagból való eltávolítására ejtett metszésre a gáton került sor. A köveket pedig ezen az útvonalon húzták ki ott, ahol a lábak összeérnek. A legjobban megbecsült "miskárolók" nyilvánvaló okból a leggyorsabban operálók voltak.

A látható hibákat kijavítók legkiválóbb családja # Egy a szicíliai Cataniából származó, laikusokból álló, Branca nevű család minden tagja részt vett orrok restaurálásában. Füleket és ajkakat is ki tudtak javítani oly módon, hogy az illető egyén homlokáról vagy arcáról származó bőrdarabkákkal végezték a pótlást. Az idősebb Branca egy a karról származó darabot használt fel egy orr kijavítására, fia, Antonius pedig tökéletesítette ezt a módszert. Munkájukat először 1442-ben jegyezték fel. Elysius Calentius, egy nápolyi költő, feljegyezte, hogy úgy is meg tudták javítani az orrot, hogy: "egy rabszolga orrának egy részére rögzítették." Az itáliai Calabriában, egy másik család mind a négy tagja úgyszintén orrok, fülek és ajkak helyreállítását végezte.

A legbefolyásosabb sebész-anatómus # A flamand születésű Andreas Vesalius (1514-64) bárki másnál többet tett azért, hogy a sebészetet a modern kor követelményeivel összhangba hozza. Az anatómiát a pontatlan leírások területéről kellőképpen fejlett tudománnyá változtatta. Az itáliai Pádua egyetemén sebészprofesszorrá nevezték ki 23 éves korában, amikor az egyetemen végzett. Kötelességei közé tartozott az anatómia oktatása és nyilvános boncolások vezetése.

Az első szervátültetés # Az egyháznak a gyógyítás fölött gyakorolt befolyásával összhangban, sokféle szentet társítottak a gyógyulással. A leghíresebbek közül való Szent Cosmas és Damian. Valószínűleg ők hajtották végre az első "szervátültetést" - bizonyos, hogy ez volt az első, melyet megörökítettek illusztráció formájában is. A két szentet - akik nevéhez sok, sebészeti csoda is kapcsolódik - épp akkor láthatjuk, amint egy feketének a lábát ültetik át egy fehér emberre.

A legjobb sebészek # Az inka orvosok sokféle növényt és gyógyfüvet alkalmaztak kezelési célra, melyek egy része, például a kinin, átkerült a nyugati világba is.

A legkülönlegesebb műtét # A dél-amerikai inka sebészek a betegek koponyáját, a megbetegedés ellensúlyozása érdekében meglékelték. Átfúrták a csontot, majd kivették az érintett részeket, mégpedig tumis-ukkal, vagyis háromélű késükkel. Sok beteg évekig elélt a műtéti beavatkozás után. A röntgenfelvételek azt mutatják, hogy a csont beforrt a koponya elülső részén, ahol a metszést ejtették rajta.

A legerőteljesebb fájdalomcsillapító # Ebben az időben semmiféle, más narkotizáló szer nem állt rendelkezésre, csupán az ópium, a mandragóra (a mandragóra nevű növényből kinyert kivonat), valamint az alkohol. Ezek közül az ópium volt a legerősebb. Fel lehetett oldani alkoholban; ezt a keveréket, mint laudánumot ismerték (ópiumtinktúra). Az ópiumot a kerti mákból nyerték, és sokféle, ópiumalkaloidáknak nevezett hatóanyagot tartalmazott. A morfium ezek egyike - akár a kodein.

A legerősebb fájdalomcsillapító # A harcmezőn használt, legerősebb fájdalomcsillapító egyfajta békából származott. A kínaiak alkalmazták. A béka bőre olyan ópiodokat tartalmaz, melyek csökkentik a fájdalmat, ha bedörzsölik a sérült személy bőrébe.

A legkorábbi, német nyelvű, sebészeti kézikönyv # Heinrich von Pfolspeundt műve, a Buch der Bundt-Ertznei (A kötözéses kezelés könyve) 1460-ban íródott. Ez a legkorábbi ismert, német nyelvű sebészeti kézikönyv. Pfolspeundt a Herman rend testvére volt. Tapasztalatát a rend és a lengyel lovagok között számos katonai ütközetben szerezte. Taglalja a sebek és más sérülések kezelését, beleértve a sebből, puskapor eltávolításának módját. Ez a tűzfegyverek okozta, harci sérülések legkorábbi említése. A könyv kéziratos formában maradt és sosem nyomtatták ki.

Az első, illusztrált és nyomtatott sebészei kézikönyv # Hieronymus Brunschweig 1450-ben született a franciaországi Strasbourgban és életét is ebben a városban töltötte, mint sebész. 1497-ben kiadott könyve egyike a sebészettel foglalkozó elsőknek, ami nyomtatás nyomtatásban megjelent, és az első, melyben illusztrációk vannak. Ezeken az orvosok és betegek láthatók, ugyanakkor az említett időszak ruháit, bútorait és orvosi szokásait is feltűnteti.

A sebészettel foglalkozó első, fontosabb könyv # Guy de Chauliac (1298-1368) kétségkívül a legismertebb, ha nem a legnagyobb sebésze a középkornak. A 14. században élt és dolgozott, de hírnevét az 1478-ban kinyomtatott sebészi kézikönyve hozta el. Címe: La Pratique en Chirurgie du Maistre Guidon de Chauliac (Guidon de Chauliac mester sebészeti praktikái). Jelentős ez a mű, mivel segítségével különbséget lehet tenni a sérvtípusok között, és mivel leír egy műtétet, mint gyógyászati eszközt. Ugyanakkor közli írója véleményét a törésekről, valamint a szennyeződött sérülések kezeléséről. Talán némiképpen meglepő, de még fogászati vonatkozású utasításokat is megemlített.

Az amputálás legkorábbi ábrázolása # A 16. századi német sebész, Hans von Gersdorf írt egy sebészei kézikönyvet, melyet 1517-ben adtak ki. A könyv sok ábrát tartalmaz: az amputálás legkorábbi ábrázolását, bemutatja egy állati eredetű hólyag alkalmazását, amikor a csonkot körülvevő szorítókötésként alkalmazták.

Az álmokról íródott, legjelentősebb könyv # Giralamo Cardano (1501-76) saját korában az itáliai Páviában orvosprofesszorként volt közismert, valamint a matematikával, elsősorban az algebrával foglalkozó munkái miatt. Az asztrológia területén sokban hozzájárult a gyógyítás tanához, valamint az alkatok tanulmányozásához. Könyve a Liber de exemplis genituarum (A születési jegyek könyve) 100 kortársának születéskori horoszkópját tartalmazza, beleértve olyan hírességeket is, mint Erazmus, Albrecht Dürer és VIII. Henrik király. Hangsúlyozta az együttállásokon belül a fix helyzetű csillagoknak a személyiségre gyakorolt hatását. Az álmok értelmezésére vonatkozó tanulmánya, a De Somnis (Az álmokról) az ötödik század óta az ezen a területen megjelent első, eredeti, módszertani kiindulási pont. Sok, modernkori íróhoz hasonlóan javasolta, hogy írásos feljegyzést vezessenek az álmokról és tanulmányozzák azt, mert ezzel jobban megérthetik a lelket. Az általa figyelembe filozófiai tanulmány segített az érzelmeknek az érzékeléstől való elkülönítésében. Meg volt győződve róla, hogy a kellőképpen értelmezett álmok segíthetnek az aktuális helyzet megértésében, de bizonyos álmok utalhatnak jövőbeni eseményekre is. Terápiás közelítésmódja hasonló a modern, pszichológiai gyakorlathoz; a saját álmaival kapcsolatban úgy találta, sokat segített neki, hogy megbékélhessen fia tragikus halálával. Az álmok az emberi lélek rezdülései, melynek két valószínű oka lehetne, a fizikai (mint pl. a táplálék), vagy a pszichés (mint pl. a szorongás vagy emlék). A könyv 50 fejezetet tartalmaz az álmok képanyagának szimbólumaival.

Az első, tengerészeti célra írott, sebészeti kézikönyv # 1474-ben Bartholomeo dal Sarasin írt egy rendkívül érthető szöveget a sebekről és azok kezeléséről, melyet 1513-ban ki is adtak. A természetes gyógyulás erejére hagyatkozva kijelenti, hogy a karddal vagy késsel ejtett, kicsiny, friss és nem komplikált sebesüléseknél csak kötést alkalmazzanak, a mély sebeknél pedig párnát és kötést, a gyógyszert a sebek körül lehet elhelyezni, nem pedig magában a sebben. Azt is javasolja, hogy a sebet naponta mossák le meleg borral.

A legjobb # A 12. és 13. században a kórházak üzemeltetése folyamatosan átkerült az egyháztól a helyi hatalomhoz. A szóbanforgó korszak legnagyobb kórházai ettől kezdve fejlődtek ki. Ide tartozik a londoni Szent Bertalan és Szent Tamás Kórház, a római Santo Spirito, valamint a párizsi Hotel Dieu.

A középkori kórházakban a betegeket, öregeket és otthontalanokat gondozták, de kisgyermekeket is oktattak és befogadták az utazókat. Gyakran működtek díjazásos alapon.

Rendkívül sok, ilyesfajta intézmény volt. A középkor vége felé Londonban kb. 34 kórházat és szeretetházat találunk. Ezek legtöbbjét gazdag üzletemberek alapították, akik mindezt keresztényi kötelességüknek tekintették. Richard (Dick) Whittinton (meghalt 1423-ban) egy tehetős textilkereskedő és London polgármestere, a legemlékezetesebb ezek közül. Azonban a napi irányítás eléggé erőtlen és korrupt volt. Sok kórházat be kellett zárni, vagy a polgári hatóságok kezdték üzemeltetni: London 10 leprakórházából négyet a polgármester irányított.

A legrégibb, ma is működő kórház # A párizsi Hotel Dieu manapság egyike volt a világ legrégibb kórházainak: a 7. században alapította Párizs püspöke. 1492-ben már 800 éves volt. Általában zsúfolt lehetett, néha ketten is feküdtek egy ágyban. A halál mindennapos dolognak számított. A holttesteket a betegek szeme láttára burkolták halotti lepelbe.

Az első whisky # A 12. században fedezték fel, hogyan lehet a borból pálinkát desztillálni. A terméket, melyet gyógyszernek képzeltek, aqua vitae-nek (az élet vizének, vagyis elixírnek) nevezték. A 15. századra más anyagokból is desztilláltak szeszt, elsősorban a malátából a whiskyt. IV. Jakab skót király kincstárának feljegyzései azt mutatják, hogy 1500 körül az udvarban a whiskyt fogyasztották, bár nem teljes mértékben gyógyászati célokra. A legtöbb szeszes ital azonban megőrizte a nevében rejlő képzelgést. A "whisky" szó az uisge-ből, vagyis a gael uisge beatha rövidített formájából ered, melynek jelentése "az élet vize", vagyis eau de vie. A vodkának is ugyanez a származtatása. Egy 14. századi termék, a borpárlat, neve a német gebrannter Wein szóból ered, melynek jelentése: "égetett" vagyis desztillált bor.

A legszívesebben látott, egyetemes gyógyszer # A bort már a görögök és a rómaiak óta használták gyógyászati célokra; egyike volt annak a néhány dolognak, mely fel tudta oldani a betegség kezelése során alkalmazott vegyi anyagot. A villanovai Arnald értekezésének a Liber de Vinis-nek (A borok könyvének) a 14. század eleje körüli kiadása óta a bort széles körben alkalmazták, mint erősítő szert, fertőtlenítő anyagot és a dunsztkötések során szükséges preparátumot. A 15. század végére, a borokban növényi, ásványi és állati adalékanyagok feloldásával készített theriakák széleskörű fogadtatásra találtak, mint egyetemes gyógyszerek. Előállításuk elsődleges központja Kairó volt. Villanovai Arnald javasolta, hogy ha a borba gyömbért és fahéjkérget tesznek, és utána a keveréket, mint a rózsavizet desztillálják, az így keletkező párlat meg tudja gyógyítani a bénulást, jó a hideg arcra és a hideg megbetegedésekre. A szép nőknek fehér, finom és kellemes arcszínt kölcsönöz.

Protézisek első említése # A római költő, Martial (meghalt Kr. u. 104-ben) egyik epigrammájában említi a protézist. Ez a legkorábbi, ismertebb utalás.

A legkorábbi protézisek # Az etruszk sírok felfedezése óta tudjuk, hogy legalábbis részleges protéziseket viseltek már Kr. e. 700 körül Itáliában. Némelyiket véglegesen rögzítették a már meglévő fogakra, mások eltávolíthatók voltak.

Az első, teljes protézis # Európában a legkorábbi, teljes protézist egy svájci sírban találták meg, mely a 16. század elejére datálható. Ismeretlen viselőjét az ökör combcsontjából faragott protézissel látták el, a felső és alsó részt dróttal egyesítették.

Az első szemüveg # A szemüveget az 1280-as években Toscanában találták fel. Használata gyorsan elterjedt, de társadalmi hatását a 14. században jelentkező Fekete Halál eltakarta. A 15. század során a fiatalemberek előbbre jutása lelassult, mivel tovább tudtak tevékenyen dolgozni az öregedő férfiak minden olyan foglalkozás esetében, amely gyakori olvasást igényelt. (A lencsék készítésének szakértelme a 16. században vált jelentőssé, a teleszkóp kifejlesztése során.)

Közlekedés, szállítás

A legnagyobb úthálózat # A spanyolok érkezése előtt Amerikában épített, legnagyobb úthálózat az inkák 20.000 km-nél is hosszabb Inkario-ja volt, mely több, mint 30 szélességi fokot fogott át északtól délig, és a mai Dél-Kolumbiát kapcsolta össze Chilével. Közép-Amerikában a leghosszabb, ismert út Cobától Yaxunáig nyúlt a Yucatán félszigeten, kb. 100 km-es hosszúságban.

Az inka utak a terepet követték, mivel a kerék ismeretlen volt, így hát a forgalom sem volt különösebben sűrű - a közlekedés gyalog és lámák segítségével történt. Meredekebb helyeken, az utat a kőből vájták ki, és így képeztek egyfajta lépcsőt. A lapos részeken az út 7 m széles is volt.

A legmagasabban fekvő, kövezett út # Az Inkario a mai Peru területén Huarochiri és Jauja között 5090 m magas hágókon haladt át. A part menti és felföldi útrendszereket kapcsolta össze.

A legmagasabban fekvő tambo # A tambók állomások voltak és egyben raktárak is, az inka útrendszer mentén. A legmagasabban fekvő a Huamchuco és Conchucos közötti Mallebambánál a tenger szintje fölött több mint 3960 m magasan elhelyezkedő Castillo Grande volt.

A leghosszabb afrikai karavánút # A Szaharát három, fontosabb karavánút szelte át, melyek a karthágói idők óta működtek. Ezek közül a leghosszabb Tunisztól Agadesig nyúlt, 2240 km hosszú volt. A másik, jelentősebb karavánút a marokkói Marrakech-től Timbuktuig kb. 2080 km-en át kígyózott.

A leghíresebb # A selyemút Kína belsejét kapcsolta össze az északi sivatagokon keresztül a Földközi-tengerrel. A 16. század során az új, tengeri, kereskedelmi útvonalak következtében összeomlott. Ez, a szinte korokat áthidaló, rendkívüli karavánút Eurázsia egyik végétől a másikig selymet, fűszereket, aranyat és gyapjút szállított. Az értékes árut gondosan becsomagolták, és nem a tevék hátára pakolták, mint a múltban, hanem kínai dzsunkákra rakták, és úgy szállították el a várakozó európai gályákig.

A legnagyobb indiai út # Szur szultán Sher Sah - aki 1530-ban Delhi trónjáról letaszította a második mogul uralkodót, Humajunt - Észak-Indiában építtetett egy, később a Nagy Ormány Útjának nevezett, fontosabb utat. Ez az Indus völgyét a kelet-indiai Bengáliával kötötte össze és elsődleges kapocsként szolgált a mogul hátország területén.

A legmozgékonyabb társadalom # A Közép-Keleten és Észak-Afrikában nem volt a rómaiakéhoz hasonló útrendszer. Ezeken a főként száraz területeken a tevét használták a nagyobb távolságra történő utazásokhoz. A középkorban a mohamedán világ volt a legmozgékonyabb társadalom egészen a modern időkig. E mozgékonyság ösztönzője a vallásosság, a kereskedelem és a politika volt. Az utazókat sokszor segítették könyvek, melyek minden részletét megadták az iszlám világot szerte beágazó, fontosabb útvonalaknak.

A legkorábbi, ismert útikönyv zarándokok számára # Kb. Kr. u. 330-ban íródott A Bordeaux-tól Jeruzsálemig útikönyv. megadja a távolságokat a szálláshelyek között, valamint ezek helyét is, ahol lovat vagy szamarat lehetett váltani útközben. Ezt a könyvet különböző formában újból és újból lemásolták, finomították és sokszorosították is számtalanszor a következő ezer évben.

Az első útitérképek # Egy 13. századi angol szerzetes, Mathew Paris, vázolta fel a zarándokok számára Angliában és déli irányban Dovertől Itáliáig követendő útvonalak térképét. Ezeket tekinthetjük Európa első, használható útitérképeinek. Erhard Eyzlub, egy Nürnbergből származó iránytűkészítő 1500 körül állított össze egy úttérképet. Ezt Der Rom Weg (A Rómába vezető út)-nak nevezték, és északon Dániától, délen Nápolyig terjedően várostól-városig feltüntette pontok segítségével a Rómába vezető, fontosabb útvonalakat.

A legforgalmasabb hónapok # Bár Európában a szárazföldön az év minden szakában lehetett mozogni, természetszerűleg jobbak voltak az utak tavasszal és a nyári hónapokban. A kereskedelem szempontjából a legforgalmasabb hónapok márciustól júliusig terjedtek. Mivel az Európát átszelő, szárazföldi utazás akár három hónapba is beletelhetett, és a kereskedőhajók nem nagyon vitorlázgattak a Földközi-tengeren a viharos téli hónapokban. Ingadozó volt a kereskedelem. Egy itáliai jegyzetíró, Guicciardini, 1567-ben arról írt, hogy az idő tájt 500 hajó is volt Antwerpennél a folyón, és ezekből naponta 200, utast szállító kocsi és 2000 szekér rakodott. Meglehet, hogy mindez túlzás, és a forgalom kisebb volt, de az szinte bizonyos, hogy kb. 40 útikaraván indult el havonta a forgalmasabb hónapokban Antwerpenből.

A legmagasabb hágók # A Nyugati-Alpokban, az Itália és Franciaország közötti útvonalakon ez a cím a Szent Bernard-hágót illeti meg (2472 m). Bernardról nevezték el, aki négy évszázaddal korábban híres szeretetházat alapított ott. A kolostor gazdag volt, 98 pap lakott benne. Az Alpok középső részén, Itália és a Rajna völgyénél a Septimer (2310 m) nyitva volt ugyan, de ha hó esett, nehéz volt a megközelítése. Gyakran keltek át a Splügenen (2116 m). A Szt. Gotthárd (2114 m) sok utazót és állatot engedett át Andermatt és Göschenen között egy felfüggesztett pallóhíd, az "ördög hídja" segítségével, hogy meg lehessen kerülni a Schökkenen hegyszoros meredek szikláit. Ők aztán jó hasznát vették a menedékhelynek. A Keleti-Alpokban pedig, az Itália és a Duna közti útvonalaknál ott volt a Brenner hágó (1371 m).

Postai szolgáltatások # Mindig ott került megszervezésre, ahol erős volt a központi kormányzás a mohamedán világban. Sok állomás működött, melyek rendszerint 24 km-nyire helyezkedtek el egymástól. A futárok főként tevét vettek igénybe. A postamesterek nemcsak a hivatalos levelek továbbításáért voltak felelősek, hanem azért is, hogy a központi kormányzat számára továbbítsák az egyes tartományok pénzügyi, gazdasági és politikai híreit. A mamelukok idején, 1250-től 1517-ig, galambposta is működött - erre még különleges, könnyű "légipostai" papírt is igénybe vettek.

A legújabb postai rendszer # Indiában ugyanúgy, mint másutt, az üzeneteket futárok szervezett váltórendszere segítségével, vagy pedig lóháton továbbították. Pár mérföld után váltották az állatokat. Ibn Battuta (1304-68), az arab utazó, jegyezte fel, hogy a gyalog közlekedő hírvivők gyakran gyorsabban értek rendeltetési helyükre, mint a lovasposta. 152-ban a mogul uralkodó, Babur (1527-30) javított a szolgáltatáson. Elrendelte, hogy Agrától Kabulig húzódó utat mérjék fel, és 57 km-enként építsenek állomást. Ott mindig készenlétben várták a postalovak, hogy továbbvigyék a futárokat.

A leggyorsabb hírvivők # Az inka világ büszkesége postai rendszere volt, melyet 1450 körül a 9. inka, Pachacuti Inca Yupanqui (1438-71) intézményesített. Két királyi útvonal volt, melyek mentén rendszeres postai szolgáltatást tartottak fenn. Az 5200 km hosszan húzódó, magasabban fekvő, másnéven Andok-beli, a kolumbiai Ancasmayotól az argentínai Tucumanig tartott; 1498-ban fejezték be. A spanyol Pedro de Cieza de Leon az egészet bejárta 1547 és 1550 között. A rövidebb, 4032 km-es, partmenti útvonal az észak-perui Tumbestől a chilei Mauleig húzódott. A chasquik ("aki ad, aki kap"), az inka birodalom postafutárai átlagban és útszakaszonként 2,4 km-t futottak akár 5232 m-es magasságban. Az egyes állomásokon O’kla (kőkunyhó) volt, ahol 15 napos időtartamra két futárt szállásoltak el. Körülbelül minden tizedik O'kla-ban gondoskodtak Tambos-ról (élelmiszerraktárról). Quitótól Cuzcóig, mely 2000 km-es távolságot jelent, a hír öt nap alatt jutott el, vagyis a hihetetlen 400 km-es sebességgel, más szóval 3,6 perc/km-es átlagsebességgel, mindezt pedig hegyes terepen!

Postai úton továbbított jég # A postaszolgálat figyelemreméltó teljesítménye volt a jég szállítása italok hűtésére. A mamelukok idején öt teverakományt küldtek rendszeres időközönként Szíriából Egyiptomba, a kincstár költségére.

Az utak rekord-rövidségű megtétele Európában # A legrövidebb, feljegyzett időtartam, postaküldemény esetében, Rómától Velencéig másfél nap volt, ezen az 576 km-es útvonalon. Párizstól ugyanez hét napig tartott, a spanyolországi Barcelonától nyolcig, Londontól kilencig, Konstantinápolytól 15-ig és a szíriai Damaszkusztól 28 napig. Különleges futár ezeken az értéken még javíthatott, ha másért nem, hát azért, mert a 15. század vége felé kötelező volt szinte egy bizonyos díjat fizetni, mely az időtartamnak megfelelően csökkent. A közönséges küldemények inkább gyakoriságuktól és az általános normáktól függöttek, mintsem a megtett távolságtól. Gyakran egészen bizarr útvonalon mentek. Portugália királyának római követei leveleiket a belgiumi Antwerpenen keresztül juttatták el Lisszabonba, vagyis északi irányban több száz mérföldes kitérőt tettek.

A leggyorsabb útvonalak # Átlagban egy ló és lovasa 24 km/órát képes megtenni. A lovak rendszeres váltásával, a lovas egész meglepő teljesítményt érhet el. 1482-ben a Londontól Edinburgh-ig mért 640 km-t váltott lovasokkal két nap alatt meg tudták tenni.

A legalkalmasabb és a leggyorsabb állatok # 1483-ban Felix Fabri barát, egy német szerzetes és zarándok, a következőképpen dicsérte a teve erényeit: "Különösen jól alkalmazkodnak, és megfelelnek a sivatag átszeléséhez. Egy nap alatt akár 100 olasz mérföldet is képesek megtenni. A teve keveset eszik, megél szénán, fakérgen és leveleken is... Kedveli az állott vizet, és sok napig tűri a szomjúságot. Szinte hihetetlen, de akár 12 napig is megvannak ivás nélkül."

Az első "szekerek" # A középkori kocsi nehéz és ormótlat jármű volt. Felfüggesztése primitív. Az 1400-as években a szekér főrészét a tengelyekre rögzített oszlopokról szíjakon függesztették fel. Az udvarhölgyek kocsikon utaztak. A kocsi teste közvetlenül a kerekeken helyezkedett el, és kettő, négy vagy hat lovat fogtak be elé. A ponyvatartó abroncsok fölé bőrből vagy gyapjúból készített tetőt húztak. Az 1400-as évekig ugyanolyan méretű volt az első és a hátsó kerék. A hintót, amely már kényelmesebb volt és a hátsó kerekei nagyobbak lettek, mint az elülsők, húzhatta egyetlen ló is. Európa-szerte csodálták künnyűségéért a magyarországi hintókat (egy magyar város, Kocs után kapta nevét, ahol az 1400-as években készítették először).

Az első angliai hintót 1555 körül gyártotta Rutland grófja számára Walter Rippon. Kb. ez idő tájt jelent meg az angolban a "szekér" szó is, mely nehezebb, inkább munkavégzésre használt járművet jelentett.

A legtovább fennmaradt szállítási vállalkozók # Egy skót szállító cég, az aberdeeni Shore Porter Society 1498-ban alakult. Ugyanabban az évben a városi tanács úgy döntött, hogy teherhordókat bíz meg, a rakpartról a hordóknak a kisváros bármely részébe történő szállítására. (A fent említett, és akkor létrejött társaság évszázadokig fennmaradt, mint egyfajta társulás a szállítók, egy bútorraktár és vámraktár között.)

Gyermekek szállításának legkülönlegesebb módja # Az Amerikába jött európaiakat igencsak meglepte, hogy az indián nők a hátukon cipelték gyerekeiket, az erre a célra készült kosárban. Amerika-szerte hasonló tartókat használtak azok az asszonyok, akik kisgyermekeiket magukkal vitték a munkába is.

A travois első leírása # Pedro de Castenada, aki Francisco Casquez de Coronadót 1540-42-ben Amerikában mindenhová elkísérte, írta le a síkság indiánjai által használt travois-t (ez ló vagy kutya által húzott, két párhuzamos rúd, amin szállítóheveder vagy háló van kifeszítve): "Sátraikkal meg rudakkal megrakott kutyák seregével utaznak, az állatokra pedig mór stílusú málhanyergeket raknak. Amikor a teher elmozdul, a kutyák üvöltenek, hogy odahívjanak valakit, aki rendberakja az egészet." A kutyák terhét kb. 20 kg-ra becsülték.

Az első, szórakozásra készített szánok # Németországban, különösen Nürnberg környékén voltak népszerűek a szamarak vagy kutyák által húzott, könnyű szánok. 1452-ben annyira kikeltek az emberek a könnyelműség és a hazárdjátékok ellen, hogy 52 ilyen járművet egyszerűen elégettek Nürnberg piacterén.

A legrégebbi kikötő # A főníciaiak már Kr. e. 1350 körül felépítették a Földközi-tenger keleti partvidékén Szidón és Türosz kikötőjét.

A legnagyobb kikötő # A 15. század során az egyiptomi Alexandria, az itáliai Génua és Velence kikötői versengtek a Földközi-tenger medencéjének legnagyobb kikötője címért.

A leggazdagabb északi kikötő # A velenceiek, akik nagyon sokat utaztak, a belgiumi Antwerpent tekintették a 15. században a világ legnagyobb és leggazdagabb kikötőjének. A velencei utazó így írt róla: "mindenütt csak úgy áramlik a pénz, mindent adnak és vesznek, és mindenki, függetlenül attól, milyen alacsony származású vagy lusta, a maga módján meggazdagszik". A 16. század elejére Antwerpen lakossága 100.000 fölé emelkedett és a kikötővárosban több mint száz üzleti vállalkozás tevékenykedett.

A jelentősebb európai kereskedőflották # Velence flottája volt a legnagyobb, kb. 80.000 tonnával. A Hanza Szövetség flottája következett ezután, mintegy 60.000 tonnával. Génua flottája a negyediknek számított, 30.000 tonnával.

A flották nagysága # A hajók gyakran vitorláztak flottát alkotva. Ennek különböző okai voltak: a rakományt gyakran csak bizonyos évszakokban lehetett beszerezni; a szelek, elsősorban az ázsiai monszunok szigorúan meghatározták azokat az időpontokat, amikor a hajók mozoghattak; nagyobb számban biztonságban érezhették magukat; ha az összes kereskedő egyszerre távozott és érkezett, senki sem élvezett méltánytalan előnyt a társaival szemben. Nyugaton a legnagyobbak azok voltak, amelyek a Balti-tengert járták. Akár 100 vagy több hajóból is állhattak. Még nagyobbak voltak azok a flották, melyek az Északi-tengeren heringet halásztak. A hajók száma gyakran elérte az 500-at is.

A legjobban megadóztatott folyók # A folyami szállítás könnyen megadózható volt, mivel egy nagyobb bárka nem tudott ugyanúgy irányt változtatni, mint az úton a kocsi. 1500-ban volt olyan időszak a németországi Rajna folyó mentén, hogy 70 helyen is vámot kellett fizetni. A franciaországi Szajnán pedig állítólag 10-12 km-enként kellett az uszályoknak vámot fizetniük.

A leghosszabb, mesterséges víziút # A kínai Nagy Csatorna (Dan Yunhe) több, mint 1600 km hosszan húzódott: legtöbb szakasza több, mint 30 méter széles volt. A déli Hangzhou-tól az északon fekvő fővárosig, Pekingig terjedt, útközben öt nagy folyót szelt át. Zsilipkapukból és víz hozzávezetéséből álló ügyes rendszer tette lehetővé, hogy a tengerszint fölötti 57 m-es magasságra lehessen emelkedni a csatorna középső szakasza táján. 600 és 1327 között építette fel több, mint 5 millió ember. (A kínai főváros ebben az időszakban északon volt, viszont az ország legjelentősebb gabonatermő vidékei délen. A kínai Nagy Csatorna mesterséges, szállítási útvonala a császárság fennmaradásához lényeges volt.)

Az első Szuezi-csatorna # Amikor 1483-ban az egyik szentfoldi zarándoklat alkalmával Felix Fabri barát eljutott a Vörös-tengerig, megkönnyebbülve fedezte fel, hogy nem kell hajón átkelnie rajta, mivel azt hitte, hogy csatlakozik a Földközi-tengerhez. Nagymértékben csodálta az ókori egyiptomiak azon igyekezetét, hogy: "a Vörös-tengert összekössék a Nílussal; ennélfogva hozzáfogtak, hogy átvágják magukat a földnyelv hegyein, dombokat szeljenek ketté, átvágják a sziklákat és a köveket, és végül csatornát és víziutat hozzanak létre egészen Arsione városáig, amelyet Cleopatridisnek is neveznek. Ezt a csatornát először Szeszortisz, Egyiptom királya kezdte el építeni, még a trójai háború előtt, drága pénzen. Utána Perzsia királya, Dáriusz igyekezett befejezni, de nem sikerült neki. Végül II. Ptolemaiosz fejezte be, tökéletes eleganciával, mégis oly módon, hogy az árkot elrekesztették és egyedül csak neki nyílt meg. E munkával a régi kor emberei egyesíteni szándékoztak a keletet és a nyugatot."

A Panama-csatorna # A spanyol Gaspar de Espinosa javasolta előszöt, hogy ássanak csatornát 2000 amerikai bennszülött segítségével a Csendes-óceántól a Karib-tengerig. 400 év telt el, mire elképzelése valóra vált.

A legnagyobb amerikaiak # Kolumbusz Kristóf első útja során 1492-93-ban a Karib-szigeteken látott először canoa-t (kenut): "Minden szigeten nagyon sok kenujuk van, az evezős gályák mintájára, némelyikük nagyobb, némelyikük kisebb. Sok közülük nagyobb, mint egy 18 padsoros gálya. Nem szélesek, mivel egyetlen fatörzsből készülnek (egy darab, hatalmas selyemfából faragják, majd égetik ki mindegyiket),... a gálya nem tudna evezéskor lépést tartani velük, mivel amazok mozgása egyszerűen hihetetlen... Láttam már olyan kenut, amelyben 70, sőt 80 férfi is volt, mindegyikük evezővel, és mind előre nézett." Az általa megpillantott legnagyobbra akár 150 ember is ráfért.

Fából ácsolt kenuk # Kolumbusz második útjának (1493) egyik résztvevője feljegyezte, hogy: "A nagyobb hajók oldalát egymáshoz rögzített gerendákból készítik, és 24,4 m hosszúak... Evező gyanánt széles deszkákat használnak, mint amiket a mi pékjeink alkalmaznak, a sütőkemence megrakásakor." 1494-ben, Kolumbusz 29 m-esnek mérte az egyik ilyen, fatörzsből kialakított csónakot, 1502-ben pedig a fiatal Kolumbusz Ferdinánd a honduraszi öbölben 2,5 m széles, 25-evezős kenukat látott.

Aki elsőnek evezett végig Amerikán # 1513-ban, Vasco Nunez de Balboa, a panamai partok parancsnoka, szerzett néhány kenut és - az első európaiként - végigevezett a Karib-szigetektől a Csendes-óceánig terjedő esőerdőn.

A leggyorsabb közlekedés # Amikor Mexikót 1521-ben meghódították, a becslések szerint 50.000 kenu lehetett a fővárosban, Tenochtitlanban és a közeli tavakon. Acailan (a kenuk földje) Dél-Mexikó Chiapas tartományában elsődleges cserekereskedelmi hely volt. A kereskedők kicsivel több, mint egy nap alatt el tudtak evezni 160 km-t az öböl partjáig, bár visszafelé ugyanez az út majdnem három hónapot vett igénybe.

A kajak első leírása # Bár kajakokat elég gyakran láthattak, Dioise Settle mester, Martin Frobisher 1577. évi utazásának krónikása volt az első, aki fel is jegyezte a látottakat. A kanadai Baffin sziget kétféle, bőrből készült csónakjáról így ír: "A nagyobbik nemigen tér el a mi, könnyű, keskeny csónakjainktól, melyben 16 vagy 20 férfi is helyet foglalhat... a másik fajta (kajak) azonban egy ember számára szolgál, aki egyetlen lapáttal evez."

A feljegyzések szerinti legnagyobb, amerikai bennszülött hajóhad # 1541 márciusában Hernandes de Soto találkozott az indián főnökkel, Aquixoval, aki a Mississippi mentén sok város és nép ura volt. Aquixo fegyveresekkel megrakott 200 kenuval érkezett. Okkerszínűre voltak festve az emberek, hatalmas, fehér és színes tollkötegeket viseltek, és tollal díszített pajzsaik voltak. A harcosok - mind jó kiállású férfi - szálegyenesen álltak minden egyes kenuban az elejétől a végéig, így védték az evezősöket. Aquixo saját dereglyéjén foglalt helyet, vászontető alatt és onnan osztogatta utasításait a többieknek.

Egy korabeli, portugál szemtanú azt mondta: "olyan volt, mint valami híres, gályákból álló hadihajó raj".

Úgy gondolják, hogy a bennszülöttek át tudtak kelni Új-Guineából Ausztráliába már 40.000 évvel Kr. e. az akkor legalább 70 km-es Torres szoroson. Úgy vélik, kettős kenukat alkalmazhattak. A mai napig fennmaradt, legrégebbi "csónak" egy hollandiai Pessében talált darab, melyet fenyőfából faragtak ki, és Kr. e. 6315±275-re datálható vissza körülbelül. Jelenleg az asseni tartományi múzeumban van kiállítva. A csónak legkorábbi ábrázolása esetében vita van még a jelöltként szóba jöhető, esetleges sziklarajzok korát illetően, melyek mind az átmeneti kőkorszakból származó, bőrből készített csónakokat ábrázolnak. Ezek a következők: a norvégiai Hognipen (Kr. e. kb. 8000-7000); a spanyolországi Minateda (Kr. e. 7000-3000); és Kobystan (Kr. e. 8000-6000).

A teljes egészükben egy anyagból készült csónak # Az Indiai-óceánon található Maldív-szigetek népe hajóit egyetlen fafajtából, a kókuszpálmából készítette. A törzs, az árbóc, a vitorla és a kötélzet mind a pálma fájából vagy rostjából készült. Ez adta a rakományt is.

A legsikeresebb # A 15. és 16. században a Földközi-tengeren tevékenykedő "nagy gályák" voltak. Tulajdonképpen fegyveresekkel kiegészített kereskedőhajók, melyek egyaránt tudtak vitorla és evezők segítségével is haladni, ugyanakkor meg tudták magukat védeni, ha kellett. Biztonságosak és megbízhatóak voltak, különösen a Velencei Köztársaság hajói. Maximális méretük: az orrtól a tatig kb. 41 méter, szélességük (csak a hajótörzsé) 5 méter.

A legnagyobb észak-európai # A Földközi-tengeren rendkívül fontosak voltak az evezős hadihajók. Az angol és francia uralkodók is sok, evezővel ellátott hadihajót alkalmaztak. Ezek közül valószínűleg a legnagyobb a VIII. Henrik által 1515-ben építtetett, 800 tonnás Great Galley, mely talán egyben az Angliában épített utolsó, nagyobb méretű, zsalu felhasználásával épített hajó.

A legnagyobb teljesítményű # Az evezősök elhelyezésének hagyományos módja: a lépcsősen elrendezett evezőpadokra több evezőst ültettek, mindegyikük saját lapátjával dolgozott. Körülbelül 1534-től fogva (legalábbis Velencében) új rendszert vezettek be. Ezután az egy padon helyet foglalók mind ugyanazzal a lapáttal dolgoztak. Ez az egyszerűbb rendszer lehetővé tette, hogy több férfit foghassanak munkára, növelve a gyorsaságot és a teljesítményt is.

A leggyorsabb # A könnyű hadigályák 7-10 csomós sebességet is elérhették, de csak kb. 20 perces, rövid időtartamú erőbedobással. Evező igénybevételénél az átlagsebesség kb. 2-3 csomó lehetett, ha egész nap tartott az út. Dél-Ázsia hatalmas, kenuszerű járművei valószínűleg felvehették a versenyt ezzel a sebességgel. A Földközi-tenger jól megtermett gályái szintén figyelemreméltó gyorsaságot értek el, és nagy távolságokat tudtak megtenni. Ezek a hatalmas gályák háromárbócosak voltak. Ha a tengeren tartózkodtak, főként a vitorlákra hagyatkoztak. Az evezőket csak kis távolságra használták és szükséghelyzetben. 1509-ben háború fenyegetett és az itáliai Otrantóból származó gályákat sürgősen hazarendelték az angliai Southamptonból. 31 nap alatt tették meg a 4000 km-es utat - ami több, mint 128 km-es sebességet jelent naponta.

A legutolsó, hatalmas gályák # A velencei kereskedelem 15. századi összeomlásával együtt járt a velenceieknek a hajózásban betöltött uralkodü szerepének összeomlása is. 1532-ben befejeződött az utolsó, hatalmas gályáknak az Észak-Afrikába irányuló hajózása, három évvel később pedig ugyanez történt Észak-Európa irányában. 1535-ben 26 hatalmas gálya hajózott ki Velencéből, melyek vízkiszorítása összesen kb. 4000 tonna volt; 1557-ben már csak négy gálya hajózott.

Az utolsó, fennmaradt gálya # Ezt a törökországi Isztambul tengerészeti múzeumában őrzik. Egyszerűen Kadirga-nak (ami törökül gályát jelent) nevezik. Ez a 24-evezős gálya a hagyomány szerint II. Mohamed szultáné volt.

Az első kormánylapátok # Először ázsiai hajókon alkalmazták, nagyon valószínű, hogy kínai dzsunkákon. Feltalálásuk lehetővé tette a kormánykerék hatékony és egyszerű kezelését, és jobban meg is felelt mindenfelé méretű hajó irányításához. Az addig használt, lapátszerű kormány, mely nyugaton még a 13. század során is használatban maradt, igencsak korlátozta a hajók nagyságát, mivel a kormányzásra használt lapátot nem lehetett csigák, kötélzet vagy kormány-körnegyedek nélkül alkalmazni. Több, mint valószínű, hogy Európában a felfedezések kora soha nem kezdődött volna meg, ha nem kerül sor a keleti tengerekről származó kormánylapát bevezetésére.

Az első, modernkori hajótörzs megtervezése # A kínai dzsunkákat úgy építették fel, hogy a legnagyobb szélesség jóval a tat felé jelentkezett inkább, mintsem - ahogyan az európai kiképzésű hajóknál volt - az orrtól a tatig mért távolság 40 százaléka körül. Ez a tervezés csökkenti a felületi súrlódást, mivel a hajótörzs a vízben mozog. Manapság is kedvelt modellje ez a modern versenyjachtoknak. A nyugati vitorláshajók hagyományos törzsét a tőkehal formájára mintázták, azaz, a feje felé a legszélesebb. A dzsunkák törzsének tervezését a vízimadarak befolyásolták. Mivel a madarak, a hajókhoz hasonlóan a víz felszínén mozognak, a logika nyilvánvaló.

Az első, vízzáró rekeszek # Már a 10. század eleje táján a kínai dzsunkákat vízzáró rekeszekkel építették, hogy lehetővé tegyék a hajók lebegését még akkor is, ha a vízvonal alatt kilyukadnak. Marco Polo volt az első nyugati, aki rácsodálkozhatott erre a találmányra, melyet aztán sokkal később világszerte elfogadtak és alkalmaztak a hajóépítők.

Az első stabilizáló berendezések # A nagyméretű kínai hajókon elhelyezett, legelülső, vízzáró rekeszt gyakran úgy tervezték meg, hogy lehetővé tegye a vízvonalon fúrt lyukakon át a víz be- és kiáramlását. Célja az volt, hogy csökkenthessék a nyugtalan tengeren jelentkező hánykolódást azzal, hogy lehetővé teszik a rekesz elárasztását, amikor az orr alámerül és a kiürülését, amikor az később felemelkedik. Ily módon is csökkentették a mozgás hevességét.

A legjobban kezelhető vitorla terve # Az európai, négyszögletes vitorláktól eltérően, a kínai dzsunkák első és hátsó felszerelésű, trapéz alakú vitorláit kisszámú, a fedélzetről dolgozó legénység is kezelni tudta. Egyedülállóan egyszerű volt a vitorlák bevonása vagy kiengedése; teljes hosszúságban elhelyezett lécek lehetővé tették a vitorla gyors leeresztését. Használaton kívüli részei egyszerúen összekötözhetők voltak az alsó vitorlahíd mentén. Soha nem volt szükség rá, hogy a legénység felmenjen a magasba. A dzsunkák vitorláját a maximális aerodinamikai hatásfok érdekében trimmelni is lehetett, mivel minden egyes léc végére odaerősítettek egy szarvkötelet. A legnagyobb hajókon, az árbócokat gyakran lépcsőzetesen helyezték el inkább, hogy egyik vitorla se takarja a másikat, amikor a hajó szélirányban fut.

HAJÓÉPÍTÉS EURÓPÁBAN

A középkori Európában két komoly hagyománya volt a hajóépítésnek és a felszerelésnek. Ezek az 1400-as évekre nagyjából elkülönültek. Észak-Európa jellegzetes, tengerjáró hajóinak egyetlen, négyszögletes vitorlája volt, és zsindelypalánkolású törzse. A négyszögletes vitorla nagyszerű volt a hátszéllel történő haladáshoz, viszontnem volt hatékony a széllel szemben. A törzset átlapolt lemezekből, héjszerűen építették fel, a peremeiknél aztán ezeket rögzítették. A szerkezet teherbírása a zsindelypalánkokból készült köpenyben rejlett inkább, mintsem az abba behelyezett keretektől (lásd a rajzokat). A nagyobb méretű, dél-európai és földközi-tengeri vitorlásoknak egyetlen, négyszőgletes vitorlája volta főárbócon (a négyszögletes vitorla északi kifejlesztésű, 1300 körül kezdték alkalmazni a Földközi-tengeren), viszont néha háromszögletű vitorlát is találunk a hátsó árbócon. A háromszögletű vitorla hasznos volt szélirányban, és manőverezhetőbbé is tette a hajót. A déli hajók törzsvázas építésűek voltak (néha nevezik karavella kiképzésnek is). A keretekre előre felszerelt vázakból készítették, erre szögezték rá aztán a zsindelylemezeket.

Az 1400-as évek utolsó évtizedeiben ez a két hagyomány ötvöződött, és így alakult ki az igazi "európai" típusú hajó, mely ugyanazt az alapvető felszerelési és kiképzési technológiát alkalmazta. Ez a hajótípus kínált lehetőséget Kolumbusznak és a többi korai felfedezőknek az óceánok átszelésére. E tekintetben az első lépés a kétárbócos felszerelés alkalmazása lett.

Az első, vázas építésű hajók Észak-Európában # Bár a Földközi-tengerről származó, vázas felépítésű hajók az 1200-as évek vége óta eljutottak Észak-Európába, egyetlen, ilyen típusú haj6r61 sem tudunk, amit az 1400-as évek előtt északon építettek volna.

A portugálok terjesztették el északon ezt az építési technikát. Az ő, kicsiny vázas építésű karavelláik törzsének kiképzését másolták le az északiak. Valószínűleg azért, mivel a vázas felépítés kevesebbe került. Törzsük erősebb is volt és könnyebben javítható. Az északiak az "új" típust "karavellának" nevezték el, innen ered a karavella-építésű kifejezés.

Az első észak-európai karavella # Az 1438 és 1440 között a flandriai Szlúszban épített karavella volt az első, ilyen típusú ismert darab ebben a körzetben. 1439-ben portugál hajóépítők készítettek egy 'karveel'-t, Burgundia hercegének, a mai Belgium területén található Brüsszel közelében. Az első, angol tulajdonú karavella valószínűleg a Portsmouth-i Carvel lehetett, mely 1450-ben egy Clais Stephens nevű kalóz birtokában volt.

Az 1500 előtti, legnagyobb karavella # Bár az 1400-as évek során a legtöbb karavella kicsiny hajó volt, akadt nagyra sikerült is. 1500 előtt Észak-Európában a legnagyobb valószínűleg a franciaországi La Rochelle-ben épített 700 tonnás Peter volt. Az 1462-ben Danzigban (a mai Lengyelország területén található Gdanskban) elfogott hajót a helyi hajóépítők tanulmányozták, és így sajátították el a váz kiképzését is. A Peter magántulajdonban volt, de 1400 és 1600 között nagyobb európai hajókat építettek háborús célra a kormányok.

Az első angliai kétárbócosak # A 120 tonnás bálnahalászhajó, az Anne (tulajdonképpen gálya típusú hajó volt) volt az első, Angliában épített, és ismert kétárbócos. 1416-ban készült Southamptonban. A kétárbócos felszerelés származhatott számos, jókora méretű, génuai gálya mintájára is, amit az angolok elfogtak.

Az első háromárbócosak # 1436-tól építették Észak-Európában az első négyszögletes kötélzetű, háromárbócost, amikor a királyi bálnahalászhajót (szlúpot), a Petit Jesus-t, az angliai Hampshire-ben, Bursledonnál átépítették. Ennek a kicsiny, 36-evezős hadihajónak volt orrvitorlája, fővitorlája és tatvitorlája is. Kolumbusznak 1492-ben két hajója volt négyszögletes kötézetű, háromárbócos: a Santa Maria és a Pinta nevű karavella. A harmadiknak, a Nina névre hallgató karavellának, kezdetben csak háromszögű vitorlái voltak. A Kanári-szigeteken azonban átalakították négyszögletűre. A négyszögletű kötélzet sokkal jobb volt hajózáskor, mint a háromszögletű, főleg az Atlanti és egyéb óceánokon uralkodó szeleken.

Az első "európai" hajó # A három- vagy négyárbócos, négyszögletes kötélzetnek a vázas felépítésű törzzsel való egyesítése olyan alaphajótípust eredményezett, mely közösnek számított mind Észak- mind pedig Dél-Európában. Ez volt az első, pán-európainak mondható hajótípus. Az ilyesfajta első, feljegyzésekben megörökített hajó a barcelonai Narcis Argullol tulajdonát képező karavella volt. 1453-ban ehhez a hajóhoz új vitorlázatot készíttetett: négyszögletes fő- és orrvitorlákat, valamint háromszögletű tatvitorlát. Sir John Howard (1463 és 1466 között a suffolki Dunwich-nél építtetett) karavellája ennek az új típusnak a legrégebbi ismert példánya Angliában.

A világ legnagyobb hajói # 1405 és 1433 között a kínai császár főeunuchja, Cheng Ho, egy sor, hatalmas flottát vezetett Jávára, Indiába, sőt, még Kelet-Afrikába is. E hajók legnagyobbika valószínűleg egyben a világ legnagyobbja is volt egészen addig. Ezeknek a hatalmas hajóknak mindegyikén öt árbócot helyeztek el, és állítólag több, mint 130 m volt a hosszuk. A legnagyobbikon 12 fedélzetet találhattunk és sok száz embert szállított. Úgy mérték, vízkiszorításuk 3000 tonna fölött volt. A belső, politikai nyomás végül véget vetett Cheng Ho utazásainak, de ha másképp alakul, egyáltalán nem lehetetlen, hogy ezek a nagyteljesítményű, a tengeri viszontagságokat jól álló hajók megkerülhették volna a Jóreménység fokát, és talán eljuthattak volna Európába is. Az első hajók, melyen Vasco de Gama utazott, ázsiai normák szerint apróeska óceánjárónak számíthattak. 1510-11-ben, a portugálok a malaccai szorosban felvették a harcot egy hatalmas, délkelet-ázsiai jong-gal, el is süllyesztették. Lehet, hogy 1000 tonna fölött volt, azaz tízszer nagyobb, mint de Gama némelyik hajójának mérete.

A legnagyobb, fennmaradt kínai hajó # A Quanzhou Shipet Kína Fujian tartományának Quanzhou öblében, az iszapban fedezték fel. Ennek a hatalmas, 13. századvégi hajónak a törzse csak a vízvonaltól lefelé maradt fenn, de a becslések szerint a hajó teljes hossza 34,6 m lehetett, 9,82 m-es szélességgel és 3 m-es merüléssel. 13 rekeszre osztatta a törzset a tizenkét, hatalmas válaszfal. A törzs fenekét V-alakúra képezték, tőkesúllyal és hegyes orrrésszel. A hajónak legalább kettő, valószínűleg három árbóca lehetett.

A feljegyzések szerinti legnagyobb indiai hajók # Az itáliai utazó, Nicolo Conti, aki 1414 és 1439 között Indiát és a keletet járta, azt írja, hogy látott ötárbócos indiai hajókat is, jelezve, hogy néhány indiai jármű igencsak hatalmas lehetett.

A legnagyobb japán hajók # A Japán és Kína közötti, 1404-től 1547-ig zajló "részletüzletek" folytatására használt hajók 150-200 embert szállitottak és 246 tonnára becsülték a bruttó tartalmukat. A "részletkereskedelmet" 1404-ben hozták létre, amikor a japánok nagyszámú, megosztott bizonyítványt (Kango-t) kaptak, melyet Kínába érkezésükkor fel kellett mutatniuk, illetőleg a Pekingben vagy a dél-kínai Csekiangban levő másik feléhez kellett illeszteniük. Ez biztosította a kínaiaknak, hogy megkülönböztessék Japán hivatalos küldötteit, és az 1350-es évek óta a Kelet-Kínai Tengeren gyakran előforduló japán kalózhajókat.

A legnagyobb angol hajók # Az 1400 tonnás, háromárbócos hadihajó, a Gráce Dieu tartja ezt a rekordot. 1416 és 1420 között építették V. Henriknek Southamptonban. Ez az óriási hadihajó azonban soha nem volt csatában. A Hampshire-i Hamble folyón helyezték el, de 1439-ben tűz martaléka lett. (Törzsének alsó része a mai napig megmaradt a Hamble iszapjában: a tőkesúly több, mint 38 m hosszú.) A Gráce Dieu-n újszerű, háromárbócos vitorlázat volt, de törzse a hagyományos, zsalus kiképzéssel épült fel. Minden palánkréteg három deszka vastagságú volt! A Henry Gráce a Dieu (1000 tonnás) VIII. Henriknek készült 1512 és 1514 között London közelében, Woolwich-ban. Az 1418-as Gráce Dieu-től eltérően, ennek a hajónak hosszú és aktív pályafutása volt, míg végül 1553-ban véletlenül a tűz fel nem emésztette.

A legnagyobb európai vitorláshajók # A németországi Hanza-városok "bárkái" akár 500 tonnások is lehettek. A Baltikumból fa és gabona szállilására használták. Még nagyobbak voltak Génua és Velence magasépítésű gályái, melyek akár 2000 tonnásak is lehettek.

Az európai vitorlások # Portugália és Spanyolország karavellái - Kolumbuszéhoz hasonlóan - 11 csomós (13 mérföld/órás) sebességet is elértek. Ezt a gyorsaságot évszázadokig nem tudták felülmúlni.

A leggyorsabban megtett út # Kolumbusz olyan időrekordot állított fel odaútja során, amit spanyol követői képtelenek voltak megismételni. Csupán 72 napra volt szüksége, hogy elérje a Bahamákat.

A legtovább tartó kereskedelmi út európai vizeken # A génuai gályák - melyek a Földközi-tenger keleti részéről az északon fekvő textilgyártó központoknak szállítottak a festékanyagokhoz timsót, majd textíliákkal tértek vissza - 11.500 km-es oda-visszautat tettek meg. A velencei kereskedőgályák is földközi-tengeri és keleti luxuscikkeket szállítottak, mint pl.: fűszereket, selymet és szőnyegeket Dél-Anglia és Németalföld kikötőibe, Észak-Európába. A 4000 km-es utat megállás nélkül tették meg hazafelé.

A legdrágább hajó # Akkori viszonyok közepette rendkívül drága volt minden "nagy hajó", melyet azért építettek, hogy kiérdemelje királyi uruk büszkeségét és egyben becsvágyát is. Talán egyikük sem került többe, mint a skót hadihajó, a Great Michael, melyet 1511-ben építettek IV. Jakabnak. 3000 (skót) fontot kitevő, éves bérlistája IV. Jakab teljes jövedelmének kb. 10 százalékát emésztette fel.

A legsikertelenebb hajó # Ez a II. Mohamed (1451-81) által építtetett hajó volt. Őt magát lenyűgözték a génuai vitorlások, így hát rendelt egy ugyanilyet a konstantinápolyi arzenáljába. Vízrebocsátásakor azonnal felfordult, és görög tervezője menekülni kényszerült, hogy az életét mentse.

Az első hajók függőágyai # 1492-ig a tengerészek a fedélzeten aludtak, vagy - rossz idő esetén - odalenn a rakományon, a nehezéken. Ők fedezték fel az Antillákon, hogy az emberek ágy helyett függőágyat használnak. Ezeket nemsokára be is vezették, mint kényelmes, helytakarékos hálóhelyeket.

A legnagyobb horgony # A legnagyobb horgony V. Henrik 1418-ban készült hatalmas hajójához a Gráce Dieu-höz tartozott (lásd fentebb). Ez a vashorgony 5,23 m hosszú volt és ágai 3,5 m szélesre nyúltak.

A legtávolabbi határidő # Amikor a 15. századi, újtípusú hajók kifutottak a világ hatalmas, ismeretlen óceánjaira, a rajtuk elhelyezett élelem főként tartósított élelmiszerből állt: sós vízben áztatott hús, szárított borsó és szárított kenyér. A "tengerész-kétszersültet", ahogyan a kenyeret nevezték, nagy mennyiségben állították elő lisztből és vizes tésztából. Olyan keménységűre sütötték, hogy az előzetes számítások szerint ehető maradt akár 50 évig. A tengerészek általában darabokra törték a kenyeret, majd vízbe áztatták, hogy egyfajta hideg zabkását készítsenek belőle. Kolumbusz fia, Ferdinánd feljegyezte, hogy negyedik útja során: "a kétszersült annyira tele volt férgekkel, hogy - Isten bocsássa meg nekem - láttam, sokan egészen napszálltáig vártak, és csak aztán fogyasztották el a belőle készült zabkását, mert nem akarták látni a nyüzsgő férgeket "

Az iránytű legkorábbi ismerete # A kínai buddhista pap és csillagász, Yi-hsing, a Kr. u. 8. században írt a mágnestű polaritásáról, és annak kitéréséről. Egészen a 12. századig sem az európaiak, sem az arabok nem jegyezték fel ezt az ismeretet. Bár a mágnestű tulajdonságait le tudták írni, egy Shen Kuo nevű szerző, 1086 körül megjegyezte, hogy "senki sem képes mindezt megmagyarázni". Eredetileg, az iránytűt arra találták ki, hogy a közép-ázsiai seregeket és utazókat átvezesse a sivatag és a sztyeppe egyhangú vidékein. Természetes volt, hogy a tengerre is kikerült. A kínaiak azonban, akik nem tudtak a mágneses sark létezéséről, feltételezték, hogy a műszer a déli irányt jelzi. Az iránytű kínai neve a mai napig: "délre mutató tű".

Az iránytű első európai leírása # 1269-ben egy francia kereszteslovag, egy bizonyos Petrus Peregrinus de Marocourt, leírt egy műszert, mely olyan, mint valami egyszerű, modernkori iránytű. Mágnesezett tűje volt, mely fedéllel ellátott dobozban, egy forgó tengelyen haladt át. Volt rajta egy kereszt alakú mutató és egy kör, mely utóbbit fontosabb iránypontokra bontották fel.

A legkorábbi, mágnesezett iránytűk # A lebegő tűket tartalmazó iránytűket a kínaiak, az iszlám területek és Európa a 12. századra már ismerték. Fontos újításra került sor 1269-ben Franciaországban a száraz tű bevezetésével; a jól ismert iránytűrózsával a 14. század elején egészítették ki. A 15. századra, az iránytűben már annyira megbíztak, hogy Európában a hajótulajdonosok széles körben használták.

Hajó helyzetének megállapítása becsléssel # Az európai hajósok gyakran használták ezt a módszert. Nem jelentett egyebet, minthogy a szél erősségéből és a hajó teljesítményének ismeretéből becsülték meg, milyen messze juthattak már a kívánt irányban. Kolumbusz igazán mestere lehetett ennek a bonyolult és veszélyes tudománynak. Amikor 1496-ban második útjáról visszatért, 56 km-rel arrébb ért partot, mint ahol akart, de előtte hat hétig összevissza, cikcakkban járták a tengert.

A földrajzi hosszúság megkeresése tengeren # Johann Müller (Regiomontanus) 1474-ben leírt egy módszert: a földrajzi hosszúság tengeren történő meghatározására holdtávolságokat vettek igénybe.

A tengeren alkalmazott kvadráns első használata # A 15. századi tengerészek alkalmazták először tengeren a kvadránst. Fából vagy sárgarézbot készült, egyszerű ív volt, két irányzóréssel, az egyik egyenes él mentén, amit aztán egy étest felé lehetett irányítani. A csúcsára erősített függőón a magasság leolvasására 0-90° között osztott skálán mozoghatott.

Az asztrolábium első alkalmazása # A tengerészek a földrajzi szélességet úgy tudták kiszámítani, hogy asztrolábium segítségével megfigyelték milyen magasan állnak a csillagok vagy a Nap. Ezt a módszert már 1429-ben alkalmazták. Az Indiai-óceánon az arab hajósok a kamal-t alkalmazták ugyanerre a célra.

Az első árapály-táblázatok # Az angliai St. Albans szerzetesei fektették fel a 13. század során az első, ismert árapály-táblázatokat, hogy meg lehessen adni a Temze magasságát a londoni hídnál. Az első, nyomtatott árapály-táblázatokat a franciaországi Bretagne-ból származó Monsieur Brouscon adta ki 1546-ban a Tengerészeti almanach-ban.

Az első hajózási kézikönyv és tengerészeti almanach Európában # 1484-ben II. János portugál lárály összehívta tanult emberek egy csoportját, hogy kidolgozhassák a Nap megfigyeléséből a földrajzi szélesség megkeresésének módját. E csoport munkáját foglalták össze egy kézikönyvben, melynek címe: Regimento do astrolabio e do quadrante (Az asztrolábium és a kvadráns rendszere) volt. 1509-ben nyomtatták ki, de kézirat formájában már azelőtt is közkézen forgott. Lisszabontól az Egyenlitőig terjedően különböző helyek földrajzi szélességének jegyzékét tartalmazta (sokuk félfokos eltérésen belüli volt).

A leghíresebb hajózási kézikönyv # A spanyol Martin Cortés hajózási kézikönyve, a Breve compendio de la sphera y de la arte de navegar (Szféráknak és a hajózás művészetének rövid kivonata), 1551-ben került kiadásra. A leghíresebb és a legátfogóbb 16. századi hajózási kézikönyv volt.

A legátfogóbb kalauzkönyv # A 13. század végére, egyetlen könyvbe gyűjtötték össze a földközi- és fekete-tengeri portalanokat, vagyis azokat az útmutatásokat, hogyan kell egyik helyről a másikra partmenti közlekedés során eljutni: címe Il Compasso da Navigare (A navigációs iránytű) volt. Az útmutatások az óramutató járásával megegyező irányban haladnak a spanyolországi St. Vincent foktól Marokkóig, a partok mentén. Jótanácsot is tartalmaz a többszáz mérföldes, nyelt tengeri átkelésekhez.

A legkorábbi, ismert, naplószerű útmutatók # Észak-Európában, a földközi-tengeri portalanoknak megfelelő kiadványt nevezték így. A legkorábbi, fennmaradt az angol partokat írja le, valamint a La Manche-csatorna és a Gibraltár-szoros átjáróit. Ezek ugyancsak megemlítik az árapályt, mely ezeken a részeken sokkal nagyobb jelentőségű volt, mint a Földközi-tengeren.

A leghosszabb utak # A Földet egy spanyol hajó 1519-22-ben megkerülte. Addig a korábbi, kínai expedíciók voltak a leghosszabb vállalkozások. A Ming-korabeli hajórajok Kínából az Indiai-óceán és a szomszédos tengerek partjait is elérték, beleértve Kelet-Afrikát, Arábiát, Indiát, Sri Lankát és Délkelet-Ázsia országait. Szindbádhoz hasonlóan, az indiai és arab tengerészek át- meg átkeltek az Indiai-óceánon, mely legalább 8000 km-es utat jelentett. Némelyikük egész Kínáig eljutott.

A legnagyobb flotta # 1405 és 1433 között Kína óriási, a tengereket járó missziókat küldött diplomáciai és felfedezési célokkal. Összesen hét ilyen flotta volt. A legnagyobb, az 1413-15. évi, 63 különböző méretű hajóból állt. Fedélzetükön 28.500 katona, tengerész és tiszt tartózkodott. Ilyen méretekben sem azelőtt, sem pedig azóta nem került sor felfedező flotta felállítására.

Kelet-Afrika # Egy Kr. u. 863-ban meghalt, kínai tudós beszélt az Indiától nyugatra fekvő földről, feltételezhetően a szomáli partokról. El is nevezte az országot Po-po-lának, és leírta népének szokásait: szívják marháik vérét, elfogyasztják nyersen. Po-po-lát 1226-ban ismét emliti egy szerző, szerinte annak a népnek sok a tevéje és a birkája. Nem Buddhát, hanem a Mennyországot szolgálják, ami azt jelenti, hogy mohamedánok lehettek. A császári Kína Cheng-Ho által irányított hajói 1417-19-ben, valamint 1421-22-ben meglátogatták a kelet-afrikai part északi kikötőit. Nagy mennyiségű kínai porcelán már azelőtt is került Afrikába az indiai és arab kereskedők által.

Az első európai nevek # A portugálok, az általuk felfedezett helyeken, saját elnevezéseket vezettek be. Némelyikük fenn is maradt: Madeira (kb. 1420), Cape Verde (Zöld-fok és szigetei) (1456-60 körül), és Sierra Leone (az oroszlánok hegye, a trópusi mennydörgés robaja miatt) (1460-as évek).

Az első felfedező út a Bojador-fok körül # 1433-ban Gil Eanes volt a kapitánya annak az első, portugál hajónak mely a Kanári-szigetektől délre, kb. 240 km-nyire elhelyezkedő, nyugat-afrikai partokon lévő kis földnyelvet megkerülte. Veszélyes volt, mert az azon a fokon túli terület olyan vizeken feküdt, amit az arabok "a Sötétség Tengeré"-nek neveztek.

Afrika belseje # Alvise da Cadamosto velencei kereskedő 1455-ben és 1456-ban két expedíciót is vezetett Afrikában. Felkereste a Szenegál és Gambia folyókat, több napos utazást tett a kontinens belseje felé. A 10 évvel később megírt és 1507-ben kinyomtatott útibeszámolója, az El libro de la príma navigazione per l' oceano a le terri de Nigri (A Feketék földjén tett első, tengeri útról szóló könyv) volt Afrika belsejének az első európai leírása. A firenzei származású Benedetto Dei azt a valószínűtlen kijelentést tette, hogy 1470-ben elérte volna Timbuktut, és ő lett volna az első európai, aki ilyen mélyen behatol Afrikának a Szahara alatti, belső részeibe. 1513-ban a portugál származású António Fernandes érte el a Zambézi folyó völgyében fekvő Chatacuyt, és valószínűleg saját tapasztalatából merítve szerzett tudomást olyan, mélyebben fekvő területekről, mint Kwekwe, ami a mai Zimbabwe középső részén lehetett.

Az első, Sierra Leone-t felkereső európaiak # 1446-ban egy portugál hajó elérte Nyugat-Afrikának azt a részét, ami ma Sierra Leone. Egészen 1462-ig európai hajó nem érintette a mai Libéria térségét.

A felfedezőutakra vonatkozó első, királyi szerződés # 1469-ben, Alfonzó portugál király öt éves szerződést kötött egy tehetős lisszaboni kereskedővel. Kizárólagos kereskedelmi jogokat biztosított neki a guineai partokon. Cserében a szerződésben kikötött minden egyes év után újabb, 640 km-es partszakaszt tár fel a kereskedő. Frenao Gomes a szerződés ráeső részét teljesítette és 1474-re 3200 km-nyi partszakaszt tárt fel, és meg is gazdagodott.

AZ ELSŐ ISMERT EURÓPAI LÁTOGATÁSOK

Bahamák................................... Kolumbusz Kristóf ........................ 1492

(itáliai, spanyol szolgálatban)

Bermudák.................................. Juan Bermudez (spanyol).............. 1515/1522

Brazília...................................... Pedro Cabral (portugál)................. 1550

Kalifornia.................................. Spanyolok....................................... 1530-40-es évek

Kanada...................................... John Cabot..................................... 1497

(itáliai, angol szolgálatban)

Hudson-öböl.............................. Sebastian Cabot............................. 1508-9

közlése szerint (vitatott)

Labrador.................................... Norvégok........................................ kb. 986

Újfundland................................ Norvégok........................................ kb. 1000

Jóreménység-fok (Dél-Afrika).. Bartholomeo Dias (portugál)......... 1487

Chile.......................................... Ferdinánd Magellán...................... 1520

(portugál, spanyol szolgálatban)

Kuba.......................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1492

Dominikai Köztársaság............. Kolumbusz Kristóf......................... 1492

Dominica................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1493

Fernando Po............................. Fernao do Po (portugál)................ 1472

(Nyugat Afrika partjainál)

Grönland................................... Norvégok........................................ 982

Granada.................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1498

Guadaloupe............................... Kolumbusz Kristóf......................... 1493

Haiti........................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1492

Hawai........................................ Hajótörést szenvedett spanyolok.... 1527

Honduras................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1502

Jamaica..................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1494

Japán......................................... Portugálok...................................... 1543

Nicaragua.................................. Kolumbusz Kristóf......................... 1502

Paraguay................................... Juan Diaz di Solis.......................... 1515

(portugál, spanyol szolgálatban)

Fülöp-szigetek........................... Ferdinánd Magellán...................... 1521

San Salvador............................. Kolumbusz Kristóf......................... 1493

Szt. Heléna................................. Portugálok...................................... 1501 május 21.

(Atlanti-óceán déli része) (Szent Heléna napja)

Uruguay.................................... Juan Diaz di Solis.......................... 1512

Venezuela.................................. Kolumbusz Kristóf......................... 1498

Virgin-szigetek........................... Kolumbusz Kristóf......................... 1494

Zanzibár.................................... Portugálok...................................... 1503

(először 1499-ben Vasco da Gama pillantotta meg)

A leghatékonyabb felfedező # Az egyetlen felfedező által feltárt leghosszabb, afrikai partszakasz a gaboni Szt. Cathérinétől (déli szélesség 1° 56'-étől) a Namíbiánál lévő Walvis öbölig (déli szélesség 22° 59'-éig) terjedt, melyet 1482 és 1485-86 folyamán két út során a portugál származású Diogo Cáo da Vila Real tárt fel. Amerigo Vespucci azon kijelentéseit, miszerint a valószínűleg 1499 és 1504 között legfeljebb négy útja során Dél-Amerika partvidékéből durván az északi szélesség 8. fokától a déli szélesség egészen 50. fokáig terjedő részt feltárta, megbízhatatlannak tekinthetjük.

Az Egyenlítő átszelése # Diogo Cáo 1482-ben egy elég kicsiny karavellán hajózott el Lisszabonból, amivel tisztítási és javítási célokra egészen a partig ki lehetett menni, és végül elérte Közép-Afrikában a Kongó Királyság partjait. Aranyat vagy ezüstöt. illetve gyarmatosításra alkalmas szigeteket ugyan nem talált, viszont utat nyitott Portugália és az egyik legújabb, valamint legdinamikusabb afrikai királyság közti diplomáciai és vallási kapcsolattartás számára. Ezen az úton azonban a rabszolgák befogásában érdekelt, kalóz szellemű tengerészek követték.

Az első, európai felirat Fekete Afrikában # 1485-ben, második felfedező útja során, Diogo Cáo felhajózott a Kongó folyón egészen a Yellala vízeséseknél található navigációs határpontig. A zuhatagok fölötti sziklára Cáo és nyolc társa feliratot vésett, Portugália címerével és saját nevükkel.

A Jóreménység foka # Úgy hiszik, hogy a 15. században a Ming-dinasztia hatalmas flottáinak előnyomuló egységei jónéhány évtizeddel azelőtt megkerülhették a Fokot, hogy az Atlanti-óceán felől érkező portugálok ide elértek volna. Ezen a kínai lehetőségen túlmenően mások viszont azt mondják, hogy az ókori föníciaiak 2000 évvel korábban már körülhajózták az afrikai kontinenst.

Az Egyenlítőtől délre történő, mélytengeri utazás első említése feljegyzésekben # Erre az útra 1487-ben a portugál származású Bartholomeo Dias kerített sort az afrikai partokon egy bizonytalan pontról kiindulva. Valószínűleg a déli szélesség kb. 23. fokától, egésze a nyugati szelek zónájáig, talán a déli szélesség kb. 38. fokáig hajózott. Emiatt övé a Jóreménység fokának felfedezője cím, meg még mintegy 480 km-nyi, azon túli partszakaszé.

Az első európai hajós az Atlanti-óceánon, aki elérte Dél-Afrikát # 1488-ban, Bartholomeo Dias 3200 km-rel tolta ki az Afrika atlanti-óceáni partjainak felfedezését, túl a Diogo Cáo által meglátogatott területeken. A térség java része kopár volt és csak déli irányban terjedt ki, de végül elért egy fokot, melyet a Jóreménység fokának nevezett. Ott június 6-án szállt partra és kőoszlopot 'padrao'-t emelt, hogy ezzel is tiszteleghessen az afrikai kontinens déli csúcsának megkerülése előtt. A keleti irányban történő, további felfedezések még egy évtizedig késtek, de végül az India felé tartó útvonalat 1497-ben Vasco de Gama megnyitotta. Még később, Dias unokája, Paulo kapott egy királyi oklevelet, mely engedélyezte neki, hogy leigázhassa azokat a népeket, akiket nagyatyja még annakidején meglátogatott. A mai Angola partja mentén hajózott.

Madagaszkár első említése a tengeri térképeken # Bár az arab hajósok valószínűleg a nyolcadik századtól kezdve felkeresték a Kelet-Afrika partjainál fekvő Madagaszkár szigetét, ez egészen a 12. századig nem jelenik meg az arab térképeken. Az első, ismert európaiak, akik a szigetet megpillanthatták, 1500-ban Diogo Dias hajóján lévő, portugál tengerészek voltak. Az 1502-es Cantino térkép az első európai, mely feltünteti Madagaszkárt.

Az első, nyomtatott leírás # Duarte Pacheco Pereia 1506-ban írta le Dél-Afrikát. Ő Antonio de Saldhanhától tájékozódott, aki 1503-ban szállt partra a Tábla-öbölben.

Az első orosz # Afanaszij Nyikitin, Tverből, egy Moszkvától 160 km-nyire északra fekvő helységből származó, orosz kereskedő. 1466-ban hajón elindult a Volgán lefelé, kereskedők egy csoportjával, Perzsia irányában. Hajóját a kaukázusi herceg katonái elfogták, ő szárazföldön kerülte meg a Kaszpi-tengert. Átkelt Perzsián, elérte az öblöt, tovább utazott India felé. Sok földet bejárt, mielőtt hazatért volna. A visszaúton megbetegedett, 1474-ben Tvertől nem is oly távol elhalálozott. Befejezetlen maradt izgalmas naplója, a Khozdenije za tri morja (Átkelés három tengeren), pedig már csak pár szó hiányzott belőle.

Az első portugál # 1487 ben két portugál - egy diplomata, Covilha, és egy régebbi kém, Paiva - akik beszéltek arabul, elindultak, hogy a "Mórok földjén keresztül" eljuthassanak Indiába. Paiva eltűnt, de Covilha elérte végül Indiát, és vissza is jött Kelet-Afrikán meg Egyiptomon keresztül 1490-91-ben. Onnan megint elindult, ezúttal Etiópia felé, ahol később honfitársai leltek rá.

300 nap a tengeren # 1497-ben, Vasco da Gama, a portugál felfedező, keleti irányban indult keletnek. 93 napot úgy töltött a tengeren, hogy 5965 km-t tett meg anélkül, hogy földet látott volna, és mindezt csak azért, hogy megkerülje a Jóreménység fokát. Ő volt az első, aki európai hajókon átszelte az Indiai-óceánt. A hajókat bennszülött kalauzok irányították (valószínűleg gudzsarati mohamedánok), mégpedig 1498 májusában Malindi és Calicut között. Sokáig úgy tartották, hogy Vasco da Gama kalauza a híres arab hajós, Ahman Ibn-Madzsid volt. A da Gamáról szóló újabbkori, itáliai feljegyzésekkel kapcsolatos kutatás azonban felfedte, hogy az ázsiai kalauzt da Gama visszavitte Portugáliába annakidején. Ennélfogva nemigen lehetett Ibn-Madzsid, aki Ázsiában maradt, hogy megírja a hajózással foglalkozó könyvét.

Az első európai, aki bejutott a Vörös-tengerre # Diogo Dias és portugál legénysége voltak az első európaiak, akik keleti irányból hajón eljutottak a Vörös-tengerre, amikor Afrika megkerülése után 1500-ban odahajóztak.

Észak-Amerika # Krisztus után 986-ban egy norvég, Bjarni Herjolfsson egy Izlandtól Grönlandig tartó út során tévedésből egy fás, alacsony dombokkal tarkftott helyen ért partot. Nem Grönland volt - hanem valószínűleg Labrador déli része. Ő az első európai tudomásunk szerint, aki elérte Észak-Amerikát. 1000 körül Lief Erikson (Vörös Erik fia) Herjolfsson hajójával és feltehetőleg legénysége néhány tagjával együtt ugyanezt az útvonalat követte. Rá is találtak a földre, amely "tele volt hatalmas gleccserekkel". Valószínűleg elérték a mai Baffin-szigetet is. Erikson aztán délnek fordult, feltehetőleg Újfundland és Labrador irányában. Végül, mielótt tavasszal visszatértek volna Gröndlandra, szinte bizonyos, hogy az expedíció Észak-Amerikában telelt ki.

Angol felfedezés # A Trinity és a George nevű angol hajók lehet, hogy 1481-ben megpillantották már Észak-Amerikát. Állítólag azért jártak ott, hogy "megkeressék és megtalálják" Brazília szigetét.

Kolumbusz legkorábbi útja az Atlanti-óceánon # Kolumbusz Kristóf 1506-ban bekövetkezett halála előtt mesélte, hogy járt Izlandtól nyugatra és északra is. Közlése szerint 1477 februárjában eljutott attól északra egészen 600 mérföldig is. Viszont februárban nemigen járhatott arrafelé, mivel akkoriban egyetlen hajó sem futott még ki halászni, és egyik sem hatolt volna ennyire északra még. Arra gondolt-e valójában, hogy egy bristoli hajón eljutott Izland déli részére, majd átszállt egy halászhajóra, mely aztán megkerülte vele a sziget északnyugati csúcsát? Meglehet, de a memória és a képzelet könnyen megcsúfolhat valakit, akinek ilyen mozgalmas élete volt.

A siker első előrejelzése # 1492-ben Spanyolországban Ferdinánd és Izabella udvarában készítettek egy horoszkópot, mely jelezte hogy a Nap belépett a Mérleg jegyébe. Előrevetítette Amerika felfedezését is. A Jupiter, mely az utazás bolygója, uralta a 9. házat, a vizes jellegű Halak aszcendenst valamint a meridiánt, mely egyaránt mutatott kalandozást és felfedezéseket a tengeren. A Jupiter a követek 5. házában az Oroszlán királyi jegyében volt. A Jupiter a Marssal állt együtt, mely még bátrabbá tette, sőt merésszé, ugyanakkor oppozícióban volt a Vízöntőben tartózkodó Szaturnusszal, ami viszont veszélyt és korlátozást jelentett. A 9. házban van a szerencse, mint összetevő, és ez azt jelzi, hogy külföldről jön a gazdagság vagy vagyon. Kolumbusz tulajdonképpen Indiát kereste; a modernkori asztrológus látná, hogy a Neptun (1834-ig nem fedezték fel) a meridiánon volt együttesen a szerencsére utaló alkotóelemmel. A Neptun nemcsak hogy nem uralkodik az óceán fölött, hanem egyben a zavar és a félreértés bolygója is.

A legtovább tartó, mélytengeri utazás # 1492-ben Kolumbusz átszelte az Atlanti-óceánt. Hozzávetőlegesen 4250 km-es távolságot tett meg, és 224 napig tartott az oda-vissza út. Mindez páratlannak bizonyult egészen azóta, hogy a vikingek elhajóztak Grönlandig. Norvégiától számítva Grönland egyenes úton 2400 km-nyire van.

Az amerikai földrész első megpillantása # 1492. október 12-én, valamikor "két órával éjfél után", a Pinta őrszeme, egy bizonyos Rodriguez Bermejo, elkiáltotta magát, hogy: "Tierra!" ("Föld a láthaháron!"). Elsütöttek egy ágyút, hogy figyelmeztethessék a másik két hajót is. Barmejo volt az első európai, aki megpillantotta az amerikai földrészt azóta, hogy a 11. század során a vikingek eljutottak oda. Neki kellett volna megkapnia a 10.000 maravédit, a királyi pártolók által kitűzött díjat. Kolumbusz kijelentette, hogy ő este már korábban megpillantotta a szárazföldet, és maga vette fel a díjat. (Valószínűtlen, hogy valaha is meg tudnánk pontosan, hol értek földet Kolumbusz hajói). Vártak reggelig, majd "...az admirális egy fegyveresekkel megrakott, nagy csónakon partra szállt... és kitűzte a királyi lobogót, meg a két kapitányi zászlót, a zöld kereszttel...".

A Kolumbusz által készített, egyetlen, fennmaradt térkép # Csak egyetlen térkép maradt fenn a Kolumbusz Újvilágban tett négy útja során készítettek közül. Durva vázlat Hispaniola szigete északnyugati partjáról. Második útja alatt készült, 1493 decemberi keltezésű.

A leggyorsabb # Az Atlanti-óceánon való leggyorsabb átkelés Vicente Yánez Pinzón nevéhez fűződik, aki a Zöldfoki-szigetek és Brazília (valószínűleg a Santo Agostinho-fok) között 1500. január 6-tól 26-ig tette meg az utat. Mindez a szeszélyes időjárás eredménye volt. A legmegbízhatóbb útvonal általában a Kanári-szigetektől húzódott a Kis-Antillák felé, melyet Kolumbusz második, atlanti-óceáni átkelése során fedezett fel (1493-ban). Kolumbusz, aki mostanra már a végtelen tenger admirálisa és India alkirálya lett, 1500 személyt szállító 17 hajóval vágott neki az Atlanti-óceánnak. A Kolumbusz által Gran Canaria és Martinique között 1502. május 25-től június 15-ig végrehajtott átkelés ezen az útvonalon sokáig rekord maradt.

Észak-Amerika # 1497. június 24-én John Cabot földet pillantott meg hajójáról, a Matthew-ről, mégpedig a Breton-fokot (a mai Kanadában Új-Skócia közelében). Felfelé haladt az újfundlandi parton és augusztus elején hajózott vissza az angliai Bristolba. Nem látott egy teremtett lelket sem, csak nyomokat talált, és egy mindkét végén lyukakkal ellátott botot, amit valaki kifaragott és vasoxiddal megfestett. Ez volt Észak-Amerikának európai általi első, egyértelmű felfedezése.

A leggyorsabb út # John Cabot 35 nap alatt kelt át az Atlanti-óceánon 1497 május-júniusában Bristoltól a Breton-fokig (a mai Kanadában). Augusztusban tért vissza Angliába, miután feltárta az észak-amerikai partszakasz mintegy 800 km-es részét. Az újfundlandi Bauéd-foktól Bristolig 15 napra volt csak szüksége. Ez a rekord sokáig az övé maradt.

A Karib-tenger első átszelése # Kolombusz egy Kuba déli partjainál fekvő öböl, valamint a hondurasi partoknál fekvő Bonacca-sziget között 1502. július 27-től 30-ig hajózott. Kolumbusz kijelentette, hogy egyetlen kalauza sem tudná megismételni ezt a hőstettet.

Az első átkelés Amerikán # Alvar Nunez Cabeza de Vaca volt az első európai, aki gyalog szelte át Észak-Amerikát. 1528-ban Texasban vetődött a partra. Helyi nyelveket tanult és miután összeszedte rabszolgákból álló kis csapatát, nyugat felé indult. Megélhetését kuruzslóként biztosította magának, és fokozatosan létrehozott egy törzset követőiből, mely minden egyes indián csoporttól sarcot szedett, ahol csak elhaladt. 1536-ban érték el Spanyol Mexikó határát.

Amerika déli államainak első, földrajzi említése # Miután Cabeza de Vaca 1536-ban visszatért útjáról, a spanyolok 1538-ban Hernandes de Soto, Kuba és a floridai Adelantado első kormányzója irányítása alatt elindultak, hogy feltárják Amerika belsejét, és megkeressék a sokszorosan emlegetett aranyat. Ezen az útvonalon egy a portugáliai úriember elkísérte de Sotót és 1557-ben ki is adta útibeszámolóját. Ebből szerzett tudomást először Európa azokról a földrajzi részekről, melyek ma Florida, Georgia, Észak- és Dél-Karolina, Tennessee, Alabama, Mississippi, Arkansas és Texas államok.

Az Amerikát felfedező, első fekete # Amikor Cabeza de Vaca (1528-36) nekivágott az Amerikát átszelő, hatalmas utazásnak, társai között ott volt egy Estevan (vagy Estavanico) nevű néger rabszolga is. Estevau egyike volt a túlélőknek és vissza is tért Új-Spanyolországba. Később eladták Mendozának, Mexikó alkirályának. Estevan volt az első fekete, aki megpillanthatta Amerika kiterjedt területeit. 1539-ben északra küldték Mexikóból, egy Marcos nevű Ferences-rendi szerzetessel, hogy megkeressék a "Hét várost". Az expedíció során az indiánok megölték.

Útvonal rekord # Hernandes de Soto, miután vagyont gyűjtött Peru leigázása során az inkák aranyából, arra törekedett, hogy Észak-Amerikában hasonló birodalmat hódítson meg. 1539 júniusában szállt partra Floridában, és az arany keresése során 3200 km-t tett meg - többet, mint sokáig bármely más, észak-amerikai felfedező. Északra tartott, a mai Fszak-Karolina felé, átkelt az Appalache-hegységen déli irányban, majd cikkcakkosan haladt át azokon a területeken, amit ma Georgiának, Alabamának, Mississippinek, Louisianának, Arkansasnak és Oklahomának nevezünk. 1542 májusában halt meg, visszafelé jövet. Helyettesének beszámolója szemléltet valamit Észak-Amerika hatalmas kiterjedéséből.

A Grand Canyon # Garcia Lopez de Cardenas vezetése alatt egy pár spanyol, akik 1540-ben a Vasques de Coronado irányítása alatt álló, és Amerika belsejét felfedezni kívánó expedíció részét képezték, lehettek az első európaiak, akik lepillanthattak a Grand Canyonba.

A Csendes-óceán mentén legészakabbra hatoló felfedezőút # 1542-ben a spa- nyolok Közép-Amerikából kiindulva tárták fel Észak-Amerika nyugati partvidékét. Lehetséges, hogy eljutottak a mai Oregonig.

Korai próbálkozás az észak-amerikai átjáró megszerzéséért # Sebastian Cabot (John Cabot fia) 1508-09-ben híres utazást tett, hogy megkerülje a nemrégiben azonosított észak-amerikai kontinenst északról. Eljutott valószínűleg egészen a Hudson szorosig (északi szélesség 60 foka), mire aztán legénysége rávette, hogy forduljanak vissza. Ott egyébként július közepén hatalmas tömegben találtak úszó jeget a vízen. Végül 1509 májusában értek vissza Angliába, miután valahol az észak-amerikai partokon kitelelhettek.

Aki legközelebb jutott a földi paradicsomhoz # Egy korabeli forrás szerint, Marcos barát, aki 1539-ben Dél-Amerikát kutatta, úgy beszélt a délnyugat-amerikai "Hét városról", mintha azok egyenesen a "földi paradicsomot" képviselnék. Cibola, a legnagyobb, "két Sevillát, vagy még többet is be tudna fogadni... a házak mindenütt nagyon finom épületek, teraszokkal és sokszor négy emelettel... voltak nagy számban vad tehenek (bölények) is abban az országban, meg birkák és kecskék, azonkívül pedig gazdag kincsek". Ezek az információk komoly reményt ébresztettek a Mexikóban tartózkodó, vállalkozókedvű fiatal spanyolok agyában. De 1542-ben visszatértek, az expedíció "teljes, katasztrofális kudarc volt".

Dél-Amerika # A feljegyzések szerint az első, európaiak által kezdeményezett felfedező útra Dél-Amerika belseje felé, Kolombusz harmadik atlanti-óceáni átkelése során került sor; első alkalommal 1498. augusztus 5-én tette lábát a kontinensre, mégpedig Venezuela Paria nevű félszigetén. Az az állítás, hogy őt Amerigo Vespucci ebben a felfedezésében megelőzte, Vespucci 1499. évi útjának helytelen datálásából fakad.

Yucatán félsziget # 1517-ben egy Kubába telepített, spanyol csapat volt az első Európából, mely elérte Yucatánt: "hatalmas város, és mivel soha nem láttunk még ilyen nagy kiterjedésű várost Kuba szigetén, sem pedig Hispaniolán, el is neveztük Nagy Kairónak". A nép elűzte a spanyolokat. 1519 februárjában Hernán Cortés 11 hajót és kb. 100 tengerészt küldött Yucatánra, akik végül legyőzték ellenfeleiket - főként a rémület következtében, amit lovaik váltottak ki a helyi lakosságban.

Az első, hivatalos francia felfedezőút Kanadában # 1534-ben Jasques Cartier, egy Szt. Malóba való kalauz, I. Ferenc királytól kapta azt az utasítást, hogy keressen "az Új Földön, bizonyos szigeteket és országokat, ahol állítólag nagy mennyiségben található arany meg más, mindenféle dolog". Elérte Új-Fundlandot (ahol francia halászokkal találkozott), és behajózott a Szent Lőrinc öbölbe. 1535-ben visszafordult és 1600 km-t tett meg felfelé a Szent Lőrinc folyón, egészen Hochelagáig (ahol ma Montreal áll). 1542-ben Cartier, harmadik útja során, települést akart létrehozni, de a huron nép nagyon ellenséges volt, és a franciák visszavonultak.

Brazília # A feljegyzések szerint Brazíliában az első európai, a spanyol Vicente Yánez Pinzón volt. Elért 1500. január 26-án "Cabo de Consolanciónig" (valószínűleg a Szent Agosztínó-fokig). Pedro Álvares Cabral, ugyanezen év április 22-én érte el a Pta de Corumbaú környékét. Onnan Cabral visszaküldött egy hajót Portugáliába, hogy az jelentést tegyen. Magával vitt néhány, ragyogó színű ararapapagájt is. Az általa elért földet később Brazíliának nevezték el arról a brazíliai vörösfáról, mely hasonló színű festéket ad. Ezt ázsiai forrásból már ismerték korábban is.

Csendes-óceán # 1513-ban, a spanyol Vasco Nunez de Balboa átkelt a panamai földnyelven, és ő volt az első európai, aki megpillantotta a Csendes-óceánt. Annyira izgatott lett a felfedezés hatására, hogy állítólag teljes páncélzatban belerohant a vízbe. Az általa felfedezett vizet el is nevezte Déli Tengernek, és rögtön "birtokba is vette" a szomszédos országokkal együtt.

Az első, hivatalos francia út Észak-Amerikába # Giovanni da Verrazzano, az Amerikába induló, első hivatalos francia expedíció vezetője, 1524 márciusában lefelé hajózott a part mentén, és földet ért a mai Észak-Karolina külső homokzátonyain.

Az első angol utazó, lefelé az amerikai partokon # 1527 ben egy tapasztalt tengerészkapitány, John Rut, az amerikai partokat követve haladt déli irányban Labradortól és Újfundlandtól egészen spanyol Nyugat-Indiáig. A spanyolok betolakodónak tekintették a sajátjuknak minősített területen.

Az első európai, aki lehajózott az Amazonason # A spanyol Francisco de Orellana, 1541-42-ben, tökéletesített csónakokkal leereszkedett a Coca folyótól az Atlanti-óceánig az Amazonas 4800 km-es hosszúságában. Később visszatért az Amazonashoz, ott is halt meg.

A legőszintébb indítékok # Bernal Diaz de Castillo, Cortés alatt szolgált, Mexikó meghódítása során, beszámolót írt egy olyan, feltűnően intelligens, gyalogos közkatona szemszögébő1, aki 199 ütközetben vett részt. Könyve, az Új Spanyolország meghódításának igaz története a legőszintébben részletezi a hozzá hasonló emberek indítékait: "Istent és őfelségét (V. Károlyt) szolgálni, megmutatni a fényt azoknak, akik sötétségben vannak és meggazdagodni, mint ahogyan minden embernek ez a leghőbb vágya". (Ezeket az indítékokat sokak úgy tekintenék, mintegy összefoglalását annak, mi is vezette mindvégig a gyarmatosítókat.)

A legkorábbi könyvek # A spanyol Oviedo y Valdes írta a Historia general naturat de las Indias-t (India általános története és természetrajza), valamint egy itáliai spanyol lakos, Peter Martyr (1459-1523) vette papírra a De orbe Novo-t (Az Újvilágról, 1516).

Az első fehér, akiről tudjuk, hogy elérte a Molukka-szigeteket # Francisco Serrao volt, egy 1512-13. évi sikertelen portugál expedíció kapitánya. Miután Lucipara szigetén hajótörést szenvedett, az utat benszülöttek módjára hajózva tette meg. Ugyanebben a főirányban az addigi rekordot a leghosszabb, ismert útvonal tekintetében a génuai Girolamo de San Stefano és Girolamo Adorno tartották, akik 1494-ben érték el a burmai Pegut.

Kína # Európaiak már a Mongol birodalom idején eljutottak Kínába. Amikor Kelet-Portugália kormányzója, Albuquerque meghódította 1511-ben Malakkát, és jó viszonyt alakított ki a kínai kereskedőkkel, csak akkor került arra sor, hogy kereskedelmi céllal portugál hajót küldjenek Kínába (a Gyöngy folyó egyik szigetére, 1514-ben). Nem engedték meg, hogy partra szálljanak, mégis nagy haszonnal tudtak kereskedni a hajóikról.

Az első próbálkozás az Urál hegységen való átkelésre # 16. század elején Kurír szkij orosz herceg próbálkozott meg azzal, hogy az Urálon, ezen az Európát Ázsiától elválasztó hegységen átkeljen. 17 nap után feladta. A legendás Jermak volt, aki 1581-ben végül átkelt és meghódította a cár nevében Szibériát.

A legkorábbi utalás az északi-sarki átjáróra # Az északi-sarki átjáróra utaló, legkorábbi feltételezés Rómában hangzott el VII. Kelemen pápa előtt. 1525-ben a novgorodi köztársaságból odaküldött, orosz követ szerint: "... Észak-Oroszországban, ahol a Dvina folyó a tengerbe folyik, a tengerpart olyan messzire nyúlik keletre, hogy ha például egy hajó jobb kéz felé a part mentén halad, elérheti tengeren Kína földjét is." A 16. század elején Moszkvában már azt is feljegyezték, hogy angol és holland tengerészek gyakran hallották hírét olyan orosz kollégáiknak, akik az Ob folyó torkolatát sarki vizek felől érték el, és még tovább tudtak hajózni.

Az első keresztény Mekkában # 1503-ban egy "római úriember", bizonyos Lodovico de Varthema volt az első keresztény, aki felkereste a mohamedánok szent városát, Mekkát. Sokat utazott a Közép-Keleten, és csatlakozott egy Damaszkuszból Mekkába tartó karavánhoz. Megemlítette az ott található szent kábakövet, mint amely "hasonlatos a római Kolosszeumhoz". Varthema útjai során eljutott Indiába, Bengáliéba és a Maláj-félszigeten fekvő Malakkába is.

Az első említése, európai forrásokban # Marco Polo (1254-1324) a velencei utazó, Utazások című könyvében emlitést tesz Chipangu földjéről, mely Japán kínai nevének, a Jih-pen-kue-nek az elferdítése. Tomé Pires, az 1512-15-ben írott (de egészen 1944-ig ki nem adott) Suma Oriental (A Kelet lényege) című könyvében a kínai Jih-pen-ből származtatott Japun vagy Japang maláj változatának portugál megfelelőjét adja közre.

Az első európaiak # 1543-ban egy tájfun Kínába tartó portugál kereskedőket vetett Japán partjaira. Ők az első európaiak, akikről tudjuk, hogy felkeresték Japánt. A japánokat rendkívül vendégszeretőnek találták, akik mohón érdeklődtek az európai áruk iránt. A portugálok úgy gondolták, Japán "az egyik legjobb és legalkalmasabb ország haszonszerzés céljára."

Az első hajós # Kevesen ismerik Enrique-nek, ennek a maláj rabszolgának a nevét, akit Magellán magával vitt Malakkából Európába, azt követően pedig elkísérte a híres hajóst a világ első körülhajózása során (1519-22). Amikor a spanyolok elérték a Fülöp-szigeteket, Enrique tudta, hogy hazai vizekre érkezett, mivel beszélni tudott a helybéliekkel. Amikor Magellánt megölték ezeken a szigeteken, Enrique otthagyta a spanyol flottát, és többet nem hallottak róla.

Az első hajó # A portugál hajós, Ferdinánd Magellán (kb.1480-1521) kezdte el, és Juan Sebastian del Cano (meghalt 1526-óan) fejezte be a Föld 1519-22-ben végrehajtott, első körülhajózását. 5 hajóval indultak el. Magellán és 250 embere útközben meghalt. 1522 nyarán a Victoria del Canóval és 20 emberrel a fedélzetén bevánszorgott a dél-spanyolországi Sanlucar de Barremeda kikötőjébe; így ért véget világkörüli útjuk.

Eredete # A thaiföldi Non Nok Tha-ból és a Szellembarlangból származó bizonyítékok megerósítik, hogy a növénytermesztés része volt Kr. e. 11.000 körül a Haobinhi kultúrának. Meglehet, hogy a rénszarvast (Rangifer tarandus) már Kr. e. 18.000-ben háziasították, de a végleges bizonyíték még mindig hiányzik.

Háziasított állatállomány # A táplálékként használt, legkorábbi, ismert háziállat valószínűleg a vadkecske (Capra aegagrus = hircus) leszármazottai voltak, amit az iráni Asiah-ban Kr. e. 7700 körül terelgettek. A birka (Ovis aries) már Kr. e. 7200 körül megtalálható volt Görörgországban a thesszáliai Argissa Magulában, és a sertés (Sus domestica) valamint a marha (Bos primigenius = taurus) Kr. e. 7000 körül ugyancsak.

A ló (Equus caballus) háziasítása Kr. e. 4350 körüli, Ukrajna Dereiska nevű helységéből való. A jászolrágásnak a Dél-Franciaországból származó bizonyítéka azonban azt jelzi, hogy a lovakat már nagyon régen, Kr. e. 30.000 körül kipányvázhatták.

A csirkéket Indokínában Kr. e. 6000 előtt háziasították, és Észak-Kínába Kr. e. 5900-5400-ra eljutott, amit a Zhengzhou közelében, Peiliganban, valamint Cishanban és Beixinben feltárt, neolit korabeli település radiokarbon-vizsgálata fedett fel. A csirke egészen Kr. e. kb. 150-ig nem jutott el Angliába.

A legkevesebb háziasítás # A Kolumbusz előtti Dél-Amerikában rendkívül kevés háziasított állat volt. Az alpakától és a lámától eltekintve csupán néhány kisebb kutya, pulyka, és tengerimalac. Az Andokban kutyákat használtak vadászatkor, valamint áldozati célra és ágymelegítőnek is. A közép-amerikai aztékok fogyasztották is őket.

A legkorábbi, háziasított # A legkorábbi, háziasított madárfajta a greylagi liba (Anser), mégpedig a délkelet-európai és kis-ázsiai neolit időszakból (20.000 évvel ezelőttről).

Az első európaiak, akik pulykát láttak # Kolumbusz és legénysége voltak az első európaiak, akik pulykát láthattak. 1502 augusztusában, negyedik útja során Point Caxinasban (Cabo de Hondurason) értek földet. Élelmet hoztak nekik, többek között gallinas de la tierra-t (földi tyúkot). 1519-ben Cortés megállapította, hogy Cozumel szigetétől Veracruzig a parton lakók sok gallinas-t nevelnek. Később aztán, 1525-ben amikor Cortés elérte a Point Caxinasnál levő Trujillót, a bennszülöttek halat és pulykát is kínáltak neki. Mint ízletes újdonság, a pulykák az 1500-as évek eleje táján érkezhettek Európába. 1520-ban Rómába került egy pár, és 1528-ban már Franciaországban is ismerték. A pulykák európai tenyésztése Spanyolországban indult meg; 1511-ben már szállították mindenfelé. 1530-ra széles közben elterjedt már.

A legjobban félrekeresztelt madár # A pulykát Angliába levantei vagy török földközi-tengeri kereskedők vitték el Spanyolországból. Helyes elnevezésük uexolotl volt, de az angolok kezdték "török kakasnak" nevezni. Másutt viszont, azoknak, akik nem egészen voltak tisztában a legújabb felfedezésekkel, India csupán egyetlen dolgot jelentett. Miután inkább adtak hitelt da Gamának, mint Cortésnak, a franciák az új madarat elkeresztelték coq d'Inde-nek ("indiai kakasnak"), később ferdült el ez az elnevezés dinde-re vagy dindon-ra. Itáliában a neve galle d'India volt, Németországban pedig indianische Henn. Volt még néhány variánsa az indiai elnevezésnek - a német calecutische Hakn, a holland Kalkoen és a skandináv Kalkon - ez egész pontosan Calicuttának (Kalkuttának) tulajdonította a madarat, annak a helynek, ahol da Gama először ért partot Indiában. A dologban az az irónikus, hogy még a törökök is "indiainak" (hindi) nevezték a pulykát. Magában Indiában, az új madarat Peru-nak nevezték - mely legalább földrajzilag közelebb esett származási helyéhez.

Birka # 1467-ben, Spanyolország 2.700.000 birka otthona volt - vagyis minden két emberre egy birka jutott -, ezeket ősszel át kellett terelni a Pireneusokból és a cantabriai hegyekből a délen fekvő, téli legelőkre, majd tavasszal vissza. Az 1520-as években számuk 3.450.000-re duzzadt, mely rekordnak minősül. Amikor útközben a birkák után adót róttak ki, a nyájak számát bizonyosfokú pontossággal regisztrálták. Miközben százezrével hömpölyögtek az "utak" mentén, ezek irányították a vidék egész életét. Ezt az eléggé kényelmetlen rendszert (mely semmi esetre sem szorítkozott egyedül Spanyolországra) transzhumálásként (a nyájnak évszak szerinti költözése havasi legelőkre és vissza) ismerték. Európa nagy részén ez volt az egyetlen módja, hogy az állatokat a tél folyamán életben lehessen tartani. Nem a hideg ölte volna meg máskülönben őket, hanem az étrend, mivel a hidegebb részeken a téli takarmány aligha állt másból, mint szárított babból, szárított növényi szárakból, pelyvából és szalmából. Bár a birkákat elsősorban a gyapjáért tenyésztették, táplálékforrást is jelentettek - gondolunk itt a tejre meg az ürühúsra. Húsz jerke ez idő tájt annyi tejet tudott adni, hogy 2,27 liternyi vajat és 6,35 kg-nyi sajtot állíthassanak eló hetente. Több birka csak a 14. századi Angliában volt: 8 milliónyi állat, majdnem három az egyhez arányban a lakossághoz képest.

Nyulak # 1416-ban, a portugál Tengerész Henrik gyarmatosítókat küldött az Atlanti-óceán egyik szigetére Porto Santóra. Ők vemhes nyulat vittek magukkal, melynek leszármazottai annyira elszaporodtak, hogy lehetetlenné tették a telepesek számára a sziget megművelését. Át is kellett költözniük az onnan 80 km-nyire (12 tengeri mérföldnyire) fekvő Madeirára.

A legnagyobb sertésinvázió # Miután mindenevők, a sertések kitűnően szaporodnak, ha új területre viszik őket, ahol az éghajlat is kedvükre való. Kolumbusz nyolcat vitt magával az Újvilágba, 1493. évi, második útja során. Gyorsan szapotudtak és az 1490-es évek végére leszármazottaik megjelentek a többi szigeten és a szárazföldön is. Miután Európából jövő egyedeik száma is nőtt, a sertések még gyorsabban szaporodtak. Egy elbeszélés szerint: "a hegyeken csak úgy nyüzsögtek". Néhány generáció múltán a vadon élő disznók őseik életmódját folytatták.

Az első birka Amerikában # A birkákat Kolumbusz második útja (1493) során vitték el az Újvilágba, miután a Kanári-szigeteken a hajó fedélzetére vették. Hispaniola (Haiti és a Dominikai Köztársaság) volt az első hely hol lerakták őket, majd később Kuba. 1521-ben érkeztek el a birkák a panamai földnyelvhez. Mexikó Cortés általi 1519-21. évi meghódítását követően a spanyol churro birkát 1540-ben vezették be a mexikói Új-Spanyolországban. Az 1530-as évek során a spanyol konkvisztádorok birodalmukat kiterjesztették Peruig, és közben a birkát mint alapvető húsutánpótlási forrást, magukkal vitték mindenhová. A felfedező Coronado először északi irányban nyomult, a Colorado folyó (Új-Mexikó) mentén 1541-4-ben, és közben 5000 birkát meg 500 marhát vitt magukkal.

Az állattenyésztés legújabb módszere # A marhatenyésztés a kései középkorban Spanyolország félsivatagos andalúziai síkságán fejlődött ki.

Egyedi marhafajta # A hosszúszarvú, hosszúlábú, szívós marha, amit Dél-Spanyolország félsivatagos, kopár legelőterületein történő állattartásra tenyésztettek ki, egyedi Európában. Inkább bőrükért, mintsem a húsért és tejtermékekért tenyésztették éket. Ezek a marhák félvadon éltek.

Az első marhabillogok # Már a 10. század óta megjelölték saját állataikat a dél-spanyolországi tenyésztők. Ezeket a billogjegyeket nyilvántartásba vették és kodifikálták, hogy megakadályozhassák az állatok ellopását.

A legjobb, csalétekként használt kutyák # A spanyolországi alauntokat nagyra becsülték, ha vaddisznóra vadásztak, vagy marhát kellett hajtani a húspiacokra, de mint örzőkutyák is hasznosak voltak.

Az első, nagyobb kutyák Amerikában # Kolumbusz és később a konkvisztádorok nagytestű európai kutyákat vittek magukkal a bennszülöttek elfogására. A kutyákra állati bőrből készült páncélt húztak, hogy megóvják őket az indiánok nyilaitól.

A legnagyobb haltenyészetek # A kínaiak már Kr. e. 3000 előtt tenyésztették a pontyot, Európában minden nagyobb kolostornak volt vivarium-ja, vagyis halastava, melyben egészen a konyhára kerülésig élve tudták tartani az állatokat. A haltenyésztés, mint üzletág, Franciaországban indult meg a 13. század során, és a 15. században érte el csúcspontját, amikor is Sologne, Brenne, Bresse és Dombes halastavai majdnem 40.000 hektárnyi területre terjedtek ki. A tenyésztett halak általában nagyobb fajták voltak, pl. ponty és csuka.

Eladásra szánt állatok # 1474 nyarán a közlések szerint 3200 tatár kereskedő ment Moszkvába, 40.000 lovat vittek magukkal eladásra.

A legkevésbé kielégítő lótenyésztés # 1495-ben VII. Henrik aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Angliában híján voltak a jó lovaknak és kancáknak, no meg amiatt, hogy ezeket is külföldön adják el. Meg is tiltotta exportjukat. VIII. Henrik további hathatós intézkedést hozott az angol lovak számának és minőségének javítására. Képviselői szorgosan járták az európai országokat. De 1535-ben, egy a lovak tenyésztésével foglalkozó törvény még mindig amiatt aggodalmaskodott, hogy a jó, okos és erős lovak tenyésztése egyáltalán nem halad. Ennek további elősegítésére egy 1540-ben kelt törvény 30 olyan grófságot és kerületet jelölt meg, ahol senki sem rakhatott össze kancákkal vagy kancacsikókkal 15 maroknál alacsonyabb csődört.

Legnagyobb szaporulat # A spanyolok 1500 körül vittek át lovakat Amerikába. Olyan gyorsan szaporodtak, hogy Hispaniolán 1507-ben már be kellett tiltani a lovak behozatalát. Másutt nemsokára hatalmas nyájakban aándoroltak a birkák, nagy gulyákban a marhák és elképesztő csapatokban a disznók. 1500 vége felé Chilében feljegyezték, hogy: "Nem is számolják öszvéreik meg szamaraik számát. Akinek szüksége van rá egyszerűen odamegy és fog közülük."

A legfurcsább öszvér # A kínai író, Xie Zhaozhi, megemlíti, hogy "a császári parkokban voltak a tigrisekkel összeakaszkodó öszvérek. 2,4 m magasak és három rúgással elintéztek egy tigrist. Az eunuch Liu Ma szerzett az északnyugati barbároktól egy fekete öszvért, mely egy nap alatt 528 km-t meg tudott tenni és egyetlen rúgással megölt egy tigrist. Később összeeresztették egy oroszlánnal, és azután pusztult el, hogy gerincét törték."

Az első állatorvosi kézikönyv # Az állatorvosi tudomány a középkorra kialakult, de sokminden hiányzott az alapokhoz. Leonardo da Vinci 1499 körül fejezte be tanulmányait a lovak anatómiája terén. V. Alfonz király elrendelte egy, az állatorvosi gyógyítással foglalkozó kézikönyv összeállítását. Ezt Manuel Diaz készítette el, és Kasztíliában 1495-ben ki is nyomtatták.

Ehető nővények # A Ming dinasztia korabeli Zhu Yuan-Zhang császár ötödik fia 1404-ben összeállított egy könyvet, melynek címe: Jiuhuang Bencao (Az éhínség megszűntetésére szolgáló füvészkönyv). 414 olyan növényt sorolt fel, amit éhinség ellensúlyozására lehet használni, köztük 276 első alkalommal került leírásra. A könyv a parasztoktól és a gazdáktól szerzett helyszíni információ eredménye volt. A növényeket le is rajzolták természetes környezetünkben. Ez volt Kínában és a világon az első ilyesfajta munka.

A növények legszorgosabb háziasítói # Az amerikai indiánok vezető helyet foglalnak el az egész világon a növények háziasítása terén. 120 fajtát jegyeztek fel, amit ők háziasítottak; 30 és 70 közötti ehető növényről tudunk csak az Andok térségébam. Amerika háziasított növényei közé tartozik a kukorica, a veteménybab, a paradicsom, a tök, a burgonya és az édesburgonya, az avokádó körte, a manióka, végül pedig a chillipaprika.

A termelékenység legmagasabb foka az Újvilágban # A Karib-szigeteken, ahol Kolumbusz 1492-ben partot ért, a tainóknak volt a leghatékonyabb gazdálkodási módszerük. Térdmagasságig érő halmokat, málnéven tanotokat építettek, amibe maniókát, édesburgonyát tököt és babot ültettek. Ezek aztán együtt növekedtek, egyszerre biztosítva a tápanyagot és az árnyékot egymásnak, ugyanakkor jól ellenálltak az eróziónak. A becslések szerint ez a módszer a legeredményesebbek között lehetett az egész világon.

A legkorábbi amerikai műtrágya # A kelet-amerikai irokézek a halak fejét és trágyát használtak a földek termékennyé tételére. Ezt tanácsolták a telepeseknek is. Más indiánok halat és kagylóhéjat alkalmaztak ugyanerre a célra.

Az Újvilágból az Óvilágba nagyszámú, addig soha nem látott táplálék került át Azok, amelyeket éghajlatilag kedvező vidékeken termeszteni lehetett - kiderült, hogy majdnem mindegyiket - végül annyira megtelepedtek az Óvilágban, hogy manapság sokan nehezen tudják csak elhinni, hogy pl. a burgonya és a paradicsom, legalábbis történelmi távlatokban, viszonylag újoncnak számítanak Európában.

A nyugat-keleti irányú, legnagyobb mérvű áramlás # Közép és Dél-Amerikából Európába, Európán át pedig Ázsiába a következők jutottak el: kukorica, paradicsom, avokádó, burgonya, ananász, papaja, vetemény- és vajbab, limabab, törökbab, kakaó, mogyoró, vanília, édes bors, chili, tapióka és a pulyka. Amerikából Afrikába viszont: kukorica, manióka, édesburgonya és földimogyoró. Kanadából az Óvilágba némileg később, és a francia felfedezők segítségével jutott el: a jeruzsálemi articsóka és a zöldbab.

A legnagyobb mérvű, kelet-nyugati áramlás # Amerika felfedezése előtt más jelentése volt a "kelet"-nek és nyugatnak. Évszázadokon át az arabokon keresztül, nagyjából egyirányú forgalom keretében jutott el Ázsiából Európába sokféle élelmiszer. Egyesekről, pl. a rizsről, a citrusfélékről, az őszibarackról és a sárgabaracknál bebizonyosodott, hogy Európában és Afrika földközi-tengeri partvidékén termeszthetők, viszont mások, pl. a fűszerek, továbbra is kereskedelmi cikkek maradtak. Sokféle felhasználásuk dacára azonban mégis egyesével-kettesével érkeztek csak, sokáig teljesen rendszertelenül. Ezzel szemben, az Európában honos vagy előzőleg meghonosított táplálékféleségek szinte csak úgy özölöttek Amerikába. A termények és a lábasjószág körében, amelyeket most első ízben termesztettek vagy tenyésztettek az Újvilágban, a következők találhatók: cukornád, banán, rizs és citrusfélék, búza és marha, csicseriborsó, kókusz meg a kenyérfa gyümölcse. Hogy a rabszolgák számára - akiket az Újvilágba exportáltak - mégis biztosítsák a megszokott eleséget, számos afrikai terményt is átszállítottak: a jamgyökeret, az okrát a tehénborsót meg a galambborsót.

Az élelmiszerből készített termékek legszélesebb választéka # A kukoricának, az édesburgonyának és a földimogyorónak az Újvilágból Kínába történt bevezetése a kínaiak számára a táplálékok legszélesebb skáláját biztosította, egyben ugyanilyen sokféle módozatot kínált azok elkészítésére is.

A terménynövények első továbbadása # A paradicsomot 1535 és 1554 között hozták Mexikóból Ibériába. Az avokádót úgyszintén. Azték neve ahuacati, amit a spanyolok elferdítettek aguacate-re, így lett aztán végül angolul avocado. A napraforgó is Dél-Amerikából származik, bár az első, erről szóló európai beszámoló csak 1568-ból való. A földimogyorót Nyugat-Afrikába a portugálok vitték át, Ázsiába pedig a spanyolok, Kínában az 1530-as években jelent meg.

Az európai termények eléggé ismertek voltak Ázsiában, de a portugálok újabbakat juttattak el Amerikából Indiába: a dohányt, az ananászt, a pirospaprikát és a kesudiót. Ezeket az indiai termesztők és kereskedők gyorsan megkedvelték, így hát a dohány fontos, "készpénzt hozó" terménynek számított a 16. század végefelé Gujaratban, később pedig sok más területen is.

Az Óvilágból az Újvilágból átvitt, első termények # Kolumbusz első, Hispaniolába tartó útja során magával vitte a fontosabb, mérsékelt égövi gabonafélék (búza, rozs, árpa és zab) magvait, de ezek kezdetben egyáltalán nem hoztak sikert, amíg el nem érték végül Mexikó és Peru szárazabb felföldjeit. Második útján aztán Kolumbusz magával vitte a cukornádat, melyet a spanyolok Ázsiából más elterjesztettek a Kanári-szigeteken. Ez sikeresebbnek bizonyult. Az amerikai cukor 1512-ben jutott el Spanyolországba. A banán 1516-tan került át Hispanioláról a Kanári-szigetekre. Az Atlanti-óceánon átszállított, legsikeresebb földközi-tengeri termény a citrusfélék (citrom és narancs) gyümölcse volt, amit 1493-tan terjesztettek el Hispaniolán; Mexikóban 1518-ban már termesztették, és 1540-re elérte Brazíliát is. Az Ázsiából származó rizst a 14. század során Spanyolországban termesztették már, és 1512-ben került át Nyugat-Indiába.

A leglassabban gyökeretverő, új táplálék # Amikor Cortés és spanyoljai 1519-ben eljutottak Mexikóba, az aztékok már sokféle, bőséges terméshozamot adó paradicsomfajtát termesztenek. A név is az azték tomatl vagy a xitomate szóból ered. A következő évtizedek során Európában termesztettek lehet, hogy narancssárga színűek voltak, ezért lett itáliai neve: pomo d'oro (arany alma). Legkorábbi említése 1544-ben Matthiolus füvészkönyvében lelhető fel. Spanyolországban a paradicsomot szinte azonnal elfogadták, Itában viszont több, mint egy évszázad után kezdték alkalmazni levesekben és ragukban. Még vagy másfél évszázad után került a főtt tészta szószába. Franciaországban a pomme d'amour nevet kapta (jelentése: szerelem-alma). Másutt, különösen Észak-Európában, úgy hitték, hogy a paradicsomban nincs semmiféle tápanyag. Ráfogták, hogy köszvényt okoz. A paradicsom rejtélye, hogy bár valószínűleg először Mexikóban termesztették, vad fajtájának hazája feltehetőleg Peru és Ecuador. Bizonytalan továbbra is, hogy vajon gyomnövényként vagy kultúrnövényként került-e északra.

A növény nemesítése # Amikor Kolumbuszék 1492-ben megpillantották Amerikát, ott már a kukorica több mint 200 fajtáját ismerték.

A kukorica, mint a világ legfontosabb tápláléka # Kolumbusz 1492 novemberében Kubában feljegyezte, hogy egy köleshez hasonló, de kukoricának nevezett növény "rendkívül ízletes, ha megfőzik, megsütik vagy kását csinálnak belőle". Ennek a növénynek, a Zea mays-nak a története elég messzire nyúlik vissza az amerikai földrészen, egészen Kr. e. kb. 1000-ig. Számos jelentősebb változata ismert volt. Találgatták, hogy vajon az Amerika keleti részén megtalálható növényt 1492 előtt elterjeszthették-e Európában a skandináv népek. Mindazonáltal, a kukorica egyre jelentősebb lett Dél-Európában, Afrikában és Ázsiában a 15. századot követően. A botanikai szakirodalomban a kukoricát említő első hivatkozás 1532-ből való, és Jerome Bock nevéhez fűződik egy füvészkönyvben. Első európai ábrázolója 1543-ban Leonard Fuchs volt.

Bár utaltak rá, hogy bizonyos, újvilági növényeket áthozhattak a Csendes-óceánon, ennélfogva eljuthattak az Indiai-óceán kereskedelmi útvonalaira, valószínűbbnek látszik, hogy Magellán expedíciója (kb. 1480-1521) révén került a kukocica 1519 során Kelet-Indiába és a Fülöp-szigetekre. Ezt követően jutott el nyugati irányban Ázsia más részeire is. Afrikában a kukorica története eléggé bonyolult és sokat vitatott. Egyiptom 1517-ben bekövetkezett török meghódítása eredményezhette a kukoricatermesztés elterjedését, de 1623-ig nem jutott el Etiópiába. Miután a portugálok 1500-ban partraszálltak Brazíliában, valószínű, hogy onnan hozták el a kukoricát, és kereskedelmük részeként átvitték Nyugat-Afrika guineai partvidékére.

A kukorica alkalmazása # Őshonos földjén a kukoricát általában nem zöldségként, hanem gabonaféleként hasznosították. Itáliában és a mai Románia akkori területén, a lisztet kásává vagy tésztává alakították, pl. polenta és mamaliga formájában. Az első európai telepesek Észak-Amerikában inkább puha, palacsintaszerű, lapos kenyérfélét készítettek belőle (ezek közül valószínűleg legismertebb a kukoricaprósza), ezenkívül pedig succotash-t (babbal egybefőzött) friss, vagy szárított magokból készült ételt. Az afrikaiak a csőről fogyasztották vagy az ételbe darálták. Kínában egy adag kukoricalisztet összekevertek búzaliszttel, így készítették a metéltet. Franciaországban és Angliában azonban, úgy tartották, hogy a búza tyúkoknak való eledel, nem pedig embereknek.

A kukorica első ábrázolása # 1535-ben jelent meg, Gonzalo Fernandez de Oviedo y Valdes Historia Naturál y General de las Indias (Az amerikai földrész általános története és természetrajza) könyvében. Oviedo 1513-ban ment Spanyolországból Amerikába, hogy tanulmányozza a növényeket.

A legnagyobb hatása az afrikai mezőgazdaságra # Kolumbusz utazása következtében Afrikában megugrott a mezőgazdasági termelés, így felgyorsult a népesség növekedése is. A kukorica az Atlanti-óceánon történt első átkelés utáni évtizedekben Afrikának rendkívül messzeható gazdasági fellendülést hozott. A nyugat-afrikai szavanna köles- és cirok termesztői először a mexikói eredetű kukorica magvakat láthatták, amit Angliában "török búza"-ként emlegettek.

Pekánfa (hikori diófa) # A diószerű termést hozó fák közül - melyek Észak-Amerikában honosak-a legjelentősebb a pekán (Carya illinoiensis). Megtalálható volt Illinois államtól Texasig, déli irányban pedig egészen a mexikói Oaacacáig. Az európaiak gyorsan átvették bennszülött nevét, a pecanes-t, másnéven paccan-t. A spanyol felfedező, Alvar Nunez Cabeza de Vaca volt valószínleg 1528-ban az első európai, aki Texasban a Guadelupe folyó mentén megpillanthatta az indián hikori diófa ültetvényt. Lope de Oviedo 1533-ban hasonlóképpen felfigyelt táplálékként való alkalmazására. A növényt kisebb dióhoz hasonlította.

Az első gyarmati ültetvények # A Zöld-foki-szigeteken a portugálok - a fekete rabszolgamunka segítségével - próbálkoztak elsőként a gyapot és az indigó (sötétkék festéket készítettek belőle) gyarmati ültetvényesítésével. Az ehhez kapcsolódó szövő- és fonóipar ottani kialakításához Afrika belső területeiről vették át a szükséges tudást. A rabszolgákkal műveltetett gyapotültetvények képezték később a bázisát a Karib-szigeteken a gyarmatosításnak.

Az Európába eljutott első dohány # Amikor Kolumbusz Kristóf 1492. november 2-án Kubába érkezett, látta, hogy a bennszülöttek sodrott dohányleveleket szívnak. Elhozta a magvakat Európába, és a 16. század elején Spanyolországban már termesztették is. Bár Ralph Lane, Virginia első kormányzója, valamint Sir Francis Drake juttatta el a hagyomány szerint Angliába, a növényt valószínűleg mintegy 20 évvel korábban már elvitték oda. Először kuriózumnak számított, csupán botanikai kertekben, és gyógyítási céllal használták.

Az olajrepce megjelenése Angliában # Az importált olionolaj emelkedő árára válaszul, az angol gazdák az 1530-as évektől kezdték a repcét termeszteni. Először Kelet-Angliában, holland és francia bevándorlók ösztönzése nyomán. Az olajat posztó készítésekor és lámpákban használták.

A legrégebbi földimogyoró # A világ java része 1492-ig nem ismerte. Peruban termeszthették a legkorábban. Kr. u. 700 körül már eljutott Mexikóba is. A 16. század világméretű elterjedését eredményezte. 1521 és 1529 között terjesztették el valószínűleg a spanyol felfedezők a maláj szigetvilág egész területén. A portugálok elvitték Afrikába, végül Indiába is. Az 1530-as évek körül jutott el Kínába. Ezek az első utazók abban is segítettek, hogy a különböző területeken másfajta változatait honosítsák meg. A következő két évszázad során a rabszolga-kereskedelem is segíthetett további elterjedésében, beleértve a mérsékelt égövi Észak-Amerikát is.

A jamgyökér # Nyugat-Afrikában kétségkívül a jamgyökér volt a leggyakoribb élelmiszernövény. Az afrikai jamgyökér föld alatti gumói több láb hosszúak lehetnek. Többezer év alatt tenyésztették ki, vadon élő kúszónövényből. Minden évben, a betakarítást óriási ünnepségek kísérték, amit a papok és királyok vezettek.

Az első burgonya # Az amerikai hazájából elsőnek Európába érkező burgonya nem volt éppen a legszélesebb körökben ismert fajta. Viszont az édesburgonya - mely nevét a haiti eredetű batata-ról kapta - 1493-ban került Kolumbusz révén Európába. Spanyolország meleg talaján jól érezte magát, és nemsokára, mint "spanyol burgonyát" ismerték már. Eleinte a receptek az édességét hangsúlyozták; kikristályosították, és cukrozott gyümölcs formájában szolgálták fel. A spanyolok nyugatra is magukkal vitték, Guamra meg a Fülöp-szigetekre, ahonnan átjutott Kínába. Ott az 1560-as évek során terjedt el. A portugálok vitték át Afrikába.

Az első igazi burgonya # Az igazi burgonya, a Solanum tuberosum, Peruban volt őshonos, 3300 m fölötti magasságokban tenyészett. Az inka lakosság a termény java részét fagyasztási és szárítási eljárással tartósította. Ennek eredményét emlegették a spanyolok, mint chunu-t. A Potosiban található ezüstbányák munkásai szinte kizárólag ezen a chunu-n éltek, és az ő uraik - miután felismerték potenciális értékét, az élelmiszert szállító hajókon - elvitték Spanyolországba. Bár Itália viszonylag gyorsan befogadta a burgonyát, Európa más részein azt hitték róla, hogy bujaságot vagy leprát idéz elő, és nem vált népszerűvé egészen az 1700-as évekig - bizonyos területeken még ennél is jóval később.

A legmérgesebb termény # A keserű jukka (Manihot escuienta, a manióka), egyfajta gumós növény volt a fő táplálék Dél-Amerika hatalmas területein. Nagy mennyiségben tartalmaz ciánhidrogént, ezért bonyolult eljárással kellett kezelni. Meghámozták, feldarabolták, lereszelték és paszírozták, majd a pépet a folyadék elhávolítása érdekében présbe tették. Az ily módon kialakított liszt azután fogyasztható volt, bár eléggé íztelen lett.

A leginkább zavaró, új zöldségféle # A Közép-Amerikából származó paprika semmiféle szempontból nem rokona az indiai Piper nigrum-nak. Az igazi bors, a pimienta, régi nevét kellett volna alkalmazniuk Közép-Amerikának erre a nagyméretű, húsos, édes vagy harang alakú "paprikájára" - melynek, magvai kivételével, vajmi kevéssé van borshoz hasonlatos íze - ezért adták hát a Mexikóból származó, kicsi, csípős változatnak (melynek hazája nem Chile) az újabb nevet, a chile-t (angolul chili vagy chilii), melynek csípőssége igencsak széles skálán mozog, a melegen csípőstől az egyenesen gyilkosan maróig.

Az első, maggal bíró saláta # Bár a salátát a fáraók kora óta, sőt még azelőtt is ismerték és fogyasztották (gyakran nyugtató hatása miatt), a régi időkben mindennaposnak számító változata a lazalevelű kötözősalátához hasonlított. Modernkori változatát, melyet úgy termesztettek ki, hogy kerek, kemény magva legyen, először a német Krauterbuch-ban (Gyógyfüvek könyve, ami persze mindenféle leveles zöldfélét jelentett, beleértve a zöldségeket is) említették és ábrázolták. A könyvet 1543-ban Leonard Fuchs adta ki.

A leghíresebb, gyümölcstermő területek # A 15. század során Angliában Kent grófság már híres volt a cseresznyéjéről, Hereford a boralmájáról, Worcester pedig a körtéiről.

A papaja első említése # Míg ennek a növénynek a közép-amerikai alkalmazása a történelem előtti időkre nyúlik vissza, a spanyol Oviedo 1525-ben említi először az Amerikai földrész általános törtnete és természetrajza című könyvében. Az európaiak mindenfelé magukkal vitték, végül pedig eljutott a Csendes-óceán déli részének távolabbi körzeteibe is.

Az első banán a Karib-szigeteken # A banánt először 1516-ban vitték át a Kanári-szigetekről a Karib-szigetekre.

Európaiak első találkozása az ananásszal # Míg az ananászt Kolumbusz először 1493-ban Guadeloupe-on látta, 1502-ben már megtalálható Panamában, és tulajdonképpen később az európai utazók széles körben elterjesztették az Egyenlítő mentén az egész trópusi Amerikában. A gyümölcse az európaiakat "fenyőre" emlékeztette. A bennszülött neve yayama és boniama volt. A vad ananászfajnak kőkemény a magva, az amerikai indiánok termesztették egy mag nélküli változatát.

Az Amerikában megjelent első szőlő (Vinifera) # A szőlő talán a legjelentősebb növény, ami átkerült az Újvilágba. Bár a Közel-Keleten a Kr. e. 4. század során már művelték a borszőlőt, az amerikai földrészre ez a növény csak sokkal később jutott el. Úgy tűnik, hogy a vikingek, az Újvilággal teremtett kapcsolataik során nem vezették be egyetlen fajtáját sem.

Az első nádcukor Amerikában # Míg a cukorgyártás eljárása arab eredetű (maga a szó az arab sukkor szóból ered), az Újvilágba mégis az európaiak vezették be. Kolumbusz 1493-as, második útja során, a Kanári-szigetekről levágott cukornád darabokat vittek át Hispaniolára. Nem voltak sikeresek a cukornád termesztésére irányuló első próbálkozások, de 1509-re már hasznot hajtó mennyiséget tudtak előállítani. 1520-ra már Mexikóban is termesztették a cukornádat, az első cukorfeldolgozó üzemet pedig 1535-ben alapítolta Cortés. A művelés elég gyorsan terjedt át Venezuelába, Kolumbiába, Peruba, Brazíliába és Puerto Ricó-ra. Ezzel egyidejűleg került át a cukortechnológia és kereskedelem is Észak-Afrikából meg Itáliából Észak-Európába. Az Angliában épített első cukorfinomítókat 1544-ben hozta létre Cornelius Bassine. A nyereség kicsi volt, mégpedig a flandriai Antwerpen "cukorsütői" miatti verseny következtében. Amikor a spanyolok az Újvilágban cukornádat kezdtek termeszteni, hiány volt helyi munkaerőből, amit a hagyományos módon oldottak meg. Európa sok részén mindennapos dolognak számított a rabszolga, így hát exportáltak - főként Afrikából - az új "indiai" területekre. A portugálok azért vállalkoztak Afrikában a széleskörű rabszolga-kereskedelemre, hogy munkaerővel láthassák el Brazíliában saját, újonnan telepftett cukorültetvényeiket. Az évszázad végére aztán, kicsivel kevesebb, mint egymillió afrikai ért már partot az amerikai földrészen.

Az első szigetgyarmat az Egyenlítőn, mely rabszolgák által művelt cukornádat adott # A rabszolgákat Sao Toméra, a közeli, nyugat-afrikai szárazföld Benin nevű királyságából hozták át. Ezek egyrészt, mint mezei munkások dolgoztak, akik a cukornádat vágták és préselték, másrészt háziszolgaként alkalmazták őket az ültetvényesek otthonaiban. A gyarmatosítók keresztény és zsidó vallású portugál férfiak voltak, akik afrikai ágyasokat tartottak és ily módon nemzettek kreol családokat. Keveredett az európai és afrikai nyelv, valamint kultúra. A sziget az 1470-es évektől kezdve fontos rabszolgapiac is lett.

A legjelentősebb bortermelő országok # Bort széles körben termeltek Európa leg több országában, kb. az 55. északi szélességi foktól délre. A főbb borexportáló területek a partok mentén helyezkedtek el, vagy a folyók mellett. A leghíresebbek a Rajna mentén, a Loire völgyében, Bordeaux környékén, Spanyolország északi és déli partvidékén, valamint a Földközi-tenger keleti medencéjének szigetein voltak.

A szőlőművelés északi határa # Szőlőt folyamatosan műveltek Pomerániában, Mecklenburgban és Brandenburgban, valamint Bydgoszcz közelében a Visztula, illetve Stettintől délre az Odera völgyében. A németországi Berlin körzetében számos szőlőhegy volt található. 1501-ben egy névtelen itáliai utazó Angliában feljegyezte, hogy gyakran látott szőlőt. Utalt rá, hogy az ország déli részén bort készítettek belőle. A minősége valószínűleg csapnivaló lehetett.

A legnagyobb szőlőhegyek # A kolostorok voltak a legnagyobb és legjelentősebb szőlőskert-tulajdonosok. A Clos de Vougeot 50 hektáros szőlőjét a ciszterciták telepítették. Évszázadokig úgy emlegették, hogy Burgundia legfinomabb borát adja. A ciszterétáké volt még Németország egyik legnagyobb szőlője is. A Kloster Eberbach-hoz tartozó, 25 hektáros Steinberg. 1506-ban, ennek az apátságnak a kölni raktáráról azt jegyezték fel, hogy mintegy 538 stilck-nyi (hozzávetőlegesen 7000 hektoliternyi) bort párolt az 1503 és 1504-es szüretekből.

A szüret legkorábbi időpontjai # A 16. század fordulóján, a szüret időpontja kicsivel korábbra esett, mint fél évszázaddal később, valószínűleg az 1500 körül jellemző melegebb hőmérséklet miatt. Északkelet-Franciaországban, Francia Svájcban és a Rajna-vidék déli részén a szüret kezdetének legkorábbi időpontja 1495-ben szeptember 12-e volt, míg a legkésőbbi 1491. október 20.

A legismertebb borfajták # A 15. század végére, Európa bizonyos vidékei egy-egy szőlőfajtából készített borról voltak híresek. A Pinot Noirt már a 14. században ismerték, mint Burgundia híres szőlőjét, 1500 körülte azonban, a Chenin Blanc, melyet a helyiek csak Pineau de la Loireként emlegettek, volt az előnyben részesített fajta Anjou környékén; a Cabernet France, melyet Bretonként is ismertek, volt a legnépszerűbb Tours-ban és Orleans-ban; Elzász vidékén pedig a muskotály lett különösen népszerű. Itáliában a 16. század során a szőlősgazdák Toszkánában és a Manche vidékén a trebbiano, Liguriában a vernaccia, a Po-völgyében pedig a schiava szőlőfajtákkal foglalkoztak.

Az első, újvilági szőlőskertek # Az 1520-as évekre, a spanyolok Mexikóban már szőlőt műveltek, a bortermelés pedig futótűzként terjedt déli irányban. Az 1530-as években megtalálhatjuk Peruban, az 1550-es években pedig Chilében is. Kicsivel később, 1560 körül, a hugenották szintén megpróbálkoztak Floridában a szőlőműveléssel és a bortermeléssel.

A borkészítés első, részletes ábrázolása # A 16. század hajnalán a szőlőművelés és a borkészítés sokféle, gyönyörű ábrázolását láthatjuk. Ezek körében a legrészletesebbek egyike egy szüreti jelenet 1500 körülről, a flamand eredetű Szent Szűz zsolozsmáskönyvből. A háttérben, éppen szőlőt szednek a fákra felfuttatott növényekról. Azután a szőlő, a férfiak hátán elhelyezett puttonyokban kerül le abba az udvarba, ahol csigaprés alatt sajtolják. A mustot gondosan öntik át erjesztés céljából fahordókba. Az új bor egy részét a tulajdonos éppen vizsgálgatja, és egy barátnak vagy egy kereskedőnek ajánlgatja.

Az első kávé # Ezt a növényt a 14. század során hozták Etiópiából Jemenbe, és a szaúd-arábiai Mekka szent városa körül háziasították a 15. század elején. 1500 körül jutott el Kairóba, ahol stimulánsként alkalmazták. Ezzel tették lehetővé a misztikusok (szufik) számára, hogy éjszakai áhitatuk alkalmával fennmaradhassanak.

A legjobban óvott termény # A vadkávé cserjéjének művelése valószínűleg a hatodik században kezdődött Etiópiában, de egészen a 13. századig a kávébabot csak rágták, majd felfedezték, hogyan lehet pörkölni és leforrázni is - és ezzel tulajdonképpen létrejött a modernkori kávé. A 15. század végére aztán, a kávét a mohamedán világ java részében nagyra értékelték mint a bor megfelelő helyettesítőjét.

A kereskedelmet szorosan ellenőrizték az arabok. Egyetlen kávébabot sem engedtek ki Arábiából anélkül, hogy előtte csírázásképtelenné ne tették volna. Ennek eredményeként, a kávé Európában ritka maradt egészen addig, míg az 1600-as évek során ezt a monopóliumot sikerült megtörni.

A legnagyobb becsben tartott ital # A kakaóból készült italt az aztékok az istenek italának tekintették, és jól ismerték energiaértékét is. Kakaót a melegebb vidékekről importáltak, gyakran mint hűbéradót. A kakaóbabot áldozatként is sokszor ajánlották az isteneknek. A chocolati (valószínűleg keserű vizet jelent) italt őrölt kakaóbabból, pár szem kukoricából és vízből készítették. Addig kavargatták, amíg habos lett, végül hidegen fogyasztották. Néha hozzáadtak vaníliát vagy mézet is.

A gazdaságilag legjelentősebb, közép-amerikai élelmiszernövény # Közel egy évszázadig, azután, hogy a kakaót a spanyol udvarban megkedvelték, a spanyolok féltékenyen őrizték monopóliumukat a termesztés, a készítés (amely rendkívül bonyolult volt), valamint a fogyasztás fölött. A kakaó (Theobroma cacao) volt a legjelentósebb növény melyet az ókori Közép-Amerikában megműveltek, és amelyet a Kolumbusz utáni Európába átvittek. A kakaó és csokoládé szavak valójában maja kifejezésekből származnak. Az amerikai indián közösségek nagyra becsülték a kakaót, hitték, hogy isteni eredetű. Ezért adták neki a theobroma vagyis, az "istenek tápláléka" nevet. A mexikóiak által készitalt ital, a "chocolati", más volt, mint a mienk: kakaóbab, kukorica és paprika keveréke. A csokoládé 1520-ban érkezett Spanyolországba. Az európaiak számára egyre növekvő gazdasági jelentősége mellett, elterjedt művelése is. Először Venezuelában és Trinidadon ültették, végül onnan került át Ázsiába.

Az első kerekes eke # A kerekes ekékről szóló, középkor előtti beszámolók megalapozatlanok, de úgy tűnik, a 900-as évektől fogva használták már ezt az eszközt Európában. Angliában 1523-ból származik az első ilyen feljegyzés.

Az első komlótermesztés Kentben # Flamand bevándorlók vitték át Angliába a komló termesztését, bár Észak-Európa más részein ez a Kr. u. kb. 800-ra nyúlik vissza. A közönséges készítésű ale (angol sör) enyhén édes volt, és gyakran ízesítették mézzel vagy füvekkel. A komló tisztítani tudta a sörcefrét, kesernyés ízt adott és egyben jó habzást is biztosított. Ezenkívül javította az eltarthatósági tulajdonságait. Ajánlották, hogy az ale-t csak két hétig tárolják, viszont a sört könnyen el lehetett tartani egy hónapig is. Néhány évtizedig azonban sokan a komlót szennyezőanyagnak tekintették. VIII. Henrik megpróbálta betiltani alkalmazását.

A legfontosabb termény # Dr. William Bulleyn szerint: "Az árpa Anglia legfontosabb terménye, mivelhogy a mi malátánk ennek alapján készül, és ez a sörünk meg az ale-ünk szülőanyja..."

A legtovább fogyasztott mézsör # Mézsört természetszerűleg mézből készitették Anglia kolostoraiban. A méheket viaszukért tartották, amit aztán gyertyának használtak fel. Így a kolostorok voltak a legnagyobb méhészetek is egyben. A kolostorok a VIII. Henrik általi feloszlatása véget vetett a nagy mennyiségben történő méztermelésnek, és egyúttal a mézsör készítésének is.

A mezőgazdasággal foglalkozó, legjelentősebb arab mű # A Kirab-al-Filahah, melyet Ibu-al-Awwam Abu Zakariya Yahya Ibn Muhammed írt, volt a legfontosabb botanikával és mezőgazdasággal foglalkozó munka. Sok mindent meghatároztak gyakorlati tanácsai. Ez a könyv megemlíti, hogy a legjobb trágya a madarak ürülékéből származik, de nem a vizimadártól. Ezután következik hatékonyságban az emberi ürülék. További sorrend: a szamártrágya, a kecsketrágya, a birkatrágya, a tehéntrágya, végül a ló- vagy öszvértrágya. Az elégett vegetációból származó hamu alkalmazását is ajánlja, állati trágyával keverve.

Az első nyomtatott mezőgazdasági kézikönyv # A Petrus Csestencius által írott Liber ruralium comodorum (Vidéki tevékenységekről szóló könyv) volt, melyet 1471-ben az Augsburgból származó John Schussler nyomtatott ki. Az első, angol nyelvű, mezőgazdasági szöveg Sir Anthony Fitzherbert nevéhez fűződik, melyet 1523-ban adtak ki Boke of husbondrye címmel. Ez a század vége előtt nyolc kiadást ért meg.

A legmohóbb azték fogyasztók # Tenochtitlán, Texcoco és Tlacopan szövetségi városok főnökeinek palotáiban naponta óriási mennyiségű élelmiszert fogyasztottak el. Például Texcoco palotájában állítólag naponta 1200 kg kukoricát, 143 kg babot, 32.000 kakaószemet, 100 pulykát, 20 tábla sót, 20 kosár nagy chillipaprikát, megint 20 kosár kis chillipaprikát, 10 kosár paradicsomot és 10 kosár tököt szolgáltak fel, állítólag 400.000 tortillával (kukoricalisztből készített palacsintaféleség) Nezahualcoyotl (1427-72) uralkodása alatt. Tenochtitlánban, Moctezuma asztalánál több, mint 300 különböző fogást szolgáltak fel minden nap. Házanépe több, mint 1000 tányérról evett és "több mint 2000 köcsög habos kakaót fogyasztottak el, végtelen mennyiségű gyümölccsel". A Moctezumának felszolgált fogások között megtalálhattuk a főtt baromfit, a főtt pulykát ("tokás csirke", ahogyan a konkvisztádor Bernal Diaz mondta), fácánt, "a vidékről származó foglyot", fürjeket, vad- és házikacsát, szarvast, pekárit, sült énekesmadarakat, galambot, nyulat, házinyulat, "és sok másfajta szárnyast meg dolgokat, ami ezen a földön megterem". "Hallottam hírét" tette hozzá Bernial Diaz, "hogy az uralkodónak régebben zsengekorú fiúkat is megfőztek, és mivel oly sokféle, különböző főtt dolog meg egyéb került elébünk az asztalon, egyszerűen képtelenek voltunk eldönteni, vajon volt-e köztük emberi hús vagy egyéb".

Az uralkodót alacsony asztal mögé ültették, amit terítővel borítottak le. Négy fiatal, "tiszta és gyönyörű" szolga (amint ezt krónikásai megemlítik) hozott neki vizet xical-tan vagy vizeskancsóban, hogy megmoshassa kezét. Aztán két másik szolgálólány külön neki válogatott fogásokkal kedveskedett. Utána pedig, különböző gyümölcsöket, egy csésze csokoládét, valamint egy jó pipát fogadott el. A spanyolok egyetértettek azonban abban, hogy e neki kínált, hatalmas lakoma ellenére a császár valószínűleg mértékletesen evett, minden fogásból csak egy kicsit csipegetett.

A TÖKÉLETES ÉLÉSKAMRA 1460 KÖRÜL

... Az éléskamrában mindig legyen három éles kés: egy a cipók felvágásához, egy másik azok darabolásához, végül pedig egy éles és hegyes harmadik, mely a síma darabolásra szolgál.

Ha megszegjük az úrnak kenyerét mindig nézzünk utána, hogy friss-e. Ellenőrizzünk az asztalnál minden egyéb kenyeret, mely egy napos, minden házi kenyeret, mely három napos, és minden étkezési kenyeret, mely négy napos.

Nézzük meg hogy a só finom, fehér, tiszta és száraz-e. Legyen sógyalu elefántcsontból, két hüvelyk széles és három hosszú; és nézzünk utána, hogy a sószóró teteje nem ér-e hozzá a sóhoz.

Kedves fiam, nézz utána, hogy az asztalnemű tiszta és illatos-e, valamint, hogy az asztalterítő, törülköző meg szalvéta tetszetősen van-e összehajtva; az asztali kések fényesre csiszoltak, és a kanalak szépen elmosottak-e jól tudod te, hogy gondolom.

(A Babees Könyvből)

A legpompásabb török lakoma # 1530-ban Konstantinápolyban rendezték meg, hogy megünnepeljék II. Szulejmán három fiának körülmetélését. Az ünnepségek 20 napig tartottak július 17-tő1 kezdve, és volt ott nyilvános lakoma a köznépnek, tűzijáték, cirkusz, hadijáték és tanácskozás is.

A legrészletesebb költségvetésű lakoma # 1508. január 6-án, Buckingham hercege azzal ünnepelte a vízkeresztet, hogy 459 vendéget, és saját háza népének 100 tagját látta vendégül ebédre és vacsorára. A teljes költség majdnem 12 font volt. A megjelentek 6789 vekni kenyeret, 45 kancsó bort, 259 kancsó sört fogyasztottak el; valamint gadóchalat, tőkehalat, tokot, lazacot, kisebbfajta cápákat, compót, lepényhalat, sima lepényhalat, és pirosszemű kelét; komoly mennyiségű marhát, borjút, sertést és ürüt, három hattyút, libát, kappant, pávát és gémet; különböző vadmadarakat, beleértve a vadkacsát, fürjet és szalonkát; csirkét, nyulat, tojást, tejet és vajat; angolnát, ingolát és osztrigát. Az idő tájt a 12 font egyenértékű volt egy munkás majdnem két évi bérével.

A legnagyobb konyhai személyzet # Kínában a Ming korabeli császárok udvarában 7874 konyhai szolga sürgött-forgott, hogy mindent odavarázsolhassanak a császár asztalára, és elkészíthessék az állami lakomákhoz valót.

Az alapvető táplálékok leghasznosabbika # Arábia nomád beduinjai köreten, a datolyapálma volt a legfontosabb táplálékforrás. Ez a gyümölcs - a teve tejével egyetemben - biztosította az étkezés alapját, és tulajdonképpen a tevehússal együtt a datolya volt a beduinok egyetlen szilárd tápláléka. Az ebből erjesztett italt nagyra tartották. A növény összezúzott magvait használták a tevék táplálására. Több mint 100 fajta datolyát termesztettek ismereteink szerint Mekka szent városának körzetében.

Az első, fagyasztott táplálékok # Shanxi tartományában már Kr. e. 600 körül a kínai köznép a tél egy részét arra fordította, hogy nyárra elegendő mennyiségű jeget szerezzen be. Ezt a folyókból és a tavakból vágták, és párologtatással hűtött jégvermekben tartották. A későbbi századok során, a hegyekből és a befagyott folyókból származó, hatalmas jégtömböket föld alatti vermekbe temették, melyek óriási hűtőként működtek. Kr. e. a második században 94 "jegesembert" soroltak fel a Chou királyi palota 2271 főnyi konyhai személyzete körében. Jeget használtak a friss hal tartósítására, a zöldségfélék és a gyümölcs hűtésére - különös tekintettel a dinnyére-, az italok hidegen tartására. Egy Kr. e. harmadik századi költemény (A lélek hívása) említést tesz "jégbehűtött, szennyezőanyagoktól megfosztott szeszes ital, egyfajta áttetsző, hűvös és frissítő bor" fogyasztásának élvezetéről. Hangzhou-ban, a 13. századra (Marin Polo idejében) a sok-sok utcai étkezde és étterem között - melyek körében meghalálhatjuk a halkülönlegességeket árusító helyeket, valamint a buddhista stílusú vegetáriánus éttermeket is - volt számos, mely jégbehűtött étkekre specializálódott.

A legfejlettebb tartósítási technika # Dél-Amerikában az inkák bonyolult technikát alkalmaztak a burgonya (papas) szárítására. A burgonyát 10 napon át a nap és az éjszakai fagy hatásának tették ki. Azután lefedték egy réteg szalmával, megtaposták, hogy az esetleg bennemaradó vizet kipréselhessék. Tovább szárították még 10 napig a napon. Ebben a fázisban éjszaka lefedték. Ez a kezelés egyharmadával csökkentette eredeti súlyát, és a burgonyát chunu-vá alakította át, így könnyebben lehetett tárolni.

A legízletesebb étek # Az aztékok táplálékának két lényeges eleme adta meg az ízt: a paradicsom és a chilli. Ezek segitségével az aztékok el tudták készíteni a mole-nak nevezett öntetet, mely mindenféle fogásnak csípős és kellemes ízt biztosíthatott. Tölteléknek a mole-t összekeverték avokádóval. Még tovább ízesítették különböző, aromás nővényekkel, füvekkel, vagy éppen virágszirmokkal.

Az első, csípős curry # Amikor a chillipaprika Dél-Amerikából átkerült Indiába, akkortól számítható a szájpadlást igencsak próbára tevő curry története. A korábbi, fehér borssal és mustármaggal ízesített "csípős" curryk csak azokhoz a kevésbé csípősekhez képest voltak erősek, melyek kardamomum, kömény, koriander és kurkuma keverékén alapultak.

A legújabb indiai ínyenckonyha # Amikor a mogulok birodalma 1526-tan létrejött Indiába új főzési stílust is hoztak a mohamedán területekről a hódítók. Figyelemreméltó, új étkek jelentek meg beleértve a kebabot, és a pellaót (vagy pilaut), miközben átvették például, milyen ügyesen lehet gyümölcsöt belekeverni a húst tartalmazó fogásokba: mandulát, mandulatejet és rózsavizet kezdtek alkalmazni; sokféle fogást ostyával körítettek. Ekkor alakult ki olyan édességek meg desszertek fogyasztása is, mint pl. a halwa.

Az első lacipecsenye # A Karib-szigeteken hajótörést szenvedett tengerészek és más csavargók, akik a felfedezést követő évszázad során Hispaniola szigetén találtak menedéket, a kariboktól sajátították el a szigeten élők régi fogását: hogyan lehet füst alatt szárítani a húst. Fából készült rácsra tették gyenge tűz fölé, amin állati csontokat és bőröket égettek el. A karibok a technikát bouca-nak hívták, ami később a francia nyelvbe úgy került át, mint boucanier, és innen ered a csavargók neve is: "buccaneers" (kalózok). Spanyolul, a fából készített rácsozat már barbacoa lett, és ebből származik a barbecue szó.

A kutyákból álló, legbőkezűbb ajándék # Amikor de Soto kormányzó csapata elérte az Egyesült Államok mai Tennessee államában Guaxulle városát, az emberek látván, hogy a spanyolok "húsukért üldözik a kutyákat, amit viszont az indiánok nem esznek meg, adott 300-at nekik".

Az első rágógumi # A közép-amerikai maják rágták a növényi kaucsukot, a szapotilfa tejét. A gumi rágása közismert volt az ókorban is a Földközi-tenger népeinek körében. Ők egy bizonyos fából származó mastix-gyantát rágtak, hogy fogukat tisztogassák, és leheletüket kellemesebbé tegyék.

A legnépszerűbb élénkítőszer # A koka volt a legszélesebb körben alkalmazott élénkítőszer Dél-Amerikában. A koka leveleit és összetört kis citromokat használtak fel hozzá. Golyót gyúrtak, amit szájukba vettek. Széles körben volt elterjedt a hallucinációkat okozó szerek alkalmazása is.

Az első nyomtatott szakácskönyv (Kínán kívül) # A római Vatikánban élt Bar- tolomeo de Sacchi könyvtáros nevéhez füződik, akit egyébként Platineként is emlegettek. A Platíne de honesta voluptate et valetudine (Platine az őszinte élvezetek és a jó egészség kérdéseiről) című könyv rendkívül sokféle, különböző étellel és elkészítésével foglalkozott. Tulajdonképpen csak részben volt szakácskönyv, részben pedig útmutató a jó egészséghez. "Egyetek jól, mondta Platine, de ügyeljetek rá, mit esztek, és mikor. Tele gyomorral ne veszekedjetek". A legrégebbi, latin nyelvű kiadás, melyen nem szerepel dátum, 1474 körüli. A legkorábbi, keltezéssel ellátott kiadása pedig 1475-ös. Utánnyomásai megjelentek 1480-ban, 1498-ban, 1499-ben és azután is. Az első, olasz nyelvű fordítása 1494-ben jelent meg, francia fordítása 1505-ben, német fordítása pedig 1530-ban.

Az első, nagy mennyiségben nyomtatott, angol nyelvű szakácskönyv # Úgy gondolják, hogy ez a This is the Boke of Cokerye lehetett, melyet l500-ban adtak ki. Ez már alkalmas volt - legalábbis névtelen szerzője szerint - "egy herceg háztartása" számára is.

Az étkekkel foglalkozó, leglelkiismeretesebb író # Lee Shizhen (1518-93), a Ming-dinasztia híres füvészkönyvének, a Pencao Kangmu-nak szerzője. 800 korábbi művet tanulmányozott, és 27 évébe került, hogy összeállíthassa ezt az 1800 étekre, növényre és ásványra kiterjedő tanulmányt. Könyvét még a mai orvosok is használják.

Az első borszakértők # A római idők óta nem volt tradíciója a finom boroknak, és nemigen szenteltek figyelmet az érlelésükre sem. A legtöbb bort tulajdonképpen ugyanabban az évben szállitották le és fogyasztották is el. A 16. század első felében ismerték fel, hogy az Anjou vidék édes borai nem vesztenek semmit sem, ha 2-3 évig tárolják őket. A rajnai bort akár hat évig is félre lehet tenni.

Az első madeira # 1537-ben érkezett Londonba az első szállítmány "Malvoisie, mely a portugál Madeiráról származott".

A legnagyobb pint # "Korsó" volt a neve Skóciában a pint különböző, szabványos mértékeinek. A "Stirlingkorsó" hozzávetőlegesen l,7 liternyit (3 pintnyit) tartalmazott, és úgy került át a köztudatba, mint "skót pint".

A legnagyobb hamisítási botrány # Velencében, 1498-ban, számos kiskereskedőt vádoltak azzal, hogy használt főzőolajat adott el, amit előzőleg "gyógyító" fürdőként alkalmaztak szifiliszeseknél.

Az asztali villa első megjelenése # A 10. század során, a bizánci nemesség kicsiny, aranyozott villát kezdett alkalmazni a ragacsos édességek felvételére. 1518-ig nem kerül sor ezek említésére Itáliában, abban az országban, amelynek kifinomult szokásaira egész Európa irigykedett. Maga a divat sem terjedt el 1700-ig. Közben, a legtöbb európai számára az egyetlen evőeszköz továbbra is az ujja és a kés volt, esetleg a kanál meg a kenyér.

A világ legjobban táplált emberei # A 16. századtól fogva, a kínai lakosság jól étkezett, az étkekkel bevitt tápanyag és mennyisége szempontjából is jobban, mint Azsia bármely más népe, és szinte az egész világ. Elég volt a gabonatermés: a lakosságra évente és fejenként 250 kg jutott. Java részét táplálékként fogyasztották. Kevesebb húst ettek, és szinte nem is léteztek tejtermékek. A szójabab viszont pótolta a kálciumot. A kínaiak télen és nyáron egyaránt sokkal nagyobb mennyiségű és sokkal változatosabb, friss zöldséget fogyasztottak naponta - ennélfogva ásványi anyagokat és vitaminokat is -, mint a világ bármely népe.

A legrégebbi iparág # A, legrégebbi, ismert iparág a tűzkőpattintás. Darabolószerszámokat és szekercéket állítottak elő így. Etiópiában 2,5 millió évre tekint vissza. Európában a legrégebbi bizonyíték, hogy egzoktikus kövekkel és borostyánnal kereskedtek, már Kr. e. kb. 28.000-ből származik. A mezőgazdaságot gyakran emlegetik, mint "a világ legrégebbi iparágát", még sincs azonban megdönthetetlen bizonyíték arra nézve, hogy Kr. e. 11.000 körül gyakorolták volna már. Az ecuadori La Tolita közelében, újabb ásatások kimutatták, hogy a Kr. e. 2. században a platinát már széles körben kitermelték. A cinkbányászat legkorábbi bizonyítéka az indiai Rajasthan államban található Zawar-ból származik. Kb. Krisztus életének idejére tehető, amint ezt a bányákból származó fák korának meghatározása is jelzi.

A legnagyobb, önálló ipari vállalkozás # A velencei állami hajógyár, az Arsenal 1473-as kibővítése az egész komplexumot Európa legnagyobb, önálló ipari vállalkozásává tette. Területén dokkokat, sólyákat, porító malmokat és egy kötélgyárat is találhattunk. Az Arsenal hajókat épített és javított, ezenkívül pedig mindenféle fegyvert és felszerelést is gyártott. 1436-ban egy látogató leírta, hogyan készítenek elő egy gályát karbantartási célra egy a mai szerelőszalaghoz hasonló rendszeren, miközben fegyvert, lőszert és felszerelést rakodnak a fedélzetre. Ezalatt pedig a hajó egyfajta csatornában mozgott. A 15. században megépítették az első fedett sólyákat, melyekben 80 gályát lehetett elhelyezni. Az alkalmazottak körében mindenféle szakma képviseltette magát, a hajóácstól a vitorlakészítő nőkig. Az 1500-as években létszámuk 2000 és 3000 között volt.

A legnagyobb számú személyzet # A legtöbb embert folyamatosan a kínai gabonaszállítási rendszer foglalkoztatta. 1432-re kb. 160.000 állandó alkalmazottal dolgozott (főként éppen nem harcoló katonák), akik akár 2560 km-es távolságra is el tudtak szállítani 6,7 millió piculnyi (kb. 360 millió kg-nyi) rizst. 1492-re az évente átlagosan szállított mennyiség 4 millió piculra csökkent (kb. 220 millió kg-ra).

A timsó első feldolgozása # A timsó jelentős volt enyv, festékek és cserzőszerek készítésekor. A timsó feldolgozásának technológiáját 1458-ban a génuai Bartolomeo Perdix hozta a Közép-Keletről Európába. Pápai rendelettel azonnal monopolizáltak (1465-ben) egy másik, itáliai timsógyárat.

Páratlan pamutvászon-termelés # A 16. századi Indiában a pamutvászon előállítása elsődleges iparággá vált. A termék jó minőségű volt, és a termelés olyan arányú, hogy világszerte páratlan maradt.

Az első papírgyárak # Anglia az utolsó európai országok között hozta létre saját papírgyártását. Spanyolországban és Itáliában a 13. századtól fogva, Franciaországban és Németországban pedig már a 14. századtól tudunk papírgyárakról. John Tate azonban csak 1495-ben állította fel saját üzemét Hertfordban.

A színezett papír első, nagyipari előállítása # A 15. század vége felé Velencében kezdték gyártani a carta azurra-nak nevezett, kékre színezett papírt.

A papír Indiában # Indiában a papírgyártás akkor kezdődhetett, amikor a kasmíri Zain ul Abidin szultán (1416-67) visszatért a közép-ázsiai Szamarkandból - ahol száműzetését töltötte; és a papírkészítésben jártas iparosokat hozott magával. A papír gyártása nemsokára elterjedt. Gudzsarat lett India legnagyobb papírkészítő állama.

Az első, nagyobb újkori kitermelőiparág # A sóbányászat volt az első, nagyobb újkori kitermelő iparág, beleértve a termelés és elosztás minden fázisában dolgozó, szakképzett munkások csapatait, és a tanulatlan munkaerő egész ármádiáját. A 15. század közepén a só volt egyike a nemzetközi kereskedelemben résztvevő három legjelentősebb árucikknek. A másik kettő a gabona és a bor volt. Hihetetlen mennyiségű sóra volt szükség a hús, hal, sajt és vaj tartósításához, az átlagos arány lévén egy font só 10 fontnyi termékhez.

A leghosszabb utat megtett festékanyagok # A flamand posztógyártás során használt festékanyagok főként távoli helyekről származtak. A kék színre festő indigó csak Franciaországból jöhetett, viszont a karmazsintetű nevű rovarból előállított vörös festék Spanyolországból és a Közép-Keletről, a Vörös-tenger adta a cinóberfestéket, a brazilfa vörös színezéke akár Srí Lankáról is származhatott. A távolságok, no meg a növekvő kereslet miatt ugyanolyan drágák voltak, mint a fűszerek.

Az első oroszországi sóbányák # Az újkori Szolikamszk (a név azt jelenti: a Káma folyó medencéjének sói) városának közelében, az Urál-hegységben, 1515-ben Anika Sztroganof üzletember 100 m mélyre fúratta az első sóbányákat.

A finomított cukor első előállítása # A finomított cukor gyártását Kínában Fudzsian lakossága kezdte, mely ma egy déli tartomány. 1522-ben jegyezték fel, a Liu Ji-Zhuang által írott Guangyang Zaiji (Guangyang vegyes feljegyzései) című könyvben. Azelőtt a kínaiak csak nyers cukrot, más néven nyers nádcukrot tudtak előállítani. A finomítatlan cukrot a cukornád levéből nyerték, mégpedig a melasz párologtatásával és víztelenítésével.

A legfinomabb termék # A 15. és 16. század során Kína volt a világon az egyetlen ország mely porcelánt tudott előállítani. Ez a bonyolult kerámiaanyag rendkívül kemény és oly vékony edényekké formálható, hogy azok átlátszók. A kínai porcelánt finoman festett mintákkal és figurákkal lehetett díszíteni. Felülmúlhatatlan minősége miatt Kínán kívül is óriási volt iránta az igény. Nagy mennyiségű kínai áru talált utat magának olyan távoli vidékekre is, mint Afrika keleti partjai, de használták ezeket Konstantinápolyban, a szultán udvarában is. A porcelán titka abban rejlik, hogy rendkívül tiszta kaolint alkalmaztak különböző adalékanyagokkal együtt, mint pl. kvarc és földpát. Az edényeket olyan kemencékben égették ki, melyek akár 1400 °C-os h8mérsékletet is el tudtak érni. Az európaiak megpróbálták kitalálni, hogy készülhet a porcelán, de évszázadokig nem sikerült.

A 16. századtól kezdve Európa és Kína között komoly kereskedelem alakult ki. Számos elsüllyedt hajó szolgál bizonyítékkal a nyugatra szállított porcelán mennyiségét illetően. Találtak már olyan hajót is, mely 25.000 sértetlen porcelán tárgyat szállított - amit végül Amszterdamban eredeti rendeltetési helyén bocsátottak áruba.

A legújabb művészeti forma # A kelet-itáliai Urbinóban 1515 körül jelentek meg az Istoriato (történeteket ábrázoló) fajanszedények. Ezeket, a jellegzetes kék színű mázzal bevont, teljes egészükben történelmi vagy mitológiai jeleneteket ábrázoló tányérokat mütárgyaknak szánták. Egyfajta, új művészeti formát képeitek, mely egyben az egyetlen olyan volt, aminek hiányzott az ókori megfelelője. A művészek kézjegyükkel látták el munkáikat. Az első, legjobb és leghfresebb Nicola da Urbino (1520-37 között tevékenykedett) volt. A legkorábbi, neki tulajdonított munka 17 darabból álló készlet (a velencei Correr múzeumban található), melyet 1524 körül készített Isabella d'Este számára.

A legfinomabb észak-európai kerámiák # A német kerámia volt a legfinomabb észak-európai termék. A Kölnben gyártott, szürke színű sómázas edények a 16. század eleje táján érték el a legmagasabb szintű múvészi kivitelezést. Levélmintás dombordíszítést alkalmaztak, és ezüstbe foglalták a legjobb darabokat.

A leghíresebb francia fazekas # Bemard Palissy (1510-90) volt korának legünnepeltebb és legcsodáltabb francia fazekasa. Egyébként természetbúvár, aki a hüllőkkel foglalkozott előszeretettel, és elsők között kísérletezett elpusztult hüllőkről készített öntvényekkel. 1548-ra már rendszeresen állított elő "rusztikus agyagárut": tavakat formáló tányérokat, melyen gyíkok, békák és kígyók díszelegtek, mind iszapzöld mázzal lefestve. Különleges hatásokat is megpróbált elérni, amikor kastélyok számára állított elő grottók számára szánt, belső díszítést. (Újabban Párizsban, a Louvre közelében, egykori műhelyénél tártak fel az ásatások során 5000 edény- és öntvénytöredéket.)

A leghatástalanabb ipari kémkedés # A porcelánt, ezt az áttetszősége valamint keménysége miatt olyannyira csodált alapanyagot Európában csak a kínai importcikkek formájában ismerték. A 15. század végétől próbálták megszerezni készítésének titkát. A 15. század vége felé állították elő az átlátszatlan fehérüveget, a lattimo-t. Velencében valamint Ferrará-ban készítettek már lágyporcelánt. Az első, fennmaradt, európai lágyporcelánt a 16. század vége felé a Mediciek gyártották.

A legfinomabb mázas fajansz # A 15. század java részében Európában a legfinomabb, ón-zománcmázas fajansz a hispániai mór áru volt. Az ónmáz - melyet először a 9. századi Bagdadból (a mai Irak) ismerünk, és a mórok vitték át Spanyolországba -, olyan fehér felületet ad, mely kitűnően alkalmas díszítési célokra. A 15. század során tovább finomult a technika. 1492-ben Granada eleste után állították elő az arabeszkekkel és szöveggel díszített, legszebb példányokat. A technika Majorkából került át Itáliába, ahol aztán maiolica néven vált közismertté.

Az első itáliai majolika # 1454-ben indult meg az itáliai majolika gyártása. Több központja közül a faenzai fazekasok a leghíresebbek és a legjobbak is. Legkorábbi, kiemelkedő alkotásuk 1469-re datálható, a párizsi Musée Quny-ben kiállított dísztábla. A legjellegzetesebb színek: sötétkék, mélybíbor, türkíz, narancs- és világossárga. Kb. 1500-tól kezdve, a színek meglágyultak, és finomabbak lettek a motívumok is. 1520-tól aztán a majolika díszítésére a Raphael által bevezetett groteszk mintát kezdték alkalmazni.

Az első készítői jegyek # A 16. század során az itáliai majolika készítők voltak Európa történetében az első agyagművesek, akik jelzést rajzoltak a tárgyakra. Így voltak megkülönböztethetők más mesterek munkáitól.

A zarándoklatok alkalmával árusított emléktárgyak tömeggyártása # 1519-ben a németországi Regensburgban hirtelen megugrott a csodatévő Szűz Mária képet felkereső zarándokok száma. A város nem volt felkészülve a látogatók ilyen áradatára, ámbár 10.172 ón- és 2430 ezüstjelvényt készítettek, és adtak el a templom üzletében, az 50.000 zarándok java része üres kézzel és csalódottan távozott. A következő évi termelés már 109.198 ón- és 9763 ezüstjelvényre emelkedett.

Rekord eladás # Az olyan, fontosabb zarándokhelyeken, mint Köln, Canterbury, Rocamadour vagy Mont-Saint-Michel, évi százezres nagyságrendben forgalmaztak a zarándokoknak jelvényeket meg egyéb emléktárgyakat. 1466-ban, 130.000 jelvényt adtak el két hét alatt a svájci Einsiedeln kolostorban a zarándokoknak. 1438-ban Johann Gutenberg, a mozgatható nyomdai betű feltalálója, aki akkoriban Strasbourgban dolgozott, vállalta, hogy 1440-ben Aachenben a hatalmas nyári ünnepségekre tömegméretekben állítja elő a fémjelvényeket.

A legértékesebb föld # Palesztina mohamedán Lakosainak rendkívül jövedelmező üzleti vállalkozást jelentett, ha emléktárgyakat adhattak el a zarándokoknak. Még több hasznot hozott azonban annak a "földnek" az eladása és odaszállítása, "amelyből Isten Ádámot megteremtette". A Szent Föld talaját hatalmas mennyiségben ásták ki, és szállították Európa-szerte mindenhová, ahol a keresztények hajlandók voltak megvásárolni. A földet nemcsak relikviaként (olyan anyagként, mely feltehetőleg csodás erővel bír) árusították, hanem epilepszia elleni védelemként is.

Az első előállító # Velence az egész világon egyedülálló előállftója volt a finom üvegárunak. A tűzveszély következtében a 13. század vége felé Murano szigetéte telepítették. A római idók óta tökéletesítették az üveggyártás technológiáját, és a kifinomult múvészetek színvonalára emelték. A velencei üveget széles körben utánozták, de sosem tudták felülmúlni. Az üvegkészítők titkukat féltve őrizték. A dózse (Velence uralkodója) megtiltotta a mestereknek, hogy külföldre menjenek. Azokat, akik mégis megtették, megkeresték és meggyilkolták

A legjobban keresett # A Cristallo, vagyis az átlátszó üveg volt a legcsodálatosabb. A mangánt, ezt a titkos adalékanyagot, mely lehetővé tette a szfntelen üveg előállítását, a 15. század során fedezték fel újra. Valószínűleg Anzolo Barovier (meghalt 1460-ban). Ő üvegkészítő volt, aki kapcsolatokat épített ki a páduai és velencei egyetem tudósaival. (A mangánt használták a késő ókori átlátszó üvegnél.) Bíborszínű anyagot adott a "fémhez", hogy semlegesítse sárgás árnyalat. 1460-ra tehető a cristallo első dokumentálása.

Az első millefiori üveg # A millefiori üveget, a mintás római üveget 1496-ban készítették a Barovier üveggyárban. Az öntőformában elhelyezett, rövid, színezett üvegrudakat bizonyos mintázat szerint rendezték el és más színű, megolvadt üvegbe ágyazták. Az ily módon létrehozott minták rendszerint virágot ábrázoltak. A millefiori szó az olaszban ezer virágot jelent.

A legjelentősebb lámpaszállító # A velenceiek a perzsáktól vették át a 13. század során az üveg zománcozásának technikáját (Ők pedig a indiaiaktól tanulták). A 15. század végére Velence lett a mecsetek lámpáinak fő szállítója. A Velencében gyártott, legkorábbi és fennmaradt ilyen darab az egyiptomi Kairó Kuajtbaj szultánjának (1468-98) készült.

A legjobb hamisítású ékszerek # Pontosan azok a ragyogó színek segítettek a legfinomabb, hamis ékszerek előállításában, amelyeket az üvegkészítők állítottak elő; a 16. században utánozni tudták a bonyolultabb, többszínű féldrágaköveket is, mint pl. az ahátot és a kalcedont.

A leghosszabb szálak # A reneszánsz korban a selyem volt az egyetlen anyag, melynek elég hosszúak voltak a szálai. A szálakat úgy nyerték, hogy legombolyították a selyemhernyó gubóját. A szálak átlagos hossza 100-500 méter volt. A fonal rendkívüli finomsága megkövetelte, hogy többet összesodorjanak belőle, és így szőjék. A gubó legombolyítása volt a selymet feldolgozók számára a legjelentősebb probléma. Az itáliaiak az eljárás megkönnyítésére kidolgoztak egy vízhajtású berendezést. Minden 5 kg-nyi selyemhez 35.000 hernyóra volt szükség. 3000 km-nyi szál csak 1 kg-ot nyomott.

A leggyorsabban növekvő # A 15. században Itália volt a selyemgyártás központja, és a leggyorsabban növekvő textilipar az olasz volt. Országszerte versengtek a városok. 1470-ben Galeazzo Maria Sforza törvényt hozott, mely megkövetelte, hogy a Milánó környéki vidéken minden 37,5 hektárnyi földterületen legalább öt eperfa legyen. A selyemhernyó kizárólag a fehér eperfa leveleit fogyasztotta. Egy hektárnyi földterületről maximálisan 50 kg-nyi selyemhozam volt várható.

A legfinomabb selymek # Génua számított a legfinomabb itáliai selymek előállítójának. 1464-ben, amikor mindenféle selyem Londonba történő szállítását betiltották, a génuait elfogadták, mivel minősége egyedülálló volt.

A legújabb textíliák # A 15. században, Itáliában az újabb szövetfajták között találjuk a damasztot (szőtt mintával), a színváltozó selymet (többszínű szövéssel, mely úgy tűnik, mintha színét változtatná másféle megvilágításban), és a brokátbársonyokat (fényes és tompa felületi kontrasztok által előidézett mintázattal). Ezeknek, a rendkívül finom selyemanyagoknak az előállítása a fakúpos szövőszék feltalálásával vált lehetővé.

A legkidolgozottabb textíliák # A 2,5 cm-enkénti, vagyis colonkénti csomók számát, valamint a szövés közben alkalmazott színek és anyagok sokféleségét tekintve a világ legkifinomultabb textíliáit az inkák előtti időkben készítették.

Európa első, nyomott kelméi # Bár már az ötödik századtól kezdve nyomtatták a kelméket Indiában, egészen a 16. század végéig ezek nem jutottak el Európába. A közbenső időben, fekete festékkel bevont fatuskók segítségével készített kelméket gyártottak, de ezek nem voltak moshatók.

A legkomolyabb tökéletesítés a fonás terén # Egészen a 16. századig a nagykerekes rokkát ismerték, mely Indiából került át Európába a korai középkor során. Egészen a 18. századig használták lágyabb, különösen gyapjúból készült kelmék esetében. Johan Jürgen 1530 körül találta fel a fonókereket. Ez már kisebb volt, lehetővé tette az erősebb csavarást. Ezen túlmenően pedig, találunk rajta egy szárnyat is, ami egyidejűleg tette lehetővé a befűzést, a sodrást és a csévélést. Legkorábbi ábrázolása a német Hausbuch-ban (Háztartási kézikönyvben) található, de pontos dátuma ismeretlen. Leonardo da Vinci azonban 1490 körül kidolgozta egyszerű textíliák szövéséhez a lendítőszárny elvét; rajzai időrendben megelőzik a működőképes modellnek mind a feltalálását, mind pedig a legkorábbi ábrázolását. Sok további, a fonást és szövést segítő gépészeti problémát, amivel ő maga is foglalkozott, még vagy kétszáz évig nem tudtak megoldani.

A legnagyobb számban, egyetlen verőtőkéről # Úgy számítják, hogy a 13. és 14. század vége felé egy pénzverdei alkalmazottól el lehetett várni, hogy akár 70.000-nél több érmét is verjen egyetlen fejoldali szerszámról. A szerszámot általában úgy emlegették, mint "alakmást", és ezt fából készült üllőbe helyezték. A hátoldali szerszámot, mely az előbbi párja volt, kézben tartották. A fémkorongot aztán a két szerszám közé rakták és kalapáccsal ráütve alakították ki a rajzolatát.

Az első, acélból készült verőeszközök # A reneszánsz kori érem- és pénzmetsző, Vittore Gambello Camelio (1460-1539) a velencei pénzverdében, majd a római pápai pénzverdében dolgozott. Híres volt érméken elhelyezett portréiról. Úgy gondolják, hogy ő lehetett az első éremmetsző, aki acélból készített szerszámokat.

A legrégebbi pénzverő sajtó # Egy bizonyos Nicolo Grossoé a dicsőség, hogy az 1500-as években a firenzei pénzverdében csigaprést alkalmazott, de ez valószínűleg csak nyersdarabok kialakítására szolgált. II. Gyula (1503-17) pápasága alatt találta fel állítólag a pénzverésre használt csigasajtót az itáliai reneszánsz ünnepelt építésze, Donato Bramante (1444-1514). A sajtót először ólomból készült pápai bullák (a pápai rendeleten elhelyezett pecsét) vesésére alkalmazták. Cristofano Caradossa, egy itáliai aranyműves és éremmetsző, a feljegyzések szerint medálok készítésekor alkalmazta Bramante sajtóját. 1506-ban, Leonardó da Vinci is kísérleteket folytatott egy pénzverő préssel kapcsolatban, és kigondolt egy másik szerkezetet, mely mindenütt egyenletes vastagságú, körkörös nyersdarabokat tudott kivágni.

Az első, afrikai aranyból vert, európai pénzdarab # Az 1457-ben V. Alfonz portugál király által bevezetett cruzado volt az első, újkori, európai pénz, amit afrikai aranyból készítettek, Afrika nyugati partvidéke felfedezésének eredményeként.

Az első pénzverés Amerikában # A spanyolok, a közép-amerikai vidékek felfedezésével és katonai leigázásával, felmérhetetlen mértékben meggazdagodtak, a különösen a Mexikóból és Peruból származó arany és ezüst révén. A fémnek érmévé alakítása céljából pénzverdéket hoztak létre. Mindez kényelmes megoldásnak bizonyult, melynek során óriási mennyiségű aranytömböt juttattak át Spanyolországba. Elmondhatni, hogy a pénzverés Amerikába inkább, exportként jutott el.

A legkorábbi leírás # Németországban 1508 körül adták ki az Ein Nutzlich Bergbuchlein-t. (Hasznos bányászati könyvecske) A bányászati technikák legkorábbi leírását adja.

Az ércelemzés első leírása # 1510-ben egy ismeretlen német szerző állította össze a Probierbuchlein (Ércelemzési könyvecske) című munkát. A folyamatot magát írta le.

Az első, rendszerező könyv # Az itáliai Siennába való Vannucio Biringuccio írta az első rendszerező könyvet a bányászatról és a fémgyártásról. A De la pirotechnia-t (A pirotechnikáról) 1540-ben adták ki.

A legnagyobb bányászati szakértő # Kétségkívül Georg Bauer (1494-1555) volt, akit álnéven, a Georgius Agricola néven ismerünk. Ő volt az első, aki félresöpörte az ásványokkal kapcsolatos, korábbi spekulációkat, és lefektette a megkövesedő lé elméletét - vagyis az ásványok oldódással történő lerakódásának elméletét. Az egészet a svájci Bázelben 1546-ban elsőnek kiadott De Ortu et Causis Subtenaneorum (Az ásványoknak eredetéről és okairól) című könyvben rendszerezte. Agricola kijelenti, miszerint az ásványok képződésében érintett jelentősebb közreható erő a hő és a hideg, valamint a succus lapidescens (modern fordítása talán lehetne: "ásványhordozó oldat"). Legnagyobb vívmánya, vaskos értkezése, a De Re Metallica, (A fémekről), nem jelent meg egészen 1560-ig. Georgius Agricola írta az ásványtannal foglalkozó, első, rendszerező tanulmányt is, a De Natum Fossulium-ot (A kövületek születése).

A legrégebbi mélyművelésű bánya # Európa legrégebbi, ismert, mélyművelésű szénbányája az angliai Leicestershire grófság Coleorton helységek közelén Lounge-nál található. Az ostromon alapuló hadviselés során régóta alkalmaztak már erődítmények alá történő ásáskor földalatti folyosókat. V. Henrik franciaországi háborúihoz bányászokat toborzott. Közép-Európában mélyművelésű csehországi bányákat már generációk óta ismertek. Szellőzőaknák és lóvontatású csillék is voltak benne. De a korábbi, angliai szénbányák vágathajtást alkalmaztak azaz a hegyoldalakba vágták a folyosókat, miközben a közép-európai telepek, földalatti folyosóit, ahogyan ezt az 1490-es években készült Kutna Hora Gradual kézirata is mutatja, tiszta kőből vájták ki.

A trópusi Afrika legrégebbi bányavidékei # A zairei rézövezetetet már a nyolcadik század óta kitermelték. A rezet keresztalakú tuskóvá öntötték. Ezeket az első európai látogatók szélmalmokhoz hasonlították, és 1500 után a mozambiki partokon vásárolták meg. A 15. század egyik nagy rézkitermelő központja a Zambézi folyó mentén Igombe Ilede városánál volt, mely nyers rezének legalábbis egy részét Zimbabwéből kapta és ékszereket valamint dísztárgyakat készítettek belőle.

Nyugat-Afrika aranya # A nyugat-afrikai Aranypart (a mai Ghana) hátországában elhelyezkedő Akan erdőség rejtette Afrika leggazdagabb, aranyat tartalmazó ásványi övezetét. Először 1400 körül aknázhatták ki. Az aranyat az akani aranymosóktól és külszíni fejtést végzőktől mande kereskedők vásárolták fel. Ők a Niger folyó felől, déli irányból utaztak oda hordárokkal meg szamarakkal, hogy az erdő peremén levő Bagónál aranyfelvásárló piacot létesítsenek. Az 1470-es évekre, az akani kereskedelem már ismeretes volt Európában. Az Aranypartra vezető, hosszú tengeri útvonalat a portugálok nyitották meg. Több mint 283 kg-nyi aranyat szállítottak el évente.

A legnagyobb haszon # A 16. század elejére a portugálok állítólag kb. 400 kg-nyi aranyat exportáltak a (ghánai) Minánál és Aximnál elhelyezett kereskedelmi lerakataik által. Egyrészt készpénzben, másrészt csereügyletek révén fizettek az aranyért, de mindkét esetben tisztességtelenül. Úgy számolják, hogy a nyereség 500 százalék körül járhatott.

A legkorábbi nyersolajkitermetés # A nyersolajat az iraki Kirkukban, valamint a Sinai-félszigeten termelték ki és finomították. Legfontosabb forrása azonban a Kaszpi-tenger mentén található Baku volt. Az ottani kőolajforrásokat már a 9. századtól kezdve használták. 1402-ben, a kutakból nyert mennyiség naponta 200 öszvérnek elegendő rakományt jelentett.

A legjelentősebb higanybányák # A spanyolországi Cordoba közelében működő bányák 1000 embernek adtak munkát a fém kibányászása és felszíni feldolgozása révén. A bányák 125 m-es mélységben helyezkedtek el. Ezek a bányák folyamatosan termeltek még azután is, hogy a keresztények 1236-ban elfoglalták a várost.

A legjelentősebb, indiai ezüstbányák # Az indiai Hindukus hegységben voltak, Panjir és Jariyana városoknál. Több mint 10.000 embert foglalkoztattak Panjirban.

A spanyolok első, újvilági ezüstbányái # A perui Potosiban található bányákat 1545-ben nyitották meg. Amexikói Zacatecas bányái 154&ban mát Európába történő szállításra termelték ki az ezüstöt.

A legnagyobb építőkőkitermelő # Franciaország gazdagabb volt bármely más európai országnál építőkő tekintetében, és a kő volt az egyik legjelentősebb francia exporttermék is. A középkori Párizsban a kitermelés következtében 300 km-nyi járat keletkezett. (A párizsi Metro alagútrendszere ma 189 km hosszú.)

A legnagyobb téglagyár Oroszországban # A legnagyobb téglagyárat először Moszkvában építették 1475-ben, az itáliai építész, Aristotle Fioravanti tervei szerint és felügyelete alatt. Az 1495-ig eltelt 20 év során kb. 120 millió vöröstéglát termelt a Kreml falaihoz, tornyaihoz és épületeihez.

A legértékesebb rakományok # Bár az Újvilágból Európába szállított nemesfémek kereskedelmi mérlege nem ismeretes, biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy az Európába induló rakományok értékének 80 százalékát alkották.

Minden idők leghíresebbike # Az 1500 körüli években az európai aranyművesség olyan kiváló szintre emelkedett, hogy azóta sem múlták felül. Sokan a leghíresebb itáliai művészek közül pályafutásukat aranyművesek inasaként kezdték: Ghiberti, Brunneleschi, Botticelli, Ghirlandaio, Verocchio. Leghíresebb azonban a sokoldalú szobrász, Benvenuto Cellini (1500-71) volt. Önéletrajzában megemlit sok, a francia I. Ferenc király számára Fontainebleau-ban, ezenkívül pedig Firenzében működő üzemet. Egyetlen, fennmaradt, kisméretű műve az 1540-ben Ippolito d'Este számára manierista módon kialakított, arany- és zománc sószóró. A választott téma is tükrözi a szóbanforgó darab funkcióját: a tenger istene és a föld istennője szimbolizálja közös erővel a só kitermelését. Diadalívvel kiegészített templom a borstartó, míg a só a hajóban található. Az alapján levő, nyolc bemélyedésben elhelyezett alak vagy kis mellszobor képviseli a négy év- és a négy napszakot. Az alapzaton a beültetett ébenfadarabot négy elefántcsont golyóval egészítették ki, mely lehetővé tette, hogy az egészet kerekeken guríthassák tovább az étkezőasztalon.

Az aranyművesség legékesebb példája # Az 1503-ban a híres portugál költő és aranyműves, Gil Vicente által tervezett, és a Lisszabonhoz közeli Belem zárdájának déli portáljáról mintázott szentségtartó (az az edény melyben a megszentelt ostyát tartották). Vason da Gama által Kelet-Afrikából hozott aranyból készítették. A zárdát I. Manuel portugál király alapította, hálául az Indiába vezető, kereskedelmi útvonal felfedezéséért. Manuel szimbóluma, az armilláris gömb (fémgyűrűkből készített éggömb) hatszor jelenik meg a hatszögletű tartóosztlopon, amit a 12 apostol figurája támaszt meg. A hármas baldachin tetején az Atyaisten osztja áldását.

A leghíresebb német aranyműves # A nürnbergi Wenzel Jamnitzer (1508-85) volt a 16. század legnagyobb, német aranyművese. Fennmaradt munkája egy asztali dekoráció, mely a nef-et (rendszerint ezüstből készített miniatűr hajót) helyettesítette. Az 1547-9-ből való Merkeltische (ma az amszterdami Rijks múzeumban található), nevét a 19. századi kereskedőről kapta, aki megmentette azt az olvasztókemencétől. A több, mint 1 m magas mestermű gótikus és reneszánsz stílusú. A mester ügyességét dicséri a formázás, a gravírozás, a domborítás és a zománcozás. A dekorációt alkotó bogarak, hüllők, és növények valódi példányokról lettek mintázva.

A legfinomabban kimunkált asztaldísz # A nef-et néha sószórónak használták; másutt a háziak evőeszközt és szalvétát tároltak benne. A schüsselfelderi, kb. 1503-ból való Nef a legszebb példa rá. A realisztikus kialakítású, háromárbócos hajón tengerészek találhatók, akiket abban a pillanatban ábrázolt a művész, amikor riadót fújnak; aprócska figurák kezdik kibontani a vitorlákat, és varázsolják elő a lőszert a hajó gyomrából. Magát a hajót egy szirén tartja a levegőben, ez a titokzatos tengeri teremtmény, melytől legjobban féltek a közép- és reneszánszkori hajósok. (Kolumbusz állítólag maga is három szirént látott útközben Amerika felé.)

A legrégebbi ezüstkanál, amelyet keresztelőn szoktak a keresztgyermeknek adni # Ezek az ezüstkanalak - aprócska apostolfigurákkal, akik egyik kezükben picinyke jelképet tartanak, a másikban pedig könyvet - a legnépszerűbbek. Angliában és Észak-Európában a 15. század végétől fogva gyártották őket. Az angliai példányoknak rendszerint karimája van és a figurák aranyozottak. Kb. 1490-ből való a legkorábbi, ismert darab. Ezen kanalak első említése megtalálható egy 1494-ből keltezett, yorki végrendeletben. Egy 13 darabból álló, teljes készletet ír le: egyet-egyet minden apostolról és egy nagyobb kanalat, Krisztus alakjával. A beauforti készlet a legrégebbi, fennmaradt, és 1509-ben adományozták a Cambridge-i Christ's College-nak.

A leghíresebb rézműves # Miksa császár Sebastien Lindenastnak (1460-1526) monopóliumot biztosított - a rézművesek legnagyobb megdöbbenésére-a réz aranyozása és ezüstözése terén. A szervezet makacs tiltakozása után úgy döntöttek, hogy mindegyik általa készített darabon szabadon hagynak a rézből egy kis részt, hogy bizonyítani lehessen, bevonták. A császári kiváltságlevél dacára vádat emeltek ellene és meg is büntették 1527-ben. Mesterműve a Männleinlaufen (Kis, futó emberkék) elnevezésű óra, amit Nürnbergben egy templom számára készített.

A leggyakrabban alkalmazott # A cin, vagyis az ón és más fémek ötvözete volt a leggyakrabban alkalmazott fém a középkor háztartásaiban. A 15. századtól kezdve uralta a piacot egészen addig, amíg 300 évvel később rendelkezésre nem állt már a kiváló minőségű és olcsó fazekasáru. A legjobb cin, mely rézzel készült, világos színű volt, és ez adta az ezüst legjobb alternatíváját. Az ólommal készített, és egyben legrosszabb változat sötétebb és mérgező volt. Európában, a 15. század elején szerveződött céh Angliában pedig létrejött az Ónedény Készítők Nagytekintetű Társasága 1473-ban. A 16. századtól kezdve, a vendéglősök kizárólag ónt alkalmaztak edény és mérőeszköz gyanánt. A 16. században a franciaországi Lyon-ban alakult ki az öntött domborművel díszített, és főként bútorokon felhasznált, finoman munkált, "díszítő ónötvözet".

A legkiemelkedőbb zománcművesek # A zománcozás volt a leghatékonyabb módja, hogy színt kölcsönözzenek a finomabb fémeknek. A fehérre zománcozott rézlapra áttetsző színeket festettek. Ezt az újszerű technikát a franciaországi Limoges-ban fejlesztették ki, valamikor 1479 előtt. Minden szín külön égetést igényelt a kemencében. Nardon Pénicaud (kb. 1470-1543) volt a technika legjelentősebb művelője. Családjának öt tagja is figyelemreméltó zománcművész lett. A zománcfestők java része a szépművészet jeleseinek festett jeleneteiről kapta az ihletést. Limoges hírnevének megújulását a kicsiny, zománcozott tálkák előállitása fémjelezte. A 12. századtól fogva, a limogesi zománcokat tartották a világon a legjobbaknak. A szakma kihalt, amikor a Fekete Herceg az 1371. évi mészárlás során megtizedelte a várost.

A legkiemelkedőbb ékszertervező # A művész Hans Holbein (1497-1543) volt Európában az ékszerészet legkiemelkedőbb tervezője. Egyeden, igazi riválisa egy másik német művész, Albrecht Dürer volt, de Dürer, Martin Luther hatása nyomán abbahagyta ékszerészipari ténykedését. 1537-től kezdve Holbein, VIII. Henrik szolgálatába állt, és ő volt az első, aki reneszánsz témákat és stílust is átvitt Angliába. Ugyanakkor motívumokkal is szolgált az ékszerészek számára. Fennmaradt közel 200 motívumot tartalmazó jegyzettömbje.

A leginkább sóvárgott és leghíresebb ékszer # Európában a leghíresebb ékszer az volt, melyet Három Hittestvérként emlegettek. Három nagy közel azonos balas-rubinból állt, meg egy óriási, hegyes gyémántból. Először, mint Félelem Nélküli János (meghalt 1419-ben) tulajdonát említik meg. Amikor unokája, Bátor Károly (1433-77), Burgundia hercege, elvesztette 1476-ban a svájti Grandson melletti ütközetet, a svájciak szerezték meg. 1506-ban a Fuggerek, az Augsburgból származó német bankárcsalád birtokában volt. Mindkét Habsburg császár, V. Károly és I. Ferdinánd egyaránt úgy döntött, hogy nem tud elegendő készpénzt előteremteni a megvásárlásához. VIII. Henrik végül megegyezett az árban, de meghalt, még mielőtt a vétel létrejött volna. VI. Edward kifizette, de ő is meghalt, mielőtt kezébe vehette volna.

A leginkább keresett régiségek # A kámeák több színrétegű, kicsiny kövek, drágakövek vagy kagylók, amit domborúra faragtak, hogy az egyik szín így képezzen hátteret. Keresettek voltak, mivel kitűnő ékszereket lehetett belőlük alkotni. Nemesfémbe ágyazva csészéken és vázákon is elhelyezték őket. A klasszikus kámeákat néha újrafaragták, és piacra került sok, tökéletes hamisítvány is. Az itáliai Milánóban üvegmásolatokat készítettek. Hasonlóak az intagliók (homorúan vésett gemmák). A követ vésték, és ezzel pecsétként használhatták. Az intagliók mint pecsétgyűrűk voltak népszerűek.

A koronaékszerek első kihirdetése # A koronaékszerek elidegeníthetetlen ereklyét jelentenek, mely megkülönböztetendő az uralkodó saját gyűjteményétől. Ilyen ékszereket 1530-től kezdtek kihirdetni, és az első kihirdetés I. Ferenc francia király nevéhez fűződik.

A legnagyobb gyűjtemények # A szentélyekben óriási mennyiségű ékszert halmoztak fel - amit a hívek adományoztak. A nagy tudós Erasmus (1466-1536) 1514-ben felkereste az angliai Canterburyben a csodatévő (szent) Thomas Becket híres szentélyét, és említést tett a kincsről. Nehéz, fából készült koporsóba rejtett aranykoporsóban őrizték, amit köteleken és csigán kellett emelni. Tartalmát az egyes darabokra külön-külön rámutató perjel részletezte, megemlítve mindegyiknek az értékét és adományozójának nevét is. A tudós említése szerint az arany számított a legközönségesebbnek, és némelyik drágakő lúdtojás nagyságú volt. 1538-ban amikor VIII. Henrik lebontatta a kolostorokat és elkobozta vagyonukat, komoly mértékben gazdagíthatta kincstárát, és egyben véget vetett az egyház már régóta fennálló, hagyományos meggazdagodási forrásának. A Szt. Tamás szentélyből származó zsákmánya két, óriási ládát töltött meg arannyal és ékszerrel, melyek olyan nehezek voltak, hogy nyolc férfi alig tudta mozgatni őket.

A legkeményebb kő # Északnyugat-Kína Kunlun hegységéből mosódott le a nefritként ismert jade. Emlegetik úgy is, mint: a "Mennyország kövét". Két, vegyileg megkülönböztethető anyagról van szó: a nefritről és a jadeitről. A nefrit keményebb a legtöbb acélnál; a jadeit kicsivel még keményebb, de nem olyan szívós. Jadeit Kínában nem volt található, Burmából kellett importálni. Kínában a jade leginkább kedvelt színe a "birkafaggyú" fehér. Még a korai Ming-korszakból származik az a gyakorlat, hogy a jadét barnára vagy feketére festik. A szín függ a kőben fellelhető nyomelemektől - például a zöld az ékszerek kedvenc színe. Ezt a sokra becsült anyagot kínai atléták jutalmazására használták: az első díj jadeből készült; a második aranyból; a harmadik elefántcsontból. A kiváló jade-vésnökök által készített tárgyak tudósok asztalát díszítették. Jadét viseltek hajtű, gyűrű és nyaklánc formájában a kínai császárok, és ezeket a tárgyakat legbecsesebb dolgaikkal együtt velük temették el.

ÉKSZEREK ÉS AZ ÉKSZERKERESKEDELEM

Velence volt az ékszerkereskedelem központja. Az Újvilágból származó drágakövek, és nemesfémek is áramlani kezdtek Európába. Az ottani, fényűzést szabályozó tömények (a szóban forgó tárgyak feltűnő mutogatása ellen) biztosították, hogy a polgárok konzervatív megjelenésűek legyenek. 1505-ben törvényen kívül helyezték a drágaköves hajpántokat, és a gyönggyel berakott öveket. A nyakláncokat maximum 200 dukát értékűre korlátozták, egyetlen gyöngysorral. A törvényeket 1541-ben és 1548-ban meg is újították.

Az ékszerész státusza olyannyira jelentős lett, hogy ezeket a mesterembereket név szerint ismerték. Az aranyművességet és gravírozást főfoglalkozásként űzők körében találjuk a firendzei Lorenzo de Medici számára dolgozó Giaoanni delle Corniuolét, és a milánói Domenico dei Cammeit. A híres művész, Ghirlandaio, családneve is a család üzleti tevékenységéből származik: nagyon divalos arany- meg ezüstkoszorúkat készített hölgyeknek.

A 15. századtól - amikor már alkalmazni kezdték a drágakövek metszését - gyökeresen megváltozott az ékszerek mintázata, mivel sokkal kevésbé függött a fémektől, mint a színes drágakövektől. A 16. század első négy évtizedében kapcsolódott össze a lehető legszorosabban az ékszerek rajzolata a szépművészeti stílusokkal. Több ékszert viseltek, mint előtte vagy utána bármikor. A nagyméretű motívumok és a nagyobb darabok iránti igény éles kontrasztot mutat a megelőző korszak finomságával szemben.

A legnagyobb jade-kincs # Nagy Pacal, Palanque maja város ura, Kr. u. 603 és 684 között uralkodott. Az egyiptomi fáraókhoz hasonlóan, síremléket akart építtetni magának. Az építmény természetesen maja stílusban készült. A sírkamrát piramis fedte le, melyet A Feliratok Templomá-nak neveznek. Végakarata az volt, temessék úgy a kriptába, hogy hihetetlen mennyiségű kincs vegye körül jade-darabokból, majd az egészet zárják le egy hatalmas, háromszög alakú kővel. Azt fedje még több kőlap. Rájöttek, hogy ez a sír tartalmazza az Amerikában ismert, legnagyobb jade leletet: egy életnagyságú maszkot, fülbevalókat, nyakláncokat, gyűrűket, sőt, még jade-ből készített kezeket is.

Az inka világ legnagyobb aranytárgya # Azok közül a legnagyobb, melyek méreteit feljegyezték: a rituális célokat szolgáló "lánc" vagy inkább "kábel". Fonott maguey-rostból készítették, ezt szőtte át sok-sok aranylap, és állítólag 274 m hosszú volt. Összetekerve őrizték a perui Cuzco főterén, kivéve az évenkénti ünnepséget, amikor a 120 km-nyire délre elhelyezkedő Urcos tó vizén átvontatták.

A legnagyobb fogás # Az aranyat már bányászták Amerikában, amikor a spanyolok odaérkeztek. Amikor Cortés (1485-1547) 1519-ben a mexikói Tenochtitlánban legyőzte az aztékokat, hozzávetőlegesen 900 kg-nyi aranyat zsákmányolt Moctezumától. A bennszülött aranyművesek beolvasztották, és tuskókká öntötték, valamint ellátták Spanyolország királyi pecsétjével is. Peruban az inkák kincse volt a legnagyobb "fogás". Amikor Francisco Pizarro (kb. 1478-1541) 1531-ben legyőzte őket, 5800 kg-nyi aranyat vett el tőlük.

A legkomolyabb adó # Az azték birodalomban a pamut számított ennek. Az összesen 371 adózó közösségből 123.400 pamutköntös járt évente Tenochtitlánnak, az azték fővárosnak, mégpedig 665 rend, tűzött pamutpáncéllal, 12.200 tunikával és szoknyával, valamint 4400 bála nyers gyapottal együtt. További, hatalmas mennyiségben előforduló tételek voltak: kukorica (224.000 véka); ezenkívül 256 véka keverék búzából, kakaóból vagy zsályából; feketebab, zsálya és porcsin (egyenként 165.000 vékával); kakaó (980 "rakomány"), só (4000 cipó), chilii (1600 bála), tömjén (64.000 finomítatlan golyó és 3200 "kosárnyi" finomított kopál, ezenkívül 16.000 gumilabdacs), tollak (33.680 marok dísztoll, ezenkívül 20 zsák hulladék), nád (90.000 db, beleértve a lándzsanyeleket és dohányzásnál használt csöveket), apró citrom (16.800 "rakat"), bőr (3200 szarvas, 80 ocelot), átlátszó, tiszta borostyán (16.000 tábla és 100 fazék), türkiz, arany jade és réz. Mind közül a legritkább és a legbecsesebb a jade; ebből Tenochtitlán 21 nyakláncot és három nagyméretű gyöngyöt kapott évente, miközben az aranyadó egy pajzs, két diadém, két nyaklánc, 10 tábla, 60 korong és 60 csésze por volt.

A legdrágább török korona # A drágakövekkel borított, háromemeletes arany tiarát Szulejmán (1494-től 1566-ig élt 1520-tól szultán) rendelte meg az itáliai Velencétől. Csak azután tudta kifizetni, hogy megkapta három tartomány évi adóját.

A legértékesebb adomány # Négyszáz év alatt a zarándokok hatalmas értékben halmoztak fel ajándékokat az angliai Canterbury Szent Tamás szentélyében. Mind közül a leghíresebb volt az óriási rubin, amit egy francia király adományozott. Erről egy csehországi zarándok írja 1465-ben: "annyira értékes, hogy ha Anglia királyát rabulejtenék, ki lehetne váltani, mivel azt mondják róla, többet ér, mint egész Anglia". 1492-re, a szentélyben felhalmozott kincs képviselte Angliában a legnagyobb értékű, egy helyre hordott, mozgatható vagyont.

A leghatalmasabb ajándék # Amikor Hernandes de Soto találkozott Cofachiqui-vel, a mai Egyesült Államok Karolina államának egykori, indián királynőjével, 1536-ban, a spanyol kapott egy gyöngynyakéket. A királynő felajánlotta a spanyoloknak, hogy kedvükre keresgélhetnek gyöngyöket az á városa és a szomszédos, már elhagyott városok sírjaiban. A spanyolok találtak, és el is cipeltek 159 kg-nyi gyöngyöt "valamint azokból készített madár- és gyermekfigurákat". A királynőt nagylelkűsége dacára magával vitte. Több, mint 300 tengeri mérföldnyit (kb. 2000 km-nyit) utaztak együtt. Végül a nőnek sikerült megszöknie és haza is tért. A gyöngyök később odavesztek egy ütközet során az alabamai Mauilla mellett.

A legfurcsább, művészeti vonatkozású szokás # Az északnyugati partvidék indiánjainak vidám összejövetele volt a legfurcsább, művészeti vonatkozású szokás. A társadalmi rang attól függött, ki mekkora vagyont ajándékoz oda művészeti alkotások formájában. A közösség legkiemelkedőbb tagjai egymást próbálták nagylelkűségben felülmúlni; el is szegényedtek.

A legdiadalmasabb város # Velence gazdasága azon alapult, hogy ők uralták a hagyományos kereskedelmi útvonalakat a Földközi-tenger vidékén, köztük a keletről kiinduló, fűszerek, selymek és szőnyegek formájában luxuscikkeket közvetítő kereskedelmi útvonalat is. Génuával együtt, Velence dicsekedhetett még a 16. század során sokáig Európa tengeri haderejének java részével. 1500-ban az egyik legnagyobb európai kikötő, Velence volt. Lakossága kb. 120.000 lehetett, ami a földrész egyik legnagyobb városává tette. Egy 15. század végi látogató feljegyezte: "az általam látott legdiadalmasabb város".

A legkiemelkedőbb kincslelet # Egy a mexikói Monte Alban városában feltárt sírban kilenc holttest maradványait találták meg: egy előkelőség és társai holttestét. Nagy mennyiségű, aranyból készült áldozati tárgyat helyeztek melléjük: 10 mellvértet, egy Xipe Lotec istent ábrázoló, 7 cm hosszú maszkot, 11 gyűrűt, egy koronát, öt sapkára illeszthetó fülvédőt, karperecet, csipeszt és papírvékony lemezeket. Volt ott még 24 ezüsttárgy is: harangok, csengettyűk, karkötők, hamis gyűrűk és egy korsó. Egy nagyméretű, aranyfelületű korong, meg egy ezüst, melyek a nappalt és az éjszakát jelképezték. Mindez a 14. és 15. századi azték időkbő1.

A világ leggazdagabb helye # A malájföld déli részén található Malakkáról írtak így 1500 körül. Egyszerűen "a fűszerek kincsesháza volt". A kereskedőket úgy vonzotta, mint "ahogy a tengerbe ömlenek a folyók". Tódultak ide a kereskedők. Mindenféle vidékről egybegyűjtötték az árut, majd innen küldték szét a négy égtáj felé. A Vörös-tenger és az Arab-tenger találkozásánál fekvő Aden versenghetett csupán vele, a kelt-nyugati útvonalak tekintetében. Óriási mennyiségű fűszer vándorolt nyugatra, ide járt az arany Afrikából, a lovak Arábiából, a kelme pedig Európából.

A leggazdagabb kolostor # A londoni Westminster Benedekrendi apátsága volt a korona után a legvagyonosabb tulajdonos Angliában a I5. század elején.

Vagyon legnagyobb mértékű átkerülése más kezébe # 1539 és 1546 között VIII. Henrik a kolostori vagyon kb. kétharmadát adta el, melyet ő egyébként a kolostorok megszüntetésével szerzett. Ily módon 800.000 fontra tett szert. 1066, vagyis a normann hódítás óta, ekkor cserélt gazdát ilyen óriási mennyiségű ingatlan.

A Nagy-zimbabwei társadalom leggazdagabb tagjai # Bár lehetetlen felmérni a Dél-Afrikában virágzó zimbabwei társadalom királyának és "egyéb urainak" vagyonát, köztudott, hogy a Közép-Keletről származó külföldi textíliába öltöztek, és Kínából importált celadon porcelánból ettek. Arannyal fizettek a luxuscikkekért.

A leggazdagabb angol # A leggazdagabb angolról egy 1522-ből származó adófelmérés vall. Mindez nem érintette a király vagyonát (akinek jövedelmét 1502-05 között egy évben kb 40.000 fontra becsülték), illetve az egyházét (néha évi 320.000 font fölötti jövedelemmel), vagy az arisztokráciáét A leggazdagabb férfiak londoni kereskedők voltak. Sir Stephen Jenyonst és Sir Thomas Seymourt 3500 fontra taksálták, bár teljes vagyonuk ennél sokkal több lehetett. Egy másik londoni kereskedőnek, az ifjabb Robert Thomenak (meghalt 1532-ben) 20.000 font körüli összegre rúgott a teljes vagyona. Londonon kivül, 1522-ben a leggazdagabb ember a suffollti Lavenhamba való Thomas Spring textilkereskedő lehetett, akinek áruja egymagában 3200 fontot ért. A vagyon rendkívül egyenetlenül oszlott meg. Londonban a 100 fontnál többre becsültek képezték a lakosság öt százalékát, mindazonáltal náluk volt a vagyon 81 százaléka. A lakosság többsége gyakorlatilag nincstelen volt.

A leggazdagabb francia # A 15. század elején a francia Jacques Coem neve eggyé fonott a vagyonnal. Akkoriban a szólás úgy tartotta: "Jacques Couer azt tesz, amit akar, a király, amit megtehet". Állítólag 500.000 forint értékre rúgott birtoka, 30 kastélya volt, földje 50 faluban, ezenkívül réz-, ólom-, és ezüstbányái. Ezt a hatalmas vagyont úgy halmozta fel, hogy közvetlenül kereskedett a Közép-Kelettel, és arannyal meg ezüsttel spekulált. Nem is oly meglepő ezek után, hogy sikkasztással, hamis pénzveréssel, árulással és csalással vádolták meg, halálra is ítélték. Sikerült megszöknie, és Rómába menekült. Ott kinevezték egy flotta parancsnokává, melyet azért küldtek a görög szigetekre, hogy felszabadítsák őket a törökök alól. Chiosban halt meg 1459-ben.

Az adósokkal való, rendkívüli bánásmód # Az itáliai Niccolo dei Conti - aki áttért a mohamedán hitre, 1415 és 1439 között a Keletet járta - Jáván ezt a rendkívüli bánásmódot emliti meg adósokkal kapcsolatban: "Azok, akik képtelenek adósságukat kifizetni, rabszolgájává lesznek annak, akinek tartoznak. Mások viszont az önkéntes halált választják: vesznek egy kardot, kimennek az utcára és mindenkit megölnek, akivel csak találkoznak, míg végül olyannal kerülnek szembe, aki jobb náluk, így az megöli őket. A meghalt ember hitelezője is megérkezik és követeli, hogy most már ez az újabb személy fizesse meg az adósságot, annak pedig a bírák döntése nyomán eleget is kell tennie."

A legnagyobb adósság # Egy 16. század eleji krónikás jegyezte fel, hogy Jurij herceg testvérének, III. Iván orosz cárnak 315.000 rubellel tartozott.

Európa leggazdagabb kereskedővárosa # 1550-re, Antwerpenen keresztül jött létre a flamand külkereskedelem néha akár 80 százaléka is. A városon átmenő kereskedelem volumene háromszor akkora volt, mint a londoni. A város kereskedelmi sikere biztosftotta növekedését. Riválisa, Bruges a Zwyn folyó eliszaposodása következtében hanyatlott. 1460-ban itt alakult meg Európa legelső, igazi börzéje vagy tőzsdéje. 1531-ben kapott új épületet (1858-ban megsemmisült). Az 1500-as évek elején Antwerpenben kb. 1000 külföldi üzletház tevékenykedett.

Kiemelkedő gazdagság # 1500 körül írta egy Angliába látogató itáliai: "... egyetlen, a The Strand-nak nevezett utcán, mely a Szent Pál katedrálisig vezet, 52 aranyműves található. Akkora ott a gazdagság, és oly sok az ezüst edény hogy az összes milánói, római, velencei és firenzei üzlet együttvéve, nem hiszem, hogy ki tudna állítani ekkora pompát". (Tulajdonképpen ez az utca nem a The Strand volt, hanem Cheapside, ahol 1491-ben húztak fel egy házcsoportot. Aranyművesek Sorá-nak nevezték.)

A legsikeresebb # A firenzei Mediciek voltak a legsikeresebb itáliai és európai üzletemberek 1450-ben. Könnyedén felülmúlták a riválisnak számító Strozzi és Piazzi családokat. Cosimo Medici (1389-1464) egy bankvállalkozás élén állt, valamint volt három vállalata is, ahol selymet meg gyapjút állítottak elő. Voltak lerakataik Svájcban, Flandriában, Angliában és Franciaországban, és más itáliai városokban is. A következő évtizedek során bányaérdekeltségeket szereztek. 1474-ig az ő kezükben futott össze mint monopólium, az összes pápai bankügylet. A Mediciek vagyonukat a művészetek, irodalom és építészet segítésére használták, és sokban gazdagították Firenzét az általuk emeltetett, gyönyörű épületekkel.

A szakmákra gyakorolt, legerősebb hatás # Az egyén karaktere és foglalkozása legkönnyebben abból a bolygóból jelezhető előre, mely a születés időpontjában a Nap jegyét uralta; a 14. századtól kezdve az az elmélet volt a legnépszerűbb az asztrológiai téma, a képzőművészetek terén, hogy az emberek a bolygók gyermekei. A Nap gyermekei királyok, nemesek és tiszttartók lettek. A Hold gyermekei közemberek, nők, tengerészek, sörfőzők, utazók, vadászok. A Merkúr gyermekei voltak a kereskedők, tudósok, írnokok, pénzváltók meg hírnökök; ugyanakkor lehettek tolvajok vagy pletykafészkek is. Vénusz gyermekei szabók, hímzők, zenészek, illatszerárusok, festők meg női ruházatot árusítók. Marshoz tartoztak a katonák, mészárosok, orvosok, hóhérok, bőrkészítők és fémmegmunkálók; lehettek azonban zsarnokok illetve tolvajok is. Jupiter gyermekei bírák, törvényszolgák, egyházi emberek meg egyetemi tudósok; ezenkívül lehettek posztókereskedők is, különösen, ha gyapjúáruval dolgoztak. Szaturnusz gyermekeiből szerzetesek, bányászok, fazekasok, temetkezési vállalkozók, kertészek, pásztorok lettek; de válhatott belőlük koldus is.

A leghatásosabb önéletrajz # 1428-ban írta Leonardo da Vinci Milánó hercegének "Legtiszteletreméltóbb uram, miután láttam és megtekintettem mindazok kísérletezését, akik hadigépezetek feltalálóiként tetszelegnek, és úgy láttam, hogy találmányaik semmiben nem térnek el a mindennaposaktól, anélkül, hogy bárkivel szemben előítéletem volna, bátorkodom excellenciádtól találkozót kérni, amikor is feltárnám excellendád előtt bizonyos titkaimat.

1. Tudok hidakat építeni, melyek könnyűek és erősek, mozgathatók, és amelyekkel az ellenséget üldözni, sőt legyőzni is lehet; olyan hidakat is tudok építeni, melyek tömörebbek, ellen tudnak állni a tűznek vagy a támadásnak, mindazonáltal könnyen eltávolíthatók és telepíthetők; ugyanakkor fel tudom égetni és meg tudom semmisíteni az ellenség hidjait.

2. Ostrom esetén el tudom vágni a vizet a vizesároktól, és tudok pontonhidat meg mászólétrákat és egyéb, hasonló szerkezeteket építeni.

3. Ha magasságánál vagy elhelyezkedésénél fogva egy hely nem támadható, minden erődítményt meg tudok semmisíteni, ha alapjait nem kőre rakták le.

4. Tudok készíteni egyfajta ágyút, mely könnyű és könnyedén szállftható, mellyel kisebb köveket záporesőként lehet az ellenségre zúdítani, és amelyből füst száll fel. Az nagy rémületet kelt az ellenségben, így aztán komoly veszteséget szenvednek.

5. Zajtalanul tudok építeni - bármely kijelölt pontig - föld alatti járatokat, akár egyenesen, akár kanyargósan, ha szükséges úgy, hogy mélyen fekvő árkok vagy folyó alatt vezessem el.

6. Készíthetek páncélozott szekereket, melyek a tüzérséget szállítják, és amely át tudja törni az ellenség legjobban megerősített sorait is, így aztán biztonsággal átjuthat ott a gyalogság.

7. Ha alkalom kínálkozik, építhetek egyrészt díszíthető jelleggel bíró, másrészt hasznos formájú ágyúkat és mozsárokat meg könnyű lövegeket, és ezek mind eltérnek a közönséges, megszokottaktól.

8. Ha lehetetlen ágyút használni, szolgálhatok katapultokkal, kőhajító ágyúkkal, trabocchi-val és egyéb, csodálatos hatékonyságú, általában nem ismert eszközökkel - röviden szólva, ha az alkalom úgy kívánja, végtelen kelléktárát tudom biztosítani a támadásnak és védekezésnek egyaránt.

9. És, ha történetesen a harcra tengeren kerülne sor, építhetek sokféle gépet, mely a lehető legjobban alkalmas akár támadásra, akár védekezésre. Hajókat, melyek ellen tudnak állni a legkomolyabb ágyútűznek, lőpornak vagy fegyvernek is.

10. Béke idején pedig, úgy hiszem, legnagyobb megelégedésére biztosíthatom egyrészt, köz- valamint magánépületek építését, másrészt víznek egyik helyről a másikra történő átvezetését.

Továbbá szobrokat is tudok alkotni márványból, bronzból vagy agyagból, és ezenkívül festek olyan jól, mint akárki más.

Mi több, vállalnám annak a bronz lónak az elkészítését, mely hallhatatlan dicsőséggel és örökös tisztelettel segítene adózni az ön atyja, és egyben a Sforza-ház nagyrabecsült emléke előtt.

És, ha az előbb említettek akármelyike bárkinek is lehetetlennek vagy kivitelezhetetlennek tűnne, készen állok rá, hogy akár az ön birtokán, akár bármely más helyen, mely excellenciádnak kedvére való, próbára tehessenek engem. Egyben excellenciád kegyelmébe ajánlom magam."

A legjobban szorgalmazott kereskedelem # Az európai kereskedők számára a gyors meggazdagodással járó kereskedelmi tevékenység az arany, drágakövek, fűszerek, selyem, elefántcsont, gyöngyök és korall adás-vétele volt. Ezek java része ázsiai forrásból származott, viszont - egészen a Jóreménység fokának megkerüléséig - a Földközi-tengeren kellett áthaladni, hogy eljuthassanak az európai piacokra. Ez nagyban megnövelte a ráfordításokat az utazás közben. Kolumbusz útjának célja teljes egészében az volt, hogy kapcsolatot teremthessenek Kínával, és ezeket az áruákkeket közvetlenül lehessen hajón Európába eljuttatni.

A legtöbbre tartott fűszerek # A 15. században a "fűszer" kifejezést nem csak az étkek tartósítására meg ízesítésére használt anyagokra alkalmazták, hanem orvosságok, illatszerek, festékek, viaszok és gumik egész sorára is. A legértékesebb fűszerek a bors, fahéj, szerecsendió meg a szegfűszeg különböző fajtái voltak.

Az amerikai indiánok számára legáhítottabb cikkek # Új-Anglia (Északkelet-Amerika államai) területén, szőrmékért cserébe az indiánok a halászatban alkalmazott horgokat, késeket és egyéb, éles fémtárgyakat kértek.

Az Afrikát felkereső, első kínai kereskedők # A császári Kína hajói, melynek élén Cheng-Ho állott, már 1417-19 és 1421-22-ben felkeresték a kelet-afrikai partok északi kikötőit. Nagy mennyiségű kínai porcelán jutott el előzőleg Afrikába, az indiai és arab kereskedők által.

Az első európai település Afrikában # A Szahara alatti Afrikában az első, állandó európai település egy kereskedelmi célokat szolgáló erődítmény és egy gyár volt. Valószínűleg 1448 körül a mai Mauritánia partjainál, Arguim szigetére telepítették a portugál Tengerész Henrik herceg rendeletére. A gyárat magánkereskedőknek adták ki bérbe, akik aztán bázisként használták, és megpróbálták odacsalogatni a szaharai aranykereskedelmet. A leghosszabb út, beszerzési céllal Vasco da Gamának több, mint 10 hónapjába tellett, amíg megtette a Jóreménység foka körüli 12.200 km-t, és elérte Dél-Ázsia fűszerpiacait. Ennélfogva a portugálok tudták megkaparintani a fűszerkereskedelmet.

A legdrágább indiai expedíció # Bár Cabral 13 hajóból álló királyi flottájából csak hat tért vissza 1501-ben Indiából Portugáliába, a fűszerrakomány eladásából teljes egészében fedezni tudták az expedíció költségeit. Ennek a Jóreménység foka körüli, új kereskedelmi útvonalnak a Levantén átvezető régi, fűszerszállítási útvonalakra gyakorolt hatása rendkívül gyorsan jelentkezett. Amikor a velencei gályák eljutottak 1504-ben az egyiptomi Alexandriába, no meg a libanoni Bejrútba, a piacok szinte üresek voltak. A portugálok az utánpótlást Keletről szerezték be. Azonban, a kereskedelem mégis megújult és 50 évvel később valószínűleg majdnem ugyanolyan jelentős lett, mint annakelőtte.

A legnagyobb áremelkedés # A 15. század vége felé Európában a bors iránt komoly igény jelentkezett. Használták tartósítószerként és ízesítőként egyaránt. A bors kb. 1-2 gramm ezüstnek felelt meg kilogrammonként Indía és Délkelet-Azsia termőterületein. Az egyiptomi Alexandriában 10-14 grammba került, Velencében 8-14 grammba, és az európai fogyasztó már minden egyes kilogrammért 20-30 gramm ezüsttel fizetett.

Emelkedő élelmiszerárak # A 15. században, a megélhetési költségek viszonylag kiegyensúlyozottak voltak Európa-szerte. A 16. században azonban inflációs hullám jelentkezett. Angliában, az 1501-10 közötti árakat véve alapul, mint 100-at, egy kosár 12 különböző élelmiszercikkből (kenyér, sör, hús stb.) álló mennyiség 1541-re már 180 egységre emelkedett.

A leggyorsabb értékmeghatározás # A portugálok által 1511-ben a Maljáföld déli részén megbuktatott malakkai szultanátus különleges kereskedelmi jellege az volt, hogy a kikötőt sürgősen elhagyta szándékozó hajók rakományukat nagy tételben el tudták adni egy kereskedői konzorciumnak; ennek megkönnyítésére "szakértői" kereskedőkből álló bizottságot vettek igénybe a durva és gyors értékelés kialakítására.

A leginkább különleges ajándékok # Az Arab-félsziget volt a világon az egyetlen térség, mely szállítani tudta a Három Napkeleti Bölcs ajándékait: az aranyat, a tömjént és a mirhát. Mindhárom származási helye a mai ománi szultanátus. Más országok, mint pl. India, kettőt akkor is tudtak szállitani, ma is tudnak, de a minőségi tömjén csak az ománi Dhofar északi völgyeiben fordul elő.

A legjelentősebb haltenyésztés # Észak-Európa gazdasága számára rendkívül jelentős volt a szárított és sózott hallal való kereskedelem. A dél-svédországi Skania haltenyészetei voltak a legfontosabbak Európában. A 15. század eleje táján ez aztán csökkent, és helyüket átvették a század során az északi-tengeriek. Ez előnyt biztosított Hollandiának, és egy korabeli holland szólás szerint: "a hering tartja életben Hollandia kereskedelmét, a holland kereskedelem pedig szinte tengeren tartja a világot."

Az első turisták Amerikában # 1536-ban, az Atlanti-óceánon átkelt, egy mintegy 30 főnyi, fiatal angol urakból álló társaság. Több kellemetlenségre került sor; kifogyott az élelmiszer, és egyikük meggyilkolta egy társát a parton, majd hús gyanánt el is fogyasztották. Az angol társaság végül találkozott egy francia halászhajóval. Elvették a hajót, meg a készletét és biztonságban hazatértek.

A legfurcsább kereskedelmi módozatok # Az első portugál látogatók az indiai szubkontinensen igencsak megdöbbentek bizonyos üzletkötési technikákon, amik a Goához hasonló helyeken használatosak voltak. Abakusz használata helyett inkább "memóriájukban" tartották a számlákat. Még furcsábbnak bizonyult az ott szokásos alkudozás, mivel a két fél ajánlatait és ellenajánlatait összeszorított kezük ujjaival tette meg, amit ruha alá dugtak és így rejtették el a kíváncsiskodók szeme elől.

A legnevesebb kereskedelmi központ # A 15. század közepe táján a Sienába való Aeneas Piccolomini Velencét igencsak dicsérte, mivel hogy csatornái "elég szélesek hozzá, hogy beengedjenek egy evezőkkel ellátott csatahajót is". A város teljes egészében téglából készült... de, ha hatalmuk továbbra is megmarad, nemsokára csupa márvány lesz minden". Piccolomini nagy lelkesedéssel beszélt a város gazdagságáról, ahol "azt mondják, a Campanile (harangtorony) csúcsa 60.000 dukát értékű arannyal van bearanyozva... Növekedik ez a város, mivel nincsenek körülötte egyáltalán falak, csupán a víz."

A legnagyobb afrikai piac # Kano városállamnak volt az egyik legnagyobb piaca Afrikában, mely a középkor utáni Hauszaföld (Nigéria) hatalmas textil- és vasiparát szolgálta. A karavánkereskedelem Kanót Észak- és Nyugat-Afrika legtöbb részével összekapcsolta. Az uralkodó dinasztia a mohamedán vallást fogadta el, és mindenfelől filozófusokat, tudósokat, teológusokat meg jogászokat hívott oda, hogy telepedjenek le a városban. A leghíresebb, Muhammad al-Maghili, 1463-tól 1499-ig tevékenykedett ott mint királyi tanácsadó.

A legkomolyabb piac az Újvilágban # A tlatelolcói piacról (a jelenlegi Mexicó City közelében) azt mondták, 20-25.000 embert szolgált ki naponta, és minden ötödik napon akár 50.000-et is. Egy spanyol hódító szerint, a morajt 6 km-rel arrébb is lehetett hallani, és a piactér nagyobb volt, mint amit valaha is láttak az Óvilágban.

A legnagyobb üzleti negyed # Sok mohamedán városban találhattunk óriási piacot vagy bazárnegyedet. Ezek közül a legnagyobb a konstantinápolyi Nagy Bazár, másnéven Bedesten. Építését nem sokkal a hódítás, 1455 után kezdték meg és sokkal később fejezték be. 500 éven át megmaradt a város kereskedelmi központjának. Az eredeti bazár 140, egy tető alatt elhelyezkedó üzletből állt, ahol a leggazdagabb kereskedőknek volt boltjuk. Erős őrizet alatt állt, hogy megvédhessék a rablóktól meg a tűztől. Ezen a piacon 15 kupolát is építettek. Hozzá tartozott még egy 200 üzletből álló selyempiac is. Négy út indult ki sugár irányban a bazár négy kapuja elől. Ez a terület is fedett volt. Ezen a külső területen 12 nagy és 20 kisebb kapu és több, mint 1000 üzlet helyezkedett el.

Az első, kereskedelmi méretekben forgalmazó térképárus # A firenzei Francisco Rosselli (1445-1520) nevéhez fűződik Európában az első, ismert térképüzlet. Nemcsak laptérképeket adott el, hanem kartográfiai rézlapokat és fatáblákat is. Készletében megtalálhattuk a világtérképeket, glóbuszokat, tengeri térképeket és az egyes országok térképeit is. Ügyfelei között ott voltak néhányan azok közül a hajósok közül is, akiknek utazásai alapján készültek az általa forgalmazott cikkek.

Az első nyomtatott hirdetés # A legkorábbi, fennmaradt nyomtatott hirdetést Anglia első nyomdásza, William Caxton állította fel (valószínűleg 1477-ben), aki 1476-ban a westminsteri apátság területén nyitott üzletet. Imakönyvek árusításával foglallcozott, melyeknek "jó állapotban kell maradniuk... és ezzel a betűtípussal készültek".

A tengeren # A Szahara alatti Afrikából Európába tengeri úton szállított, első rabszolgákat a Tengerész Henrik herceg által felszerelt hajókat alkalmazó Antáo Goncalves és Nuno Tristáo fogta el a Blanco fok körzetében, és szállította Portugáliába 1441-ben. 1443-ban, egy hat karavellából álló flotta kb. 200 férfit, nőt és gyermeket vitt Portugáliába, hogy ott rabszolgaként nyilvános árverésen eladják őket. Ezt követben évente kb. 1000 rabszolgát hoztak Európába egészen az évszázad végéig.

Az első afrikai rabszolgák a Karib-szigeteken # A Karib-szigetieket és egyéb, bennszülött amerikaiakat munkára kényszerítették, de számuk gyorsan csökkent a behurcolt betegségek, és a durva bánásmód miatt. Ezért Nyugat-Afrika portugál kereskedő-erődjeiből kezdtek rabszolgákat odavinni. A rabszolga-kereskedelem gyorsan virágzásnak indult. 1515-ig Lisszabonból, majd közvetlenül a guineai partokról hajózták be őket.

A legdrágább rabszolgák # Úgy találták, hogy az afrikai rabszolgák csodálatos módon alkalmazkodnak a Karib-szigeteken a spanyolok igényeihez. Megfelelt nekik az éghajlat, jobban el tudták viselni a fizikai igénybevételt, mint a helyiek vagy az európaiak. Szülőföldjükről magukkal hoztak már némi ismeretet és szakértelmet a trópusi mezőgazdaság terén. Olyan kontinensről származtak, ahol a rabszolgaság ismerős volt. Ezek a tényezők együttvéve rendkívül értékessé tették őket, és az afrikai rabszolgák a 15. század közepén háromszor annyit értek mint a helybéliek.

Viszonylagos árak # A 16. században, Indiában a portugál fennhatóság alatt lévő Goában megrendezett árveréseken majdnem meztelenül masíroztatták a női rabszolgákat a körben. Akkor volt az áruk a legmagasabb, ha tudtak varrni, énekelni, hántolni. Végül egy szakember hitelt érdemlően bizonyította, hogy még mindig szűzek. Ezekért a nőkért akár 30 cruzadót is kaphattak. (Egy jó, arábiai vagy perzsa ló több, mint 500 cruzadóba került.)

A legdrágább borok # Észak-Európa borai általában könnyűek és szárazak voltak, de savanyodtak. Gyakran egy éven belül el kellett fogyasztani. Ezzel szemben, a dél-európai, különösen a Földközi-tenger keleti medencéjének szigeteiről, és a görög szárazföldről származó borok sokkal édesebbek, és magasabb alkoholtartalmúak voltak. Mindez azt jelentette, hogy hosszabb az élettartamuk, és magasabb árat lehetett elkérni értük.

A legnagyobb fogyasztás # A 15. század végén és a 16. század elején gyorsan megugrott a borfogyasztás. A 15. század végére Németország egyes részein a személyenkénti borfogyasztás állítólag évi 150 liter fölé emelkedett. A 16. század közepére a spanyolországi Vallodolidban az átlagfogyasztás, több mint 100 liter volt évente. Észak-Európában egyre inkább kezdtek bort fogyasztani a társadalom minden szintjén. Ennek következtében sokat romlott a bor minősége is. Franciaországban, Párizs növekedése komoly befolyásoló tényezőként hatott a bortermelésre is.

A legjelentősebb kereskedelmi útvonalak # A 15. század vége felé négy, jelentő- sebb kereskedelmi útvonal volt: NyugatFranciaország folyóvölgyeitől Anglia észak-európai kikötői, Hollandia és a Baltikum felé; a Rajnától és annak északi valamint keleti irányban húzódó mellékfolyóitól a Baltikum meg az Északi-tenger felé; a Földközi-tenger felől Észak-Európa felé, vagy a Gibraltári szoroson, vagy a Fekete-tengeren át; és végül Ibériából nyugati irányban az Atlanti-óceánon át "Új-Spanyolországba".

A legjelentősebb borimportáló országok # Észak-Európa országai, ahol nehéz feladat volt jó minőségű bort nagy mennyiségben előállítani, természetesen elsődleges borimportőrnek számítottak. 1492-re, Hollandia és Anglia lehetett feltehetőleg a két legjelentősebb borimportőr, de évről-évre elképzelhetetlen mértékben változott a szállított mennyiség. Az angliai vámügyi feljegyzések például tanúsítják, hogy 1509-ben csak 4194 hordóval importáltak, ezzel szemben 1521-22-ben 17.518-cal.

A legjelentősebb borkikötő # A belgiumi Bruges-ről Simon Bering által 1500 körül készített miniatúra szemléletesen ábrázolja, hogyan viszik a bort Észak-Európa legjelentősebb borkikötőibe. Boroshordókat rakodnak uszályokról, kézzel működtetett daru segítségével, és közben a bort valószínűleg külföldről szállító hajók a város külső kikötőjénél dokkolnak. Az egyik hordót éppen feltöltik, hogy kompenzálhassák a tengeri úton jelentkezett veszteséget. Egy másik hordóból a kereskedő kóstolót kínál egy vevőnek. A közelben futár várakozik lován, hogy a vásárolt bort elszállíthassa.

A leginkább ismert, földközi-tengeri bor # Számos borfajtával találkozhattunk a 15. század végé felé a nemzetközi kereskedelemben. Komoly kontraszt mutatkozik meg Észak-Eurbpa, elsásorban Bordeaux, és a Rajna-vidék könnyű borai, valamint a Földközi-tenger édes borai között, mely utóbbiak egyre jelentősebbek lettek. Legjobban ismert volt a malmsey (másréven malvoisie) (édes madeira fajta), és a romney (vagy rumney), melyeket egyaránt a Földközi-tenger keleti medencéjében termeltek hagyományosan. Ezek az édes borok a 15. század során Dél-Spanyolországban úgyszintén óriási mennyiségben keltek el.

"A világ legjobb bora" # A 15. század végére, a burgundiai Beaune borairól széles körben tartották, hogy a világon a legjobbak. Minden bizonnyal ezt vallotta a burgundiai herceg, Jó Fülöp is, aki 1459-ben kijelentette, hogy a beaunei bor az egész keresztény világ legjobb borainak is az ékessége. Ajándékként fel is kínálták a pápai legátusnak, Georges d'Amboise-nak, amikor az 1501-ben hivatalosan felkereste Párizst.

Az uralkodó spanyol borexport # Granadában, 1492-ben a katolikus uralkodók győzelme zárta le az Ibériai-félsziget móroktól való visszahódítását. Dél- Spanyolországban a szőlőtermelés újból megjelent. Az angol kereskedők sűrűbben keresték fel Spanyolországot utánpótlásért. 1491-ben, a sanlicari bor exportjára kivetett adókat eltörölték. Egy bor kezdte uralni a dél- spanyolországi exportot: ez pedig a Jerez de la Fronterából származó "sack" (száraz fejér borfajta) volt, a sherry előfutára.

Az utolsó bor a Földközi-tenger keleti medencéjéből # Konstantinápoly 1453-ban történt eleste oda vezetett, hogy a mohamedán török birodalom meghódította a Földközi-tenger keleti térségét, mely az értékes, édes borok java részét adta. Bár a 16. században nem szakadt meg a bortermelés és -export, de Észak-Európa máshová fordult, ha édes, magas alkoholtartalmú borokat akart inni.

A legkorábbi fajborok # 1492-ben ilyesmi nem létezett. A legtöbb bort ugyanabban az évben elfogyasztották, mint amikor előállították; és még a Földközi-tenger édesebb, több alkoholt tartalmazó borai sem igen álltak el néhány évnél tovább. A 16. században azonban, számos kísérletezés történt a borok eltarthatóságára. A német hordók kínálták erre az egyik lehetőséget, de a spanyol bortermelők is kísérleteztek; főzött borokat adagoltak a termékekhez. A borok érlelésére hordókban került sor. Lehetséges, hogy a flor-nak a Jerezből való, szárat, fehér borokon történő kialakulása először a 16, század során következhetett be.

A legráfizetésesebb borkereskedelem # 1453-ban a délnyugat-franciaországi St. Emilion közelében, a castilloni csatában a franciák véglegesen legyőzték az angolokat. A Százéves Háború kitörése óta, rendkívüli mértékben csökkent az angol-gascogne-i borkereskedelem. A 14. század elején, 90.000 és 100.000 hordó közötti bormennyiséget exportáltak évente Bordeauxból, de az 1430-as évekre ez csupán évi 4-5000-re csökkent.

A legnagyobb hordók # A 15. század vége felé, a német bortermelők és kereskedők hatalmas hordókat kezdtek építeni, az ital tárolására. Ezeket rendszeresen feltöltötték, és mivel nagyon kevés levegő maradt bennük a bor sokkal tovább tartott, mintha kisebb hordókban tárolták volna. Különösen a jobb szüretből származó borok tartottak ki hosszabb ideig, amikor a szőlőnek magasabb volt a cukortartalma. Az ilyen hordókról szóló, legkorábbi feljegyzések körében találjuk az 1472-es strasbourgi hordót. 1500-ban, a Rheingaunál lévő Kloster Eberbach cisztercita apátság szerzetesei felszenteltek egy 70.000 literes darabot is.

Akik a legkevésbé ismerték # Amikor az európaiak véglegesen felfedezték Észak-Amerikát, olyan társadalmat találtak ott, amely egyáltalán nem ismerte a pénzt. A kereskedelmet árucserével bonyolították le: állati bőrök, szövet, kávébab, dohány és természetesen a wampum-nak nevezeti gyöngysorok, illetve fonott övek. Ezek egyfajta fizetőeszközként szolgáltak. Kagylóhéjakból készült, felfűzött gyöngyökből álltak. Maga a wampum szó az észak-amerikai bennszülöttek nyelvéből ered, mely csak a fehér gyöngyökre utal, lévén, hogy a feketéket suckanhock néven emlegették. A wampum rendszerint fehér és fekete gyöngyökkel ábrázolt, amit vagy összefűztek vagy öv alakban bizonyos mintásat szerint szőttek. A wampum-gyöngyökből készített fűzért nevezték wampumpeag-nak. A gyöngyöket nem csak kereskedelmi célra használták, hanem dísztárgynak is. A gazdagságot szimbolizálta, de alkalmazták talizmánként, sőt félig-meddig szent dolognak tartották.

A wampum első leírása # Jacques Cartier 1535-ben így írta le az általa Montreálnak nevezett sziget indiánjainak birtokában levő, legbecsesebb cikket: "...esognuy (wampum), ami fehér, mint a hó. A folyóban található kagylók héjából készítik. Amikor egy indiánon halálbüntetést hajtanak végre vagy hadifoglyokat ejtenek, és közülük megölnek valakit, ezek testén nagy bemetszéseket ejtenek a faron, a combokon, a lábakon, karokon és a vállakon. Aztán azon a helyen, ahol az esognuy található, lesüllyesztik a holttestet a folyó fenekére, és otthagyják 10-12 órára. Aztán felhúzzák, és a fent említett vágásokban meg bemetszésekben ott vannak ezek a kagylók. Ebbő1 készítenek egyfajta gyöngyöt, aminek ugyanaz a felhasználási módja az ő körükben, mint nálunk az aranynak és az ezüstnek Ők ezt tekintik a legértékesebb dolognak a világon".

A legváltozatosabb készpénz # Az arany-, ezüst- és rézpénzeken kívül Ázsiában előfordultak más fizetőeszközök is. Pénzverésre gyakran alkalmaztak ónt. Bengáliában és Burmában meg másutt, a Maldív-szigetekről importált porceláncsiga kagylóját használták aprópénzként, Gudzsaratban ugyanerre a célra mandulamagok szolgáltak.

A legszélesebb körben alkalmazott, nem fémből készült fizetőeszköz # A világ összes, primitív nem-fémes fizetőeszköze közül a porceláncsiga kagylója (Cypraea moneta) volt a legszélesebb körben elterjedt. 1492-re Ázsia-, Afrika-, Európa-szerte, sőt, még azon túl is elfogadták, mint átváltási egységet. A mogul birodalom egyetlen ilyen kagylóhéjat a rúpia 0,00039-ed részeként (1/2560-adként) értékelt. Kétséges, hogy vajon a kagylópénzt valaha használták-e pénznek az amerikai földrészen, bár találtak belőlük korai sírokban.

Kagylópénzt már a dinasztiák előtti egyiptomi sírokban és angolszász sírokban is találtak. A legtöbb a Maldív-szigetekről, meg a Borneó-Fülöp-szigetek térségéből származott. Az etruszk sírokban ezek bronzból készült másolatait találták. Cipruson és Egyiptomban pedig arany kópiák fordultak elő. Említést tesz róluk mind Marco Polo, mind pedig Vasco da Gama. A világ távolabb eső részein évszázadokig forgott, mint hivatalos fizetőeszköz.

A legtovább forgalomban levő # A kínai bronz ch'ien-t, másnévvel cash érméket először a T'ang dinasztia idején vezették be. A K'ai Yuan felirattal ellátott, Kr. u. 618-26 körül kiadott, legrégebbi példányok még 1492-ben is forgalomban voltak és maradtak egészen a 20. század elejéig. A cash pénzérmék kerekek voltak, középen egy négyszögletes lyukat találunk rajtuk, mely lehetővé teszi, hogy 100-as vagy 1000-es tételekben felfűzhessék őket (1000 cash megegyezett 37 gramm súlyú, egy ezüst taellel). Ez a típus több, mint 1300 évig maradt alapjában véve változatlan. Más, kínai pénzérmék, pl. a Han dinasztia (Kr. u. első század) Wu Ch'u pénze, közel 2000 évig volt használatban.

A legszélesebb körben alkalmazott, kereskedelmi pénzek # Spanyol Ferdinánd és Izabella 1497-ben új pénzrendszert vezetett be. A rendszerhez tartozott a nyolcreálos is, mely mint a regényes "nyolcas" lett híres. Elég keveset vertek valójában azelőtt, hogy 1517-ben V. Károly visszatért volna Spanyolországba. A Herkules oszlopait és a plus ultra (még azon túl is) feliratot viselő típust 1535-től fogva verték a spanyol-amerikai pénzverdékben. Óriási mennyiségben készültek a későbbi veretek. Abban az időben a pénzérme szinte egyetemleges fizetőeszközzé vált. A világ legtöbb részén elfogadták, rengeteget hamisították. A pesónak nevezett későbbi, dél-amerikai pénznem is rövidítése a peso de á ocho-nak (nyolcast jelent).

A legnagyobb, ismert, igazi pénzérme # 1492-ben a legnagyobb, ismert, igazi pénzérme a Közép-Itáliában készített római köztársaságbeli Aes Grave volt (kb. Kr. e. 269-ből). Ezeknek az öntött bronzpénzeknek a legnehezebbike a 2730 g súlyú Decussis as (10 as) volt.

A legrégibb pénzérmék # A törökországi Lydia Gyges királyának elektrum (arany-ezüst ötvözésű) sztatérjai, még Kr. e. 670-ből.

A forgalomban levő, legkisebb aranypénz # János király Aragónia uralkodója (1458-79) veretett egy aranyból készült negyedforintot, mely 0,80 g-ot nyomott. A mas egy Szumátrán 1297 és 1760 között az Atjeh szultánok alatt vert, apró aranypénz volt. Némelyik példánya 0,4 g-nál kevesebb tiszta aranyat tartalmazott. 1336-ban a hindu Vijayanagar dinasztia került hatalomra Dél-Indiában, és akkoriban egy arany fanam kevesebb, mint 0,3 g-ot nyomott csupán.

A legnagyobb európai ezüstpénz # A tiroli Hallban Zsigmond főherceg pénzverdéje késztett először 1486-ban ezüst guldengroschen-t vagy guldiner-t. Az érme átmérője 41 mm volt, vastagsága 2,33 mm és 31,3 g-ot nyomott. Tulajdonképpen előfutára a német thaler-nak (ez a név alakult át később "dollárrá").

A forgalomban lévő, legkisebb ezüstpénz # Angliában IV. Edward (kb. 1464-7 közötti) könnyűpénz verése alatt készített ezüst farthingok, valamint VII. Henrik hasonló kibocsátása (melyet kb 1490-4-ben vertek),1492-ben forgalomban lehettek. 3 grainre volt megállapftva darabonkénti szabvány súlyuk - ami 0,194 g-nak felel meg, átlag átmérője 7,5-9,5 mm volt. Ezeket a pénzeket rendkívül kis számban verték, és mára csak néhány példányuk maradt fenn. A 15. században még mindig forgalomban lehettek kisméretű, lyukasztószerszámmal megjelölt, indiai ezüstpénzek, melyek 0,15 g-ot nyomtak.

Az első sikeres, tiszta rézpénz európában # Az indiai kushanák rezet használtak pénzverés céljára (Kr. u. kb. 100-ban) és az Abbászida kalifák a hetedik századtól kezdve verettek rézpénzt Észak-Afrika minden részén. A nyugati világban a rézpénz első kibocsátására a nápolyi és szicíliai királyságban 1472-ben, Aragóniai Ferdinánd által bevezetett cavallo formájában került sor. A cavallo nevét hátlapjáról kapta, melyen egy ló és a következő felirat látszott: Equitas regni (Az igazság kormányoz). Ismeretesek a 2, 3, 4, 6 és 9 cavalli érmék. Az egység egy dukát 5-ezred része. Szimbolikus pénzverés volt, bármiféle valódi érték nélkül, de át lehetett váltani jó pénzre.

A dollárjel eredete # Az észak-amerikai pénzverés elkerülhetetlenül összekapcsolódik többféleképpen is a spanyol nyolcreálossal. Mexikóvárosban 1535-ben nagyméretű, vékony nyersdarabokból vertek nyolcreálosokat. Később öntött lapokból vagy hengerekből kivágott, durván megmunkált ezüstdarabokra verték. A nyolcreálosokon kívül, készítettek még 4, 2, 1, 1/2 sőt 1/4 reálosokat is. A kétreálosok és annak töredékei nem voltak egyebek egy darab ezüstnél, ami a durván rábélyegzett rajzolat réseit mutatta csupán. Maga a "bit" (darab, darabka) kifejezés évszázadokig fennmaradt, mint a negyeddolláros beceneve. A nyolcreálosokon lévő rajzolat legjelentősebb motívuma a két oszlop között elhelyezett 8-as szám. Ezért öltötte nemsokára írott formában a két vonal között elhelyezett "S" formáját. Így jött tehát létre a dollárjel!

Az első afrikai pénzek # Fekete-Afrikában az első pénzeket a kelet-afrikai partokon Kilwa Shirazi szultánjai verették a 12. század vége felé. A különböző szultánok nevét viselő ezüst- és rézpénzeket a következő 200 év során különböző időpontokban készítették. Ugyanebben az időszakban, pénzérméket vertek a szomáliai Mogadishuban is.

A pénzeken megjelenő első, számmal jelölt időpontok # A pénzeken feltüntették a kibocsátó uralkodó uralkodásának vagy hivatalba lépésének évét. A cordobai Omajjád kalifák (Észak-Afrikában és Spanyolországban) 138 AH-ra (Kr. u. 756-ra) "datált" aranydinárokat verettek, Damaszkuszban pedig ugyanerre már 38 AH-ban (Kr. u. 659-ben) sor került. Roskilde dán püspök Kr. u. 1234-ben (MCCXXXIIII) készült ezüstpennyket bocsátott ki, és egészen a 15. század közepéig megtalálhatók szórványosan a számjeggyel vert európai pénzek. Egy gelderlandi dupla vuurijzer-en szereplő 1474-es dátum a legrégebbi ismert a hollandiai pénzverés keretében. Angliában, az első, számjegyekkel datált pénzérme a skót 40 shillinges 1539-ből. Az első angol pénzérme, melyen évszám is található, VI. Edward 1548-as (MDXLVIII) arany fél-fontsterlingese.

A reneszánsz kor első, arcképpel ellátott pénze # Itáliában nem sokkal 1450 után a milánói Francesco Sforza számára vertek aranydukátot, de a pénz művészi szempontból nem bizonyult sikeresnek. Ezután Antonio Marescotti vésett és vert 1452-ben egy Borso d'Este-féle dukátot. Annyit tudunk erről az éremmetszőről, hogy 1444-62 között Ferrara pénzverdéjében tevékenykedett.

Az első bogáncs, skót pénzeken # Skócia nemzeti jelképe, a bogáncsfej, először III. Jakab skót király (1460-88) "ezüstgoat'-ján jelent meg, melyet 1471 és 1475 között vertek Edinburgh-ban.

A tugra első alkalmazása mohamedán pénzeken # A tugra, vagyis az uralkodó díszes aláírása, mely a mohamedán országokban kibocsátott pénzek java részén megjelenik, először Kr. u. 1404-ben díszített egy török érmét. Szulejmán császár bocsátotta ki.

Az első, kerek ezüst farthing # 1279. augusztus 4-én I. Edward (1272-1307) uralkodása alatt adták ki Angliában. Addig ezeket a farthingokat úgy készítették, hogy egyszerűen négy részre daraboltak egy ezüst pennyt. A kerek, ezüsthól készült félpennyseket csak egy évvel később kezdték nagyobb számban készíteni, bár korlátozott számú kerek félpennyst vertek, már Nagy Alfréd (871-99) uralkodásától fogva, de úgy tűnik, csupán kísérleti jelleggel.

Az első, igazi, török aranypénz # Az arany altun-t 1478-ban verette első alkalommal II. Mohamed, Konstantinápoly elfoglalása után. Az altun a velencei arany zecchino-t, más néven aranypénzt szorította ki, mely addig egész Törökország aranyból vert fizetőeszközét biztosította.

Az első arany fontsterling # Angliában, évszázadokig a fontsterling volt az elszámolási címlet, mindazonáltal sosem vertek egyfontos pénzérmét 1489-ig, amikor gyönyörű arany egyfontost vezettek be. Sovereign-ként emlegették rajzolata után. A pénzérme hátlapja a Tudor rózsán elhelyezett királyi címert mutatja. Ezeknek a pénzeknek az első verete hozzávetőlegesen 15,5 g-nyi 23- karátos aranyat tartalmaz és 41 mm átmérőjű.

Az első ezüst shilling # A fontsterlinghez hasonlóan, Angliában már a szász idők óta elszámolási egység volt a shilling (12 régi penny, mely öt új pennyvel egyenértékű). Ilyen címletű ezüstpénz először 1503-h-bee VII. Henrik uralkodása alatt vertek. Kezdetben testoon-ként emlegették, amit az olaszt testone szóból kölcsönöztek, mivel úgy tűnik, ez inspirálta tervezését. Az Alexander de Brugsal vésnökmester által előállított pénz volt az első angol érme, mely magán viselte az uralkodó realisztikus portréját is.

Az első angol koronaérme # VIII. Henrik új címletet vezetett be 1526-ban az angol pénzrendszerbe. Aranypénz volt, melyet "a rózsa koronájának" neveztek, és négy shilling hat penny volt az értéke (kb. 22 penny). A sikeres francia écu au soleil versenytársának tervezték, de kudarrnak bizonyult. Pár hónap múlva kiszorította a "kétrózsás korona" (értéke öt shilling volt, 25 penny). Ez 22 karátos volt. Első alkalommal történt, hogy angol aranypénzt a szabványos 23 3/4 karátos finomság alatt vertek.

A legrégebbi # A papírpénz a kínaiak találmánya. Először Kr. u. 812-ben próbálták ki, és 970-re elterjedt.

A legnagyobb # Avalaha kibocsátott legnagyobb papírpénz a kínai Ming dinasztia 1368-99-ben kiadott 1-kwanos címlete volt, amely 22,8 x 33 cm-es volt.

A legkorábbi, fennmaradt papírpénz # Az ígérvény formájában jelentkező papír alkalmazásának ötlete Kr. u. 105-ben T'sai Lun-nak tulajdonítható, mégpedig a kínai Han dinasztia idején. A legkorábbi, fennmaradt papírpénz Hung-Wu (Kr. u. 1368-98) uralkodásához fűződik, aki a Ming dinasztia megalapftója. Eperfakéregből készült papírra nyomtatták, fekete festékkel. 360 mm magas és 230 mm széles volt, rajta két, cinóber színű császári pecsét díszelgett. Közli, hogy a "Nagy Ming-korabeli Általános Fizetőeszköz Értékével Bíró Ígérvény" továbbá kijelenti, hogy: "hamisítóit lefejezik, aki ettől a hatóságokat tájékoztatja az 250 liang jutalmat kap, és a hamisító egész vagyonát".

Kublaj Kán (1214-94), mongol kán és Kína császára, felügyelte a papírpénz elosztását. Ehhez hasonló bankjegyek egészen a 15. század közepéig forogtak. Marco Polo, a velencei kereskedb és utazó, 17 évet töltött Kublaj Kán aduarában. Amikor 1295-ben visszatért Európába, sokat mesélt kínai tapasztalatairól, ottani utazásairól az általa megírt, rendkívül népszerű könyvben. Útibeszámolója még a 15, században is kedvelt volt Európa-szerte.

A legnagyobb infláció # Kínában, ahol a réz- és ezüstpénzekkel egyidejűleg a 9. század óta használták már a papírpénzt, került sor ezen időszak legerősebb inflációjára. Tizenhét papír caixá-t (országos fizetőeszközt) 1378-ban 13 réz caixa-ra értékeltek. 1448-ra 1000 papír caixa volt egyenértékű 13 réz caixa-val.

A legjelentősebb francia vásár # 1494-től Északnyugat-Európa és a Földközi-tenger medencéje között ismét megerősödött a kereskedelem. Toszkána meghajolt Génua pénzügyi hatalma előtt. A Lyonban negyedévente megrendezett vásár kezdett uralkodóvá válni. Kettős célt szolgált. Elóször is, megállapodás jött létre a kereskedőbankok között annak tekintetében, mit kell kifizetni (elfogadott váltók és rögzített elszámolási pénzegység - az écu de mark az aranymárka tört része - melyet minden egyes vásár alkalmával meghatároztak.) Másodsorban, az adósságok törlése (akár az A és B személyt magában foglaló ellentételezéssel - virement des parties - közvetlenül, akár pedig egy C adóson keresztül; vagy olyan készpénz formájában, melyet kereskedőbankoktól a kikötött ráta, dépot de tent mellett vettek fel kölcsön). Hitelt "egyik vásártól a másilág" adtak, néha "két vásár tartamára". A rendszer jól működött. A vásár legalább három hétig tartott, Vízkeresztkor (január elején), Fehérvasárnapkor (a Húsvét utáni első vasárnapon), augusztus elején és Mindenszentekkor (november elején) indult. Lyon kitűnő alkalomnak kínálkozott a külországban jelentkező váltók rendezésére (az ellenségeskedéseket felfüggesztették, így a különböző országok kereskedői részt tudtak venni). A lyoni vásár a toszkánai, milánói és génuai bankárok nyomást gyakorló érdekszövetsége volt: pénzügyi intézkedéseiket követnie kellett Franciaországnak, Dél-Németországnak, a Rajna-vidéknek és Hollandiának is.

A legvadabb korrupció # Cosimo di Medici (meghalt 1464-ben) a firenzei tanácsban a politikai hatalomért vívott küzdelmet összekapcsolta a városi középületekre, ezenlávül pedig az adókra és a jótékonysági létesítményekre történő, szembetűnő ráfordításokkal. Cosimo ily módon 400.000 forintnak hágott a nyakára. Fia, Lorenzo, még egy lépéssel tovább ment. Semmi különbséget nem látott az állami vagyon és a sajátja között. Ha valamilyen háborút kellett fínanszírozní, a szükséges kötvények többé már nem voltak a firenzei államadósságon alapuló, alacsony kamatú papírok, hanem helyette az éppen hatalamon lévő tisztségviselők és azok gazdag barátai által magas kamatra adott kölcsönök. Ezeket a drága kölcsönöket csak úgy lehetett nyújtani, hogy még tovább halmozták a tartozást, és gyengítették a kötvények értékét, vagy egyszerűen tovább emelték a lakosság adóit. Ettől aztán nemigen kedvelték Lorenzót. A korrupció legkirívóbb, egyedi példáját azonban fia, Piero valósította meg, amikor VIII. Károly francia csapatokat vezetett Rómába, Toszkanán át. Piero a franciák biztonságos áthaladását a helyi parancsnokok oly hatalmas mérvű megvesztegetésével biztosította, hogy még a Mediciek támogatói is felháborodtak rajta. Firenze a rákövetkező 18 évre száműzte a családot.

A hosszúlejáratú hitelek leggyakoribb formája # Vidéken az ilyen hitel ritka volt. Városban, egy átlagos üzletember gyakran úgy juthatott hitelhez, hogy áruba bocsátotta évjáradékát. Ezek a föld után esedékes, rendszeres adófizetést jelentették, mely azzal kerülte meg az uzsorára hozott tilalmat, hogy a felhasznált tőke maximum 10 százalékra korlátozódott és visszavásárolható volt; egy 1455-ben kiadott pápai bulla részletezte az ezeket irányító feltételeket. Az üzletemberek földet vásárolhattak fejlesztési célra, eladhatták azt építkezni akaróknak, és felhasználhatták a kapott évjáradékot további föld vásárlására. Egy 1545-ben Antwerpenben kelt évjáradék-nyilvántartás mutatja, hogy az alsó-középső néposztály köréből került ki a legtöbb vásárló.

Az első Fugger kölcsön birodalmi kölcsönfelvevőnek # Jakob Fugger, az augsburgi takácsok és kereskedők alapítójának unokája nem az első volt a családban, aki üzletet kötött valamelyik királyi udvarral. 1487-ben Jakob a génuai Antonio de Cavallis-szal egyetemben, Zsigmond tiroli főhercegnek 23.627 forintot előlegezett. A schwatzi ezüstbányák legjobbjai és az egész tiroli tartomány volt a biztosíték. A rákövetkezó évben további 150.000 forintot kölcsönzött, és addig, amíg az egész adósságot vissza nem fizették, a Fuggerek csupán névleges összegért hozzájuthattak a Schwatzban kitermelt összes ezüsthöz.1496-ban kapták vissza pénzüket-levonva egy másik kölcsönből, melyet a Tirol kormányzójaként is fellépő I. Miksa császárnak nyújtottak, aki egyben Zsigmond utóda is volt. A rákövetkező évszázadban az ilyen kölcsönnyújtás a Fuggereknek, mint bankárháznak hihetetlen hatalmat jelentett.

A Medici bankok hatalmának csökkenése # 1492-ben Lorenzo di Medici halálának évében a dédapja által alapított bank nem kerülhette el a bizalom általános összeomlását. Negyven évvel korábban a Mediciek már 10. fiókjukat nyitották meg, egy gyönyörű palotát, melyet Michelozzo épített Milánóban. Vagyonuk akkoriban mintegy 100.000 forintra rúgott, és a kiemellcedő tudású főintéző, Giovanni Benci, olyan hálózatot irányított, mely Rómától Genfen, Lyon-on és Bruges-ön át Londonig terjedt. Medici egyrészt olyan, nélkülözhetetlen cikkekkel kereskedett, mint a gyapjú és olaj, ugyanakkor a gazdagabb kliensek számára luxuscikkekkel is szolgált. A pápa bankárai is ők voltak, egy olyan mozgó fiókkal, mely mindig vele utazott, bárhol is tartózkodott éppen; akár Firenzében, akár Avignonban, akár a Vatikánban. De Lorenzo IV. Sixtus pápa haragját is magára vonta azzal, hogy az 1470-es években visszautasította kölcsönkérelmét.

A Fuggereknek adott első, birodalmi jelzálogkölcsön, melyet földre adtak # Az 1508-tól uralkodó I. Miksa császár nemsokára 10 éves háborút kezdett Itáliában. Pénzre volt szüksége, hogy fizetni tudja svájci zsoldosait de készpénzt nem tudott előteremteni. Így hát arra kényszerült, hogy 50.000 forintért jelzálogkölcsönt vegyen fel a Fuggereknél, a Kirchberg grófjaként és Weissenhorn uraként neki járó jövedelemre. Ezt a jelzálogkölcsönt sosem fizették vissza. Ezek a földek jelzik Jakob Fugger komoly vagyonfelhalmozásának kezdetét.

A legkevésbé egy adott család által uralt bankárház # A Welserek, az egyik legrégebbi augsburgi kereskedő cég, pontosan ugyanúgy kezdték, mint bármely más családi vállalkozás. Három testvér egyesítette erőit egy külsővel (Hans Vöhlin). A Lucas nevű testvérnek három fia volt, Anton, Lucas, és Jakob, mindegyiknek pedig egy róla elnevezett üzleti fiókvállalkozása. Anton 1479-ben elvette Vöhlin lányát. Így jött létre nemsokára az ezüsttel foglalkozó Welser és Vöhlin cég. A Welserek (a Fuggerektől eltérően) még akkor sem hagytak fel a kereskedéssel, amikor a császárnak adtak kölcsön pénzt. Másik, szembetűnő különbség volt a partnerviszony szerkezete. Közülük kevesen voltak, akik szoros rokoni kapcsolatban álltak egymással: egy 1508-ból kelt, a partnerviszonyt felsoroló cikkely 18 nevet ad meg, melyből csak négy tartozott közvetlenül a Welser/Vöhlin családhoz. Az ellenőrzés elég sok egyén között oszlott meg (ellentétben a Fuggerekkel). Ennélfogva a Welserek esetében gyakorivá vált, hogy jól informált, bár néha harcos szellemű irányítási stílust vettek fel.

Az első, hosszú lejáratú francia nemzeti adósság # Sok francia király használta a lyoni vásárt, annak likviditásával, tartalékaival és különböző hitelformáival egyetemben. 1522-re ezek a kölcsönök a Korona részéről fedezettel biztosított kölcsönök voltak, és a királyi elszámolásban esedékes l' hotel de aille de Paris után fizetendő bérleti díjak eladásából származó jövedelemből fizették ki őket. A Párizs utáni évjáradékokat nyolc évvel később árusították ki.

Pénzösszegek leggyorsabb, nemzetközi átutalása # 1508-ban, a Cambriai Szövetség (I. Miksa Habsburg császár, XII. Lajos francia király, Ferdinánd spanyol kjrály, II. Gyula pápa valamint Ferrara és Mantova urai) azt a célt tűzték ki, hogy felosztják maguk között Velence területeit. Ez rögtön 170.000 dukátot eredményezett egyedül Miksa császárnak. Pénzre volt szüksége, és mindet Németországban kellett kifizetnie. A különböző összegek olyan távolerő városokban jelentkeztek kifizetésképpen, mint Antwerpen, Róma, és Firenze. Jakob Fugger váltókat használt, és sikerült neki két héten belül eljuttatnia Augsburgba egy átmeneti összeget. Az egyenleg attól számítva hat héten belül követte. Abban az időben ez rekordot jelentett, mivel Észak-Európában nemzetközi forgalomban nem használtak váltókat.

A bevételek első haszonbérbe adása - melyet a spanyol korona a Fuggereknek engedett át # A St. Jago, Calatrava és Alcantara lovagrendjének földjeiről esedékes összegek három éves bérletbe adása (1525-7) során indult meg az óriási méretű, spanyolországi üzletek sora a Fuggerek számára. Ez a "Maestrazgos" haszonbérlet később magában foglalta az almadéri higanybányák termelését is. Génua túllicitálta a Fuggereket egy öt éves meghosszabbítás tekintetében, de a német család azt követően megint megszerezte a haszonbérleti jogot, és 100 évig meg is tudta őrizni. V. Károly választási tartozásának azt a részét, amit Spanyolországra ruháztak át, a Maestrazgos haszonbérlettel egyenlítették ki.

A leghatalmasabb bankárcsalád # Egy tehetősebb partner halála és a vagyon újrafelosztásának szükségessége (gyakran páratlan) alkalmat kínált a vállalati mérleg lefektetéséhez. Jakob Fugger 1526 januárjában halt meg. Ezután került a család a hírnév és jelentőség csúcsára, amikor is Tirolban ezüst-, Magyarországon pedig rézbányákat birtokolt, és bányarészesedésük is volt, Dél-Németországban úgyszintén. A Habsburg császárok birodalmi tartozása képezte a család elsődleges vagyonát. (Egyedül Ferdinánd osztrák császár 651.000 forinttal tartozott). A Jakob halálát követő évben lefektetett mérleg 3 millió forintot mutatott ki a Fuggerek számláján.

Az egyetlen cég birtokában levő, legnagyobb tőke # Anton Fugger alatt, a hatalmas augsburgi bankárház tovább szaporította üzleti tokéjét. 1546 végén egyedül a Spanyol koronánál és Antwerpenben jelentkező követelései 2,75 millió forintot tettek ki. Hasznot hajtó bevételei tekintetében, Spanyolország és Magyarország járult hozzá a legtöbbel (2,6 millióval, melynek majdnem 90 százaléka teljes, nettó haszon volt.). A vállalat vagyona (7,1 millió) Antonnak és unokafivéreinek mintegy 5 millió forintos tőkét biztosított, mely a legnagyobb összeg volt, amit valaha egyetlen cég birtokolt.

A legnagyobb összeg, amit ezüstben adóként befizettek # Az első, Ming korabeli császár megpróbálta Kína pénzrendszerét teljes egészében bankjegyekre és rézpénzekre alapozni. Minden adó ebben a formában jutott el a kincstárig. Szigorúan szabályozták a nemesfém bányászatot. Az ezüstöt és az aranyat kitiltották a kereskedelmi ügyletekből. Az infláció nemsokára meggyengítette a papírpénzek értékét; aztán a rézpénz hiánya is visszatartotta a világ akkori legnagyobb gazdaságát. Így a korlátozások dacára, sok ezüstöt használtak. A Kínába a 16. század során eljutó nyugati kereskedők nem hagytak kétséget az iránt, hogy a kifizetésnek ezüstben kell történnie. Mivel nagy mennyiségű árut hoztak, az általuk megvalósított kereskedelem a gazdaságnak komoly ösztönzést adott. Ezt mutatják az adó formájában ezüsttel befizetett összegek is. 1528-ban, a kincstár 1,3 millió taelt szedett be (48.750 kg-ot). Mintegy 11 évvel később, ez az érték 2 millió taelre rúgott (75.000 kg-ra) első alkalommal Kína történetében.

A legrégebbi matematikai fejtörő # Még Kr. e. 1650-ből származik. A következőképpen hangzik:

Amint éppen Szt. Ives-be tartottam,
Találkoztam egy férfival, akinek hét felesége volt.
Minden asszonynál hét zsákot találtam,
És minden zsákban hét macskát,
És minden macskának volt hét kiscicája.
Összesen hány kiscica, macska, zsák és feleség
Tartott Szt. Ives-be?

A legrégebbi mértékek # A legkorábbi, ismert súlymérték az egyiptomi civilizáció Amrati periódusából származó beqa, melyet az egyiptomi Naqadában találtak meg, és Kr. e. kb. 3800-ból származik. A súlyok henger alakúak, kerek a végük és 188,7 g-tól 211 g-ig terjednek. Északnyugat-Európában Kr. e. kb. 3500 körül, úgy tűnik, a megalit-korabeli hosszúságegység a 82,90 cm ± 0,09 cm lehetett.

A legpontosabb mértékek # A kereskedelemben a csalás megakadályozására és a méltányosság fenntartására 1491-ben kezdődtek próbálkozások, hogy egységet teremtsenek az angol súlyok és mértékegységek terén. 1497-ben az új, szabványos yard hosszúságot egy másfél hüvelyk vastag, nyolcszögletű sárgaréz rúddal határozták meg, amely csak 9,4 mm-rel volt rövidebb a jelenlegi angliai megfelelőjénél. A súlyokra és mértékegységekre vonatkozó, Tudor korabeli szabványértékek voltak Európában a legpontosabbak.

Minden idők leghosszabb pillanata # Az idő középkori mértékegységei a kánoni óra feltételezett részegységeihez kapcsolódtak (ezeknek az óráknak mindegyikét kifejezetten valamelyik imádság és ájtatosság számára jelölték ki). Ami az idő mértékegységeit illeti, a legkisebb egység az atom volt (a latin atomul-ból: "a szem hunyorítása"). Az egyik szaktekintély, Papias szerint (aki a második században a frígfiai Hieropolisz püspöke volt), egy órában 22 560 atom van. Időtáblája a következőképpen néz ki:

MAI MEGFELELŐJE

47 atom           = 1 uncia         (7-1/2 mp)
8 uncia            = 1 ostent        (1 perc)
1-1/2 ostent     = 1 pillanat      (1-1/2 perc)
2-2/3 pillanat   = 1 rész           (4 perc)
1-1/2 rész        = 1 perc           (6 perc)
2 perc              = 1 pont          (12 perc)
5 pont              = 1 óra            (1 óra)

A rekordokat döntő pillanat szaktekintélye lehetne egy 12. századbeli figura, az autumi Honoriusz Augustodunensis, aki a kánoni órát - szemben Papiul öt pontjával - négy pontra osztotta fel. Ugyanakkor kevesebb atomot tett egy órába - Papius 22.560-ával szemben 22 500-at. Az ő táblája a következőképpen nézne ki:

Azonban, a pillanat (aminek manapság nincs semmiféle, specifikusan kiszámítható értéke) egy másik szaktekintély szerint még hosszabb időtartamot képviselt. A The Descrypcyan of Englonde 1495-ös kiadása közli: "Egy óra négy pontot és egy pont tíz pillanatot tartalmaz". Az ezen az alapon számított pillanat minden idők leghosszabbika.

A legkisebb súly # Angliában a törvényesen elismert, legkisebb súly a grain volt. Az árpakalász közepébő1 kivett egyetlen, száraz árpaszem súlya. A bankároknak még kisebb felosztásuk is volt: a legkisebb a blank volt. Egyetlen grainben 230.400 blank-et találtunk! Az egész táblázat a következőképpen néz ki:

A legpontosabb népszámlálás # Az európaiak rájöttek, hogy az inka társadalom 10, 50, 100, 500, 1000, 5000, 10.000 és 40.000 névleges adófizetőre oszlott. Ezt a decimális rendszert az inka Pachacutec vezette be. Náluk nem létezett írásos feljegyzés, az egészet a quipu segítségével végezték el. Ez a számlálóeszköz egyetlen, központi zsinegből állott, és erről függöttek le, mint valami fésűről, a további zsinegek. A "fogak" mindegyike mentén különböző magasságban csomót készítettek. Ezeket decimális rendszerben rendezték el - az alsó végén voltak az egységek, majd a tízesek, százasok, ezresek, stb. A zsinegeket különböző módon színezték, hogy megkülönböztethessék a számbavett, különféle dolgokat, pl. a sárga képviselte a kukoricát, stb. Csak a saját quipu-ját létrehozó quipucamayoc tudta értelmezni ezt a fajta könyvelést. A számlálásban vétett, egyetlen hiba az életébe kelült volna, így aztán elég ritkán hibáztak.

Páratlan matematikusok # Az aztékok már kb. 1200-tól uralták Mexikót egészen 1519-ig, amikor - dicsőségük csúcspontján -, leigázta őket Cortés. Teljesítményeik sorába tartozik matematikai rendszerük is. A magában álló számot semlegesnek tekintették, de ha egyszer másik szám hatásának volt kitéve, akkor vagy jó vagy rossz lett belőle. Ha jó volt, a számítások során megőrizték, ha pedig rossz, akkor elhagyták. Ha a második szám páros volt, akkor az alapszámot tekintették rossznak; ha a második szám páratlan volt, akkor az alapszám volt a jó. Az aztékok teljesen figyelmen kívül hagyták a törteket, ennek dacára, csalhatatlanul pontosnak bizonyultak.

Vegyünk egy mindennapi példát: 35x10. A 10 páros, ennélfogva rossz, ami azt jelenti, hogy a 35-öt a rákövetkező számítások során figyelmen kívül kell majd hagyni. Ezzel szemben azonban, a 10x35-ben a 10-et elfogadták, mivel a 35 jó. Annak érdekében, hogy valamely számot egy másikkal szorozni lehessen, az aztékok az alapszámot folyamatosan kettőzték, mialatt a másik számot egyidejűleg addig felezték (figyelmen kívül hagyva a törteket), amíg a második szám el nem érte az egységnyit. Az alaposzlopban levő összes jó számot összeadták és a megfelelő eredmény a következők szerint áll elő:

Algebra # Az algebra eredete homályos. A babilóniaiak, görögök és indiaiak mind azt mondják, hogy az elsők között alkalmaztak algebrai rendszert. A mohamedán tudós, Muhammad ben Musza al Kvarizmi (825 körül) befolyásos munkáját széles körben olvasták. 1126 körül latinra fordította egy bizonyos Chesterből származó Robert. A pisai Leonardo Fibonacci bevezette az algebrát Itáliában. Úgy emlegették, mint "nagy művészetet". Fibonacci Liber abaci-ja (A számolás könyve) (1202, 1228) kulcsfontosságú szerepet játszott az arab számjegyeknek Európában történt bevezetésében.

A velencei Luca Pacioli (1494) írta meg az első, algebráról szóló, nyomtatott könyvet. A Franciaországba való Francois Vieta (1540-1603) az algebrát "analitikai művészet"-nek nevezte. A számok helyett betűket használt: magánhangzókat az ismeretlen mennyiségekre és mássalhangzókat az ismert mennyiségekre.

A plusz és mínusz előjel # Ezeknek a jeleknek Európában a matematika terén való alkalmazása 1536 körül Stephilius (Steifel) nevéhez fűződik. A szorzásjelet egészen a 17. századig nem vezették be.

A legtökéletesebb forma # A kört tartották a legtökéletesebb formának. Nincs eleje, sem vége, ennélfogva az Isten számára leginkább megfelelő szimbólum. Leonardo da Vinci fedezte fel, hogy az ember arányai szintén ideálisan illeszkednek a körön belülre. A Leonardo által 1492 körül Firenzében a Galleria della Accademián rajzolt, híres férfialakját a klasszikusnak számító, építészeti elméletekkel foglalkozó tudósról, Vitruviuszról nevezték el. De Architectura című munkáját a 15. században fedezték fel újra, 1486-ban nyomtatták ki először. A központosított terv a legradikálisabb újításnak számított templomok tervezése terén; körkörös, központi teret teremtett egy négyszögletes épületen belül, amikor azt kupolás mennyezet formájában egy körrel lefedte.

Trigonometria # A trigonometria a szögek közelebbről meghatározott függvényeivel foglalkozik. Indiában, Arábiában és valószínűleg Görögországban is ismerték az ókori matematikusok és csillagászok. A trigonometria, mint az újkori matematikai tantárgy, nagyrészt a 13. században született. A perzsa matematikus, Naszir ad-din at-Tuszi és a Regiomontanus-ként ismert, németországi Johann Müller (1436-76) munkája volt. Az utóbbi a trigonometriával foglalkozó, De triangulis (A háromszögekről) című könyvét 1464-ben írta, de 1533-ig nem publikálták.

A kettős könyvelés legkorábbi kézikönyve # A velencei származású, ferences Luca Pacioli által 1494-ben kiadott Summa de Arithmetica volt az első, ilyen témájú oktatói segédanyag. Dél-Európában már vagy egy évszázada használták jelentősebb kereskedői körökben a kettős könyvelést.

A valószínűségre vonatkozó első tanulmány # A kiemelkedő itáliai orvos, természettudós és matematikus, Girolamo Cardano (1501-76) híressé és gazdaggá válása előtt, hazárdjátékokkal egészítette ki sovány jövedelmét. Az 1540-es évek elején annyira a játékok hatalma alá került, hogy orvosi pályája is csorbát szenvedett tőle. A sakkozáson, kockázáson és kártyázáson keresztül szerzett tapasztalata vezette rá, hogy megírja a valószínűségi elvek első tanulmányát. A Liber de Ludo Aleae (A szerencsejátékok könyve) tanácsot tartalmaz, hogy lehet meghatározni az ólomnehezékkel cinkelt kockát vagy a megjelölt, illetve szappanozott kártyákat.

A leghasznosabb, titkos tinták # Kétféle láthatatlan tinta van, és mindkettőt az ókor óta ismerik. Az első szerves folyadékból áll, óvatos melegítés hatására fedi fel az üzenetet. Ilyen folyadék pl. a vizelet. A másikláthatatlan vegyi anyagokból áll. Az egyik ilyen vegyi folyadék, mely száraz állapotban színtelen, felhasználható az üzenet írására, és ha alkalmas reagenst visznek fölé, akkor a szavak színesen jelennek meg. 1492-ben mindkét típusú festékből többféle, láthatatlant ismertek, és a diplomáciai levelezésnél sokszor alkalmazták.

A betűk gyakorisága # Az arabok fedezték fel elsőnek a kódfejtés terén a betűgyakoriság jelentőségét, és 1492-re már gyakorolták is ezt a tudásukat közel két évszázada.

Az egyetlen, ismert kínai kód # A 11. századtól kezdve, az egyetlen, ismert kód 40 olyan, katonai jellegű közleményt tartalmazó lista volt, mely a további nyílvesszők iránti kéréstől a győzelem kinyilvánításáig terjedt. Mindegyiket egy máskülönben szokványos küldemény keretében idézett költemény meghatározott része képviselte.

A legnagyobb enciklopédia # Az egyiptomi Kalkasandi 1412-ben állította össze a 14 kötetes enciklopédiáját. A titkároknak íródott mű külön fejezeteket szentel a rejtjeleknek, kódfejtésnek, láthatatlan tintáknak és a szimbólikus testtartásoknak, mozdulatoknak.

Az első európai könyv # 1518-ban adták ki a világ első, kizárólag a kóddal történő írás tudományának szentelt könyvet. A Benedek-rendi szerzetes, Johannes Tritémiusz munkája kódolási modellként ábécétáblázatokat tartalmaz és utasításokkal szolgál olyan bonyolultsági szinten, amely felülmúlta az Alberti-féle koronggal lehetségest.

A legnagyobb titkosírásfejtő # Az 1404ben Rómában született Leon Battista Alberti. 63 éves korában, a pápa titkára csak úgy mellesleg megkérdezte tőle, elő tudna-e állni egy megfejthetetlen kóddal. Ennek eredménye volt híres rejtjelkorongja. Ez, a mozgatható, belső körrel ellátott, rézből készült korong az üzenetet küldő számára lehetővé tette, hogy ellensúlyozhassa a betűgyakoriságot ismerő ellenség általi fenyegetést. Vegyük csak az ábrán bemutatott korongot, ahol A = D-vel. Ez azt jelentette, hogy az üzenetben szereplő A-betűt D-nek kell értelmezni. Azonban, ha a szövegben egy megjegyzés szerinti ponton, a korongot az óramutató járásával megegyező irányban elforgatták csupán egy fokkal, akkor a B-betű már D-t képviselt. A lehetőségek száma végtelen volt. A küldő és a címzett azonos korongok birtokában volt, és előre megegyeztek a változtatási sorrendet illetően. Alberti abc-je nem tartalmazott J-t, U-t és W t, miközben figyelmen kívül hagyta a H-t, K-t, és Y t, mint "szükségteleneket".

Kódfejtők Velencében # A velencei társadalom különleges viszonyai a többi európai államétól eltérő uralkodó osztályt teremtettek. Hogy ellensúlyozni tudjanak bármiféle, a kizárólagos irányításuk elleni próbálkozást, létrehozták a Tizek Tanácsát 1310-ben. Ellenőrzést gyakoroltak - titkosrendőrség segítségével - a hatalmas és független Velencei Köztársaság fölött. Giovanni Soro, az 1506-ban kinevezett rejtjel-titkár volt a nyugati világ első, neves kódfejtője. Olyan tehetséges nek bizonyult, hogy már 1500 táján neki küldte titkos kódjait a pápai kúria. Rómában senki más nem tudta megfejteni.

TITKOS HÍRKÖZLÉS

A kódok és rejtjelek nagy többsége olyan, alapvető formát alkalmazott mely több, mint 3000 éve létezett már egy feliraton. Ezt a feliratot Kr. e. 1900 körül vésték a Nílus partján Menet Khufunál egy nemesember sírjának főkamrája falára.

Ez a formátum egyik jelet a másik helyére helyettesíti be. Ennek klasszikus példája Julius Cézár kódja. Ebben a D-betű képviselte az A-t, az E a B-t, az F a C-t, és folytatódott végig az ábécén. Ezeket a kódokat azonban könnyen meg lehetett fejteni annak ismereteűen, milyen gyakorisággal fordulnak elő az egyes betűk bizonyos nyelvekben. Például, a mai angolban, a B, G és V betűk átlag egyszer fordulnak elő szaboányos szöveg minden száz betűjében. Ugyanez az átlag szöveg 13 E-t, és 9 T-t tartalmaz, viszont a Q-betű minden valószínűség szerint hiányozni fog. Mindez viszont nem lett volna igaz az 1492-ben beszélt angol nyelv esetében. A V egynél többször fordult volna elő, mivel gyakran használták az U helyett. Az I-betűt nemcsak hogy gyakrabban alkalmazták, hanem egyben a modern J-betli elődje is volt. A Q sokkal gyakrabban fordult elő.Akkoriban a white szót így betűzték: qwyt és a choírt-t, akár hiszik, akár nem, queer-nek!

A kódok elég kevés felhasználója tudta, hogy a betűgyakoriság ismeretében milyen könnyen meg lehet fejteni ezeket a rendszereket. Ha a kódot sikerült kideríteni, a fekete mágiának tulajdonították.

Az írott hírközlés egyszerű, behelyettesítéses módszere alól egyetlen kivétel érdemel említést. Ez pedig az ókori spártaiaké volt. Azonos vastagságú pálcákat adtak egy távolabbi körzet hadseregének tábornoka szrímára, valamint bázisparancsnoka suímára. Az egyik pálca köré tekert szövetcsíkra aztán úgy írtak rá a rétegeken keresztül, hogy amikor letekerték onnan, értelmetlen ákom-bákomokat mutatott csupán, és csak akkor volt olvasható az igazi üzenet, amikor a pálca megfelelő párjára tekerték rá az anyagot.

A legrégebbi gépezet # Manapság még használatos, legrégebbi gépezetek a dalu-k - vízemelő eszközök -, melyeket tudomásunk szerint a mai Irak déli részén Kr. e. kb. 3500-ban keletkezett sumér civilizáció már használt. Ez régebbi, mint a Níluson alkalmazott szakiják.

A legrégebbi forgattyús mechanizmus # A dugattyúsmotorok úgy működnek, hogy forgató kart és hajtórudat vagy forgattyústengelyt működtetnek, ami a körforgó gépnek adja át a dugattyú váltakozó irányú mozgását, és ezzel jön létre a kerekek körmozgása. A forgómotorok körmozgásukat úgy alakítják át oda-vissza mozgássá, hogy fordítva működtetik ezt a forgattyústengely mechanizmust. Hasonló forgattyú-kézikart feltaláltak már a 11. századi Európában.1206ban a mohamedán mérnök, al-Dzsazari, leírt egy egyszerű forgattyús mechanizmussal ellátott, vízemelő berendezést. A kettős felfekvésű forgattyú jobban kiegyensúlyozott és erősebb formája a "furdancs"-ként ismert kézifúróból fejlődött ki. Ennek legkorábbi, ismert darabját a dániai Jütlandon tárták fel a 14. században.

A legrégebbi lendkerekek # A lendkerékre szükség van, hogy túljuthassanak a "holtponton", mely a legkomolyabb nehézséget jelenti a forgattyú mozgásánál. Nagyméretú gépezettel kapcsolatban történt, első említése egy névtelen mérnök tanulmányában kb. 1430-ból származik a mai Csehszlovákia területéről.

A legkorábbi kúpszelepek # A 9. századi Irakban, Bagdad területén dolgozott három, Banu Musza névre hallgató testvér, akik gyakran alkalmaztak automatikus működésű kúpszelepeket. Kapcsolási valamint különböző fajta vezérlési célra használták ezeket. Első európai említésük a 15. századból származik, Leonardo da Vinci jegyzeteiből. Természetesen a modernkori berendezéseknél széles körben használják ezeket.

A legnagyobb teljesítményű csörlők # Csupán hatalmas csörlők voltak képesek nagy magasságba emelni súlyokat. Három, a mai napig fennmaradt belőlük Angliában - a Peterborough-i székesegyházban, a Tewkesbury apátságban és a Salisbury székesegyházban. A Salisburyben találhatót a 13. században a torony építésekor vették igénybe. Körülbelül 3,3 m átmérőjű a taposókereke, melyet kívülről, a perem körül elhelyezett fokok segítségével múködtettek. 1,75 m hosszú valamint 0,27 m átmérójú a csörlődob. A csörlőt a 15-16. század során végig alkalmazták, ha harangokat kellett a magasba emelni, vagy karbantartást végeztek.

Állandó erőfeszítéseket tettek a vízimalmok erejének, teljesítményének növelésére. A malmokat hidak pilléreire telepítették, vagy hajókra szerelték, így ki tudták használni azt az előnyt, ami a folyó közepén az erősebb sodrás révén keletkezik. Gátakat emeltek, hogy ezzel is a malmok magassága fölé tudják vinni a nyomómagasságot.

A legnagyobb teljesítményű malom # Az iraki városok lisztellátásához Felső-Mezopotámiában a Tigris és az Eufrátesz folyókon teak-fából és vasból készített, hajóra telepített malmokat kötöttek ki. Mindegyik malomban két pár malomkő volt. Ezek 24 óra alatt 10 tonna lisztet tudtak előállítani. Sokkal többet, mint bármely malom a 15. századi Európában.

A feljegyzések szerinti, legrégebbi vizimalmok Angliában # A rómaiak építették még Hadrianus fala közelében, hogy liszttel láthassák el a helyőrségeket. A Domesday Book-ban (Anglia első országos földbirtok könyve), melyet lO86-ban állítottak össze, 5624 malomról tesznek említést. Mind a vízimalom, mind a szélmalom mindennapos dolognak számított a középkori Európában.

Az első "gyári jellegű" őrlés # Franciaországban a Garonne folyón keresztben három, hatalmas gátat építettek a 12. század során. Így biztosították a malmok számára a szükséges energiát. Ezek a következő helyen találhatók: Cháteau-Narbonnais (16 malom), Bazade (12 malom), és La Daurade (15 malom). Az első kettő egészen a 19. századig folyamatosan szolgáltatott lisztet. A középkori Párizsban 68 malmot találunk a Szajna főágának felső szakaszán, mely 1450 m-es.

A legkorábbi vízturbinák # A vízszintes vízkerekekről készített, 15. századvégi rajzok - különösen Francesco di Giorgio Martinié és Leonardo da Vinné - már a nyomás nélküli turbina embrionális állatát mutatják. Megtalálható két lényeges elemük: a folyadéksugár, fúvóka formájában, valamint a vödrök vagy lapátok formája, kettős görbülettel egy függőleges tengely körül. Így a folyadéksugár nyomatékváltozására főként vízszintes síkban kerül sor.

A legnagyobb noria # A noria (járgányos vízemelő) a víz emelésére szolgáló kerék. Peremét rekeszekre osztják és a rekeszek között a peremre lapátokat erősítenek. Amint a futó vízáram a kereket elforgatja, a rekeszek vízzel töltődnek fel, és tartalmukat felül egy vízvezetékbe ürítik. A legnagyobb noria a spanyolországi Tole dóban van, 41 m átmérőjű. A világ bizonyos részein még ma is használják őket. Gyönyörű darabjai megtalálhatók ma is a spanyolországi Cordobában, Murciában, valamint a szíriai Hamahban.

Az első dugattyús szivattyúk # Kr. e. 300 körül találták fel az egyiptomi Alexandriában. A görőgök és a rómaiak kicsiny bronzszivattyúkat alkalmaztak tűzoltáskor. A hengerek függőlegesen álltak a vízben, a dugattyúkat pedig kézzel működtették.

Az első, igazi dugattyús szivattyú # Az arab mérnök, al-Dzsazari által 1206-ban leírt berendezést vízkerékkel működtették. Két, vízszintesen elhelyezett, szemben álló hengere volt és szívóvezetéke, melyet a vízszint alá helyeztek. A szállító vezetékeket a berendezés fölött egyesítették. Így képeztek egyeden, olyan kiömlőnyílást, mely 10 m-es magasságig tudta kinyomni az erds vízsugarat.

A legnagyobb emelőmagasságú szivattyú # A 15. század elején az vezetett el a rongyláncos szivattyú kialakulásához, hogy az aknazsompokból nagy mennyiségű vizet kellett kiemelni. Egy zsompa merülő csövön folyamtosan láncot húztak fel, amelyre rongygolyókat vagy más anyagot rögzítettek bizonyos távolságra. A berendezést lovak vagy vízikerekek segítségével hajtották meg. Egyetlen lépcsőben képes volt 73 m-es mélységből felhozni a vizet; ha három lépcsőt alkalmaztak, 182 m-es emelőmagasságot is el lehetett érni vele.

Az első, több munkahengeres berendezés # Egy 1552-ben Szíriában íródott könyvben Taki al-Din említést tesz egy hat munkahengeres, "egyblokkos" szivattyúról. Egy vízikerék kinyúló tengelyén elhelyezett bütykök működtették a kioldókarokat, melyek hat, függőleges dugattyút késztettek sorban mozgásra a fatuskóból kialakított munkahengerekben.

A legkorábbi # A feljegyzésekben megmaradt, legkorábbi szélmalmokat a Kr. u. 7. században Iránban gabona őrlésére használták.

A legkorábbi európai # A Hull közelében Weedley szélmalma 1185-ben épült. Gabona őrlésére használták. A legrégebbi holland szélmalom az 1450 körül a gelderlandi Zeddamban épített toronymalom.

A legnagyobb # A legnagyobb malmokat a 15. század során vezették be Hollandiában, vízelvezetés céljára. A vitorlák mozgását két fogaskeréksorozat továbbította egy hatalmas merítőkeréknek. Néha ezeket a wipmolen-eket három vagy éppen négy berendezésből álló sor keretében használták. Egyetlen ilyen berendezés akár 50 lóerőt is elá tudott állítani.

A legrégebbi gázturbinák # Miután felfigyeltek a kéményekben megmutatkozó, meleg levegő felfelé irányuló áramlására, a 15. századvégi, nyugat-európai, műszaki beállítottságú emberek nyárs forgatására kicsiny turbinákat helyeztek el a kürtőkben. Különösen eredeti formája volt az automatizálásnak, mivel minél nagyobb volt a tűz, annál gyorsabban foroghatott a sült.

A legrégebbi # Kétségkívül a napórák, ezek az első, egyszerű gnómonok (a Nap állásának meghatározására alkalmazott, függőleges rudak) voltak a legkorábbi időmérő eszközök. Ennek a berendezésnek az alkalmazása a távoli ókorba nyúlik vissza. A legrégebbi, ismert gnómon egy Kr. e. 1450 körül készült hordozható, egyiptomi napóra.

A legrégebbi, klasszikus korbeli # A 9. vagy 10. század során az arabok feltalálták a sark felé irányuló mutatóval bíró napórát, azaz párhuzamos volt a világ tengelyével. A kereszteshadjáratok után, Európa-szerte megjelent ez a fajta. Ezek lettek aztán az általunk már ismert, régi épületek kertjében és a templomok meg vidéki kastélyok falán látható napórák. A mechanikus óra feltalálása nem szorította ki a napórákat. Azok a változások, melyeknek még a legjobb, mechanikus órák is ki vannak téve, szükségessé teszik az időszakonkénti ellenőrzést, ezt pedig csak napóra alkalmazásával lehetett megvalósítani.

A leghíresebb nilométer # A Nílus évenkénti áradásának mérésére használt, leghíresebb nilométer a kairói Roda-szigeten épillt Kr. u. 861-ben. A 10 m magas oszlop átmérője 48 cm. Egykönyökös beosztású, melyből a legfelső 10-et 24 részre osztották fel. Az oszlop kővel bélelt aknában áll, és lépcső fut le egészen az aljáig. Különböző mélységekben három csatorna résén kapcsolódik a Nílushoz. Az éves áradás során az oszlopon elért pont határozta meg abban az évben a gazdákra kivetett adót.

A legnagyobb napóra # A delet jelző napórának nevezett szerkezeteknél, a Nap sugara egy épület déli homlokzatán elhelyezett n)nláson jött át, és pontosan délben metszette a padlón elhelyezett délkört. Ezeknek a napóráknak a legnagyobbika a firenzei székesegyházban található, 1472-ből. A székesegyház kupolájának nyílása 90 m-rel van a padló szintje fölött.

A legbonyolultabb # A szíriai Damaszkuszban a 14. század során készített napóra - mely az Omajjád-mecset főminaretjét díszíti - az időn kívül a napkeltét, a delet és a napnyugtát, valamint a délutáni ima idejét is jelzi. Ez a középkorból ismert, legbonyolultabb napóra.

A legrégebbi # A napóra természetesen használhatatlan volt éjszaka, vagy felhős időben. Ezért vezették be a vízórát. A vízóra legkorábbi típusa az egyszerű lefolyású klepszidra (görögül "víztolvajt" jelent), mely egy agyagból készült edény, alsó részén nyalással. Ezt az eszközt Kr. e. 1500-at megelőzően már alkalmazták Egyiptomban és Babilóniában. A legrégebbi, fennmaradt példány Egyiptomból származik, Kr. e. 1380 körülről.

Monumentális jellegűek # A vízórák fokozatosan fejlődtek. Fontos újítás volt a nagy tudósé Arkhimédészé (meghalt Kr. e. 212-ben) ez egy eredeti, visszacsatolásos szabályozású rendszer, mely lehetővé teszi egy henger alakú medencében a vízszint állandó sebességgel történő csökkenését. A medence nehéz úszóját különböző időmérő eszközökhöz csatlakoztatják. Az említett rendszert magában foglaló, hatalmas vízórákat ír le aprólékos részletességgel egy 1206-ban összeállított tanulmányban a mohamedán mérnök, al-Dzsazari. Egy a 11. század során Cordobában élő, mohamedán spanyol, al-Maradi, olyan vízórálaól tesz emlitést, melyek bonyolult fogaskeréksorokat foglaltak magukban.

A legnagyobb # A legnagyobb, ismert vízórát, melynek maradványai még mindig láthatók, Kr. u. 1357-ben építették a marokkói Fezben, egy falra. Mintegy 11,27 m hosszú.

A legöregebb # A legkorábbi, mechanikus órát, azaz olyat, melynek gátlóműve van, Kr. u. 725-ben készítették Kínában. A kínai császár udvarában élő Su Sung 1088-ban írja le és ábrázolja is Hsin I Hsiang Fa című könyvében saját készítésű, vízhajtású, mechanikus óraszerkezetét. Az igazán mechanikus órát - mely a középkorban feltalált, legjelentősebb berendezés - Nyugat-Európában a 13. század vége felé szerkesztették. Annak érdekében, hogy helyet csináljanak a súlyoknak, ezeket az órákat tornyokon vagy falakon helyezték el. A 14. században a toronyórák megjelentek Európa-szerte a templomtornyokon. Ezek magukban foglalták a számlapot, az önműködő szerkezet kimunkált díszítését, az égitestek mozgásának ábrázolását, no meg a harangokat, melyek óránként vagy rövidebb időközönként szólaltak meg. A világ legrégebbi, még ma is látható és működő szerkezete, a Salisbury székesegyház számlap nélküli órája, 1386-ból származik. Az angliai Somerset Wells székesegyházának súllyal ellátott órája 1335-ből való, de abból csak a vaskeret eredeti.

Az első, súllyal ellátott óra # Kasztíliai X. Alfonz jótékony irányítása alatt 1277-ben állitották össze a Libros del Saber-t (A tudás könyveit). Ebben több óráról is említést tesznek. Az egyik ilyen óra hatalmas, lezárt fadobból állt, a belsejét 12 rekeszre osztották fel, a rekeszek között kis nyílásokat fúrtak, amelyen keresztül higany áramlott át. Annyi higanyt helyeztek el benne, hogy a rekeszeknek éppen a felét töltse meg. Az egész dobot ugyanarra a tengelyre szerelték fel, mint azt a hatalmas kereket, melyet a köré tekert súly hajtott meg. Ugyanezen a tengelyen helyeztek el egy hatfogatú hajtófogaskereket is, mely egy asztrolábium számlapjának peremén 36, tölgyfából készített foggal akaszkodott össze. A dob és a hajtófogaskerék minden négy órában tett meg egy teljes fordulatot, az asztrolábium számlapja pedig minden 24 órában. Ez a fajta időjelző a 11. század óta ismert volt már a mohamedán világban, 200 évvel azelőtt, hogy nyugaton először meg jelent volna a súllyal ellátott óra. Kétségtelen, hogy a hidraulikus gátlómű jól működött. Hasonló, valószínűleg a Libros dei Saber-ben leírásból kölcsönzöttek alapján épített órák, mint olcsó, megbízható időmérők kerültek forgalomba Európában.

A legrégebbi oroszországi # Oroszországban a legkorábbi, mechanikus, súlyal ellátott órát 1404-ben készítette egy szerb szerzetes, Lazar, a moszkvai Kremlben a nagyherceg udvara számára. Kerek számlapja volt, számok helyett szláv betűkkel. Rögzített mutatója körül a számlap forgott. Az óra óránként ütött.

Az első ébresztőóra # A legkorábbi, ismert ébresztőóra egy német időmérő szerkezet, melyet Würzburgban készítettek 1365 körül.

Az első, hordozható órák # 1430 körül készítettek először Burgundiában, rugóval meghajtott "keretes" órákat. Mivel a rugó gyengül, amikor lecsavarodik, az órát nem teljes egészében a rugóval hajtották meg. Helyette egy a rugót körbe foglaló csőre tekert zsineget vezettek egy kónuszos henger körül; az óra meghajtása erről a hengerről származott. Miután a rugót felhúzták, a zsineg a kónuszos henger keskenyebb végén volt; amikor letekeredett és a rugó gyengébb lett, megnőtt az emeltyűhatás.

Az első, rugóval meghajtott, "lemezes" # Azokat az órákat, melyekben a szerkezetet két lemez közé zárták, 1450 kárul Belgiumban találták fel. E kiképzésbeli változat legnagyobb jelentősége abban áll, hogy - amikor miniatürizálták - fel lehetett használni karórák előállításánál is.

A karórák a 15. század utolsó negyedében jónéhány európai központban egyidejűleg jelentek meg. A mesterek versengtek egymással, hogy ki tud kisebbet készíteni. Némelyikük oly aprót tudott előállítani, hogy gyűrűn lehetett elhelyezni, vagy egy tár hüvelyén. I. Ferenc francia király, 1518-ban egész kis vagyont fizetett két ilyen darabért.

A legrégebbi # A legrégebbi óra (hordozható óraszerkezetes időmérő az, melyet vasból készített 1504 körül Nürnbergben, Peter Henlein.

Az első percmutatók # 1480 körül jelentek meg az órákon. Ekkorra már az órák eléggé pontosak voltak, igényelték ezt a finomítást.

A legmegdöbbentőbb # Az első automatákról szóló beszámolók megbízhatatlanok. Egy gyakran ismételgetett történet szerint a Regiomontanus néven ismert, neves német matematikus és csillagász, Johann Müller (1436-76) fából olyan sast épített, mely 1470-ben a Nürnbergbe látogató Miksa császár elébe repült, és fel is ült a városkapura. A hasonló témájú, kínai beszámolók még ennél is megdöbbentőbbek:

"Az északi Qi dinasztia (Kr .u. 6. század közepe) Hu császára Kingzhao szerzetessel elkészíttette a Hét Értékes Tükör Teraszát. 36 ajtaja volt. Mindegyikben ott állt egy nőalak, mindegyikük egy lakatot tartott. Amikor valaki lefelé működtette a mechanizmust, mind a 36 ajtó automatikusan bezárult. Ha valaki meghúzta a mechanizmust, minden ajtó kinyílt és a nők kijöttek rajtuk."

"A Tang időkben Ma Dengfeng készítette el a királynő budoárjának "forgószínpadát": emberi beavatkozás nélkül, sorban jelentek meg a törülközők és fésűk, a parfümök és púderek."

"A Yuan dinasztiából származó Shun császár (kb. 1333) saját maga épített egy klepszidra palotát. A vízzel töltött medencét egy burkolat alá rejtette, amelyből a meghajtóerőt biztosító víz azután zuhogott alá, hogy oda felemelték. A Három Monda Palotáját ennek a burkolatnak a tetejére épftették, középen pedig egy a jade lányt helyeztek el. Ő tartotta számon az órákat. Két, arany páncélban pompázó istenség ütött rá a dobokra meg a harangokra. Amikor azok megszólaltak, és elütötték az órát, oroszlánok és főnixmadarak táncoltak, röpködtek oldalt, de közben megtartották a ritmust az órák elütésével. A burkolat oldalán helyezkedett el a Nap és a Hold palotá a, melyek előtt hat halhatatlan repült. Éjfélkor és délben, amikor eljött az ideje, ezek a halhatatlanok automatikusan párosával előjöttek. Átkeltek egy hídon és bementek a Három Monda palotájába, utána pedig visszatértek, hogy elfoglalják eredeti helyüket. A rendkívüli képzelőerő és az eredeti gondolkodásmód páratlan valami lehetett ennél az egy embernél, aki mindezt létrehozta."

Kiugrás toronyból # Európában a legelső sárkányrepülésre valószínűleg egy Perugiába való itáliai matematikus, Giovonni Battista Danti vállalkozott. 1490 körül a Trasimeno tó fölött "repült", miután mesterséges szárnyaival levetette magát a torony tetejéről.

Az első helikopter modell # Leonardo da Vinci 1500 körül tervezett és röptetett egy helikopter modellt. A gépezetnek rugóval forgatott, spirális légcsavarja volt; amikor felhúzták, tudott repülni és Leonardo be is mutatta a kartonlemezból készített modellt.

A repülés elmélete # A repülő gépezetek áramvonalasításába való első, igazi betekintés Leonardo da Vinci Sul Volo degli Uccelli (A madarak repüléséről) 1505-ben kiadott könyvében található meg. E munka sokféle szempontból tárgyalja a sikló- és vitorlázórepülést. Leonardo valószínűleg tervezett egy vitorlázó repülőgépet, de az emberi erővel csapkodó, szárnnyal végrehajtott repülés lehetőségét kutatta. A csapószárnyú gépekre vonatkozó tervei arra voltak ítélve, hogy papíron maradjanak örökre.

Az első skóciai próbálkozás a pilótás repüléssel # 1507 ben, John Daniian, N. Jakab skót király udvarában tevékenykedő orvos, egyszer véletlenül lemaradt a többiektől, amikor egy udvari társaság Franciaország felé indult. Damian közölte, hogy az utazók után fog repülni. Szárnyakat szíjaztatott magára, levetette magát a stirlingi kastély faláról. Repülése előre megjósolható módon végződött, viszont nem sérült meg komolyabban.

Camera obscura # Ezen eszköz legkorábbi leírásai - mely alapjában véve sötétkamra, tűhegynyi nyílással, ami fényt bocsát át, mely aztán egy képernyőn a külső tárgyak képét formálja - Kr. e. időszakból származnak. Úgy tűnik, Arisztotelész (Kr. e. 384-322) már ismerte működési elvét. A camera obscura az 1500-as évekre már a művészek ismerős segédeszköze volt. Roger Bacon és más, középkori tudósok megemlítik, hogyan múködik a camera obscura, Leonardo da Vinci pedig le is rajzolt egyet. A tűhegynyi nyílás helyett lencsének a bevezetését az 1500-as években több tudós is javasolta.

A legújabb üvegkészítési módszer # A rómaiak kitűnő üvegkészítők voltak és bár az üveggyártás a nyugat-római birodalom bukásával együtt összeomlott, mégis Európában fenn tudott maradni ez a szakma. A 15. század során, a velencei üvegfúvók új módszert fejlesztettek ki. Tiszta, kristályos üveget tudtak készíteni. Egyik eredménye lett pl. az üvegedények előállítása is, amit aztán bor felszolgálására használhattak.

A nyomtatás feltalálása # A nyomtatás ennek az időszaknak a legnagyobb horderejű találmánya, forradalmasító hatása a fényképezéshez, a rádióhoz vagy a televizióhoz hasonlitható. A könyveket addig kézzel másolták és festett miniatúrákkal illusztrálták. Ez költséges és munkaigényes eljárás volt. A könyveket főként kolostorok, egyetemek vagy gazdag magánszemélyek könyvtárában lehetett fellelni. 1500 körül egy bekötött kézirat költsége megegyezett egy átlagos udvar tisztviselő havi fizetésével. A találmány lényege a mozgatható, fémből készült betű alkalmazása volt, amit újból használni lehetett. A nyomtatás már a tömegtájékoztató eszközök beköszöntését is jelezte, ugyanis lehetővé tette a szövegek és képek olcsó reprodukálhatóságát. Így sokkal nagyobb közönséget lehetett elérni vele. Ehhez a találmányhoz több, eleve meglévő tényező járult hozzá. A papírgyártás, mely a spanyolországi arabokon keresztül került át a középkori Európába, a 15. század során jelentősen megnövekedett. A csigaprés és a fa-nyomódúcok - melyeket a papírkészítők, könyvkötők ugyanúgy használtak, akár a textíliák nyomása során - szintén bekerültek a papírra történö nyomtatás eszköztárába. A középkori aranymúvesek és könyvkötők által egyaránt alkalinazott metszési és öntési technika is megkönnyítette nagy mennyiségű, pontosan formált betű előállítását.

A legkorábbi, dátummal ellátott, szedett anyag # A legkorábbi, nyomtatott okmány melyen tényleges időpont található, egy 1454-ben kelt, Gutenberg sajtója alól kikerült, pápai bulla.

Az első európai nyomtatás # Bár a nyomtatást Kínában a nyolcadik század óta, vagy még régebben ismerték már, manapság széles körben elfogadott vélemény, hogy Európában a 15. század során ettől függetlenül találták fel. A fa-nyomódúcokkal történő nyomtatást a század első negyedében fedezték fel. Még mindig kétséges a mozgatható, fémből készült betűvel való nyomtatás feltalálásának pontos időpontja és helye, de valószínűleg 1450 körül a németországi Mainzban történhetett.

Az első nyomdász # Bár a németországi Johann Gutenberget (1397-1468) szokták úgy emlegetni, mint a mozgatható betűt alkalmazó, első nyomdászt, ez a megtisztelő cím valószínűleg a Haarlemben született Laurens Janszoon Costert (?1370-1450) illeti meg, aki 1440-ben már fa-nyomódúcokról nyomtatott.

Az első könyv, mely magán viselte a nyomdász nevét és jelét # A Johann Fust és Peter Schoeffer által 1457-ben nyomtatott zsoltárkönyv volt az első, melyben szerepel a nyomdászok neve és a kiadás időpontja is. Megtalálható benne még a nyomdász jele, egyfajta képi ábrázolás, melyre az ötletet a kereskedők által árucikkeiken alkalmazott, azonosító jegyek adhatták. Ezt az elgondolást később széles körben alkalmazták. (Fust és Schoeffer nyomdai jele, másnéven kolofonja, egy faágra felfüggesztett, kettős pajzs volt.)

Az első nyomógépek, Németországon kívül # Ezeket kezdetben kivándorolt, német nyomdászok állították fel. Az Itáliában, Róma közelében Subiaco kolostorában, 1464-ben felállított sajtó volt az első. 1467-ben Rómába került. 1469-ben vásárolta meg Velence első ilyen berendezését. Hamarosan Európa legkiválóbb városa lett, ami a nyomtatást illeti. Párizsban 1470-ben állítottak fel egy sajtót a Sorbonne pincéiben. Ez lett a harmadik. 1500-ra, Velencében kb. 150 nyomógép volt, melyek segítségével kb. 3750 kötetet lehetett publikálni, Párizsban pedig 2200-at.

Az első sajtó az Újvilágban # 1539-ben a ravensburgi német "Nagy Kereskedelmi Társaság" sevillai ügynöke, Juan Cromberger küldött egy nyomógépet Mexikó fővárosába. A sajtót ott Juan Pablos (aki itáliai születésű volt) állította fel, 100 évvel azelőtt, hogy az első könyv kinyomtatására sor került volna Észak-Amerikában.

A modern betűtípus első alkalmazása # A legrégebbi, nyomtatott könyveket gótikus betűtípussal szedték, Németországban. Rómában az 1460-as évek cége felé alakították ki az ún. antikvát, mely az itáliai tudósok által kedvelt, kerekded kézíráson alapult. Ez a ma használatos betűképek közvetlen őse.

Az első nyomógép Ázsiában # 1556-ban Goában az újonnan alapított vallási felekezet, a jezsuita rend (a jezsuiták) állított fel egy nyomógépet.

A legöregebb angliai sajtó # William Caxton állította fel az alsó sajtót Angliában, mégpedig 1476-ban, a londoni Westminster apátság környékén. Az onnan kikerülő, alsó könyvek között megtaláljuk a History of Jason-t (Jason történetét) a Dictes of Sayengis of the Philosaphers-t és a Canterbury Tales-t (A Canterbury mesék ).

Az első, angolul nyomtatott könyv # A Recuyell of the Histories of Troy (Beszámoló a trójai háborúkról) a flandriai Brugesben készült, mégpedig 1474-ben, William Caxton révén, Burgundia angol születésű hercegnőjének. Caxton volt az első angol nyomdász. Eredetileg textilkereskedő volt. 1471-ben a németországi Kölnben tett látogatásakor elsajátított valamit a nyomtatás művészetéből. 1474-76-ban Colard Mansionnal, egy a burgundi herceg könyvtárában tevékenykedő kalligrafussal közösen alapítottak nyomdát.

A legtermékenyebb nyomdász # Az első, angliai nyomdászok közül, Caxton műhelyfőnöke, Wynken de Worde volt a legtermékenyebb. 1500-ban beköltözött a londoni Fleet Street 32 alá, ahol 1534-ben bekövetkezett haláláig közel 800 könyv készült.

Az első, Oxfordban nyomtatott könyv # Oxford első nyomdásza a német Theodoric Rood volt. A szakemberek 17 könyvét azonosították eddig. A legelső az Eyposito Sancti Hieronymi in symbolum apostolarum (Szent Jeromos magyarázata az apostolok jelképeire vonatkozólag).

Az első, mozgatható betűvel készített könyv # A mozgatható betűtípus feltalálását rendszerint a németországi Mainzba való Johann Gutenbergnek tulajdonítják, aki 1455-ben vagy röviddel azelőtt nyomtatta ki hatalmas, kétkötetes bibliáját, amit csak Gutenberg bibliaként szoktak emlegetni. Úgy hiszik, hogy ennek a kiadásnak mintegy 200 példánya látott napvilágot. Egy részét pergamenre nyomták, a többit pedig papírra. 643 lapot tartalmaz, két hasábon 42 soros rendszerben. Innen ered az elnevezés: "42-soros biblia".

Az első magyar nyomtatvány a Hess András irányítása alatt működő budai nyomdában, a könyv kolofonjának tanúsága szerint, 1473 pünkösdjére készült el. Andreas Hess egy Róma melletti kolostorban müködő nyomdában dolgozott. Az Itáliában tartózkodó Karai László prépost - Mátyás király alkancellárja - hívta őt Budára, hogy ott könyonyomtató műhelyt alapítson. Hess a budai nyomdaműhely berendezéséhez 1472 húsvétja után fogott hozzá. Rómából csak matricákat és kézi öntőszerszámot hozott magával. A berendezés (a sajtó építése, anyagbeszerzés, betűk öntése stb.) 1472 végéig az első könyv szedése, nyomása pedig a következő, mintegy öt hónapig tartott. A Chronica Hungarorum tipográfiai kivitele igencsak átlagos. A nyomása is. A szedéstükör arányai rubrumjelekkel (piros vonalkával) látták el. Néhol pirossal beleírt kezdőbetűk és ornamenes vonalak díszítik a lapokat. Az egész mű részleteiben (a betűk, a nyomás színvonala) rusztikus, egészében azonban kellemes összhatású.

(Szántó Tibor. A szép magyar könyv 1473/1973)

A könyvnyomtatás kialakulása hazánkban

A XV. századra esnek a magyarországi könyvnyomtatás kezdetei is. Gutenberg kortársa Hunyadi Mátyás magyar király (1458-1490) híres könyvtárát Európa minden részéről vásárolt kódexekkel gyarapította, de Budán kódexmásoló műhelyt is létrehozott, ahonnan hfres Corvinái kerültek ki. A humanista műveltségű uralkodó 1472-ben hívatta Hess András-t Budára, aki matricákat és betűöntő készüléket Itáliából hozott magával, de a többi eszközt már itthon készítette és budai papírmalomból származó papírt használt az 1473-ban kiadott Chronica Hungarorum című könyvéhez. A papír akkori olcsóságát, elterjedtségét bizonyítja, hogy Hess meglehetősen pazarlóan bánt vele, hiszen egy oldalra mindössze 33 sort nyomtatott és meglehetősen nagy margókat hagyott. A könyv 36 oldalas volt. Hess nyomdájában három sajtó működött és egy-egy sajtónál három munkás - betűszedő, festékező, nyomtató - dolgozott. A mesteren kívül hozzá tartozott még a nyomdához a korrektor és egy-két segédmunkás is. A betűöntést valószínűleg maga Hess végezte, melyhez több mint három mázsa ólmot használt fel. A szedő naponta egy oldalt szedett ki, ebből 400-500 példányt nyomtak néhány nap alatt. Így a 36 oldalas könyv elkészítése 4-5 hónapig is eltartott. Az 500 példány kevésnek bizonyult, mert alig tíz év múlva a hiányt már kéziratos másolatokkal pótolták.

(Énekes Ferenc: A kiadványszerkesztés)

A leghíresebb nyomdászok # A nürnbergi Anton Koberger (a neves grafikus, Dürer keresztapja) volt a 15. század vége felé a leghíresebb nyomdász. Azt mondták róla, hogy 24 nyomdája volt, összesen 100 mesterembert foglalkoztatott. Komoly, nemzetközi kereskedelmet folytatott. Mesterműve az 1493-ban készült Nürnbergi Krónika, melyet Dürer tanítója, Michael Wolgemut illusztrált. A 16. század elején a legkiemelkedőbb nyomdász a Velencébe való Aldus Manitus (kb. 1450-1515) volt. Leghfresebb kiadványa a Hypnerotomachia Poliphili (Polifilusz álomcsatája) volt 1449-ből. Egy szerzetes által írt szerelmi történet. Könyvtörténeti szempontból jelentősebb a Vergilius 1501-es kiadása. Ez egy kisebb, oktávméretű könyv Nyolc lapra hajtogatott ívet tartalmazott. Így olcsó volt és tömörített, ebben az új, szűkre szedett betűtípusban, a kurzívban. Tulajdonképpen ez volt az első, újkori könyv. Az Aldine nyomda az évszázad végéig folyamatosan fennállt, Aldus utódai vezették.

A leghosszabb # Az Anglia és Franciaország között dúló százéves hábortí 1338-tól 1453-ig tartott (tulajdonképpen 115 évig). Az elsőtől (1096-1104) a kilencedikig (1270-91) számokat viselő, kilenc kereszteshadjárat azonban több, mint 195 évet fogott át, ha azt egyetlen, szent háborúnak tekinthetjük.

Az utolsó kereszteshadjárat # Konstantinápoly 1453-ban bekövetkezett eleste után, II. Pius pápa arra törekedett, hogy egyetlen kereszteshadjáratban egyesítse Nyugat-Európa acsarkodó uralkodóit. 1464-ben már úgy tűnt, hogy sikerül is neki. A keresztény erőket az Adria partjára hívta. Maga vitte a keresztet, hogy ezzel is egyfajta gesztust adjon. Franciaország viszont polgárháborúba keveredett, az itáliai államok meg annyira gyanakodtak egymásra, hogy elég kevesen gondoskodtak nagyobb kontingensről. Amikor a pápa, betegen és kimerülten megérkezett, szolgái úgy húzták el gyaloghintójának függönyét, hogy ne láthassa, a csapatok mennyire cserbenhagyták az általa indított missziót. Pius meg is halt 1461. augusztus 14-én.

A legrégebbi fegyveres testület Angliában # 1485-ben jött létre a királynő testőrségeként a Yeomen of the Guard (a Tower testőrsége). A londoni Southwark Szent György társaságából alakították ki a Tiszteletreméltó Tűzérek Társaságát, mely 1537-ben VIII. Henrik királytól kapta alapítólevelét.

A török szultánok legjobb csapatai # A török szultán legjobb katonái a janicsárok voltak. Faként gyalogosként szolgáltak. Maga a szó a török yeni ceri-ből származik, amely új sereget jelent. Ahhoz, hogy valaki janicsár lehessen, vagy külföldi hadifogolynak vagy olyan keresztény ifjúnak kellett lennie, akit kényszerrel toboroztak a szultán saját területeiről (főként Görögországból és a Balkánról). A katonai kiképzés azután következett, hogy áttértek mohamedán vallásra, valamelyik törökországi gazdánál dolgoztak - ahol el tudták sajátítani a nyelvet -, és megfelelő képzettségre tettek szert az ácsmesterség, fémöntés vagy egyéb szakma területén. Bár a szultán ellenségei rettegtek a janicsároktól, ugyanígy rettegtek tőlük maguk a szultánok is. Tilos volt megnősülni és gyermeket nemzeni. Mindennapos eseménynek számítottak a janicsárlázadások. A janicsárok, akik eredetileg íjászok voltak, Európában az egyik első gyalogos testület, mely alkalmazta az új, kézi tűzfegyvereket. II. Mohamednek 1453-óan, Konstantinápoly ostrománál 12.000 janicsárja volt; 1526-ban, a jól irányzott tűzerejük semisítette meg a mohácsi csata során a magyarok lovasságát. A besorozottak fennmaradó részét évente átválogatták, hogy a török birodalom közigazgatásában szolgálhassanak. E tekintetben kitűnő érvényesülési alkalom kínálkozott számukra, és sok mohamedán család egyenesen lefizette az udvari tisztségviselőket, hogy gyermekeiket besorozzák.

A legjobban rettegett könnyűlovasság # Európában, ez a cím az albán stradiotokat illette, akiket a velenceiek az 1470-es évek végétől alkalmaztak. Elóezőr a törökökkel vívott háborúkban, majd egyre inkább az európai hadviselésben is. Ezek a keménynek bizonyult katonák könnyú fegyverzetet viseltek: rövid lándzsát és kardot. Gyors, kicsiny lovakon vágtattak. Levágták az ellenség fejét, és azt vitték a velencei tisztviselők elébe. Mindegyikért egy-egy dukát járt nekik. Hasonlóak, bár kevésbé félelmetesek voltak a magyar huszárok, akiket kb. ugyanakkor vettek igénybe először.

A legrégibb fennmaradt # A világon a legrégibb, fennmaradt sereg a pápa svájci testőrsége a római Vatikánban. Reguláris megalapítása 1506. január 21-én volt, de eredete 1400 előttre nyúlik vissza.

A legjobban megbecsült gyalogság # A svájci lándzsások dicsekedhettek ezzel a címmel. Több, mint két évszázadon át a svájci államszövetség kantonjainak független pásztorai fejlesztették ki ezt a harci technikát. 5,5 m-es lándzsát használtak, 1000 emberből álló négyszögalakzat formájában. A taktika nem csak védelmi eszköz volt, hanem az ellenség megtámadására is igénybe vették. Fegyelmezetten és gyorsan tudtak előnyomulni és nyílt terepen bármilyen más katonaságot le tudtak rohanni. A svájciak aranykora a 15. század utolsó három évtizedére esik; az 1500 és 1525 között, az itáliai háborúk során vívott, hatalmas ütközetekben a spanyolok megtalálták rá a választ. A svájciakhoz nagyon hasonlított a Miksa császár által 1500 körül létrehozott német Landsknechte, mely nemsokára hasonló hírnévre tett szert.

A legnagyobb mongol ármádia # A 15. század vége felé a tatár-mongol seregben kb 300.000 harcos volt. Mintegy 190 km átmérőjű térséget foglaltak le. Hat napig tartott, amíg körbejárták a sereget.

A legkegyetlenebb hódítók # A spanyol Bartholomé de las Casas (meghalt 1566-ban) 1502-ben került Hispaniolára, mint gyarmatosító. Megrázta spanyol honfitársainak brutális viselkedése: "Ilyen kegyetlenséget még sosem láttam, nem is hallottam róla, nem is olvastam ilyet". Fernandez de Oviedo, az Újvilág krónikása írta Historia general című művében, hogy: "a konkvisztádorok... kaphatták volna az új területek népírtói elnevezést is", akik "különféle és számtalan halált idéztek elő... talán oly sokfélét, mint maguk a csillagok". Las Casasnak a brutalitásról szóló beszámolói között találjuk valahol a következőket is: "mindezt pedig, a saját szememmel láttam"; voltak ugyanis olyan esetek, amikor a spanyolok "fogadást kötöttek ana nézve, ki tud egy embert kettőbe vágni, vagy ki tudja egyetlen csapással leütni valakinek a fejét ...lábuknál fogva tépték le a csecsemőket anyjuk emlőjéről, és úgy zúzták szét a fejüket a köveken... más csecsemők testét felnyársalták, sokszor anyjukkal együtt, és ugyanígy tettek mindenkivel, akik a kardjuk elé került". Szabályszerű büntetésnek számított, amikor a foglyokat 13-as csoportokban akasztották fel "Megváltónk és a tizenkét apostol tiszteletére", miközben lábuk majdnem érte a talajt, aztán pedig "tűzifát tettek alájuk és élve sütötték meg az indiánokat".

Miközben folytatódtak a hódítások, a spanyolok gyakorlatilag rabszolgasorba kényszerltettek mindenkit, hogy aranyat keressen nekik. A velük együttműködni nem akaró indiánoknak levágták a kezét és az orrát. Pedro Arias de Aviláról azt mondták, ő volt felelős kétmillió indián haláláért vagy rabszolgaságba taszításáért.

A leghíresebb kapitány # Gonsalvo de Cordoba beceneve "A Nagy Kapitány" volt. Tíz éves hadjárat után 1492-ben végre sikerült végleg kiűzni Spanyolországból a mórokat. Három évvel később pedig Gonsalvót Itáliába küldték, hogy egy sereg élén megpróbálja ellensúlyozni a franciák Nápoly elleni támadását. 1496-ben sikerült is kiűznie a franciákat, viszont 1500-ban, a granadai szerződésben Franciaország és Spanyolország megállapodtak, hogy felosztják Nápolyt. Ezt a megállapodást azonban nemsokára felrúgták, és a Nagy Kapitány a franciák feletti győzelemre vitte 1503-ban a spanyol sereget Cerignolánál és Gariglianónál. Ennek eredményeként, a spanyolok nápolyi uralma évszázadokra biztosítva volt, Gonsalvo de Cordoba pedig, egészen az 1507-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig, az első alkirály lett. Nagy szakértelme a szervezésen és a fegyelmen alapult, amit következetesen alkalmazott seregében, ezenkívül pedig az ütközetek során kialmázta a lovasság, gyalogság meg a tüzérség közötti, szoros együttműködés lehetőségét is. Európaszerte széles körben úgy ismerték, mint korának legnagyobb kapitányát.

A legtöbbet háborúzó uralkodó # Tudjuk, hogy az azték Axayacatl 1469-től 1481-ig terjedő 13 éves uralkodása alatt 37 közösséget hódított meg. Ahuitzotzin (1486-1502) nevéhez, a rendelkezésére álló 16 év alatt 45 ilyen eredmény fűzódik. II. Moctezuma (1502-20), aki a spanyol konkvisztádorok odaérkezésének idején uralkodott, 18 év alatt 44 közösséget kebelezett be, de ezek sokkal nagyobb területen találhatók, mint elődei eredményei.

A legkiemelkedőbb királynő-harcos # Amikor a spanyol Hernandes de Soto 1539-42 során aranyat keresve végigment egész Amerikán, emlitést tett egy hatalmas uralkodóról, a Cofachiqui (valószínűleg ez a hely ma Georgia állam) szenyórájáról. Sokmérföldes körzetben "feltétlen engedelmességet követelt magának, bármit is parancsolt, szorgosan és hathatósan végrehajtották". Felségterületén saját nemesei cipelték egyfajta gyaloghintón, és mindig elkísérték rabszolgái.

Az utolsó római katona # Nem elképzelhetetlen, hogy 1492-ben még élt az utolsó római katona, aki angol is volt. A kelet-római (bizánci) császárság hadseregének tengerészgyalogos alakulata, a varangiai őrség, ugyanazt a funkciót látta el, mint a régi római birodalomban az ünnepelt praetoriánus (testőr) csapatok. A varangiai őrséget Svédországban állította fel 977-984 között a kijevi nagyherceg, Nagy Vlagyimir, aki 999-ben VIII. Konstantin kelet-római császár alá helyezte őket. 1066-tól kezdve angolokat toboroztak és amikor a kelet-római császárság végül 1453-ban a törökök támadásának nem tudott ellenállni többé, a varangiai őrség kizárólag angolokból állt.

Rettenthetetlen és gáncs nélküli # Egy olyan, hadviselés szempontjából gyorsan változó korban, amikor a nehézpáncélos lovasság egyre inkább átadta helyét Európa seregeiben a tömeges méretű gyalogságnak, még mindig volt jónéhány lovas, aki a régi, letűnt kor képviselője ként vonta magára a figyelmet. A legjelentősebb közülük Pierre Terrail de Bayard volt, a chevalier sans peur et sans reproche, aki 18 éves korában elkísérte már királyát, VIII. Károlyt, Itália 1494-ben történt lerohanásakor. Kiemelkedő bátorsággal harcolt az itáliai hadjárat minden azt követő csatájában. Kitűnt ügyességével az egyéni harcban, kisszámú csapatával hatalmas haditetteket tudott véghezvinni. Neve eggyé vált a bátorsággal és tisztességgel. Amikor 1524-ben a La Sesia-i csatában halálosan megsebesült az ellenfél spanyol parancsnok, a percarai márki minden kapitányát odaparancsolta a haldokló lovag mellé, hogy úgy tisztelegjenek még egyszer előtte.

Az első európai hídfőállás afrikában # 1415-ben, Tengerész Henrik keresztény sereget vezetett csatába a marokkói Ceutában egy mohamedán uralkodó ellen. Henrik követői földbirtokos nemesek voltak, akik a csatában lovagi rangot akartak kivívni maguknak, no meg termékeny földeket, valahol túl a kopár portugál partokon. Területi terjeszkedésüket nem koronázta siker, viszont igencsak felkeltette a keresztény hadakban a mohó étvágyat a lehetséges zsákmány iránt. Az afrikai partok mentén indftott expedíciókkal és a gyarmatosítók befektetéseivel megkezdődött az Atlanti-óceán szigeteinek meghódítása. A portugáliai Algarve Lagos nevű kikötőjének közelében a sziklás Sagres hegyfokról követte nyomon Henrik a tengeren túli terjeszkedést, és 1460-ban bekövetkezett haláláig a portugál tengerjárók eljutottak egészen Nyugat- Afrika zöldellő szegélyéig. amit el is neveztek Cape Verdének (Zöld-foknak). Ceuta lerohanását gyakran úgy tekintik, mint az eléggé zárt európai középkor végét, és egyben az új kor kezdetét, amikor is ez a földrész terjeszkedni kezdett a világban.

A leghosszabb menetelés # 1494. augusztus 29-én VIII. Károly francia király 22.000 harcosból álló sereg élén Grenobleból indult el, hogy a nápolyi királyság trónját megszerezze riválisától az aragóniai dinasztiától. Miután átkeltek az Alpokon, Altinál egy hónapig állni kényszerültek, mivel ott a király himlőrohamon esett át. De október 6-án a sereg tovább indult a lombardiai síkságon, majd át az észalti Appenineken Toscana felé, és november közepe táján érték el Firenzét. Karácsonyra Rómában voltak és 1495. február 22-én csapatai ellenállás nélkül jutottak be Nápolyba. E hatalmas hadsereg makacs előrenyomulása igencsak megdöbbentette a kortársakat, és Itáliában maradandóan megváltoztatta a politikai színteret.

A legészakibb menetelés # Ezen időszak legészakabbra történő menetelésére 1499 ősze és 1500 tavasza között került sor, amikor a III. Iván nagyherceg által küldött, 5000 fős orosz sereg majdnem elérte az északi sarkkört (ezen a területen a szokásos hőmérséklet valószínűleg -25 °C -40 °C lehetett). A katonák sítalpakon haladtak (úgy nevezték őket: lizsnoje vojszko - a síelő sereg. Szakállas puskával meg néhány könnyebb ágyúval voltak felszerelve). Parancsnokaik Szemjon Kurbszláj, valamint Pjoá Jusatty voltak. A seregnek sikerült átkelnie az Urál északi részén, no meg sok-sok befagyott folyón, köztük a Persorán is. Elfoglaltak néhány, bennszülöttek által lakott, szibériai várost. Elérték az Ob folyó torkolatát is és aztán visszajöttek. 1500 km-t tettek meg.

A legtávolabbra kiterjedő # A spanyolok érkezése előtt az Újvilágban feljegyeztek egy hadjáratot, melyre Tupac Yupanqui inka vállalkozott, 1486-ban a perui Cuzcóban lévő "fővárosából" elérte a dél-chilei Bio-Bio folyót. Közép-Amerikában, ugyanezt a rekordot az azték főnök, II. Moctezuma (1466-1520) tartotta, aki a mexikói Tenochtitlánból északon a Panuco folyóig, délen pedig a Xoconuscoig terjeszkedett. Bizonyos értelemben ezt a rekordot a spanyolok hódítása döntötte meg. Hennán Cortés alatt egészen Hondurasig, Pedro de Alvarado irányítása alatt pedig Guatemaláig vezetett hadjáratokkal. Mindkettőre 1524-ben került sor.

Egyedülálló, tengerentúli hódítás # Ez állítólag Tupac Yupanqui inkának, a 10. legfőbb inkának a nevéhez fűződik. Állítólag a 15. század valószínűleg utolsó negyedében megszerezte az Auachumbi és Ninachumbe néven emlegetett csendes-óceáni szigeteken alapított bennszülött-amerikai indián államot. Valószínűleg ez volt az egyetlen tengerentúli hódítása. Az egész epizódot, mint túlságosan meseszerűt, sorra elutasították, viszont a szigeteket különböző módon ugyan, de azonosítani lehetett, például: a Galapagos vagy Juan Fernandez szigetek.

A leggyorsabb # A nagy török hódító, I. Szelim (uralkodott 1512-1520) meghódította a mai Szíria, Libanon és Egyiptom egészét egy 1516-17-ben vezetett, elsöprő erejű hadjárat során. Ezeket a területeket Kairóból irányította a mameluk dinasztia. Szelim csodálatra méltó serege 1516. július 28-án jutott el Szíriába, 1516. augusztus 24-én Aleppó közelében megnyert egy komoly ütközetet, szeptemberben pedig övék volt egész Szíria. Átkeltek a Sinai félszigeten, nehézfegyverzetükkel és ágyúikkal együtt, méghozzá figyelemre méltóan rövid idő, öt nap alatt, 1517 januárjában bevették Kairót.

A legmerészebb # A spanyol Hernán Cortés, egy megdöbbentő merészségű hadjárat keretében, csupán 400 gyalogossal és 16 1ovassal hódította meg Mexikóban a hatalmas azték birodalmat.

Felülmúlhatatlan fegyvertény # A spanyol Francisco Pizarro és Diego Almagro 1531-ben olyan haderőt vezetett, mely megdöntötte a hatalmas inka birodalmat. A terep, ahol a spanyoloknak harcolniuk kellett, nehezebb volt, mint amivel addig bármikor Európában találkozhattak. Az Andok mellett eltörpülnek a legmagasabb európai hegyek is; a völgyek mélyebbek, a sivatagok kietlenek, és a távolságok is sokkal nagyobbak, mint bármelyik európai hadjárat során.

Az első, nyomtatott katonai térkép # 1500 körül rézlemezről nyomták azt a katonai térképet, melyet valaki egyszerűen "P. W." kézjeggyel látott el. A sváb háború során végrehajtott, svájci katonai hadműveleteket tünteti fel.

Az ókor legvéresebbike # Kr. e. 479-ben Plataeánál (a görögök és a perzsák vívtak csatát) állítólag 250.000 embert öltek meg. Kr. u. 451-ben pedig a franciaországi Chálons-nál (a hunok és a rómaiak csatáztak) egyetlen nap alatt állítólag 200.000 ember pusztult el.

Az Újvilág legvéresebbike # A spanyolok odaérkezte előtt az Újvilágban ezt a rekordot valószináleg a 20.000 Caranqui indián lemészárlása tartotta, akiknek testét Huayna Capac inka utasftására (a 16. század elején) a Mira folyó közelében a Yahuarcocha ("a Vér Tava") vizébe dobták. Az inka hadviselés több áldozatot követelt, mint Közép-Amerikában, ahol a foglyokat gyűjtötték.

A leginkább meghatározó jellegű # Ezen időszak sok csatája versenghet ezért a címért. Egyik ilyen volt az 1514-ben az iráni Tabriz közelében lezajlott chaldironi ütközet. Szelim szultán által vezetett törökök legyőzték az Ismail sah irányította Safavid Iránt. Megállították ennek a harcias síita mohamedán államnak a nyugat felé való terjeszkedését. Újabb, jelentős győzelem lehetett 1453-ban Konstantinápolynak a törökök ütali, sikeres ostroma. Ez a Kelet-római, más néven Bizánci Császárság végét is jelentette. 1526-ban az északnyugat- indiai Panipatban került sor egy másik, döntó jelentőségű ütközetre. Babur legyőzte az észak-indiai uralkodókat, és így megalapította a hatalmas Mogul Császárságot. Európában, a Nancy ütközet volt az egyik leginkább jelentős (1477. január 5-én). A burgundi herceg, Bátor Károly újonnan felállított 10.000 fős seregét legyőzte a majdnem kétszer akkora, lorrainokbói és a svájci gyalogságból álló haderő. Károlyt és sok emberét megölték. Ez véget vetett terjeszkedési terveinek, és - mivel fiúörökös nélkül halt meg - a független Burgundiának is.

A legkevésbé megjósolható csata # 1471-ben az oroszországi Selon folyónál zajló ütközet során, a novgorodi terület 40.000 harcosát legyőzte Moszkva városának 4.000 katonája.

A legnagyobb # A résztvevők számát, a felhasznált új ötleteket és a harc hevességét tekintve, Európában ebben az időben a legnagyobb ütközet az itáliai Páviában volt 1525-ben. A kb. 35.000 főnyi francia sereg, melyet maga I. Károly vezetett, benyomult a milánói hercegségbe, és ostrom alá vette páviát. A sereg jól kiépített, erős tábort vert magának. A spanyol parancsnok, a pestarai múki feladata volt, hogy kisebb számú fegyvereseivel kicsalogassák a franciákat onnan, majd megtörjék az cetlom erejét. Ez sikerült is neki, amikor a francia ágyúkkal farkasszemet nézve, bátran masíroztak el a franciák állásai előtt. A franciák, győzelmet szimatolva, előjöttek, de támadásuk szervezetlen volt, és a fegyelmezettebb spanyol csapatok felmorzsolták őket. Hatezer francia maradt ott holtan a csatamezőn. A híres, svájci gyalogságot szétszórták, I. Ferencet elfogták. Véglegesen meghiúsult a franciák azon törekvése, hogy Milánót uralmuk alá vonják.

Az egymással szembekerült, legnagyobb seregek # Amikor 1473-ban Kelet-Törökországban az Eufrátesz folyónál találkozott az iráni uralkodó, Hosszú Hasszán, parancsnoksága alá tartozó, iráni hadsereg (kb. 300.000 fő lehetett), valamint a török sereg, melyet II. Mohamed szultán vezetett (kb. 260.000 katonára rúghatott). Bár Hosszú Hasszánnak több embere volt, híján voltak ágyúknak, így hát el is vesztette a csatát, mert emberei elmenekültek a török tüzérség sortüzei elől.

Az egyik legnagyobb öldöklés # Amikor 1514-ben Szelim török szultán a síita Irán elleni támadásra készült - mely a chaldironi csatában csúcsosodott ki - úgy döntött, gondoskodik róla, hogy ne legyen síita ötödik hadoszlop birodalmában. Meg is öletett 40.000-et a török császárság területén található 70.000 síita mohamedánból.

Az első, nagyobb európai-indián ütközet Észak-Amerikában # 1540 októberében, Hernandes de Soto kormányzó elérte a mai Alabama területén található Mauilla városát. Közte és az indiánok között vita támadt és csatára került sor. "Az indiánok", az egykori feljegyzések szerint, "olyan szellemben harcoltak, hogy sokszor kiűzték embereinket a városból". Végül aztán a spanyolok felgyújtothák a várost, majd az indiánokat menekülés közben cölöpkerítéssel körülvett területre szorították. "Sokan, akik hanyatt-homlok kirohantak a lángban álló házakból, fuldokolni kezdtek a füsttől, majd a földre zuhantak és halálra égtek". Körülbelül 2.500 indián és 18 spanyol halt meg; 150 spanyol 700 nyíl okozta sérülést szenvedett; 12 ló pusztult el és további 70 megsérült.

A legtovább tartó # A valaha feljegyzett leghosszabb ostrom Azotusé volt (a mai izraeli Ashod), mely Hérodotosz szerint 29 évig tartott Kr. e. 664-től 6l0-ig. A tűzérség kezdetben az ostromok idejének lerövidítésére szolgált, de a 16. század elejére az erődítmények tökélesedtek. Ez más stílusú hadviselést kívánt. 1522-ben Ródosz hatalmas ostromakor, 650 Szent János rendbéli lovag és követőik négy hónapon át kitartottak 100.000 törökkel szemben.

A legfényűzőbb ostrom Európában # 1474. július 30-tól 1475. június 27-ig, Neuss német várost ostromolta mintegy 22.000 emberrel, ágyúkkal és ostromgépekkel a burgundi herceg, Szeles Károly. Ennek egész Európa a csodájára járt: "a legfényűzőbb ostrom volt már, vagy 100 év óta ...egész iskolája a becsületességnek ...oly sok volt ott a lovaghoz méltó küzdelem". Kilencszáz sátor fogadta be a herceg házanépét, miközben jómaga és jelentősebb udvaroncai kedvük szerint építettek maguknak fából kastélyokat. A tábor inkább valamiféle városhoz hasonlított, ahol pékségek, bordélyházak, teniszpályák, fogadók, kápolnák és két nagy piac is volt

A legnagyobb török ostrom # I. (Fenséges) Szulejmán 1520-ban követte a trónon atyját, I. Szelimet. Ő az akkori idők legnagyobb flottáját állította ki, és Málta ellen indult. A kegyetlen ostrom a Szent János lovagrend lovagjainak végül győzelmet hozott, és így maga a kereszténység is megmenekült. Málta egymagában állt a nyugati kereszténység és a keleti iszlám között. [#&@!]

A legkatasztrofálisabb ostrom # Novgorod, melynek önkormányzati oklevele volt, 1019 óta háborúzott Moszkvával a hatalomért. 1467-ben, III. Iván, az orosz nagyherceg serege több hónapon át ostromolta Novgorodot. 48.000 ember halt meg az éhezéstől vagy pusztult el a város falain belül. Mintegy 250.000-re tehető azoknak a száma, akiket lemészároltak, akik éhen haltak a moszkvai seregek által Novgorod körül elpusztított területeken.

A "legtökéletesebb" rombolás # Tenochtitlán azték várost 1521-ben Hernán Cortés parancsára módszeresen földig rombolták. Ez oly tökéletes volt, hogy alig lehet bármiféle, erre a településre utaló bizonyítékot találni ott. Egyben elrendelte, hogy építsenek a romokon új várost. Ez a mai Mexikó City.

Egy város legalaposabb kirablása # 1527-ben Rómát V. Károly seregei kirabolták. Feltehetőleg a kor hadtörténetének ez a legbrutálisabb eseménye. Egy hónapon át tartott, amikor is éjjel és nappal egyaránt hallani lehetett a férfiak, nők meg gyerekek sikoltozását, mely minduntalan betöltötte az utcákat, ahol aztán testüket kint hagyták rohadni a Napon. A katonák kifosztották a templomokat, palotákat és kórházakat egyaránt. Összetörték és kifosztották a sírokat is. A becslések szerint a város lakosságának kb. a fele pusztult el ezekben a szörnyű napokban.

Az utolsó íjászok # A nagy íj (mely földre állítva olyan magas, mint az íjász) a csatamezőn nagy csapatoknál volt praktikus. Az íjászok fegyelmezett és gyors össztüze hatalmas pusztítást tudott véghezvinni. A 15. század során a páncél tökéletesebb lett. Még az 1470-es években is megtartotta angol íjászokból álló, nagyrabecsült hadtestét a burgundiai Merész Károly. Angliában még egy századig fennmaradhatott az íjászat hagyománya.

A hercegi testőrök kedvelt fegyverei # A 15. század vége felé az íjpuska - mely lényegében az orvlövészek rendkívül pontos, sőt halálos fegyvere volt - a hercegek lovas testőreinek kedvelt eszköze lett, és így szinte második virágkorát élte.

A 22 legtitkosabb harcművészet # Japán hegyi erődítményeiben éltek a nindzsák. Legalább 22-féle harcművészetet találtak ki: a fúvócsövet, a szájból kilőhető nyilakat, a miniatűr íjakat és nyílvesszőket, bambuszból és szövetből készített sikló alkalmatosságokat, robbanóanyagokat, összehajtható és hordozható tutajt meg lapátot, mászólétrát, fojtáshoz szolgáló rövid láncot, vakító porokat, vízenjárást, uszonyokat, bambusz légzőcsövet, karmokat a mászáshoz és a harchoz, hegyes dobócsillagokat, amit a földbe is be lehetett ütni, robbanó cukorkákat, sárkányt, amivel be lehet hatolni kastélyokba vagy amikről bombát lehet ledobta, ezenkívül a búvárkodást, a rövid és hosszúhávú futást, ugrást, álcázást, a lovaglóművészetet és az ösvények gyors megtalálását.

Lovastüzérség # Az első, nagyobb ágyú annyira nehéz volt, hogy gyakorlatilag nem tudták megmozdítani. VIII. Károly francia király (1483-98) vezette be a ló vontatta szekerekre szerelt tüzérséget.

Tüzérségi taktika # A harcmezőn kialakított tüzérségi tűz első taktikai elméletét nagy valószínűséggel Bartolomeo Colleoni (meghalt 1475-ben) dolgozta ki. Kitalált egy rendszert, melynek segítségével a telepített ágyúk rést tudtak ütni a gyalogság soraiban, mely persze újra rendeződött, mialatt az ágyúkat töltötték.

A legfinomabb páncél # A csuklósan tagolt vértezet kialakulása a 15. századi fegyvergyártás egyik legnagyszerűbb vívmánya. Ez volt az a páncél, mely segíthetett fenntartani a kor seregeinél a nehézlovasság jelentőségét. A legfinomabb páncélt Milánóban készítették az Antonio Missaglia által vezetett családi műhelyben.

A legjobb lovassági pajzsok # Afrikában a legkönnyebb, legerősebb lovassági pajzsokat a nyársas antilop bőréből készítették és a tűző napon fényezték fehérre. A szaharai berberek készítették a tevegelő harcosok számára. Kitab al-Isztibszar szerzője ír így 1135 körül: "A legjobb és legdrágább pajzsok az öreg nőstények bőréből készülnek, mert ezeknek a szarva, koruk révén, annyira hosszúra nőtt már, hogy le tudják vele űzni a hímeket, ha azok meg akarják hágni őket".

A leginkább mérgező fegyver # Észak-Amerikában ez a cím kétségkívül a kaliforniai Otapas törzs mérgezett nyilainak jár ki. A nyilaknak csak rendkívül kicsiny sérülést kellett aláidézniük, és a test "kibírhatatlan, dögletes bűz árasztásával", mindenütt felfakadjon, mielőtt az áldozat meghalt. Coronado katonái közül 17-en haltak meg ily módon 1541-ben.

A skalpolás első és egyben leghíresebb leírása európai megfigyelő részéről # Jacques Cartier, amikor 1535-ben Kanadában a Szent Lőrinc folyón másodízben utazott felfelé, Quebecben a sztadakonánáknál a következőket látta: "öt férfifej bőrét abroncsra kihúzva, mintha pergamen volna". Ezek a délről származó toudmamanok (Micmac-ok) tagjaitól származtak, akik folyamatosan háborút viseltek az a népük ellen. Még ma is vitatott, hogy vajon a skalpolás előfordult-e Észak-Amerikában az európaiak odaérkezése előtt, vagy az indiánok az európaiaktól tanulták el. Tény, hogy a szó sok indián nyelvben aláfordul, viszont nem megszokott az európai nyelveknél. Ez sugallja, hogy a művelet megszokott lehetett az európaiak megjelenése előtt is.

Katonai erőgépek # A legnagyobb katonai katapultok, másnéven kőhajító gépek 27 kg súlyú tárgyat 450 m hávolságra tudtak elhajítani.

Páncélozott járművek # Az első páncélozott, kerekes járműveket, a csehek és a huszita vallási szakadárok közötti háborúban (1419-től 1434-ig), Jan Zizka huszita vezér használta. A szekereknek emelt, fából készült oldaluk volt és kis ágyút vittek. A szekerek közti rések betöltésére páncéllemezeket használtak, amikor a járművekből úgynevezett szekérvárakat alakítottak ki. Zizka hadijárművei komoly gátat jelentettek a támadó lovasság vagy gyalogság számára.

Széllel meghajtott harci jármű # 1472-ben, az itáliai Guido da Vigevano elképzelt ugyan egy szélmalmokkal hajtott, tank-szerű járművet, de sosem próbálták ki.

A legnagyobb képzelőerőről tanúskodó hadigép # A ballista quadrirotis-t, más néven a mozgó nyílkilövőt, amit két páncélozott ló vontatott, arra tervezték, hogy minden oldalról nyílzáport zúdítson az ellenségre. De harc közben sosem használták.

Kézi hajtású tank # Leonardo da Vinci híres, 1500-ból származó rajza egy tank terve. Hiányossága, hogy kézzel hajtott kerekekre hagyatkozott. Valószínű, hogy emberi izomzattal csak nagyon nehezen lehetett volna megmozgatni egy ilyen járművet.

A legrégebbi # A legrégebbi ágyúkat valószínűleg mind Kínában, mind pedig Észak-Afrikában 1250 körül építették. Az ágyú 1326-ban jelent meg Franciaországban és 1327-ben Angliában. Először nem voltak hatékony fegyverek. A 15. században finomodott a fémöntés, a puskapor "szemcsézése" biztosította, hogy minden részecske nagyjából egyenlő méretű és összetételű legyen. Így az ágyú csodálatraméltó fegyver lett. Ekkor vezették be a "kartácsgolyó"-t is.

A legnagyobb ágyúk # A 15. század első felében készített ágyúk még a várfalak támadására kellettek. A hatalmas lövedékeken volt a hangsúly. 'Mons Meg', az ágyúk ezen generációjának egyik túlélője, melyet a skóciai edinburgi kastélyban őriznek, 1449-ben készült. 6.961 kg-ot nyomott és egyetlen, 249 kg-os kőgolyót tudott kilőni. Állítólag 0,63 m-es volt a furata.

A legnagyobb orosz ágyú # A legnagyobb ágyúknak, amit orosz csapatok valaha is használtak, 7,32 m-es volt a csőhossza. Ezeket a Balti-tenger partvidékén lévő svéd erődítmény, Vyborg, 1496-os három hónapig tartó ostrom során vették igénybe.

A "cár ágyújának" vagy egyszerűen "ágyúk királyának" (a mai moszkvai Kremlben látható) 0,91 m-es a furata, és közel 40 tonnát nyom. 1500 után azonban már ehhez hasonló, hatalmas ágyúkat nem öntöttek többé.

Minden ágyúk legnagyobbika # Konstantinápoly ostroma során használták a dél- törökországi Edirnében öntötték 1453-ban. Ennek a hatalmas ágyúnak, néhány korabeli beszámoló szerint, 7,36 m hosszú volt a csöve, 3,5 m-es a kerülete, 49 tonnát nyomott és 603 kg-csak voltak a hozzá tartozó golyók. Az egészet úgy írták le, mint "valami rettenetes és rendkívüli szörnyeteget". Egy magyar ágyúöntő keze munkáját dicsérte. 60 ökörnek három hónapba tellett, amíg Edirnétől Konstantinápolyig elvontatták a 234 km-es úton. Mindkét oldalon 200 emberre volt szükség az egyenesben tartásához. 50 ács készítette 200 kisegítő segítségével kifejezetten az ágyú számára az útközben szükséges hidakat meg utakat. 1453. április 12-től május 29-ig a törökök belőle hét lövést adtak le naponta Konstantinápoly falaira.

Kovás puska # A kézifegyvereknél használt, legkorábbi elsütő mechanizmus 1425 körül jelent meg. A szerpentin, ez az S-alakú, forgatható kar, ami a töltényűr oldalán levő serpenyőben elhelyezett kicsiny puskapor adaghoz izzó kanócot vagy hasonlót vitt oda, volt az első, kanócos mechanizmus. Ez szorította ki a lövész kezében tartott, lassan égő kanócot. A kanócos puska hátránya volt, hogy a kanócnak állandóan égnie kellett. 1515 körül a németországi Nürnbergben élő Johann Kiefuss találta fel a puskapor meggyújtásához szükséges szikrát biztosító, kerekes kováspuskát. Bonyolult mechanizmusa egy pörgő kereket hozott érintkezésbe vaspirittel, amit egy karomnak nevezett, rugóval működtetett kar pofái tartottak. Érintkezéskor a keletkező szikrák a serpenyőbe jutottak, és ily módon meggyújtották a puskaport. A gyalogság sosem használta széles körben, inkább lovassági célokra felelt meg. A hosszú, nehéz - tokban tartott, lövésre előkészített - kerekes-kovás pisztolyoknak komoly hatása volt az észak-európai harci taktikára nézve.

Az első tűzfegyverek Japánban # 1510-ben importálták a kínai gyártmányú, rézcsövű pisztolyokat, de 1543-1548-ig nem alkalmazták őket harc közben. A portugálok európai muskétákat vittek magukkal Japánba. A japánok Tanegashima-nak nevezték ezeket, lemásolták és gyártani is kezdték. Feltehetőleg először 1549 során alkalmazták ütközetben.

Az első kovás puskák Kabulban # 1519-ben, Babur már puskát használt az afganisztáni Kabul erődítménye ellen. Arról írt, hogy az emberek "azelőtt soha sem láttak tufang-ot (kovás puskákat)".

A legújabb fegyver # A kézi tűzfegyverek eleinte nagyon nehéznek bizonyultak, így hát háromlábú állványra kellett helyezni őket. A 15. század végén vezették be széles körben a kovaköves mechanizmusú, szakállas puskát. A német hakenbushe-ről (kampós pisztolyról) kapta a nevét. Kiszorította az első kézifegyvert, ami tulajdonképpen a mell előtt elsütött, miniatűr ágyú volt. A szakállas puska könnyebbnek bizonyult, mozgathatóbb fegyver volt, és a vállhoz húzva lehetett célozni vele. 1500 körül, az auszttiai Innsbruckban a császári tüzérség raktáraiban 18.000 szakállas puskát őriztek. A velencei állam hasonló fegyvereket juttatott a vidéki polgárőrségnek is. Ezeket a puskákat tömeges alkalmazásra készítették; pontatlanok voltak, viszont nem igényelt különösebb képzettséget sem. Ólomgolyójuk át tudott hatolni a legjobb páncélon is. A háborúban ezeket a puskákat először a spanyol katonák alkalmazták Itáliában, 1522-ben Bicocca, 1525-ben pedig Pavia mellett. Filippo Strozzi az 1530-as években tökéletesítette a szakállas puskát, hatótávolságát 400 lépésnyire növelve. A franciák vezették be a szabványkaliberű fegyvereket. Ezek aztán az európaiaknak hatalmas előnyt biztosítottak a felfedezések korában.

A leghatékonyabb tüzérség # Amikor VIII. Károly francia király 1494-ben lerohanta Itáliát, tüzérségi trénje rögtön magára vonta a figyelmet. Ágyúi már nem az 50 évvel korábbi hatalmas szörnyetegek voltak, hanem sokkal inkább középméretűek. Bronzból öntötték és súlyuk 2023-3048 kg közötti volt. 9 kg-os, vasból készült lövedéket tudtak kilőni, rendkívül nagy sebességgel és vízszintes röppályán. A milánói és burgundi hercegeknek is hasonló, mozgatható ágyúkból összeállított trénjei voltak, melyeket a velencei gályák illetve a velencei hadsereg számára tömegméretekben is gyártottak. 1513-ban VIII. Henrik angol király 180 tüzérségi löveget vonultatott fel a franciaországi Tournai ostromnál. Az ágyúk egy nap alatt 32 tonna puskaport használtak fel.

A puskapor legkorábbi alkalmazása Indiában # A puskaport Dél-Ázsiában már a portugálok odaérkezte előtt használták. Az alkalmazásra utaló hivatkozások megtalálhatók a 15. századi uralkodó, a gudzsarati Mahmud Bigarh szultán hadjáratairól szóló beszámolókban.

Az első robbanóakna # Az első, sikeres robbanóakna Francesco di Giorgio Martini nevéhez fűződik, aki ismert siénai építész és erődtervező volt. Neki sikerült egy ilyen aknával 1495 novemberében lerombolnia a nápolyi Castel Nuovo falainak egy részét, Mindez a francia védők soraiban komoly veszteségeket eredményezett, és végül a kastély el is esett.

A legkorábbi háborús rakéták # 1232-ben, a kínaiak Kiaifung-fu ostroma idején hadirakétákat lőttek ki a mongolokra. Ez az első alkalom, amiről tudunk, hogy rakétákat alkalmaztak háborúzás idején. Európában a rakétákat első ízben - legalábbis a 17. századi történész, Lodovico Muratori feljegyzései szerint, 1379-ben alkalmazta a páduai sereg a Chiozza itáliai szigetért vívott ütközét során.

A legerősebb földközi-tengeri hajóhad # A törökök ugyanúgy vették birtokukba a tengert, mint a szárazföldet. Kizavarták a velenceieket 1484-ben a Fekete- tengerről, 1516-ban lerohanták Szíriát, egy évvel később pedig Egyiptomot. 1522-ben foglalták el Rodoszt, 1529-ben behatoltak Észak-Afrikába, 1538-ban pedig legyőzték a Jón-tengeren az egyesült velencei, génuai és spanyol flottát.

Az első európai-ázsiai csata, keleti vizeken # 1508-ban, a mameluk (egyiptomi) és gudzsarati (indiai) flotta legyőzte a portugálokat Chaul mellett, India észak-nyugati partvidékén. Egy ével később viszont a portugálok, Francisco de Almeida vezetése alatt kiűzték Diuból a mameluk-gudzsarati egyesült flottát.

Az első európai-észak-amerikai folyami ütközet # 1543 júniusában, Kuba új kormányzója (a lázban meghalt Hernandes de Soto utóda) hét kétárbócos vitorlást állított ki. Július 2-án, 322 spanyol kihajózott a tengerre, ahol megtámadták őket az indiánok. A csata három napig tartott, míg végül az indiánok földjük határánál visszafordultak.

Az első ágyúcsőrések # A 16. század eleje táján fejlesztették ki a fedéllel ellátott ágyúcsőrést. Ezek a hajó oldalába vágott, négyszögletes vagy hosszúkás nyílások voltak, pánttal ellátott fedéllel kiegészítve. Ez lehetővé tette, hogy sokkal több, nehezebb ágyút helyezhessenek el a fedélzeten, mivel a törzsön belül a fegyvereket sokkal alacsonyabban helyezték el. Közelebb vitték a vízvonalhoz a lövegek súlyát, ily módon is csökkentve azok destabilizáló hatását. A hadihajóknak ezután meg volt már az a képessége, hogy ezeknek a nehéz ágyúknak a segítségével oldalsortüzeket adhassanak le. Az ágyúcsőrés feltalálása 1501-re tehető, és bizonyára Descharges, francia hajóács nevéhez fúződik.

A legkorábbi, oldalsortüzet leadni képes hadihajó # A Mary Rose-t 1510-ben építették VIII. Henrik angol király számára. Mintegy 600-700 tonnás gálya volt, egyike az angol flotta legnagyobb hajóinak. A Mary Rose-t az 1530-as években újjáépítették. 1545. július 19-én veszett oda: felborult, miközben kihajózott Portsmouth-ból, hogy harcba szálljon a támadó franciákkal. A katasztrófa okai között minden valószínűséggel szerepe volt az emberi hibának és a balszerencsének is.

Az ágyúk első, alkalmazása észak-európai tengereken # Az 1337-38-as években, az angol királyi hajót, az All Hallows Cog-ot kisméretű löveggel látták el. Az 1500-as évekig azonban az ágyúknak viszonylag csekély hatásuk volt a tengeri hadviselésre. A nyílt fedélzeten, vagy pedig a fedélzet feletti felépítményeken lehetett elhelyezni, és a túl nagy súly labilissá tette volna a járművet.

India # 1482-ből származik az az első feljegyzés, mely ágyúk indiai hajókon, tengeren történő alkalmazásáról szól. Gudzsarat uralkodója, II. Mahmud sah egész flottát küldött ki a kalózok ellen, "és a hajók fedélzetére ágyúkezelőket meg muskétásokat telepített". 1500-ban, egy gudzsarati hajó több ágyújával is rálőtt a portugálokra. 1503-ban, a zamorini flotta állítólag 380 ágyúval büszkélkedhet.

A katonai orvosi ellátás első szabályozása # A Ming-dinasztia kormányzata sokkal nagyobb figyelmet fordított a katonák orvosi ellátásra, mint Kínában bárki addig. A rendeletek egyike 1394-ben kikötötte, hogy a heveny vagy erős megbetegedéstől szenvedő őrkatonák azonnal visszaküldendők a táborba, hogy orvos lássa el őket. A késedelem miatt járó büntetés 100 korbácsütés volt a közvetlenül felelős, alacsonyabb beosztású tiszt esetében, és 90 a főtisztnél, valamint egy havi fizetésmegvonás az őrállomás vezetőjétől.

A legkomolyabb orvosi ellátás a tengeren # A Zhen He által Kínából 1405 és 1433 között külföldre vezetett, hét út során több, mint 180 gyógyítással foglalkozó személyt rendeltek a dzsunkákra, hogy a tengerészek számára orvosi ellátásról gondoskodjanak. Mindegyik dzsunkán legalább három, gyógyításhoz értő ember volt.

A legrégibb építmények

A világon # A legkorábbi ismert emberi építmény egy lazán felhalmozott, lávatömbökből álló, szabálytalan kör. Tanzániában az Olduvai szorosnál, az alsó-paleolit lelőhelyen, a legalsó kultúrszinten található.

A már feltárt épületek legkorábbi bizonyítéka a franciaországi Nizza melletti Terra Amata-nál látható. Itt 21, tűzhellyel vagy kavicsbélésű gödrökkel kiegészülő kunyhó található. Az egészet cölöplyukak határolják. A kb. 400.000 évvel ezelőtti Acheuli kultúrának lehetett része. Kiásták már az eredetileg Jerikó falaival egybeépített, 6,1 m magas kőtorony maradványait, mely Kr. e. 5000-re datálható. A falak alapozása készülhetett akár Kr. e. 8350-ben is.

A világ legrégebbi, szabadon álló építményei, úgy hisszük, a máltai Mgarr és Skorba megalitikus templomai. A gozói Ggantijával együtt Kr. e. kb. 3250-ből származnak.

A legkomolyabb földmunkák # A gépészeti alkalmatosságok kora előtt, ez a cím mindenképpen a nigériai Bendel szövetségi állam területén található Benin Birodalom lineáris földhatárainak jár ki. A becslések szerint a földművek teljes hossza valószínűleg 6400 és 12.800 km között lehetett, a megmozgatott föld mennyisége pedig feltehetően 380-tó1 460 millió m3-ig terjedhetett. Angliában a legnagyobb, történelem előtti földmű a Wansdyke, eredetileg Wodensdic, amely 138 km hosszan fut. A belgák építették északi határvonalnak.

A legmagasabb oszlopok # A világ legmagasabb, terhelést tartó kőoszlopai 21 m-esek. A karnaki Amon templom oszlopcsarnokában találhatók, szemben a Nílus melletti Thébával, mely Felső-Egyiptom ókori fővárosa volt. A 19. dinasztia idején építették, II. Ramszesz uralkodása alatt, Kr. e. 1270 körül.

Emlékművek

A legkorábbi, meghatározható mohamedán emlékmű Indiában # A nyugatindiai Kachh Bhadresvar nevű helységben van az úgynevezett Ibrahim szentély (Dargah La' I Shahbaz). Felirata 554 AH-ból (Kr. u. 1159-60-ból) származik. A kis kőépítményt olyan, jellegzetes gudzsáráti kőszerkezet-építési technikák alkalmazásával építették, mint a gyámkővel megtámasztott kupola. Az oszlopok és a mihrab díszítése a helyi hagyományos stílusból merít, viszont elhagyja a figuratív motívumokat.

A legnagyobb # Zhengnek, Kína első császárának, a Li hegyen épített sírja Kr. e. 221-ből származik. 40 km-nyire Xianyangtól keletre található. A sírt körülvevő két fal mérete: 2173 x 974 m és 685 x 578 m.

A legnagyobb észak-amerikai # Azelőtt, hogy az európaiak Amerikába érkeztek volna, a kontinens népei építettek sírhalmokat és templomdombokat. Ezek közül sok kicsi volt, néhány viszont a valaha épített, legnagyobb földi építmények körébe sorolható. A "szerzetesek dombja" egyike a kb. 120 ilyen halomnak az Illinois állambeli Cahokiában. Tömege kb. 623.000 m3 és 6,5 hektárnyi területen van. Ezt a rengeteg földet Kr. u. 1200 körül olyan emberek hordták oda, akiknek egyáltalán nem voltak munkára fogható állataik.

A legnagyobb képzelőerőről tanúskodó sír # A 16. század közepén épített építmények közül az indiai Sasaramban lévő Sher sah sírja tekinthető a legnagyobb képzelőerőről tanúskodónak. A nyolcszögletű sír 75 m széles, 5 emeletes és 45 m magasan áll, a mintegy 420 m2-es, mesterséges tó közepén. Aliwal Khan építész tervezte.

A legnagyobb piramis # A mai Mexikóvárostól 101 km-nyire délkeletre fekszik Cholula de Rivadabiánál a Quetzacoatl, a valaha épített legnagyobb piramis és egyben legnagyobb emlékmű. 54 m magas. Alapzata közel 18,2 hektárnyi területet fed le. Teljes tömege a becslések szerint 3.300.000 m3 lehetett, szemben az egyiptomi Kairó közelében található Kheopsz-piramis 2,5 millió m3-ével. A piramisépítés korszaka a Krisztus utáni 2. és 6. évszázad közöttre tehető.

A legrégebbi piramis # Az egyiptomi Szakkarában van Dzsószer lépcsős piramisa. Imhotep fáraó építtette eredetileg 62 m magasra, Kr. e. 2650 körül, turai mészkőborítással. A legnagyobb, ismert, egy darabból álló blokk a Harmadik Piramisról (Mükerinosz-Menkaure piramisa) származik és kb. 290 tonnát nyom. A legkorábbi, újvilági piramist a délkeIet-mexikói La Venta szigetén Kr. e. 800 körül építették az olmékek. 30 m-re magasodik, 128 m-es alapéllel.

A legnagyobb hengek # Nagy-Britannia legnagyobb, megalitikus, történelem előtti emlékműve és egyben legnagyobb henge a Wiltshire grófságbeli Avebury 11,5 hektáros földből és kőből készült körei. A neolitkorbeli területen Kr. e. 4200 körüli az építmény

A Wiltshire grófságbeli Salisbury síkságtól délre fekvő Stonehenge-ben találjuk a legnagyobb trilitonokat (két nagy, álló kőoszlop, melyen keresztbefektették a harmadikat); több, mint 45 tonnát nyomnak az egyes homokkő tömbök és több, mint 550 emberre tehetett szükség, hogy egy 9°-os emelkedőn felvonszolják. Kr. e. 2800-ra nyúlik vissza az árok építése. Még mindig vita tárgyát képezi, hogy Stonehenge vajon Holdnaptár, templom, fogyatkozás-előrejelző vagy navigációs iskola lehetett-e.

Az első, négyszögletes, téglából készült síremlék Bengáliában # Jalal-ud-din Mohamed Shah szultán -akinek uralkodása Kr. u. 1414-től 1431-ig terjedt - síremlékét, melyet mint az Eklakni síremléket szoktak emlegetni, 1425 körül építették Panduában. Modellként szolgált az indiai Bengáliában a mohamedán építészeti stílus számára. Az ennél az építménynél használt, ívelt párkányzat a bengáliai stílus jellemzője lett. A későbbi, bengáliai síremlékekre mind jellemzők: szalagpárkány alkalmazása, hogy kétszintes homlokzatot lehessen kialakítani, az illeszkedő saroktornyocskák, a szalagpárkány fölötti vakablakok és a finoman faragott téglafalazat.

A legmagasabbak

Európában # Észak-Európában a templomtornyok és hasonló építmények rekordmagasságokat értek el. A befejezettek és fennmaradtak közül legmagasabb a strasbourgi katedrális 140 m-rel, melyet 1439-ben fejeztek be Ulrich von Ensingen tervei szerint. A németországi Ulm ugyancsak Ulrich által épített székesegyháza tulajdonképpen magasabb - 160 m-es -, viszont csak 1890-ben fejezték be véglegesen. A flandriai Louvain Szent Péter katedrálisát 1425-ben kezdték építeni, tornya 150 m-nél magasabb volt, de 1606-ban egy vihar során megsemmisült. 1450-ben kezdték építeni a monsi Szent Waudrut, melynek mind közül a legmagasabb lett volna a tornya (180 m-es), de az alapozásnál nem jutottak tovább.

A legnagyobb, álló obeliszk (monolitikus) # Constantius császár Kr. u. 357 tavaszán hozatta Rómába az egyiptomi Asszuánból III. Thutmosze "nyársát". (1588. augusztus 3-án helyezték vissza a római Lateranóban (Lateránban) található Piazza San Giovannira.) Egykor 36 m magas volt, ma már csak 32,81 m és 455 tonnát nyom. A valószínűleg Hatsepszut királynő Kr. e. 1490 körül emeltette, de befejezetlenül maradt obeliszk 41,75 m hosszú volt és 1168 tonna súlyú.

Amerikában # Az Újvilágban a feljegyzések szerinti, legmagasabb épület a mai Guatemala Peten tartományában lévő maja város, Tikal IV. számú temploma volt. Kr. u. 741-ben szentelték fel Yaxlán Caan Chac uralkodása alatt. Még mindig 65 m-es, az alapjaitól a tetőgerinc legmagasabb pontjáig.

Dél-Amerikában a spanyol hódítások idején a legmagasabb épület (a mai Peru területén található Trujillo) a Nap-piramisa lehetett, melyet a mochicák építettek Kr. e. 600 körül. 40,5 m magasan állnak romjai, egy 134 x 76 m-es alapzaton.

A legmagasabb harangtorony # A sienai Palazzo Pubblico előljáróságon található, 97,2 m-es Torre del Mangia volt ez idő tájt Itáliában a legmagasabb harangtorony. 1338-49-ből származik.

A legmagasabb torony Oroszországban # A moszkvai Kreml Trojitszkaja tornya (szentháromság tornya) 76,35 m-es. Építését 1495-ben fejezték be. 1505-8-ban emelték a III. (Nagy) Iván harangtornyot. 81 m-re magasodott 70 tonnás haranggal. Az építmény őrtoronyként szolgált: kb. 25 km-re lehetett róla ellátni.

A legnagyobb és legjelentősebb minar (torony) # Indiában, a legmagasabb tornyot 1199-ben építették Gazni, Kutb-uddin Ajbak király parancsára, hogy így ünnepeljék a razsputi uralkodó, Pritvi Rádzs fölött Kr. u.1191-92-ben aratott győzelmét. A felső két szinttel később egészítették ki. Formáját és szerkezetét tekintve hasonló - az utazók tájolódásának megkönnyítésére - a sivatagban világítótornyokként emelt és Transoxaniában található minaretekhez. Ilyen pl. az 1127-ben a közép-ázsiai Baharában épített Kaljan minaret.

A VILÁG LEGMAGASABB ÉPÍTMÉNYEI
IDŐRENDBEN

Magasság Építmény Helye Anyaga Építés vagy

m befejezés ideje

62............. Dzsószer lépcsős piramisa.......................... Szakkara, Egyiptom....... Turai mészkőburkolat.... Kr. e. 2650 körül

(a legkorábbi piramis)

91,7.......... Meidumi piramis............................................ Meidum, Egyiptom......... Turai mészkőburkolat.... Kr. e. 2600 körül

101,1........ Sznefru ferde piramisa................................. Dahshur, Egyiptom........ Turai mészkőburkolat.... Kr. e 2600 körül

104........... Sznefru északi kőpiramisa.......................... Dahshur, Egyiptom........ Turai Mészkőburkolat.... Kr. e. 2600 körül

146,5........ Kheopsz (Khufu) nagy piramisa................. El Gizeh, Egyiptom........ Turai mészkőburkolat.... Kr. e. 2580 körül

160........... Lincoln székesegyház központi torony...... Lincoln, Anglia................ Ólombevonatú fa........... kb. 1307-1548

149........... A Szent Pál székesegyház tornya.............. London, Anglia............... Ólombevonatú fa........... 1315-1561

141........... Notre Dame székesegyház......................... Strasbourg,...................... Vosges-i homokkő......... 1420-1436

Franciaország

153........... St. Pierre de Bouvais tornya........................ Franciaország................. Ólombevonatú fa........... 1568

A legrégebbi # A jemeni Gomdan várának eredetileg 20 emelete volt, Kr. u. 100 előttről származik.

Nagy-Britanniában fennmaradt, legöregebb kővár az 1075 körül épült richmondi, Észak-Yorkshire-ben. A legrégebbi, írországi kastély Wexford közelében Ferrycarrying, mely 1180 körüli.

A legnagyobb, ókori erőd # A világ legnagyobb, ókori erődítménye a Hradcany vár, a csehszlovákiai Prágában. A 9. századból származik. Szabálytalan sokszög, 570 m-es tengellyel és átlagos, átlós átmérője 128 m. 7,28 hektárnyi területen helyezkedik el.

A legnagyobb, óvilági erődítmény # A moszkvai Kreml alapjait 1147 körül rakták le a Borovitszkij dombon, amit két oldalról is védenek a Moszkva és Neglinnaja folyók. A Kremlben, a 15. század végén már székesegyházak voltak, valamint az orosz herceg kamarája és két kolostor is. 1485 és 1495 között, itáliai építészek irányítása alatt vörös téglából húztak fel új falakat és 18 tornyot. A Kreml alakja szabálytalan háromszög, teljes területe kb. 28 hektár. A falak 2235 m hosszan nyúlnak el, 3,5-6,5 m vastagságúak és 5-19 m magasak, a tereptől függően. 1045 lőrés található rajta. A Kreml 18 tornyából 6, vas- és tölgyfakapuval ellátott bejárat volt; hármon lőrésekkel kiegészülő kis torony van. A Vörös tér felőli oldalon, a Kremlt vízzel feltöltött árok védte. Ez kőfalazatú volt és újabb, alacsonyabb falak erősítették meg. 1516-ban fejeztek be a Kremlen minden munkálatot. 1538-ban falat húztak a Nagy Poszad köré (ez Moszkva városának Iakóterülete volt), mely 64 hektárnyi terület volt.

A legnagyobb a Brit szigeteken # A Kentben található doveri kastély teljes területe 13,75 hektár, 335,2 m széles és 550 m-es a bástyaköre, de ha ide számítjuk a föld alatti műtárgyakat is, akkor 700 m-es. A Carisbrooke-i kastély, mely Wight szigetén található, 137 x 110 m-es, ha belevesszük a földműveket is, akkor 411 m x 251 m-es. A legnagyobb, angliai kastély a windsori, mely királyi rezidenciaként szolgál. Elsősorban 12. századi építmény és egy 576 x 164 m-es, elkeskenyedő négyszög formáját ölti. Skóciában a legnagyobb az Edinburgh-i kastély, 402 m-es főtengellyel és 1025 m hosszú - az Esplanádot (előteret) magában foglaló, külső fala. Az összes, írországi kastély közül a legtágasabb a carrickfergusi, Co. Antrimban, de a legnagyobb sáncrendszere a Trim Castle-nek van, Co. Meathben, melyet 1205 körül építettek, 443 m hosszú bástyakörrel.

A legtökéletesebbek # A szíriai citadellák - különösen a damaszkuszi és az aleppói, melyek fennmaradtak-a mohamedán világ legtökéletesebb középkori katonai épületei. A damaszkuszi citadellát finoman faragott falazótömbökből építették. Bár a 10-től a 15. századig egyre bővitették és erősítették: leginkább a 13. században élt Al-Adil munkáját dicséri, aki Szaladin testvére volt. Tevékenységére a falak körül elhelyezett, hatalmas tornyok jellemzők. Ezek közül az átlagos több mint 25 m magas, 27 m x 13 m-es alapzatú, 3,4 m vastag falakkal.

A legnagyobb inka erődítmény # Talán az Újvilág legnagyobbika volt a perui Cuzco-völgyben valaha állt Sacsahuaman erődje, mely a spanyol hódítók beszámolója szerint akkora volt, hogy sokáig tartó ostrom idején 5000 fős helyőrségnek és a készleteknek helyet tudott biztosítani. A három fal majdnem 18,3 m magas és 366 m hosszú volt. Érdekesség egy 18,4 m magas, az alsó terasz romjai között még ma is álló, magányos kőtömb. Úgy számítják, kb. 360 tonnát nyomhat - egyike a valamilyen építménynél valaha is alkalmazott, legnagyobb köveknek.

A legerősebb erődítmény # A 16. század elején a dél-arábiai Szanaaban, az itáliai utazó, Varhema tíz braza magas és felül 20 braza széles fallal bíró erődítményt talált, melyen nyolc ló kényelmesen elfért volna egymás mellett. (Egy braza kb. 65 cm.) Mindez azt jelentené, hogy ennek az erődnek még a híres kínai Nagy Falnál is szélesebbek voltak a falai, mely azonban hosszabb és idősebb emennél.

A leghíresebb erődítmény Perzsiában # Sok, figyelemreméltó vár emelkedett a 15. századi Perzsiában (a mai Iránban); pl. Fars tartományban több mint 70. Ezek java része legalább annyira hagyatkozott a környezetet adó, szinte hozzáférhetetlen kőszirtekre, mint az eródítményeikre. Az Elburz hegységben található Alamut az asszaszinok hírhedt szektájának erődje volt. Ezt 1256-ban elfoglalták a mongolok, de romjai máig fennmaradtak.

A legkiterjedtebb, új erődlánc Angliában # VIII. Henrik, aki 1534-ben magát az anglikán egyház fejének nyilvánította ki, szembe kellett, hogy nézzen az európai kereszténység haragjával Földjei megvédelmezésére a római birodalom végnapjai óta Angliában fellelhető és rendkívül kiterjedt erődítményláncot felújíttatta. 14, tüzérségi célokat szolgáló vár és legalább 10 kis erőd alkotta.

A legrövidebb életű # 1480-ban, William Hastings egy gazdag angol nemes hozzáfogott, hogy a Northamptonshire grófságban található Kirby Muxloe-nál kastélyt építtessen. Álomba illő "várát" szokatlan módon vöröstégla mintázattal készíttette. Az ágyúk számára szánt, kulcslyuk alakú nyílásokat is ő alkalmazta először. Az építményről szóló, aprólékos beszámolók fennmaradtak. 1483-ban azonban III. Richárd kivégeztette Lord Hastingst, méghozzá árulás vádjával Az új várat nem sikerült befejezni.

Törökország # A leghosszabb és legerősebb erődítményekkel Konstantinápoly bizánci falai dicsekedhettek. Amikor II. (Hódító) Mohamed, török szultán (1451-81) 1453-ban elfoglalta a várost, megerősítette és újabb erődítménnyel egészíttette ki. Ezt Hét Torony váraként ismerjük. Tömlöcként is szolgált, sőt jelentősebb foglyok kivégzési helye is volt.

A legnagyobb afrikai # Nagy Zimbabwében a sík területek egy részét 18 m magas fallal vették körül. Fölötte a dombon, rendkívüli módon megerősített várhoz lehetett eljutni szűk kapukon át, melyeket sziklatömbök védtek. A zimbabwei birodalom gazdagsága a kőből épült tartományi udvarok hálózatán alapult. A marhatartás központi gazdaságok adót fizettek a királynak és a fejedelmeknek. A birodalom ezenkívül hasznot húzhatott az elterjedt aranybányászatból, és a Kínával folytatott kereskedelemből is. 1450 körül Zimbabwe befolyása csökkent. Háttérbe szorította a Matupának nevezett Új Shona birodalom, mely az aranybányákat, a Zambézi folyó hajózható szakaszával összekötő kereskedelmi útvonalat ellenőrizte.

A legnagyobb bástyák # A százéves háború (1422-53) utolsó szakaszában a tüzérség létrejötte gyors változásokat eredményezett az erődítmények építésében. Az 1450 és 1530 között vezették be az itáliai erődöknél a bástyával ellátott dúcolást: a vastag, alacsony falak tartották az ágyúkat és a falakból kiálló, tömör, sokszegű bástyák lehetővé tették, hogy az erőd védelmére tüzet lehessen zúdítani a támadókra. A legnagyobb a Róma falain a Porta Ardeatinánál, 1535-45 között létrehozott, kettős bástya volt. Ez 24 nehéz lövegnek adott helyet. A bástyának föld alatti kamrarendszere is volt.

A legvastagabb falak # Urnammu Urnál (a mai Irak területén található Muqayyarnál) lévő városfalakat Kr. e. 2006-ban rombolták le az elámiak. 27 m vastag volt.

Az 1277-80-ban Walesben épített Flint Castle nagy tornyának, másnéven öregtornyának falai 7 m vastagok voltak.

Közép-Amerika #A legnagyobb erődítmény valószínűleg Quetzaltepec lehetett, melyet 1506 körül foglaltak el az aztékok. Hat falköre volt, melyek közül öt 8 m mély és 5 m magas lehetett. A közép-amerikai városokat általában nem erősítették meg; vagy a természetes védhetőségi adottságokra hagyatkoztak, vagy pedig olyan, szerényebb határvonallal vették körül, mint amilyen a yucatáni partokon Tulumnál látható.

A legnagyobb törökországi # 1489-ben, a törökországi Kayseri városának közelében látta meg a napvilágot a nagy török építész, Szinan. 50 éves korára ő lett a birodalom főépítésze. Összesen 364 építményt tervezett, beleértve több, kiemelkedő mecsetet is. A legismertebb az Isztambulban 1550 és 1557 között épített Szulejmanije mecset, melynek 26,5 m átmérőjű és 53 m magas a kupolája. Ez azonban nincs akkora, mint a Justinianus császár uralkodása alatt, Kr. u. 537 ben befejezett görögkeleti templom, a Hagia Sophia óriási téglakupolája, melynek 30,9-31,82 m az átmérője (kicsit ovális alakú) és 55,92 m magas. 1453-tan alakították át mecsetté.

A legnagyobb # A firenzei székesegyház (1420-36) Brunelleschi által épített kupolája 42 m átmérőjű és a legnagyobb, amit a rómaiak óta a nyugati világban építettek. Tervezésekor a klasszikus ókor legnagyobb kupolája, a római Panteon, inspirálta az építőművészt Számos új, építési technikát alkalmaztak felhúzásakor, mely az ókori Róma és a Közel-Kelet tudásán alapult, mint pl: könnyű, kettős héjazatot és átlós irányú téglafalazást.

A tökéletes félgömb # A Panteonhoz hasonlóan, tökéletes félgömbre sikeredett, első kupola 1502-ből származik és Donato Bramante Tempiettójához tartozik (a római Montoriónál található S. Pietro).

A világ legnagyobb, kultikus építménye # A 12. századi Kambodzsában épített, Angkor Wat-i templom-komplexum egyetlen óriási, gyönyörűen díszített homokkő szerkezet. Egy hindu istennek szentelték, később pedig, mint buddhista szentélyt használták. Az elkerített terület 1282 x 1476 m-es téglalap, 187,5 m széles vizesárokkal. A főbejárat kb. 198 m hosszú, és három, tornyokkal kiegészülő pavilonja is van.

A legnagyobb ziggurat # A valaha épített, legnagyobb ziggurat (az asszír ziggurati szóból, mely csúcsot, magasságot jelent) Kr. e. 1250 körülról származik, és Untas elámi király nevéhez fűződik. Choga Zanbili zigguratként szokták emlegetni. 30 km-nyíre van az iráni Hafte Tepétől. Külső alapja 105 x 105 m-es volt, és az ötödik "doboz" 28x28 m-es, majdnem 50 m-rel magasabban. A legnagyobb, fennmaradt az Ur-béli ziggurat (a mai Irak területén lévő Muquyyar), 61 x 45,7 m-es alapzattal. Kr. e. kb. 2113-től 2096-ig építették. Háromemeletes, a tetején templom van.

A legnagyobb templomok # A firenzei székesegyház (1296-1461) 149 m hosszú. Befejezésekor ez volt a világ legnagyobb temploma. Később felülmúlta a Szent Péter bazilika Rómában (1506-1614), mely 186 m hosszú - beleértve a 21,5 m-es oszlopcsarnokot is. Még ma is ez a világ legnagyobb temploma 22.067 m2-es teljes területével. A sevillai Santa Mariá de la Sede katedrálisnak (1420-1519), mely korai gótikus stílusban épült, 11.020 m2 a területe, és ezzel ez a legnagyobb alapterületű minden középkori templom közül.

A leginkább felújított bazilika # A régi, római Szent Péter bazilikát 326 körül építtette I. Constantinus császár annak a helynek a közelében, ahol Krisztus apostola, Szent Péter mártírhalált halt. Óriási, egyszerű épület volt - 60 m hosszú főhajóval. A bazilikát 1505-ben bontották le, hogy helyet csináljanak az új Szent Péter székesegyháznak.

A legnagyobb körtemplom # A római Santo Stefano Rotondót 468 körül építették, és még mindig a világ legnagyobb körtemploma.

A legszélesebb, boltíves terület # A spanyolországi Gerona székesegyház oldalhajó nélküli, 21,6 m széles főhajója (1312-től 1598-ig épült) minden európai épületet figyelembe véve a legszélesebb, boltíves alapterület.

A leggyönyörűbb # Felix Fabri barát, egy 1483-ban élt, német zarándok, a jeruzsálemi Szent Sír Templomot így látta: "gyönyörűbb, mint a világ összes, más temploma ahol Istent imádják". Úgy találta azonban, mint manapság eléggé sokan, hogy pontosan ez a sokoldalúság tette az egyházat "utálatossá és megbotránkoztatóvá is" "...Mindent összevéve, hét különböző keresztény gyülekezet találkozik ebben a templomban, melynek mind megvan a saját szektája, rituáléja, kórusa és mindez együtt a különböző, szörnyű eltévelyedésekkel, még a hit lényeges elemeit tekintve is".

A legveszélyesebb, építészmesteri teljesítmény # A portugáliai Batalha kolostorának káptalani gyűléstermét (1402-1557) boltívesre alakították, egy 20 m-es, négyszögletes bolthajtással. A munkát annyira veszélyesnek tekintették, hogy állítólag halálra ítéltekkel végeztették el.

A legnagyobb baleset # A moszkvai Kreml Uszpenszkij székesegyháza 1474. május 20-án összedőlt, mialatt az építőmunkások éppen a bolthajtásokat fejezték be. A székesegyház 45 x 38 m-es volt, falai 23,5 m magasak.

A legnagyobb # Az iráni Szamarrában található nagymecset. 847-ben kezdték építeni. Ez a valaha épített legnagyobb, ha az udvarát is figyelembe vesszük. Égetett téglából készült és szokatlan a kúpos kiképzésű minaretje. A mecset 235 x 154 m-es és egy több, mint egyötöd négyzetmérföldnyi (51.800 m2-nyi) ziyada (udvar) zárja körül.

A legnagyobb törökországi # Konstantinápolyban a mohamedánok 1453-as hódítása után építették fel a II. (Hódító) Mohamed nevét viselő mecsetet. 44 m magas volt és középső kupolája 26 m átmérőjű. (Ez a kupola később, egy földrengés során összeomlott.)

A következő században Szinan, I. (Fenséges) Szulejmán főépítésze, többször is megdöntötte ezt a rekordot. Az 1543 és 1548 között épített hercegi mecset 49,5 m magas lett, 26 m átmérőjű kupolával.

Kelet-Afrika # Kilwában (Tanzánia) található Pénteki Mecsetet 1430-ban kibővítették. Kelet-Afrikában az ájtatosság legszentebb helyének tartották.

A legnagyobb indiai mecset # A Szikander sah által 1374-5-ben építtetett Adina mecset volt Indiában a legnagyobb. Alapterülete 150 x 85 m, egy 120 x 39 m-es udvarral. A dongaboltozat 21 x 10 x 15 m volt. Az építmény alapzatához finoman kidolgozott bazaltfalazás elemeit használták fel. A bolthajtásokat és a kupolákat kicsiny, égetett téglából készítették. Itt találhatjuk meg első alkalommal Indiában az "ejtett" ívet, és az imaterem fölötti dongaboltozatot.

A legnagyobb oszlopos mecset # Indiában ez a ám a Gudzsarat állambeli Patanban található Adina Maszdzsidnak jár ki. Ulug Kán, Alaudin Kaldzsi kormányzója építtette, 120 x 99 m-es az alapterülete és mintegy 1050 oszlopot találunk benne.

A legnagyobb, fedett, föld alatti ciszterna # Közép-Perzsia sok részén mindennaposak a föld alatti ciszternák, és megtalálhatók sok mecset udvara alatt is. Ezeknek a ciszternáknak a legnagyobbika a Kámbáj Dzsámi Mászdzsid udvara alá épített. A mecsetet 1325 januárjában fejezték be.

A lemezelt boltív első, indiai alkalmazása # Az 1200-ban Kutb-ud-din Ajbak védnöksége alatt a herati Abu Bakr által épített Arhai-din-ka-Jhompura mecset mihrab-ja (imádkozófülkéje). A Delhiben 122.rrben emelt Kutb Minar nagy szentélyrekesztő falának felületi díszítése azonos az Arhai-din-ka-Dzsompuraiéval.

A legnagyobb # A spanyolországi Cordoba nagymecsetje volt a legnagyobb ilyen építmény a világon, bár a 15. századtóI napjainkig katedrálisként is használják. A 10.század vége felé fejeztlék be 21.942 m2-nyi területet foglal el.

A legnagyobb templom # A valaha épített, legnagyobb, kultikus építmény az Angkor Wat-i (várostemplom) Kambodzsában (a régebbi Kampucheában) helyezkedik el, 162,5 hektáron. A hindu istennek, Visnunak építtette 1113-50 között a khmer uralkodó, II. Szurjavarman. Városfala 1280 x 1280 m-es.

A legrégebbi faépítmény # A világ legrégebbi faépítménye a japán Narában található Horyu (Horyu-ji) pagoda, Chumanar kapuja és temploma. 670 körül kezdték építeni és 715-ben fejezték be. 100 éves hinoki fákból készítették gerendáit.

A legrégebbi, fennmaradt sztupa # A közép-indiai Sanchiban látható, 1. számú, Asoka-korabeli sztupa Kr, e. 250 körül épülhetett. A téglából készült, félgömb alakú halmot egy ernyőszerű tetődísz zárja le. Egy évszázaddal később, a Sungan periódusban (Kr. e. kb. 185-től 70-ig), a sztupát finom kőből készült falazatba foglalták, mely a félgömb átmérőjét 36 m-rel növelte meg. Nagyobb, és bonyolultabb tetődísszel egészítették ki. A sztupa körül finoman faragott kőkorlátok és kőburkolat díszelegtek.

A legnagyobb buddhista templom # Az indonéziai Jogjakarta közelében lévő Borobudur temploma a 8. században épült. 32,5 m magas.

A legjelentősebb buddhista hely Indiában # A közép-indiai Sanchiban a Kr. e. harmadik századtól a Kr. u. 6-7. századig terjedően rendkívül sokféle és nagyszámú emlékmű készült. Az első, ismert sztupákat Buddha és tanítványai elhamvasztott maradványainak befogadására emelték. A későbbi emléksztupákat fogadalmi objektumoknak építették.

A legnagyobb azték templom # A spanyol hódítások idején, az azték birodalom legnagyobb templomának címe Tenochtitlan és Tlatelolco kettős templomai (bizonytalan méretűek) és a cholulai Quetzalcoatl temploma közül valamelyiknek járt. Az utóbbihoz Mexikó egész területérőI zarándokoltak. 120 lépcsőn lehetett felmenni rá. Texcocóban a Huitzilopotchtli piramison 117 lépcső volt, és méretét tekintve ezután következett.

A legrégebbi japán templomkomplexum # Az Asukadera (ma Angion) templom kb. 24 km-nyire fekszik Narától. A hatodik század vége felé építették. A buddhizmus elterjedésének elsődleges központja volt Japánban.

A legnagyobb, ceremoniális célokat szolgáló központ az Újvilágban # A spanyol hódítások idején ez valószínűleg Teotihuacan lehetett. A mai Mexikóvárostól északkeletre emelték Kr. u. 600 körül. Közel 1,5 km hosszú és 1 km széles területet fog át. Ezután következik a Yucatan-félszigeten található Chichen Itza és a guatemalai Tikal, melyek fele akkorák sincsenek. A tenochtitláni, ceremoniális központ valószínűleg kb. 115 x 98 m-es lehetett.

A leggazdagabb inka templom # Az elbeszélések szerint az inka világ, és ennélfogva az egész félteke leggazdagabb temploma a curicanchai Nap-templom lehetett, a perui Cuzcóban. 122 m-es kerületét egy kert övezte, "ahol a föld aranyrögökből állt, és fortélyos módon ugyancsak aranyból készült kukoricaszárakkal volt beültetve". Aranytárgyakkal szinte zsúfolásig megtöltötték a belsejét, legalábbis a spanyol beszámolók szerint: "sok arany-, ezüst-, és smaragd edénnyel".

A legnagyobb és a legteljesebb, szent épületegyüttes # Indiában ez a dél-indiai Srirangaam Ranganatha temploma. A Chola időszakban alapították, és a 13., majd a 16. század során lényegesen kibővitették. Az építmény ma 63 hektár területen fekszik, és hét koncentrikus, magas fallal körülvett, négyszögletes, elzárt részbő1 áll. Mindegyik fal közepén tengely irányban átjárók vezetnek a legbelső szentélybe. A kapuk mérete a legbelső, szent területektő1 fogva nő -legnagyobb a legkülső. A város lakosságának java része a három legkülső területen belül épített házakban lakott. Üzletek helyezkedtek el a szent, központi rész felé induló főútvonalak mentén.

A kerámia legnagyobbmérvű alkalmazása # A kínai Nanjingot a 15. században felkereső látogatókat valószínűleg lenyűgözte egy csillogó fehér "porcelánpagoda". Yongle császár 1412-ben elhalt atyja tiszteletére építtette. Kilenc emelet magas volt, felületét teljes egészében porcelántéglák borították. Jungdezhenben tömegméretekben gyártották a császárí égetőkemencék.

A legnagyobb, észak-amerikai, ceremoniális központ # 1200 körül, az Illinois állambeli Cahokia hatalmas "Szerzetesek Dombja" kiemelkedő ceremoniális központnak számított. Úgy hiszik, hogy az általa szolgált, közeli városkát akár 40.000-en is lakhatták. A bizonyítékok azt mutatják, hogy még olyan messziről is ide utaztak sokan, mint pl. az Oklahoma és Észak-Karolina államban található Felső-tó. Ilyen központok léteztek Alabamában és Georgiában is. Hernandes de Soto hasonló halmokról számolt be, amikor 1539-42 során átszelte Amerikát. De 200 éven belül eltűntek a föld színéről ezeknek a tájaknak a lakói és az épületeik is.

"A leggyönyörűbb" # Amikor a nagy utazó, Ibn Battuta 1331-ban felkereste Kilwát (Tanzánia), úgy írt róla, mint az egyik legszebb és legelegánsabb városról, amit valaha is látott. Az idő tájt az építkezéshez elsősorban fát és nádat használtak. Később egy faragott korállból készült mecsetet és egy gyönyörű nyolcszögletű medencével pompázó királyi palotát is építettek. Kelet-Afrika egyik legbefolyásosabb középkori városállamának számított. Ez volt a monszunszeleket felhasználó aranykereskedők számára az elsődleges kitelelési pihenőhely, mielőtt a mozambiki partok felé indultak volna. 1505-ben a várost megtámadta egy portugál hajóraj: uralni akarta az Indiába vezető tengeri utat. A Délkelet-Afrikában használt első ágyú hatása minden képzeletet felülmúló volt. A keleti partvidék elsődleges kikötője azután Mombasa, majd később Zanzibár lett.

Az Újvilág legszebbike # 1519-ben, amikor az első spanyolok megérkeztek a mexikói Technotitlánba, az azték fővárosba, Hernán Cortés így írt róla: "Maga a város akkora, mint Sevilla vagy Cordoba... van ott egy kétszer akkora tér, mint a salamancai, mindenütt körös-körül árkádokkal, ahová naponta több, mint 60.000 ember jön adni-venni...".

A legkulturáltabb # A középkorban Róma hanyatlásnak indult: a pápákat száműzetésre késztette a viszálykodás és a csőcselék uralma, mely egyben korlátozta is a művészetek patronálását. A 15. században a város újból megerősödött. A pápa is visszatért a Vatikánba. Ezzel kezdetét vette Rómának, mint művészeti centrumnak a megújulása is. 1500-ra kiszorította Firenzét, az addigi kulturális központot. Michelangelo, Raffaelo és mások is Rómában telepedtek le. A művészeket a pápai udvar mellett, vonzották az ősi római épületek és szobrok is. Meg kell említenünk még a firenzei Donatellót és Brunelleschit.

Az első, nem itáliai látogató # A klasszikus művészet tanulmányozására Rómába 1508-ban érkezett, Jan Gossaert németalföldi festő. Utána Rómába özönlöttek északról a művészek, akik az 1500 után Európa-szerte divatbajövő, a klasszikusok által inspirált, itáliai stílusra törekedtek.

Az első, régészeti tanulmány # Roma instaurata (A felújított Róma) című könyvében, az itáliai tudós, Biondo Flavio (1392-1463) próbálkozott először az ókori Róma topográfiai rekonstruálásával. Más tudósok is alapoztak az Ő munkájára. 1519-ben a nagy festő, Raffaello nagyméretű ásatásokra tett javaslatot X. Leó pápának.

A leglenyűgözőbb épületegyüttes # Az Alhambra, mely a spanyolországi Granadában, a Darro folyó fölött szinte merőlegesen emelkedik, egy szúk platón. A 14. század elején fejezték be. Ez volt a Nászrid dinasztia székhelye. Teljes hossza 740 m, szélessége pedig 220 m. A Sierra Nevada hegyláncából vízvezeték segítségével vizet hoztak a városba. Mivel Granadát 1492-ben átadták Ferdinándnak és Izabellának, az Alhambra ma is úgy maradt fenn, mint a naszridok idején.

A reneszánsz várostervezés első példája # A II. Pius pápa számára a firenzei építész, Bernardo Rossellino 1458 és 1464 között átalakított egy toscanai falut, Pienzát. Ez volt az első "új város", mely az elméleti szakember és építész, Alberti Tíz könyv az építészetről című munkájában részletezett. Alberti elgondolásai az ókori római írásokon alapultak, elsősorban Ciceróén és Vitruviusén.

A legtökéletesebb rombolás # A mexikói azték várost, Tenochtitlánt, módszeresen földig rombolták 1521-ben Hernán Cortés parancsára. Oly tökéletes volt a rombolás, hogy alig találni létezésére bármiféle bizonyítékot is. A romok helyén várost építettek, a mai Mexico Cityt.

A leggyorsabb építkezés # Egy egész város leggyorsabb felépítését 1551 decemberében Oroszországban jegyezték fel, amikor egy hónap alatt megépült Szvijazszk. 1551 nyarán kezdődtek az előkészületek, erdős területen 200 km nyire északkeletre Moszkvától. 23.000 m3 faanyagot úsztattak le a Volgán egészen a Szvijaga folyó torkolatáig. Addigra már 150 hektárnyi építési területet előkészített, Iván Virodkov építész Rettegett Iván serege számára bázisként tervezte a várost. Megerősített falai (melyet 200.000 m3 földdel töltöttek ki), hét tornya, templomai, lakóépületei, raktárházai és egyéb épületei is voltak. A várost olyan ácsok fejezték be, akik szkorodomot építettek (előregyártott házakat - maga a kifejezés azt jelenti: gyorsan épített ház).

A legnagyobb vizesárok # A francia forrásokból felvázolt tervek alapján úgy tűnik, hogy a pekingi császári palotát körülvevő vizesárkok (lásd fentebb) 49 m szélesek voltak, és teljes hosszuk 3240 m lehetett. A város összes vizesárka 38 kmen kígyózott.

A legnagyobb, királyi palota # A middlesexi Hampton Court-melyet 1525-ben Wolsey kardinálistól szerzett meg VIII. Henrik-nagyrészt a király által és későbbi uralkodók révén lett kibővítve. 1,6 hektár területet foglal el a 270,7 hektár birtokból.

A legnagyobb, alátámasztás nélküli tetőzet # A Westminster Hall gót stílusú favázas fedélszéke - mely az egyelten, fennmaradt része a londoni Westminster palotának - egyike a világ legnagyobb, alátámaszhás nélküli tetőszerkezeteinek - 72 x 21 m-es.

Az utolsó és az első # Az utolsó, nagyobb, merőleges, gótikus mennyezet a VII. Henrik kápolnáé. 1498-ban épült London közelében VII. Henrik palotája, a Ríchmond palace, és ez volt az első, Angliában épített, itáliai reneszánsz jegyeket viselő építmény.

A reneszánszkor leggyönyörűbb palotája # E címért sok épület verseng. Az itáliai Urbino hercegi palotáját a 15. század végén alakíttatta át Urbino hercege, Federigo da Montefeltro "a reneszánszkor teljes emberének tökéletes hátteréül".

A legnagyobb termek # A firenzei városházán található, 1495-ben Cronaca (1457-1508) által tervezett Salone del Cinquecento volt akkoriban a legnagyobb terem: 53 x 22 m-es, és a 16. században 18 m magas volt. A Benedikt Ried (1493-1502) által a prágai várban épített Wladislaw terem több, mint 16 m széles. Ez a legnagyobb fesztávolság, amit bolthajtással íveltek át egy középkori, világi építményen.

A legnagyobb vadászkastély # A Loire-völgyi Chambord kastélyát (1519-47) I. Ferenc francia király számára építette az itáliai Domenico da Cortona. Látszólag vadászkastély, valójában óriási palota több mint 120 m hosszú impozáns homlokzattal.

A legészakibb ház # John o' Groats háza volt az angliai szárazföld legészakibb építménye. Állítólag egy holland volt, aki 1489-ben telepedett le Skóciának ezen a legészakibb nyúlványán.

Az első amerikai "bérházak" # A délnyugat-amerikai hopi és zuni népek kb. 1200 óta előre megtervezett falvakban éltek, hatalmas, teraszos házakban. Ezek közül a legnagyobbikban, mely Puebla Bonitában van, kb. 800 szobát találhattunk. 1000 ember is lakhatott benne. Ezeket az építményeket 1540-ben látták az odaérkező spanyolok.

A legnagyobb # Kína északon fekvő főárosa Beijing, (Peking) közepén található a császári palota (Gu gong). 960 x 750 m-es területet foglal el, 72 hektáron. Körvonalai a harmadik Ming-korabeli császár, az 1402-től uralkodó Yung Lo, általi építkezésből maradtak fenn. Az állandó átépítések miatt a falon belüli épületek java része sokkal későbbi.

A legmagasabb amerikai házak # 1540ben Coronado emberei házakat pillantottak meg az új-mexikói Matsaki faluban, melyek hét emelet magasak voltak. Ezeknek egy részét erődítményként alkalmazták: "a többieknél magasabbak és szinte fölibük tornyosulnak, a különböző emeletek, tetőzetének védelmére pedig rajtuk lőréseket meg nyílásokat helyeznek el".

Az első teaház Japánban # Japánban kínai zen buddhisták terjesztették el a tea ceremóniáját. "A Teázás Szokásának" nevezték, és 1472-re már rituális, művészi formát öltött. Olyan környezetet teremtettek a tér aszimmetriájával, a felület melegségével és textúrájával, hogy nyugodt állapotot lehessen előidézni, segítse a "lélekben egy felé való összpontosulást". A hozzávetőlegesen 7,5 m2-nyi, első teaház Yoshimasa sógun (1449-től 1474-ig uralkodott) otthonában, Ginka kudzsiban (az Ezüst Pavilonban) volt. A szobának a tea készítéséhez középen elhelyezett, beépített tűztere volt.

Az első múzeum # A Konzervatóriumot 1471-ben hozták létre a IV. Sixtus pápa (1471-84) által Róma város tanácsosainak adományozott, antik szoborgyűjteményből. A gyűjteményben megtalálható az összes, ókori szobor leghíresebbike: az etruszk nőstényfarkas és egy római bronzmásolat a Spinarióról (a tüskekihúzóról).

Az első, célzatosan épített múzeum # A Belvedere udvar, mely Rómában a vatikáni palota mögötti domboldalon helyezkedik el. 1505-ben kezdte építeni II. Gyula pápa számára a jónevű itáliai építész, Donato Bramante (a pápa egyébként patrónusa volt Michelangelónak és Raffaellónak is). Itt, gondosan díszített fülkékben nyert elhelyezést az újonnan felfedezett és nagyrabecsült, antik római szobrok pápai gyűjteménye, köztük az Apollo Belvedere és a Laokoón, melyek ma is láthatók a vatikáni múzeumokban. A műtárgyak ily módon való kiállításának elgondolása, valamint az általa például állított művészi eszmény rendkívül meghatározónak bizonyult.

Az Európába áthozott első, afrikai műtárgyak # Az afroportugál elefántcsontfaragványok voltak. Körülbelül 100 maradt fenn, javarészt sótartó vagy kanál formájában. Legtöbbjük a Sierra Leone-i Nomoli figurák stílusában.

Az amerikai művészet első, európai kiállítása # 1520-ban Brüsszelben állítottak ki mexikói, aranyból, ezüstből és tollból készített munkákat. A tárgyakat Hernán Cortés küldte V Károlynak. (Az egyes darabokról egykorú szemtanú beszámolója nem maradt fenn.)

Az első, reneszánsz kori építész # A firenzei Filippo Brunelleschi (1377-1446) az elsó olyan építész, aki tudatosan használta az ókori római épületek inspirálta formákat. Ügyelt az arányok matematikai rendszerére és az anyagok korlátozott alkalmazására is. A firenzei San Lorenzo templomban (melyet az 1462-as években fejeztek be), a klasszicizmus és a harmónia újszerű elgondolásait vezette be. Például szolgált Itáliában, majd pedig Észak-Európában. Észak-Európában feltehetóleg az első, ilyen jellegű épület az 1490 körülről származik: a franciaországi Moulins-ban a Beaujeu-i Anna Pavilon.

A legtöbbet utánzott # Andrea Palladio (1508-80) számos templomot, palotát, villát és középületet épített szülőhazájában, Venetóban (a Velence körüli területen) és fontos értekezést is írt a következő címmel: Négy könyv az Építészetről. Egyértelmű és klasszikusan elegáns stílusát - mely a szimmetrikus tervezés és harmonikus arányok bevonásával újította fel az ókori római elgondolásokat - könnyedén lehetett másolni. Hatása átitatta a nyugati világ későbbi építkezését, elsősorban Angliában és Észak-Amerikában.

Az első, reneszánsz kori épület # A Brunelleschi által 1419-ben tervezett firenzei lelencház oszlopcsarnokát tekintik a reneszánsz stílust magán hordó, első épületnek.

Az első, újkori építészrajz # Az 1415 körül a firenzei építész, Brunelleschi által felfedezett, lineáris perspektíva kidolgozása lehetővé tette, hogy egészen újszerű pontossággal tervezzenek. Az építészetet a méretarányosan felfektetett alaprajzok, keresztmetszetek és homlokrajzok bevezetése forradalmasította. Az építész és elméleti szakember, Alberti (1404-72) által írott Tíz könyv az építészetről (1452) ajánlja mindezt. Alkalmazásukra egészen kb. 1519-ig nincs semmiféle bizonyíték. Először a római Szent Péter bazilika számára az építész és festő, Raffaello (1483-1520) műhelyéből kikerült terveken jelenik meg.

A leggyönyörűbb # A Szentföldön, Jerikó kertjeit azok kiemelkedő szépsége miatt újították fel. Felix Fabri barát 1483-ban így írja le: "...amint a jerikói kertek száraz kőfalai között jártunk, megpillantottuk a leggyönyörűbb gyümölcsöskertet, ami létezhet. Az Elisha forrás által táplált patakok öntözik... Ezekben a kertekben sok, magas szikomorfát (egyiptomi fügefát) láttunk. Másfajta fák is nőnek ott - egyrészt gyümölcshozók, másrészt illatos szólok és sok-sok fügefa édes gyümölcstő1 roskadozva. Hasonlóképpen láttunk ott mindenfajta virágot, sokféle rózsát. Leírhatatlan illatokat szippanthatott be orrunk. Úgy tűnik, jobban nőnek ott, mint bárhol másutt a zöld, lágyszárú növények meg a zöldségfélék. Bármi is üti fel fejét az ottani talajban, rendkívüli módon gyarapodni kezd".

Az első perzsa kert Indiában # A nyugat-indiai Gudzsaratban, a szökőkutak, a vízesések és a hagyományos perzsa kert kifinomult elemeit alkalmazta az iráni Khurassanból származó kerttervező 1484-ben a Mahmud Bigarah szultán által alapított Champaner főváros külterületén, Halolban.

A legnagyobb # Az itáliai kertek voltak a 15. és 16. század során az összes európai kert közül a legmodernebbek és a legnagyobbak. Három lényeges része volt egy kellőképpen megtervezett kertnek: a bosco, vagyis a magas fákkal tarkított fás rész, szimmetrikus gyümölcsfasorokból alkotott gyümölcsös, az orto - kicsiny kert, ahol rendezett ágyásokban növekedtek a lágyszárú növények meg a virágok. A nagyobb birtokokon volt még prato, vagyis pázsit is. A művészet egyesült a természettel: előtérbe kerültek a formára nyesett bokrok, fák, nyitott kerti lugasok, barlangszerűen kialakított részek, dombok, labirintusok vagy útvesztők, fákból kialakított házak. Kedvelték a meglepetést szolgáló vízoszlopokat és az automatákat. Az egész térséget magasba nyúló, lugasszerű fal vette körül, melyen növényeket futtattak, az egyes részeket pedig mirtusz-, boróka- vagy puszpángsövények választották el.

Európa leggazdagabb, legpompásabb és egyben legékesebb kertje # A közép-itáliai Toscana nagyhercegének, Cosimo di Medicinek 1540 körül Tibolo által a Castello villánál épített kertje. Gyújtópontja Giambologna Vénusz szökőkútja volt, melyet egy labirintus által övezett, négyszögletes, központi kert közepén helyeztek el. Az ösvényeket ágaikkal teljesen összefonódó citrom- és narancsfák fogták közre. A citromterasz két lépcsőforduló segítségével megközelíthető sík rész fölé magasodott. A lépcsőktől a terep monumentális jelleget kapott. Ez a "barlang" híres volt az egy váratlan pillanatban működésbe lépő szökőkútjairól, kagylóhéjból épített mozaikjairól és állatszobrairól.

A "valóság/illúzió legkiválóbb megnyilatkozása" # Az 1480-as évek Japánjában, a Kyoto városbeli Ryoanji Száraz Tájkertjét emlegették így. Ez a fallal körülvett kert egy tengeri tájképet utánoz, melyet öt csoportba rendezett 17 szikla hoz létre. Közöttük fehér kavicsok borítják a földet, és azokat úgy rendezik el gereblye segítségével, hogy hullámokra emlékeztessenek. Az ötletes tervezéssel előidézett benyomás annyira tökéletes, hogy bármely alkotóelemének megzavarása csak gyengítené a kompozíciót. Bár sokan megpróbálkoztak már vele, soha senkinek nem sikerült felülmúlnia e kert hatását.

A leginkább a természethez kapcsolódó # A 15. század során, az ókori Róma példájától ösztönözve, nőtt az érdeklődés a vidék és a tájak ábrázolása iránt. Ennek eredményeként gyönyörű jeleneteket ábrázoló épületeket hoztak létre: pl. II. Pius pápa palotáját a toscanai Pienzában (1464). 1500 után pedig egyre több vidéki villa követte példáját. A természethez kapcsolódó épületek közül a legnagyobb hatással a Palladio által a 16. század közepe táján Velence környékén építettek voltak, mint pl. a vicenzai Villa Rotonda.

A legkedveltebb kivitelezés # A 16. század fordulóján Angliában leginkább a zárt kerteket kedvelték. A Gloucestershire grófságban Thornbury kastélyról 1520-ban kelt feljegyzések az udvarház kertjének rendkívül mindennapi elrendezését írják le. Magas, megerősített falak vették körül a kószálásra szolgáló kertet, a gyümölcsöst fakerítés övezte. A birtok határát vastag sövény meg árok jelölte ki. A körülzárt kert a korábbi kastélyból és megerősített uradalomból fejlődött ki. A kerti bútorzat is hozzá tartozott az egészhez. Ülőalkalmatosságként padok szolgáltak a rózsalugasok és az illatos pipitérrel beültetett, emelt ágyások között.

Az első, kisebb díszkert # Egy kisebb díszkert leírása és ábrázolása egy Francesco Colonna által 1467-ben Itáliában írott alkotásban fordul elő, melynek címe: Hypnerotomachia Poliphili (Poliphilus álombéli csatája). Először csak 1499-ben publikálták. Az összefonódó, csomós minta népszerű motívumnak számított a díszítőművészetek minden ágazatában, így megjelent az aprólékos gondossággal mintára vágott sövényekben és sétautak mentén is. A Hypnerotomachia egy álomkertrő1 szóló történet, mely Cythera (Kréta) szigetén található. A kertek fölött uralkodó, földi istenség otthona.

A leggyönyörűbb rózsák # 1483-ban, Felix Fabri barát, ez az Ulmból származó, német szerzetes, így írt a híres jerikói rózsákról: "...még az isteni bölcsesség is egy bizonyos rózsához, a jerikóihoz hasonlitja magát, tudniillik az a leggyönyörűbb. Valójában ezek a rózsák tényleg szerfelett szépek és szépségükkel szinte vonzzák a tekintetet. A levegőt mindenütt betöltik illatukkal, érintésük rendkívül kellemes. A beteget képesek meggyógyítani tiszta mivoltukkal. Színük hatására felderül a gyászoló is. Még a legkomolyabb férfiak sem tudják megállni, hogy ne csodálkozzanak rájuk. Szépségükkel szinte előre megmintázzák a paradicsomi ragyogást. Egy ilyen rózsának több, mint száz szirma van."

A leghíresebb kínai kert # A 14. század közepétő1 a 15. század közepéig terjedő Ming korszakban, legkiemelkedőbbnek a Wen Cheng-Ming tudós-művész által tervezett kert számított. Wennek az ideális kertrő1 alkotott elképzeléséhez hozzá tartozott egy kerti pavilon is, a hatalmas tóvá kiszélesedő, kicsiny tavacska mellett, mely végül valamiféle földöntúli hegyvidék lábáig nyúlt. Egy kertben akarta megteremteni a természet teljességének hatását. Az uralkodó dinasztia elnyomó jellege miatt sok nemesember visszautasította a közhivatali szolgálatot, és életét inkább a művészeteknek szentelte. A kínai tájképfestés és a kertészet annyira összefonódott, hogy egyiket a másik nélkül nehéz elképzelni.

A leghíresebb francia kert # Rouen érseke, Georges d'Amboise kardinális, 1502 és 1509 között építtetett magának egy kertet Gaillonban, a Szajna folyóra néző teraszon. Négy, négyszögletes ágyást alakítottak ki rajta, virágokkal, gyümölcsfákkal és valamilyen figurát utánzó, nyesett puszpáng- vagy rozmaringbokrokkal. Az egyik ilyen négyszög Franciaország címerét mutatta, a másikat pedig útvesztőként rendezték el.

Az első üvegház Franciaországban # XII. Lajos és felesége, Bretagne-i Anna, a franciaországi Loire völgyében, 1499 és 1515 között Blois-nál hatalmas, kétszintes kertet építtetett. Korabeli írók nem mulasztják el megemlíteni a sokféle gyümölcsöt meg zöldséget. és a kis hordókban elhelyezett narancs- meg citromfákat. Feltehető1eg ez volt az első, francia üvegház.

A legnagyobb mór kert Spanyolországban # Az eredeti, sevillai, 12. századi alkotás, az Alcazar (kastély) megsemmisült és a 14. században építették újjá mór építészek. Kertje a legnagyobb, fennmaradt kert, ami a mór tervezést megőrizte.

Az első, mesterséges kert # A régi, kínai feljegyzések említést tesznek egy Maolingból való gazdag ember által építtetett kertről, mely feltehetőleg már a Krisztus utáni első században létezett. 2,4 km volt keresztben. Mindenfelé a sok patak vize bugyogott, ezenkívül találhattunk ott egy 30 m magas, sziklákból felépített dombot is. Az ilyen, mesterséges kertek népszerűek voltak Kínában. Olyanról is szó esik, melyben volt egy fából készített hegyutánzat is, barlangokkal meg hegycsúcsokkal. Ez utóbbit szintén fából készítették.

A medencével ellátott kert # A kínai Jiangsu tartományban 1502-21 között a visszavonulása alkalmából egy udvari tisztviselő számára épített Zhuo Zheng Yuan-t tekintik "a medencével ellátott kert lényegi megtestesülésének". Egymással összeköttetésben lévő medencékbő1, szigetekbő1, hidakból és patakokból állt. Az építményeket az "átvett látképek" elvén rendezték el, így, ha a kertben mozgunk, az egyes tájképek mindenfelől az ember gyönyörűségére szolgálnak.

A zen művészet legkiemelkedőbb korszaka Japánban # A Muromachi korszakban (1392-1573) a zen shógunok mindenben "az adózástól a teáig" a szerzetesek tanácsaira hagyatkoztak. A zen vonzereje a harcosok számára azon tulajdonságaiban rejlett, melyek a legjobban megférnek a katonai beállítottsággal: az akaraterő erősítése, a jellemfejlesztés és önmegvalósítás hangsúlyozása. A zen volt a leginkább ösztönös és intuíción alapuló vallás, ennélfogva a legkevésbé racionális és intellektuális. A zen valláshoz kapcsolódó, legnagyobb épületek a meditációs célra tervezett kertekben épített templomok. Ebbő1 az időszakból a leghíresebb a kyotói Daitokuji, ez a hatalmas templom-komplexum. A kertben nincsenek virágok, így minden évszakban ugyanolyan.

Az első fennmaradt botanikai kert # A botanikai kerteket eredetileg orvosságoskerteknek tervezték-melyek egyetemek orvosi fakultásaihoz tartoztak. A növényeket gyógyászati anyagok előállítására termesztették. A legrégebbi, fennmaradt botanikai kertet 1542-ben hozták létre az itáliai Páduában.

A legrégebbi # Az ívépítést már Kr. e. 3200 körül értették a sumérok. Találunk Kr. e. 2650-ből származó, egy nílusi hídra történő utalást.

A világ legöregebb, fennmaradt, időpont szempontjából meghatározható hídja a törökországi Szmirna (ma Izmir) kőlapokból épített, egyetlen ívvel kialakított hídja a Meles folyó fölött. Ez Kr. e. 850 körülről származik.

A dartmoori és exmoori csapóhidak, úgy gondolják, történelem előttiek, bár bizonyosan egyiket sem lehet az időben elhelyezni. Hatalmas, gömbölyű kövekre helyezett, nagy kőlapokból készültek.

A legrégebbi kőboltív # A világ legrégebbi, ismert, szegmenses ívhídja a kínai Hopehben, Chao-hsiennél található Anchi híd, melyet Kr. u. 605-I6-ban építettek. Lapos koronája (mely csak 7 méternyit emelkedik fel 37 m-es fesztávja során) az 1500-as évek előtt Európában megoldhatatlannak számított.

A leghosszabb, egynyílású ív # Az itáliai Veronában található Ponte del Castelvecchio 1352-56-ban épült. Három nyílású, melyek közül a legnagyobb 49 m hosszú és 13,7 m emelkedésű. A középkori, szelvényes ívű hidak közül a legmerészebb az észak-itáliai Trezzónál az Adda fölött húzódó híd, mely 1370-tól 77-ig épült. Egyetlen ívből áll, mely 72 m hosszú és 21 m magasra szökken. A hidat 1417-ben az ellenségeskedések során szándékosan megsemmisítették, a támaszpillérek azonban fennmaradtak.

A legnagyobbak Kínában # A kései Ming-korban, Xie Zhaozhi, a kínai születésű, és különféle jellegű művek szerzője írta: "a birodalom minden hídja közül a legnagyobb a Fujian tartományban, egy időnként megáradó öböl fölött átívelő, Luoyang híd. Oly módon lép át szinte a tengeren, hogy ezzel valószínűtlenné teszi, hogy ember keze munkája építette volna fel". A híd, a beszámoló szerint, 1097 m hosszú és 3 m széles volt. Egy, időnként igencsak megduzzadó öböl fölé építették, és amikor a dagály keményen tombolt, "szinte nem tudta az ember megtartani az egyensúlyát rajta".

A leghosszabb # A közép-iráni Arradzsan városának közelében a Tab folyó fölött Kr. u. 400 körül építettek egy 1500 m hosszú kőhidat. Európában, a híres avignoni hidat 1177-ben húzták fel. 30 m-nél is hosszabb nyílásokból építkezik. A híd teljes hossza 914 m volt. A régi London Bridge teljes hossza 282 m volt. Húsz ív tartotta. Ezek durván félkör alakúak voltak és 19 mesterséges szigeten támasztották alá. Ez annyira korlátozta a csatornát, hogy apálykor és dagálykor a folyó tulajdonképpen zuhogók formájában vágtatott át közöttük.

A legmagasabb, falazott boltív # Az iráni Kuzisztán tartományban, Alsó-Iraktól keletre, ahol a Karura folyó egy szurdokon fut keresztül, a víz szintje fölött 75 m-rel átívelő, hatalmas kőhidat építettek Kr. u. 700 körül Egyetlen ívből állt, köveit ólomba ágyazott vaskampók tartották össze. E híd maradványai még ma is láthatók.

Az inkák által épített leghosszabb # A dél-amerikai terepeken az inkák hatalmas úthálózatának sok hídra volt szüksége. Evégett az inkák különböző hídépítési technikáikat fejlesztették ki. A legegyszerűbb a kötélhíd volt (nem egyéb egy vízmosás fölött áthaladó kenderkötélnél). Ezt a kötelet egészítették ki egy darab fával a fából készült függőhídnál. Az utazó erre erősítette rá magát, majd áthúzódzkodott. A függőhidat a szakadék vagy folyó mindkét oldalán elhelyezett oszlopokra vagy kövekre erősített rostkötelekbő1 készítették. A négyköteles hídnak még egy nádból alkotott padlója is volt a két alsó kötél között. A hajóhidakat tutajokra fektetett gyékényekbő1 alkották. A leghosszabb valószínűleg a perui Cuzco közelében Uranmarcához vezető úton a Vilcas, más néven Pampas folyón áthidaló volt. Az odalátogató spanyolok 110 m hosszúnak becsülték, és elég széles volt hozzá, hogy akár két lovas is áthaladhasson rajta egymás mellett. A Curahuasi Apurimac folyó fölötti, még híresebb Huaca-chaca (Szent Híd, melynek környéke adta a díszletet A San Luis Rey hídja [Szent Lajos király hídja]című regényhez és filmhez egyaránt) 76 métert fogott át, olyan vastag kábeleken, mint egy férfi törzse, és mindezt 38 m-rel a hegyszoros fölött.

Lenyűgöző hídalapozások # A párizsi Notre-Dame híd eklatáns példája a betonból készült alapozás tartóssága. Ezt a kőhidat 1507-ben építették egy középkori fahíd pótlására. Alapozása habarcsból készült, melyet a folyóágyba bevert cölöpök tetején helyeztek el. Olyan jól bevált, hogy 350 évvel később, amikor a hidat újjáépítették, megint felhasználták.

Az első vashíd # Kína, a vasgyártási technológia elsajátításával, a világon elsőnek tudott vasláncos függőhidat építeni sok, örvénylő folyó és hegyi szakadék fölé. Ezek közül az egyiket a Yunan tartományban lévé Baoshannál a Mekong folyó fölött helyezték el, majdnem 60 m-es fesztávval. Eredetileg bambuszkábelekből állt, de 1470 körül egy Wang Huai mérnök kicserélte vasláncokra. Egy kortárs költő így beszél róla: "vasból szőtt, magányos fonal, amely egyenesen az égbe vezet". (A kínaiak a Kr. e. első évezred elejétől fogva készítettek már ilyen hidakat; még vagy 300 évbe tellett, mire az első, forgalmat is elbíró, függőhidat megépítették Európában).

A leghosszabb ókori # Az ókori vízvezetékek legnagyobbika a tunéziai Karthágó vízvezetéke, mely 141 km hosszan nyúlik Zagouan forrásaitól egészen Dzsebel Dzsugarig. A rómaiak hozták létre, Hadrianus (Kr u. 117-38) uralkodása alatt. Akkori kapacitása, a becslések szerint, napi 31,8 millió liter lehetett.

A franciaországi Nimes közelében Kr. u. 19-ben épített, háromsoros római vízvezeték, a Pont du Gard, 48 m magas.

A legnagyobb lépcsős kút # A lépcsős kutak őshonos építménynek számítanak a nyugat-indiai Gudzsaratban. Lépcsősort kapcsoltak a kútaknához, így le lehetett menni egészen a víz szintjéig. A nagy, talajszint alatti mélységek hűvös és csendes menedéket nyújtottak, miközben sok ember kereshette fel egyszerre a vizet.

A rudabai lépcsős kút a 15. század során épített legnagyobb. Kb. 32 km-nyire található Ahmadabadtól, Adaladzsnál, egy helyi törzsfő felesége építtette jótékonyságból. A kúton olvasható felirat közli, hogy 1499-ben fejezték be.

A legrégebbi # A világ legrégebbi, a régészek szerint Kr. e. 4000 körülte datálható csatornáinak maradványait az iraki Mandali közelében fedezték fel.

Angliában a legrégebbi csatornákat még a rómaiak vágták. Közép-Angliában, a Lincoln és a Torksey-nál található Trent folyó közötti, 17 km-es Fossdyke csatornát Kr. u. 65 körül épftették és 1122-ben kitisztították. Még ma is használják.

A legnagyobb csatorna a mohamedán világban # Irakban a hatalmas Nahrawan csatorna öntözött minden földet Samarra fölöttől egésze a Bagdadtól déli irányban kb. 160 km-nyíre elhelyezkedő területig, a Tigris folyó keleti partja mentén. Teljes hossza kb. 320 km lehetett.

A legmélyebb qanat # Irán keleti részén található és forrásánál 328 m mély. A qanat-ok majdnem vízszintes vezetékek, melyek a hegyi lejtők törmeléke között található, föld alatti, vizet tartalmazó rétegekből vezetik a vizet a völgybe. A qanat-ok általában 7,6-45,7 m mélyek és 0,9-1,5 m szélesek. Kb. 80 m-es térközönként függőleges aknák nyúlnak be a qanatok-ba, szellőzés és a hulladék eltávolílása céljából. Iránban találhatták fel, ahonnan aztán mindenütt elterjedt a mohamedán világban, majd azon túl is. Több, mint 2000 éve használják már. Ez biztosítja Irán vízellátásának java részét. Ezek a rendkívüli, mérnöki munkát dicsérő alkotások néha 20 km-nél is hosszabbak voltak, és olyan lejtésűek, hogy a víz minimális károkozás mellett folyt bennük.

Az első kamrás zsilip # A zsilipek és az egyszerű elzárószerkezetek története egészen a 14. századi holland tervezőmérnökökig nyúlik vissza. A kamrás zsilip elgondolása 1480-ban Leonardo da Vinci nevéhez fűződik. Megoldotta annak problémáját, hogyan lehet vízi járműveket átjuttatni egyik bögéből a másikba (böge = átlátható folyamszakasz).

Az első, mozgatható zsilipkapuk # A tárakapuknak nevezett első, nyitható zsilipkapuk Leonardo da Vinci nevéhez fűződnek, akit 1498-ban Milánó első mérnökének neveztek ki. A San Marco hajózsilipről készített rajzain támkapuk látszanak. A közönséges vagy egyensúlyzsilipnél (a 900-as évek kínai találmánya) az első kapuk függőlegesen emelkedtek fel. Öt év alatt, amíg Milánó csatornáival volt megbízva, Leonardo a modemkori csatorna több jelentős alkotóelemét is feltalálta. Ikerkapuk, kővel bélelt kamra, felülről szabályozható lapátnyílásokkal ellátott támkapuk, csörlő és lánc alkalmazása a kapuk nyitásához. Bár felhasználta mások felfedezéseit, szerepe akkor is figyelemre méltó a csatornaépítés technológiája fejlesztésében.

Az első, oldalirányú csatorna # Európában a folyóval párhuzamosan futó, első csatorna az itáliai Bereguardo Canal. 1452 és 1458 között építette Bertola da Novate mérnök, Milánó hercege számára; 19 km-es volt.

A legkorábbi, ismert, észak-amerikai öntözőrendszer # A mai Új-Mexikó és Arizona területén élt népek már jóval a 15. század előtt öntözték földjeiket. A szakértők úgy látják, hogy pl. az arizonai Salido völgy lakosai legalább 100.000 hektár termőterület öntözését szabályozták. (Az öntözőcsatornák és árkok maradványait is megtalálták ugyanebben a körzetben.)

A legkorábbi # A legkorábbi, ismert gátakat a jordániai Jawanál fedezték fel. A kőfelületű földgátak Kr. e. 3200 körül épülhettek.

A legkorábbi, mohamedánok által épített # Kr. u. 677-ben épült Taifnál, az Arab-félszigeten. A mohamedánok az azokon a területeken élt elődeiktől örökölték a gátépítés tudását. A 7. és 8. század során hódflották meg Spanyolországot, Észak-Afrikát, Egyiptomot, Szíriát, Arábiát, Iránt, Mezopotámiát és Közép-Ázsiát is. Különösen jelentős volt a római mérnökök példája. A mohamedánok később számos szempontból tökéletesítették a gátak építését.

A leghosszabb európai # Cordobánál a Guadalquivir folyó fölötti gát a 10. században épült; 420 m hosszú volt. A vízenergia hasznosítására hozták létre. Folyásirány szerint alatta helyezkedett el három olyan malomház, melyek mindegyike négy malomból állt. Ezek őrölték folyamatosan a gabonát a középkor során mindvégig Cordoba számára: (A malomházak, persze berendezésük nélkül, ma is állnak még.)

A legkorábbi, íves gát # A mongolok Kr. u. 1300 körül építettek az iráni Kum közelében egy fuss gátat. 26 m magas volt, 55 m hosszú, kb. 5 m-es koronavastagsággal. Görbületi sugara 38 m lehetett. A keresztény Spanyolországban és Európában másutt is, kb.1420-tól kezdve építettek íves gátakat.

Az első, melyet vízenergia hasznosítására építettek # A mohamedánok úttörők voltak a gátak vízenergia szempontjából való alkalmazása terén. Ezek közül is az első az iráni Kur folyó fölött, Siraz és Perszepolisz között épült, Kr. u. 960-ban. Habarcsba ágyazott falazóblokkokból állt, és ólomba ágyazott vaskampókkal erősítették meg. Mintegy 9 m magas lehetett, 75,25 m hosszú és elég széles, hogy két lovas elférjen egymás mellett rajta. Tíz noria (vízemelő berendezés) és 10 malom helyezkedett el a gát alatt. A duzzasztott csatornákba vezették a vizet, és 300 falu öntözését látták el vele.

A legrégebbi iszaptalanító zsilipek # Az iszaptalanító zsilip is mohamedán találmány. Sok, spanyolországi, mohamedánok által emelt gátnál látjuk, hogy a gát a folyó egyik oldalán épített falhoz illeszkedik, mely kb. 20 m-nyire terjed ki folyásirány szerint lefelé. E fal és a folyópart között, a folyó egy részét elterelték az öntözőcsatoma torkolatába. A falba rendszerint két zsilipet építettek. Ezek kettős célt szolgáltak. Lehetővé tették a fölösleges víz visszaterelését a folyóba; alkalmanként pedig mindkettőt teljesen ki lehetett nyitni. Ezzel lehetett iszaptalanítani a csatorna szájához közelítő vízmennyiséget. Rendkívül lényegesek voltak ezek a tisztítózsilipek. Az iszap a gátak fölött gyűlt össze, onnan kellett eltávolítani. Ezeket a zsilipeket a későbbi, spanyol gátaknál nagyobb mértékben alkalmazták.

Az első víztározó gátak # Az első, leginkább lenyűgöző gátat spanyol, keresztény mérnökök építették 1260 körül I. (Hódító) Jakab uralkodása idején. A gát Zaragozától délre, mintegy 40 km-nyire található az Aquasivas folyón, az Almonacid tározót képezi. Kb. 30 m magas, ugyanilyen széles és 104 m hosszú.

A legtovább működő # A spanyolországi Valencia tartományban a Turia folyón, nyolc, mohamedánok által épített gát még ma is üzemel. Ezeknek, az öntözési célból tervezett gátaknak alacsony a keresztszelvénye és rendkívül tömör az alapozása, így ellen tudtak állni a veszélyes, hirtelen árhullámnak már több mint 500 éve. A gátak és a hozzájuk kapcsolódó csatornák még mindig vízzel látják el a valenciai rizsföldeket.

A leghosszabb szobor # Az afganisztáni Bamijan közelében találhatók a fekvő Szakja Buddha maradványai, Bevakolt terméskőből építették. Kb. 305 m hosszú volt és úgy gondolják, hogy a Kr. u. 3. vagy 4. századból származhat.

A leghosszabb fal # A kínai nagy fal 3460 km hosszan nyúlik. Ch'in Shih Huang-ti (Kr. e. 221-210) uralma idején fejezték be. 2860 km-nyi elágazása is van. Magassága 4,5-től 12 m-ig terjed, vastagsága eléri a 9,8 m-t is. A pohai öbölnél lévő Shanhaikuantól egészen Yumenkuanig és Yangkuanig terjed. A 16. századig folyamatosan javították.

Angliában a római kori falak közül a leghosszabb a 4,5-6 m magas Hadrianus fala, amit Kr. u.122-26-ban építettek. 118 km hosszan szeli át a Tyne-Solway földnyelvet, a cumbriai Bowness-on-Solway-től a Tyne and Wear-i Wallsend-on-Tyne-ig. Kr. u. 383-ban adták fel.

A legügyesebben faragott # A perui Cuzcóban található Hatrun-rumiyoc palotába építették be azt a híres tömböt, melynek felületén 12 derékszög található. Van egy másik, három dimenzióban, 35 sarkot tartalmazó kő is, azt a Machu Picchunál használták fel.

A legértékesebb # Leonardo da Vinci (meghalt 1519-ben) három festményét egy milánói, 1525-ben kelt leltár az akkori kor legértékesebb festményei között említi meg. A Mona Lisa, vitathatóan ugyan, de a valaha festett, egyik leghíresebb portré, értéke 100 scudi volt. Ugyanennyire taksálták a Szűz és a Gyermek, Szent Annával című képet (mindkettő a párizsi Louvre-ban található). Még értékesebb volt a Léda, ez a mitológiai tárgyú festmény, ami sajnos elveszett, és csak másolatokból ismert. Ezt 200 scudira becsülték, vagyis annyit ért, mint tulajdonosának háza.

A legnagyobb oltárkép # A hatalmas oltárfal - mely kitölti a spanyolországi Salamanca régi katedrálisának egész apszisát - 53, Krisztus életét ábrázoló táblaképet tartalmaz, finoman munkált, aranyozott keretben. Afirenzei Nicolas Florentino munkája. 1445-ben fejezte be a művész, amikor szerződésben vállalta, hogy megfesti fölötte az Utolsó ítélet freskóját.

A legnagyobb # A spanyolok odaérkezte előtt az Újvilág legnagyobb műalkotása - vagy legalábbis az ott lakók leleményességére utaló alkotása- ez a hatalmas, vonalakból, spirálokból és alakzatokból álló hálózat, amit Nasca vonalak néven ismerünk. A földre rajzolták, a Palpa és Ingenio folyók fölötti fennsíkokon található Peruban. Mintegy 97 km hosszú felületen, több mérföld szélességben húzódik. Néhány hatalmas, figurális kompozíciót tartalmaz, pl. madarakat és majmokat. E minták készítésének időpontja és célja ismeretlen.

Az egyházi művészet és a képrombolás # Észak-Európában a legtöbb művészet egyházi jelleget hordozott és 1500-tól kezdve komoly mértékben terjedt. Például Zürich-ben a század első 18 évében megkétszereződött. A protestáns reformáció krízise - mely megosztotta a keresztény egyházat-jelentkezett a művészetek terén is. Luther a római Szent Péter bazilika építésére fordított pénzösszeg miatt keményen kritizálta a katolikus egyházat. A protestáns mozgalom részérő1 a legtöbb kritikát azért kapták az egyre realisztikusabb, vallási tárgyú festmények és szobrok, mert az egyszerű emberek úgy kezelik ezeket a tárgyakat, mint valóságos dolgokat. A század második évtizedében a műalkotásokat kezdték szétzúzni vagy elégetni, sokszor a szentek úgynevezett csodatévő relikviáival egyetemben. Zürich volt sok közösség közül az első város, mely ily módon "megtisztította" templomait. Bázelt a képrombolás (bálványtörés) szinte a polgárháború szélére taszította. 1529 februárjában, a képrombolók minden képet eltávolitottak a katedrálisból és a legtöbb templomból, hamvazószerdán pedig, mindet elégették a város főterén.

A legnagyobb veszteség # Angliában a reformáció nagyobb veszteséget okozott az ország történetében, mint bármely más, egyéb tényező. 1538-ban, VIII. Henrik elrendelte a kolostorok bezárását és eladását is. Az ily módon szabad prédává vált ingóságok között találjuk a leghíresebb szentélyekből származó aranyat és ékszereket is. Viszont senkinek az égvilágon nem volt semmi haszna a festett üvegablakokból, a szobrokból és egyéb tárgyakból. Ezeket összetörték vagy elégették. Megsemmisült sok kézirat is, sokat viszont egyszerűen megváltoztattak. Az imakönyvben megkövetelt, legjelentősebb változás az volt, hogy kiiktatták a canterburyi Szent Tamást a szentek naptárából.

A legnagyobb ikon # Valószínűleg a görög származású Teofánész készítette tanítványai segítségével 1399 körül azt az ikont, melyet Mihály Arkangyal cselekedetei-ként emlegetnek. 235,5 x 182 cm-es volt. Moszkvában a Mihály Arkangyalról elnevezett székesegyház védő ikonja volt a Kremlben. Az Arkangyalt mint a katonák védőszentjét és patrónusát, az angyali gyülekezet vezérét, és egyben a kereszténységnek a pogány hordák elleni védelmezőjét tisztelték.

A legnagyobb külföldre szállított műtárgy # A Hugo van der Goes által alkotott, Portinari triptichon (szárnyas oltárkép) Hollandiában készült a firenzei Tommaso Portinari rendelésére. (s egyébként Flandriában a Medici bank Bruges-i fiókjának volt a vezetője.) A firenzei családi kápolna oltárára szánták. 1483-ban szállították Itáliába. 253x586 cm-es méretével ez a legnagyobb, még ma is létező, korai németalföldi triptichon. Firenzében 16 hordárra volt szükség, hogy átvonszolják a városon a San Egidio templomig.

Az első művészettörténész # Az itáliai művész, Giorgio Vasari (1511-74) írta 1550-ben kiadott és 1568-ban javított könyvében - melynek címe: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete - a reneszánsz kori művészet első, leíró jellegű és kritikus beszámolóját. Talán ez a legjelentősebb mű, mely a művészet történetével foglalkozik. Forrásértékű hasznossága és rendkívüli hatása ebben a témakörben figyelemre méltó.

Művészeti teoretikusok # A reneszánsz kori Itáliában újra megfogalmazódott a művészet kritikus, tudományos magyarázata, melyet az ókori Róma óta figyelmen kívül hagytak. A firenzei születésű Leon Battista Alberti (1404-72) nagy hatású könyveket írt a festészetről (1435), szobrászatról (1463 körül) és az építészetről (1452). Ezeket számos további, elméleti munka követte. Például Leonardo da Vinci jegyzetkönyvei (1452-1519), Vasari műve, az Életek (1511-74). A bolognai építész, Serlio (1475-1554) 1537 és 1551 között íródott, valamint az észak-itáliai építész, Palladio (15080) 1570-ben publikált, jelentős építészeti értekezései terjesztették el világszerte az építészet nyelvezetét.

A legjelentősebb művészeti központ # Róma, a középkori hanyatlása után, a 15. században stabilizálódott. A pápaság visszatért a Vatikánba. Róma, mint művészeti központ is megújult. Vonzotta a városon kívülről jött művészeket. Az 1500-as évekre olyan, kiemelkedő óriások is megtalálhatók ott, mint Michelangelo, Raffaello és az építész, Bramante, akiket a pápák alkalmaztak. A művészeket az ókori Róma épületei meg szobrai is vonzották. Elsők között volt a 15. századi firenzei Donatello és Brunelleschi. Róma később az északról jött művészek zarándokközpontjává lett. A Rómát felkereső első, nem itáliai művész 1508-ban Jan Gossaert németalföldi festő volt.

A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK

ORSZÁG NÉV IDŐPONT FOGLALKOZÁSA

Kína................... Wu Weil..................................... 1458-1508.......... festő

Németalföld....... Hieronymus Bosch.................... kb. 1450-1516.... festő

Pieter Bruegel (idősebb)............ 1525-1569.......... festő

]an van Eyck............................. kb.1389-1441..... festő

Hugo van der Goes................... kb 1435-1482..... festő

Quintin Metsys.......................... 1466-1530.......... festő

Hans Memling.......................... 1430-1494.......... festő

Rogier van der Weyden............ 1400-1469.......... festő

"Németország". Albrecht Altdorfer..................... kb.1480-1538..... festő, réz és fametsző

Lucas Cranach.......................... 1472-1553.......... festő

Albrecht Dürer.......................... 1471-1528.......... festő, réz és fametsző

Hans Holbein (idősebb)............. kb.1460-1524..... festő

Hans Holbein (ifjabb)................ 1497-1543.......... festő

"Itália".............. Leon Batrista Alberti................ 1404-1472.......... építész, író

GiovanniBellini......................... 1428-1516.......... festő

Sandro Botticelli........................ 1444-1510.......... festő

Bramante da Urbino................. 1444-1514.......... építész

Benvenuto Cellini..................... 1500-1571.......... szobrász, ékszerész

Filippo Brunelleschi.................. 1377-1446.......... építész

Antonio da Correggio............... 1494-1534.......... festő

Luca Della Robbia.................... 1397-1482.......... szobrász

Donatello................................... 1386-1466.......... szobrász

Piero della Francesca............... 1426-1492.......... festő

Domenico Ghirlandaio............. 1449-1494.......... festő

Giorgione da Castelfianco........ 1477-1510.......... festő

Andrea Mantegna..................... 1431-1506.......... festő

Michelangelo Buonarotti.......... 1475-1564.......... építész, festő, szobrász

Andrea Palladio........................ 1518-1580.......... építész

Pieho Perugino......................... 1446-1524.......... festő

Raphael of Urbino.................... 1483-1520.......... festő és építész

Tiziano....................................... 1477-1574.......... festő

Giorgio Vasari........................... 1474-1511.......... művészettörténész

Leonardo da Vinci.................... 1452-1519.......... festő és szobrász

A legújabb technika # Egészen 1400 körülig, a táblaképeknél alkalmazott anyag a tojástempera volt. Ezt vízzel hígított tojássárgájából készítették. Azt tartják, hogy az olajfestést a németalföldi Jan van Eyck (meghalt 1441-ben) találta fel, illetve új olajfestési módozatokat fejlesztett ki. Az olaj lassú száradása és fénytörő tulajdonságai tették lehetővé a színek szövevényes elegyítését és rétegben történő elhelyezését. Így olyan tónushatásokat lehetett kialakítani, amitől aztán a festmények még élethűbbek lettek. 145 re, ez a nagymértékben kifinomult technika, melynek van Eyck az utolérhetetlen interpretálója már szinte szabványosnak számított Hollandiában és Észak-Európa egyes részein. Németalföldi hatásra, a 15. század vége felé fokozatosan elfogadták Itáliában is ezt az eljárást. Legkiemelkedőbb képviselői közé tartozott Leonardo da Vinci, Piero della Francesca és Raffaello. 1550-re már az olaj volt Európában a táblaképfestés elsődleges anyaga.

Szerencsétlen kísérletek # Leonardo da Vincinek a milánói Santa Maria delle Grazie zárdában elhelyezett Utolsó vacsora (kb.1495-97) című freskója olajat és lakkot tartalmazó, a hagyományokkal szakító közeg alkalmazásával készült. 1517 re már a tönkremenetel jelei jelentkeztek rajta. Azóta legalább hatszor restaurálták, így aztán a leggyakrabban restaurált festmény. Egy másik, ugyancsak Leonardo által készített freskó, a firenzei városházán található Anghiari Csata (1505-06). Az ókori római alkalmazás szerint viasz felhasználásával készült. Egyik része túl sötétre száradt, és végül Vasari festett rá 1565-ben. Ma már csak régebbi másolatokrol ismeretes.

A leggyakoribb hordozók # Európaszerte, egyaránt készültek fatáblára és vászonra a táblaképek. 1500 előtt a jelentősebb és drágább munkáknál előnyben részesítették a fatáblát, de egyre szélesebb körben fogadták el a vásznat. A század végére pedig ez lett a leggyakoribb hordozó. A vászon olcsóbb volt, és gyorsabban lehetett előkészíteni a festésre, mint a fatáblát. Szállítása is könnyebb volt.

Tárgyak ábrázolásának legújabb módja # A lineáris vagy mesterséges perspektíva egy kvázi-matematikai rendszer, háromdimenziós tárgyaknak kétdimenziós felületen való ábrázolására. Feltételezi, hogy a képfelületre merőlegesen kilépő vonalak úgy tűnnek, mintha a horizonton egy pontban találkoznának, melynek neve: enyészpont. Ezt valószínűleg a 15. század eleji Firenzében Brunelleschi találhatta fel. Ezt fejlesztette tovább, majd írta le az építész és elméleti tudós Alberti, később pedig tökéletesítette a 15. század második felében megjelent De Prospectiva Pingendi (A festés perspektívájáról) című értekezésében a festő, Piero della Franca.

Az első levegőperspektíva # Burgundiáé a dicsőség, hogy a 15. század vége felé feltalálták a levegőperspektívát: a távolban látható tárgyak esetében kék tónust alkalmaztak. Simon Marmion (meghalt 1489-bem) a flamand vidékről tiszta tájképekkel vallott. IV Jakab, skót király udvari festőjének (valószínűleg Gerard Horneboulte, meghalt 1540-ben) munkássága komoly előrelépést jelentett a háttér közelebbi részeinek ábrázolásával kapcsolatos probléma megoldása felé.

A legújabb rajzolási technikák # A különleges előkészítésű pergamenre vagy papírra, rendszerint ezüstből készített karcolótűvel rajzoltak a 15. század elejéig. Ezt fokozatosan szorították ki az olyan, új anyagok, mint a lúdtoll, az ecset és ami még jelentősebb, a kréta. Lehetővé vált, hogy a művész gyors vázlatokat készíthessen, a kréta esetében még az is, hogy nagy méretekben dolgozhasson. Ez, és a papír egyre gyakoribbá válása vezetett el nagyobb festményeknél az életnagyságú rajzok (rajzvázlatok, freskótervek) alkalmazásához. A művész eredeti elképzelésének pontos tervrajzát készítette el. A rajzvázlatokat az eredeti rajz fölé helyezett négyzetháló segítségével nagyították fel. A festendő felületre pedig úgy vitték át, hogy a kontúrokon, tűszerű lyukakon át őrölt faszenet szórtak rá.

Az első "bontott" illusztráció # Az objektív megfigyelés elve sehol sem mutatkozik meg jobban, mint Leonardo da Vincinek (1452-1519), a művésznek és feltalálónak az orvosi illusztrációin. Több mint 30 emberi holttest boncolása és megörökítése során, olyan felfedezéseket tett, és olyan rajztechnikákat fejlesztett ki, melyeket még ma is alkalmaznak az illusztrátorok. Leginkább említésre méltó a "bontott" nézetrajz: a vállakról és lábakról készített rajzain demonstrálni akarta az izmok mögött megbúvó csontszerkezetet. Ugyancsak ő volt az elsö, aki keresztmetszetet rajzolt: a szerveket oly módon adta vissza, mintha azok átlátszóak volnának.

A legvibrálóbb indiai festmények # A 15. század végén, a perzsiai befolyás leginkább az "arabeszk" vonal formájában nyilvánult meg. A miniatíuákra jellemző higgadt, konzervatív, őshonos, indiai festési stílust átalakította. Ekkor születtek a szubkontinensen a legvibrálóbb festészeti alkotások. Ennek legkiemelkedőbb és legelegánsabb példái a caurapancasikai stílusban készült kéziratok: egy síkban ábrázolt, keskeny tér és a ragyogó, elsődleges színek alkalmazása jellemzi. A 15. század végétől a 16. század közepéig terjedő időszakban alkották ezeket a Delhi és Dzsaunpur között elhelyezkedő, még mindig azonosítatlan művészeti központban. A csoportot egy híres szerelmi költeményrő1 nevezték el, mely a kéziratok egyikének témája is; egy királylány szégyentelen szeretőjéről van szó, akit kivégezni készülnek rettentő bűnéért. Ennél a stílusnál jól tükröződik a festészet érzékisége.

A legújabb téma # Az ókori görög és római irodalom iránt megújult érdeklődés vezetett el a festészetben és szobrászatban a témák klasszikus mitológiából való kölcsönzéséhez. Az antik szobrokat utánzó alakokat gyakran meztelenül vagy az ókori Róma lakóinak öltözetében ábrázolták. Az elró ilyen munkák Firenzében születtek. Közéjük tartozik Botticelli 1480 körül készült festménye, a Vénusz születése, valamint Michelangelo 1497-es Bacchus szobra is. Ebben a műfajban az első, észak-európai munkák közé sorolhatók Jan Gossaest németalföldi festő művei, mint pl. az 1516-os Neptun és Amphitrite.

1480 körül az itáliai festő, Sandro Botticelli (1444-15T0) úgy döntött, hogy ezt a gyönyörű, a klasszikus mitológiából kölcsönzött történeten alapuló képet festi meg a hagyományos bibliai történetek helyett. Vénusznak, a szerelem római istennőjének szütetéséről szóló legendát, ma is megcsodálhatjuk.

A legrégebbi esti jelenet # Geertgen tot Sint Jans, "ASzentJános Rend Kis Gerritje" (kb. 1460-1490) rövid életének java részét a hollandiai Haarlemben töltötte, ahol az európai festészet legkorábbi, igazi, esti jelenetét, a Krisztus születését megfestette. A képet nem a Nap világítja meg - hanem a gyermek Krisztus teste -, és ezzel megteremtette a Nap fényétől független formák és tér első, optikailag pontos és szisztematikus ábrázolását.

A legnépszerűbb póz # Portrék esetében ez a háromnegyedes beállítás volt (a modellt térdig ábrázolta), mely az ülő alak fejét a kép felületéhez képest bizonyos szögben elfordulva mutatta be. Úgy tűnik korai, németalföldi festők fejleszthették ki, például Jan van Eyck (meghalt 1441-ben). Hatásuk következtében Itáliában is elfogadták a 15. század második felében. Az 1500-as évekre Itáliában, valamint Észak-Európában a portrék szabványos formájává vált. Jó példája Leonardo da Vinci 1503 körül született Mona Lisa-ja.

A legkorábbi, ismert, itáliai, teljesalakos portré # Moretto da Brescia 1526-ban festette meg a legkorábbi, fennmaradt, itáliai, teljesalakos portrét. A Nemesember portréjá-nak alanya ismeretlen.

A leghízelgőbb portré # A házasságkötést megelőző tárgyalások során természetes dolognak számított, hogy egy hercegnek elküldték jövendőbeli menyasszonya portréját. A választást igencsak befolyásolta az ábrázolt hölgy szépsége. VIII. Henrik angol király negyedik feleségét, az általa addig soha nem látott német hercegnőt, Klevei Annát részben a Hans Holbein (1497 1543) portré alapján választotta ki. (A mű ma is látható a párizsi Louvre-ban.) Amikor 1540-ben aztán Anna megérkezett Angliába, a valóság annyira megrázta a királyt, hogy nemsokára elvált tőle.

Az első portrésorozat # A német festő, "az ifjabb" Hans Holbein (1497 1543) a svájci Bázelben, Zürichben és Luzernben dolgozott. 1526-ban kereste fel először Angliát. Ott festette meg portréit több, kiemelkedő személyről is, beleértve Nicholas Kratzent, a király csillagászát és Sir Thomas More családját is. 1532-ben, megint csak Angliában készítette el Thomas Cromwellnak, a későbbi lordkancellárnak A követek című portrécsoportot. 1527-ben Franciaország és Anglia Greenwich-ben örökös békét kötött. A látványos ünnepségek szervezőiről Holbein képet festett. Ez volt az első, Angliában készült portrésorozat. 1563-ban kinevezték VIII. Henrik festőjévé.

Az első amerikai portrék # 1505-ben, portugál festőművészek brazíliai bennszülötteket rajzoltak le. 1529-ben Christopher Weiditz megfestette a Hernán Cortés által Spanyolországba hurcolt aztékok portréit. Weiditz Cortésról is kitűnő mellképet alkotott.

Az első, II. Mohamed szultánról készített portré # 1479-ben, az itáliai művész, Gentile Bellini Velencéből a szultán kérésére odautazott, hogy megfesthesse Konstantinápoly félelmetes meghódítójának portréját.

A leghíresebb # 1450-ben az itáliai író, Bartolomeo Fazio úgy ítélte meg, hogy korának négy legnagyobb festője a németalföldi Jan van Eyck (meghalt 1441-ben), Rogier van der Weyden (meghalt 1464-ben), valamint az itáliai Gentile da Fabriano (meghalt 1427-ben) és Antonio Pisanello (meghalt 1455-ben). Az első kettő még mindig a leghíresebb, korai, németalföldi festő. Gentile da Fabriano és Pisanello Itália-szerte nagyon keresett volt. Kedvelte őket a pápa, a nápolyi király és a velencei szenátus is, mégis viszonylag nagyon kevés maradt fenn műveikből. 1550 körül Vasari Életek című könyvének első kiadásában, Michelangelo (meghalt 1564-ben), Leonardo (meghalt 1519-ben) és Raffaello (meghalt 1520-ban) voltak a legünnepeltebbek. Minden idők legközismertebb festői közé tartoznak továbbra is. Vasari korában a legnagyobb, északi festőművésznek Albrecht Dürert, a német festőt és grafikust (1471-1528) tartotta.

A legtermékenyebb önarcképfestő # Abban a korban, amikor az önarckép szokatlannak számított, a német festő és grafikus, Albrecht Dürer (1471-1528) kisételes figyelemmel foglalkozott saját megjelenésével. 13-éves korától kezdte nyolc rajzolt vagy festett önarcképet készített, ezenkívül pedig számos, rejtett önarcképet, melyek vallási tárgyú munkákon láthatók.

A legnagyobb velencei festők # Giovanni Bellini (kb. 1460-tól tevékenykedett, 1516-ban bekövetkezett haláláig) volt a 15. század legnagyobb, velencei festője; először az ő munkáin jelentek meg az ékszerekhez hasonlatos színek; azon fény és atmoszféra alkalmazása, mely annyira megkülönbözteti a velencei festészetet a többitől. A 16. századi Velence legnagyobb festője Tiziano (1487 1576). Korai munkái Giorgione stílusában formálódtak, későbbi munkásságát pedig a "festőiesség", vagyis az ecsetkezelés szabadsága jellemezte, mely addig példa nélküli volt.

Minden idők legnagyobb japán festője # Úgy vélik, hogy ez a ám Sesshu Toyo gaso-nak, vagyis papfestőnek (1420-1506) jár ki. Haboku, vagyis "festékfröccsentéses" stílusban dolgozott, amit a kolostorokban lelki gyakorlatként alkalmaztak, hogy át tudják hágni a fizikai világ korlátait. A mély meditáció megvilágosult pillanatában a festő ecsetjéről lekerült néhány, nagyobb folt teremti meg az inspirált tájképet. A Sesshu személyéhez fűződő stílus legjobban az 1495-ben készült Téli táj-on látható. Képe a racionális térbe ágyazott, életerős, tömör tömegeken alapul.

A legnagyobb festőcsalád # A japán Kano művészcsalád a 15-től a 19. századig képviselte a professzionista festészet legmagasabb színvonalát. Patrónusaik kezdettől fogva a katonai kormányzók voltak. Kano Masanobu (kb. 1434-1530) az első, elfogadott generáció, egy szamuráj származású, amatőr festő fia volt. Az első két generáció átvette a kínai Song iskola stílusát. Segítségével létrehozták a bátor, dekoratív jellegű és aszimmetrikus motívumokat, melyekről Japán a leghíresebb. Ennek a festőfamíliának a legjobb, nagyméretű műveit tolóajtó táblákhoz és összehajtható választófalakhoz készttették.

Művészek első önéletrajzai # Az első, művész keze alól kikerült önéletrajzokat két firenzei, egy szobrász és egy aranyműves írta meg. Lorenzo Ghiberti (1378-1455) egész életéről beszámolt az 1447 körül megjelent művészeti könyvében, a Fejtegetések-ben. Benvenuto Cellini (1500-71) 1558 és 1562 között íródott Ötéletrajz-át Vasari (1550-ben kiadott) Életek című könyvének első kiadása inspirálta.

Miniatúrafestők # A perzsa Bihzadot tekintik a miniatúrafestés egyik legnagyobb alakjának. (Az 1450-es években született és 1536-ban halt meg. Tabrizban temették el, a mai Irán területén.) Munkáit e művészeti forma legkiválóbb alkotásainak tekintik, őt már élete során mesterként tisztelték. A térség mohamedán uralkodói bőkezűen bántak vele, különösen a nagyhatalmú Tahmászp sah, aki Iránban a Szafanida-dinasztia egyik uralkodója volt.

Az angol reneszánsz során alkotott, legszebb festmények portré-miniatúrák. Egy 1496-ban létrehozott, különleges műterem a királyi könyvtárban dolgozó miniátorok iskolája folytatasának tekinthető. 1525-ben, az egész Horenbout családot (Gerardot és fiát, Lucast valamint lányát, Susannát) áthívták Hollandiából, ahol ők udvari fest87c voltak. 1531-ben Lucas lett a király festője, háromszor akkora fizetésért mint amennyit közvetlen elődje kapott. Évi 30 font járt neki, többet keresett, mint maga Holbein. (Az idő tájt egy képzett mesterember napi bére hat penny volt.) Kötelezettségei közé tartozott a táblafestés, ékszertervezés, festett üveg, gobelinek, színházi és különleges alkalmakra szolgáló kosztümök, valamint könyvek és okmányok illusztrálása. Lucas új formát ötlött ki a pergamenre festett, miniatűr portré terén. Az apró, átmérőjüket tekintve 30-50 mm-es portrék példa nélküli spontaneitásról és elevenségről tanúskodtak. Előrajzolás nélkül lehetett őket megfesteni. Három ülésre volt szükség, ebből a második akár hat óráig is tarthatott. Csak Holbeinnek tárta fel szakmai titkait, De mindketten ugyanabban az évben távoztak az élők sorából, így hát nem hagytak hátra senkit, aki követhette volna munkásságukat. VIII. Henrik megint Németalföld felé fordult, ahol meg is találta Lavinia Teerlincket, a ghent-bruges-i iskola legnagyobb miniatúrafestőjének, Simon Beningnek tehetséges lányát.

Az első tájképfestők # A tájképfestészet, mint műfaj a 16. századi Észak-Európában fejlődött ki. A német festő, Albrecht Dürer (meghalt 1528-ban) az 1490-es évek során számos akvarellt festett ebben a témában, de a művész saját használatra készített, hasonló vázlataitól eltekintve, 1500 előttrő1 nem ismerünk tájképfestményeket. 1550-ig, a legtöbb tájképfestményen még mindig látszólagos, rendszerint vallási tárgyakat találunk. A német Albrecht Altdorfer (meghalt 1538-ban) és a németalföldi Joachim Patinir (meghalt 1528-ban) műveinél, egyre jobban dominált már a környezet. A tájképfestészetet németalföldi specialitásnak kezdték tekinteni. Legkiemelkedőbb művelője az idősebb Pieter Bruegel volt (meghalt 1569-ben).

A legtermékenyebb freskófestő # A sixtusi kápolna (Vatikán) mennyezete 40,2 m x 13,6 m. 1508 és 1512 között festette meg Michelangelo az Ótestamentumból vett jeleneteket. Első életrajzírói szerint, segítőtársak nélkül dolgozott. Mégha fel is tételezzük, hogy Michelangelónak rendelkezésére kellett, hogy álljon valaki, aki a színeket keverte, meg a freskótechnikánál elengedhetetlen, friss gipszet vitte fel, mindez akkor is figyelemre méltó teljesítmény és példa nélküli.

Festőnők # Az első, komoly posztig eljutott festőnő Catesina van Hemessen (1527/8-1566) és Lavinia Teerlinck (kb. 1520-76) voltak. Németalföldi festőcsaládból származtak, és nagy hírnévre tettek szert. Caterina a németalföldi régensnek, a magyar Máriának dolgozott, Lavinia pedig angol uralkodók: VIII. Henrik, VI. Edward és Mária udvari miniatúrafestője lett.

A legrosszindulatúbb művész # Andrea del Castagnóról (1423-57) írta Vasari, hogy ő gyilkolta meg Domenico Venezianót (meghalt 1461-ben), de a vélelmezett gyilkos valójában négy évvel áldozata előtt meghalt.

Az érzelmileg legszínesebb festő # Jacopo Pontormo (1494-1556) az emberi alak kifejezőerejű ábrázolásának mestere volt. Remekműve, a Levétel a keresztről című alkotás a firenzei San Felicitában látható.

Az első ismert, szellemileg beteg művész # A németalföldi festő, Hugo van der Goes (kb. 1435-1482) sikere tetőpontján, egy Brüsszel környéki kolostorba vonult vissza. Továbbra is dolgozott, de röviddel halála előtt súlyos depressziós rohamon esett át. Ápolója, Gaspar Ofhuys írta: "Szüntelenül kiáltozott, hogy sorsa meg van pecsételve, és örökös kárhozatra ítéltetett. Még önmagában is kárt tett volna, ha társai erővel ebben meg nem akadályozzák".

Az első pénzösszeg, melyet egy festmény megtekintéséért kifizettek # 1530 körül a belgiumi Ghent Szt. Bavo katedrálisának látogatói pénzt adtak a templomnak, hogy megtekinthessék a Jan és Hubert van Eyck által 1432-ben befejezett, összehajtható oltárképet, melynek címe: A bárány imádása. Nyitott helyzetben 375 x 520 cm-es; 12 táblából állt, nyolcra mindkét oldalon festettek, és összesen 252 alak volt látható. Valószínűleg még mindig ez a leghíresebb, korai németalföldi festmény.

A legrégebbi művészeti akadémiák # 1500 körül, a művészek csoportokba tömörültek. Ezeket - persze rendkívül laza értelemben véve - akadémiáknak kezdték nevezni. A firenzei Media Kertben a szobrász Bertoldo olyan, nem-hivatalos iskolát vezetett, melynek tanulója volt a fiatal Michelangelo is. Milánóban Leonardo da Vinci körül jött létre hasonló. (Az első, tanító célzattal szervezett, művészeti akadémiát 1563-ban alapították Firenzében.)

Az első újrafelfedezés # A belvedere-i Apollót 1455-ben Itáliában, a Róma melletti Frascatiban találták meg. II. Gyula pápa 1511-ben a római Vatikánban helyeztette el.

A legnagyobb meztelen férfiszobor # Michelangelo Dávidja - melyet 1504-ben fejezett be, és a firenzei városháza előtt állított fel (bár ma már az Accademia galériájában látható) - nem csupán a legnagyobb, meztelen alakról készített szobor az ókori Róma óta, hanem egyben a köztéren kiállított első is. A márványból készült óriás, mely 4,10 m magas, technikai teljesítményként sem utolsó, mivel egy már megkezdett tömbből faragta ki.

Hegyből kifaragott figurák # Az East Sussex-i Wilmington 68 m-es "Hosszú ember"-e Angliában a legnagyobb, hegyből kifaragott emberalak. Angliában az összes Fehér Ló közül a legidősebb az oxfordshire-i Uffingtonban található, mely a kései vaskorból származik (Kr. e. 150 körülről), és orrától a farkáig 114 m-es, valamint 36 m magas.

Afrika legkifinomultabb, leginkább naturalista szobra # Az életnagyságú bronz- és terrakottafejeket a 12-16. században a délnyugat-nigériai jorubák vallási központjaiban készítették. A naturalizmus az afrikai emberábrázolás legritkább jellemzője, mivel úgy gondolták, hogy a realista megjelenítés fogékonyabb a boszorkányságra. Az ife munkák magas színvonalúak voltak. Feltételezték, hogy a földközi-tengeri művészetek befolyásolhatták. Az ifék azonban a nok kultúra közvetlen leszármazottai voltak, mely az Egyiptomon kívül ismert, legrégebbi szobrászati hagyományok alapítójának számított. Az ife kultúra a 16. század közepére kihalt, amikor az európaiak vele rivalizáló kereskedelmi központot hoztak létre délen. Abenini kultúra pedig keleten kapott nagyobb hangsúlyt.

A legjelentősebb régészeti lelet # A Laokoón, vagyis a kígyók által megfojtott három férfialakról mintázott csoportként ismert, hatalmas márványszobor 1506-ban történt újrafelfedezése volt a reneszánsz kor legjelentősebb régészeti lelete. Az alakok rémült arckifejezése megrázó volt a kor műértői számára, akik meg voltak győződve róla, hogy a klasszikus művészetben nincs helye az ilyen érzelgősségnek. Több évszázadon át tartott a vita, hogy vajon a megmintázott személyek nemes hallgatásba burkolódzva szenvedtek-e. Michelangelo, akit mélyen megrázott a műalkotás indulatossága, a 16. századi restaurálásakor dolgozott rajta. (Munkájának java részét már eltávolitották róla.)

A legnépszerűbb szobor # Luca della Robbia (kb. 1400-1483) volt a 15. század legnépszerűbb szobrásza. Kitalált egy technikát a terrakotta szobrok zománcozására. 75 éven át az általa alapított műhely kizárólagos jellemzője maradt ez a technika. Lehetővé tette, hogy nagyobb szobrokat tartósan színezhessenek. Alkalmazták falak, padlók valamint mennyezetek belső díszítésekor; a leginkább jellemző termékek virág- és gyümölcsfüzérek voltak. Della Robbia legnagyobb tehetsége a szobrászatban mutatkozott meg: a tehetősebbek házfalaira tömegesen állította elő madonnák mázzal bevont reliefjeit. A kb. 1450-ből származó génuai madonna a legszebb, mely négy példányban maradt fenn.

A leginkább nagyratörő vállalkozás # Michelangelo 1505-ben fogott hozzá II. Gyula pápa síremlékéhez (a római Vincoliban található San Pietróban). Az eredeti terv 10,5 m hosszú és 7m széles, hatalmas építményre vonatkozott, melyen 40 alak lett volna, többsége életnagyságban. Végül 1545-ben fejezte be segédeivel, de a tervezettnél kisebb méretű lett. Hat szobor található a kész síremléken, melyből Michelangelo keze munkáját teljes egészében csak a Mózes dicséri.

Az első, újkori bronzöntvény # Az ókori Róma óta gyakorlatilag már elfeledett, hatalmas szobrok bronzba öntésének kimunkált technikáját a firenzei szobrász, Lorenzo Ghiberti (1378-1455) elevenítette fel. Ő először a firenzei Orsanmichele templom számára tervezett szobornál alkalmazta, mely életnagyságban ábrázolta Keresztelő Szent Jánost (1414). Az eljárás a következőkből állt: Viasszal vonták be a szobor agyagból készült modelljét. Ezt gipsszel öntötték le, aztán az egészet elvezetőcsöveken keresztül leolvasztották (innen kapta nevét a technika: "leadott viasz"). A szűk csatornába öntötték a megolvadt bronzot és hagyták megszilárdulni. Ezután távolitották el róla a gipszbevonatot. A kész felületet reszeléssel és polírozással finomították. A firenzeiek szakértelme a 15. század során kiemelkedő volt. Donatello és Verrocchio páduai és velencei lovasszobrai is ezt példázzák.

A legújabb művészeti forma # Az ókori római pénzek által ihletett portrés medálok -melyek egyik oldalukon az ülő alak fejét profilból ábrázolták, másik oldalukon pedig ugyanennek a személynek a címerét - a 15. századi Itáliából indultak és az 1500-as évekre már Európa-szerte divatossá váltak. Legjelentősebb alkotójuk Pisanello (1395-1455) volt. A rendszerint bronzból készült medálokat nagy mennyiségben lehetett gyártani, és mivel kicsik voltak, tehát könnyen szállíthatók, igen népszerűek lettek a diplomaták által adott ajándékok formájában.

A legfejlettebb fémmegmunkálás Afrikában # A nigériai Benin bronzművesei az Oba, más néven király védelme alatt tevékenykedtek, és külön városrészben éltek. Legérdekesebb és leginkább jellemző munkáik a történelmi és rituális eseményeket ábrázoló dísztáblák. Ezeket az Oba háza számára készítették. Egy 16. századi benin dísztáblán az éppen áldozatot bemutató Obá-t láthatjuk, aki két leopárdot emel fel a farkuknál fogva. Isteni származása révén az Oba lába nem érintheti a talajt, így hát a király lábát két, őt a tenger istenével azonosító, kígyószerű teremtmény képezi. A szögletes, képszerű formátum merőben eltér bármely más művészeti felfogásétól Afrikában. Felvetették már, hogy az eredeti inspiráció az illusztrációkkal ellátott, Európában nyomtatott könyveknek tulajdonítható. A portugálok voltak a Benint elérő első európaiak: 1485-töl fogva adtak vörös- meg sárgarezet elefántcsont faragványokért és rabszolgákért cserében. A 16. század elejétől kezd megjelenni a hoszszúhajú, szakállas portugálok ábrázolása az afrikaiak művészetében.

Az első, újkori lovasszobor # A velencei katonai parancsnokot, Gattamelatát, megörökítő, életnagyságú páduai szobrot 1443 és 1453 között készítette a firenzei Donatello. Az ókori Róma óta ez az első, bronzból öntött lovasszobor. Egyben fel is elevenítette az erő heroikus idealizálását megtestesítő lovasszobrok fogalmát: pl. a római császárról, Marcus Aureliusról készített szobrával.

Az első, reneszánsz szobrász, angol munkáknál # A firenzei szobrász, Pietro Torrigiano (1472-1528) hozta létre Angliában az első, reneszánsz kori alkotásokat VIII. Henrik udvarában. Mesterműve a londoni Westminster székesegyházban a VII. Henrik kápolnában elhelyezett bronz síremlék. 1522 körül hagyta el Angliát a művész. A reformáció teljesen elvágta az országot a kontinentális Európát mindenütt elérő, itáliai hatásoktól. Egészen 1600-ig. Angliában semmiféle befolyással nem bírt a reneszánsz művészet.

A feljegyzések szerinti, első hamisítvány # 1496-ban Michelangelo Rómába ment és annyira megragadták a látottak, hogy másolatokat kezdett készíteni görög-római szobrászati remekekről. Egyik ilyen művét (elveszett) antikként adták el, és ma is úgy tekintik, mint a feljegyzésekben szereplő, első hamisítványt.

A legjobb, észak-amerikai szobrászok # A tlingitek és haidák voltak az Újvilágban a fából készült, nagyméretű tárgyak legjobb szobrászai. Kőszerszámokat alkalmaztak egészen az európaiak megérkezéséig. Az akár 21 m-es, lucfenyőbő1 vagy cédrusból készített totemoszlopok a megbízást adó személy társadalmi helyzetére utaltak, és törzsének krónikái is voltak.

Egyedi tervezés # A tlingitek "átvilágításos" stílusa - mely leggyakrabban fafaragványokon és textíliákon található meg - egyedinek tekinthető az amerikai földrészen; az állatok testét elvontan, lapított formában ábrázolták, mely feltünteti a belső szerveket, a végtagokat és a normális körülmények között látható részeket is.

A legjobb észak-európai szobrok # Kiemelkedő volt a délnémet fafaragók munkássága. Legkedveltebb anyaguk a leginkább megmunkálható keményfa, a hársfa lehetett. Tilman Riemenschneider (kb. 1460-1513) volt a legsikeresebb. Würzburg városának Bürgermeister-e (polgármestere) volt, és egyben egy 12 inast alkalmazó műhely tulajdonosa is. Még ma is érintetlenül áll, egyetlen, hatalmas oltárképe a Krisztus szent vérének oltára (1501-05), a rothenburgi Szt. Jakobs templomban. Az oltárképen belül helyezte el Krisztus vérének egyetlen, csodatévő cseppjét, a templom legféltettebb kincsét. A középső tábla az Utolsó Vacsoráról emlékezik meg, amikor Krisztus a következő szavakkal adta fel az Úrvacsorát: "Ez az én vérem". A művész inkább a történet elmondására, mintsem ájtatos alkotás megteremtésére összpontosított. Krisztusnak és a 12 apostolnak az alakja abban a drámai pillanatban látható, amikor Júdást, mint árulót, leleplezik. A figurák egyike sincs megfestve, így elkerülhető annak lehetősége, hogy az egyszerű emberek valós személyként fogják fel őket. Júdás van a középpontban, mint egész jelenet leggonoszabb szereplője. De Riemenschneider tudta, hogy a nap folyamán az égitest mozgása különböző időpontokban más-más alakokat emel ki majd, és így egyetlen karakterre sem irányul érdemtelenül több figyelem.

DÍSZÍTŐ STÍLUSOK

A díszítőművészetekben a reneszánsz stílus maradéktalanul a 15. századi Itáliában fejlődött ki és a 16. században terjedt el Európa-szerte. Az új stílus a római építészeten alapult és eltért a korai górikától, mivel ez utóbbi előnyben részesítette a függőleges, bonyolult és könnyed elemekkel szemben a szögletes, szolid formákat. Az objektumok szerkezeti szépségét klasszikus oszlopok vagy falkiugrások hangsúlyozzák. A domináló motívumok a girlandok, akantuszlevelek, mitológiai lények, kerubok és portréfejek. Mivel a legjobb építészek, festők és szobrászok egyben faliszőnyegek tervezői, ékszerek, bútorok és egyéb dísztárgyak készítői is voltak, a stílus gyorsan asszimilálódott a nem oly látványos művészen ágakban is.

A manierista stífus 1520 körül fejlődhetett ki a reneszánsz stílusból Rómában és Firenzében. Az udvaroknál dolgozó művészek egész Európában gyorsan magukévá tették: Párizsban, Fontainebleau-ban, Prágában, Mantovában, Londonban egyaránt. Ez volt az uralkodó a 16. század java részében. Róma 1527-ben történt ·kifosztása jelentős tényező a tekintetben, hogy a művészeket szétszórta. Ezzel az új stílust Európa tavábbi udvaraihoz közvetíteni tudták. A reneszánsz korból ismert elemeket mesterkélt módon elnyújtották és gyakran stilizálták is. Divatossá váltak az összefonódó vonalak felhasználásával készült, bonyolult motívumok. A korai reneszánsz stílus és a manierista stílus közt elsődleges különbség, hogy az utóbbi tetszetős az érzékszerveknek és az érzelmeknek, miközben az előbbi logikus, hideg és rendezett.

A legdrágább # A kárpit volt a legdrágább fali díszítés, és kitűnő szigetelésként is szolgált a huzatos kőépületekben. Igazi kárpit esetében nem látszanak meg a len láncfonalai (melyek a szövőszéken kerülnek felfűzésre); a rajzolat kialakításához ezen átszőtt vetülékfonalakat a láncfonal fedése érdekében leverik. Ezeket egyébként a legfinomabb anyagokból - gyapjúból, selyemből, aranyból vagy ezüstből - készítették.

A legpazarabb # A 15. századi kárpitok közül a leghíresebbek a belgiumi Tournaiban 1449 és 1452 között készített (a 18. században megsemmisült) Gedeon faliszőttesek. Ezek valószínűleg a valaha szőtt legpompásabbak. Jó Fülöp burgundi herceg rendelte meg az Aranygyapjas rend nagyrabecsült lovagjaitól. Nyolc darabból állt, melyek mindegyike kb. 5,6 m magas, kettőnek a hossza 15,4 m, a többi pedig kb. 11,2 m-es volt. Összesen 8960 koronába kerültek, mely elképesztő összeg lehetett. A lehető legjobb minőségű anyagokat alkalmazták: igazi aranyfonalat a sárgákhoz, selymet a többinél. A herceg rendkívül magas jogdíjat fizetett a festőnek, Baudouin de Ballieul-nak a rajzvázlatokért.

A hímzett faliszőnyegek vitathatatlan központja # Amíg 1477-ben XI. Lajos francia király meg nem hódította, Arras volt a hímzett faliszőnyegek előállitó központja. 1423 és 1467 között 59, magas szövőgépen dolgoztak a takácsok. Europa-szerte ismertek voltak a legfinomabb szövésű faliszőnyegek. A francia megszállás után az adók és a korlátozások miatt a legjobb takácsok elmentek. Amikor VIII. Károly végül 1484-ben maradéktalanul helyreállitotta az állampolgári jogokat, már túl késő volt ahhoz, hogy ezt a mesterséget megmentsék. 1491-re már csak egyetlen takácsmester tevékenykedett. Tournai és Brüsszel versengett ezután az első helyért.

A leghíresebb falikárpitok # Ezen időszak legtitokzatosabb és legromantikusabb falikárpitjait az a hat darab képezi, melyen hölgy látható egyszarvúval; ez a sorozat ma a párizsi Cluny múzeumban található. Az 1490-es évek során adott rá megbízást Jean la Liste, a festő burzsoázia egyik tagja, mégpedig a Mille Fleur (ezer virágos háttértől ismert), brüsszeli műhely számára. A hat faliszőnyeg mindegyikén divatosan öltözött hölgy látszik oroszlánnal - mely a vér szerinti nemességet képviseli - és egyszarvúval, ami az újnemességet. A jelenetek legkielégítőbb magyarázata az, hogy egyes tevékenységek az öt érzékszervet szimbolizálják. (Lásd Az állatvilág címszó alatt.) X. Leó pápa a Sixtusi kápolna számára megrendelt 10 darabból álló falikárpitot. Brüsszelben 1515-ben Pieter van Aelst szőtte az itáliai festő, Raffaello rajzai alapján. Költsége 1600 és 2000 dukát között lehetett. (Az eredetiek - amelyekről több másolat készült - a római vatikáni múzeumban láthatók, a rajzok pedig a londoni Victoria and Albert múzeumban.)

A legrégebbi, fennmaradt, nyomott tapéta # A tapéta a faliszőnyeg olcsó alternatívája volt. 1481-től kezdve bizonyított, hogy díszítő jelleggel ragasztottak papírt a falakra. A 16. századra ezt már széles körben alkalmazták. A Cambridge-i Christ's College igazgatójának lakhelyén 1911-ben felfedezett "Cambridge-i Töredékek" a legkorábbiak. Az 1509-es dátumot a hátoldalon lévő szöveg erősíti meg, mely VIII. Henrik király uralkodásának első évére utal. A fekete mintázat fő motívuma a gránátalma volt, mely az itáliai selymeknél dominált. A blokk, melyről a papírt nyomták, 40 x 27 cm-es lehetett.

Az első posztópihés papíros # A bársony utánzására tervezett, kiemelkedő és texturált mintázattal nyomott papírt a németországi Regensburg Alte Kapelle-jének archívumában találták meg,1450 körülre tehető. A fehér alapon vörössel festett vadászjelenet valószínűleg egy fal díszítésére szolgált.

A legrégebbi, fennmaradt, virágos tapéta # Egy 1550 körülről származó angol tapétadarabon fametszetről nyomtatott Tudor rózsa látható szürke alapon fekete színnel. (Minden tapétát kis darabokból készítettek; az ismétlődő mintázattal, nagyipari méretekben előállított tekercset egészen a 17. századig nem találták fel.)

A világ legfinomabb csempéi # Ezeket a mázas fajanszcsempéket a törökországi Konstantinápoly közelében lévő Iznik kemencéiben égették. A mohamedán világban szívesen alkalmaztak csempéket a falakon, különösen a mecsetekben belső és külső borításként egyaránt. Európában a csempét padlózatként használták. Az itáliai Nápolyban és Faenzában a 15. század során létrejött, jelentősebb csempekészítő központok kék és fehér majolikát gyártottak - ahogyan akkoriban ezt a technikát nevezték.

A leginkább közismert érzékcsalódás # Az itáliai freskófestészet volt a gazdagok által legnagyobb becsben tartott faldíszítési módszer. Mantegnának az 1471-ben befejezett Cumera degli Sposi (A menyasszony és a vőlegény szobája) című műve a leglátványosabb, illuzionista módon megtervezett helyiség. A tűzhely falára festették a család csoportportréját; a kandallót mesterien vonták be a kompozícióba, a csoport számára szolgáló emelvényformájában. A festmények-rálátással a háttérben lévő vidékre - folytatódtak mind a négy falon és a mennyezeten is. A falak szinte eltűntek. A mennyezet drámai hatása a leglenyűgözőbb; mintha egy henger alakú szem nyílna az égre és az alakok pillantása a mellvéd fölött lefelé, a szemlélőre irányul, miközben a szélén plasztikusan lerövidítve ábrázolt puttó-k (kerubok) foglalnak helyet.

Az első intarzia # Az intarziát - azt a fajta díszítési technikát, amikor különböző fafajták darabjainak berakásával készítettek képeket - először az itáliai Simában dolgozták ki. Legszebb példája az itáliai Urbíno hercegi palotájának dolgozószobájában egy 1479-b81 származó trompe 1'oeil (optikai trükkös) díszítés. Közel 30 féle fát azonosítottak már ezeknél az érzékcsalódást keltő tábláknál. (Lásd a Tudomány és technika címszó alatt.)

Az első, teljes, groteszk vázlat (groteszk = fantasztikus, emberi, állati és növényi alakzatokból alkotott festészeti díszítés) # A groteszk, falakon gyakran alkalmazott díszítés. 1516-óan Raffaello volt az első, aki egyrészt festett, másrészt stukkó-reliefnél groteszkeket alkalmazó, komplett díszítési tervet készf tett. A helyiség a Vatikánban Bibbiena kardinális szobája. A 16. század közepére, a groteszkek mindenütt megtalálhatók már Európában. A motívumok fantáziadúsabbak népszerüségük növekszik. Raffaello tanítványa, Giovanni da Udine (1487-1564) stukkókészítéshez fedezte fel újra a már elveszettnek hitt receptet.

A legjelentősebb, új mesterség t A 15. század vége felé Flandriában az asztalosmunka fejlődése szinte forradalmasította a bútorkészítést. Falapokat illesztettek a keretek vájatába. Ez megakadályozta a deszkák vetemedését és hasadozását. A technika szempontjából lényeges volt az eresztékes és csapos kötés.

A legnagyobb ágy # A hatalmas warei ágy (ma a londoni Victoria és Albert múzeumban látható) 1463 és 1590 között készült. 332 cm hosszú, 315 cm széles és 240 cm magas baldachin fedte. Faragásának gazdagsága azt sugallja, gazdag embernek készülhetett. Legkorábbi, biztos megjelenési helye a Ware nevű helységben található fogadó a "Szaracén fejéhez". Szokás volt, hogy közös ágyban aludjanak, akár a családtagokról volt szó, akár pedig egyazon fogadóban megszálló idegenekről. A faragás szép példája a Tudor-korabeli Anglia díszítő motívumainak: akantuszlevél, szalagdfszítés, oroszlánfejek és figurális tagok (oszlopok). A fejlapon intarziás lemezek vannak.

A suőnyegeket a 15. Századi Európában nagyrabecsülték: a festményeken kizárólag Szűz Mária trónusa előtt vagy templomokban jelentek meg a padlón. A 16. században oltárterítőként láthatjuk, majd asztalok, könyöklők letakarására is használták, mint pl. Vittorio Carpaccio (kb. 1450-1526) festményén: A Szent Orsolya legendájá-n

A legfinomabbak # Areneszánsz korban a keleti szőnyegek számítottak a legfinomabbnak. Először a 14. század során mutatkozott meg irántuk a nyugat érdeklődése, és a 16. századra ez már szinte szenvedéllyé lett. Az Európát elérő korai, keleti szőnyegeket az Anatóliai-félsziget délnyugati részén élő, vagy a szíriai Damaszkuszból származó szeldzsuk törökök szőtték. Mind közül a legfinomabbak a perzsiai Szafavida udvarban 1500 körül készített, csomózott szőnyegek.

A legnagyobb, legszebb és legjobban megmaradt # Az ardebili Szent Szőnyeg tartja mindhárom rekordot a perzsaszőnyegek között. 11,5 x 5,34 m-es és 61,5 m2-nyi padlófelületet borít be. A csomószám 32.000.000. A mintázat predzitása és bonyolultsága jelzi, hogy életnagyságú rajzolatra volt szükség elkészítésekor. Az észak-perzsiaí Medallion szőnyegfajtához tartozik. Egy felirata révén pontosan meg lehet határozni a korát is: a Hedzsra (a mohamedán időszámttás) 946. évében készült, vagyis Kr. u. 1539-40-ben. Sokféle találgatás látott napvilágot arra nézve, milyen sokáig készülhetett: a legkonzervatívabb becslés szerint is három évbe telhetett.

A nyomott mintákról készült, legkorábbi könyvek # A velencei Matio Pagano készített mintákat tartalmazó könyveket a csipkéről, madeiránál, és a reticelláról (filéről). Ezek közé tartozik a Giardinetto nuovo de ponti tagliati (A madeira öltések új tárháza), melyet 1542-baj nyomtattak ki, valamint az Ornamento de le belle et virtudiose donne (A gyönyörű és erényes hölgyek díszítőmintái) 1543-ban. Ezek és más kiadványok rendkívül sikeresek voltak. Sok kiadást értek meg rendkívül rövid idő alatt.

Az első, igazi csipke # A 15. század vége felé Velencében találták fel az első, igazi csipkét, a varrott csipkét (tűcsipkét). A maderiából és az azsúrozott kézimunkából alakult ki, alsónemű, oltárterítők és puhább felületű bútordarabok díszítésekor alkalmazták. Nyitott szerkezete van, amit a tűvel és egyetlen fonal segítségével lehet kialakítani a gomblyuköltés sokféle variációjával. Punto in aria néven ismerték - vagyis jelentése: öltés a levegőben. Flandriában a 15. század vége felé találták fel a vert csipkét. Több szálat hurkoltak és csavartak egy kitömött hengeren bizonyos alakzat szerint elrendezett gombostűk köré. A legfinomabbat Brüszszelben készítették (és készítik ma is).

A csipke első említése Angliában # Angliában a csipkemunka első említésére egy 1454-ben, a csipkekészítők céhének hölgyei által benyújtott panaszlevélben bukkanunk. Ez pedig annak a hat, flamand asszonynak a jelentőségére utal, akik újfajta fonalak és selyem alkalmazásával készült madeirával dolgoztak. A csipke első, kifejezett említése IV. Edward 1463-as törvényében lelhető fel: megtiltja annak importját, a szalagokkal és rojtokkal egyetemben. A III. Richardot, 1483-ban történt koronázása idején körülvevő cicoma soraiban azonban ott találjuk a "velencei rojtokat" csakúgy, mint a velencei "fehér és aranycsipkéket".

A legcsodálatosabb mestermunkák # Az inkák Amerikában mindenütt elterjesztették a kerámiák, a textíliák és a nemesfém-megmunkálás terén jellemző magas színvonalú szaktudásukat. Alonso de Carmona - aki elkísérte Hernandes de Sotot 1539-42-ben Észak-Amerikába - azt közölte, hogy a mai Georgia állam tájékán olyan faragott és gyöngybetétes fegyvereket látott, melyek joggal számíthatók az Újvilág egész területén található legszebbek közé.

A legrégibb festett üveg # A bajorországi Augsburg katedrálisában, a karzat világító ablaksoron található egy ablak, melyről úgy hiszik, hogy a 11. század közepe tájáról való.

A leghóbortosabb ivóedények # A schüsselfelderi hajó a legpompásabb példánya egyfajta ivóedénynek és asztali dísztárgynak, melyet abban az időszakban a tehetősebb házaknál mind megtalálhatunk. 1503-ban Nürnbergben, részben aranyozott ezüstből készítették. Egy spanyol vitorlás pontos és finoman kidolgozott modellje: teljes vitorlázattal, ágyúkkal, mozgatható kormánylapáttal, összecsukható napórával és 74 különböző figurával: ezek esznek és isznak, zenélnek, kártyáznak, egyesek pedig felmásznak a vitorlázaton. 79 cm magas és 43,5 cm széles. Az egész felépítmény leemelhető, ily módon lehet a hajótörzset borral feltölteni.

A 16. század elején, Iránban a Szafavida-dinasztia alapítója, Iszmail sah megölette egy nagy ellenfelét, majd aranyat öntetett annak koponyájába, így ivóedényként használhatta.

A legbonyolultabb kosárfonás # A kaliforniai pomo törzs kosárfonása volt a világon a legbonyolultabb. Tollakat és gyöngyöket tettek a fűszálak közé, és így alakították ki a legfinomabb rajzolatú mintázatot; a legkisebb kosarak 1,6 cm átmérőjűek voltak csupán. Ezeket, mint "ékszeres kosárkákat" emlegették:

A legnagyobb gyűjtemény # A 15. században még mindig azokat a könyveket tartották legtöbbre, amelyeket kézzel készítettek és díszítettek. Az ilyen luxustárgyak lényegesek voltak a fejedelmi életmódhoz. Az első herceg-filozófus, Federigo da Montefeltro (1422--82), az itáliai Urbino hercegé volt az a könyvgyűjtemény, mely a becslések szerint nagyobb volt az idő tájt, mint bármelyik európai egyetemé. Még nagyobb lehetett volna, ha a herceg nyomtatott könyveket is vásárolt volna. Egy 1475 körül a ghenti Justus által róla készített portrén páncélban láthatjuk, amint éppen egy kéziratot tanulmányoz.

A legnagyobb kézirat # 1492-ben ez a 12. századi Csehországban készített Biblia volt, a Codex Gigas. 90 x 50 cm-es fóliánsaival ez a könyv pontosan akkora, amekkorát állati bőrökből készíteni lehet még.

A legnagyobb számú # Bármely másfajta kéziratnál nagyobb mennyiségben készültek a hóráskönyvek (breviáriumok). Ezeket a hitbuzgó keresztények használták mindennapi ájtatosságaikhoz. A kontinentális Európa könyveiben az illusztrálási ciklusok Krisztus korai gyermekkorának eseményeit követik; az Angyali üdvözlettel kezdődnek, és a Szűz megkoronázásával érnek véget. Az angol könyvekben jobban kedvelt illusztrációs ciklus az, mely Krisztusnak a keresztre feszítést övező, végső kínjaira összpontosít. Sok más imádság és ájtatosság létezett még, földrajzi megoszlásként nagyon eltérő rendszerekben. A leginkább különcködő, illusztrált könyveknek akár 60 teljes festett oldala is lehetett.

A legszebb európai kézirat # Az 1515 körül készült grimani breviárium abból az időszakból a legszebb európai kézirat; 1664 oldalas egyetlen, hatalmas kötet, 110 miniatúrával. A kézirat nagyon híres a ke-reteiről és a naptári jeleneteknél beiktatott tér illuzió kezeléséről. A legnagyobb mesterek munkáját tartalmazza: Simon Beningét, aki IV. Jakab skót király festője volt. 1500-ban Grimani kardinális tulajdona volt, de nem az ő számára készült. Még mindig nem tudni, ki adhatott megbízást a reneszánsz kor vallási tárgyú könyveinek e legszebbikére.

Páratlan genealógia # Don Fernandónak, Portugália infánsának (1530-34) a genealógiája az egyetlen, flamand stílusú, ábrákkal kiegészített, ilyen jellegű munka, és a Flandriában készült legnagyobb kézirat (559 x 394 mm-es). A valaha készült összes kézirat közül a legjobban dokumentált, bár soha nem fejezték be. Az ábrák a legnagyobb mester, Simon Bening által valaha készített, legnagyobbak. A keretére megdöbbentően realista módon felfestett családfa a portugál királyok származásának levezetését mutatja egészen Magógtól, Noé unokájától kezdve.

Könyörtelen embargó # A Korán előállítását egyáltalán nem befolyásolta az új technológia, amely egyébként más könyvek készítését teljesen átformálta. Mivel eretnek cselekedetnek tekintették az iszlám minden könyve közül ennek a legszentebbnek a nyomtatását, egy sem készült belőle nyomtatással.

A leghosszabb maja kéziratok # Az Újvilág ábrákkal ellátott "kéziratai" kizárólag Mexikóból kerültek ki. A vadfüge fájának kérgéből készült, redősen elrendezett írásművek ezek. Mész segítségével alakították méretre, földfestékekkel festették meg. A legtöbb a rituális csillagászati naptáron alapult, ami Közép-Amerika-szerte szentnek számított. Az év 18, egyenként 22 napos hónapra, ezenkívül pedig 5, úgynevezett "holt" napra oszlott. A maja kéziratok sajnos a könyörtelen pusztítás áldozatai lettek, és csak négy maradt fenn közülük. A leghosszabb a 15. század végi madridi kódex, mely kéregpapírból készült és 6,6 m hosszú. Az illusztrációk tulajdonképpen horoszkópok, amit jövendöléshez használtak. Yucatan első püspöke, Diego de Landa, volt a kéziratok legkérlelhetetlenebb pusztítója. Ezeket "az ördög munkái"-nak tartotta.

Az utolsó miniátor # Simon Bening (1483-1561) volt a legnagyobb a kézirati tájképfestők közül, és egyben az utolsó, nagy, flamand miniátor.

A legszebb, nyomtatott képek # Miután maguk mögött tudhatták a faragott fadúcokról történő nyomtatás hosszú történetét, a 15. századi kínai mesterek olyan, finom kiállítású könyveket készítettek, amelynek minden oldalán ábra volt. Ezek egyik legszebb példája az 1499-ben nyomtatott A Nyugati Szoba története című színdarab írásos változata. A korabeli nyomtatott európai könyvek képei sokkal durvább kivitelezésűek. 1550 körül, a kínai nyomdászok már többszínű ábrák nyomtatásával kísérleteztek.

Az első illusztrált könyvek Európában # A mozgatható betűk 1450 körüli feltalálását megelőzően, a könyvek minden oldalát egyetlen, fadúc alkalmazásával nyomtatták, mely tartalmazta az ábrát és a szöveget is. Így készítették az úgynevezett dúcos könyveket. Az egyik legnépszerűbb volt az Ars moriendi (A haldoklás művészete), mely legalább 12 kiadást ért meg 1450-től kezdve, három nyelven: latinul, németül és franciául is. A mozgóbetűs szöveggel ellátott, legrégebbi, illusztrált könyv, úgy hiszik, a Der Ackerman aus Böhmen (A csehországi gazda), melyet 1460-ban nyomtatott a németországi Bambergbe való Albrecht Pfister.

A legnagyobb, nyomott kép # I. Miksa császár 1518-ban adott megbízást Dürernek és másoknak, hogy készítsenek el egy sor nyomatot a következő címmel: Diadalív és diadalmenet; elképzelése az volt, hogy ha ezeket összerakják, a Habsburg dinasztiát dicsőítő, egyetlen, hatalmas együttest képeznek majd. Egyedül a Diadalív 192 fametszetből állt, melyek együttesen kb. 3 x 3,6 m-nyi területet borítottak be.

A legrégebbi nyomott kép Európában # Nyomott képeket nem csupán könyvek illusztrálására használtak, hanem önmagukban is, mint egyfajta, olcsó műalkotásokat. Ezek közül rengeteg vallási tárgyú kép volt, amit emléktárgyként adtak el zarándokhelyeken, másokat díszítési célzattal ragasztottak be dobozokba. Az egyszerűbb háztartásokban szentképként használták ezeket. A fadúcról készített fametszetek a nyomtatás legősibb formái. Eredete a 15. század eleji Németország vagy Németalföld. Ez a technika csúcspontját Albrecht Dürer alkotásaiban érte el. Ilyen például az 1498-ban készült Apokalipszis.

A legkorábbi metszet # Miközben a kínaiak Kr. e. pár száz évvel gyakorolták már a fa vésését, az újabb eljárás a 15. századból származik. Legkorábbi példája az 1423-ban a németországi Memmingenben készült fametszet. 1452-ből származnak a fémlemezről készült, legelső, fennmaradt nyomatok.

A legkorábbi ismert, európai metszet az 1446-ban készült a Krisztus megkorbácsolása című alkotás. Ismeretlen mester műve, viszont látható rajta az említett dátum.

Az első ex-librisek # Először a 15. század vége felé alkalmaztak Németországban nyomott betéteket egy könyv tulajdonjogának feltüntetésére. A legkorábbi, fennmaradt példányt Johannes Knabbenburg számára nyomták egy 13,75 x 17,5 cm-es fadúcról, akit egyébként "Igler" néven is emlegettek, ami azt jelenti: sündisznó. Az apró állati alak képe fölötti kartus így szól: "Hans Igler, a sündisznó csókoljon meg téged".

AZ EURÓPAI ÖLTÖZÉK

Európa minden országában három ruharéteg volt a szokásos, közben azonban nagymértékben változott, hogyan viselték ezeket. Ugyanez érvényes a stílusra és a hagyományra egyaránt. A nők alsóruhát felsőruhát és külső öltözéket, rendszerint köntöst viseltek. Minden férfi inget meg felsőruhát hordott: rendszerint testhezillő ruhadarabot a felsőtestén, alul pedig testhez álló nadrágot. A felsőruha lehetett tunika, ami aztán felsőkabáttá alakultát. A nemek közti különbséget szigorúan betartották. A transzvesztitákat máglyahalálra ítélték. Minden ruhadarab közül a fejfedők voltak a legbeszédesebbek, és leginkább ezek mutatták a tájak szerinti változásokat. Az itáliai nemesasszonyok - eltértek észak-európai társaiktól - nagy előszeretettel mutogatták hajukat. Északon a nők jobban követték Szent Pál tanításait. Ő pedig erről így ír:

"... a nő viseljen fátylat. A férfinak nem kell lefedni a fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége: de az asszony a férfi dicsősége.., a férfinak teremtődött. Éppen ezért kell az asszonynak fátylat viselnie."

Európa legtöbb országában a férjes nők java része viselte is a fátylat.

Északról jött divatba 1450 táján a corna, a szarv alakú fejdísz. A 15. század közepére a nehezebb fejdíszek kimentek a divatból: valódi, esetleg hamis hajat csavartak a fej köré, abba pedig finom kelmét vagy ékkövet fontak.

Az itáliai nemesasszonyok selyemből és aranyból készítettek hajhálót. A rete a 15. század utolsó évtizedeiben érkezett a spanyol udvarból és a 16. század során növekedett a népszerűsége.

A beretta, ez a karima nélküli, kúpos kalap, a 15. században divatos férfi fejfedőnek számított. 1500 körül nagy divat volt a lapos sapkák felpördített karimáján ékkövekkel kirakott tűket viselni.

1500 körül az uralkodó stílus a francia, németalföldi angol és észak-német emberek ruhatárában a gótikus volt. A függőleges és linerális elemek uralkodása szemmel látható a férfiak ruházatán, és a nöi testet is hossúra torzították. A férfi és női ruhák sziluettje közti különbség leginkább Franciaországban és Hollandiában mutatkozott meg. A férfiaké felül súlyos, fordított háromszögre emlékeztetett, miközben a nőké az alapján nyugvó háromszögre. Mindkettő erős ellentétben az itáliai reneszánsz négyszögével. Ez az 1480-as években érkezett északra, és elsőnek a férfiak ruházatán volt látható. Egészen az 1520-as évekig a női divat nem tükrözte ezt a hatást.

Az első, nemzetközi értelemben vett divat # Ruhák terén a reneszánsz stílus szögletes sziluettje Itália különböző udvaraíban a 15. század utolsó évtizedeiben jelent meg. A 16. század fordulójára Európa-szerte utánozták már: a történelem során első ízben vált nemzetközi méretűvé a legújabb divat. Az érintkezés tökéletesedése - elsősorban a nyomtatás felfedezésével-lehetővé tette, hogy mintákat tartalmazó könyvek által a himzésről és ékszerkészítésről újabb meg újabb anyagok juthassanak el mindenhová. A 16. század folyamán előtérbe került a késői gót stílus németországi irányzata; 1550 körül pedig a spanyol befolyás dominált sötét, komor színeivel.

A divat legbefolyásosabb irányítói # Az egyház és a nemesség gyakorolta a legkomolyabb hatást az öltözködési stílusokra, ezzel egyben illemnormákat is ráerőltetett az egész lakosságra. A legújabb divat kizárólagosan a fejedelmi családok kiváltsága volt. A divat gyorsan változott, de a tehetősebb, uralkodóosztályok fiatalabb tagjai által viselt, divatos ruhadarabok változtak a leggyorsabban: gyakran láthatók már akár 20 éves korkülönbségnél is divatbeli eltérések, amikor több generációt együttesen ábrázoltak.

A divat kiváltotta egyetlen találmány # Az ebben az időszakban feltalált egyetlen, újszerű ruhadarab az abroncsos szoknya volt. Először az 1460-as években jelent meg és óvatos gyanakvással fogadták eleinte. Juana, portugál királyné viselte elsőnek; a fából készült, rendszerint hat abroncsot akkoriban a szoknyán belül hordták. 1470-ben Izabella királyné (bár még mindig csak hercegnőként) 14 abroncsot is hordott már szoknyájának külső felületén. Viselőjének egy szempillantás alatt megmutatkoztak e ruhadarab előnyei, különösen a forró spanyolországi nyarakon. 1530-ra aztán az abroncsok visszakerültek a szoknyák belsejére. Gyorsan terjedt el Európa udvaraiban. 1507-ben Velencében betiltották.

Példa nélküli szemérmetlenség a ruházkodásban # Az 1450-es években az ingvállak testhezállók lettek, az ujjak pedig szorosabbak. Nagyobb minták és élénkebb színek jellemezték a női ruházatot; mélyebb nyakkivágás adott helyet az ékszereknek. Az 1480-as évekre, divat volt, hogy az emberi test alakját addig példa nélküli szemérmetlenséggel próbálták felfedni. A nők nyakkivágása még lejjebb került, az ujjakat teljes hosszukban felhasították. A fiatalemberek nem hordtak már tunikát, és a derékig érő, szorosan feszülő nadrág minden addiginál többet feltárt a férfitest anatómiájából.

A legszigorúbb # Firenze bizonyult Itália minden, jelentősebb divatközpontja közül a leginkább konzervatívnak, és ott voltak legszigorúbbak a test feltűnő mutogatását korlátozó törvények is. 1464-ben, Firenzében a nőknek megtiltották bármiféle ruházati cikk becserélését mindaddig, amíg legalább három évig nem hordták. Nem lehetett egyszerre senkinek sem kettőnél több, selyemből készült felsőruházati darabja, és csak egyetlen felsőruhát lehetett megfesteni chermisi-vel, ezzel a keletről importált, költséges festékanyaggal, amit a kardinálisok köpenyének készítésekor alkalmaztak.

A legnépszerűbb szövetminta # 1420-tól 1550-ig, az itáliai textíliák legnépszerűbb motívuma a gránátalma volt. Az 1460-as és 70-es években, nagyméretű mintákat alkalmaztak az udvarhölgyek leginkább divatos ruháin. De a század végére, a nagyobb minták már csak a bútorkárpit díszítésére szolgáltak.

A leghíresebb ruhaujj # Gyakran alkalmaztak az egyszerű szabású ruhák díszítésére arany- vagy ezüstfonalakkal, sőt még gyönggyel és rubinokkal is készült, rafinált hímzést; a hímzés leghatásosabban az ujjakon érvényesülhetett. Legyakrabban csak a bal ujjon jelenik meg. A szavojai Bona dicsekedhetett a leghíresebb ruhaujjal; inkább az ékszereivel együtt őrizte, mintsem a ruhatárában. Az 1468-ban készült leltár említést tesz egy olyan ingujjról, melyre rubinokból, gyöngyökből és gyémántokból hímeztek főnixmadarat. 18.000 dukátra becsülték az értékét.

Az Észak-Amerikában megemlített, első ernyő # Amikor de Soto kormányzó felkereste (a mai Egyesült Államok déli részén található) Tastaluca városát, a cacique, más néven főnök, saját otthona előtt üdvözölte őt a főtéren. Két párnán foglalt helyet, emberi vették körül, a hozzá rangban legközelebb eső indiánok. Egyikük "kör alakú ernyővel fogta fel előle a Napot. Az említett tárgyat szélesre nyirotta, olyan nagyra, mint egy kisebb, kerek pajzs. Rövid nyele volt, a kereszttartóira szarvasbőrt húztak, piros és fehér színnel négy kockára osztották. Egyébként a főnök lobogóját jelképezte, amit csatába is magával vitt".

A leginkább meghatározó jellegzetesség # A fejfedők számítottak az észak-európai nők ruhatárában a legkifejezőbb és legjellegzetesebb darabnak. Ezekről lehetett tudni viselője korát, társadalmi helyzetét, családi állapotát, vallási hovatartozását is. Flandriában; az olyan, legapróbb részletek, mint pl. a fodrok száma és a tűk elhelyezkedése, tévedhetetlenül vallottak viselőjük falujáról. A brüsszeli nők Flandriában megőrizték azt a klasszikus szokást, hogy fátylat viseltek a nyakukon. Másutt az idősebbek vagy az értelmiségiek hordtak fátylat az áll körül.

A legmagasabb # A legkevésbé praktikus az 1460-as években viselt, templomtoronyra emlékeztető fejfedő volt. Elérhette a 34 hüvelykes (85 cm-es) magasságot is. Mögötte hosszú fátyol úszott mindig; gátolta a mozgást is. Agnes Sorel (meghalt 1450-ben), az első királyi szerető Franciaországban, aki egyszerre tudta befolyásolni a politikát és a divatot, olyan uszályokat és fejfedőket hordott, ami hosszabb illetve magasabb volt másfélszer bárki másénál. Cselédsége még a királynőén is túltett.

A legbotrányosabb ruhák # A csehországi (dél-német) férfiak öltözködtek a legbotrányosabban: hosszú, fésületlen fürtjeik és bő, mélykivágású ingjeik alapján meg lehetett különböztetni őket az akkori Európában mindenütt látható, fodros-csipkés kortársaiktól. Egy pillanat alatt fel lehet őket ismerni az itáliai festményeken. A nők ennek megfelelően élénk színű és díszes ruhákat hordtak, meg nagyobb ékszereket is, mint más országok asszonyai.

1476-ban a grandsoni ütközet során a svájci seregben szolgáló, német zsoldosok átvették a svájci katonáktól, hogy egyenruhájukat a városokból zsákmányolt szövet foltjaival díszítették. Az elütő anyagok újszerűsége nagyon megtetszett a francia udvarnak, és így született meg a pompázatos ruhadarabok új divatja. Az őrület nemsokára eljutott Európa minden udvarába.

A legjobban öltözött hölgy # Beatrice d'Este (1475-97), akit sokan a reneszánsz kor hercegnői közül a legcsinosabbnak tartottak, nemzetközi hírnévre tett szert a divat terén mutatkozó újításaival. 1491-es esküvőjén, amikor 15 éves volt, lovagi tornát rendeztek, melyre minden lovagot zöldbe öltöztettek; 1493-ban, azzal nyűgözte le a közép-itáliai Ferrara polgárait, hogy -amikor egy ceremónián megjelent - ruháján megtalálhatták kihímezve Génua kikötőjének mind a nyolc tornyát. Csináltatott egy török öltözéket, amit nemsokára utánozni kezdtek a többi udvarhölgyek is. Úgy tűnik, legkevésbé sikeres kísérlete az lehetett, amikor a középosztály fejviseletének megújítására vállalkozott. Testvérével, Izabellával úgy jelent meg Milánóban, hogy nápolyi lenvásznat, pannicelli-t viselt. A helybéli asszonyok nemtetszése oly erősnek bizonyult, hogy mindketten azonnal hazainentek és átöltöztek. A magasba tornyosuló, selyemből és ékkövekből készített fejdíszek azonban teljes mértékben elfogadhatók voltak. Házasságának első két évében 84 ruháról tesznek említést csupán egyik rezidenciájának ruhatárában. 22 éves korában halt meg, egy szülés következtében.

A legkevésbé változó ruha # A diplomások öltözködése volt a leginkább konzervatív. Az akadémikusok viselete a 14. század során különült el a közemberekétől, és a 15. századra már fel lehet ismerni egyfajta európai normát. Kb. 1450-től kezdődően már elismert, ha nem egyenesen régies sajátosságnak számított a csuklya. Kikerekedett a középkor amúgy is kerek sapkája, a pileus, és a 16. század fordulójára megjelent Párizsban a pileus quadrata, másnéven szögletes sapka, amit még ma is hordanak. A köpeny azonban - mely doktort (doktorátusi címmel bíró tudóst) sejtetett - itáliai találmány volt; a 15. század vége felé Marsilio Ficino (1433-99), a teológus által viselt, széles galléros, bő ujjú köntös volt, a mai viselet elődje. A 16. század során a fekete lett az akadémikusok színe, Párizs, Oxford és Cambridge egyetemein egyaránt. A skarlátvöröst a kánonjoggal társították, a fehéret a teológiával, a kéket pedig a filozófiával. A ruházat nem csak viselője fakultásáról árulkodott, hanem egyben az azon belül betöltött tisztéről is. A selymet, aranyat meg a nemes szőrmét a ranglétra magasabb fokain állók számára tartották fenn.

A legvastagabb talpak # A magassarkú cipőre néha úgy tekintettek, mint a legkevésbé használható lábbelire, melyet a testmagasság emelése kedvéért viseltek. Velencében, 1480 körül a pianelle-t olyan talppal képezték ki, amí fél méterrel járult hozzá viselője testmagasságához.

A mór divathóbort élenjáró rajongója # René d'Anjou volt legelszántabb hódolója a mór divathóbortnak. 21 pár török cipője volt, és gyakran öltözött "szarazini köntösbe".

A manapság ismert legrégebbi # Ma úgy hiszik, hogy a beszédkészséget azok a fiziológiai változások idézhették elő, melyek a gégefő magasságában Kr. e. 45.000 körül jöttek létre a Homo erectus és a Homo sapiens sapiens között. Az eddig felfedezett legkorábbi, írott nyelv a kínai Shaanoi (Shensi) tartományban, Xi'an (Sian) közelében lévő Paa-t'o-ból származik. A Yangshao kultúra edényein látható, melyeket 1962-ben ástak ki és Kr, e. 5000-4000-re datálhatók. A legkorábbról fennmaradt, időben meghatározható képírás a dél-iraki Nippur agyagtábláin található, melyek Kr. e. 3400 körüliek. Az iráni Tepe Asziábból és Gandzsi-I-Dareh Tepe-ből előkerült emléktárgyak meg rováspálcák azonban Kr. e. 8500 körüliek lehetnek. A Brit-szigetek legkorábbi, ismert, írással ellátott tárgya (Kr. u. 630 körülről) egy ír eredetű unciális kézirat töredék.

A legnagyobb, nyelvészeti tagoltság # Az amerikai bennszülöttek, mintegy 2000 nyelvet beszéltek, amit 12 főcsoportba lehetett besorolni. A lingvisztikai tagoltság nagyobb volt, mint a világ bármely részén. Cabeza de Vaca jegyezte meg 1528-36-ban tett útjai során: "sok és rendkívül eltérő nyelvvel találkoztunk ... bár hat nyelvet ismertünk, nem tudtuk mindenütt megértetni magunkat, miután ezernyi eltérés jelentkezett".

A nyelvtani nemek egyedülálló hiánya # Sok, bennszülött amerikai nyelv egyáltalán nem ismer semmiféle nyelvtani nemet. Helyette a megkülönböztetések más szempontokon alapulnak: élő vagy élettelen, nemes vagy alacsony származású, vagy pedig a formával függenek össze: kerek, lapos vagy hosszúkás.

A legbonyolultabb # A következő, bonyolultsági szélsőségeket jegyezték fel: a chippewának, az Egyesült Államok Minnesota államában beszélt, észak-amerikai, bennszülött nyelvnek, van a legtöbb igealakja, akár 6000 is lehet. A haidának van a legtöbb, szám szerint 70 előképzője. Egy a Kaszpi-tenger melletti Dagesztánban beszélt nyelvben, a tabasszaránná148 főnévi eset van. Az eszkimók a jelenidő 63 formáját ismerik, és az egyszerű főneveknek lehet akár 252 ragozott alakja is. A 40-kötetes kínai Chung-wén Ta Tz'u-tien szótár 49.905 jelet sorol fel.

A legszélesebb körben elterjedt nyelvcsalád Afrikában # A bantu nyelveket a nyugat-afrikai Kameruntól a dél-afrikai Natálig és a kelet-afrikai Kenyáig mindenütt beszélik. A felfedezők olyan tolmácsokat béreltek, akik viszonylag könnyen megtanulták a távoleső partszakaszok rokon nyelveit is. Dél-Afrika legdélebbi részein azok, akik megtanulták a bantu nyelveket, megőrizték saját khoi és szan nyelveik szokatlan, csettintő hangjait, miközben átvették a szélesebb körben elterjedt bantu nyelvek nyelvtanát és szókincsét.

A legkorábbi # Az ábécé-úás legkorábbi, fennmaradt példája a Kr. e. 1450-re tehető. Szíria területén található Ugaritból (a mai Kasz Sarmából) származik a 32 ékírásos betűt tartalmazó tábla.

A legrégebbi betű # Az "O"-betű formája változatlan maradt, amióta csak bekerült Kr. e. 1300 körül a föníciaiak ábécéjébe.

A leghosszabb # A legtöbb betűje, szám szerint 72, a kambodzsainak van (beleértve a használaton kívülieket is).

KATASZTRÓFA, CSAPÁS	ELPUSZTULTAK SZÁMA	HELY	IDŐPONT
*Járvány*	75.000.000	*Eurázsia: A fekete halál (bubó-, tüdőgyulladásos és vérmérgezéses pestis)*	*1347-51*
*Népirtás*	*kb. 35.000.000*	*A mongolok kiírtják a kínai parasztságot*	*1311-40*
*Az Óvilág hatása az Újvilágra*	*kb. 25.000.000*	*A spanyolok megjelenése Közép-Amerikában*	*1492-1592*
*Földrengés*	*1.000.000*	Közel-Kelet és a Földközi-tenger keleti medencéje	kb. 1201. július

A világ ötszáz évvel ezelőtt

Mrs. Blunden

Clive Carpenter

Dr. Peter Cattermole

Alan Dawson

Dr. Ian Friel

Dr. Donald Hill

Dr. Patrick Moore, a CBE kitüntetés tulajdonosa

Peter Newby

Richard Newnham

Dr. Paula Nuttall

Dr. Peter Rowan

David Wileman

Brian Williams

Dr. Sylvia Wright: Királyi Művészeti Akadémia, Oktatási Osztály

Igor Zajcev: A Guinness Rekordok Könyve orosz nyelvű kiadásának szerkesztője

Az angol nyelvű kiadvány munkatársai Szerkesztette: Deborah Manley Konzultáns: Dr. Geoffrey Scammell Térképek és rajzok: Rob Bruns és Peter Harper Képszerkesztés: Alexander Goldberg

Felipe Fernandez-Armesto

Ez a világ és ami azon túl van

A világ méretei

Égövek

KONTINENSEK

Afrika....................................................... kb. 29.785.000 km2

Európa..................................................... kb. 9.583.000 km2

ÓCEÁNOK ÉS TENGEREK

Indiai-óceán............................................. 73.426.000 km2

SZIGETEK

Írország.................................................... 83.851,25 km2

Ciprus...................................................... 9.251,48 km2

A JÓSLÁSHOZ SZÜKSÉGES JELEK

A 15. ÉS 16. SZÁZADI ANGLIÁBAN MEGHONOSÍTOTT NÖVÉNYEK

Kr. e. 8000................................ kb. 6

VEGYES

KRISZTUS EGYHÁZÁNAK BENCÉS RENDI SZERZETESHÁZA

Betegségek

Közlekedés, szállítás

NAVIGÁCIÓS MŰSZEREK

Bahamák................................... Kolumbusz Kristóf ........................ 1492

Honduras................................... Kolumbusz Kristóf......................... 1502

MAI MEGFELELŐJE

47 atom = 1 uncia (7-1/2 mp) 8 uncia = 1 ostent (1 perc) 1-1/2 ostent = 1 pillanat (1-1/2 perc) 2-2/3 pillanat = 1 rész (4 perc) 1-1/2 rész = 1 perc (6 perc) 2 perc = 1 pont (12 perc) 5 pont = 1 óra (1 óra)

(Énekes Ferenc: A kiadványszerkesztés)

A legrégibb építmények

Emlékművek

A legmagasabbak

Az angol nyelvű kiadvány munkatársai
Szerkesztette: Deborah Manley
Konzultáns: Dr. Geoffrey Scammell
Térképek és rajzok: Rob Bruns és Peter Harper
Képszerkesztés: Alexander Goldberg

47 atom = 1 uncia (7-1/2 mp)
8 uncia = 1 ostent (1 perc)
1-1/2 ostent = 1 pillanat (1-1/2 perc)
2-2/3 pillanat = 1 rész (4 perc)
1-1/2 rész = 1 perc (6 perc)
2 perc = 1 pont (12 perc)
5 pont = 1 óra (1 óra)