Aki a másik embert elítéli, az tévedhet, aki
megbocsát neki, az sohasem téved.” (Heinrich
Waggerl)
Annyira vagyunk lelkileg egészségesek, amennyire képesek vagyunk
megbocsátani a minket ért sérelmekért.
A megbocsátás sokszor egészen természetellenes dolognak tűnik, merthogy az
igazságérzetünk azt mondja, hogy az embereknek igenis meg kell fizetniük
azért a sok rosszért, amit tettek. Ám a megbocsátás a szeretet ereje, amivel
megtörjük a természet törvényét.
A vádaskodásra, és haragtartásra való hajlam gyerekes, és beteges
tulajdonság. A haragról való lemondás, a megbocsátás képessége az ismertető
jegye az igazán felnőtt embernek.
A megbocsátás önös érdek. Minden megbocsátás annak válik a javára, aki
megbocsát, mivel a megbocsátás kihat a lelki nyugalmára.
A megbocsátás nem a másik fél érdekét szolgálja. A másiknak sokszor sejtelme
sincs arról, hogy meg kellene bocsátanunk neki. Talán nem is emlékezik arra,
hogy megsértett minket. A megbocsátás saját érdekünkben történik. Az
egészségünk érdekében. Szükségünk van rá a gyógyuláshoz, mert ha megrekedünk
a dühnél, a lelkünk sorvadni kezd.
Megbocsátani annyit jelent, mint lehetővé tenni magunk számára azt, hogy
nyugodtan aludjunk. Ha nem tudunk megbocsátani, nem tudunk jót akarni, akkor
saját magunkat tesszük boldogtalanná, mert képtelen együtt lenni a szívbéke
és a gyűlölet. Tehát éppen az ellenség kívánságát valósítjuk meg, vagyis
ártunk önmagunknak.
A megértés és a megbocsátás
Aki meg tudja magában fogalmazni, hogy a másik miért gondolkodik úgy, ahogy
gondolkodik, az, ha nem is helyesli, de megérti a másikat.
Meg kell tanulnunk átérezni mások helyzetét. Ez az empátia képessége.
Amennyire sikerül ezt erősíteni magunkban, annyira leszünk képesek erőltetés
nélkül lemondani az ítélkezésről. Az ítélkezésről való lemondás nem jelent
helyeslést. Egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni a
magatartását.
A megértés képes kihúzni a szívből a gyűlölet méregfogát.
A megértés az alapja minden együttélésnek.
De azt is meg kell tanulnunk, hogy meg tudjuk érteni önmagunkat is. Itt sem
szabad azonosságot látni a megértés és a helyeslés között. Ha meg tudod
érteni az önmagad által sem helyeselt magatartást is, akkor leszel képes
arra, hogy korrigáld a magatartás-rugókat, s valóban fel tudd venni az
önmagad által is helyeselt irányt.
Ha tudomásul veszed azt, hogy olyan vagy, amilyen vagy, akkor könnyebben
tudomásul fogod venni azt is, hogy az emberek is olyanok, amilyenek.
Persze, az embernek fáj az a sérelem, amit nem érdemelt meg. Ezt a fájdalmat
nem szabad önmagunk előtt se letagadni. Viszont el kell engedni, miután
átéltük.
A megértés segít elengedni a fájdalmat, nem elfelejteni, csak nem reagálni
már érzelmileg a dologra. És a másik emberben azt az embertársunkat látni,
aki botlott egyet az útja során - ugyanúgy, ahogy mi magunk is botlunk szép
számmal, csak ennek a botlásnak most pont mi ittuk meg a levét. A mi
botlásainknak pedig valaki más itta, vagy issza majd. Emberek vagyunk, ezért
tökéletlenek.
A szeretet, az igazi, görögül azt is jelenti: látlak (agape). Látom az
utadat, látlak téged, és ha akarod, visszafogadlak a szívembe. Ez a
megbocsátás.
Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Bánj úgy vele, mint önmagaddal.
Minden helyzetben gondolkodjuk el, hogy mi milyen bánásmódra vágynánk
ugyanilyen helyzetben? Ha fordított lenne a helyzet, én milyen bánásmódot
szeretnék?
Gondoljunk erre, amikor kényes helyzetbe kerülünk, amikor vita, nézeteltérés
van valakivel.
A tett és a tettes szétválasztása
Jézus a kereszten hangosan könyörgöt:
“Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lukács
23,34)
Jézus a bűnt a tudatos cselekvéshez köti. Szenvedése közepette is másokért
aggódik. Igazságérzete még ekkor is erősebb más érzésnél.
Az ember megbocsát, merthogy le tudja hántani a tettet a tettesről, és
látja, hogy a tettes egy esendő ember, aki hibázik, és ha nagyon megnézi, a
történetéből érthető is lehet, hogy mi vezette az illetőt a gonoszságig.
Nagyon sokféle ember van, nagyon sokféle fejlettségi fokon.
Ezért a megbocsátás alkalmával tudnom kell azt, hogy az az ember, aki képes
úgy bántani engem, hogy nagy és mély fájdalmat okozzon, az még alacsony
szinten van. Egy olyan ember, akit már nem a személyisége, hanem a lelke
motivál, képtelen lenne ilyen bántásra, legalábbis szándékosan képtelen
lenne, legfeljebb véletlenül vagy ügyetlenségből. Ezért látom, hogy az a
rossz, amit nekem okozott, az számára a pillanatnyi legjobb megoldás volt
valamire - a maga szintjén annak tűnt neki.
Eszembe juthat az is, hogy a bántó nem célzottan velem volt olyan, amilyen,
hanem ő eleve ilyen, itt tart, és ugyanazt a bántás elkövette volna bárki
mással is.
Kiknek bocsássunk meg?
Bocsássunk meg mindenkinek. Mindenkinek, aki valaha is megbántott valamivel.
Fejlesszünk ki magunkban egy olyan hozzáállást, amely visszautasítja a
haragot mindenkivel szemben.
Ismételgessük magunkban: megbocsátok neki, megbocsátok mindenért, felejtsük
el.
A megbocsátás felszabadít bennünket és a másik embert is, és gyors léptekkel
haladhatunk képességeink kiteljesítése felé.
Bocsássunk meg saját magunknak. Bocsássunk meg minden értelmetlen, gonosz
dolgot, amit valaha tettünk, mert minden ember követett el értelmetlen,
gonosz, ostoba, nevetséges dolgokat.
Nem tudunk igazán megbocsátani magunknak, hacsak nem nézünk igazán szembe a
múltban elkövetett hibánkkal.
Nem kell rossz embernek lenni ahhoz, hogy rossz dolgokat csináljunk.
Ha csak a rossz emberek tennének rosszat másokkal, meglehetősen jó világban
élnénk. Legalább annyit bántunk másokat az ügyetlenségünkkel, mint a rossz
cselekedetekkel.
És minél tisztességesebbek vagyunk, annál jobban átérezzük, hogy milyen
fájdalmat okoztunk másoknak.
Akkor bocsátunk meg magunknak, miután felfedezzük a saját hibánkat. Azért a
jóért értékeljük magunkat, amit találunk magunkban, és azért a rosszért
bocsátunk meg, amit elkövettünk.
A megbocsátás nem elfelejtés
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem fáj a megbántás.
Megbocsátani azt jelenti, hogy embertársainkkal kapcsolatban igyekszünk
olyan elnézőek lenni, amilyen elnéző volt velünk eddig Isten.
Amikor megbocsátunk, nem felejtjük el a bántást. Merthogy pontosan azért
kell megbocsátani, mert nem tudjuk elfelejteni, amit tettek velünk.
Azok a legveszélyesebb fájdalmak, amelyekre nem merünk emlékezni. Ezeket
letuszkoljuk a tudattalanunkba, remélve, hogy nem fognak fájni. De ezek
álruhában térnek vissza, és alattomosan akkor csapnak le ránk, amikor a
legkevésbé számítunk rá.
Végül, ha elkövettünk valamit, és megbántottunk valakit, kérjünk bocsánatot tőle. Sokan vannak, akiknek nincs bátorságuk, merszük, lelkierejük, hogy azt mondják: nagyon sajnálom.
Megbocsátás és visszafogadás
A megbocsátás mindig kötelező, de akinek megbocsátottál, azzal a további
kapcsolatodban feltételeket kell állítanod. Ezt jelenti az, hogy bárányok
vagyunk, de nem vagyunk birkák.
Lehet felhasználni, de nem lehet kihasználni. Tehát a megbocsátásban is
helyet kell kapnia a bölcsességnek.
A megbocsátás nem azonos a visszafogadással, a befogadással. Mindenkinek meg
kell tudnunk bocsátani, de visszafogadni, újra a régi kapcsolatot átélni
csak akkor lehet, ha az, aki bántott, ezt megbánta, és jelei vannak annak,
hogy szeretni akar.
A visszafogadásnak tehát feltételei vannak! A megbocsátásnak nincsenek
feltételei.
A megbocsátás lényegéhez nem tartozik hozzá az érzelmi változás. A
megbocsátás akarat kérdése. Aki szeret, az jót akar. Elsősorban önmagának
akar jót. Béke csak annak szívében talál otthonra, aki lemond arról, hogy
mások rossz akaratára rosszal válaszoljon.
A saját jól felfogott érdekedben ne foglald el magad büntetést, visszavágást
kitaláló gondolatokkal. Mert ha ilyenekkel foglalkozol, akkor te vagy az,
aki nem tud nyugodtan aludni.
A megbocsátás fontosabb az ítélkezésnél.
Válasszunk egy mintát
Olyasvalakit, akit tisztelünk a vonzó személyisége miatt. És ha valamilyen
nehéz helyzetbe kerülünk, tegyünk úgy, ahogy az a személy tenne.
Gondoljunk arra, hogy pl. Jézus mit tenne ebben a helyzetben, mit tenne a
helyemben?
Ha ezt használjuk mintául, és ha másokkal éreztetni próbáljuk fontosságukat,
akkor sikeres személyiséget fejlesztünk ki, amelynek révén mindent
elérhetünk, amit akarunk az életben társainkkal együtt haladva.
A megbocsátás könnyebb bármi másnál, ha az indulaton felülkerekedik a józan
ész.