Nemere István: Mire jó a varázsvessző? (Tvr-hét 2001/19-24)

Magyarul igen szerencsétlen nevet kapott az a szerkezet, amellyel vizet, vezetékeket, üreget lehet keresni a föld alatt. A "varázsvesszőnek" ugyanis - természetesen - semmi köze nincs a varázslathoz. Azt állítjuk, hogy valamilyen, ma még kevéssé ismert és elismert tudományos alapokon nyugszik a működése. Arról van szó, hogy régebben bizonyos faágakból vágott V alakú vessző, manapság pedig bizonyos fémekből készített, különféle alakú két vékony szál egy erre alkalmas ember kezében sajátos jelzőrendszerként működik. Tudunk olyan emberekről, akik így képesek megállapítani, hol találhatóak a föld alatt vízerek, üregek, elrejtett fémek, vezetékek, csatornák vagy más efféle tárgyak. Gondoljunk csak bele: nálunk is mindenfelé látunk kiaggatott táblákat "Kútásást vállalok" szöveggel - de ritkán jut eszünkbe: honnan tudja az ásást vállaló személy, hol ásson vagy fúrjon? A felvilágosultabb telektulajdonosok nem csodálkoznak, ha látják a reménybeli kútásót, amint különös "vesszőkkel" a kezében jár fel-alá a telken... Mint számos parajelenségnek, ennek is nagy múltja van. A már említett alkalmatlan magyar elnevezés is a középkorból származik. A tizenkilencedik században a művelt európai államokban gyakorlatilag mindenki tudta, hogy "varázsvesszőt" kell használni nemcsak víz- vagy fémkereséshez, hanem az emberek és az állatok lakóhelyének optimális meghatározásához is. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az 1800-as években ha valaki Nyugat-Európában istállót akart építtetni, elhívta a "varázsvesszős embert", aki bejárta a rendelkezésre álló területet, és megmondta, hol lesz jó az állatoknak és hol nem. Mindez mára kiterjedt az emberi lakóhelyekre is. Keleten és Nyugaton sokfelé élnek olyan szakemberek, akik megmondják, hová építkezzünk, vagy egy lakásban hová tegyük az ágyunkat, hogy jól aludjunk, hogy egészségesek maradjunk. A paraszaklapokban rendszeresen hirdetnek ilyen képességű és tudású személyek - hazánkban is. A következő hetekben elolvashatják, hogyan jutott el ez a tevékenység - néhány igen különleges képességű személy révén - az óceánon túlra, hogyan alkalmazták békében és háborúban nemcsak a szárazföldeken, de az óceánokon is. Abban, hogy a radiesztézia (a "varázsvesszős" tudománynak ez a hivatalos elnevezése) kapcsolatba került a háborúkkal is, akarata ellenére egy békeszerető katolikus pap, a francia Alexis Bouly abbé játszott nagy szerepet. A huszadik század elejézi a falusi plébános éppen "varázsvesszős" tudásával híresült el. Egy időben már nem is tudta ellátni papi feladatát, mert nemcsak egész Franciaország, hanem Európa számos tájára is elhívták. Általában ivóvizet talált. No, nem egy-két ember kicsiny telkén. Nagy iparvállalatok megbízásából végezte ezt a munkát. Olyannyira jól dolgozott, hogy 1950-ben - nyolcvanöt éves korában - Becsületrenddel is kitüntették. A pap élete végéig meg volt győződve arról, hogy tehetségét Istentől kapta. Nem volt kétsége afelől sem, hogy azért kapta: adja tovább az emberiségnek. Az első világháború után sokfelé nem vizet, hanem földben maradt lövedéket kerestettek vele. Sokak számára - beleértve magát az atyát is - akkor lett világossá, hogy tehetsége-tehetségük sokkal bonyolultabb, mint kezdetben hitték. Hiszen ha kell, nem csupán vízereket és vízmedencéket éreznek meg a föld alatt, hanem fémeket, üregeket, barlangokat, vezetékeket és csatornákat is. Az igazi "műszer" itt persze nem a vessző, hiszen az csak egy fa- vagy fémdarab. Hanem maga az emberi test és psziché, amely ma még ismeretlen módon képes érzékelni a környező térben beállott változásokat, és az ember izmai ezt jelzik a vessző segítségével. Bouly abbé 1918 után sok éven át szerte Európában kereste a föld alatt maradt, fel nem robbant lövedékeket. Eredményeiről legendákat meséltek. Egyes katonai vezetők már akkor eltöprengtek, hogy ha csakugyan van ilyen képesség (és látták, hogy létezik), akkor azt minden bizonnyal más katonai célokra is hasznosítani lehetne. Nem maradtak meg a töprengésnél - hamarosan kerestek és találtak olyan személyeket, akik képesek voltak mintegy "belátni a föld alá". Ettől kezdve mind többen derítettek fel föld alatt rejtőző tárgyakat, nemegyszer álcázott katonai objektumokat is. Bouly abbé persze nem tehet erről. Az ő szinte százszázalékos teljesítménye csak ráirányította a figyelmet erre a képességre, amellyel a Földön mindig is elég sokan rendelkeztek. Egyes becslések szerint (mert ezzel kapcsolatban nem végeztek hivatalos kutató sokat, és így statisztikák sem állnak rendelkezésünkre), a mindenkori lakosságnak körülbelül fél százaléka, tehát minden kétszázadik ember rendelkezik valamilyen mértékű radiesztéziás képességgel. Ennél természetesen sokkal kisebb azoknak száma, akik ezen a téren szinte teljes körű tudással bírnak, és azt hasznosítani is képesek. Nincs okunk feltételezni, hogy Magyarországon ez másképpen lenne, mint bárhol másutt a világon Kínától Argentínáig, Norvégiától Szudánig. A jövő héten újabb izgalmas esetekkel ismerkedünk meg. Amerikai tudósokat hívtak meg 1972-ben egy moszkvai konferenciára. A hivatalos rész végén a szovjetek meglepetésszerűen levetítettek egy filmet a vendégeknek, amely hatalmas megrökönyödést váltott ki soraikban. A filmet titokban készítették a szovjetek és a vietnamiak Dél-Vietnamban, ahol akkor zajlott az ENSZ és csaknem húsz ország háborúja a Dél-Vietnamot erőszakkal elfoglalni akaró kommunista Észak-Vietnam ellen. Ami az amerikaiakat igazán meglepte és bizonyos értelemben sértette is, a következő volt: a filmen amerikai katonák kezükben varázsvesszővel keresték meg a kommunista partizánok föld alatti járatait és álcázott, elásott fegyverraktárait. És gyakorta sikerrel jártak. A filmet a szovjetek nyilván sokszor kielemezték, és nem titkolták: maguk is hasonló módszerek alkalmazására oktatják hadseregük erre fogékony tagjait. Az amerikai tudósok azért sértődtek meg, mert otthon erről semmit sem hallottak. Egy ellenséges fővárosban kellett megtudniuk, hogy saját seregükben milyen "tudománytalan" (bár roppant eredményes...) módszereket alkalmaz a katonai vezetés. Otthon aztán kiderítették - és ez a sajtóban is napvilágot látott -, hogy az amerikai hadvezetés már régebben szemet vetett a radiesztéziára, a "varázsvesszőre". Már az ötvenes évek végén is folytattak ilyen kísérleteket, a dolog tehát nem a vietnami háborúban kezdődött, amely vagy tíz évvel később zajlott. 1966-ban az amerikai hadsereg szakértőinek bemutattak egy szigorúan titkos katonai dokumentumfilmet. Ez kizárólag olyan problémákkal foglalkozott, amelyekkel a hadsereg szerte a világban szembetalálkozott, és amelynek megoldására nem találtak még semmilyen módszert. Több száz, a hadsereg által alkalmazott szakemberrel nézették végig a filmet, majd megkérdezték őket: nincs-e valamilyen ötletük bármelyik ott érintett témával kapcsolatban. Nem árt tudnunk, hogy a film végén maga Robert McNamara akkori védelmi miniszter kérte a nézőket, segítsenek az USA hadseregének... Louis Matacia, a haditengerészet egyik szakértője is látta a filmet. A vietnami partizánok föld alatti járatainak leleplezéséről szóló rész nagyon felzaklatta. Akkor már nem volt titok, hogy szinte egész Dél-Vietnam alatt húzódnak efféle, olykor sok kilométeres barlangrendszerek, amelyek remek búvóhelyül szolgálnak a kommunista partizánoknak. Matacia viszont értett a "varázsvesszőkhöz", és rögtön arra gondolt: ő és néhány tucat hasonló képességű ember könnyűszerrel felfedezhetné ezeket a járatokat, valamint a rejtett vezetékeket, elásott lőszert és egyéb készleteket. Jelentette mindezt a feletteseinek, és bemutatót is rendezett. Majdnem minden tisztet sikerült meggyőznie különleges képességéről. Egy föld alá süllyesztett csővezetékrendszernek nemcsak minden csövét "megérezte" a felszínről, de azt is meg tudta mondani, melyik csőnek mekkora az átmérője, milyen anyagból készült, folyik-e benne folyadék vagy sem - és ha igen, akkor az tiszta víz-e vagy szennyvíz... A bemutató annyira meggyőző volt, hogy az USA serege elkezdte keresni az ehhez értő embereket. Először a már bevonult egyenruhások között, később pedig jó pénzért a civil életből is csábítottak be radiesztétákat, akiket aztán Vietnamba irányítottak - kizárólag ilyen természete felderítő feladatokkal. Louis Matacia, akinek "csodálatos" képességeiről az előző héten írtunk, az USA hadseregének Landing Force Development Centerében, vagyis a tengerészgyalogosokat képző központban mutatta be tudományát. Egy idő után Matacia már arra is képes volt, hogy kimutassa, melyik vezeték milyen mélyen van a földben. Természetesen hasonló adottságú személyek továbbképzését is vállalta. Ő maga nem ment el Vietnamba, amit a sereg rossznéven vett tőle. Két évvel később megszakították vele a kapcsolatot, ő is csak a sajtóból értesült (The Observer, 1967. március 13.) arról, hogy az amerikai haditengerészet katonái az általa okított módszerrel fedezték fel a kommunista partizánok föld alatti járatait és támaszpontjait. A dolog végül is két ok miatt maradt abba: egyrészt véget ért a vietnami háború, másrészt a katonai vezetők kedvét elvette az a tény, hogy a módszerre nem sikerült minden katonát megtanítani. A "tojásfejű" főtisztek a maguk szűk horizontjával úgy vélték: vagy minden amerikai katona tud majd "varázsvesszőzni" és megérzéseire támaszkodni, és akkor növeli életben maradási esélyeit a távoli ázsiai fronton - vagy nem is érdemes foglalkozni a témával. Túl bonyolult lett volna minden szakaszhoz beosztani egy olyan katonát, akinek van fogalma a radiesztéziáról. Ne feledkezzünk meg arról a filmről sem, amelyet 1972-ben a szovjetek mutattak be amerikai tudós kollégáiknak! Ez több dolgot is bizonyított egyszerre. Például azt, hogy a módszer csakugyan bevált, és működik. Másodszor azt sem lehetet tagadni, hogy ha egyszer tömeges méretekben is használható, akkor legalább hasonló eredményességgel nyilván másutt, máskor, más körülmények között is beválhat. No és persze az sem tagadható, hogy ha a világon pár tízezer vagy százezer, esetleg millió ember rendelkezik ilyen képességekkel - akkor ennek utána kellene nézni, tudományosan kutatni, megvizsgálni. Hogy megtudjuk, azok az emberek, akik képesek vizet, üregeket, fémet találni a föld alatt, miben különböznek másoktól, akik erre nem képesek. Ismeretes, hogy Uri Geller, az egy évtizede Magyarországon is elhíresült parafenomén tekintélyes vagyonát igazából nem az érintés nélküli kanálhajlítgatásnak vagy távoli órák, liftek és sífelvonók megállításának köszönheti. Nagyvállalatok megbízásából autóval, repülővel járja be az idegen földeket, és valamilyen különleges képessége révén ráérez arra, miféle ásványkincseket rejt a föld mélye. Aki ehhez ért (ők is kevesen vannak...), igen szép pénzt csinálhat ebből. És csinál is. Voltak és vannak emberek, akik ezt már olyan mértékben kifejlesztették magukban, hogy szinte nincs is szükségük eszközre, mi több, arra sem, hogy eljussanak a kutatott területre! Ők azok, akiknek elég egy térkép, és a távolból is képesek megmondani, mit rejt a föld méhe, vagy mi bújik meg a tengerek felszíne alatt... Ez a dolog - ismerjük el - csakugyan hihetetlenül hangzik. Ilyen képességű személyek már nem élnek tömegesen a Földön. Egymilliárd ember közül jó, ha egy vagy kettő képes arra a "csodára", amiről a következő héten számolunk be az olvasóknak. Egy kaliforniai úiember, bizonyos Verne Cameron 1959-ben levelet írt az USA haditengerészetének. Azzal dicsekedett, hogy egy térkép és egy inga segítségével bármikor képes megmondani: merre járnak a felszín alatt a harci tengeralattjárók. Levelét nem dobták el, a férfit nem bélyegezték őrültnek, sarlatánnak vagy csalónak. Maga az admirális helyettese, Maurice E. Curtis válaszolt neki, és bemutatóra invitálta az ismeretlen személyt. Cameron a lakóhelyéhez legközelebb eső haditengerészeti bázison, az USA nyugati, csendes-óceáni partvidékén mutathatta be. mit tud. Még a kísérlet dátumát is ő választhatta meg. amikor neki az a legkedvezőbb volt. Ez a kitétel arra utal, hogy az amerikai hadvezetésben már az ötvenes évek végén akadtak olyanok, akik jól tudták, hogy bizonyos pszichikai kísérletekhez nagyon fontos a részt vevő alany vagy alanyok lelkiállapota, kedve, bioritmusa stb. Nekik is az volt az érdekük, hogy ez az ember a lehető legtöbbet hozza ki magából. és mindenki megelégedésére mutathassa meg, mire képes. Csakugyan tudott valamit, amitől leesett a szakemberek álla. Nemcsak csodálkozást és döbbenetet, hanem egyenesen félelmet is keltett a sok egyenruhásban. Amint Cameron ugyanis kapott egy tengerészeti térképet a Csendes-óceánról, föléje tette a kezét az ingával. A kis szerkezet mozgásából következtette ki, abban a pillanatban, abban az órában merre járnak az amerikai tengeralattjárók a mérhetetlen óceánon. Olyan adatokat tudott hát, amelyek szigorúan titkosnak számítottak! Amelyeket csak a Pentagon legszűkebb és igen magas rangú körei ismertek, és amelyekről az Egyesült Államok elnökét is csak olykor-olykor tájékoztatták. Azt, hogy a több száz tengeralattjáró közül (1959-ben még csak néhány atommeghajtású tengeralattjáró létezett, a többi Diesel- és elektromos meghajtással működött) melyik éppen hol jár. Milyen irányban, milyen mélységben halad. Ezt csak a hadvezetés tudhatta! No és Verne Cameron, a radiesztéziával foglalkozó férfi. Akinek normális napi munkájához tartozott, hogy egyes önkormányzatok vagy vállalatok felkérésére régi csatornákat, elfelejtett vezetéket keressen meg, olykor a térképe és ingája segítségével megállapítsa, hol mit ástak-rejtettek a föld alá régebben, vagy hogy milyen ásványok vannak itt-ott. Talán még hajóroncsok ingás felkutatásával is foglalkozott, és ezenközben szinte véletlenül jött rá, hogy időnként az óceánok térképei felett kalandozva érezte a gyorsan haladó, a mélyben elsuhanó ismeretlen hajók jelenlétét. Így már érthető volt, hogy miért fogta el rémület a haditengerészet vezetőit. Cameron potenciális veszélyt jelentett, hiszen ha nem az amerikaiaknak, akkor az ellenségnek is meg tudja mondani, mikor merre járnak a büszke és katonailag roppant veszélyes, nukleáris rakétákkal is felszelelt tengeralattjárók. A múlt héten ott hagytuk abba, hogy egy rendkívüli képességekkel megáldott (megvert?) radiesztéta, főldsugárzás-érzékelő személy a tengerek alatt haladó tengeralattjárókat is fel tudta fedezni mindössze egy világtérkép, egy inga és persze saját különleges képessége révén. Nagy rémületet keltett az illetékesekben, hogy lám, egy civil is ismeri féltve őrzött titkaikat. És mi van, ha a szovjeteknek is van egy-két Cameronjuk? - tette fel a kérdést egy admirális. Cameron azzal nyugtatta meg az aggódó amerikaiakat, hogy elkérte tőlük a világtengerek haditengerészeti térképeit, és sorban kiderítette, hol járnak ugyanakkor a szovjet tengeralattjárók! Mivel erre sokféle jelből nagyjából a Pentagonban is következtettek, rájöttek: jobb lesz, ha Cameront inkább a "szovjet vonalon" foglalkoztatják, és jobb, ha az nem is gondol az amerikai hajók hollétére... Az együttműködésre mégsem került sor. Sokféle érvet soroltak fel a tengerészek, de ezeket nem ismertették magával az érintettel. Cameron sohasem tudta meg, miért nem alkalmazták. Talán attól tartottak, nem bízhatnak ennyi titkot egyetlen emberre? Vagy azért nem mertek rá hagyatkozni, mert esetleges a képessége, és egyszer egy döntő pillanatban nem fogja tudni megmondani, hol jár a legveszélyesebb, sok amerikai várost elpusztítani képes rakétákat hordozó ellenséges hajó? Vagy győztek a "szkeptikusok", és lebeszélték a hadvezetést a férfi alkalmazásáról? Mindenesetre az ügynek pikáns befejezése lett. Miután hosszú idő telt el anélkül, hogy a hadsereg érdemben válaszolt volna Cameron felajánlására, a férfi más munka után nézett. Meghívták Dél Afrikába, ahol az ottani kormány ajánlott neki jól fizető munkát. Különleges képességei révén a sivatagos területek alatt, a mélyben rejtőző vízkészleteket kellett volna megéreznie, felderítenie és térképeken bejelölnie. Mondanunk sem kell, mindenki jól járt volna, hiszen a költséges próbafúrások helyett a dél-afrikaiak ezzel a módszerrel összehasonlíthatatlanul olcsóbban jutottak volna a létfontosságú információk birtokába. Ekkor jött a meglepetés - Cameron nem kapott útlevelet! Ami Amerikában nagy szenzáció, és roppant ritka eset, ráadásul bíróságon megtámadható döntés. Nos, a bírósági procedúra során vált ismertté, hogy bár a haditengerészet nem alkalmazta Cameron módszerét, hittek a képességében, és letiltották a férfit a külföldre utazható polgárok listájáról. Helyette felkerült azok közé, akik nem hagyhatják el az Államok területét, mert "létfontosságú nemzetvédelmi információk birtokában vannak"... A CIA ráadásul azok listájára vette a férfit, akik "nemzetvédelmi kockázatot jelentenek". Így nem is csoda, ha nem akarták külföldre engedni. Ezzel mellesleg végleg bebizonyosodott, hogy Cameron és a hozzá hasonlók valódi képességekkel rendelkeznek. A radiesztézia évezredek óta kíséri az emberiséget, mindig is voltak olyanok, akik értettek hozzá. Legfeljebb a körülmények nyomására vagy a társadalom meg nem értése miatt ezt varázslatnak, boszorkányságnak vagy éppenséggel cirkuszi mutatványnak voltak kénytelenek álcázni. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy ez a jelenség és képesség is része a természetnek, és ezért tudományos kutatást érdemel(ne).