Nemere István: Energiát a Holdról! (Tvr-hét 2004/03)

 Az ipari fizikával foglalkozó kutatók egyike nemrégen felvetette: rengeteg energia veszik kárba a Holdon. Számításai szerint az égitest folyamatosan napsütötte oldalán tizenháromezer terawatt energia keletkezik. Ha ennek csak egyetlen százalékát sikerülne valahogyan eljuttatni a Földre, bolygónk minden lakójának teljes energiaszükségletét fedezhetnénk. Csak az a kérdés, hogyan "lopjuk el" ezt az energiamennyiséget égi kísérőnktől? David Criswell professzornak azonban némi töprengés után erre is lett ötlete. Ami önmagában tekintve nagyon egyszerű, szinte zseniális. Csak a megvalósítással lehet egy kis baj - legalábbis egyelőre. Azt ajánlja, az emberiség építsen 20-40 mikrohullámú energiaküldő berendezést a Hold felszínén. A mai technikával talán még nem, de a közeljövőben ez szinte emberi közreműködés nélkül, értelmes robotok vezényletével is megoldható lenne. A nagy állomásokat a Holdon fellelhető anyagokból is létre lehet hozni. Már tudjuk, hogy a Holdon vannak érckészletek, található ott szilícium, magnézium, bauxit stb. Ráadásul - állítja a kutató - nem kell egész gyárakat vagy bányákat felvinni oda. Kezdetben elég, ha egy mai holdjáró tömegénél csak tízszer nagyobb szállítmányt juttatunk el a helyszínre. A Holdon épülő szerkezetek a napenergiát mikrohullámokká alakítva átlövik a Föld körül keringő három nagyméretű parabolaantennára, onnan pedig leküldik a földre, mindig egy olyan földfelszíni vevőállomásra, amely éppen a parabolaantenna hatósugarában található. Az ötlet ma még irreálisnak tetszik. A NASA szakemberei is megszólaltak az ügyben - ők egyelőre csak a költségeket kifogásolják, viszont nem tagadják, hogy műszakilag már ma is kivitelezhető lenne a terv. Ám amíg az Egyesült Államoknak anyagi nehézséget okoz a ma létező egyetlen űrállomás fenntartása is, gondolni sem lehet a holdi nagy műveletekre. John Glenn, a legöregebb űrhajós (hetvenévesen járt másodszor a kozmoszban) is csak a költségektől tart a tervezettel kapcsolatban. Criswell, az ötletadó viszont bizakodó. A legnagyobb úr a szükség, véli, és tudja, hogy 2050-ben az akkori emberiség energiaszükségleteit már nem lehet majd földi forrásokból kielégíteni. Okvetlenül szükség lesz a szó szoros értelmében vett "külső" forrásokra is. Márpedig mi lehetne gazdaságosabb, tisztább energia, mint a napfényé? Ami a holdi viszonyok között így is kárba vész, amúgy meg az emberiség hasznosíthatná. Talán most is az mozgósítja majd az amerikai pénzűgyi köröket és a kormány illetékeseit, ami negyven évvel ezelőtt olyannyira "meghajtotta" a földi űrkutatást: a nemzetközi vetélkedés. Akkor a Szovjetunió volt a nagy ellenfél, azt kellett mindenáron megelőzni, legyőzni. Nála többet, jobbat teljesíteni, messzebbre eljutni, több eredményt és tudást hozni be a kozmikus külvilágból. Most meg lám, a kínaiak lesznek, lettek az új vetélytársak. Ismét egy másik ideológia, a kommunizmus törekszik ki az űrbe, és remélhetőleg Washingtonban ettől megszólalnak a riadócsengők. A kínaiak 2005-ben embert küldenek a Holdra, 2010-ben űrállomást alapítanak ugyanott, 2015-ben már nagy kutatóállomás, valóságos kis város fölött leng majd a kínaiak vörös lobogója... Így csakugyan nagy dolog lenne, vélik sokan, ha addigra az amerikaiak és az európaiak esetleg az oroszokkal közösen felépítenék az "energialopó" rendszert, és ők látnák el olcsó, szinte ingyenes árammal a Földet!