TRURL ÉS KLAPANCIUSZ HÉT UTAZÁSA
NEGYEDIK UTAZÁS avagy miként építette meg
Trurl az Erotront, más néven Poligamizátort, hogy megszabadítsa Bezsongár
királyfit a szerelem kínjaitól, és hogyan került sor a bébivető
alkalmazására
Egyszer, hajnaltájban, mikor Turl az
igazak álmát aludta, házának kapuján olyan hevesen kopogtattak, mintha a
jövevény be akarná törni az ajtót. Trurl felriadt, elhúzta a reteszt, és a
pitymallatban gigászi cukorsüveghez vagy repülő piramishoz hasonló,
roppant hajót pillantott meg. A kolosszus széles lejáróján zsákokkal
megrakott tevék baktattak le hosszú sorban, a szurokfeketére festett,
burnuszos és fátylas robotok pedig olyan gyorsan rakodták le a zsákokat a
ház előtt, hogy az ámuló Trurlt hamarosan a duzzadó zsákok egyre magasabb,
félkör alakú sánca vette körül; csak egy keskeny bejáratot hagytak ezen a
falon. A résen csillagszemű, délceg elektrolovag lépett be, drágaköves
mentében és kackiásan félrecsapott, radarantennás kalpagban. A radarszlán
lenge bájjal ledobta köpenyegét, meglengette páncélkalpagját, és zengő, de
bársonypuha hangon megkérdezte: – Trurl úr
őkegyelmességéhez a gépek nemes mesteréhez van
szerencsém? – Igen, igen, én vagyok az… Tessék befáradni…
Elnézést kérek a rendetlenségért… Nem számítottam önre, akarom mondani,
még aludtam… – dadogta zavartan Trurl, gyorsan magára kapkodva holmi
ruhafélét, mert rájött, hogy csak hálóing van rajta, és az is rég megérett
már a mosásra. Az előkelő lovag azonban nem látszott
észrevenni Trurl hiányos öltözékét. Még egyszer meglengette kalapját, zúgó
légörvényt kavarva büszke feje fölött, majd kecsesen belépett a házba.
Trurl elnézést kért egy pillanatra, úgy-ahogy rendbe szedte magát, aztán
kettesével véve a lépcsőfokokat, ismét lerohant az emeletről. Odakint
közben megvirradt, és a kelő nap sugarai megcsillantak a fekete robotokon,
akik álmatagon énekelve a régi, bús rabszolgadalt: „A bendzsó zokog,
mágnesdob pereg…” – négyszeres sorfallal vették körül a házat és a
piramishajót. Trurl ezt az ablakon át látta, mikor helyet foglalt
vendégével szemben. A lovag rávetette gyémántfényű pillantását, majd így
kezdett mondókájába: – A bolygó, amelyről hozzád jöttem,
nemes géptervező uram, a legsötétebb középkor kellős közepén él. Ezért
bocsássa meg kegyelmed, hogy álmában megzavartam, ilyen alkalmatlan időben
érkezvén; hadd hozzam fel mentségemre, miszerint a fedélzeten semmi módon
nem láthattuk előre, hogy nagyságod fényes bolygójának azon punktumán,
ahol eme tiszteletre méltó ház áll, még az éjszaka uralkodik, távol
tartván a nap lángzó sugarait. Megköszörülte a torkát –
mintha orgonabillentyűkön futott volna végig egy kéz –, és
folytatta: – Az én uram küldött hozzád, őfelsége Proton
király, Argentária és Platinária bolygók uralkodója, Logaringia fejedelme,
Luszter és Buszter császára, Monócia, Poliócia és Bergengócia nagyhercege,
Ciszlallia, Transzlallia és Fortranszlia grófja, Fura és Bura őrgrófja,
Mindália, Hiperónia és Csingiling bárója, továbbá Metera, Hetera, Etera és
Caetera örökös ura, hogy az ő nevében meghívjam kegyelmedet országunkba,
forrón várt megmentő gyanánt, minthogy egyes-egyedül kegyelmed tud
bennünket megszabaditani az országos bajtól, melyet őfelsége, Bezsongár
királyfi szerencsétlen szerelme zúdított reánk. – De hát
én… – kezdte gyorsan Trurl, ám a lovag, kecses kézmozdulattal tudatva,
hogy még nem fejezte be, így folytatta bársonyosan zengő
hangján: – Hálából azért, ha kegyeskedsz bajunkat
meghallgatni, hozzánk elfáradni és az államunkat sújtó szerencsétlenséget
tőlünk eltávoztatni, őfelsége, Proton király olyan kegyekkel árasztja el
mérnökségedet, hogy élted végéig nem győzöl csodálkozni rajta. Többek
között jó előre, vagy mint újmódi szóval mondják, előlegként ezennel
kinevez téged – itt a lovag felállt, kardot rántott, és a továbbiakban
minden szónál Trurl vállára ütött, úgyhogy a szegény mérnök majd leesett a
székről – Galvádia, Kriptónia, Argónia és Xenónia címzetes hercegének,
Pimezon és Mümezon örökös grófjának, Kondolonda és Pratalaxia komturjának,
továbbá Andola és Mandola márkijának, Fluxia és Truxia rendkívüli
kormányzójának, nemkevésbé a mendita rend generálisának, valamint Ingyom
és Bingyom hercegségek Fő Alamizsnaszedőjének, amely méltóságok viselőjét
megilleti a boldogító kiváltság, hogy reggeli felkelésnél és estéli
nyugovóra térésnél huszonegy ágyú díszlövése köszönti, ebéd után
szuperfrekvenciás fanfárral üdvözlik, viselheti a Nehéz Infinitezimális
Keresztet és a Többsoros Ében Perpétuációt dupla aranyozással. Kegye
további jeléül uram és királyom ama csekélységeket küldi, amelyekkel nemes
házadat körülvenni bátorkodtam. Csakugyan, a zsákok már
egészen elfogták a napfényt, a szoba félhomályba merült. A lovag befejezte
szónoklatát, de ünnepélyesen fölemelt karjait nem engedte le, talán csak
feledékenységből mivel most már hallgatott, amíg Trurl meg nem
szólalt: – Nagyon hálás vagyok őfelségének, de hidd el,
uram, a szerelmi ügyek nem tartoznak az én… – Itt abbahagyta, mert a lovag
unszoló tekintete gyémántsziklaként nyugodott rajta. – Nos – tette hozzá
sóhajtva –, sziveskedjék talán elmondani, miről van szó… A
követ bólintott. – Egyszerű a dolog, nemes uram!
Trónörökösünk szíve lángra gyulladt a fényes arcú Amandina iránt, aki
Aurária uralkodójának egyetlen leánya. Ez a birodalom szomszédos a
miénkkel, de országaink között ősi ellenségeskedés dúl, és midőn felséges
urunk a királyfi szüntelen unszolására Negác császárhoz fordult, hogy a
szépséges Amandina kezét egyetlen fia számára megkérje tőle, kosarat
kapott. Azóta eltelt harmadfél esztendő, a királyfi szemlátomást a sír
felé hanyatlik, és nem találunk gyógyírt, amely egészségét visszaadná.
Nincs tehát más reményünk, mint a te fénylő bölcsességed, nagyságos mérnök
uram! E szavakkal mélyen meghajolt a büszke lovag. Trurl
megköszörülte a torkát, futó pillantást vetett az ablak előtt
felsorakozott, termetes harcosokra, majd kissé bizonytalan hangon így
szólt: – Nem tudom, képes leszek-e… de ha a király így
kívánja… akkor én… természetesen… – Ez a beszéd! – kiáltott
a lovag, s összecsapta tenyerét, hogy csak úgy zengett. Tizenkét éjfekete
dragonyos lépett a szobába, felkapták Trurlt, és vállukon vitték a hajó
fedélzetére, huszonegy üdvlövés dördült, felvonták a függőhidat, és a hajó
méltóságteljesen lengő lobogókkal az égbe emelkedett.
Útközben a lovag, aki egyébként a király főpáncélőre volt, részletesen
elbeszélte Trurlnak a királyfi romantikus és szomorú szerelmi históriáját.
Mikor megérkeztek, ünnepélyesen fogadták őket, a tömegek ujjongása
közepette vonultak végig a zászlódíszbe öltözött fővároson, majd a mérnök
munkához látott. Munkahelyül a pompás királyi parkot választotta; itt
állott a Merengés Temploma, ezt három hét alatt különös szerkezetté
alakította át, tele áramkörökkel, huzalokkal és villogó képernyőkkel.
Aztán elmagyarázta a királynak gépe műszaki jellemzőit. Az Erotron, más
néven Poligamizátor működési elve egyszerű: aki belép a készülékbe, egy
csapásra megismeri az egész kozmosz minden nőnemű egyedének bűbáját,
varázsát, szépségét, gyengéd suttogását, csókjait és ölelését. Az Erotron
teljesítménye hatszáznegyven megaszex, a feszültség kétszázhúsz libid, a
szenvedélyemisszió nyolcvanhat kiloamor. A központi smárolóegység
kapacitása harmincezer afrodyte (mint ismeretes, az amorizáció egysége az
afrodit és az afrodyte). Trurl hosszan fejtegette a királynak, hogy mire
való az őrületszűrő, a kimeneti és bemeneti smároló, az ajzóegység és a
villámcsapás-automata, amely a hirtelen szerelmesitő tér elve alapján
működik. Beszélt az operatív és háttér-amóriákról, a közvetlen
hozzáérésről és a ripsz-ropsz áramkörökről. Megmutatta a kiegészítő
egységeket: a gyorsflörtölőt, az udvarlásreduktort, a fűzéserősítőt, meg
az üvegfülkében levő mérőműszereket, amelyeken pontosan meg lehet figyelni
a kiszerelmesítő kezelés lefolyását. Elmondta, hogy a statisztikák szerint
az Erotron a szerelmi téboly eseteinek kilencvennyolc százalékában tartós,
jó eredményt biztosít, tehát nagy az esély a királyfi
megmentésére. A birodalom negyven tiszteletre méltó
főnemese négy órán át lassan, de kitartóan húzta és tolta Bezsongár
királyfit a parkon át a Merengés Temploma felé, a határozottságot a
felséges személy tiszteletével párosítva, a királyfi ugyanis egyáltalán
nem akarta, hogy kiszerelmesítsék, ezért vadul rugdosta a hű udvaroncokat.
Mikor aztán számos pehelypárna segítségével végre betaszigálták a
királyfit az Erotronba, és rácsapták az ajtót, Trurl aggodalmas képpel
bekapcsolta az indító automatát, s az fahangján megkezdte a
visszaszámolást: „Húsz… tizenkilenc… tíz…” –, majd változatlan hangon
kimondta: „Nulla! Rajt!” –, és ekkor a szinkroerotorok a teljes
megaszex-kapacitásra kapcsolva elárasztották az áldozatot a vezérelt
érzelmekkel. Trurl csaknem egy órán át figyelte a műszerek mutatóit,
amelyek a legnagyobb erotikus feszültség alatt remegtek; de sajnos,
semmiféle lényeges változás nem mutatkozott. Egyre jobban kételkedett a
kúra sikerében, de most már nem tehetett semmit – ölbe tett kézzel,
türelmesen kellett várakoznia. Ellenőrizte, hogy a szexotronok helyes
szögben, túlzott szóródás nélkül vannak-e beállítva, hogy a libidizátor
fordulatszáma megfelelő-e; egyben arra is ügyelt, hogy a térerősség ne
haladja túl a megengedettet, hiszen nem az volt a cél, hogy a páciens
túlszerelmesedjen, és érzelmeinek tárgya Amandina helyett a gép legyen,
hanem csupán az, hogy kiszeressen a leányzóból. Végül ünnepélyes csendben
kinyitották az ajtót. Miután leszerelték a jókora csavarokat, amelyek a
gép belsejét hermetikusan elzárták, a félhomályos bársonyfülkéből a
legédesebb illatok árja közepette kizuhant az eszméletlen királyfi,
szirmukat hullajtó, gyűrött rózsákkal együtt, amelyeket szintén elbódított
a szenvedély szörnyű feszültsége. A hű szolgák odafutottak, fölemelték az
eszméletlen testet, és közben hallották, amint a királyfi sápadt ajkai
hangtalanul egyetlen szót suttogtak: Amandina! Trurl hatalmas káromkodást
nyelt el, mert látta, hogy hiábavaló volt minden, a királyfi őrült
szerelme ellenállt az Erotron minden kilosmárjának és megaszexének. Az
eszméletlen ifjú homlokához illesztett amorométer százhét fokot mutatott,
aztán megrepedt a csöve, és a higany kiömlött, idegesen remegve, mintha
még arra is kiterjedt volna a fortyogó érzések heve. Az első próbálkozás
tehát kudarcot vallott. Trurl komoran ballagott vissza
lakosztályába, és ha valaki megleste volna, láthatja, amint egész éjjel a
szobát rója, újabb ötleteken gondolkodva. Időközben lárma hallatszott a
parkból: a kőművesek, akíknek a körfalat kellett volna megjavítaniuk,
kíváncsiságból bemásztak az Erotronba, és valahogy beindították;
tűzoltókat kellett kihívni, mert szerelemtől füstölögve és fülig kormosan
ugráltak ki a gép belsejéből. Trurl most másik gépet
szerkesztett. Ez delirizátorból és triviálizátorból állt. De valljuk be
rögtön: ez a kísérlet is csődöt mondott. A királyfi nem ábrándult ki
Amandinából, ellenkezőleg, szerelme csak fokozódott. Trurl megint
mérföldeket gyalogolt szobája egyik sarkától a másikig, késő éjszakáig
olvasta a szakirodalmat, majd falhoz vágta a könyveket, és másnap
kihallgatást kért a királytól. Őfelsége elé vezették, s ott így
szólt: – Felséges uram! A kiábránditó rendszerek, amelyeket
alkalmaztam, a legerősebbek a világon. Fiadat nem lehet kigyógyítani
szerelméből, amíg csak él. Ezzel az igazsággal tartozom
felségednek. A királyt megrendítette a hír. Hallgatott, és
Trurl folytatta: – Természetesen elámíthatnám, ál-Amandinát
szintetizálva a rendelkezésre álló paraméterek alapján, de a királyfi
előbb-utóbb rájönne a csalásra, mert fülébe jutna, hogy az igazi
császárlány közben otthon maradt. Ezért csak egy megoldás van: a
királyfinak feleségül kell vennie a császárleányt! – Az ám,
külhoni barátom! De éppen az a bökkenő, hogy Negác császár nem adja hozzá
a fiamhoz! – És ha legyőzné felséged? Ha tárgyalni
kényszerülne, ha legyőzött félként kegyelemért kellene
folyamodnia? – No igen, akkor biztosan odaadná, de csak nem
kívánod, hogy két hatalmas birodalmat véres háborúba sodorjak, ráadásul
bizonytalan kimenetelű háborúba, csak hogy fiamnak megszerezzem a
császárlány kezét? Erről szó sem lehet! – Ezt a választ
vártam felségedtől! – bólintott nyugodtan Trurl. – Ámde különféle háborúk
vannak, és az, amelyre én gondolok, teljesen vértelen. Nem fegyverrel
támadjuk meg ugyanis Negác császár birodalmát. Egyetlen alattvalóját sem
fosztjuk meg életétől, hanem éppen ellenkezőleg! –
Hogyhogy? Miként érted ezt? – álmélkodott a király. Trurl
ekkor a király fülébe súgta titkát, és az uralkodó komor ábrázata lassan
felderült. A magyarázat végén a király felkiáltott: –
Csináld, amit kiterveltél, drága külhoni barátom, és segítsenek az
egek! A királyi műhelyek már másnap hozzáláttak Trurl
tervei szerint számtalan nagy hordtávolságú és teljesen ismeretlen
rendeltetésű ágyú készítéséhez. Felállították őket a bolygón, védőhálóval
leplezve, hogy senki se vegye észre. Trurl eközben éjjel-nappal a királyi
kibergenetikai laboratóriumban sürgölődött, titokzatos kondérok fölött,
amelyekben különös főzetek bugyborékoltak, és ha egy kém leskelődött volna
utána, semmi mást nem lát, csak annyit, hogy a két lakatra zárt
laboratóriumban időnként oázás hallatszik, az aspiránsok és asszisztensek
pedig pelenkákkal rohangálnak. A bombázás egy hét múlva,
éjfélkor kezdődött. Az öreg tüzérek beirányozták az ágyúcsöveket Negác
császár fehér bolygója felé, és megindult a nem halál-, hanem élethozó
tűz. Trurl ugyanis csecsemőkkel bombázta őket; bébivetői elárasztották a
császárságot nyivákoló apróságok milliárdjaival, azok gyorsan növekedtek,
négykézláb mászkáltak, s olyan lármát csaptak, hogy a „mama” és „papa”
kiáltásoktól meg az oázástól reszketett a levegő, és a dobhártyák
megrepedtek. És a gyerekáradat csak nem maradt abba. A császárság
gazdasága már kezdett összeomlani, mindenki előtt felrémlett a közelgő
katasztrófa; és az égből változatlanul érkeztek a kövérke, vidám
kölyköcskék, még az ég is elsötétült, mikor egyszerre lengették
pelenkáikat. Negác császár kénytelen volt kegyelmet kérni Proton
királytól, és ő azt az egyetlen feltételt szabta, hogy a császár lányát,
Amandinát adják feleségül Bezsongár királyfihoz. A császár rögtön
beleegyezett. Ekkor a bébivetőket beolvasztották, az Erotront pedig Trurl,
a biztonság kedvéért, saját kezűleg szedte szét. Másnap első násznagyként,
gyémántos köntösben, marsallbottal a kezében maga vezényelte a
pohárköszöntőket a hetedhét országra szóló lakodalmon. Aztán hajójára
rakta a kincseket, díszokleveleket és kitüntetéseket, amelyekkel a király
és a császár elárasztotta, s dicsőségtől övezve tért vissza hazájába.
|