AZ AJÁNDÉK
Valaki kopogott
Klapanciusz mérnök házának ajtaján. Ajtót nyitott, kidugta a fejét, és
megpillantott egy potrohos gépet, négy kurta lábon. – Ki
vagy, és mit akarsz? – kérdezte. – Én Kívánságteljesítő Gép
vagyok. Barátod és nagy kollégád, Trurl küldött hozzád
ajándékba. – Ajándékba? – gyanakodott Klapanciusz, aki elég
vegyes érzelmeket táplált Trurl iránt, és különösen az nem tetszett neki,
hogy Trurlt a gép az ő „nagy kollégájának” nevezte. – No jó – döntött
rövid gondolkodás után –, bejöhetsz. A sarokba küldte, a
kemence mellé, és látszólag rá se hederítve, visszatért félbeszakított
munkájához. Háromlábú, gömbölyű gépet épített. Már majdnem kész volt, most
fényesítette. Kisvártatva megszólalt a Kívánságteljesítő Gép:
– Hadd emlékeztesselek jelenlétemre. – Nem
feledkeztem meg rólad – felelte Klapanciusz, és tovább végezte munkáját.
Egy idő múltán a gép megint megszólalt: – Elárulnád, hogy
mit csinálsz? – Tudtommal Kívánságteljesítő Gép vagy, és
nem Kérdezgető Gép – oktatta Klapanciusz, majd hozzátette: – Kék festékre
van szükségem. – Nem tudom, lesz-e az az árnyalat, amelyet
kívánsz – buzgólkodott a gép, és a hasán levő kisajtón át festékes dobozt
varázsolt elő. Klapanciusz kinyitotta, szó nélkül belemártotta ecsetjét,
és festéshez látott. Estig kért még csiszolópapírt, karborundot, fúrót,
fehér festéket és csavarokat, s a gép minden alkalommal rögtön
átnyújtotta, amit kívánt. Este aztán ponyvát terített épülő masinájára,
megvacsorázott, leült a géppel szemben egy kis háromlábú székre, s így
szólt: – No most lássuk, mit tudsz. Azt mondod, mindent
képes vagy megcsinálni? – Mindent éppen nem, de sok mindent
– szerénykedett a gép. – Meg voltál elégedve a festékkel, a csavarokkal és
a fúróval? – Nagyjából – felelte Klapanciusz. – De most
sokkal nehezebb dolgot kívánok tőled. Ha nem csinálod meg, visszaküldelek
a gazdádhoz, az ennek megfelelő köszönettel és
véleménnyel. – És mi lenne az? – érdeklődött a gép, egyik
lábáról a másikra állva. – Trurl – közölte Klapanciusz. –
Egy Trurlt kell nekem csinálnod, pontosan ugyanolyat, mint az igazi. Meg
se lehessen különböztetni tőle! A gép hunyorgott,
hümmögött-zümmögött, végül azt mondta: – Jól van, csinálok
neked Trurlt, de finoman bánj vele, mert ő nagyon nagy
mérnök! – Hát persze, nyugodt lehetsz – felelte
Klapanciusz. – No, hol az a Trurl? – Hogyhogy? Csak úgy
kapásból? Hiszen ez nem gyerekjáték – méltatlankodott a gép. – Ez eltart
egy darabig. Egy Trurl, az nem holmi csavar vagy festék!
De azért meglepően gyorsan zúgott-búgott, csengett-bongott, hasán jókora
ajtó nyílt, és sötét belsejéből Trurl kászálódott elő. Klapanciusz
felállt, közelről szemügyre vette, jól megtapogatta, végigkopogtatta, de
nem volt semmi kétség – Trurl állt előtte, szakasztott ugyanolyan, mint az
eredeti. A gépből előmászott Trurl hunyorgott a fényben, de aztán már
egészen hétköznapian viselkedett. – Hogy vagy, Trurl? –
szólította meg Klapanciusz. – Hát te, Klapanciusz? De
tulajdonképpen hogy kerültem ide? – kérdezte Trurl, szemlátomást
csodálkozva. – Csak úgy beugrottál… Rég nem láttalak. Hogy
tetszik itt nálam? – Nem rossz, nem rossz… Mi van ott a
ponyva alatt? – Semmi különös. Nem ülnél
le? – Á, azt hiszem, későre jár. Sötét van odakinn, inkább
hazamegyek. – Ne siess annyira! – tiltakozott Klapanciusz.
– Gyere le előbb a pincébe, meglátod, milyen érdekes
lesz… – Hát mi van a pincében? Még nincs
semmi, de mindjárt lesz. Gyere csak, gyere… Megveregette a
vállát, levezette a pincébe, s egy óvatlan pillanatban elgáncsolta. Trurl
hasra esett, Klapanciusz gúzsba kötözte, aztán egy bunkósbottal csépelni
kézdte. Trurl ordított, ahogy a torkán kifért, segítségért kiabált, de
ugyan ki hallotta volna meg a sötét, kihalt éjszakában? Szitkozódott,
irgalomért könyörgött, de mindhiába: Klapanciusz tovább tángálta, hogy
csak úgy kongott. – Jaj! Jajaj! Miért ütsz engem?! –
kiabálta Trurl, és megpróbált kitérni a csapások elől. –
Mert kedvem telik benne – közölte Klapanciusz, és újra nekilátott. –
Ilyesmit se próbáltál még, Trurl barátom! És fejbe kólintotta, hogy
megkondult, mint egy fazék. – Engedj el azonnal, mert
elmegyek a királyhoz, és megmondom, mit tettél velem! Meglátod, börtönbe
vettet! – ordította Trurl. – Dehogy vettet, dehogy vettet.
És tudod-e, miért? – kérdezte Klapanciusz, és leült a
kispadra. – Nem tudom – mondta Trurl, örülve, hogy szünet
áll be a verésben. – Mert te nem vagy az igazi Trurl. Ő
otthon van, épített egy Kívánságteljesítő Gépet, és elküldte nekem
ajándékba, én pedig, hogy kipróbáljam, megcsináltattalak vele téged! Most
lecsavarom a fejedet, az ágyam elé teszem, és csizmahúzónak fogom
használni! – Te szörnyeteg! Miért csinálod
ezt?! – Mondtam már: kedvem telik benne. No, de elég a
fecsegésből! – s Klapanciusz két marokra fogta a bunkósbotot, de Trurl
ordítani kezdett: – Hagyd abba! Hagyd abba! Valami nagyon
fontosat mondok!! – Kíváncsi vagyok, mit mondhatnál, ami
visszatartana attól, hogy csizmahúzónak használjam a fejedet – jegyezte
meg Klapanciusz, de abbahagyta a püfölést. Trurl ekkor lázasan magyarázni
kezdte: – Ide figyelj, engem nem a gép csinált! Én az igazi
Trurl vagyok, a legigazibb a világon! Csak tudni akartam, mit barkácsolsz,
hogy ilyen hosszú időre bezárkóztál a házadba. Ezért építettem egy gépet,
elrejtőztem a hasában, és hozzád vitettem magam, azon a címen, hogy
ajándékot küldtem! – Nahát, szép kis históriát találtál ki,
mégpedig ilyen sokára! – háborodott fel Klapanciusz, és felállva,
odasózott egyet. – Kár a gőzért, nem ejtesz át a meséddel. Téged a gép
csinált! Minden kívánságomat teljesíti, kaptam tőle csavarokat, fehér
festéket, sőt kéket is, meg fúrót és egyéb holmikat. Ha ezt meg tudta
csinálni, téged is megcsinálhatott, barátocskám! – Mindezt
odakészítettem a hasába! – kiabálta Trurl. – Nem volt nehéz kitalálni,
mire lesz szükséged munka közben. Esküszöm, hogy igazat
mondok! – Ha igaz lenne, az azt jelentené, hogy az én Trurl
barátom, a gépek nagy mestere, közönséges csaló. Ezt pedig sohasem hiszem
el! – mondta Klapanciusz. – Nesze! És megint
ráhúzott. – Ezt azért kapod, mert rágalmazni próbáltad
Trurlt, az én barátomat. Nesze, még egy! És a másik
oldalról is odasózott. Aztán tovább döngette, amíg bele nem
fáradt. – Most fölmegyek aludni egyet, hogy kipihenjem
magam – közölte magyarázólag, és eldobta a botot. – Te csak várj
nyugodtan, nemsokára visszatérek… Elment, és hamarosan az
egész házat fölverte jóízű hortyogása. Trurl addig izgett-mozgott, míg
kötelékei meg nem lazultak, majd kibogozta a csomókat, fellopózott,
bemászott a gépbe, és hazaügetett benne. Klapanciusz pedig markába nevetve
figyelte a kisablakon át a menekülését. Másnap elment
látogatóba Trurlhoz. Az komoran hallgatva engedte be. Félhomály volt a
szobában, de a jó szemű Klapanciusz így is észrevette Trurl törzsén és
fején a tegnapi verés nyomait, bár az is látszott, hogy Trurl azóta
javarészt kikalapálta a horpadásokat. – Miért vagy olyan
rosszkedvű? – kezdte vidáman Klapanciusz. – Eljöttem
megköszönni a szép ajándékot, csak az a kár, hogy amíg aludtam, olajra
lépett, még az ajtót is nyitva hagyta, mintha égne a ház! –
Azt hiszem, helytelen módon használtad fel az ajándékomat, hogy többet ne
mondjak! – tört ki Trurl. A gép már mindent elmondott, ne fáradj – tette
hozzá dühösen, látva, hogy Klapanciusz kinyitja a száját. Megcsináltattál
vele engem, aztán a másolatomat furfangosan lecsaltad a pincébe, és rútul
összeverted! És miután ilyen gyalázatosan bántál velem, miután így
köszönted meg pompás ajándékomat, még be mersz hozzám állítani, mintha mi
sem történt volna? Halljam, mit mondasz erre?! – Egyáltalán
nem értem, miért vagy mérges – felelte Klapanciusz. – Csakugyan
megcsináltattam a géppel a másolatodat. Mondhatom, tökéletes volt, nem
győztem bámulni. Ami a verést illeti, a gép alighanem jócskán túlzott.
Igaz, rásóztam néhányat, mert ki akartam próbálni, hogy szolid munka-e,
meg arra is kíváncsi voltam, hogyan reagál. Rendkívül éles elméjűnek
bizonyult. Nyomban beadott nekem egy kitalált históriát, miszerint te
volnál ő a saját személyedben, persze nem hittem el, mire esküdözni
kezdett, hogy a szép ajándék nem is ajándék volt, hanem közönséges csalás;
nyilván megérted, hogy meg kellett védenem a becsületedet, az én kedves
barátom becsületét, tehát szigorúan megbüntettem az orcátlan hazugságért.
De meggyőződtem róla, hogy rendkívül értelmes, azaz nemcsak külsőleg,
hanem szellemileg is hasonlít hozzád, drága barátom. Valóban nagy mérnök
vagy, csak ezt akartam megmondani, és ezért jöttem át ilyen
korán! – Ja úgy! No igen, igen – dünnyögte a némileg már
megbékélt Trurl. – Bár továbbra sem találom a legszerencsésebb módnak,
ahogyan a Kíváriságteljesítő Gépet felhasználtad, no de
hagyjuk… – Igaz is, mit csináltál azzal a mesterséges
Trurllal? érdeklődött ártatlanul Klapanciusz. – Megnézhetném még
egyszer? – Őrjöngött dühében! – felelte Trurl.
Fenyegetőzött, hogy megles a házad melletti szikla mögül, és szétveri a
fejedet. Le akartam beszélni erről, mire nekem ugrott, éjszaka pedig
mindenféle drótból csapdát és hálót kezdett fabrikálni számodra, barátom.
Így hát, bár úgy vélekedtem, hogy megsértettél engem az ő személyében,
régi barátságunkra gondolva meg akartalak menteni a haláltól, és mivel ez
a masina mindenáron meg akart ölni, nem láttam más megoldást, mint hogy
apró darabokra szereljem szét… És Trurl, mintegy
akaratlanul, belerúgott a padlón heverő alkatrészekbe.
Ezután meleg búcsút vettek, és jó barátokként váltak el. Attól kezdve
Trurl egyebet se tett, mint széltében-hosszában ezt a történetet
mesélgette: hogyan ajándékozta meg Klapanciuszt a Kívánságteljesítő
Géppel, milyen csúnyán viselkedett a barátja, amennyiben Trurlt
csináltatott, és agyba-főbe verte, hogyan próbált a remek másolat ötletes
füllentésekkel kiszabadulni a kutyaszorítóból, hogyan szökött meg, mihelyt
Klapanciusz elfáradt, és aludni tért, és miként szerelte szét ő, Trurl, a
gép csinálta Trurlt, aki hazafutott; mégpedig csakis azért szerelte szét,
hogy megvédje barátját az eltángált masina bosszújától. Addig-addig
mesélt, dicsekedett, hetvenkedett és hívta Klapanciuszt tanúságul, míg a
furcsa kaland híre el nem jutott a királyi udvarba, és ott mindenki a
legnagyobb csodálattal kezdett beszélni Trurlról, holott nemrég még a
Világ Legbutább Gondolkodó Gépének készítőjeként emlegették. Hamarosan
Klapanciusz fülébe jutott, hogy Trurlt a király bőkezűen megajándékozta,
és kitüntette a Nagy Flip-Flop Érdemrenddel meg a Lebegőpontos Csillaggal.
Klapanciusz felfortyant erre a hírre: – Hogyhogy? Hát
azért, mert én keresztülláttam rajta, mert túljártam az eszén, mert
alaposan elpáholtam, hogy alig győzte kikalapálni magát, mert éjnek idején
dicstelenül meglógott a pincémből, most jólétben úszik, és még a király is
kitünteti?! Ó, micsoda világ!… És dúlva-fúlva hazatért,
hogy műhelyébe zárkózzék. Tudniillik ugyanolyan Kívánságteljesítő Gépet
épített, mint amilyet Trurl, csak amazé hamarább készült el.
|