MESE A SÁRKÁNYÖLŐ SZÁMÍTÓGÉPRŐL
Poleander Partabon király,
Kibéria uralkodója, ízig-vérig katona volt, s nagyra tartván a modern
hadászat módszereit, mindenekfelett becsülte a kibernetikát. Országában
csak úgy nyüzsögtek a gondolkodó gépek, mert Poleander mindent
telerakatott velük; nemcsak a csillagvizsgálókba és az iskolákba, de még
az út menti kilométerkövekbe is elektranikus agyacskákat szereltetett,
amelyek fennhangon intették a járókelőt, hogy beléjük ne botoljon;
hasonlóképpen az oszlopokba, falakba, fákba, hogy mindenütt meg lehessen
kérdezni az utat; számítógépeket helyeztetett a felhőkbe, hogy jó előre
bejelentsék az esőt, komputereket rakatott a hegyekbe és a völgyekbe,
egyszóval Kibériában lépten-nyomon értelmes gépekbe botlott a lakos. Szép
világ volt a bolygón, mert a király nemcsak azt rendelte el, hagy ami
régebben volt, azt kibernetikusan tökéletesítsék, hanem teljesen új
dolgokat is bevezetett. Katódicabogarak és kódarazsak röpködtek a
levegőben, kiberlegyek fogdasták össze a géppókokat, ha nagyon
elszaporadtak. A bolygó kiberdeiben lyukkártya-lombok susogtak, az öreg
diódafákon kiberigók énekeltek – és ezek még csak a polgári berendezések!
De legalább kétszer annyi volt a katonai, hiszen a király élt-halt a
háborúzásért. Palotája pincéjében állt egy hadastyán számítógép, egész
sereg komputisztje volt és temérdek fegyvere: dinamordályok, kibágyúk,
komputankok és mindenféle egyéb gyilkos szerszám, no meg lőpor, egész
raktárakra való. Csak egyetlen bánat emésztette: egy szál ellensége sem
volt, országát még véletlenül sem akarták megtámadni, hogy végre
megmutatkozhasson a király vitézsége, hadászati lángelméje és a
kiberfegyverek rendkívüli hatékonysága. Igazi ellenség híján a király
műellenséget csináltatott mérnökeivel, az ellen háborúskodott, és mindig ő
győzött. De mivel a hadjáratok és csaták valódiak voltak, a lakosság sokat
szenvedett miattuk. Az alattvalók zúgolódtak, mikor már túl sok műellenség
pusztította falvaikat és városaikat. mikor a szintetikus agresszor
folyékony tűzzel árasztotta el őket, sőt még akkor is morogni merészeltek,
mikor megmentőjük, a király, bőszen irtva a műellenséget, a csata hevében
miszlikbe aprított mindent, ami csak elébe került. Még emiatt is
nyűgösködtek a háládatlanok, pedig csakis az ő felszabadításukért
történt! Ám a király elunta a bolygóján folytatott
hadijátékokat, és távolabbra vetette pillantását. Kozmikus háborúkról és
hadjáratokról álmodozott. Bolygójának volt egy nagy, teljesen puszta és
vad holdja; a király nagy adókat vetett ki alattvalóira, hogy előteremtse
a pénzt, amelyből ezen a holdon hadsereget létesíthet, s így új
hadszíntérhez juthat. Az alattvalók ezúttal szívesen fizettek, mert arra
számítottak, hogy Poleander király eztán már nem őket szabdalja majd fel
kibágyúival és komputankjaival, s nem az ő házaikon és fejükün próbálja ki
fegyvereit. Építettek hát a király mérnökei egy remek számítógépet a
holdon, hogy majd különféle csapatokat és fegyvereket hozzon létre. A
király nyomban ki is próbálta, mit tud a gép: táviratilag megparancsolta
neki, hogy építsen egy holdpalotát tranzisztoronnyal, komputerasszal,
képcsőlépcsővel és elektropárkánnyal; kíváncsi volt ugyanis, igaz-e a
mérnökök állítása, hogy a gép mindent tud. De a sürgöny szövege kissé
eltorzult, s eletropárkány helyett elektrosárkány szerepelt benne; a gép
teljesítette a parancsot, legjobb tudása szerint. A király
addig is újabb hadjáratba indult, hogy felszabadítsa a kiberablók uralma
alá került tartományokat; eközben teljesen megfeledkezett a holdbéli
gépnek adott parancsáról, mígnem egy szép napon óriási sziklák kezdtek a
holdról a bolygóra potyogni; megrökönyödött a király, mert palotája egyik
szárnyára is hullott egy szikla, s elpusztította szép, nyomtatott
áramkörgyűjteményét. Dühöngve táviratozott a holdbéli gépnek: hogy
merészelt ilyet tenni? A gép azonban nem válaszolt, mert már nem is volt a
világon: a sárkány elnyelte, és saját farkává barkácsolta
át. Fegyveres bandériumot küldött a király a holdra, élén
egy vitéz számítógéppel, hogy pusztítsa el a sárkányt. Egy villanás, egy
dörrenés, s a gép meg a bandérium sehol sem volt; az elektrosárkány
ugyanis nemcsak játékból, hanem igazán harcolt, és a leggaládabb
szándékokat táplálta a birodalommal és a királlyal szemben. Küldött a
király a holdra digitalezredest, komputábornokot, legvégül még egy
numeralisszimuszt is, de az sem járt több szerencsével; éppen csak egy
kicsit tovább tartott a verekedés, amelyet a király a palota teraszáról
látcsövön át szemlélt. A sárkány nőtt, növekedett, a hold
meg egyre kisebb lett, mivel a szörnyeteg apránként felfalta, és saját
testévé alakította át. Látta a király s vele alattvalói, hogy baj van,
mért mihelyt az elektrosárkány lába alatt már nem marad talaj, bizonyára a
bolygóra és rájuk veti magát. Búslakodott a király, de nem tudta, mitévő
legyen. Gépeket küldeni nem jó, mert úgy is ott vesznek, személyesen menni
sem jó, mert nagyon félt a sárkánytól. Egyszer aztán, amint így töprengett
a néma éjszakában, hallotta ám, hogy a trónhálóterember kopogni kezd a
királyi távírókészülék, amely színaranyból készült, briliáns írótűvel, és
a holdra volt kapcsolva. Felugrott a király, odaszaladt, a készülék meg
titi-tá, ezt a táviratot kopogta: „Az elektrosárkány üzeni, hogy Poleander
Partobon kotródjék, mert a trónjára ő szándékozik ülni. A
sárkány!” Megrémült a király, reszketett minden ízében, és
úgy, ahogy volt, hermelines hálóköntösben, bíborpapucsban, lerohant a
palota pincéjébe az öreg és roppant bölcs hadászati géphez. Eddig nem
kérte a tanácsát, mert még az elektrosárkány létrejötte előtt összévesztek
valami hadművelet ügyében; de most a király feledte a torzsalkodást, csak
trónját és életét akarta megmenteni! Bekapcsolta a
masinát, és mihelyt bemelegedett, így szólt hozzá: –
Számítógépem! Lelkecském!… ez meg ez a helyzet, az elektrosárkánynak a
trónomra vásik a foga, el akar kergetni, ments meg, mit csináljak, hogy
legyőzzem?! – Várjunk csak – felelte a számítógép –,
először ismerd be, hogy ígazam volt abban a bizonyos ügyben, azonkívül
légy szíves, címezz ezentúl Nagy Digitális Hadvezérnek, vagy esetleg így
is szólíthatsz: „Ferromágnesességed!” – Jó, jó, kinevezlek
Nagy Hadvezérnek, és mindenbe beleegyezem, amit akarsz, csak ments meg!
Felzümmögött a gép, búgott-zúgott, majd megköszörülte a torkát, és így
szólt: – Egyszerű a dolog. Építeni kell egy
elektrosárkányt, amely hatalmasabb a holdon csücsülőnél. Legyőzi a
holdsárkányt, levágja valamennyi fejét, és máris célhoz
értünk! – Nagyszerű ötlet! – kiáltott fel a király. – És el
tudod készíteni egy ilyen sárkány tervét? – Ez lesz a
szupersárkány – felelte a gép. – Nemcsak a tervét tudom elkészíteni, hanem
őt magát is; mindjárt meg is teszem, várj egy kicsit, király! – Azzal
felzümmögött, sercegett, villogott, valamit barkácsolt a belsejében, és
máris egy óriási, lángoló elektrokarom bukkant elő az oldalából, de a
király rákiáltott: – Állj meg, öreg
számítógép! – Hogy szólítasz? Én a Nagy Digitális Hadvezér
vagyok! – Persze, persze – hagyta rá a király, – Könyörgök,
Ferromágnesességed, hiszen az elektrosárkány, amelyet készítesz, legyőzi a
másik sárkányt, de biztosan ott marad a helyén, és őt aztán hogyan
tüntetjük el onnét?! – Úgy, hogy készítünk egy újabb, még
erősebb sárkányt – magyarázta a gép. – Jaj, nem! Akkor
inkább ne csinálj semmit, kérlek. Mit érek azzal, ha a holdon egyre
borzalmasabb sárkányok lesznek, mikor én azt akarom, hogy ne legyen ott
semmiféle sárkány! – Ja, az más – mondta a gép –, miért nem
ezzel kezdted? Látod, milyen logikátlanul fejezed ki magad? No várj,
gondolkodnom kell… És zúgott-búgott, sercegett, majd
krákogott egyet, és így szólt: Antiholdat kell készíteni
egy antisárkánnyal, rá kell állítani a hold pályájára (ekkor valami
reccsent a gépben), körbe kell állni és azt kell énekelni: „Bújj, bújj,
gépem, komputerecske, nyitva van a ferritkapu, csak bújjatok
rajta!” – Különös dolgokat beszélsz – jegyezte meg a király
–, mi köze az antiholdnak a komputerecske-nótához? – Miféle
komputerecske? – kérdezte a gép. – Ja, dehogy, dehogy, tévedtem, úgy
látszik, görcs állt belém, átéghettem valahol. – A király keresni kezdte a
hibát, talált egy kiégett tranzisztort, kicserélte, aztán megkérdezte a
gépet, mit csináljanak azzal az antiholddal. – Miféle
antiholddal? – csodálkozott a gép, amely közben elfelejtette, mit mondott
az előbb. Nem tudok semmiféle antiholdról… Várj, gondolkodnom
kell. Zúgott-búgott, majd megszólalt: – Meg
kell alkotni az elektrosárkányok legyőzésének általános elméletét,
amelynek a holdsárkány nagyon könnyen megoldható, különleges esete
lesz. – Hát alkosd meg azt az elméletet! – örvendezett a
király. – Ehhez először különféle próbasárkányokat kell
készíteni. – Jaj, ne! Közsönöm szépen! – kiáltotta a
király. Már ez az egy sárkány is el akarja foglalni a trónomat, hát mi
lesz itt, ha egész tömeg sárkányt hozol a nyakamra?! – Azt
mondod? Na jó, akkor más módszert kell találni. Alkalmazzuk a fokozatos
megközelítés módszerének hadászati variánsát. Eredj, táviratozd meg a
sárkánynak, hogy átadod neki a trónodat, azzal a feltétellel, ha elvégez
három egészen egyszerű matematikai műveletet... A király
felsietett táviratozni, s a sárkány ráállt az alkura. Visszament a király
a géphez. – Most – szólt a gép – mondd meg neki, hogy az
első művelet, amelyet el kell végeznie: ossza el magát
önmagával. Ment a király, megüzente. Az elektrosárkány
elosztotta magát önmagával, de mivel egy sárkányban az egy sárkány egyszer
van meg, ottmaradt a holdon, és semmi sem történt. – Jaj,
de nagy butaságot csináltál! – kiabálta már messziről a király, klaffogó
papucsokkal rohanva le a pincébe. – A sárkány elosztotta magát önmagával,
de mivel egy az egyben egyszer van meg, semmi sem
történt! – Nem baj, szándékosan tettem, ez csak
figyelemelterelő manőver volt – nyugtatta meg a gép. – Most mondd neki,
hogy vonjon magából négyzetgyököt! A király
feltáviratozott a holdra, a sárkány pedig nekiállt négyzetgyököt vonni
magából, keservesen húzta-vonta, nagyokat nyögve cibálta, remegett,
zihált, szuszogott; egyszerre csak nagyot rántott, és kivonta magából a
négyzetgyököt! A király visszaloholt a
géphez. – A sárkány remegett, lihegett, még csikorgott is,
de kivonta a négyzetgyököt, és tovább fenyeget engem! – jelentette a
küszöbről. – Most mit csináljunk, öreg, akarom mondani,
Ferromágnesességed?! – Ne aggódj – felelte a gép –, most
mondd neki, hogy vonja ki magát önmagából! Rohant a király
a hálóterembe, táviratozott, a sárkány pedig elkezdte kivonni magát
magából, először kivonta a farkát, aztán a lábait, majd a testét, végül,
mikor látta, hogy ebben valami furfang van, habozni kezdett, de a kivonás
már puszta lendületből haladt tovább, kivonta a fejeit és maradt nulla,
vagyis semmi: nem volt többé elektrosárkány! – Nincs többé
elektrosárkány! – rikkantott vígan a király, mikor leért a pincébe. –
Köszönöm, öreg számítógép… Köszönöm… Jó munkát végeztél… Megérdemled a
pihenést, hát most kikapcsollak. – Micsoda?! – fortyant fel
a gép. – Megtettem a magamét, most ki akarsz kapcsolni, és nem is
szólítasz már Ferromágnesességednek?! Hát ez nem szép tőled! No megállj,
most én magam változom elektrosárkánnyá, elkergetlek az országból, és
biztosan jobban fogok uralkodni nálad, hiszen úgyis mindig engem kérdeztél
meg minden fontosabb kérdésben, tehát tulajdonképpen én uralkodtam, nem
te… Azzal zúgva-búgva elektrosárkánnyá kezdett válni; már
lángoló elektrokarmok álltak ki az oldalából, mikor a király, akinek
lélegzete is elakadt a rémülettől, lerántotta lábáról a papucsot, a géphez
ugrott, és papucsával törni-zúzni kezdte a tranzisztorait. Krákogott,
csörömpölt a gép, programja elakadt – „elektrosárkány” helyett csak
„elektrosár” maradt benne, és a király szeme előtt, egyre halkabban
hörögve, összeroskadt; nagy rakás szürke elektrosár lett belőle, itt-ott
még villózott egy kicsit, mígnem kék szikrák formájában eltávozott belőle
a villamosság, aztán a dermedt Poleander lába előtt csak egy közönséges
sártócsa maradt... Fellélegzett a király, felhúzta a
papucsát, és visszaklaffogott a hálóterembe. De attól fogva nagyon
megváltozott: az átélt kalandok lecsillapították harci kedvét, és azontúl
napjai fogytáig kizárólag békés célú kibernetikával foglalkozott,
háborúzásról pedig hallani sem akart többé.
|