Érdekességek
Vannak ürlények?
Däniken rengeteget írt az Egyiptomban talált tárgyi emlékekről, amelyek szerinte egyértelműen alátámasztják, hogy az idegenek meglátogatták Földünket, és genetikai mutációval teremtették az emberiséget. A Nagy Piramist és a Szfinxet is ők építették, és ezekben rejtették el üzenetüket az utókor számára.
„Hogyan tudtak az egyiptomiak egy ilyen hatalmas és tökéletes piramist építeni, ha 80 évvel korábban csupán egy alacsony, lépcsős piramis felhúzására voltak képesek Szakkarában?... Talán még most is ott ülnek a földönkívüliek saját piramisaikban valahol a világegyetemben, és várják a mi adásainkat.”
Däniken szerint a genetikai manipuláció bizonyítékai többek között az egyiptomi ábrázolásokon megfigyelhető erősen megnyúlt fejű emberek, akiknek feje pontosan úgy néz ki, mint a napjaink UFO-eltérítéseiből ismert magas szőke idegeneké. Sőt az író szerint a sólyomfejjel megjelenített fáraók szintén a genetikai beavatkozás eredményei.
„Alapos okom van feltételezni, hogy az ősi asztronauták megváltoztatták a genetikai fejlődésünket azért, hogy egy intelligensebb fajt hozzanak létre. Nem tudom, mikor történt ez, talán 30 ezer, netán 60 ezer évvel ezelőtt, de hogy megtörtént, az biztos.”
A svájci kutató szerint a magasabb intelligenciára azért van szüksége az emberiségnek, hogy képes legyen galaktikus űrutazásokra, és ezzel teljes jogú tagja legyen a kozmikus családnak.
AZ egyiptomiak titkainak kulcsa
Hufu
Fáraó
(a korábbi görög elnevezés szerint
Kheopsz)
építtette i.e. 2600 körül. Állítólag azért emeltette, hogy oda
temessék el. Csakhogy soha nem találtak a kőtömeg belsejében
semmilyen mumifikált testet vagy szarkofágot…1837: Megdöbbentő felfedezés
1837-ben Howard Vyse tábornok bezárta magát egy éjszakára a nagy piramisba. A kutató reggelre megdöbbentő felfedezést tett – az egyik félreeső kamrában a királyi sírkamra felett néhány kőtömb mögött egy fejjel lefelé fordított, bevésett írás állt, amely szerint az ott dolgozók a fáraó barátai és a piramis, valamint Kheopsz sírkamrája alkotói. A felirat nem tűnt nagyon művészinek, és olyan formákat tartalmazott, amelyeket a kutatók szerint csak sokkal később használtak. „Csalás” – mondták azonnal az egyiptológusok. Ez volt azonban az egyedüli teória, így fokozatosan bizonyítékként fogadták el.
A királynő sírkamrája a piramis tengelyében függőlegesen helyezkedik el. A királyénál kisebb, és mennyezete kupolás. A padlózattól mért legmagasabb pontja hat méter. Soha nem volt benne semmiféle szarkofág. A keleti falban érdekes, gondosan kimélyített kiszögelés található. Metszete hasonló, mint a királyi sírkamrába vezető folyosó. Fokozatosan és lépcsőzetesen szűkül a csúcs felé. Minden helyiséget gondosan körbeburkoltak gránitkőlapokkal. Csak 1872-ben fedezték fel alattuk a két alagutat. Az egyik gránitkőlap enyhén repedezett volt, és kongó hangjával árulta el titkát.
1984: Teljesen más kövek
Jean Patric Goidin és Gilles Dormion építész, a francia régészeti expedíció két tagja a horizontális átjáró architektonikus elemzését végezte a királynő kamrájánál. Megállapításuk figyelemre méltó: „A horizontális válaszfalak szerkezetének vizsgálatakor megállapítottuk, hogy a falai mögött nagy valószínűséggel egy vagy több üreg található.” Észrevették, hogy a válaszfal helyén másfajta követ használtak. A folyosónak ezen a részén lépcsőzetes kialakítás található, beleértve a folyosót körülölelő köveket, amelyek a folyosó többi részétől teljesen eltérő megmunkálású és nagyságú kövekből állnak.
1986: Az ígéretes furat
A francia csoport mikrogravitációs mérései 1986 májusában megcáfolhatatlan bizonyítékkal szolgáltak: „A megállapított adatok arra engednek következtetni, hogy kifejezetten nagy méretű üreggel van dolgunk…”A francia elektrotechnikai bizottság jelenlétében augusztusban fúrásokat végeztek, amelyek során vékony fehérhomok rétegbe ütköztek. „Semmi kétség afelől, hogy a horizontális válaszfal mögött egy vagy több üreg létezik.”
1987: Az új labirintus
A tokiói Waseda Egyetem szakembereiből álló csoport a nagy piramist elektromos készülékekkel vizsgálta. A vizsgálattal a japánoknak sikerült felfedezni egy addig ismeretlen folyosókból és kamrákból álló labirintust. Az egyiptológusok azonban ezeket a méréseket sem vették komolyan.
1993: Robot az ajtók előtt
A német mérnök, Rudolf Gantenbrink egy kis robotot szerkesztett – kisméretű jármű, felszerelve számos elektronikus műszerrel és lézersugarakat kibocsátó készülékkel, valamint beépített videokamerákkal. A robot feladata, hogy feltárja az 1872-ben felfedezett aknákat, melyekhez Kheopsz fáraó királyi sírkamrájából ferdén felfelé vezető folyosókon át lehet eljutni. Az aknák négyszögletes keresztmetszetűek, oldalfaluk 20 centiméter széles. A 60 méter hosszú menet, és a különböző terepakadályok leküzdése után (váratlan terepviszony-váltások, építőkőváltások és aknaszűkületek) az UPUAUT II. robot egy rézből készült tárgyat fedezett fel. Majd röviddel ezután valamiféle elhúzható ajtót talált, mely nyilvánvalóan felülről vezet lefelé, és valószínűleg innen tolták az aknába. Az ajtó közepén rézből készült elemek találhatók, melyről az említett darabka is letörhetett. Gantenbrink az ajtóhoz irányítja a robotot, majd a lézersugarat az ajtó alsó széléhez, és a sugár eltűnik alatta – nincs rögzítve a padlózathoz.
Botrány: elmondta a médiának is
Az ajtó letört része sejteti a mögötte lévő teret, de a robot nem képes továbbhaladni. Az ajtó felfedezésével összeomlik az a teória is, hogy az aknák egykoron szellőzésre szolgáltak. A titokzatos ajtókat 1993. március 22-én fedezték fel, pontosan 11.05-kor. A bejelentés szenzációs volt, és a Német Régészeti Intézet kairói fiókintézetének szakemberei, valamint az egyiptomi hivatalok illetékes munkatársai szintén értesültek a felfedezésről. De hallgattak. A nyilvánosságot nem tájékoztatták. A nyilvánosság talán mindmáig nem tudott volna meg semmit, ha nem lett volna Rudolf Gantenbrink. A felfedezésről készült videofelvételt megmutatta néhány szakembernek. Az angol sajtó csak két héttel a nagy felfedezés után, árpilis 7-én szerzett róla tudomást – és ekkor is csak egy rövid hírt közölt róla.
Kínos hivatalos magyarázatok
Hogyan reagált a Német Régészeti Intézet, amely a kutatáson maga is részt vett? A szervezet így kommentálta a történteket: „Ez egyszerűen értelmetlen!” – mondta Chirstel Egor, az intézet szóvivője a Reuters hírügynökségnek. „A felfedezett aknák kizárólag szellőzőaknák lehetnek, és az alkalmazott robot azért volt, hogy megmérje a belső páratartalmat. Hiszen közismert tény, hogy a piramisnak nincsenek további kamrái.” Dr. Rainer Stadelmann, a kiváló egyiptológus, a Német Régészeti Intézet kairói igazgatója kijelentette: „Általánosan ismert tény, hogy a piramis belsejében lévő minden kincset elraboltak! Az említett ajtó mögött semmilyen kamra nincs! Erich von Däniken: „Az ember becsapottnak érzi magát, félrevezetnek benünket!” Hiszen a gép nem rendelkezett semmilyen mérőműszerrel, tehát az a kijelentés, hogy a páratartalmat kellett mérnie, teljes egészében hazugság.
Nem létező kutatási tilalom
De mi van az ajtó mögött? A fekete por, melyet a letörött sarkakon át lehetett látni, brit kutatók szerint szerves anyag jelenlétét bizonyítja, például halottak csontjaiét. A királyi sírkamra és a lehetséges új kamra közötti magasságkülönbség azonos a király és a királynő kamrája közötti különbséggel, ezért egy újabb kamra léte feltételezhető. Rudolf Gantenbrinkkel, aki a felfedezést magáénak tudhatja, közli, hogy a kutatást nem folytathatja. Az SCA (Ókori Emlékek Legfelsőbb Tanácsa) által nyilvánosságra hozott indok szerint ugyanis Gantenbrink 1993 áprilisában feltárta felfedezését az angol sajtónak, megsértve ezzel az archeológia szabályait. Hogyan viselkedett az SCA elnöke, Muhamad Ibrahim Bakr? Ő egészen addig elment, hogy azt állította, mindez puszta fantáziálás. „Az akna a robot számára túl kicsi ahhoz, hogy áthaladjon rajta” – mondta, és megvádolta a „német kutatót”, hogy nem rendelkezett az SCA-tól megfelelő kutatási engedéllyel. Az üggyel kapcsolatban tudni kell, hogy a bürokrácia Egyiptomban több ezer éves hagyományokra tekint vissza… Egyiptomban kutatási engedélyt kapni rendkívül nehéz.
Félnek felelőst keresni
Azt, hogy az egyiptomi egyiptológiai intézet hivatalában sorozatosan lecserélték a tisztviselőket, s ahogy egymásnak ellentmondóan értékelték a helyzetet, csak az X-Akták sorozathoz lehet hasonlítani… Bakr megfosztotta dr. Zahí Havast a gízai komplexum főfelügyelői posztjától. Okként egy értékes ókori szobor eltulajdonítását hozta fel, amely Havas felügyelete alá tartozott. A gízai piramisok kincsével kapcsolatban folytatott feketeüzletelés nagyon elterjedt, és azt beszélik, hogy gyakorlatilag mindenki részt vesz benne. Három hónappal később Bakrt is elbocsátják az SCA-tól és dr. Abdul Nur El-Din lép a helyére. Ennek köszönhetően Bakr elkezd mesélni a piramisok körül folytatott piszkos praktikákról, csalásokról és a hivatalos körök maffiájáról, az elmúlt húsz évre visszamenőleg. Ezek célja a régészeti munka hátráltatása, megakadályozása, önös céljaik érdekében. A gízai fennsíkon tehát számos csalás történt, és pénzügyi botrány volt kialakulóban. „Azt szerettem volna, hogy az egész ügyet bírósági úton vizsgálják ki, de kérésemet elutasították” – mondja, de a bűnösöket félt megnevezni. Dr. Zahí Havas hatékonyabb taktikát választott. Amerikába utazott, hogy fontos bejelentést tegyen a titkos ajtók felfedezéséről.
1994: Elutasított ajánlat
Az akció sikerült. Havas doktor újra visszakerült eredeti posztjára. Ekkor Gantenbrink felajánlotta, hogy saját költségére új berendezést fejleszt, amely egy jelentéktelen méretű nyíláson át jutna be a zárt térbe, és lefotózza az ajtó mögötti teret. Felajánlotta robotját és azt is, hogy személyesen tanít be egy egyiptomi szakembert, hogyan dolgozzon vele, esetleg hogyan nyissa ki azt a bizonyos ajtót. Ezt a nagyvonalú ajánlatot először elfogadták, de egy hónap múlva minden indoklás nélkül elutasították. „Most elég elfoglaltak vagyunk” – válaszolta dr. Nur El-Din. Ekkor Havas doktor a korábban tett kijelentései ellenére, melyeket a főfelügyelői tisztségbe történő visszahelyezése előtt mondott, kijelentette: „Nem gondolom, hogy e nyílás végén ajtó lenne. Úgy vélem, nincs is ott semmi.”
1996: Havas újabb fordulata
1996 márciusában Havas ismét megváltoztatta véleményét, és kijelentette, hogy Gantenbrink feltárása volt az egyik legérdekesebb felfedezés. Bejelentette, hogy az ajtót 1996. szeptemberében kinyitják, a kanadai AMTEX Corporation kanadai multimédiatársasággal közösen. Természetesen mindezt Gantenbrink és robotja nélkül, viszont személyes jó barátja bevonásával. Az AMTEX Peter Zuuring igazgató közreműködésével azonnal felkínálta a tévétársaságoknak a közvetítés jogait – 10 millió dollárért minden egyenes adást.
1998: Egy lépés vissza
Semmi sem történt azonban, és 1998. áprilisában Havas ismét azt állította, hogy a nagy piramisban nincs semmi, amit még fel kellene fedezni, és nem létezik mód az ajtó kinyitására, hogy aztán kamerákat küldjön be és felderítse, mi is van az ajtó mögött. Talán már meg sem lepődnek, hogy 1998. november 5-én, mint ahogy már számtalanszor, és még mindig nem utoljára, ismét fordulatot vesz véleménye és kijelenti:
„Valószínű, hogy a nagy piramis még mindig rejt felfedezetlen sírkamrát. Újabb robotot fejlesztünk ki, hogy folytathassuk Gantenbrink munkáját.”
„Egyiptom a 21. századba lépése első napját az ajtó kinyitásával ünnepelhetné” – írta az Al-Ahram napilap.
2002: Egy újabb robot következik
A csaknem tíz év halogatás után végre megvalósult a hőn áhított kutatás. A jogokat a National Geographic szerzi meg. A 2002. szeptember 16-ról 17-re virradó éjszaka lezajlott a televíziós show-műsor, amelnyek főszereplője természetesen dr. Zahí Havas volt, akit az év elején kineveztek az SCA elnökének. Ez alkalommal a bostoni iRobot cég kapott engedélyt a kutatásra, egyedi Robot Pyramid Rover (mérete 13 x 13 x 30 cm) elnevezésű felderítőgépével. Az ultrahang-érzékelővel ellátott gépezetet számos más műszaki berendezéssel is ellátták, beleértve a radart és az öt fedélzeti kamerát, illetve a fúrógépet.
Televíziós kutatás, élő adásban
Nézzük a tévéközvetítést! Először a kamera egy ellentmondásos feliratot mutat, melynek azt kellene bizonyítania, amiről a tudomány beszél, hogy Kheopsz a piramis tulajdonosa. Figyeljük tovább! Valami nincs rendben. A robot közeledik az ajtóhoz, amelyet át kell fúrnia, hogy a furaton áthúzza a kamerát. Az elkészült furatot azonban már azelőtt látni lehet, hogy a fúró a falhoz ér! Ugyanakkor, míg az 1993-ban készített felvételeken a jobb részfogantyú hosszabb volt, mint a bal, most épp fordítva van. Erről persze mindenki hallgat, és egyik riporter sem mer rákérdezni, mint ahogy arra sem, miért nem folytathatta Gantenbrink a kutatást, és vajon miért kellett ennyi évet várni rá. A kutatás élőadásban folytatódik, és mindannyian láthatjuk, hogy az elmúlt tíz év során valaki mégiscsak benézett az ajtó mögé. Havas tehát ismét valótlant állított. A pompázatos tévéadás végén a világ annyit azért megtudhat, hogy az ajtó mögött még egy ajtó található – az előzővel szinte teljesen megegyező, és Havasnak mindezt tudnia kellett.
Mi rejtőzik a következő ajtó mögött?
Vannak, akik szerint a finom homok, amelyet a franciák fedeztek fel 1986-ban a válaszfalból származó aknában, „hidraulikus zárakról” árulkodik. Az aknák éppen a homok elfolyására szolgálnak, amely valahol valamilyen ajtót tartott ahelyett, hogy annak szilárd alapot alkottak volna, és amely a homokórához hasonlóan átfolyik valahová. Ez a módszer a tér lezárására, esetleg gyilkos csapdaként is szolgálhatott.
A főbejárat megnyitása még mindig várat magára
Szinte teljesen ismeretlen az a tény, hogy a piramis főbejárata még soha nem volt kibontva! Belülről egy gigantikus kőtömb zárja el – és senkinek sincs sejtése arról, mi van e mögött a kőtömb mögött! A jelenlegi „bejáratot” piramisrablók alakították ki több száz évvel ezelőtt. Miután megtaláljuk a rejtély kulcsát, a bevehetetlen piramis önmaga kezd el majd feltárulkozni. Valóban idődoboz lenne a piramis, mely azokra a kutatókra vár, akik képesek lesznek kinyitni?
Vajon a kiszögellésekben álltak a mesés kristályok?
Mi van akkor, ha nem az került veszélybe, amit odabent elhelyeztek, hanem mindannyian, akik azzal a titokzatos „valamivel” kapcsolatba kerültek? Erről tanúskodik Zecharia Sitchin, a mezopotámiai szövegek magyarázója, aki leírja, hogyan győzte le az isteni harcos, Nimurta a nagy piramisok őrét, a piramis erejét pedig úgy ártalmatlanította, hogy eltávolított belőle minden színesen csillogó kristályt (ezeknek a Nagy galéria nevű folyosón kellett elhelyezkedniük). A piramisból egyben eltávolították a legfényesebben csillogó kristályt is, amelyet a piramis szívének neveztek. Ennek a királyné sírkamrájában volt a helye már csak azért is, mert a Nagy galéria metszete a kiszögelléssel azonos. Ráadásul a nagy piramisban még egy harmadik, azonos formájú kiszögellésre is bukkantak. Ez a már ismert és kutatott akna ajtaja felett található, a nagy szeptemberi show-ban azonban egy szó nem esett róla! Mi van, ha ebben a fülkében még ott feküdt vagy akár még most is ott fekszik egy további kristály? Ennek feladata valószínűleg az, hogy felerősítse a királynő kamrájából érkező titokzatos erőt. A két kőajtó pedig nem más, mint két távirányítással működtethető ajtó.
Mikor vetik be a 3. robotot?
Zahí Havas most épp azon tanakodik, vajon Tc Ng hongkongi független kutató robotják válassza-e, vagy a Szingapúri Állami Egyetemét. Eltart majd egy darabig, ha jól át akarja gondolni a számos ajánlatot, amelyek folyamatosan érkeznek. Havas most azon gondolkodik, hogy talán valahol valóban el van rejtve Kheopsz fáraó igazi sírkamrája, mivel a szarkofág üres. Milyen ironikus mindez az idők során annyit vitatott eredeti elmélettel szemben, amely szerint a piramis tulajdonképpen sírhalom, és a másik elmélettel, miszerint nem rejteget már titkokat. Azt kérdik, mikor folytatódik a kutatás? Hát még mindig nem értik? Türelem. Majd, ha eljön a megfelelő idő. Ahogyan a „sarlatán”, Däniken írja: Isten és néhány egyiptológus között abban áll a különbség, hogy Isten már nem változtathatja meg a múltat.”
Az iskolai elméletek szerint az egyiptomi piramisokat réges-rég teljesen feltárták már, és nem rejtenek további titkokat. A valóságban azonban mintha egyre titokzatosabbak lennének. A régészek titkolják felfedezéseiket, az egyiptomi hivatalok ülnek az eredményeken, és furcsán ködösít mindenki. Megtudjuk-e vajon az igazságot még mielőtt mindent széthordanak? A kamra titka még feltárásra vár.
Az idő feledhetetlen szelencéje? Egy ősi arab közmondás szerint: „Mindenki fél az időtől, de az idő fél a piramisoktól.” A gízai fennsík monumentális alkotásait egy megkövült gépezet, az egyiptomi hivatalok, a kerítés és a katonák őrzik.
A titokzatos kamra feltárása kizárólag egy speciálisan megalkotott robottal lehetséges. Egy csapat kutató vett részt az elkészítésében, a piramis belsejébe azonban csak a kiválasztottak követhetik nyomon.
Mit élt át Napóleon a piramis belsejében?
? Amikor Napóleon meglátogatta Gízát, egy éjszakát töltött a nagy piramisban. Reggel teljesen fehér és kába volt.
? Arra a kérdésre, mi történt, így válaszolt: „Nem hinnétek nekem, ha elmesélném.”
? Néhány kutató szerint a piramis gyógyító és misztikus templom volt, ahol kozmikus energiák hatottak az emberekre.
? Az elektromágnesesség és a biofotonikai kutatások még gyermekcipőben járnak ahhoz, hogy ezt az állítást felelősséggel alátámasszák vagy megcáfolják.
Furcsa furatok
? Nem kis titokzatosság lengi körül az Abuszír templomban talált építészeti leleteket, melyekről Christian Soller kutató írt. A leleteken tökéletes, kis átmérőjű furatokat talált. A monumentális kőtömbök nagyszilárdságú kövekből, dioritokból készültek, melyek keménysége 8,4 fokozat!
? Ehhez hasonló fúrást először 1876-ban végeztek, modern gyémánthegyű fúróval!Nem beszélve arról, hogy sejtelmünk sincs, mire szolgálhattak az ilyen apró furatok.
Valóban műkőből vannak a piramisok?
? Napjainkban is élő párbeszéd folyik arról, hogy a piramisokat nem ideszállították és helyben faragott kőből építették, hanem egyfajta „betonból” öntötték a helyszínen.
? Ezt az elméletet támasztja alá Irtysen szobrász 4000 éves papirusztekercse is: „Ismerem azt a részt, mely írja a folyékony kövek formába öntésének technikáját…”
egyiptomi szfinx
A Nagy
szfinx
már az ókorban is a rejtélyek szimbóluma volt, pedig
akkoriban talán még többet tudtak róla. Manapság három
fontos kérdés kötődik hozzá:Kit ábrázol? Mi célból? Mikor keletkezett?
Az ortodox történészek szerint a Nagy
Szfinx Hafré fáraót (Kheopsz
fiát), a középső gízai piramis „gazdáját” ábrázolja, tehát ő
készítette, a szoboróriás közelében lévő két templomhoz használt
kőfejtő gödrében, az ott megmaradt anyagból. Nem is állhatna
másutt, mert a halott
Fáraó
őrzőjeként ez a rítusok által kijelölt pontos helye.
Ezzel ellentétben már bebizonyították,
hogy a Nagy Szfinx egyáltalán nem Hafrét ábrázolja. Frank
Domingo hadnagy, a New York-i rendőrség igazságügyi
szakértőjének vezetésével egy kutatócsoport számítógépes
modellezéssel összehasonlította a Nagy Szfinx fejét a Kairóban
található Hafré szobor fejével (ez utóbbi bizonyítottan a fáraó
életében készült). Arra a következtetésre jutottak, hogy a két
alkotás modelljének semmi köze sem lehetett egymáshoz. Nemcsak,
hogy nem hasonlítanak, de más rassztípusba is tartoznak.
Nincs okunk arra, hogy kételkedjünk a szakértők
megállapításában, az egyiptológusok mégis ragaszkodnak a
véleményükhöz. Vajon elképzelhető, hogy nincs igazuk? Ám ha
tévednek, akkor mégis kit ábrázolhat a Nagy Szfinx? A válasz
megtalálásához először is körbe kell járnunk a másik két
kérdést…
Hogy mi célt szolgál a Nagy Szfinx, azt senki sem tudja. A
történészek egy része szerint (bár erről heves viták folynak) a
szoboróriás a mellette álló „szfinxtemplomhoz” tartozik, s
elhelyezkedése úgy viszonyul hozzá, hogy vagy
Aton
napisten megtestesítőjeként fogadja az őt megillető kultuszt,
vagy pedig a fáraót (Hafrét) jeleníti meg szfinx alakjában, s
felajánlja a templomot és az azt övező kultuszt a Napistennek,
aki napkorong alakjában égi útja során áthalad felette. Ezzel az
elmélettel az a probléma, hogy ha a Nagy Szfinx és a templom
között összefüggést feltételezünk, akkor az ókori egyiptomi
hagyomány értelmében a két építménynek egyetlen tengely mentén
kellene feküdnie, márpedig ez nincs így, sőt a templom szinte
hátat fordít a Nagy Szfinxnek, ami szintén arra utal, hogy semmi
közük egymáshoz.
A másik elmélet szerint a Nagy Szfinx a piramis őrzésének
funkcióját látja el. Hasonló (csak jóval kisebb) reliefek más
piramisok bejáratánál is találhatóak, s a királyi hatalom
oroszlánalakú megtestesülését szimbolizálják. Feladatuk az
ország és a fáraó védelme az idegenekkel, azokkal az ellenséges
erőkkel szemben, melyek a kozmosz egységét fenyegetik… Persze
egy lényeges kérdést ez az elmélet sem tud megválaszolni,
nevezetesen a méret rejtélyét. Miért kellett ilyen hatalmas
szobrot faragni? Mi lehetett az a hihetetlen erő, amely ellen
nem találták elegendőnek a hagyományos méretű szfinxet? Mitől
kellett megvédeni a fáraót és az országot? A hivatásos
történettudomány semmiféle hatalmas katasztrófáról sem tud Hafré
fáraó idejéből. Semmi ilyesminek nem marad nyoma. Sem írásos
emlék a pusztításról vagy legalább a megjövendölt tragédiáról,
melyről előre tudniuk kellett az egyiptomiaknak, ha egyszer
védelmező szfinxet készítettek ellene, sem tárgyi emlékek nem
maradtak fent a katasztrófáról.
Legalábbis nem Hafré fáraó idejéből. Egyiptomi legendák szólnak
viszont egy sokkal korábbi pusztításról, a nagy özönvízről,
amely nagyjából Krisztus születése előtt tízezer évvel söpört
végig az ismert világon. Az ókoriak azt is tudni vélték, hogy az
akkoriban uralkodó istenek felépítették a Nagy Piramist, melyet
az utókor tévesen Kheopsznak tulajdonít, s abban elrejtették
összes tudásukat az utókor számára.
Nem volna hát logikusabb feltételezni, hogy a Nagy Szfinx a Nagy
Piramisban elrejtett tudást óvta a katasztrófától? Mellesleg
közelebb is áll hozzá, mint a középső piramishoz, ezzel is azt
sugallva, hogy összetartoznak. Sőt, az is elképzelhető, hogy
amikor felépültek, még nem álltak egyéb piramisok a gízai
fennsíkon, s ez az elmélet azt is megmagyarázza, miért nem
hasonlít a Nagy Szfinx arca Hafréra. Természetesen azért, mert
nem őt ábrázolja, állítja néhány kutató. És ezzel elérkeztünk
harmadik fontos kérdésünkhöz…
Mikor keletkezett a Nagy Szfinx?
A kérdés vizsgálatakor az egyiptológusok a geológusokkal
keveredtek vitába, akik szerint kizárt, hogy a szobor Hafré
fáraó korában keletkezett volna. Állításukat a geológusok
bizonyítékokkal is alá tudják támasztani. Mint az jól
megfigyelhető, a Nagy Szfinx testén kiterjedt erózió nyomai
láthatók, márpedig ennek okozásához jelentős mennyiségű csapadék
szükséges. Jelentős mennyiségű csapadék pedig csak nedves
klímájú helyen esik, és a gízai fennsík körüli sivatag nem
nevezhető nedves klímájú helynek. Legalábbis nem most, és nem
Hafré fáraó korában. Viszont jóval régebben valóban esett annyi
eső a területen, amely ilyen mértékű rombolást vihetett véghez a
Nagy Szfinxen. Csak meg kell állapítani, hogy pontosan mikor.
Az elmélet, miszerint a Nagy Szfinx jóval régebbi az
egyiptológusok által nekitulajdonított 4500 évnél, először R. A.
Schwaller de Lubicz francia matematikus vetette fel, aki 1937 és
1952 között Luxorban olyan matematikai bizonyítékokat keresett,
amelyek arra utalnak, hogy az egyiptomi tudomány és kultúra
jóval előrehaladottabb és fejlettebb volt, mint azt a mai
tudósok gondolják. Schwaller Szent tudomány című könyvében így
ír:
„Nyilvánvalóan egy nagyszerű civilizáció előzte meg az ókori
Egyiptomon végigseprő özönvizet, s ez ahhoz a feltételezéshez
vezet, miszerint Gízában már akkor állt a sziklába faragott
Szfinx. Az a Szfinx, amelynek oroszlánteste, a fejét kivéve a
vízerózió tagadhatatlan jeleit mutatja.”
A francia matematikus után igazán komolyan Robert Schoch
professzor, a Bostoni Egyetem geológusa foglalkozott a Nagy
Szfinx korával az 1990-es évek elején. Schoch egyetemi
professzortól várható óvatos becslést adott közre: szerinte a
szobrot Krisztus előtt 5-7 ezer évvel faraghatták. Az
egyiptológusok azonban már ennek hallatán is felhördültek és
(belekontárkodva a geológusok munkájába) azt állították, hogy az
erózió nyomait a szél által hordott homokszemcsék okozták.
Védekeztek még azzal is, hogy a Kr. e. 7000-5000-ből ránk maradt
régészeti leletek az egyiptomi kultúra olyan technikai és
társadalmi fejlettségére utalnak, amelyben aligha jöhetett volna
létre egy ilyen nagyságrendű szobor, vagy bármi más, ami
hasonlóan kifinomult művészi érzékről tanúskodik. Nos, ebben
tökéletesen igazuk van. Akkor tehát a geológusok tévedtek volna?
Esetleg mindkét tudományág képviselőinek igazuk van, és a
Szfinxet közel tízezer évvel ezelőtt nem az egyiptomiak
építették? Lehetséges ez?
Schoch professzor megunva a támadásokat, nem bonyolódott vitába,
és könyvében így ír:
„Újra meg újra elmondták nekem, hogy Egyiptom népei, amennyire
tudjuk, sem technológiailag, sem a társadalmi szervezettség
értelmében nem álltak olyan szinten, hogy kifaraghatták volna a
Nagy Szfinxet a predinasztikus időkben… Én azonban geológusként
úgy vélem, hogy ez nem az én problémám. Nem akarok kibújni a
felelősség alól, de mégiscsak az egyiptológusok és a régészek
dolga, hogy kitalálják, kik faragták ezt a szobrot. Ha az én
bizonyítékaim konfliktusba kerülnek az ő elméletükkel a
civilizáció kezdetét illetően, akkor talán itt az ideje, hogy
újraértékeljék az elméletet. Nem azt mondom, hogy a Nagy
Szfinxet az atlantisziak építették vagy a földönkívüliek. Én
csak követem a tudományt oda, ahová elvezet engem. Márpedig
ahhoz a konklúzióhoz vezet, hogy a Nagy Szfinxet jóval előbb
építették, mint ahogy azt korábban gondolták.”
A professzor becslésével azonban nemcsak az egyiptológusok
elégedetlenek, hanem néhány más geológus is. John Anthony West
szerint például a Nagy Szfinx jóval régebbi, mint azt Schoch
gondolja. West feltételezése szerint ilyen méretű erózióhoz
Egyiptom éghajlata Kr. e. 10 ezer körül volt megfelelő, ebből
következik, hogy a Nagy Szfinx Kr. e. 10 000 előtt készült. Azt
mondja, Schoch professzor számításai akkor bizonyulnának
helyesnek, ha a Nagy Szfinx a keletkezése óta eltelt időt végig
a felszínen töltötte volna. Ám tudjuk, hogy Hafré fáraó óta
legalább 3 ezer évig volt eltemetve a homokban. Az utóbbi
kétezer évből például ezerötszázat bizonyosan a homok alatt
töltött, védelmezve ezáltal a szél eróziójától.
Hogy eltemetve mennyire rongálódott a Nagy Szfinx, arról a
geológusok elvitatkozgatnak egymás közt, a lényeg azonban, hogy
a szoboróriás semmiképpen sem keletkezhetett Kr. e. 2500 körül,
Hafré fáraó korában. Ha ugyanis így volna, akkor a többi hasonló
korú és mészkőből készült építményhez hasonló állapotban kellene
lennie. Csakhogy hasonló állapot nem mutatkozik. Arról nem is
beszélve, hogy a szél és a víz által okozott erózió nyomai jól
megkülönböztethetők egymástól.
A csapadék által kiváltott erózió a kövek felszínén látható
mély, függőleges hasadékok és hullámzó, vízszintes árkok
kombinációja, s ez látható a Nagy Szfinxen. Schoch szerint ez
klasszikus, könyvbe illő példája annak, hogy mi történik egy
mészkőből készült építménnyel, ha évezredekig van kitéve az
esőnek.
A szél által hordott homok okozta erózió ettől eltérő. Ez éles
szélű, vízszintes csatornákat váj ki az érintett kőzet puhább
rétegiből. Semmilyen körülmények közt nem okozhatja azokat a
függőleges hasadékokat, melyek elsősorban a Nagy Szfinxet
körülvevő partfalon láthatóak. Ezeket csak a falon lefolyó víz
alakíthatta ki, amely az óriási mennyiségű lehulló csapadék
révén került oda, s vízesésként vonult végig a gízai fennsíkon,
le a mélyedésbe, ahol a Nagy Szfinx található. Kimosta a kőzet
gyenge pontjai, állapította meg Schoch professzor, és
hasadékokat alakított ki belőlük, s ez a geológusok számára
egyértelmű bizonyíték.
Noha évezredek alatt helyreállítási szándékkal többször
hozzáépítettek a Nagy Szfinxhez, mégis jól láthatóak az egész
testén húzódó hullámzó hasadékok és árkok. Ezek szintén a víz
rombolásának jelei, mivel hosszú időn keresztül erős esőzés érte
a hatalmas szobrot, és az oldalain lecsorgó víz ezt
eredményezte. A mészkő, amelyből a Nagy Szfinxet kifaragták, nem
egyenletes összetételű, hanem keményebb és puhább rétegekből
áll, melyek közül az erősebb kőzet jobban ellenállt, mint a
kevésbé tartós rétegek. Ilyen eróziós képet egyszerűen nem
okozhatott a szél által hordott homok, mert az csupán a puhább
rétegeket marja ki a kőzetből. Ahogyan Schoch professzor írja A
Szfinx rejtélye című könyvében:
„Ez teljesen megfelel a csapadék indukálta eróziónak, mely
esetben a víz föntről lefelé pusztít. A magasabban fekvő kőzet
erősebb, mégis jobban lepusztult, mint egyes kevésbé tartós
kőzetek, amelyek lejjebb helyezkednek le, így bizonyos
védettséget élveznek.”
A geológusok tehát biztosak a dolgukban, ám állításuk még tovább
fokozza a Nagy Szfinx rejtélyét. Ha elfogadjuk harmadik
kérdésünkre adott válaszukat, tovább törhetjük a fejünket az
első két kérdésen. 12-13 ezer évvel ezelőtt létezhetett-e olyan
kultúra a Földön, amely kifaraghatta az óriási szobrot? Vajon
abban az időben Egyiptom területén éltek mások is a vadászó és
gyűjtögető őslakosokon kívül?
Olyan kérdések ezek, melyek megválaszolásához a tudományon kívül
némi fantáziára is szükség van…
AZ egyiptomiak titkai
Kheopsz
Fáraó
gizai piramisának belsejébe küldött első robotkamera után
februárban újabb hasonló expedíciót indít egy nemzetközi
tudóscsapat, hogy tovább haladjon az első "robotkém" által
feltárt irányokban - jelentette be Kairóban az egyiptomi
régészeti hatóság vezetője, Zahi Havasz. "Az új robotot a
Királynő szobája néven ismert belső térség igen szűk
részeibe juttatjuk be, oda, ahol az első robotot működtették
2002-ben" - mondta az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának
elnöke.
AZ egyiptomiak titka
Kheopsz
piramis, amely eredetileg 146,6 méter magas volt, vagyis akkora,
mint manapság egy ötven emeletes felhőkarcoló. Az ókori világ hét
csodája közül méltán büszkélkedhet tehát az első hellyel.
Hérodotosz, görög történetíró szerint a felépítése kb. 20 esztendeig
tartott, és a munkálatokban legalább 100000 ember vett részt.
Tudta-e, hogy az alapterülete 9 futballpálya nagyságú, és olyan
hatalmas, hogy a világ 5 legnagyobb temploma egymás mellé állítva is
elférne benne? A Kheopsz piramis egészen a 19. századig a Föld
legmagasabb építménye volt. Megalkotásához kb. 2 millió db
többségében 2 tonnánál is súlyosabb kőtömböt használtak fel. A
korabeli leírások szerint az építkezés megkezdése előtt az odavezető
utat 10 évig készítették. A csaknem tökéletesen négyzet alakú
piramist olyan pontossággal építették, hogy az oldalai közötti
hosszeltérés kevesebb, mint 20 cm. Kik és hogyan építették a
piramisokat?Több mint 4500 éve már, hogy Egyiptomban megkezdődött a történelem legnagyobb építészeti forradalma. Az Istenként tisztelt Imhotep, elsőként építette meg a szakkarai hatlépcsős piramist, és ezzel örökre megváltoztatta a világot!
Tudja-e, hogy a legnagyobb piramis, amely hatszor nagyobb, mint a gízai nagy piramis, Guatemalában található, és még mind a mai napig feltáratlan? Állítólag a Mayák építették, akik a tudósok szerint nem ismerték a fémet, így aztán kissé nehéz elképzelni, hogy kőkorszaki technológiával készült. Ez a legnagyobb piramis, amelyet az ókorban valaha is építettek, és a világ nem is tud róla…
Látnokok, és nagyhatalmú uralkodók, akiket egy közös rögeszme hajtott. Piramisokat akartak építeni. Gondoljuk csak végig, milyen fantasztikus építmények a piramisok! A történelem legnagyobb szellemi vállalkozásai közé tartoznak, és évezredeken keresztül ezek jelentették az ember által alkotott legnagyobb épületeket. Az ókor kőből készített felhőkarcolói, amelyek még a mai tudásunk szerint is építészeti bravúrnak számítanak. A világ számtalan pontján fellelhető építmények közül több mint 90 királyi piramis épült Egyiptomban, és csaknem mindegyik mögött egy jelentős
Fáraó
állt. Az uralkodó dinasztiák történetét leginkább ezekből a
lenyűgöző síremlékekből ismerjük, mert a többségük nevét nem a
tetteik, hanem sokkal inkább mesés gazdagságuk miatt ismertük meg.
Az egyiptomi piramisok a
Nílus
nyugati partján épültek, itt nyugszik le a nap, és építőik hite
szerint ez a holtak birodalma. Építészeti szempontból a piramisokat
két csoportba oszthatjuk: úgynevezett lépcsős piramisokra és „gúla”
piramisokra.Hogyan kezdődött?
A fennmaradt leírások szerint az első lépcsős piramist a 3. dinasztia korában építették Dzsószer fáraónak és kincseinek. A történészek úgy vélik, hogy ezt követően Sznofru fáraó – aki Kheopsz apja volt – legalább három piramist építtetett. Amikor Kheopsz apja elhunyt, az ifjú fáraó azonnal utasítást adott saját piramisának megvalósítására. Az építési módszereket a 4. dinasztia idején (i.e. 2600 és 2500 között) fejlesztették tökélyre és ez idő tájt emelték a legismertebb, valamint a legnagyobb egyiptomi építményeket Kheopsz, Khephrén és Mükeriosz fáraók tiszteletére. A későbbi időkben a piramisok monumentális épületegyüttesekké fejlődtek, kisebb mellékpiramisokkal, hatalmas templomokkal, és völgytemplomokkal, amelyek közé összekötő utakat építettek. A történetírók szerint egészen a keresztény időkig építették őket és az utolsó egy núbiai király számára készült i. sz. 300-ban, lezárva ezzel egy 3000 éves korszakot.
Meglepő építészeti tudás
A tudósok azt állítják, hogy az ókori egyiptomiak rendkívül fejlett csillagászati és matematikai ismeretekkel rendelkeztek, ezért voltak képesek rá, hogy a piramisaikat a négy égtájhoz tájolják. Az már valószínűleg kevésbé köztudott, hogy nem csak ők, hanem a világ más tájain élő piramisépítők is ezt a tájolási elvet követték. Az is nagyon érdekes egybeesésének tűnik, hogy az egymástól oly távol eső építmények, milyen meglepő módon hasonlítanak egymásra. De hogyan lehetséges ez?
A gízai „Nagy” piramis
Kheopsz fáraó piramisa kb. 2,3 millió kőtömbből áll, a magassága, pedig az Eiffel torony felének felel meg. Az építkezéshez használt hatalmas kőtömböket olyan pontosan illetették egymáshoz, hogy egy papírlapot sem lehet az illesztések közé csúsztatni… Hogyan volt képes az ókori Egyiptom erre az elképesztő építészeti teljesítményre? Több matematikus is állítja, hogy az ókori emberek technikai tudásával egy ilyen nagyságú, és ilyen bonyolult építkezés egyszerűen nem lett volna megvalósítható. Még akkor sem, ha a piramist építtető fáraó uralkodásának mind a 23 évében folyamatosan építkeztek volna. A számítások szerint ehhez az építőknek minden évben napi tíz órát kellett volna munkálkodniuk méghozzá a hét minden napján. Azt is figyelembe kell venni azonban, hogy a legújabb kutatások alapján az építők nem rabszolgák voltak, hanem többnyire egyiptomi földművesek, akiknek évente legalább három hónapot a mezőgazdasági munkákkal is foglalkozniuk kellett. Nem is beszélve arról, hogy kötelező volt részt venniük minden vallási ünnepségen. A matematikusok külön kiemelik azt is, hogy az ilyen munkatempóhoz a súlyos köveket mintegy 1,6 km/óra sebességgel kellett volna folyamatosan a piramishoz szállítani. Ez kb. olyan, mintha kényelmes tempóban, de megállás nélkül húznánk egy vasúti kocsit méghozzá az év minden napján.
Piramisépítő szerkezetek?
Az egyik érdekes építési elmélet a görög történetírótól, Hérodotosztól származik, aki azt írja, hogy a kövek szállítását, és az építkezést is kőtömbök mozgatására alkalmas szerkezetek segítették. Elbeszélése azonban túlságosan pontatlan ahhoz, hogy megértsük belőle ezeknek a „gépeknek” a működési elvét. Mivel a tudósok még napjainkban is úgy vélik, hogy az egyiptomiak nem ismerték a kereket, így valószínűleg ez a szállítási módszer sem jöhet szóba. Ha ismerték volna a kereket, akkor is felmerülne a kérdés, miként emelték fel a súlyos köveket a szállítóeszközökre? Így tehát a „valódi” építési módszer kiderítéséhez más utat kell keresnünk? De mi legyen az?
Mit tudunk a többi piramisról?
Ellentétben azzal, amit a legtöbb filmben láthatunk piramisok nem csak Egyiptomban, és Mexikóban találhatók, hanem a világ számos más táján is a távoli csendes-óciáni szigetvilágoktól egészen Kínáig. Napjainkban már az is közismert, hogy a közép-amerikai dzsungelekben egész piramisvárosok találhatók, amelyek építtetése jelentős részben a híres Maya uralkodó Pakal nevéhez fűződik. Itt is felmerül azonban a kérdés, hogyan építkeztek? A legtöbb piramisvárosról szinte semmit sem tudunk, még a nevük is azoktól az elképedt aztékoktól származik, akik i.sz. 600 körül rájuk találtak. Az aztékokat teljesen lenyűgözték a monumentális épületek, és olyan nevet adtak a városoknak, mint például, Teotihuacan ami azt jelenti, „A város, ahol az emberekből Istenek válnak”.
Kínai piramisok?
Bármilyen hihetetlen, de még Kínában is épültek piramisok. A legismertebbet Kína első független császára, „könyörtelen” Chin építette. Ő volt az, aki nagyhatalmú uralkodóként elsőként vezette be országában a nyomtatott pénzt, az egységes kínai írásjeleket, és máig is érvényes törvényeket hozott. Nevéhez fűződik a „Nagy fal” építésének megkezdése is, ahol 500.000 földművest dolgoztatott embertelen körülmények között. A császár hatalmas „piramis” síremlékét alattvalói 38 évig építették, és az 1974-ben történt feltárásakor itt találták meg azt a híres agyagból formázott hadsereget, amely 8000 életnagyságú katonából állt.
Sok mindenröl nem tudunk
Mikor a tudósok elkezdték a maja feljegyzéseket és csillagtérképeket elemezni, szemet szúrt nekik egy dolog. A maják naprendszert ábrázoló, és helyes illusztrációin a napon kívül 9 bolygó helyett 10 van feltüntetve. Az eddig leellenőrzött és bizonyítottan pontos számítás